Kezdőlap Blog Oldal 2616

Mintha Olaszországban járnánk – Elefántos Étterem és Pizzéria

A mai Elefántos Étterem és Pizzéria területén már a XIX. század utolsó harmadában is étterem állt, így mondhatjuk, hogy a hely már 150 éve is a vendégek igényeit elégítette ki. Azóta sok idő eltelt, nem is volt folyamatos ezen a helyen a vendéglátás, ám 1996-ban Zachár Zsolt megalapította az Elefántos Éttermet, ami azóta is az ő üzemeltetése alatt áll és az idők során Pécs egyik legismertebb vendéglőjévé nőtte ki magát. A héten tett látogatásunk során az étterem tulajdonosával, valamint a hely üzletvezetőjével, Kulcsár Krisztiánnal beszélgettünk.

Fotó: Hegedűs Tünde

Zachár Zsolt több mint 10 évet töltött Münchenben egy olasz étteremben, ahol olasz szakácsokkal is volt lehetősége együtt dolgozni felszolgálóként és üzletvezetőként egyaránt, de „hobbiszakácsként” ő maga is szívesen készít tésztákat, pizzákat vagy akár rizottót is. Amikor hazaérkezett, az volt a célja, hogy a Münchenben szerzett tapasztalatait hasznosítva alapítsa meg Pécs első igazi olasz éttermét.

Ez meg is valósult, ám kezdetben nem az Elefántos étteremmel, hanem egy kisebb vendéglővel a Citrom utcában, amit 1992-ben nyitott. A kilencvenes évek közepén azonban a Citrom utca átépítése lehetetlenné tette a vendéglátást azon a környéken, ezért egy szintén az utcában található olasz szeletes pizzákat áruló vendéglátóhely olasz vezetőjével összefogva bérelték ki az önkormányzattól a mostani Elefántos étterem épületét és alapították meg az éttermet. Kollégája azóta már hazaköltözött, de a kezdeti sikerekben elévülhetetlen érdemei voltak.

A hely másik, kevésbé ismert, történeti érdekessége, hogy az egyik legelső olyan étterem volt Pécsett, ahol elkezdték a kiszállítást, már a 90-es években. Ez most a Covid hullámok idején különösen hasznosnak bizonyult, hiszen már nem kellett átállniuk az új rendszerre, hanem minden adott volt hozzá. Zsolt számára fontos volt, hogy a munkavállalóit ne veszítse el a pandémia időszakában, mindenkit foglalkoztatott a korlátozások időszakában is, a személyzet tagjai a kiszállításban, vagy a diszpécseri feladatok ellátásában nyújtottak segítséget.

Fotó: Hegedűs Tünde

Az étterem legfőbb célja, hogy az olasz konyha minden szegmensét megismertesse a vendégekkel. Ugyanis sokan hajlamosak még a mai napig beleesni abba a sztereotípiába, hogy az olasz konyha a pizzáról, a tésztáról, tengeri halakról, esetleg a tiramisuról szól. Noha ezek mindegyike fontos eleme az itáliai konyhának, az ország gasztronómiája ennél sokkal összetettebb (sőt, egységes olasz konyháról nehéz is beszélni, mert régiónként eltérő ízekkel lehet találkozni). A tésztákat például alapvetően nem is főételként szokták kínálni Olaszországban, hanem első fogásként egy kvázi előétel gyanánt (persze nem akkora mennyiségben, mint egy magyar étteremben), amit rendszerint valamilyen húsétel követ. Zachár Zsolt számra fontos, hogy a lehető legtöbb olyan fogás megtalálható legyen az étlapon, amivel az ember Olaszországban találkozhat (adagmennyiségek terén ugyanakkor nem követik az olasz hagyományokat, a tésztát, mint „primo” fogást a magyar étkezési kultúrába nem igazán lehet átültetni, így rendes főételnyi mennyiséget kínálnak tésztákból is).

