Kezdőlap Blog Oldal 2583

Ma, szikrázóan napos idő várható

0

Ma egy ANTICIKLON hatására mindenütt szikrázóan napos idő várható. A változó irányú szél mérsékelt marad. A hőmérséklet 31-33 fok között alakul, újabb hőhullám veszi kezdetét. Érdemes 10-15 óra között odafigyelni az UV sugarakra, ugyanis 15 perc alatt le lehet égni

További szép napot kívánunk mindenkinek!- Meteo Mecsek

Hoppál beszólt Keresztesnek – itt a válasz!

0

Ismét egymásnak feszült a két pécsi képviselő, Hoppál Péter és Keresztes László Lóránt. A kormánypárti politikus pár napja tett gúnyos hangvételű megjegyzésére reagált Keresztes, a közösségi oldalán megosztott bejegyzésében.

„Ők itt PÉTER és VIKTOR!

VIKTOR „bérből és fizetésből él”, PÉTER pedig azt lesi, miképpen szolgálhatja szeretett vezetőjét. Akár olyan áron is, hogy ELÁRULJA saját városát, saját otthonát!

PÉTER fiatalemberként választotta új otthonául Baranyát. Pécsi lett. Aztán a város képviselőjévé is megválasztották, immár 12 éve. Azóta vagy 15 ezren költöztek el ebből a csodálatos, de becsapott, meglopott és eladósított városból.

Péter pedig hűségesen szolgálta Viktort. Akkor is, amikor Viktor befogadótábort akart a város mellé építeni. De akkor is, amikor Viktor nagyon sok pénzt akart elvenni Pécstől. Ha Viktor azt szeretné, Péter még az ATOMSZEMETET is elásatná a város közelében. Mivel Viktor azt kérte, Péter PÉCS EGYETEMÉT is odaadta Viktor barátainak. Csak úgy, örökre. Legalábbis ők ezt hiszik.

Nos, ez a Péter a minap azt írta nekem: „Isten hozott Pécsett, Lóri”. Hát, Péter! Isten hozott, téged.

Tősgyökeres pécsiként, aki nemcsak ebben a csodálatos városban élte egész eddigi életét, és él itt most is, de akinek a felmenői már évszázadokkal ezelőtt ezen a vidéken katonáskodtak a török ellen, mondok neked egyet: legyél jó pécsi! Ne áruld el többet szeretett városunkat, tiszteld Pécs csodálatos történelmét, hagyományait, tiszteld Pécs egyetemét, és legfőképpen: tiszteld a pécsieket!

Én tisztességes versenyre hívlak téged, és mindent megteszek azért, hogy legkésőbb jövő áprilisban visszatérhess szép, eredeti szakmádhoz.” – írja Keresztes László Lóránt.

Napelemekkel, a levegőből nyerik ki a vizet a sivatagban

Egyre égetőbb probléma a Föld vízkészletének rohamos fogyása. A pótlás tekintetében egy új kutatás hozott eredményeket, méghozzá a levegőből való vízkivonás segítségével.

A SOURCE Global nevű cég a Hydropanel nevű eszközének segítségével a vizet a levegőből pusztán napenergiával yneri ki. Így tehát nincsc szükség fosszilis tüzelőanyagra, elektromosságra, de még különösebb infrastruktúrára sem. A légköri vízgenerátorok olyan gépek, amelyek lehűtik a vízgőzt és így gyűjtik össze a vízcseppeket.

Ez nem új jelenség, nagyjából 10 éve léteznek már ilyen gépek, csak nagyon sok áramot igényelnek. Ezt küszöböli ki a SOURCE, amely egy fenntarthatóbb megoldással állt elő. Napelemek segítségével üzemelnek egy szellőzőt, ami levegőt szív be és egy szivacsszerű anyaggal „csapdába ejtik” a vízgőzt. Ehhez aztán magnéziumot és kalciumot adnak, így aztán ásványi anyagokkal dúsított ívóvíz lesz a végeredmény.

