Kezdőlap Blog Oldal 2313

Saját édesanyját késelte halálra a férfi

Egy férfi halálosan megsebesítette édesanyját.

Egy 53 éves férfi tett bejelentést a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra Tevékenység-irányítási Központjába 2022. január 6-án délben.  A telefonáló elmondta, hogy hatvani lakásukban megszúrta édesanyját. A kiérkező rendőrök elfogták a férfit és előállították a városi rendőrkapitányságra.

Az idős asszony a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság megkezdte a helyszíni szemlét, a férfi elszámoltatása folyamatban van. – írja a police.hu

Megrázó képek érkeztek a pécsudvardi halálos balesetről

0

Újabb fotók érkeztek a tragikus pécsudvardi balesetről, ahol két ismert borász vesztette el az életét, miután két autó frontálisan karambolozott egymással. Ezúttal a Katasztrófavédelem tett közzé képeket, melyek esetében kérjük önöket, hogy csak saját felelősségre tekintsék meg őket.

A tizenötmilliós „zöld” terepjáró ne is parkoljon ingyen

0

Önök is biztosan találkoztak már azokkal a környezetbarátnak csúfolt több tonnás városi terepjárókkal, melyek néhány kilométert képesek elektromosan elgurulni, de egyébként normál körülmények között simán megzabálnak 10-15 liter üzemanyagot. Ezek a gépjárművek eddig ingyen parkolhattak, ugyanis hibridnek számítottak, holott az akkumulátor nagyjából csak dísznek volt bennük, és sem az előállításuk, sem a fenntartásuk nem számított zöldnek.

Roppant helyes, hogy ez ma véget ér, a tizenötmilliós SUV-ok ne parkoljanak ingyen. Sőt, az ilyen méretű autók melyeknek a városon belül amúgy semmi, de tényleg semmi keresnivalója nincs, inkább fizessenek többet a parkolásért, mint egy ezer köbcentis kis benzines gépjármű.

Pécs lesz az első város, ahol ezek a mű-zöld, mű-környezetbarát autók a jövőben nem parkolhatnak ingyen, az új parkolási rendelet értelmében csak és kizárólag a tisztán elektromos gépjárművekért nem kell parkolási díjat fizetni. Azokért, melyek valóban környezetbarátok, és melyeknek a használatára sarkallni kellene az embereket, legalábbis azokat, akiknek amúgy benzinzabáló terepjárókra telik.

Ideje, hogy az önkormányzatok és kormányok csak a valóban környezetbarát megoldásokat támogassák, míg a környezetszennyezőket amennyire csak lehetséges büntessék. A háromtonnás SUV-ok egyértelműen utóbbiba tartoznak, még akkor is, ha tojásokon lépkedve néhány tíz kilométer megtehető velük elektromosan.

Műanyagot égettek egy szigetvári telephelyen, nyomozást indított a rendőrség!

A szigetvári rendőrök egy 55 éves férfit gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével.

Bejelentés érkezett 2022. január 5-én a rendőrség ügyeletére arról, hogy az egyik szigetvári telephelyen napok óta hulladékot égetnek. A helyszínre érkező rendőrök a telephely udvarában valóban égő szemetet találtak. A gyanú szerint az egyik tulajdonos a telephely takarítása, rendezése során az elmúlt másfél hétben több alkalommal égetett el többek között műanyag flakonokat, kannákat az udvar hátsó részén.

Az 55 éves pécsi férfit a rendőrök előállítását követően kihallgatták gyanúsítottként, a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte. Ellene hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt nyomoz a Szigetvári Rendőrkapitányság. 

