Kezdőlap Blog Oldal 2314

Embercsempész után indult hajtóvadászat

Jelenleg is keresik a rendőrök azt a sofőrt, aki 22 külföldinek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztálya jelzése alapján a Pest megyei rendőrök 2022. január 5-én 19 óra 50 perc körül az M5 autópálya inárcsi pihenőhelyénél akartak kivezetni egy román honosságú teherautót, amely hirtelen lefékezett a leállósávban. A sofőr kiugrott a volán mögül és elfutott az erdős, bokros terület felé. A jármű rakterében a rendőrök 22 külföldit találtak. – írja a police.hu

A magukat afgán, illetve pakisztáni állampolgárnak valló férfiak magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a Pest megyei rendőrök elfogták és előállítják őket.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz, az embercsempészéssel gyanúsítható, jelenleg szökésben lévő sofőr felkutatására és elfogására a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai megtették a szükséges intézkedéseket.

Az embercsempészés bűntette alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Pécsudvardi halálos baleset: ismert borászok az áldozatok

Tegnap tragikus baleset történt Pécs és Harkány között, a pécsudvardi elágazás közelében. Két autó frontális ütközött, és sajnos két ember életét veszítette.

Jackfall Bormanufaktúra Facebook bejegyzése alapján a baleset két áldozata Jandrasics Gábor és Burger Ottilia voltak, a borászat két lelke.

Legyen nekik könnyű a Föld!

Ha ilyen szinten marad az infláció, vészesen elszegényedhetnek a magyar nyugdíjasok

0

Tulajdonképpen amíg az infláció ennyire magas, és a forint ennyire gyenge, addig a kormány 13. havi nyugdíja és az 5 százalékos nyugdíj emelés csak tűzoltásnak lehet jó, mivel az infláció meghaladja a nyugdíjemelés mértékét, így a következő hónapokban többszázezer magyar idős ember szegényedhet el, még jobban.

Ráadásul a 6-7 százalék körüli infláció jóval nagyobb, ha az alapvető élelmiszereket nézzük, olyanokat, melyekre minden háztartásnak szüksége van. Az olaj, a kenyér, a zöldségek, gyümölcsök és a húsok is ennél nagyobb mértékben drágultak az elmúlt hónapokban, ráadásul egyelőre az sem látszik, hogy mikor mérséklődni az infláció. Nem túl nehéz a matek:

hiába növekszik 5 százalékkal a nyugdíj, ha közben 10 százalékkal lesz nagyobb a megélhetési költség.

Ennek értelmében rengeteg magyar nyugdíjast fenyeget az elszegényedés, olyan embereket akik egyébként tisztességgel ledolgozták az életüket.

2022-ben egyébként 160 ezer forint az átlagnyugdíj, a 13. havi nyugdíjjal együtt ez éves szinten 2 millió 80 ezer forintot jelent, amiből enni kell, gyógyszereket kell venni, ruházkodni kell, rezsit fizetni, akinek van hitelt, és bizony sok esetben a gyereket, unokát is kell támogatni. Ez az összeg akkor is mérsékelten lenne elégséges, ha nem lenne rekordszinten az infláció, de jelen körülmények között minden szempontból alkalmatlan a tisztességes élethez, ez az összeg.

Az infláció miatt ahogy a béremelések, úgy a jelenlegi nyugdíjemelések sem érnek sokat. Ez arra sem lesz elég, hogy a víz felett tartsa az emberek fejét…

A Digi rendszere a jelek szerint nem bírja el ezt a néhány csepp esőt

0

Többen is panaszkodtak, és mi is azt tapasztaljuk, hogy a kis szél, és eső hatására összeomlott a Digi, az internet akadozik, bár ez a jobbik opció, olyan beszámolót is kaptunk, hogy egyáltalán nincs is. Sebaj, 2022-ben mi sem lenne normálisabb, minthogy egy minimális vihar miatt ne legyen internet.