A cég világszerte sok helyen telepített már ilyen paneleket, főleg kórházak és iskolák mellé, olyan helyekre, ahol nehéz rendes ívóvízhez jutni. A legnagyobb farmjuk jelenleg Dubajban van a sivatagkban, ahol folyamatos megfigyeléssel tudják tökéletesíteni a szerkezetet. „Más rendszerek általában egy külön panellel rendelkeznek, amely a hálózathoz kapcsolódik” – magyarázta.

Van azonban még megoldásra váró probléma bőven, hiszen a kezdeti költségek elég magasak és legalább 10 év mire költséghatékonnyá válnak. Ezt a SOURCE alelnöke, Fotuhi is elismeri, hiszen a Hydropaneleknek szüksége van arra, hogy a palackozó üzem a közelben legyen, amire nem mindig van lehetőség. „Ha a megtakarításokat nézzük a környezet és a fenntarthatóság szempontjából, a képviselt értékek még mindig nagyon erősek” – mondta Fotuhi, kiemelve, hogy a rendszerük rengeteg előnnyel jár a környezetre nézve.

Forrás: Igényes Férfi

Kép: SOURCE Instagram

Elképesztő tömegverekedés volt Siófokon: 40 rendőrt kellett bevetni – VIDEÓ!

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség munkatársai 2021. július 2. és július 5. között hat esetben intézkedtek garázdaság, illetve felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Az idegenforgalmi szezonban a város lakossága a többszörösére duzzad, megnövekedett látogatói létszám és éjszakába nyúló rendezvények jellemzik a sétányt és környékét. E hétvégén azonban nem mindenki szórakozott békésen, a rendőröknek számos garázdaság miatt kellett intézkedniük. Pénteken egy feldühödött férfi rugdalta meg egy gépjármű szélvédőjét egy forgalmas gyorsétterem előtt, amely a jelenlévőkben megbotránkozást és riadalmat keltett. Szombaton, a belvárosban egy közlekedési affér miatt késsel fenyegetőzött két férfi, ami végül verekedésbe torkollott, a Petőfi sétányon pedig egy férfi és egy nő bántalmazott egy másik párt. Vasárnap hajnalban a sétányon három garázdaság is történt, az egyik helyszínen az indulatokat közel negyven rendőr fékezte meg, onnan hét személyt állítottak elő a Siófoki Rendőrkapitányságra. A nyomozók a hétvégi garázdaságokkal összefüggésben egyelőre tíz személyt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük öt főt vettek bűnügyi őrizetbe.

A rendőrség az évnek ebben az időszakában alapvetően megerősített létszámmal van jelen, és az önkormányzattal, társszervekkel, polgárőrséggel szorosan együttműködve hajtja végre feladatait, mindamellett a bűncselekmények felderítésében, a gyanúsítottak azonosításában és elfogásában kiemelt jelentősége volt a térfigyelő-kamerarendszernek. – írja a police.hu

A Kétfarkú Kutya Párt Hadházy Ákost támogatja a zuglói előválasztáson

0

Elmondásuk szerint Tóth Csaba sem „olyan gáz”, de a szavazóiknak ő nem menne le a torkán – ezért inkább Hadházyt ajánlják.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt nem is olyan rég még azt mondta, ők bizony nem fognak beszállni az ellenzéki előválasztáson tapasztalható ajánlgatási hullámba – amiben egyébként eddig a Jobbik a messze legügyesebb –, még úgy sem, hogy a számukra szimpatikus (civil) jelölteket favorizálják a nyilvánosságban, mert az furcsa lenne a hatpárti ellenzék által szabott szabályok miatt.

Ugyanis az előválasztási szabályok értelmében minden jelöltnek (még a civileknek is) előre meg kell mondaniuk, hogy 2022-es megválasztásuk esetén a hat párt közül kinek a frakciójába ülnének be – így viszont bárki támogatása az előválasztáson azt jelentené a kutyák számára, hogy a jelölt által kiválasztott hat párt későbbi frakciójának valamelyikét is támogatják.

Bő fél hónap kellett hozzá, hogy a kétfarkúak meggondolják magukat ezügyben, és megszületett az első kutyapártos beállás:

Budapest 8-as, zuglói körzetében a Kétfarkú Kutya Párt a független országgyűlési képviselőt, a Momentum színeiben induló Hadházy Ákost támogatja a szocialista (és egyébként a körzetet 2014-ben és 2018-ban is megnyerő) Tóth Csabával szemben.