Alapanyagok terén szintén nem bíznak semmit a véletlenre, havonta kétszer maguk is járnak Olaszországba, hogy megszerezzék azokat az összetevőket, amiket itthon nem vagy csak kisebb választékban lehet kapni, ezenkívül olaszországi beszállítóik is vannak, friss halat például hetente kétszer is kapnak onnan, valamint egy Olaszországban élő magyar beszállító rendszeresen a padovai piacról szerzi be a szükséges zöldségeket. A tradicionális alapanyagok egy része hazánkban sajnos nem kapható (megfelelő minőségben), így nem tudnak annyi hazai terméket felhasználni, mint amennyit egy tradícionális magyar konyha, ennek ellenére azért igyekeznek itthoni termékeket is vásárolni. A húsok egy részét helyi vállalkozótól szerzik, a sajtok többsége szarvasi, valamint a helyi piacokon veszik a zöldségek egy részét.

Az étlap nagyjából 60%-a fix, a maradék évente kétszer cserélődik. Ennek a legfőbb oka, hogy a friss zöldségekre épülő ételeket a téli időszakban nem lehet olyan minőségben elkészíteni, mint amilyenben nyáron a szezonális zöldségekkel (télen például inkább a szárított paradicsomot preferálják, mert ízben jobb, mint az akkor beszerezhető friss paradicsom). Ezért ezek a fogások télen lekerülnek az étlapról, helyüket másfajta ételekkel töltik fel. Ezenkívül mindig található néhány szezonális fogás is idényzöldségekből/gyümölcsökből (pl. néhány hónapja a medvehagyma volt ilyen, most az eper kerül előtérbe), vagy ritkábban beszerezhető alapanyagokból.

Az étlapot alapvetően Zachár Zsolt állítja össze, de ebben közreműködik a mindenkori séf is. Ez utóbbi munkakört immáron közel négy éve Som Balázs látja el, aki mesterszakács, szakoktató, és az olasz konyhában is széleskörű tapasztalattal rendelkezik.

Bár az étterem rengeteg fogást kínál, a legnépszerűbbek mégiscsak a pizzák. Kulcsár Krisztián szerint ez azért is van így, mert itt nápolyi pizzákat készítenek, fatüzelésű kemencében. A nápolyi pizza az átlagnál jobb minőségű lisztből, hosszabb kelesztési eljárással, magasabb hőfokon, rövidebb sütési idővel készül, ami a tészta minőségére kihatással van. A feltétek terén is igényesek, a sonkájuk például olasz főtt sonka, nem a boltokban kapható gépsonkák valamelyike. Az egyik legnépszerűbb pizzájuk a prosciutto crudo, ami a pizzaszósz és a sajt mellett pármai sonkát, rukkola salátát és paradicsomkarikákat tartalmaz, de a Margharita pizzát is rengetegen rendelik. Ezenkívül népszerűek még a marhából készült ételek, amelyekhez prémium minőségű argentin marhahúst tálalnak.

Ami a kipróbált ételt illeti, egy pizza kóstolásánál szeretek rámenni a minimálra, nem egy sok feltéttel telepakolt pizzát enni, hanem egy visszafogottabbat, ugyanis az alapvető összetevők (tészta, szósz, sajt) minősége ilyenkor sokkal jobban kijön. Viszont kíváncsi voltam, milyen különbség lehet az olasz főtt sonka, meg egy hagyományos sonka között, ezért a Margharita helyett a Proscutto pizzát választottam, ami Margharita-alap mellett még sonkát tartalmaz. Hozzá egy mangós limonádét, valamint a szezonális étlapról egy eper sorbet-et kértem.

A limonádé kellemes ízű, szerintem jól eltalálták az édes-savanyú arányokat, és tényleg a gyümölcsös íz volt benne érezhető, kezdésnek kiváló. A pizzát viszonylag gyorsan kaptam meg a rendelés után, és kinézetre is jó volt, tészta, rajta a szósz, a sajt, majd a sonka. Ez a sorrend viszonylag ritka a pécsi pizzériáknál, a legtöbb helyen a sajt kerül az ételt tetejére, ugyanakkor a hagyományos olasz pizzákon a sajt igenis a szósz után szokott következni, tehát ez így helyes. A tésztán érződik, hogy minőségi, jó ízű, és ropogós pizzatészta, amit egyáltalán nem éreztem nehéznek vagy eltelítőnek. Sajnos manapság sok helyen érzem akár egy fél pizza után is azt a pejoratív értelemben vett eltelítettséget, ami után többet már nem tudok enni, ezt a pizzát ellenben jóízűen meg tudtam enni ez az érzés nélkül. A sonka pedig lényegesen jobb, húsosabb, karakteresebb, mint bármelyik „sima” bolti termék, amit eddig pizzán kóstoltam (nyilván azért nem egy pármai sonka, de aki olyat akar kóstolni, azt is megtalálja az étlapon), érdemes volt kipróbálni.