Ahogy korábban írtuk: ez nem szolgáltatás, hanem egy rossz vicc.

Több mint kétmilliárd forintos orvosdiagnosztikai fejlesztések a PTE-n

0

Egészségügyi adatok okoseszközökkel tötrénő elemzését, hasznosítását végző programcsomagon dolgozik a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontja (PTE SZKK) egy több mint kétmilliárd forintos fejlesztés részeként.

    A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) csaknem kétmilliárd és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú NKft. (BZAK) 200 millió forintos támogatásából megvalósuló, a 4iG Nyrt. részvételével zajló programról szerdán Pécsen tartottak sajtótájékoztatót.     A 2020-ban elindult és ez év végéig tartó projekt keretében egy világújdonságnak számító bioinformatikai elemző programcsomag jön létre, és egy olyan kompetenciaközpont létesül, amely új egészségügyi technológiák és szolgáltatások fejlesztése érdekében képes az ipari szereplőkkel együttműködve innovatív adatgyűjtési, információfeldolgozási és elemzési módszereket kialakítani – írták a tájékoztatóra készült ismertetőben.

    A fejlesztésekkel olyan adatalapú egészségügyi szolgáltatásokat alakítanak ki, amelyekkel az ellátás hatékonyabban szervezhető, az egyetem és a környezetében működő egészségügyi szolgáltatók ellátási terhei mérsékelhetők és források szabadíthatók fel.

    Az orvostudományban a klinikai vizsgálatok során hatalmas mennyiségű adat keletkezik. Ezek kezelése, strukturálása körülményes és költséges, éppen ezért egyre nagyobb hangsúlyt kap az egészségügy digitalizációjában és az új adatkezelési technológiákban rejlő lehetőségek kiaknázása – tették hozzá.     Azt szeretnék, hogy a program segítségével országhatárokon átnyúló, nemzetközi együttműködések jöjjenek létre.

    Sebők Katalin, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal vállalati innovációs elnökhelyettese azt mondta, a pécsi kompetenciaközpont a gyakorlatban is alkalmazható eredményeket hoz majd a jövőben a szabadalmak, termékek és eljárások, technológiák, szolgáltatások terén. Hozzáfűzte: mindezt erősíti, hogy az egyetem és a gazdasági szektor kapcsolata is megvalósul a projekt során.

    Miseta Attila, a PTE rektora kiemelte: a fejlesztéseket is magában foglaló program segítségével az orvostudomány szempontjából fontos előrelépések történhetnek, gyakorlatban is alkalmazható szabadalmak születhetnek.     Wittmann István, a projekt szakmai vezetője kiemelte: a modern orvoslásban egyre nagyobb teret kap az informatika és az okos eszközök, illetve a betegellátás során felgyülemlő adatmennyiség kezelése, hasznosítása, elemzése. Hozzátette: az orvosokat segítő technológia közvetlenül és közvetett módon is segíti a betegellátást és a pácienseket.

Varga Judit feljelentését követően nyomozást indít az ügyészség, az ördög ügyvédje ellen

Dr. Varga Judit nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést az ügyészségen.

A sértett feljelentésének lényege szerint, 2021. december 27-én ismeretlen elkövető „Az ördög ügyvédje” elnevezésű közösségi oldalon valótlan állításokat tett a szexuális orientációjára vonatkozóan, valamint arról, hogy egy korrupciós ügyben közvetlenül érintett.

A sértett indítványozta, hogy a magánvádas eljárásban az ügyészség a vád képviseletét vegye át.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a vádképviseletet átvette, és a nyomozást nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt elrendelte, amelynek teljesítésével a Budapesti Rendőr-főkapitányságot bízta meg.

