Személyautó és mezőgazdasági vontató ütközött egymással 47 -es számú főút 28- as kilométerszelvény közelében Hódmezővásárhely és Algyő között. Információnk szerint a személyautó Hódmezővásárhely irányából közlekedett Szeged felé, amikor az előtte haladó azonos irányban közlekedő mezőgazdasági vontató pótkocsiját utolérte és nekiütközött annak. Személyautó valósággal lepattant a pótkocsiról és totálkárosra tört.
A személyautót vezető fiatal 20 év körüli férfit a mentők kórházba szállították a helyszínről. A baleseti szemle idejére félpályás rendőri forgalomirányítás volt érvényben. A pontos körülményeket a rendőrség vizsgálja. Műszaki mentés céljából a hódmezővásárhelyi tűzoltók vonultak a helyszínre.
Most, hogy letolt gatyával állunk a válság közepén, és láthatóan a kormánynak fogalma sincs, hogy miképpen kéne kijutni belőle, érdemes elgondolkozni valamin, amit a kormánypárti szimpatizánsok mindig negligálnak, úgy tesznek, mintha az elmúlt 12 évben az csak egy mellékes szál lett volna. Ezek a stadionok.
Pontosabban minden, professzionális sportot támogató állami beruházások. Nem fogom összeszámolni, hogy 2010 óta hány stadion épült, és ezek mennyibe kerültek, de csak a Puskás és az épülő atlétikai stadion közel 500 milliárd forintba került, ehhez jön kb. az összes többi csapat, nem gondolom irreálisnak ha azt mondom, hogy 1000 milliárd forint körül lehet az összeg – és ez csak az építés, mert ugye ezeket fent kell tartani, meg üzemeltetni kell, létesítményenként súlyos további százmilliók égnek el, minden évben. És ez tényleg csak a stadion, ebben nincsenek benne a professzionális sportvállalkozásoknak adott ilyen-olyan állami támogatások, amiből aztán a klubok 90 százaléka vígan fizeti a külföldi játékosait, természetesen brutális mértékű adókedvezményt igénybe véve. Koncentráljunk csak a stadionokra.
Az egyik érv az volt mellette, hogy az legalább pörgeti az építőipart.
Ez az érv szerintem konjunktúra idején sem állta meg a helyét, recesszióba süllyedve pedig pontosan látjuk, hogy miért nem. Az egy dolog, hogy a stadionok építése munkát adott sok embernek, és volt egy nagycsomó vállalkozó meg beszállító akinek ez megrendelést jelentett, de az építőipart ugyanúgy pörgette volna egy állami épületszigetelési program, ugyanúgy pörgette volna egy állami bérlakás építési program, ha már mindenképpen építeni, beruházni, fejleszteni akar az állam.
Nagyon nem lenne mindegy a mostani válság során, hogy azt a cirka ezermilliárd forintot egy felelős kormány nem felelőtlen, pénzégető beruházásokra (stadionok) költötte volna, hanem mondjuk annyi épületet szigeteltek volna le, amennyit csak tudnak. Mert a Fradika meg a Vasas meg a Felcsút stadionja nélkül tök jól meglennénk, de az látható, hogy a szigetelés nélküli, korszerűtlen fűtésirendszerrel ellátott épületek komoly gondot okoznak az egész országnak.
Hosszan elnyúló front húzódik Dél-Skandináviától a Kelet-európai-síkságon át egészen a Balkán-félsziget keleti részéig. A front mentén felhős, csapadékos az idő. A front középső és déli szakasza mentén, illetve a front mögötti magassági teknő területén zivatarok is előfordultak. Ugyancsak csapadékos, változékony az idő Nyugat-Európában is, amelynek oka, hogy többközéppontú ciklonrendszer helyezkedik el az óceán felett, frontjainak felhőzete és csapadékrendszere pedig a szárazföld fölé is benyúlik. A legtöbb eső a Brit-szigeteken és az Ibériai-félsziget nyugati felén esik. Ezzel szemben Dél- és Közép-Európa időjárását anticiklon uralja, amely észak felé Dánián át Dél-Norvégiáig is kiterjeszkedik. Ennek területén kevés a felhő, sokat süt a nap, de a szárazföld belső részein – különösen a völgyekben, medencékben – éjszaka nagy területen képződik köd, illetve alacsonyszintű felhőzet, amelyek kiterjedése napközben zsugorodik ugyan, de itt-ott egész napra megmaradnak. Csütörtök estig a Kárpát-medence időjárását is ez a magasnyomás határozza meg, borult, párás, illetve kevésbé felhős, napos tájak váltakoznak.