A harkányi fürdőben jártam

Kolléganőim ősszel több olyan cikket is írtak, amiben beszámoltak a Harkányi strand új beltéri élményfürdőjéről, ami a Harka Vízivilág becenévre hallgat. Az újév első munkanapján nekem még nem volt sok feladatom, így úgy döntöttem, megnézem magamnak ezt a helyet. Tudni kell rólam, hogy rajongok a strandokért és az Aquaparkokért is, ilyenekből nekem sosem elég, bár a többséghez hasonlóan én is inkább nyáron szeretem ezeket a helyeket látogatni. De egy fedett strandnak télen is meglehet a hangulata. Ahhoz képest egyébként, hogy már munkanap volt, nem tűnt kevésnek a létszám, bár nyomorogni sehol sem kellett, azért voltak ott, főleg nyugdíjasok, illetve kisgyermekes anyukák, apukák, de néhány családot és egyetemistát is láttam.

Amikor 5-6 évvel ezelőtt a felújított harkányi strandot adták át, az nekem kicsit csalódás volt, ugyanis azt éreztem, hogy a csúszdaparkot kivéve – ami tényleg nem sikerült rosszra – kb. minden olyan, mint régen volt, annyira nem éreztem át a felújítást. Na, most nem ez történt, úgy éreztem, mintha teljesen átépítettek volna mindent a legutóbbi látogatásom óta. Öltözőkabin legalábbis jóval több volt és bár kicsit megmosolyogtam ezeket a „zsebes” vállfákat, amiket utoljára a Nevelési Központ uszodájában használtam vagy 15 éve, de tulajdonképpen praktikus, nincs vele gond.

Maga a komplexum három szintes. Az alsón található a klasszikus gyógyfürdő, ez változott talán a legkevesebbet a korábbiakhoz képest, több medence, van, amelyik beltéren, van, amelyik kinn. Az egyik beltéri medence nagyon forró (mondjuk én ezt szeretem), a másik is kellemesen meleg, és mivel nem volt nagyon hideg, a kinti rész is teljesen élvezhető volt. Élményelemekkel nem nagyon találkoztam, 1-2 zuhany volt itt, de nem is nagyon kell, a klasszikus termálmedencékben máshol sincs sokkal több.

A földszinten és részben az első emeleten (a csúszdák és az ugrálás okán) vannak az „aktív” medencék, itt található meg két nagy és egy kisebb csúszda, pár ugráló kő, falmászásra is használható fal, egy sodrófolyosó és jó sok élményelem, mint a pezsgőfürdő, hidromasszázs vagy a zuhany. Nagyon jó volt a víz hőmérséklete, kellemesen meleg volt, több élményfürdőnél volt a tapasztalatom, hogy kicsit hűvösebb, inkább a sportmedencékhez közelítő hőmérsékletű víz van, de ha az ember mondjuk elfekszik egy pezsgőfürdős részen és nem mozog, akkor az ott egy idő után már kellemetlen lesz neki. Ezt viszont végig kellemesnek éreztem. A sodrófolyosó is jó, a csúszdák nem túl nagyok, így annyira extrém élmény nem adtak, de a kék színűn azért elég jó sebességet el lehetett érni. És itt is viszonylag meleg víz ment, ami nekem megint csak pozitív. Aminek még örültem, hogy a szórakoztatóbb élményelemek (csúszda, ugrókövek) fizikálisan is el voltak választva a „pihenősebb” elemektől így nem fröcskölték le a gyerekek az idősebbeket.

Az első emeleten található egy pihenő részeg is, sok-sok nyugággyal. Egyszerű, de igényes hely, jó nagy területen, ez is bejött. Sószobával mondjuk nem találkoztam, azt más élményfürdőkben nagyon szeretem, de lehet egyszerűen figyelmetlen voltam, vagy ha nem, ez azért akkor sem nagy gond.

A második emeleten van egy élmény-részleg 2 jacuzzival két a lentinél kisebb élménymedencével és a szaunákkal. A víz hőmérséklete itt is kellemes, az élményelemek nem sokban különböznek az előzőektől viszont nagyobb mennyiségben vannak jelen, valamint, ami fontos, hogy a gyógyfürdő jegyével – ami 450 ft-tal olcsóbb, mint a komplex jegy – ide be lehet jönni.

