Kezdőlap Blog Oldal 1828

Német rendszámmal, szír sofőrrel folyt az embercsempészet

0

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztályának jelzése alapján – 2022. szeptember 23-án 16 óra 55 perckor egy német honosságú kisbuszt vontak ellenőrzés alá Szécsény külterületén, amelyet egy 37 éves szír állampolgár vezetett. A gépjármű a rendőri jelzésre megállt, amelyből több személy kiugrott és elrejtőzött az út melletti mezőgazdasági területen. A sofőr a gépkocsival továbbhajtott, azonban a hatóság tagjai őt, valamint az általa szállított 14 fő, magát szírnek valló állampolgárt felkutatta és elfogta. A rendőrök a járművezetőt, valamint az utasokat előállították.

A Nógrád megyei rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejeztek be két embercsempész ellen indult eljárást.

A police.hu Beszámolt arról is, hogy a Rétság Rendőrkapitányság járőrei 2022. október 6-án 1 óra 27 perckor Rétság belterületén a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztály jelzése alapján akartak ellenőrizni egy osztrák honosságú személygépjárművet. A sofőr a rendőri jelzést figyelmen kívül hagyva továbbhajtott és Balassagyarmat belterületén egy áram ellátó transzformátornak ütközött. A Rétsági és a Balassagyarmati Rendőrkapitányság járőrei 1 óra 39 órakor a helyszínen elfogták a személygépkocsi vezetőjét, egy bolgár állampolgárságú 36 éves férfit. A baleset következtében személyi sérülés nem történt. A rendőrök a jármű utasterében 3 főt, míg a gépkocsi zárt, szellőzőnyílás és ülőhely nélküli csomagtartójában további 3 főt találtak, akik közül 5 indiai, 1 fő pedig pakisztáni állampolgárnak vallotta magát. A rendőrök a sofőrt és járműben utazó 6 férfit elfogták és előállították.

A magyar jogszabályoknak megfelelően a rendőrök mindkét esetben intézkedtek az illegális migránsok ideiglenes biztonsági határzárhoz való visszakíséréséről.

A Nógrád Megyei Rendőr Főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 37 éves szír állampolgár ellen embercsempészés bűntett, míg a 36 éves bolgár férfi ellen csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

A hatóság tagjai az eljárások során mindkét férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására a Balassagyarmati Járási Ügyészségen, amit a bíróság a terheltekkel szemben elrendelt.

A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat mindkét ügyben bíróság elé állítási javaslattal küldték meg a Balassagyarmati Járási Ügyészségnek.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Forrás: police.hu

Szörnyű, ma hajnalban is halálra gázolt egy embert a vonat

Vasárnap hajnalban egy utasok nélkül közlekedő szerelvény Pilisvörösvár állomáson elütött egy embert, aki a helyszínen életét vesztette. Az állomás többi vágányán a vonatközlekedés lehetséges volt, és nem állt le.

Forrás: Mávinform

Néhány jó tanács az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól, hogy mi a teendő vasúti közlekedési balesetek esetén!