Várható időjárás csütörtök éjfélig: ———————————–
Melegfront szakadozott felhőzete vonul délkelet felé, amelyből néhol eső is előfordulhat, hajnalra a Dél-Alföldet is elhagyja. Éjszaka újra sokfelé képződik köd, illetve rétegfelhőzet, amely csütörtökön napközben fokozatosan zsugorodik, és kisüt a nap. Helyenként azonban tartósan megmaradhat borult idő, ott szitálás előfordulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 12 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában 15 és 21 fok között valószínű, de tartósabban borult tájakon ennél pár fokkal hidegebb lesz.
Nem minősítené többé illegális drognak a kannabiszt a német szövetségi kormány, és szigorú szabályozás alá venné a pszichoaktív szer piacát – jelentette be Karl Lauterbach egészségügyi miniszter szerdán Berlinben.
A tervezett szabályozás alapelveit ismertető tájékoztatóján a miniszter elmondta, hogy a kannabisz illegális kábítószerként kezelésén, vagyis a szer termesztésének, értékesítésének és fogyasztásának tiltásán alapuló hozzáállás kudarcos, mert egyre inkább növekszik a fogyasztás, bővül a feketepiac, és emelkedik a szer hatóanyagtartalma. „Ezért új megoldásokra van szükség” – fejtette ki a miniszter, kiemelve, hogy a holland mintát nem lehet követni, mert az egyesíti a liberális szabályozás összes hátrányát.
A német kormány célja nem a fogyasztás további növelése, hanem a gyermek-, az ifjúság- és az egészségvédelem erősítése és a feketepiac visszaszorítása. Ezért a tervek szerint szigorú korlátok és állami felügyelet mellett engedélyezik a szer előállítását, forgalmazását és fogyasztását.
A fogyasztást 18 éven felülieknek engedélyezhetik, ők legfeljebb 20 és 30 gramm közötti mennyiséget vásárolhatnak és birtokolhatnak, és saját fogyasztásra három tő kendert termeszthetnek.
Mérlegelik, hogy a 18-21 éves korosztály számára felső határt vezessenek be a hatóanyag-tartalomra – tette hozzá Karl Lauterbach. Mint mondta, erre azért lehet szükség, mert a fiatalkori rendszeres kannabiszfogyasztás súlyos egészségi kockázat, hiszen a kannabisz hatóanyaga anyagcsere-rendellenességeket idézhet elő a fiatal emberek agyában, hozzájárulva pszichés betegségek kialakulásához.
A kannabisz üzleti alapú előállítását engedélyhez kötik, és a növény termesztésétől kezdve a feldolgozáson, raktározáson és szállításon keresztül a nagy-, illetve kiskereskedelmi értékesítésig a teljes láncolatot hatósági ellenőrzés alá veszik.
A kiskereskedelmi forgalmazás korhatár-ellenőrzéssel történhet, méghozzá kizárólag a hatósági engedéllyel rendelkező szaküzletekben és szükség esetén gyógyszertárakban. A tervek szerint az árusítóhelyeken nem engedélyezik a fogyasztást.
A kannabisz reklámozását tiltják majd, és bevezetnek egy különleges jövedéki adót, az úgynevezett kannabiszadót – ismertette a miniszter.
2002 augusztusában két családi tragédia is megrázta a magyar közvéleményt, a 13 éves Balog Tamás és a 14 éves Simek Kitty kálváriája egyaránt halállal végződött. Csakhogy amíg az első eset a bántalmazott, addig a második – ritka kivételként – a bántalmazó halálával. Talán ezzel magyarázható, hogy míg előbbire ma már nagyon kevesen emlékeznek, addig utóbbi a mai napig a köztudatban van.
Immáron 20 éve annak, Kitty egyik délután a nevelőapját álmában a saját fegyverével lőtte fejbe. Az eset máig vitát generál, sokak szerint jogos volt a tette, mások szerint ez még ilyen szörnyű helyzetben sem lehet elfogadható válasz. A tragédia 20. évfordulóján emlékezzünk meg az esetről!
A boldog találkozás, és ami utána jött
Simek Kitty édesanyja 2003-ban ismerkedett meg volt élettársával, a későbbi „áldozattal”. Ekkoriban nagyon rossz körülmények között éltek. Állandó lakás nélkül rokonról-rokonra járva próbáltak ideig-óráig lakhatást találni, miközben főleg árusításból próbálta megszerezni a napi betevőt. Ekkor találkozott későbbi élettársával, aki ekkor taxisofőrként dolgozott. Benne gyakorlatilag mindent megtalált, amire szüksége volt: nem csak egy jó kiállású, magas, erős férfit, de valakit, akinek van munkája, háza és egzisztenciája. Valakit, aki tud neki segíteni, hogy ő és a lánya boldog legyen. Az összeköltözésig nem sok idő telt el, és úgy tűnt, minden rendben lesz.