Mint azt az erről szóló bő félperces videóban Kovács Gergő, a párt társelnöke elmondta, sokat gondoltak a pártban arról, hogy kit támogassanak „a két erős jelölt közül”, és szerintük a szocialista Tóth Csaba sem olyan gáz: „máshol is előfordult, hogy eltűntek képviselők”, (ezzel Kovács az öt éve nyomtalanul eltűnt Sápi Attila zuglói képviselőre célzott), és az meg „remek dolog”, hogy Tóth feleségének cége besegít az önkormányzatnak, továbbá „rengeteg emberrel gyarapította a párt tagságát Vas megyében, ami szintén becsülendő” – fűzte hozzá természetesen ironizálva a kutyapártos társelnök.

Kovács szerint viszont a szavazóiknak ez nem megy le a torkán, úgyhogy ezért támogatják inkább Hadházy Ákost. Hadházy erre még nem reagált.

Aki egyébként megnyeri a zuglói előválasztást, az – előzetes tudásunk szerint – jó eséllyel a 2022-es választáson is győzedelmeskedni fog, tekintve, hogy a körzet az elmúlt években erős ellenzéki bástyává vált.

Tóth Csabát egyébként eddig az MSZP-Párbeszéd-DK-Jobbik-konglomerátum támogatja, Hadházy Ákost pedig eddig csak Momentum – mögéjük sorolnak most be a kétfarkú kutyák.

Tóth Csaba nemrég egy háttérbeszélgetésen elemezte, hogy szerint mi történik Zuglóban közte és Momentum, valamint Hadházy Ákos között, kifejtve, hogy akár még Hadházynak is lehetnek sötét foltok a múltjában, neki viszont nincsenek, ő nyitott könyv. Erről a cikkünket ide kattintva olvashatod el.

Az előválasztás július 26-tól kezdődik, amikortól a jelöltek formálisan is bejelentkezhetnek az előválasztásra. A választókerületi előválasztásokat, valamint a miniszterelnök-jelölti előválasztás első fordulóját szeptember 18-26. között tartják meg, míg a miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulóját – az első fordulóban a három legtöbb szavazatot szerzett miniszterelnök-jelölttel – október 4-10. között rendezi meg az ellenzék. – írja az azonnali.hu

Orbán az első EU-s vezető, akit a „sajtószabadság ellenségének” nyilvánítottak

0

A magyar miniszterelnök az első az uniós vezetők között, aki felkerült a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet „sajtószabadság ellenségeit” felsoroló listájára – számolt be róla az Euractiv alapján a Telex.hu. A hétfőn közzétett listán 37 olyan állam- és kormányfő szerepel, akik az RSF szerint „különösen drasztikus módon testesítik meg a sajtószabadság kíméletlen elnyomását”.

Amióta Orbán Viktor és Fidesz pártja 2010-ben hatalomra került Magyarországon, lépésről lépésre ellenőrzésük alá vonták a magyar médiát – indokolta Orbán felvételét a listára a Riporterek Határok Nélkül. „A politikai-gazdasági manővereknek és a Fideszhez, a kormánypárthoz közel álló oligarchák médiavállalkozások megvásárlásának köszönhetően a Fidesz ma már az ország médiapalettájának 80 százalékát ellenőrzi” – áll a közleményükben.

A listára való felkerülésével igazi “elit” társaságba került Orbán. Az ötévente megjelentő listán helyet kapott mások mellett Kim Dzsongun észak-koreai, Hszi Csin-ping kínai, Bassár el-Aszad szíriai és a gépeltérítő Alekszandr Lukasenko belarusz diktátor, Vlagyimir Putyin orosz elnök. – írja a borsod24.hu

Tényleg elfogadott Magyarországon a szeméremsértés?

0

Tegnap írtunk arról a neten keringő videóról, amiben egy fiatal nő elmeséli, hogy egy idegen „férfi” az utcán mellette elhaladva rácsapott a fenekére.