  • Ha ön egy ilyen baleset szemtanúja vagy az önnel történik meg, ellenőrizze, hogy megsérült-e majd mérje fel az önt körülvevő veszélyeket.
  • Ha úgy látja, veszélyben van az élete, azonnal távozzon a baleset helyszínéről.
  • Hívja a 112-es segélyhívó számot, és diktálja be az esemény fontosabb, ön által ismert részleteit: a baleset leírása, helyszín, sérültek száma, észlelt-e tüzet, illetve járulékos veszélyeket. Ha a balesetben érintett tehergépjárművön veszélyt jelző tábla (téglalap alakú narancssárga tábla számokkal vagy számok nélkül), illetve bárca (csúcsára állított rombusz alakú tábla) látható, az azokon található számok, ábrák tartalmáról tájékoztassa a hatóságokat. 
  • Veszélyes áru szállítása közben bekövetkezett baleset során, ha tüzet, illetve járulékos veszélyeket (pl. gáz-, üzemanyag-, veszélyesanyag-szivárgást) észlel, minél messzebbre távolodjon el a járműtől, és ezekről a körülményekről haladéktalanul tájékoztassa a hatóságokat.
  • Amennyiben úgy értékeli, hogy nincs veszélyben az élete és az egészsége, akkor egészségügyi ismereteinek függvényében próbálja ellátni a sérülteket a mentők kiérkezéséig. A sort a legsúlyosabb esettel kezdje. Ne alkalmazzon olyan módszereket, amelyeket nem ismer tökéletesen, amelyeknek eredményében nem biztos. 
  • A sérülteket ne mozdítsa el, hacsak azok nincsenek további veszélynek kitéve, vagy a sürgős ellátás azt szükségessé nem teszi (pl. artériás vérzés).
  • A roncsokat ne mozgassa, a beszorult sérülteket ne próbálja meg kiszabadítani, kivéve, ha azok további veszélynek vannak kitéve, vagy ha az azonnali ellátás azt szükségessé teszi.
  • Próbálja megőrizni nyugalmát, cselekedjen megfontoltan.
  • Nyugtassa meg a sérülteket.
  • A kiérkezett szervekkel ossza meg a balesetről szóló minden információját.
  • Ha nem tud a baleset közvetlen közelében segítséget nyújtani, támogassa a kiérkező mentők, rendőrök, tűzoltók munkáját (pl. hozzon vizet, meleg takarókat, lámpát, segítsen a sebesültek szállításában, stb.) – egy tömegszerencsétlenségnél minden segítség elkél.
  • Kövesse a mentésben résztvevő szervek utasításait.

A jó tanácsok forrása: katasztrofavedelem.hu

NAV ellenőrzések Baranyában november 14. és 20. között

0

A NAV baranyai munkatársai november 14. és 20. között

kedden Pécsett, a dohányboltokban,

szerdán Komlón, a vendéglátóhelyeken,

csütörtökön pedig Pécsett a közintézmények büféiben ellenőriznek.

Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.

Forrás: nav.gov.hu

Elrendelték Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő letartóztatását

0

Elrendelte a hivatalos személy elleni erőszakkal és közúti veszélyeztetéssel gyanúsított szegedi önkormányzati képviselő letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság szombaton – értesült az MTI.

A Fővárosi Törvényszék szóvivője az információt megerősítette. Szabó József Tamás közölte: a letartóztatást a bűnismétlés veszélye indokolja. A nyomozási bíró a gyanúsított ellen korábban bűnügyi felügyeletet rendelt el, de az ehhez szükséges önkéntes jogkövetés a gyanúsított esetében teljes mértékben hiányzott, sokszor megszegte az előírt szabályokat – jelezte.  

A szóvivő felidézte, hogy a gyanúsított egyebek mellett gépkocsijával védett személyeket kísérő konvojokba sorolt be, ezzel veszélyeztette a konvojban haladók, valamint az arra közlekedők testi épségét. Emellett ellenszegült rendőri intézkedéseknek.   

A férfivel szemben több eljárás van folyamatban, de tevékenységét akkor is folytatta, miután az első cselekménnyel meggyanúsították – tette hozzá a szóvivő. 

Szabó József Tamás jelezte: az ügyészség azt indítványozta, hogy a letartóztatás helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelöljék ki, de a bíróság ezt elutasította, mert korábbi szakértői vélemény alapján ez nem indokolt.    

A végzés nem végleges, a gyanúsított a döntéssel szemben fellebbezést jelentett be – közölte a szóvivő.  

Sajtóhírek szerint Szabó Bálint szegedi független önkormányzati képviselő többször próbált a kormányfő közelébe férkőzni, a kötcsei piknik előtti területről a rendőrség vitte el. Szabó nyáron gazdatüntetést szervezett Budapestre, de alig csatlakoztak hozzá.

