Az ország csaknem 60 étterme csatlakozott az október 7-8-i Bárány Napokhoz! A több éve tartó projekt keretében megrendezett Bárány Napok évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend, mind a résztvevő éttermek, mind a vendégek körében. A Bárány Napok keretében a résztvevő éttermekbe látogató közönség különféle bárányos ételeket kóstolhat meg, sok étterem külön ajánlattal is készül az eseményre.
A program lehetőséget teremt a juh- és bárányhús termékek jó megítélésének növelésére, jelentőségük és pozitív hatásaik ismertetésére. Ehhez fontos, hogy az emberek megismerjék a húsféleség előállítási módjának előnyeit, hiszen a bárány- és juhhúsos termékek előállításának egész folyamata fenntartható, természetes és környezetkímélő. A bárány- és juhhús az egyik legegészségesebb húsfajták, hiszen olyan állatoktól származnak, amelyek kapcsolatban állnak a természettel, kint nevelkedtek és szabadon mozogtak, ezáltal jobb a zsírösszetételük. A környezetükkel összhangban élő juhok és bárányok húsa ráadásul finomabb is, mindemellett elkészítésük is igazán egyszerű.
A Bárány Napokat minden évben két alkalommal rendezik meg, egyre nagyobb népszerűségnek örvend az esemény. Az idén október 7-8-án tartott második alkalomra csaknem 60 étterem jelentkezett, az ország különböző részeiből.
Baranya megyében is több helyen meg lehet kóstolni finomságokat a rendezvény keretében. A csarnótai a Tenkes Csárda, a szalántai Marica Családi Étterem és a mecseknádasdi Bagoly Csárda mellett Hosszúhetényben pedig két étterem is részt vesz a Hosszú Tányér és az Almalomb Vendéglő részéről. Pécs sem marad ki a jóból, az Eleven vinotéka & bár várja a vendégeket a Bárány Napokon.
A Bárány Napokhoz csatlakozó éttermek teljes listáját ezen a linken tekintheti meg!
Klebelsberg Kuno egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter munkássága kapcsán háromnapos konferencia kezdődik szerdán Pécsett. A rendezvény zárásaként kiállítás is nyílik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) bölcsészkarának, levéltárának és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szervezésében. Az eseményre az MTA pécsi székházában kerül sor, a Jurisics Miklós utcában.
A Klebelsberg és kora című tudományos konferencián a 19. századi európai és magyar felsőoktatásról, Klebelsberg oktatási rendszeréről, a vidéki egyetemvárosok fejlődési sajátosságairól, továbbá a politika és az egyetem viszonyáról tartanak előadásokat. A felszólalók között lesznek mások mellett a debreceni, a szegedi, a pécsi egyetem, az ELTE, a Kodolányi János Egyetem szakemberei, de a Mathias Corvinus Collegium is képviselteti magát.
A konferencia zárásaként pénteken időszaki kiállítás nyílik az oktatás- és művelődéspolitikus vidéki egyetemekre gyakorolt hatásáról a pécsi egyetemi könyvtár belvárosi telephelyén. A tárlókban levelek, látványtervek, újságcikkek, beszédek, karikatúrák segítségével ismerhetik meg a látogatók a kor magyar vidéki felsőoktatását.
A 2023 őszéig látogatható kiállításon megtekinthető a kultuszminiszter által a pécsi egyetemi templomnak készíttetett és ajándékozott papi díszöltözet és misés kehely is.
A tárlatról a lib.pte.hu oldalon találhatók további részletek, míg a konferencia teljes programja a tab.mta.hu címen tekinthető meg.
Október 5. az oktatás világnapja, ezért az egyre dühösebb pedagógusok országos sztrájkot hirdettek erre a napra. A tiltakozást az Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szervezi, az akcióban a tanárok mellett a diákok és a szülők is részt vesznek.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, a múlt héten több tanárt is kirúgtak a budapesti Kölcsey Gimnáziumból, köztük az iskola egyetlen(!) kémia tanárát is. Azonban az ámokfutás itt nem ért véget, ezúttal a Tanítanék Mozgalomból ismert Törley Katalin franciatanárt érte utol a végzete, őt is kirúgták. Ez pedig külön lökést adott a mai tüntetés és élőlánc számára.
A szerda reggel indult tiltakozás nem állt meg az iskolák falai mögött. Diákok, szülők és pedagógusok ugyanis élőláncot szerveznek Budapesten, a tanítás kezdete előtt. Ez reggeé fél 9-re elég jól is alakul: a Keleti pályaudvarról induló élőlánc az Erzsébet hídon át már jócskán Budán jár, folyamatosan gyűlnek a tiltakozók, ezzel növelve a lánc hosszát.