A desszertre kicsit többet kellett várnom, de az íze kárpótolt. Először is kiemelném, hogy desszerthez képest egész nagy adag volt az eper sorbet. És nagyon ízletes is, tényleg a friss eper ízét éreztem benne némi zöldfűszeres ízesítéssel (talán a mentát és a bazsalikomot éreztem benne, de erre azért nem tenném fel a házam). Lényeg a lényeg, nagyon ízlett, és a mennyisége ellenére könnyed, finom édesség volt a végére.

Eérhetőségek:

Cím: 7621 Pécs, Jókai tér 6.

Telefonszám: +36 72/216-055

Weboldal: http://elefantos.hu/

E-mail cím: elefantos@elefantos.hu

Facebook-oldal: https://www.facebook.com/elefantos.etteremespizzeria

Sikeresen lezajlott a „Fudan Egyetem vagy Diákváros?” konzultáció!

Eredmények

Online: 13698 Batthyány tér: 764 Bikás park: 832 Blaha Lujza tér: 1696 Boráros tér: 564 Deák Ferenc tér: 556 Ferenc tér / József Attila ltp.: 1067 Harminckettesek tere: 330 Kálvin tér: 780 Lehel Piac: 828 Móricz Zs. körtér: 1947 Nagyvárad tér: 859 Nehru part: 292 Nyugati tér: 1006 Oktogon: 845 Örs vezér tere: 1266 Széll Kálmán tér: 2132 Széll Kálmán tér 2: 1044

Összesen: 30506 konzultáló!

Köszönet minden résztvevőnek és szervezőnek!

Ezen a linken keresztül lehet megtekinteni, az erről szóló videót:

https://fb.watch/66XK5FqDta/

Meghalt Perczel Anna építész-urbanista

0

Az Óvás! Egyesület alapítója, elnöke vasárnap hajnalban halt meg.

„Kedves Barátaink, nagyon szomorú hírrel indul ez a hét. Alapítónk, Perczel Anna építész-urbanista, tegnap reggeltől nincs velünk. Rendkívüli embert, barátot veszítettünk el vele!” – osztotta meg a szomorú hírt az Óvás Egyesület a facebook oldalukon!

Perczel Anna tavaly tudhatta magának a Perika-díjat, ami egy olyan díj, amely Pásztor Erika Katalina emlékére alapított szakmai alkotóknak jár, akik az építészet mellett több tudományos és/vagy művészeti ágban is innovatív módon kiemelkedő, társadalmi hatású értéket teremtettek.

Az eltávozás okáról szóló cikkünkért maradjanak velünk. Cikkünk frissül!

Forrás: hvg.hu

Abaliget, a közkedvelt kiránduló- és üdülőhely

0

Abaliget község a Dél-Dunántúl régióban, Baranya megyében fekszik, amely egy közkedvelt kiránduló- és üdülőhely.

Abaliget

Látnivalók:

Abaligeti-cseppkőbarlang: Mecsek egyik közismert és hírneves természeti vonzereje az Abaligeti-barlang. A víz eróziós tevékenysége miatt egykor a világ száz természeti csodája közé sorolták. Folyamatos kutatások után gyalogosan is könnyedén megtekinthető. Az emberi szem számára nem látható, de a barlang napjainkban is folyamatosan változik, amiről a járat teljes hosszában folyó patak gondoskodik. A hideg klímájának, a 97 %-os páratartalmú levegőnek és a benne található gyulladáscsökkentő kalcium-ionoknak köszönhetően megkönnyebbülést okoz a barlang azon látogatóinak, akik légzőszervi megbetegedésekben, allergiás betegségekben és az asztmában szenvednek.