Forrás: mti.hu

November 13: A kedvesség világnapja

A kedvesség világnapján az egyik legfontosabb dolgunk, hogy előhívjuk a környezetünkben emberekben szunnyadó kedves, intelligens viselkedést, amelytől aztán mindannyiunknak élvezhetőbb lesz majd legalább az az életünknek egy kis szakasza. A kedvesség világnapja megünnepelését a japán Apró Kedvesség Mozgalom kezdeményezte 1997-ben, a mozgalom nagyon gyorsan világméretűvé nőtte ki magát World Kindness Movement néven. A kedvesség világnapját 1998 óta megünneplik világszerte különféle programokkal, akciókkal.

A kedvesség világnapját minden évben azzal a céllal tartják, hogy az emberek nagyobb figyelmet fordítsanak egymásra. Ez a világnap arra int, hogy lépjünk túl a köztünk lévő különbségeken, nagyobb együttérzéssel és kedvességgel forduljunk egymáshoz, ehhez nincs szükség nagy gesztusokra, gyakran a legelemibb dolgok igen csak hatásosak tudnak lenni.

Tíz dolog, amivel teheted szebbé saját és embertársaid napját:

1, Találkozáskor köszönjünk egymásnak, idősebb a fiatalnak, férfi a hölgynek. Ne várjuk el, hogy a másik kezdeményezze a köszönést, ha mindennap találkozunk, és látásból már ismerjük egymást, akkor egy kis mosoly, és egy Jó napot kívánok! csodákra képes.

2, Ne harapjuk el a köszönést! Jó napot kívánok! Szép napot kívánok! Kezét csókolom! Hozzuk őket újra divatba. Néhány közülük újra reneszánszát éli, például a szép napot. Ugye milyen jó dolog mikor valaki ezt kívánja nekünk?

3, Gondoljunk azokra a családtagokra, akiket régen látogattunk meg, és jó ideje már telefonon sem beszéltünk velük. Lehetnek ezek nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek, régi osztálytársak, egykori munkatársak, jó szomszédok, jó barátok. Szülőkre, nagyszülőkre nem is gondolok, mert azokat ugyebár mindenki naponta hívja vagy látogatja!

4, A tömegközlekedési eszközökön utazók gondoljanak az idősebbekre, kismamákra, hölgyekre, és illedelmes módon adják át a helyüket az arra jobban rászorulóknak, ingatagabb egészségügyi állapotban lévőknek. Ez vonatkozik természetesen a hölgyekre is, hiszen náluk idősebbnek ők is átadják a helyüket!

5, Legyünk előzékenyebbek a vezetés közben! Ne dudáljunk azonnal, minden apróságért, ne szidjuk a másikat, ha éppen egy kicsit elnézte a helyzetet. Mi még sosem voltunk így? Az autós figyeljen jobban a kerékpárosra. De az istenért, a kerékpáros se száguldozzon az autók és a gyalogosok között, főképpen ne a sétáló utcákban!

6, Az internet világában, és a közösségi oldalak fénykorában küldjünk egy vidám, szívecskés, vagy éppen humoros mémet az ismerősünknek, mert felvidítjuk vele a napját. Ez nem azt jelenti, hogy hozzuk zavarba egy őrült, megszerkesztett mémmel az ismerőseinket, és legyen belőle örök harag. Inkább legyenek ezen a napon a közösségi oldalak tele virágos, angyalkás, vidám, vicces mémekkel!!!

7, Idős, egyedülálló a lakókörnyezetünkben élő ismerősünkhöz erre a napra jelentkezzünk be hozzá egy kis látogatásra, beszélgetésre, emlékezésre, ismerkedésre, kapcsolat felújításra. Vigyük magunkkal a gyermekünket is, mert az idős, egyedülálló embereket elvarázsolják a gyermekek.