Azonban korántsem volt így. Nem sokkal az összeköltözés után Gizellát állandóan dolgoztatta az élettársa, majd nem sokkal később elcsattant az első pofon. Majd a következő, az azt követő, sőt, egy idő után már Kitty is állandó fizikai (majd később szexuális) bántalmazásnak volt kitéve, és felette is állandó kontrollt gyakorolt a nevelőapja. Az álomszerű életük szép lassan rémálommá változott.
Joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon miért nem szakította meg az asszony a számára aligha kedvező kapcsolatot a párjával. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül – különösen a konkrét esetben – hogy egy létbizonytalanságban élő személynél az egzisztencia és a lakhatás nagyon fontos tényező. Nem zárható ki, hogy Gizella még a bántalmazást is hajlandó volt eltűrni azért cserébe, hogy volt hol élnie és neki és a lányának van fedél a feje felett.
A sors iróniája, hogy később már ez sem adatott meg számukra. 1999-ben, amikor a család Balatonfüredre költözött, már a későbbi áldozat édesanyjánál laktak, tehát majdnem ugyanolyan mély egzisztenciális válságba kerültek, mint amilyenből Gizella annak idején szabadult. Ekkorra azonban már végképp kilátástalannak tűnt a helyzetük.
A rémálom kiteljesedése ugyanakkor az emberölést megelőző évben történt, amikor a család Tóthújfaluba költözött. Ekkorra a verések napirend-szerűvé váltak, Gizellánál meg daganatos betegséget állapítottak meg a hasánál (amit akár az ütések is okozhattak), sőt, Kitty féltestvérét, az akkor még csak két éves Gertrúdot is rendszeresen bántalmazta Kitty nevelőapja.
Talán furcsának tűnhet, hogy Kitty beszámolója alapján az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a nevelőapja azzal fenyegette meg, hogy intézetbe adja őt. Ez azért lehet némiképp meglepő, mert ha belegondolunk, az állami gondozás akkor ott Kitty számára egyfajta szabadságot is jelenthetett volna, hiszen megszabadult volna az erőszakos nevelőszülőtől. Ugyanakkor ez azzal járt volna, hogy ott kellett volna hagynia anyját és húgát a bántalmazó kényére-kedvére. Ezt semmiképp sem akarta. Ezért – anyjával egyeztetve – elhatározásra jutott, és augusztus 31-én megvalósította a szörnyű tettet: álmában végzett a nevelőapjával.
Mit érdemel a „bűnös”?
Bár magának az ügynek a felderítése nem volt nehéz feladat – Kitty egy pillanatig sem tagadta a tettét – a kiszabandó szankció mértéke azt gondolom, hogy még egy tapasztalt bírónak is embert próbáló feladat volt. Simek Kitty az emberölés pillanatában már betöltötte a 14. életévét, tehát az akkori jogszabályok szerint büntetendő volt, de csak néhány hónappal lépte túl a büntethetőség életkori határát. A körülmények pedig – évekig tartó bántalmazás, családjának védelme – sokak szemében igazolhatóvá tette még ezt a szörnyű cselekményt is. Ez a közvéleményen is látszott: az emberek többsége kiállt Simek Kitty mellett, sőt, még jogászi körökből is volt, aki egészen addig ment el, hogy nem megbüntetni, hanem kitüntetni kellene őt.
A másik oldalról nézve azonban az elkövetett bűntett az egyik legsúlyosabb bűncselekmény, ami a törvényben szerepel. Jogos védelmi helyzetről nem lehetett beszélni, hiszen nem egy folyamatban lévő támadás elhárítása során került sor az élet kioltására, sőt, mivel a nevelőapja a halála pillanatában aludt, ezért – bár ezt dühítő kimondani – az adott pillanatban ő volt védekezésre képtelen állapotban. És mivel egy előre kitervelt cselekmény végrehajtására került sor, erős felindulásról sem lehetett beszélni. Ezért a bűntettért – ha nem fiatalkorú az elkövető – akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható lenne.