Az internetes közösségi hálózaton létrehozott „Az ördög ügyvédje” elnevezésű profil felhasználásával kapcsolatos más bűncselekmény miatt a Fővárosi Főügyészség a közelmúltban vádat emelt. Az ugyanazon internetes profillal elkövetett újabb bűncselekmény esetében az ügyészség által történő vádképviselet eljárási, bizonyítási szempontból célszerű és indokolt.

Eltűnt egy 15 éves lány, a rendőrség a lakosság segítségét kéri

A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/376/2021. számon körözési eljárást folytat Horváth Valentina Valéria eltűnése kapcsán.

A 15 éves lány 2021. december 15-én a hőgyészi gyermekotthonból engedély nélkül távozott, azóta tartózkodási helye ismeretlen, életjelet nem ad magáról.

Horváth Valentina Valéria körülbelül 150 cm magas, normál testalkatú, barna szemű, barna hajú. Eltűnéskor viselt ruházata ismeretlen.

A tamási rendőrök kérik, hogy aki a képen látható lány jelenlegi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Tamási Rendőrkapitányságon, hívja a 06-74-573-910-es számot, vagy tegyen bejelentést – akár névtelensége megőrzése mellett – a 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

Segítségüket köszönjük!

A rendkívül ritka homoki gyík lett az év hüllője

Magyarország egyik legkevésbé közismert gyíkját, az alföldi pusztákhoz kötődő homoki gyíkot választotta 2022-ben az év hüllőjének a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya. „Bár vannak, akik vitatnák elsőbbségét a zöld gyíkkal szemben, a homoki gyík talán a legszebb, egzotikus színezetű gyíkfajunk” – írja szerdai közleményében az MME.

A homoki gyík testhossza mindössze 6-8 centiméter, a farka viszont a testhossz kétszeresét is elérheti. A hímek hátának közepén világoszöld sáv fut végig, amely a nászidőszakban élénkebb, később sötétebbé válik. A zöld sávot mindkét oldalon egy-egy barna, a szélein csipkézett, a testoldal felső részét is magában foglaló sáv határolja – olvasható az MME tájékoztatójában.

Fő elterjedési területe a Balkán-félsziget, egyes görög szigetek, kelet felé az alsó Duna mente, a Fekete-tengert övező síkságok, illetve a Krím-félsziget. Megtalálható még a Boszporusz kis-ázsiai oldalán is. A magyarországi populációk elszigetelődtek a fő elterjedési területtől.

A homoki gyík hazánkban szigetszerűen az Alföld homokpusztagyepein fordul elő. A Pesti-síkságtól kezdve a Duna-Tisza közének szinte minden homokhátán megtalálható, ahol természetes gyepek fennmaradtak. A legészakibb hely, ahol előfordul, a bátorligeti legelő a Nyírségben. A Dunától nyugatra egyedül a Pákozd melletti rétekről jegyezték fel, de a populáció fennmaradását évtizedek óta nem sikerül igazolni.

A homoki gyík nappal aktív. Jól bírja a magas hőmérsékletet, még a meleg nyári napokon is szinte egész nap a felszínen mozog, leszámítva a legforróbb koradélutáni órákat. Apró gerinctelenekkel táplálkozik, amelyeket portyázva keres. Amikor nem aktív, földalatti üregekbe húzódik vissza. Az október végén kezdődő téli hibernációból március elején-közepén jön elő, a párzás áprilisban kezdődik. A nőstények 2-6 tojást raknak fűcsomók, zsombékok alá. A rendkívül apró termetű fiatalok július végétől kelnek ki.

Mint a közleményben olvasható, ez a faj is csak megmaradt élőhelyeinek tervszerű, jól átgondolt megőrzésével és kezelésével őrizhető meg. A homoki gyík, mint minden hüllő és kétéltű Magyarországon, védett, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.

Forrás: MTI

Segíts a menstruációs szegénységben élőknek!

0

Ha valaki azt gondolná, hogy a menstruációs szegénység csupán a harmadik világbéli és a leginkább leszakadóban lévő országok problémája, akkor téved. Magyarországon – bár pontos adatok nem állnak rendelkezésre – több ezer fiatal lányt és nőt érint a menstruációs szegénység. Az ilyen helyzetben élő nők azok, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy havi vérzésük idején tampont vagy betétet vásároljanak. Fiatal, serdülőkorú lányok esetében ez a probléma együtt jár az iskolából történő rendszeres kimaradással a menstruáció ideje alatt.

Ami számunkra természetes, nekik sokszor elérhetetlen. Amikor azon gondolkodunk, hogy melyik márkájú egészségügyi betétet vegyünk a drogériában, eszünkbe sem jut, hogy vajon, akinek nincs fürdőszobája, ő nem a márkák között válogat, hanem az élelmiszer és a higiéniás termékek között.

#nemluxutáska szervezői

Mivel a menstruáció a legtöbb ember számára még mindig a tabu témák közé tartozik, ezért az érintett nők csak nagyon kevés esetben kérnek segítséget. Ebből kifolyólag a probléma felmérése, annak felkutatása, hogy egy adott országban hány nőt érint a nehézség, szintén nem egyszerű.

Hogyan segíthetsz?

Jelenleg a menstruációs szegénység elleni küzdelem éllovasa hazánkban a #nemluxustáska kampány, amely minden évben gyűjtést szervez a rászoruló nőknek, ami idén januárra esett.  
A kampány keretein belül bontatlan női intimhigiéniás termékekkel megtöltött, jó minőségű táskákat várnak az év adott időszakában, melyeket a Máltai Szeretetszolgálat segítségével juttatnak el a nélkülözőkhöz.

Olyan nőknek szeretnénk adni ezeket a táskákat, akik nehéz anyagi körülmények között élnek, illetve hajléktalanná váltak, de természetesen ebben a helyzetben is szeretnék megőrizni a méltóságukat és nőiségüket, amiben a táskáitok nagyon sokat tudnak segíteni.

#nemluxustáska szervezői

Pontosan milyen termékre van szükség?

-egészségügyi szárnyasbetét

-szappan

-tusfürdő

-testápoló

-maszk

-kézfertőtlenítő

-fogkefe

-fogkrém

Ezek leadására FOXPOST automatán keresztül és személyesen is sor kerülhet.

Az adományok leadására személyesen Pécsett az Atlas gyógyközpontban – Szabó József u. 2, fsz 1- szerdánként 8-18:30 óra között van lehetőség.

Ha még több információt szeretnél megtudni a #nemluxustáska kampányról és a szervezőkről, akkor látogass el weboldalukra. 

Közösen állt ki az ellenzék a népszavazási kérdések mellett

Közös sajtótájékoztatót tartott az összefogásban résztvevő 6 ellenzéki párt vezetője és a közös miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter. A budapesti Nyugati téren tartott sajtótájékoztatón a Karácsony Gergely által kezdeményezett népszavazási kezdeményezés aláírására buzdítottak a résztvevők.

Mint ismert, jelenleg is zajlik az aláírások gyűjtése, összesen 200 ezerre van szükség ahhoz, hogy népszavazásra kerülhessen sor. Két kérdést lehet támogatni: az egyik a Fudan Egyetem budapesti beruházásának és ideköltözésének megakadályozásáról, a másik pedig az álláskeresési járadék 9 hónapra való megemeléséről szól.

A sajtótájékoztatón mind a hat párt vezetői szinten képviseltette magát, először Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke és Budapest főpolgármestere mint kezdeményező buzdított az aláírásra. „A demokráciában a nép uralkodik és nem a népen uralkodnak” – kezdte beszédét, rámutatva arra, hogy ez ma nem így zajlik az országban. Szerinte ennek visszaállításáról szólt az előválasztás és a népszavazási kezdeményezés is, majd erről kell szóljon a kormányváltás is. Bejelentette, hogy már közel 100 ezer aláírás összegyűlt, tehát nagyjából a szükséges szám fele.