8, Mindennap látjuk a hajléktalant az utcasarkon. Nem kell messze mennünk a kedvességünkkel, vigyünk neki egy szendvicset, vagy egy meleg teát. Ott dolgoznak a rendőrök? Ne hagyjuk ki őket sem az akcióból! Javítják a járdát? Gondozzák a közterületet? Ezen a napon nekik is jól esik egy forró kávé, cappuccino.

9, Ez az a nap mikor itt az ideje az „ingyen ölelésnek”. Ezzel én először Prágában találkoztam, fiatalok hirdették táblákkal, hogy ingyen van az ölelés. Mindenki arcára mosolyt csalt a kezdeményezés, és remek ötletnek bizonyult, mert minden ölelésre vállalkozó széles mosollyal, és boldogan távozott az ölelő karokból.

10, Otthonra kedvesünknek vigyünk virágot, finom bort vagy finom falatot, hogy tovább vihessük a házunk falai közé a kedvesség napjának hangulatát.

Azonnal szörnyethalt a sofőr

Egy 53 éves férfi vesztette életét abban a közlekedési balesetben még tegnap este, amelyről a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint annyi ismert, hogy 2022. november 12-én 19 óra 50 perc körül a 8108-as számú úton az 1-es számú főút irányából közlekedő tehergépkocsi-vezető eddig ismeretlen okból lehaladt az úttestről, egy fának csapódott, és olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset helyszínelését a rendőrség teljes útlezárás mellett folytatta, emiatt a település csak Alcsútdoboz és Biatorbágy irányából volt megközelíthető.

Forrás: police.hu

Fotó: Facebook/baleset-info.hu

Néhány jó tanács az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól, hogy mi a teendő közúti közlekedési balesetek esetén!

  • Ha ön egy ilyen baleset szemtanúja vagy az önnel történik meg, ellenőrizze, hogy megsérült-e majd mérje fel az önt körülvevő veszélyeket.
  • Ha úgy látja, veszélyben van az élete, azonnal távozzon a baleset helyszínéről.
  • Hívja a 112-es segélyhívó számot, és diktálja be az esemény fontosabb, ön által ismert részleteit: a baleset leírása, helyszín, sérültek száma, észlelt-e tüzet, illetve járulékos veszélyeket. Ha a balesetben érintett tehergépjárművön veszélyt jelző tábla (téglalap alakú narancssárga tábla számokkal vagy számok nélkül), illetve bárca (csúcsára állított rombusz alakú tábla) látható, az azokon található számok, ábrák tartalmáról tájékoztassa a hatóságokat. 
  • Veszélyes áru szállítása közben bekövetkezett baleset során, ha tüzet, illetve járulékos veszélyeket (pl. gáz-, üzemanyag-, veszélyesanyag-szivárgást) észlel, minél messzebbre távolodjon el a járműtől, és ezekről a körülményekről haladéktalanul tájékoztassa a hatóságokat.
  • Amennyiben úgy értékeli, hogy nincs veszélyben az élete és az egészsége, akkor egészségügyi ismereteinek függvényében próbálja ellátni a sérülteket a mentők kiérkezéséig. A sort a legsúlyosabb esettel kezdje. Ne alkalmazzon olyan módszereket, amelyeket nem ismer tökéletesen, amelyeknek eredményében nem biztos. 
  • A sérülteket ne mozdítsa el, hacsak azok nincsenek további veszélynek kitéve, vagy a sürgős ellátás azt szükségessé nem teszi (pl. artériás vérzés).
  • A roncsokat ne mozgassa, a beszorult sérülteket ne próbálja meg kiszabadítani, kivéve, ha azok további veszélynek vannak kitéve, vagy ha az azonnali ellátás azt szükségessé teszi.
  • Próbálja megőrizni nyugalmát, cselekedjen megfontoltan.
  • Nyugtassa meg a sérülteket.
  • A kiérkezett szervekkel ossza meg a balesetről szóló minden információját.
  • Ha nem tud a baleset közvetlen közelében segítséget nyújtani, támogassa a kiérkező mentők, rendőrök, tűzoltók munkáját (pl. hozzon vizet, meleg takarókat, lámpát, segítsen a sebesültek szállításában, stb.) – egy tömegszerencsétlenségnél minden segítség elkél.
  • Kövesse a mentésben résztvevő szervek utasításait.