A tiltakozás ugyanakkor nem áll meg Budapesten. A szakszervezetek a délután folyamán petíciókat adnak át az ombudsman helyi irodáiban Budapesten, Győrben, Miskolcon és Pécsett is.
Egyre több városban van tiltakozás, Pécsett is tartottak tegnap egy tüntetést, ugyanez igaz Szolnokra is.
Szerda hajnalban sokfelé képződik pára és köd, ami délelőtt feloszlik. Igazi őszi időben lesz részünk. A hőmérséklet minimuma 8 és 10 fok között alakul, a hidegebb a völgyekben várható. Délelőtt megélénkül a délnyugati szél. Megkezdődik az enyhe levegő beáramlása térségünkbe. Délelőtt átmenetileg megvastagodhat a felhőzet, de jobbára szűrt napsütés várható a fátyolfelhők miatt.
Szerda délután megnövekszik a fátyolfelhőzet, mely szűrni fogja a napsütést. A déli-délkeleti szél mérsékelt lesz. Megkezdőik az enyhe levegő beáramlása térségünkbe. A hőmérséklet maximuma 19 és 21 fok között alakul.
Estére érdemes vastagabban öltözködni, ugyanis a naplemente után hirtelen csökkenni kezd a hőmérséklet, a kora esti órákban alig lesz 10 fok! A szél gyenge lesz. Estétől megnövekszik a pára és a köd.
Múlthéten több tanárt is kirúgtam a budapest gimnáziumból, köztük az iskola egyetlen(!) kémia tanárát is, azonban az ámokfutás itt nem ért véget, ezúttal a Tanítanék Mozgalomból ismert Törley Katalin franciatanárt érte utól a végzete, őt is kirúgták.
A Tanítanék Mozgalom most közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, melyben jelezték, hogy nagy nehézségek árán sikerült ma kideríteniük, hogy Törley Katalint is kirúgták a Kölcseyből.
„Szeptember 30-án, pénteken, a Belső-Pesti Tankerületi Központ három munkatársa azonnali hatályú felmondást tartalmazó határozatokat tartalmazó leveleket kézbesített a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium öt tanárának. Az érintettek közül hárman a helyszínen tartózkodtak és személyesen átvették a dokumentumokat. Ők hétfőtől már nem dolgozhattak az iskolában, közalkalmazotti jogviszonyuk megszűnt. Ketten viszont – köztük én – nem voltunk már az épületben, ezért számunkra postai úton küldték el a határozatot. Aznap többszöri telefonos kérdésemre sem sikerült információt kapnom arról, pontosan mi áll a nekem címzett levélben” – írja a közleményt jegyző Törley.
„Mivel a Magyar Posta a mai napon sem kézbesítette a dokumentumokat, megkíséreltem személyesen átvenni azokat a tankerületnél. Ez nem járt sikerrel, ugyanakkor a hivatal pár emberséges munkatársának segítségével a következő információkhoz juthattam: a kézbesítés napjáig munkaviszonyom még fennáll, azonban utána – a szóbeli közlés szerint valóban rendkívüli felmondást tartalmazó határozat átvételével – a munkaviszonyom megszűnik.”
Több, mint négy napos idegőrlő bizonytalanságnak lett így vége. A nekem és a tanítványaimnak is elviselhetetlen, kiszámíthatatlan, érzelmileg nehezen kezelhető időszak a mai nappal lezárult. Diákjaimtól méltó búcsút vehetek, s mindannyian elkezdhetünk a további teendőkkel foglalkozni
– írja a pedagógus, aki a felmondásáról szóló határozatot a dokumentum kézhezvétele után jogi úton kívánja megtámadni.
„A holnapi napon, október 5-én – még munkaviszonyban – előre elhatározott szándékaim szerint, lelkiismeretemtől vezettetve polgári engedetlenség keretében nem veszem fel a munkát, s ezt a határozat kézbesítéséig folytatom. Folytatom a tiltakozást a sztrájkjog visszaállításáért, a pedagógusok munkakörülményeinek javításáért, egy jobb, emberségesebb oktatási rendszerért, a diákjaimért. Jelen pillanatban is a polgári engedetlenséget tartom a számomra egyedül érvényes érdekérvényesítési és figyelemfelkeltő eszköznek. Minden kollégámat arra biztatom, folytassák tovább a tiltakozást, találják meg a számukra leginkább megfelelő, s a többiekkel összehangolható tiltakozási formát. A sokaságban rejlik az erő!”