Cseppkőbarlang

Denevér múzeum: 2004-ben nyitotta meg kapuit az abaligeti Denevér Múzeum, amely az egyedülálló témájú kiállítását mutatja be: a denevérek kevésbé ismert és rejtélyesnek tűnő világát. Az eltérő élőhelyek szerint, nagyszerű kialakítással, látványosan és valósághűen mutatja be a denevéreket.

Denevér múzeum

Abaligeti-tó: A barlang bejáratánál található kis tó az Abaligeti-tó, amely nyáron a látogatóinak csónakázási és fürdési lehetőséget biztosít.

Abaligeti-tó

Templom: Érdemes ellátogatni a település római katolikus templomába, amelynek alapja 1778-ban épült. A templomi munkálatok 1796-ban fejeződtek be. További érdekesség, hogy az épített templom kiemelkedő helyen áll, a falu felett, egy domb oldalán Mária Magdolna emlékére.

Templom

Horgásztó: Az út túloldalán lévő nagyobb tó a Horgásztó, amely gazdag halállományában. 2007-ben kapitális pontyok kerültek telepítésre, és azóta is folyamatosan történnek telepítések. Különféle horgászversenyeket is tartanak a tavon.

Horgásztó

Legutolsó sorban pedig a Kék túra: Abaligetről számottevő túravonal járható: átsétálhatunk Orfűre, Kishajmásra hegyen-völgyön keresztül, de itt található a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra is.

Kék túra

Újra drágul a benzin Magyarországon

0

Minden információink szerint nagyjából két hónapon belül rekordnagyságúra emelkedhet az üzemanyagok ára Magyarországon.

Nyár végén, ősz elején már 450 Ft-os benzin és gázolaj árakkal kell számolni.

Az erre vonatkozó magyarázat: 2021 első pár hónapját tekintve 25%-kal kevesebb benzin fogyott Magyarországon, mint a 2019-2020-as években, és ez is hozzájárult a dráguláshoz. Tavaly a koronavírus-járvány első hullámában pont az ellenkezője történt, hiszen nagyon alacsony volt világszerte az üzemanyagár. Jelenleg Magyarországon egy átlagos autó megtankolása 5600 forinttal többe kerül, mint kerek egy évvel ezelőtt.

A drágulást az egyre élénkülő kereslet idézi elő, hiszen az oltásokkal egyre inkább kezd visszatérni az élet normál körforgása, vagyis a járvány előtti élethelyzet. A szülők munkába mennek, illetve gyerekeiket újra vihetik az iskolákba. Az ehhez szükséges eszköz pedig a: gépjármű. A szomszédos országok közül Horvátországban már 479 forint egy liter 95-ös benzin ára.

Forrás: index.hu

A holland trónörökösnek, nem kell a neki járó évi 560 millió Ft

0

A 18 éves, holland trónörökösnek, Amáliának nem kell a neki járó évi 1,6 millió euró, vagyis az 560 millió Ft, ugyanis kényelmetlenül érzi magát, ha elfogadná ezt az évi összeget, amíg nem tölt be hivatalos királyi megbízásokat – írja a hvg.hu.

Amália, Vilmos Sándor király és Maxima királyné legidősebb lánya, és 2013 óta a Holland Királyság hivatalos trónörököse. A fiatal lány most érettségizett kitűnő eredménnyel, de az egyetemi éveit csak 2022-ben kezdi el.

„2021. december 7-én 18 éves leszek, és a törvény szerint juttatást kapok. Ezt kényelmetlennek érzem, amíg semmit nem teszek érte cserébe, miközben más hallgatóknak sokkal nehezebb dolguk van, különösen a koronavírus-járvány alatt” – olvasható abban a kézzel írt levélben, amelyet Amália hercegnő küldött Mark Rutte holland miniszterelnöknek. A fiatal trónörökös egyébként iskolás évei alatt évi 300 ezer eurós (105 millió forint) juttatást kapott, de azt ígérte, hogy mindent vissza fog fizetni – írja a hvg.hu.