A “férfi” rácsapott a nő fenekére – börtönbe mehet

Tisztázzuk, rácsapni egy idegen nő seggére az utcán nagyon nem oké!

A nők ellen elkövetett erőszak egy létező és súlyos probléma az egész világon. A bántalmazás skálája igen széles, a verbális inzultuson át a fizikai és szexuális erőszakig terjed, amibe a szeméremsértés is beletartozik.

Az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) 1993-ban elfogadott Nők elleni erőszak megszüntetéséről szóló (48/104.) nyilatkozatában megfogalmazott definíció alapján „A nők elleni erőszak bármely olyan, a nőket nemük miatt érő erőszakos cselekmény, mely testi, szexuális vagy lelki sérülést, kárt vagy sérelmet okoz vagy okozhat nőknek, beleértve az effajta tettekkel való fenyegetést, valamint a kényszerítést és a szabadságtól való önkényes megfosztást, történjen az a közéletben vagy a magánszférában.„

Ha az elkövető az áldozat testét az áldozat akarata ellenére megérinti, akkor szeméremsértést követ el, ami után 30 napja van a sértettnek magánindítványos úton feljelentést tenni. A feljelentés nagyon ritkán történik meg, ennek okai a hosszas jogi procedúra, a szembesítés, a szégyenérzet és az áldozathibáztatás.

A videóban szereplő Tekla példaértékű bátorságról tett tanúbizonyságot, ennek ellenére több támadás is éri őt a kommentszekcióban, amivel legitimalizálják a szeméremsértést. Azon túmenően, mennyire szomorú, hogy a kommentelők nem ismerik fel a helyzet súlyosságát, ártanak azoknak a nőknek is, akiket hasonló inzultus ért, és olvasva az ehhez hasonló kommenteket úgy döntenek, hogy nem tesznek feljelentést a bántalmazójuk ellen.

A NANE – Nők és gyerekek elleni erőszak áldozatainak és segítőiknek segélyvonala: +36 80 505 101

Önnnek mi a véleménye? Elfogadható, hogy egy férfi rácsap egy idegen nő fenekére az utcán?

Orvosi segédeszköz esett ki a fiatal hölgy füléből 22 év után

0

Mire nem jó a TikTok (aki esetleg nem tudná a TikTok egy olyan videomegosztó közösségi platform, ahol a fiatalok rövid, 1 perces videókra táncolnak, szinkronizálnak, illetve komédiáznak) hiszen ezen a felületen számolt be, egy 26 éves fiatal hölgy, Jordan arról a vele megtörtént esetről, hogy saját fülében 22 évig be volt szorulva egy orvosi segédeszköz, amiről tudomása sem volt.

A furcsaságra akkor derült fény, amikor Jordan a nem megfelelő öltözködésének következtében megfázott és orvoshoz ment. Ott elmondta a tüneteit, hogy fülében olyan nyomást érez, mintha be lenne dugulva. Ennek okán a szakember kimosta a nő hallójáratát, aminek következtében Jordan füléből kiesett egy 22 éve eltűnt orvosi segédeszköz.

Mint kiderült, Jordannak még kiskorában ültettek be néhány csövet a fülébe, abból az okból kifolyólag, hogy a nyomás a dobhártyájában mind a két oldalon ugyanakkora maradjon. Ezt pedig most mosták ki neki. (Amennyiben ez nem történik meg valakinél, akkor folyadék gyűlhet fel az illető dobhártyája mögött, ami fülgyulladáshoz is vezethet.) Szerencsére semmilyen károsodást nem szenvedett el a fiatal nő. A fülmosás után a hölgy rájött, hogy egész eddigi életében rosszul hallott az eszköz miatt, most viszont kitisztult a hallása.

Végülis minden jó, ha a vége jó, így vele együtt örülünk hallása kitisztulásának.

TRAGÉDIA: Maradandó fogyatékosságot szenvedett el egy robogós, akire rácsapták a kocsiajtót

0

A robogó vezető sajnálatos módon, nem viselt bukósisakot.