„Tanár vagyok és maradok tanár, nincs határozat, ami ezt elvehetné tőlem. Egy 23 éves, a közoktatásban, konkrétan a budapesti Kölcseyben, egykori iskolámban töltött korszak most lezárul. Egyelőre nincsenek szavaim, amivel megfogalmazhatnám a fájdalmamat. A tiltakozásom és annak megválasztott eszköze, a polgári engedetlenség – meggyőződésem szerint – jogos volt, nem bántam meg döntéseimet. Bízom benne, hogy jogi úton elégtételt nyerhetek kollégáimmal együtt, és ismét visszamehetek tanítványaim közé” – zárta sorait az elbocsátott pedagógus.
Harkivból viszonylag kevés információ érkezett a nap folyamán. Még reggel jelentették, hogy az Oskil mentén összeért az ukrán fegyveres erők déli és az északi irányú előrenyomulása Bohuslavkánál Kupjanszk és Borova között. Az oroszok folyamatosan vonják ki a katonáikat ebből a térségből és orosz források szerint a Kreminna – Svatove – Sztarobilszk (Bermuda) háromszögbe vonulnak vissza. – írja a KARD.
Az ukránok a Svatove és a Kupjanszk között húzódó P07, valamint a Svatovét és Kreminnát összekötő P66-os út környékéig mehetnek előre. Váltazatos hírek vannak arról, hogy Kupjanszk felől 10 vagy 20 kilométerre vannak-e Svatovétól. A következő napokban ezen a környéken őrült helyezkedés várható. Az ukránok elindulhatnak Svatovétól északra Nyzhnia Duvanka felé is, hogy biztosítsák a szárnyakat és több mint valószínű, hogy megpróbálnak áttörni Krasnorichens’ke felé Svatove és Kreminna között a P66-os út keleti felére, a Bermuda háromszögbe.
Ahogy a KARD beszámol róla, Herszonban teljesen megroppant az orosz védelem az északi fronton. Vasárnap az ukránok áttörtek Zolota Balkánál, mire az oroszok 20 kilométert vonultak vissza a Dnyeper mentén Dudchanyig. Ma délelőttre az ukrán hadsereg ezt a várost is felszabadította, az oroszok pedig Myloveig vonultak vissza. A bekerítéstől tartva az oroszok szuper sebességgel hagyták ott az állásaikat az északi vonal teljes hosszúságában. Azt jelenleg lehetetlen megmondani, hol is van most a határ, de az elég biztosnak tűnik a falvakból érkező jelentések alapján, hogy a Dudchany – Tryfonivka – Davydiv Brid tengelytől északra nem nagyon vannak már orosz alakulatok. Ez azt jelenti, hogy két nap alatt közel 1000 km2 területet adtak fel.
Mivel azt eddig sem láttuk, hogy mélységi védelmet alakítottak volna ki, a visszavonulás hirtelensége pedig túlzás nélkül a pánikszerű jelzővel illethető, egyelőre az a kérdés, hogy képesek lesznek-e egyáltalán új állásokat kialakítani. Erre a Mylove – Chkalove vonalon látszik esély a leghamarabb. Ez a régió viszont gyakorlatilag egy sík sztyeppe, ahol nem nagyon van lehetőség természetes védelmi pontokra támaszkodni. A visszavonulás gyorsasága pedig azt feltételezi, hogy az oroszok a felszerelésük nagy részét jelen esetben is hátrahagyták.
Legyünk nagyvonalúak és ezek alapján tételezzük fel, hogy nem fog sikerülni az oroszoknak megvetni a lábukat valamelyik fasornál két dinnyeföld között, így néhány napon belül komoly dilemmák elé kerülnek. A két legközelebbi természetes védvonal a Dnyeper és az Inhulec folyók. A Dnyeperen leghamarabb Nova Kakhovánál tudnak átkelni. Az itt lévő gát zsilipjén kialakítottak egy átkelőt a szétlőtt híd helyett, ennek az áteresztőképessége viszont legalábbis kérdéses.
Ha a Dnyeper nyugati partját feladva itt próbálják evakuálni a csapataikat, akkor az átkelőnél komoly “forgalmi dugó” alakulhat ki, aminek a végén a maradék felszerelésük kimentése is veszélybe kerül, ha az ukrán tüzérség lőtávolba ér.