Dobrev Klára a DK előválasztási miniszterelnök-jelöltje is mindenkit arra bíztatott, hogy írják alá a kezdeményezést. Arról beszélt, hogy mindenki hívja el a barátait, családtagjait, hogy szánjon erre egy percet, hiszen ” ez is annyit tesz hozzá a kormányváltáshoz, mint minden egyes szavazat áprilisban, ugyanis ez is egy lépéssel közelebb visz a célhoz.”

Donáth Anna, a Momentum elnöke szerint ma Magyarországon lakhatási és megélhetési válság van, és pontosan erről szól a két ügy. A Fudan Egyetem a diákok megélhetését lehetetleníti el Budapesten, hiszen miatta a Diákváros nem olyan formában valósul meg, hogy az segítsen rajtuk. Az álláskeresési járadék kapcsán elmondta, hogy „a koronavírus miatt senki munkája nincs biztonságban, ezért senki kezét nem engedhetjük el.” Felhívta a figyelmet arra is, hogy nemcsak a népszavazással lehet megváltoztatni a kérdéseket, hanem az áprilisi választás megnyerésével is.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke szerint ez a demokraták és az ország ügye: nemet kell mondani a kínai eladósodásra és a hitelre, illetve a magyar munkavállalok kiszolgáltatottságára. Szerinte a NER hazugsága, hogy nem lehet a tömegeket felemelni és méltó életszínvonalat biztosítani nekik. Emlékeztetett arra is, hogy éppen 3 éve volt a rabszolga-törvény elleni tüntetés, ahol végleg eldőlt, hogy a pártok összefognak.

Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke a célok kapcsán elmondta, hogy többek között a szociális- és a létbiztonság megteremtése egy nagyon fontos feladat. A pártok elkötelezettek arra, hogy ne egy kínai elitegyetemre, hanem a szocális biztonságra kell költeni, aminek fontos eleme a lakhatás biztonsága. Elmondta azt is, hogy a Diákváros melletti kiálláson kívül az ellenzék vállalja, hogy kormányra kerülés esetén több önkormányzati lakást építenek és újítanak majd fel. A létbiztonság kapcsán pedig az álláskeresési járadék 9 hónapra emelése lehet az egyik nagy segítség. „Kormányváltás, igazságos Magyarország, békés és fenntartható ország – ezt szeretnénk elérni” – mondta.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke szerint egy értékválasztást is meg kell tenni: keleti diktatúra helyett a nyugati jólét irányába kell elmozdulni. Erről is szól a népszavazási kezdeményezés, hiszen ez Magyarország érdeke. „Mindig a magyar nemzeti érdek az első, egy normális Magyarországban nem is lehetne ez kérdés” – mondta. A kormány szerinte elárulja a magyar fiatalok érdekeit.

Végezetül Márki-Zay Péter lépett a mikrofonok elé, aki szerint egy óriási egység alakult ki jobb- és baloldaliak, illetve a civilek között. „Szívünkben mindannyian piros-fehér-zöldek vagyunk” – mondta ennek kapcsán. Márki-Zay szerint az ország lecsúszott, mára Európa legszegényebb országa, a járvány alatt a legrosszabb halálozási aránnyal rendelkezünk és a mai „ezeréves történetünk legkorruptabb kormánya”. A népszavazási kérdések kapcsán elmondta, hogy ez a két kérdés is arról szól, hogy a magyar embereknek legyen jobb és az ország elinduljon felfelé. Emiatt kell a vidéki fiatalokat támogatni a Diákvárossal a Fudan helyett és a COVID sújtotta magyaroknak a hosszabb álláskeresési időszak Európa legrövidebbje helyett. „Ennek a két fontos kérdésnek önmagán túlmutató jelentése is van: ez a népszavazás átvezet bennünket a kormányváltáshoz. Az egységből többség lesz.”