Érdekesség, hogy a holland királyi család tagjai felhagynak az adómentes bérekkel, a holland monarchiát tartják a legdrágábbnak Európában. A kormány idén 47,5 millió eurós költségvetést szavazott meg a családnak, amely nem tartalmazza az állami látogatásokat és a palota fenntartási költségeit. A király éves fizetése megközelíti az 1 millió eurót, és további 5,1 millió eurót kap egyéb kiadásokra.

Forrás. atv.hu, hvg.hu

Német szakértők szerint, télre már szezonális betegség lehet a koronavírusból

A szakértők szerint még évekig velünk lehet a vírus, de az oltásokkal meg lehet előzni az újabb járványt.

Télre már szezonális betegséggé válhat a koronavírus, legalábbis erről beszélt Christian Drosten, egy német virológus. Drosten elképzelése szerint a hideg beköszönttével még éveken keresztül újra és újra elő fog majd bukkanni a vírus, de a z újabb járvány egy-egy emlékeztető vakcinával kezelhető lesz. A német szakértő szerint ennek értelmében

már idén nyáron drasztikusan csökkenni fog a fertőzöttek száma világszerte, de az ősszel újabb fellendülés várható.

Drosten szerint elképzelhető, hogy több országban is majd negyedik hullámként fogják majd fel a betegek számának növekedését, de a szakértő szerint már nem lesz olyan rossz a helyzet, mint az első három hullám alatt.

A berlini Charité kórház virológusa azt mondja, a jelenlegi számok megnyugtatóan hathatnak a lakosságra, de sokan éppen ezért azt gondolhatják, hogy a második vakcina már nem szükséges. Drosten szerint a második adag elhalasztásával viszont megnő egy erőteljesebb téli járvány esélye. Drosten szerint jelenleg átmeneti fázisban vagyunk, már látható a járvány vége. Németországban egyébként a felnőtt lakosság 47 százaléka kapta meg legalább az első oltást, míg 23 százalék már a második adagot is megkapta. Drosten szerint augusztus végére, szeptember közepére szeretnék elérni a 80 százalékos átoltottságot az országban, írja a Guardian.

Németországban a napokban kezdtek el lazítani a lezárásokon, ennek értelmében a gyermekek is visszatérhettek az iskolákba. Drosten szerint a következő időszak legnagyobb kérdése az lesz, hogy mikor kezdik majd el a fiatalabb korosztályok oltását is. A szakértő szerint a kutatók eközben azt is figyelik, hogy milyen gyorsan veszítik el a védettségüket azok, akiket beoltottka. Drosten szerint a fiatalabbak hosszabb ideig biztonságban lesznek, hiszen az ő immunrendszerükben erőteljesebb reakciót vált ki az oltás. Az idősebbeknél viszont elképzelhető, hogy egy éven belül szükség lesz a következő vakcinára.

Forrás: ugytudjuk.hu

Ma derűs időnk lesz

0

Jó reggelt!

Ma derűs időnk lesz , szinte egy felhő sem lesz felettünk. Az északi szél kezdetben élénk lesz, de később veszít erejéből, de mérsékelt marad. A hőmérséklet 20-22 fok között alakul. Érdemes szellőztetni, ugyanis a hét második felétől fokozódó kánikula várható!

Részletekben:

A hét első napjának reggelén hűvös időben lesz részünk, 8-11 fokig hűl a levegő. Derűs lesz az égbolt, szinte egy felhő sem lesz az égen. Az északi szél élénk lesz. Délután folytatódik a derűs idő, a szél veszít erejéből, de mérsékelt marad. A hőmérséklet maximuma kissé alább marad az elmúlt napokhoz képest, 20-23 fokig emelkedik csupán. Érdemes átszellőztetni a lakást, ugyanis a hét további napján melegszik az idő, a hét végén elérhetjük, sőt, meg is haladhatjuk a 35 fokot!

További szép napot kívánunk! – Meteo Mecsek

EURO-2020 – Nagy Ádám: sokkolta a csapatot Eriksen esete

0

EURO-2020 – Anglia-Horvátország 1-0

Az angol válogatott Raheem Sterling góljával 1-0-ra legyőzte a horvát együttest vasárnap, a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság D csoportjának első fordulójában, a londoni Wembley Stadionban.