A másik lehetőség, hogy egészen az Inhulec folyóig mennek vissza. Ebben az esetben az eszközeik egy részét megmenthetik, viszont ezen a területen teljesen visszaszorulnak Herszon városba, amit így három oldalról is be tud lőni az ukrán tüzérség. A Dnyeperen keresztül pedig lehetetlenné válik majd az utánpótlás szállítása.
Ha az eszközeiket az Inhulec felé viszik, akkor azzal azt is kockáztatják, hogy az ukránok átverekszik magukat a nova kakhovai gáton és hídfőt alakítanak ki a Dnyeper keleti partján. Ez utóbbi rendkívül költséges vállalkozás, viszont ha az orosz visszavonulás továbbra is ilyen viharos gyorsasággal zajlik, akkor a kialakuló káoszban erre jó lehetőség kínálkozik.
Orosz források szerint a hadvezetés nem mer nagyobb erősítést küldeni a térségbe, mert attól tartanak, hogy az ukránok Zaporizzsjában is támadást indítanak Vaszilivkánál, Enerhodartól 40 kilométerre keletre. Egy ilyen támadás veszélyeztetné Melitopolt és a herszoni frontot ellátó krími utánpótlás vonalakat is.
Összességében beérni látszik az a stratégia, ami a Dnyeper nyugati partján ragadt orosz erők felmorzsolását tűzte ki célul. Az augusztusi nagy lendülettel indult, majd kifulladt ukrán offenzívát követően ezúttal sikerült kijavítani a hibákat, megtalálni a rést az orosz erődök között és összeroppantani az ellenállást.
Az hét további részében az ukrán hadsereg egészen biztosan minden forrást felhasználva próbálja majd fokozni a nyomást és fenntartani a tempót, mert ha az orosz visszavonulást sikerül rendezetlen megfutamodássá változtatni, akkor még a tél beállta előtt felszabadíthatják ezt a régiót és óriási hadizsákmányt szerezhetnek meg.
Kis szerencsével a Dnyeper keleti partján is megvethetik a lábukat Nova Kakhovánál, ha pedig Herszon város nem is esik el, az utánpótlás nélkül ott ragadt orosz katonák néhány héten belül vagy megpróbálják átúszni a kilométer széles és egyre fagyosabb Dnyepert, vagy megadják magukat.
Lopás miatt nyomoznak a rendőrök az ellen a négy férfi ellen, akik egy pécsi ház festése közben talált nagyértékű eurót magukkal vitték, majd szétosztották egymás között.
Egy 52 éves csányoszrói férfi három gyöngyfai társával 2022. szeptember 3-a és október 2-a között festési munkálatokat végzett Pécsett, az egyik Kolozsvár utcai házban. A gyanú szerint az ott tartózkodásuk idején az egyik szoba szekrényéből közel 16 millió forint értékű eurót tulajdonítottak el, amelyet később elosztottak egymás között.
A rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőket, majd előállították őket. Gyanúsítotti kihallgatásukon mindannyian elismerték, tudták azt, hogy a szétosztott pénz a szekrényből lopott euróból származik.
Ellenük lopás miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.
Lezárult a verseny, és a szavazás, az év legjobb pécsi büféje/gyorsétterme után megtaláltuk a város legjobb éttermét is: közönségünk szavazatai alapján 2022-ben a Blöff Bisztró diadalmaskodott. A versenyen szinte végig vezetve, magabiztosan nyertek, ők voltak az egyetlenek, akik ezernél is több szavazatot kaptak, egészen pontosan 1335-öt, ami 22 százalékos eredmény. A harmincegyfős mezőnyben ez kimondottan szép eredmény!
Szívből gratulálunk minden induló étteremének, őszintén kívánunk mindannyiuknak sok sikert az elkövetkező nehéz időszak átvészeléséhez, hogy 2023-ban is indulhassanak a bahir.hu versenyén! És természetesen külön gratulálunk a Blöff Bisztrónak a győzelemhez!
Rákos Istvánt keressük az erdőkertesi életellenes bűncselekménnyel kapcsolatban.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 13000-1161/2022. bűnügyi számon életveszélyt okozó testi sértés bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást egyelőre ismeretlen tettes ellen.
A képen látható férfi a gyanú szerint, 2022. október 4-én éjszaka egy erdőkertesi családi ház udvarán szóváltást követően többször megszúrta 57 éves áldozatát, majd az udvaron álló, a sértett lakhatására szolgáló sátrat meggyújtotta.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a képeken látható Rákos Istvánt felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2883 telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívószámon.