Kezdőlap Blog Oldal 2604

Jégvarázs mese teóriák

0

Napjainkban a filmipar rengeteg olyan mesét gyárt, amelyek esetében még felnőttként is szívesen ülünk le a TV elé. Kidolgozottság jellemzi leginkább őket, hiszen csak gondoljunk bele, a 2000-es évek előtt milyen minőségben és mennyiségben nézhettünk meséket?

A Jégvarázs című mese első és második része is bombaként robbant a köztudatba és nem egy embert ejtett rabul. Óvodások millió éneklik a dalokat világszerte, amelyek még egy-egy felnőtt telefonjában is megbújnak, no de nem csak azért, hogy a gyereknek jó legyen. Hanem be kell vallani, mi is szívesen hallgatjuk őket. Ugyan, a régebbi időkben is voltak olyan mesék és filmek, amelyeket felkapott a világ. Ennek ellenére ez az a mese, amellyel az elmúlt években szinte mindenhol összetalálkozhattunk.

Természetesen, mint minden más mesét, ezt is rengeteg teória és találgatás öleli körbe.

Az első részben megismerkedhetünk a kicsi Krisztoffal és rénszarvas barátjával Swen-nel, akivel együtt nőnek fel hegyekben. Ugyan a mese szerint a két jóbarát között azért alakul ki ilyen mély kapcsolat, mert kicsi koruk óta együtt vannak, mások ezt cáfolják.
Egy teória szerint Swen édesanyja is velük együtt élt, azonban a hegyekben a kevés élelem és a nagy hideg miatt, muszáj volt megválniuk a rénszarvas mamától, akinek bundáját Krisztof az egész mese alatt viseli. Ennek okán Swen folyamatosan érezte az anyukája illatát és szimplán csak ezért ragaszkodott az ember fiúhoz.

A mese második részének végéhez közeledve Elza egy barlangba köt ki, ahol sajnos jéggé fagy. Ezáltal a szíve is és meghal. A film következő jelenetei pedig arról szólnak, hogy Annak, hogy menti meg a nővérét.
Ha jobban megfigyeljük Elza ruhája és haja teljesen eltérő a megszokottól és többet nem is látjuk viszont a régi kék darabot. Elza tehát a mese hátralevő részében csak Annak képzeletében él tovább és ő lett Arendelle ötödik őrzője.  

A mese egyébként Hans Christian Andersen, A Hókirálynő című meséje alapján készült. Nem véletlen, hogy sikert aratott, Andersen mindig is tisztában volt vele, hogy lehet jó mesét írni.

A leszakadt vezeték gyújtotta meg az avart

0

2021. június 23. kedden délelőtt Abaliget- Külteleken leszakadt egy magasfeszültségű vezeték, ami meggyújtotta az avart.

A sásdi hivatásos tűzoltók a biztonsági védőtávolságokat betartva, egy gyors beavatkozó sugárral a tűz tovább terjedését akadályozták. Miután az áramszolgáltató leválasztotta a vezetéket, az egység eloltotta a tüzet. 

A tűz nem veszélyeztetett semmit, további kár, sérülés nem keletkezett. Információink szerint, egy kígyó okozta a problémát, ami felkerült a felsővezetékhez, zárlatot, túlterhelést okozott és ennek következtében szakadt le a vezeték.

Forrás: baranya.katasztrofavedelem.u

Közel fél év alatt, 1312 milliárd mínuszt hozott össze az állam

0

Aprópénz…

Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt, úgynevezett központi alrendszere május végén 269,0 milliárd forintos hiánnyal zárt, ami 55,1 milliárd forinttal alacsonyabb az előző év azonos időszaki hiánynál, írja gyorstájékoztatásában a Pénzügyminisztérium.

Az év első öt hónapjában a hiány 1312,6 milliárd forint volt. Az államháztartás központi alrendszerén belül a központi költségvetés 1171,0 milliárd forintos hiányt, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 155,0 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 13,4 milliárd forintos többletet értek el május végéig.

A minisztérium szerint januártól májusig magasabban teljesültek a társasági adóból, az általános forgalmi adóból, a személyi jövedelemadóból és a társadalombiztosítási járulékból származó bevételek, mint egy évvel korábban, elmaradtak viszont az előző évi május végi összegtől a szociális hozzájárulási adóból származó bevételek.