Igazából eddig a baranyai strandok közül én Szigetváron és Siklóson jártam viszonylag gyakran. Ha ezekkel hasonlítom össze, akkor azt mondhatom, hogy egyértelműen ez a legkomplexebb. Tehát ha egy ember egyaránt szereti a pihenős, melegvizeket és szeretne szórakozni is egy fürdőben, akkor ezt tudnám ajánlani. Akkor is ez a jó választás, ha a családban nagyon különbözőek az életkorok és mindenkinek másra van igénye. Ha viszont elsősorban a szórakozás a cél, akkor a siklósi fürdő azért több élményelemmel és nagyobb vízfelülettel rendelkezik. Ha csak a pihenés a cél, akkor komoly versenyben lehet ez a fürdő a szigetvárival, de ennek azért valamivel több mind a vízfelülete, mind az élményelemek száma.

Ha az árakat hasonlítom össze, a komplex jegy itt 4.400 forint. Ez azért valamivel drágább mind a siklósi (3.200, hétvégén 3.500), mind a szigetvári (2.900) fürdőnél, de mint mondtam, mindkettőnél komplexebb is. Ha viszont család érkezik, akkor a felnőtt jegy 3.700, a gyerek pedig 1.800 forint. 6 év alattiaknak a belépés ingyenes. 2 vagy 3 órás jegy nincs, viszont 14, illetve 17 óra után kedvezményes árú belépők kaphatóak. Összességében mindenképp javaslom kipróbálásra, biztos vagyok benne, hogy kicsik és nagyok egyaránt megtalálják a számításaikat.

A felsoroltakon kívül még számos wellness-szolgáltatás különféle masszázsok, köpölyözés, manikűr-pedikűr, fülgyertya-kezelés stb. vehető igénybe kedvezőnek mondható áron. Ezeket most nem vettem igénybe, márcsak azért sem, mert, ahogy néztem, időpont-egyeztetés szükséges rá (bár bevallom, azt nem tudom, hogy látogatás előtti napokon kell jelentkezni telefonon vagy e-mailben, vagy akár a belépéskor meg lehet ezt tenni), de ha majd legközelebb arra járok, valamit ezekből is kipróbálok.

Vízkereszt

0

Január 6-án a katolikus egyház a vízkeresztet, vagyis Jézus Krisztus megjelenését ünnepli. Liturgikus ünneppé vízkereszt napja a IV. században vált a kereszténységben. Keletről terjedt nyugat felé. Vízkereszt napja három eseményre is emlékeztet:

  •  a napkeleti bölcsek imádására,
  • Jézus megkeresztelkedésére a Jordánban,
  • Jézus első csodájára a kánai menyegzőn.

Vízkereszt hagyományos elnevezése a Szentírásra utal vissza. Míg az Ószövetségben Isten különféle módokon nyilvánul meg az emberek előtt, Mózesnek. Mindezek az ígéretek Jézus Krisztusban teljesednek be, mikor emberré lesz. A vízkereszt latin kifejezése is erre utal, hiszen a vízkereszt vagy Epiphania Domini, magyarul azt jelenti, hogy az Úr megjelenése. Vízkereszt ünnepén arra emlékezünk, hogy Jézus Krisztus megjelent közöttünk, és elhozta számunkra az üdvösséget.

A keresztény egyházi ünnepi gyakorlatok mellett vízkereszt napjához számtalan népi hagyomány kötődik.

Mivel vízkereszt, vagy a háromkirályok napja, a karácsonyi ünnepkör zárónapja, és egyben a farsang kezdőnapja is, ma is él a hagyomány, hogy ezen a napon bontjuk le a karácsonyfát. A keleti egyházban ezen a napon ünneplik Jézus születését. Január 6, egyben Gáspár, Menyhért, Boldizsár királyok napja, akik az utasok, útonjárók, vendégfogadósok védőszentjei.

A népi hagyományokban ezen a napon szokás volt a szenteltvíz hazavitele, mert gyógyító hatást tulajdonítottak neki. Otthon aztán az állatok itató vízébe is tettek belőle, hogy az év folyamán ne legyenek betegek. Az emberek pedig magukra locsolták, így védekeztek a betegségek és a rontás ellen. A maradékot a ház földjére locsolták, hogy áldást hozzon a házra.