Az elsőfokú bíróság viszonylag enyhe ítéletet hozott: 1 év 2 hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést. Másodfokon azonban súlyosbodott az ítélet és a Pécsi Ítélőtábla 2 év 2 hónap letöltendő szabadságvesztésre büntette Kittyt. Az indoklásban elsősorban a cselekmény különösen súlyos volta és a veszélyes eszköz használata szerepelt, e mellett nem hagyták figyelmen kívül azt a körülményt sem, hogy Kitty az eseményt követő napon szórakozni ment, a megbánás vagy a lelkiismeret-furdalás legcsekélyebb jelét sem tanúsította. Így 2004 végén nagyon úgy tűnt, hogy a lánynak börtönbe kell vonulnia a tettéért.
Korabeli fotó: Pécs, 2004. január 27. Két év és két hónap fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Pécsi Ítélőtábla a nevelőapja megölésével vádolt tótújfalusi Simek Kittyt. Édesanyját mint másodrendű vádlottat hét hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A képen: Simek Kitti érkezik a tárgyalásra. Fotó: Kálmándy Ferenc
Kegyelem és ami utána jön
Az első és a másodfokú ítélet között azonban Kitty életében is történt változás. Párkapcsolatba került és a másodfokú ítélet hirdetésekor már babát várt. Emiatt a körülmény miatt a gyermek hat hónapos koráig nem kellett börtönbe mennie. Ebben az időszakban pedig Kitty ügyvédje a köztársasági elnökhöz fordult kegyelemért. A kegyelmi kérelemben a legfőbb érv Kitty születendő gyermeke és a rákbeteg édesanyja volt. Az akkori köztársasági elnök, Mádl Ferenc, a kegyelmi kérelemnek helyt adott, és Petrétei József igazságügyi miniszter is ellenjegyezte a döntést.
Bár mondhatnánk, hogy a történet végül jól végződött, valójában sajnos ennek éppen az ellenkezője mondható. Kittyt Tóthújfaluban kiközösítették, szakított a párjával, majd a lányát ott hagyva először a gyámjához költözött, majd miután onnan is kiközösítették őket, Ausztriába került, ahol állítólag prostituáltként dolgozott.
A legutóbbi hírek róla 2021 júniusában jelentek meg, ezek azonban egymásnak ellentmondásosak. Egyes médiumokból az derült ki, hogy Kitty Hollandiában boldog párkapcsolatban él, végre kiegyensúlyozott az élete. Más források azonban azt találgatják, hogy azért jött haza, hogy megpróbálja külföldre csábítani a mélyszegénységben élő lányát, hogy nagyobb összegű családi pótlékra tarthasson igényt. Akárhogy is, nem egy álomszerű történetről beszélünk.
Pozitív hozadékok
Ennek ellenére úgy tűnik, hogy azért valamiféle pozitív hozadéka is volt az eseményeknek, konkrétan, hogy felhívta a figyelmet a családon belüli erőszak problémájára, ami változásra késztette mind a hatóságokat, mind a civil szervezeteket. Ez főleg három területen hozott változás: egyrészt megjelentek a 0-24 órás telefonos áldozatsegítő szolgálatok (korábban a legtöbb helyen csak munkaidőben lehetett hívni őket, ami elég nagy problémát jelentett), másrészről a sértetti érdekek jobban előtérbe kerültek a kihallgatások során (a konkrét ügyben egyszer feljelentést tett Kitty és az édesanyja, ám a következő cselekmény az volt, hogy behívták a nevelőapát, ismertették vele a feljelentést, és megkérdezték, hogy ez igaz-e…azt hiszem nem kell magyaráznom, hogy ez miért nem oké), harmadrészt először megjelent a jogban a távoltartás intézménye, később pedig azonnal kiszabható kényszerintézkedésként is alkalmazhatóvá vált. Ez a három lépés noha nem oldotta meg a családon belüli erőszak problémáját, mindegyik adott némi segítséget az áldozatok számára. Ugyanakkor ironikus, hogy mindezek szükségességét nem a számtalan áldozat egyikének, hanem egy bántalmazónak a halála kellett…
Egy nap öt balesethez hívták a megyei katasztrófavédelmet – erről a honlapjukon számoltak be.
Lecsúszott az útról, majd az oldalára borulva a szántóföldön állt meg egy kisbusz a Szigetvár és Szabadszentkirály közötti útszakaszon tegnap délelőtt. A járműben négyen utaztak, közülük egy embert könnyű sérülésekkel kórházba szállítottak. A szigetvári hivatásos és a szabadszentkirályi önkéntes tűzoltók a helyszínt biztosították, illetve a forgalom irányításában segédkeztek.
Két-két személyautó ütközött össze tegnap Pécsett, a Táncsics Mihály utcában és a Mártírok útján. A balesetekben senki sem sérült meg, az autók áramtalanítására nem volt szükség.
Két személyautó ütközött össze tegnap késő délután Lúzsokon, a Fő utcában. Az egyik autó az árokba is sodródott, ahol az oldalára borult. Mindkét járműben csak a sofőr utazott, egyikük könnyebb sérüléseket szenvedett. A sellyei hivatásos tűzoltók átvizsgálták a kocsikat, majd áramtalanították az árokba borult autót.
Egy kanyarban kisodródott, majd felborulva, az árokban állt meg egy személyautó kedd késő este Beremenden. Az autóban négyen utaztak, egyikük sem sérült meg a balesetben. A helyszínre a villányi hivatásos tűzoltókat riasztották.
A Mecsek Közterületi Támogató Alosztály munkatársai 2022. október 25-én délután Pécsett fogták el azt a családot – két férfit és egy nőt –, akik a gyanú szerint egy kiszolgáltatott helyzetben lévő 39 éves férfit 2017 őszétől közel két éven át fenyegetéssel munkavégzésre kényszerítettek.
A nyomozók megállapították azt is, hogy 2018 óta a család pécsi házánál élt egy 70 éves férfi is, akit rendszeres előny szerzése céljából szintén munkavégzésre bírtak rá. A két sértett ezért cserébe szállást és ételt kapott, azonban mindkettőjüket szoros felügyelet alatt tartották.
Az 50 év körüli szülőket, valamint 25 éves fiúkat elfogásukat követően előállították, majd kihallgatták őket gyanúsítottként. A rendőrök mindhármukat őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat.
Ellenük emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének elkövetése miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.
Újabb nagyszabású fémkeresős csatatérkutatás zajlott Majs község határában október 15-16-án. Sok más lelet mellett egy tavaly ősszel talált 16. század eleji taplólakatos puskacsőhöz teljes mértékben illő kakas is előkerült. A 1526-os mohácsi ütközet központi helyszínének keresésében ez azért nagyon jelentős, mert megerősíti azt a feltevést, hogy ekkoriban a térségben tűzfegyverekkel is támogatott gyalogsági összecsapás zajlott.
Bertók Gábor, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója, a Mohács 500 kutatás vezetője a történelmi hátteret megvilágítva elmondta, hogy Brodarics István, II. Lajos király ütközetben is részt vevő kancellárja tudósított arról, hogy a csata legjelentősebb része egy általa Földvárnak nevezett faluban és annak környékén a török ágyúállások előtt folyt. Mikor a magyar lovasság támadása kifulladt, a megmaradt 4-6 ezer fős keresztény gyalogság – mivel nem tudott kitörni – ezen a helyen egy nagy védelmi négyszögbe rendeződött. Az oszmán lovasság nem is tudta megtörni őket, a janicsár lövészek azonban a sortüzeikkel már igen.
„A megtalált lövedékeket térképre rögzítettük, ezek szóródási képe pedig behatárolja azt a területet, ahol a tűzfegyverek használata történt. Eddigi ismereteink szerint ez döntötte el véglegesen a csatát” – mondta Bertók.
Bertók Gábor hozzátette, a több ezer halottat azon a helyen temethették el, ahol elestek, így a közösségi régészeti kutatások egyik célja ezeknek a tömegsíroknak a felderítése. „Ez eddig is nagyrészt civil összefogásból valósult meg, amely évek óta töretlen és nagyon sokat köszönhetünk neki. Ennek egyik legszebb példája az ausztrál haditengerészetnél szolgáló magyar barátunk, aki az összegyűjtött pénzéből talajradart vásárolt, hogy a hosszú szabadsága alatt segítsen nekünk felmérni a területet.”
A baleseetben személyi sérülés a hírek szerint szerencsére nem történt. Az oldalon fotókon is láthatók a baleset következményei.
A képek alapján kész csoda, hogy nem történt nagyobb baj. A személyautó eleje gyakorlatilag totálkárosra tört, de a kamionon is látszanak rendesen a külsérelmi nyomok.
94 éves korában meghalt a világ legkoszosabbnak tartott embere – írja a Telex. A férfi igazi nevét senki nem tudta, a környékbeliek csak Amu Hadzsi néven emlegették őt.
A kétes díj birtokosa Dél-Iránban, Fársz tartomány egyik falujában lakott remeteként. Testét teljesen korom borította, szakálla és haja csimbókokban lógott és egy rozzant kunyhóban lakott. Az út mentén összeszedegetett elhullott állatokból élt.
A falu lakói szerint Amu Hadzsi valamilyen fiatalkori rossz élménye miatt nem tisztálkodott, állítólag több mint hatvan évig nem érte víz vagy szappan. Viszont néhány hónappal a halála előtt végül sikerült rávenni egy alapos fürdőzésre.