Az MTI szerint a Pénzügyminisztérium azt is írta, hogy a bevételek alakulását jelentősen befolyásolja például a koronavírus-járvány gazdasági hatása, a bevezetett munkaadói kedvezmények, a szociális hozzájárulási adó 15,5 százalékra csökkentése, és az átlagkereset növekedése is. – írta az ugytudjuk.hu

Kiírtotta a családját egy 20 éves férfi

Tettének oka egyelőre ismeretlen.

Agyonlőtte apját, anyját és hugát, majd lábon lőtte magát egy 20 éves férfi múlt héten az Egyesült Államokban, az iowai Cedar Rapids városában – írja az MTI.

A rendőrök telefonhívásra szálltak ki a családi házhoz, ahol holtan találták a 61 éves apát, a 68 éves anyát és 19 éves lányukat.

Mindegyikükkel lőfegyver végzett.

Ugyancsak a házban volt a 20 éves tettes, lábán lőtt sebbel. A férfit kórházba vitték, majd a Linn megyei börtönbe.

A férfi várhatóan nem enyhíthető életfogytiglani börtönbüntetést kap. Hogy miért végzett rokonaival, arra nem tért ki az AP amerikai hírügynökség.- írta az ugytudjuk.hu

Ma újra forró napunk lesz mérsékelt széllel

0

Jó reggelt!

Ma újra forró napunk lesz de szerencsére a változó irányú szél mérsékelt lesz. A hőmérséklet 35-37 fok között alakul. Derűs időnk lesz, csak néhány felhő lesz az égen. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a legmagasabb riasztást adta ki hőségre, ami azt jelenti, hogy a napi átlaghőmérséklet 29 fok fölött alakul.

További szép napot kívánunk Minden követőnknek! – Meteo Mecsek

Nyári kalandok a farmon

Izgalmas programokkal készül a nyári napokra a Tejhely csapata. A Szilágyon található családi gazdaság a nagyobbaknak és a kicsiknek is szervez táborokat.

Az 5 nap a tanyán elnevezésű önkéntes programra olyan fiatalok jelentkeztek, akik kiszakadnának kicsit a városi nyüzsgésből és eltöltenének néhány napot a Zengő csodálatos lankái között egy remek csapatban. A programra nagyon sokan jelentkeztek és be is teltek a helyek, a hetekben érkeznek is Szilágyra a kíváncsi fiatalok.

A kisebbeknek nyári napközis gyermektáborok indulnak két turnusban, „Zöld levelecske” és „Boci-boci tarka” elnevezéssel.

A „Zöldülj és lassulj!” jegyében megszervezésre kerülő két tábor aktív időtöltést nyújt a kicsiknek a szabadban, családias környezetben, a jó levegőn. Lesz itt minden, ami a gyerekeknek izgalmas: megismerkedés a farmon élő állatokkal, állatetetés és simogatás, meseolvasás, kézműveskedés, gyermekjóga, sajtkészítés, sok mozgás és sok-sok móka.

A táborokra még van szabad hely, lehet jelentkezni JÚNIUS 30-ig!

Az időpontok:

Zöld levelecske tábor: július 5-9. között

Boci-boci tarka: július 19-23. között

Infók:

Helyszín: Szilágy (Pécstől 20 km)

Korosztály 6-11 év közötti gyerekek

Napi 3x étkezés

Részvételi díj: 25 ezer Ft / fő (testvérek jelentkezése esetén kedvezmény)

Jelentkezni e-mailben vagy telefonon lehet június 30-ig, amíg a létszám be nem telik.

E-mail: info@tejhely.hu

Telefon: +36 30 6051971

További információk a Tejhely weboldalán: www.tejhely.hu

Megmérték a Föld pulzusát, ezzel bizonyítva a ciklikusság elméletét

Egy tanulmányban Michael Rampino, a New York Egyetem munkatársa és kollégái a Föld pulzusát akarták megmérni. A kifejezés a legjelentősebb geológiai események ciklikusságára utal, az okát viszont nem sikerült még kideríteni. Ebben sikerült előrelépést tenni Rampinoéknak.

A kutatók az elmúlt 260 millió év 89 jól ismert nagy geológiai történését vizsgálták. Az események közé tartoztak többek között a hatalmas vulkánkitörések, a tengerszint ingadozásai, vagy éppen a tömeges kihalások. Az eredmények alapján az érintett periódusban az események lazán csoportosultak tíz különböző időpontban, és nagyjából 27,5 millió évenként egy-egy csúcsot alakítottak ki.