A Vas Megyei Főügyészség közleménye szerint még 2019 júniusában egy férfi leparkolt kocsijával Celldömölkön, majd úgy nyitotta ki a bal első ajtót, hogy nem győződött meg az úttest forgalmáról.

Éppen az ajtónyitás pillanatában érkezett hátulról egy segédmotoros, aki nem viselt bukósisakot. A robogós nekiütközött a gépkocsi ajtajának, majd elesett, és maradandó fogyatékosságot eredményező sérüléseket szenvedett.

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni. – írja az ugytudjuk.hu

Az űropera, amiben a magyar nyelv drog, és Kompország az űrbe megy

0

Kelet és Nyugat között, úgy tűnik, örökké: Baráth Katalin új űroperájában a nyelvüket katonás társadalmukban megőrző magyarok az űrben is a szokásos dilemmák előtt állnak. De legképességesebb álmaiban is csak mászkál-e tovább két part között Űrkompország?

Baráth Katalin merész zsánerugró. Nevét a történelmi krimisorozatáról, az előző század elején játszódó Dávid Veron-könyvekről ismerheti leginkább a közönség, 2016-ban viszont kortárs thrillert írt Arkangyal éjjel címme. Most meg sci-fit. Ritka az ilyen sokoldalúság, becsülni kell a magyar irodalomban, főleg a magyar fantasztikus irodalomban.

Mert hát nehéz dolog ez a zsánerirodalom úgy általában. Azt mondja az ember, hogy sci-fi, oké, sci-fi, de milyen sci-fi? Ha sokat foglalkozol egy-egy területtel, rögtön viszonylag értelmetlenné válnak a címkék, átjárhatóvá a határok, kiderül, hogy azt mondani, hogy sci-fi (vagy krimi, horror, fantasy, romantikus…), olyan, mint azt mondani mondjuk, hogy fagyi. De milyen fagyi?Ha a magyar sci-fi a fagyi, akkor az ízkínálat mifelénk elég limitált szokott lenni. És többnyire úgy voltam vele, hogy hiányzik az egészből valami hazai íz.

Nem vagyok nagyon túlművelt magyar sci-fiből, de az általam ismert recept szerint a magyar sci-fi, ha hoz is valamilyen magyar vonatkozást, az gyakran csak elrugaszkodási pont egy sokkal univerzálisabb történet felé.

Persze nincs is ezzel semmi baj, hiszen ha valami, a sci-fi univerzális témákkal foglalkozik. Mégis. Mégis jó, ha – ahogy azt már nemrég Mészöly Ágnes krimije kapcsán jeleztem – hazai zsánerkönyveink, ha már importált zsánerekből dolgozunk, legalább hoznak valami hazai ízt, és az is jó, ha ez nem válik rögtön egyértelműen nevetségessé.Baráth Katalin Afáziája meghozta az általam ismert magyar sci-fibe, sőt mi több: a magyar űroperába a magyar témát, annak minden sírva vígadós vonásával együtt.

Moyerek a világ ellen

Párszáz évvel később járunk, a Föld tönkrement, az emberiség egy töredéke, főleg a gazdagok, kijutottak még előtte a világűrbe. Az egyik hatalmi tömböt a keleti birodalmak hozták létre, ez a mindenkit megfigyelő Háló Birodalom; a másikat az USA, ők magukat Demokráciának hívják. Közös bennük, hogy tagjaik már nem verbálisan kommunikálnak egymással, el is felejtettek nagyjából beszélni.

Van azonban egy kis nép, a moyerek, akik egy gazdag mecénásnak hála szintén kijutottak az űrbe, és nemcsak túlélték a Föld összeomlását, de katonailag szervezett, fegyelmezett társadalmukban meg is őrizték nyelvüket.A moyerek beszélt nyelve a többi túlélő számára drogként működik, amit ők arra használnak fel, hogy terítésből szerzett pénzből fenntartsák függetlenségüket. Ami persze mindkét nagyhatalmat borzasztóan zavarja, bár főleg azért, mert tudják: ha hatalmuk alá hajtanák a moyereket és nyelvüket, akkor le tudnák győzni a másik felet. – írja az ugytudjuk.hu