Az épületek megszentelésénél kialakult a szenteltvízzel való megáldás és az, hogy a házakra a három napkeleti bölcs kezdőbetűjét vésték G + M + B. Később a házszentelést a papok végezték, és ennek szokása egybeolvadt az egyházi adó beszedésével.

Természetesen vízkereszt napjához is kapcsolódnak időjárásjóslások, melyek szerint, ha ezen a napon esik az eső vagy süt a nap, akkor hosszú tél, és száraz nyár elé nézünk. Ha pedig hideg napra ébredünk, akkor a korai tavaszban reménykedhetünk.

Baranya, Somogy, Bács-Bodrog, Zala, Pest, Szatmár, Csanád és Bihar megyében nagy népszerűségnek örvendett a vízkereszti háromkirályjárás. A téli egyhangúságot megtörő vízkereszti háromkirályjárás baranyai változataiban egy többnyire hosszú, dramatikus játék szerepel, ahol Gáspár, Menyhért és Boldizsár egyenként nem csak bemutatkozik, de több jellegzetes karácsonyi éneket is elénekelnek, amelyek adománykérő rigmusokat is tartalmaznak. A házról házra járó fiúgyermekek, ritkábban leányok, jellegzetes viseletdarabja kell hogy legyen a díszes süveg, és fontos, elmaradhatatlan kellékük a többnyire kiugratható szerkezetre szerelt csillag.

Fotó: pixabay.com

Szeretne pénzt keresni? Mondja el, hogy hol vannak a képeken látható emberek!

0

A rendőrség rendszeresen kéri a lakosok segítségét, egy-egy bűnöző hollétének felderítéséhez. Ilyen esetekben nem ritka, hogy pénz jutalmat adnak annak az állampolgárnak, aki segíti nyomra vezetni a rendőröket, jelenleg is több bűnözőt keresnek, akire nyomravezetői díjat tűztek ki. Lássuk őket, hátha felismeri valamelyiküket!

Ott van például Egri Norbert, aki Pécsett született 1977-ben, kétszázezer forintot érhet ha tudja, hogy hol tartózkodik Egri, aki a Jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetésének letöltését nem kezdte meg.

Egri Norbert

Egrinél is többet ér a rendőrség számára, ha segít megtalálni Fodor Szilárdot, aki Móron született, 1973-ban. Az ő esetében már háromszázezer forint a nyomravezetőidíj, őt szabadságvesztés letöltésének céljából, továbbá csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt körözik.

Fodor Szilárd

A Tiszaföldváron született, 41 éves Géczi Pétert szintén azért keresik a rendőrök, mert a jogerősen kiszabott szabadságvesztését nem kezdte meg, ismeretlen helyen tartózkodik. Százezer forintot érhet, ha megtudja mondani, hogy hol van.

Géczi Péter

Plank Zoltán esetében a nyomravezetői díj már nem kevesebb, mint egymillió forint, azonban a rendőrség szerint ő veszélyes, fegyver van. Plank Székesfehérváron született, 66-ban, rablás és egyéb bűncselekmények miatt körözik. Legyen óvatos, ugyanis fegyvere van, és veszélys bűnözőnek minősül.

Plank Zoltán

Szél Tamás László több fenti társához hasonlóan a jogerősen kiszabott szabadságvesztésének letöltését nem kezdte meg, érte is százezer forint jár.

Szél Tamás László

Szalai Andrást zsarolás és orgazdaság miatt jogerősen kiszabott szabadságvesztés letöltése, továbbá lopás bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt körözik. Háromszázezer forintot érhet a tudás, ha ismeri jelenlegi tartózkodási helyét.

Szalai András

Végül, de nem utolsósorba Török Zsolt következik, akit csalás, költségvetési csalás és közokirat-hamisítás bűntett elkövetése miatt körözik. Kétszázezer forint jár a nyomra vezetésért.

Török Zsolt

KÖRÖZÉSI TOPLISTA

 A képen látható személyeket a Magyar Rendőrség a velük szemben fennálló elfogatóparancs alapján keresi. Amennyiben valamelyiküket felismeri, vagy információval rendelkezik hollétéről, kérjük, tegyen bejelentést a körözött személy adatlapjáról elérhető üzenetküldő alkalmazással. A bejelentés elküldése anonim módon is lehetséges.

Queer emberek ügyeiért felelős kormánybiztost neveztek ki Németországban

Az új német kormány bejelentette szerdán, hogy a hátrányos nemi megkülönböztetés elleni küzdelem jegyében kormánybiztost nevezett ki, aki a queer emberek ügyeiért lesz felelős. Ilyenre még nem volt példa az országban – írja az AFP alapján az MTI. Az angol eredetű queer kifejezés minden olyan embert jelöl, aki nem heteroszexuális vagy nem azonosul születési nemével.

A 42 éves Sven Lehmann zöldpárti képviselőnek az lesz a feladata, hogy nemzeti akciótervet készítsen, amely alapján Németország „úttörővé válhat a diszkrimináció elleni küzdelemben” – közölte a német családügyi minisztérium. Lehmann 2018 és 2021 között már volt queer-ügyi szóvivő pártja parlamenti frakciójában.

Az Olaf Scholz kancellár vezette német szövetségi kormány – amely a szociáldemokraták, a balközép irányultságú Zöldek és a jobbközép irányultságú liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) koalíciója – december 8-án lépett hivatalba. Scholz utána egy kongresszuson kijelentette: kormánya számára a haladás mellett a másik kulcsszó a tisztelet, el akarja érni, hogy mindenki megkapja a teljesítményéért, munkájáért járó tiszteletet, és hogy mindenki tiszteletben tartsa a mások életmódját, életfelfogását.

A szakértő szerint jövőhéten Budapesten, utána pedig vidéken robbanhat be a járvány

Egy nap alatt duplázódott meg a fertőzöttek száma Budapesten, az elmúlt 24 órában 82 ember halt meg COVID-19 fertőzéshez köthetően. A járványmodellek szerint már jövő héten berobbanhat az ötödik hullám a fővárosban.

Kedd reggel még 2429 új fertőzöttet regisztráltak, szerdára viszont már 5270 új beteget igazoltak, így a járvány kezdete óta már 1.264.709 főre nőtt a koronavírussal beazonosított fertőzöttek száma.

Vattay Gábor, az ELTE járványügyi modellezéssel foglalkozó fizikusa az RTL Híradónak elmondta, számításai szerint az ötödik hullám már jövő héten meg fogja haladni a delta variáns okozta fertőzöttségi szintet Budapesten.

A szakember szerint a járvány berobbanása vidéken 2-3 hetet tolódik majd, így először a nagyvárosokban, ezt követően a falvakban is megjelenik majd.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) adatai szerint az előző hetek csökkenő, majd stagnáló eredményei után ismét növekedésnek indult a szennyvízből kimutatható koronavírus örökítőanyag-koncentráció.

A városok közül emelkedő tendencia figyelhető meg 

  • Budapest,
  • Eger,
  • Kaposvár,
  • Szekszárd esetében.

Az NNK azt is megállapította, hogy az új megbetegedések több mint 11 százalékáért az omikron variáns a felelős.

Tél tábornok visszatért és velünk marad

Szerdáról csütörtökre virradóra átmenetileg csökken a csapadékhajlam, de délnyugat felől újabb csapadék érkezik, és átmenetileg havasesőbe, illetve havazásba válthat, de számottevő mennyiség már nem várható. A délelőtt folyamán megszűnik a csapadék. Az északnyugati szél élénk lesz. Kezdetben sok lesz  felhő, majd fokozatosan felszakadozik és kisüt a nap.

Délutánra mérséklődik a szél és felszakadozik felhőzet. Csapadék már csak elvétve várható záporok formájában. A maximumok csupán 3-5 fok között alakulnak, de az estéhez közeledve egyre inkább fagypont alatti hőmérsékletek lehetnek. A péntek reggel igen hideg lehet! – írja a Meteo Mecsek.