Azt egyelőre viszont nem tudják, hogy mi szabályozza ezt az ismétlődést. A kutatók szerint az egyik lehetőség az, hogy a Föld belső dinamikája befolyásolja a globális lemezmozgásokat, illetve az éghajlatot. Egy másik lehetséges ok a bolygó Naprendszeren, illetve galaxison belüli keringése lehet.

A mérések alapján az a vélemény alakult ki, hogy a legutóbbi nagy geológiai átalakulások 7 millió éve zajlottak. A fentiek alapján tehát nem kell aggódnunk, hogy megváltozik a bolygónk, hiszen még 20 millió év nyugalom vár ránk. Rampinoék szerint az adataik statisztikai alapon bizonyítják, hogy létezik a ciklikusság, amit sok geológus inkább csak véletlenszerű eseményeknek tud be.

Forrás: 24.hu

A bútorok mellett a kályhát és az áramot is ellopta a szomszédtól egy pécsi férfi

A rendőrök lopás miatt indítottak eljárást egy pécsi férfi ellen.

A pécsi nyomozók 2021. június 21-én gyanúsítottként hallgattak ki egy 65 éves helyi férfit – írja a police.hu A gyanú szerint a férfi az elmúlt fél évben Pécsett, az Indás közben betört egy hétvégi házba, majd onnan közel félmillió forintot, valamint különböző berendezési tárgyakat lopott. Ez utóbbiak között főleg bútorok voltak, de szerszámokat és egy kályhát (!) is elvitt a férfi.

Azonban itt még nem állt meg, ugyanis a rendőrök azzal is gyanúsítják, hogy a házból átvezette az áramot a szomszédos telekre, majd arról villamos berendezéseket működtetett.

A gyanúsított ellen lopás miatt indult büntetőeljárás a Pécsi Rendőrkapitányságon.

Forrás: police.hu

Hétvégén ismét feldübörögnek a ralik a Mecsekben

Június 24-én, csütörtökön kezdetét veszi az 54. Mecsek Rallye, amely a magyar bajnokság első osztályának versenye mellett az FIA Historic Eb és a Mitropa Kupa állomása is lesz egyben. Magyarország legnagyobb múlttal rendelkező raliversenye 2021-ben már 54. alkalommal indul útjára. Az első versenyt 1967-ben rendezték a Mecsek lábánál – írja a verseny honlapja.

Az izgalmasnak ígérkező versenyeket a csütörtöki hivatalos tesztet követően pénteken és szombaton rendezik. Pénteken a pécsi Széchenyi térről indul a rajt, a versenyzők és az autóik bemutatójával. Ezt követően a Historic mezőny 18 km-es szakaszával kezdődik maga a verseny, amit a magyar élmezőny fog követni. Szombaton aztán egész napos versenyekre lehet számítani, például egy 120 km-es gyorsasági szakasszal. A záróesemény ismét a Széchenyi téren lesz, szombaton este. További információk a verseny honlapján érhetőek el.

Az 54. Mecsek Rallye verseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lép érvénybe 2021. június 24-e június 26-a között Baranyában – írja ezzel kapcsolatban a police.hu. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti az autósokat, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe.

2021. június 24-én 12 órától 21 óráig teljes szélességben lezárják a 6605-ös számú út Kővágótöttös és Hetvehely közötti szakaszát.

2021. június 25-én 16 órától 24 óráig a Hosszúhetény – Zobákpuszta településeket összekötő út térképen jelzett szakaszát.

2021. június 26-án 5 óra 30 perctől 20 óra 30 percig a 6603-as számú út Árpádtető – Remeterét – Orfű közötti szakaszát.

2021. június 26-án 6 óra 30 perctől 21 óráig a 6546-os számú út Mecsekpölöske és Kisvaszar közötti szakaszát.

A rendezvény ideje alatt Árpádtető csak a 66-os főúton keresztül közelíthető meg. Árpádtetőnél a jelzett útszakaszon 50 km/h sebességkorlátozás lesz érvényben, továbbá az útszakasz külső forgalmi sávjában lehet parkolni.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy az érintett időszakban a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek.

Forrás: police.hu, mecsekrallye.hu

Pécsett alapozta meg hírnevét a XX. század egyik legtermékenyebb költője

109 éve ezen a napon született a XX. század egyik legnépszerűbb írója és költője, Weöres Sándor.