Miközben a Wembly Stadionban a D csoport első fordulójában küzdött az angol válogatott, addig itthon még mindig a dán Eriksen esete foglalkoztatja a játékosokat és a közvéleményt.

„A részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott tagjait sokkolta a dán Christian Eriksen esete, aki szombaton az első félidő végén összeesett a finnek elleni összecsapáson és a pályán kellett újraéleszteni.

„Éppen véget ért a délutáni edzésünk, amikor az első hírek érkeztek. Mindannyiunkat sokkolt, rengeteget beszéltünk róla és arról is, hogy ez miként hat a dán válogatottra. Megrázó volt, hogy a családja is jelen volt” – mondta az MTI kérdésére a vasárnapi sajtótájékoztatón Nagy Ádám. – „Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy azt kívánjuk, mielőbb otthon legyen a családja körében”.

A Bristol City védekező középpályása szerint szörnyű belegondolni abba, hogy ez bármelyikükkel megtörténhet. Elárulta, többször szóba került, hogyan lehetne ezeket kivédeni, mert nem ez az első eset és valószínűleg nem is az utolsó, mivel hiába csinálnak a futballistákon EKG-t, szívultrahangot, laborvizsgálatot, így is rejtve maradhatnak egészségi problémák.
    

„Érezzük, hogy fokozódik a nyomás, de ez természetes. Az ausztriai edzőtáborban még lazábban beszélgettünk a dolgokról, mert tudtuk, jó néhány edzés lesz addig, amíg kifutunk a telt házas Puskás Arénába. De ez egy édes teher, egy soha vissza nem térő alkalom. Mindent megteszünk, hogy jól kezdjünk” – tért át a nemzeti együttes első, keddi fellépésére Nagy Ádám.
    

A 25 éves futballista arról is beszélt, hogy a magyar csapatnál arculat- és generációváltás volt. Úgy vélte a nemzeti együttes ezáltal erősödött, de a címvédő portugál válogatott sem lett gyengébb, mint öt éve volt.
    

„Más mérkőzésre számítok, mint az előző Eb-n 3-3-mal végződött meccs volt. Kevesebb gólt, stabilabb, biztonságosabb játékot várok” – fogalmazott Nagy Ádám, aki 2016-ban a cserepadról nézte végig az előző kontinensviadal egyik legjobb találkozóját.
    

Varga Kevin a többi között arról beszélt, hogy ez lesz az első nagy tornája, amire nem lehet felkészülni, ezt át kell élni. Elképzelni sem tudja, milyen lesz kifutni a gyepre hazai közönség előtt.
    

„A szövetségi kapitány, Marco Rossi egytől egyig személyre szólóan elmondja, mint vár az adott pozícióban. A másik Szalai Ádám, aki csapatkapitányhoz méltóan összefogja az egész együttest. A csapategységben óriási szerepük volt” – mondta a török Kasimpasa támadója, hogy elsősorban kiknek a szavára hallgat.
    

Az ugyancsak 25 esztendős játékos szerint lesznek olyanok a csapatban, akik megvillannak majd, a jó egyéni teljesítmények pedig felhúzzák a többieket is.
    

A magyar válogatott kedden a portugálokat fogadja a Puskás Arénában, szombaton pedig ugyanott a világbajnok franciákkal játszik, aztán június 23-án Münchenben a németek vendégeként zárja a csoportkört.”

Forrás: mti.hu

Tehenek sebesítették meg egy futóverseny résztvevőjét Ausztriában

 Aspangberg-Sankt Peter, 2021. június 13., vasárnap (MTI) – Tehenek támadtak egy futóverseny résztvevőjére Alsó-Ausztriában, a férfi súlyos arcsérüléseket szenvedett.

Egy futóversenyen, melyet az alsó-ausztriai Neunkirchen megyében rendeztek szombaton kora délután, egy 44 éves résztvevőre tehenek támadtak – jelentette a tartományi rendőrség.

A futót súlyos arcsérülésekkel vitték a Wiener Neustadt-i tartományi klinikára.

A támadás az Aspangberg-St. Peter település közelében található Umschussriegel és a Hochwechsel csúcsok közötti túraútvonalon történt. A legelő tehenek a rendőrség szerint borjaikat akarták megvédeni.

Forrás: mti.hu