A jó tanácsok forrása: katasztrofavedelem.hu

Hűvös, ködös vasárnapunk lesz

Vasárnap reggelre többfelé képződik köd, mely akár be is ragadhat, így lehetnek szürkébb tájak is. A hőmérséklet minimuma 4 és 6 fok között alakul. A keleti szél néhol megélénkül.

Délután délkelet felől megvastagszik a felhőzet. Az eső is elered, de csak jelentéktelen zápor, illetve gyenge eső fordulhat elő. A hőmérséklet maximuma 12 és 14 fok között alakulhat. A légmozgás gyenge keleti lesz.

Estére az eső eláll, felszakadozik a felhőzet. A minimumok 10 fok alá esnek vissza. – ígéri a Meteo Mecsek

Ismét embert gázolt a személyvonat

A tűzoltók jelenleg az utasok biztonságos átszállásában segítenek.

Elgázolt egy embert egy személyvonat a galgahévízi vasútállomáson. A balesethez az aszódi hivatásos tűzoltók és a társhatóságok is kiérkeztek. A vonaton mintegy százötvenen utaztak, mentesítő járattal folytatják útjukat. A tűzoltók az utasok biztonságos átszállásában nyújtanak segítséget.

Szombat este a Keleti pályaudvarról 18:30-kor Kassára elindult Hernád-Zemplén IC (IC 188) Galgahévíznél elütött egy embert, aki a balesetben életét vesztette. A helyszínelés befejezéséig – várhatóan 22 óráig – Aszód és Hatvan között a vonatok csak egy vágányon közlekednek, a hatvani vonalon 10-20 perccel megnőhet a menetidő.

Forrás: katasztrofavedelem.hu, mávinform

Itt az idő, ültess fát!

A faültetés nem csak kellemes, hasznos és jó időtöltés, de egyben a jövőbe vetett hit tanúbizonysága is. Hiszen, aki fát ültet, az úgy gondolja, hogy még élvezni fogja a termését is. Minden napra ad feladatot idősnek, fiatalnak egyaránt. Látogatni kell kannával, metszőollóval. Óvni kell a kártevőkkel szemben, tápanyaggal kell ellátni, hogy szép dús lombkoronát, virágot és ízletes termést hozzon.

A fa, az ember és a Föld számára nélkülözhetetlen élőlény, tisztítja a levegőt, az ember mellett még rengeteg élőlénynek ad élelmet, otthont, menedéket. A fának számtalan fajtáját ismerjük, sokszínűségével nagyban hozzájárul a Föld változatos flórájához és faunájához.

Tavasszal megcsodáljuk a fák csodás virágait, nyáron remek árnyat és játszóhelyet nyújt a gyermekcsapat és fáradt felnőttek számára. Ősszel, áhítattal fogyasszuk a gyümölcsét, télen melegedünk az ágaival táplált tűznél.

Ha ősz, akkor itt a faültetés ideje. A gyakorlott kertész tudja, hogy az őszi időszak határozza meg kertjének jövőjét.

Nézzünk néhány fontos szempontot, amit érdemes figyelembe venni faültetés előtt:

Első: Tervezés! Fontos tudni, hogy hol lesz a helye a fának. Nem érdemes csak úgy valahová elültetni és minden évben új helyre ültetni. Tájékozódjunk, hogy a kifejlett példánynak milyen területigénye van. Fontos tudni, hogy az őszi vagy a tavaszi ültetést igényli. Vegyük figyelembe, hogy milyen szomszédságot kedvel.

Második: Amennyiben az őszi ültetés mellett döntünk, akkor fontos az ültetés ideje. Őszi ültetésnek a legalkalmasabb a lombhullatás utáni, és az első fagyok előtti időszak. Az őszi faültetést azért javasolják, mert az őszi-téli csapadék nagyon jó hatással van a gyökeresedésre.

Harmadszor: Amennyiben gyakorlatlan vagy, bátran kérd a kertészeti árudákban tevékenykedő szakemberek segítségét. Rengeteg személyre szabott tanáccsal tudják ellátni a vásárlót, a fajta kínálattól kezdve, az ültetésen át, a gondozásig.

Negyedszer: Mindenképpen alkalmazkodjunk a kertünk kínálta lehetőségekhez. Válasszunk, olyan fát, ami biztosan jól érzi magát a kertünkben, és sokáig örömöt adhat számunkra. Amennyiben rosszul választottunk, akkor a fa megbetegszik, és elpusztul.

Ötödször: Fontos a talaj minősége! Ezt javíthatjuk ültetéskor komposzttal, szerves trágyával, gondoskodással.  Fényviszonyok, hiszen a fa is nagy fényigényű. Hihetetlen, de a huzat is fontos a fának, hiszen az erős szél megdöntheti vagy akár ki is tépheti a talajból.

Hatodszor: Fontos, hogy mennyi időt tudunk a gondozására szánni, mert minél többet kényeztetjük, ápoljuk, annál jobban fog fejlődni, és annál egészségesebb lesz nem csak a fa, de a termése is.

Hetedszer: A tervezéskor dönteni kell arról is, hogy díszfát szeretnénk a kertünkbe vagy gyümölcsfát. Amint tudjuk, hogy melyik mellett döntünk, máris sok mindenben tisztán láthatunk, és sok mindent meghatározhatunk az ültetésre vonatkozóan.

Nyolcadszor: Dönteni kell arról is, hogy milyen facsemete típust választunk. Földlabdás facsemeténél jutazsák veszi körül a kis fácskát. Ilyenkor a zsák tömör legyen, tartsa a gyökereket, és ne legyen túl kicsi a növényhez képest, mert ilyenkor a facsemete gyökérzete gyenge.

Kilencedszer: Választhatunk konténeres vagy cserépben nevelt csemetét. Több előnye is van, például: könnyen szállítható, ültetéskor a gyökere nehezebben sérül. Hátránya, hogy a legdrágább.

Tizedszer: A leggyakrabban vásárolt facsemete, a szabad gyökerű. Olcsón beszerezhető, ültetése óvatosságot, odafigyelést igényel, mert a gyökér könnyen sérül, vásárlás után rövid időn belül ajánlott elültetni.

Ültetés mellett döntött! Akkor minden esetben ajánlatos beszerezni a szerszámokat, komposztot, trágyát, vizet. Minden kezdet nehéz, de az sikeres eredmény minden évben kárpótol bennünket tavasszal, nyáron és ősszel is.

Kikapott, de tornagyőztes a magyar női jégkorong-válogatott

0

Az elitvilágbajnokságra készülő magyar női jégkorong-válogatott megnyerte a franciaországi Vaujanyban zajló nemzetközi tornát, miután a zárónapon – már tét nélkül – 3-2-re kikapott a norvég csapattól.

Pat Cortina szövetségi kapitány csapata Kreisz Emma emberelőnyös góljával vezetett, de a skandinávok egyenlítettek, a második harmadban pedig fordítottak is. Később Hayley Williams szépített ugyan, egyenlíteni viszont már nem sikerült.  

A magyarok csütörtökön 1-0-ra verték a házigazda franciákat, pénteken pedig 3-1-re a szlovákokat.

Forrás: mti.hu