A későbbi Kossuth-díjas szerző Szombathelyen látta meg a napvilágot, apja hivatásos huszártiszt és földbirtokos volt, anyja pedig egy gazdag nagyszebeni szerb családból származott. Két testvére is született, Anna és István. Weöres Sándor Pápán, az evangélikus elemi iskolában kezdte tanulmányait, majd mindössze 7 évesen már Csöngén tanult. Itt hamar magántanuló lett, ugyanis folyton betegeskedett. 1924-ben aztán már újra az iskolapadot koptatta, beiratkozott a szombathelyi Faludi Ferenc Reálgimnáziumba.

Annak ellenére, hogy reálgimnáziumba járt, már 1928-ban, 15 évesen megjelent első novellája a szombathelyi Hírben (Egyszer régen…), ősszel pedig négy verse jelent meg az Erőben. Ezen felbuzdulva az ifjú Weöres elküldte verseit Osvát Ernőnek, a Nyugat szerkesztőjének is, ami a korszak kimagasló irodalmi lapja volt. Eközben iskolai tanulmányi kisebb gikszert vettek, 1929-ben kihagyta a bizonyítványosztást, mert azt gondolta, úgyis megbuktatják. Ennek az lett a következménye, hogy újra kellett járnia a 6. osztályt, amit végül Győrben végzett el.

Osvát kedvezően fogadta a fiatal költő műveit, ami még nagyobb önbizalmat adott neki. 1929 nyarán Kosztolányi Dezsővel és Babits Mihállyal is kapcsolatba került, utóbbi 1931-32-ben több versét is megjelentette a Nyugatban. A lap 1941-es fennállásáig összesen 64 Weöres Sándor verset jelentetett meg.

Érettségi után másfél évig apja gazdaságában dolgozott, majd 1933 őszén Pécsre utazott és beiratkozott az Erzsébet Tudományegyetem jogi karára. Ez sem ment zökkenőmentesen, többször váltott tanulmányt, előbb földrajz-történelem szakos lett, végül filozófia-esztétika szakon szerzett diplomát Pécsett. Egyetemi évei alatt a Batsányi Kör és a Janus Pannonius Társaság munkájába is bekapcsolódott. Ebben az időszakban megalapította a Pécs jelképére utaló Öttorony című folyóiratot.

1935-ben Weöres Baumgarten-jutalomban, egy évvel később Baumgarten-díjban részesült, ezekből későbbi utazásait fizette. Az 1930-as években ugyanis több hosszabb utazást is tett, először Észak-Európába, majd a Távol-Keletre. Itt hajóval bejárta Indiát, Szingapúrt és Sanghajba is eljutott. Hazatérését követően Halasy-Nagy József vezetésével írta meg doktori disszertációját (A vers születése). 1939-ben doktorrá avatták, disszertációját még ugyanebben az évben kiadta a Pannónia c. egyetemi lap.

Pécsett 1941-ben állították fel a Városi Könyvtárat, amelynek megszervezésével és vezetésével Weörest bízták meg. Mivel ehhez a munkához se könyvtárosi végzettsége, se gyakorlata nem volt, az ehhez szükséges alapok egy részét Várkonyi Nándor mellett a pécsi egyetemi könyvtárban, másik részét a Pázmány Péter Tudományegyetem könyvtárában szerezte meg. Közben az Öttorony szerkesztőségén belül már 1941-től – főleg esztétikai, irodalmi jellegű – ellentétek alakultak ki. Weöres és Csorba Győző formálisan kivált a szerkesztőségből, de 1942 júliusáig Weöres még részt vett a munkában.

1943-ban a költő Budapestre költözött és az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa lett. 1946-ban Weöres házasságot kötött Károlyi Amyval, akivel első utazásuk Rómába vezetett. Ezt követően is sokat utaztak együtt. Életük központja Budapest maradt, de több külföldi felolvasásra is elhívták, sőt, 1970-ben angolul is kiadták verseit. Ugyanebben az évben érte élete legnagyobb elismerése is, megkapta ugyanis a Kossuth-díjat.

Weöres Sándor végül eszméletét veszítve halt meg 1989. január 22-én Budapesten. Február 9-én kísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben.

Forrás: Wikipedia

Kép: Weöres Sándor – Károlyi Amy költő házaspár, FORTEPAN / Németh László Társaság adományozó