Kezdőlap Blog Oldal 2629

Mától elindult a kerékpár szállítás két pécsi buszjáraton

0

A bringaszállításra alkalmas buszokat június 4-én mutatta be a pécsi kerékpáros szervezetek és a sajtó előtt Bánkuti István, a Tüke Busz Zrt. igazgatóságának elnöke. Bánkúti István hangsúlyozta: „ez csak a kezdet, később a lakossági igények szerint alakítanák ki a bringás járatok menetrendjét, számát.”

„Ma indul a biciklitartós buszok tesztüzeme! Egyelőre két járaton, a 34-es Dömörkapuhoz, valamint a 35-ös Misina-tetőre közlekedő buszokon alakítottunk ki a kerékpárok szállítására alkalmas tárolókat. A tesztüzem várhatóan július közepéig fog tartani, és ha sokan használják, akkor megvizsgáljuk, hogyan lehet további járatokra is kiterjeszteni. Bízunk benne, hogy ezzel is sikerül ösztönöznünk a pécsieket és a Pécsre érkező turistákat, hogy minél többen részesítsék előnyben a kerékpáros-közlekedést, valamint látogassanak el a gyönyörű Mecsekbe. Keressék tehát a kék-fehér kerékpárt ábrázoló matricákat a buszokon!”  – írta ma reggel Péterffy Attila, Pécs polgármestere facebook oldalán.


A kerékpár szállítást kísérleti jelleggel, június 4-étől pénteki, valamint szabad-és munkaszüneti napokon, a menetrendben kerékpár ikonnal megjelölt mecseki járatok esetében teszi díjmentesen elérhető szolgáltatássá a Tüke Busz Zrt.
A pécsieknek és a városba látogató turistáknak a 34-es Dömörkapuhoz, valamint a 35-ös Misinatetőre közlekedő, kerékpár piktogrammal megjelölt autóbuszokon rögzítő eszköz segítségével lesz lehetőségük kerékpár szállítására.

A kerékpárszállítással érintett mecseki járatok részletes menetrendje:

Pénteki napokon:
Főpályaudvarról: 34Y járat: 8.35, 11.35, 14.35, 17.35
Dömörkaputól: 34Y járat: 9.08, 12.08, 15.08, 18.08


Szabad- és munkaszüneti napokon:
Főpályaudvarról: 34-es járat: 8.35, 14.35
35-ös járat: 11.35, 17.35
Dömörkaputól: 34-es járat: 9.02, 15.02
Misinatetőről: 35-ös járat: 12.03, 18.03


A Tüke Busz Zrt. tájékoztatása szerint egy járművön összesen 4 kerékpár szállítására van lehetőség.
A felszállás helyét és az egy járművön maximálisan szállítható kerékpárok számát matrica is jelzi az autóbuszokon, a második ajtó mellett. A kerékpárokat az autóbusz indulása előtt biztonságosan és megfelelően rögzítenie kell az utasnak.
A babakocsival és kerekesszékkel közlekedők továbbra is előnyt élveznek utazásuk során, ha azonos helyen szállnak fel. Amennyiben az előbb felsorolt utazók eltérő helyen szállnak fel, akkor közülük a korábbi megállóhelyen felszállókat szállítja el a társaság.

A Tüke Busz Zrt. tájékoztatása szerint személyenként egy kerékpár szállítható az autóbuszon, és a kerékpárt szállító utasnak rendelkeznie kell érvényes menetjeggyel, vagy bérlettel. A kerékpárosnak az első ajtónál kell majd igazolnia utazási jogosultságát, míg a kerékpárral a második ajtónál szabad majd felszállni az autóbuszra.
A biztonságos, tiszta és balesetmentes kerékpárszállítás az utazás teljes időtartama alatt a kerékpárt szállító utas felelőssége. A kerékpárt az utazás teljes időtartama alatt úgy kell majd tartani, hogy azzal az autóbuszon utazók biztonságát, ruházatuk tisztaságát, valamint a jármű épségét ne veszélyeztessék.

A júniusi tesztidőszak tapasztalatai alapján és az igényeknek megfelelően a Tüke Busz Zrt. módosításokat hajt végre a szolgáltatásban. Amennyiben indokolt, a szolgáltatás fejlesztéseként több autóbuszon és hétköznapokon is elérhetővé tenné kerékpárszállítást a pécsi autóbuszokon.

Forrás: tukebusz.hu, Facebook

Fotó: Hegedüs Tünde

Akár páncélt is vehetünk a Szigetvári Zrínyi Várban

A Szigetvári Zrínyi Vár Facebook oldalán hívta fel követőik és az érdeklődők figyelmét a napokban arra, hogy értékesítésre kínál néhány replika páncél elemet. Közösségi oldalukon többek közt tájékoztatják arról is az érdeklődőket, hogy a megadott e-mail címen kérjenek további információt az értékesítés részleteiről.

2021. május 3-tól a Szigetvári Zrínyi Vár újra megnyitotta kapuit a látogatók előtt!
A látogatás megtervezésekor vegyék figyelembe, hogy a hatályos jogszabályok értelmében csak a koronavírus ellen védett személyek, és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak léphetnek a vár területére. A védettség igazolása a védettségi igazolvány bemutatásával történik. A Szigetvári Zrínyi Vár és a Török Ház hétfőtől-vasárnapig 09.00-18.00. közötti időtartamban látogatható. A vendégek részére naponta több időpontban tárlatvezetést biztosítanak, illetve viselet- és fegyverbemutatót is tartanak.

Forrás: varszigetvar.hu, Facebook

Fotó: Hegedüs Tünde

Több mint négy hónapja üldözik Müller Cecília fenyegetőjét

A rendőrség továbbra is nyomoz Müller Cecília fenyegetője után. Az országos tiszti főorvos még januárban kapott halálos fenyegetést, és azóta a Készenléti Rendőrség állig felfegyverzett emberei  őrzik a tiszti főorvost – írja a Blikk.

Január vége óta érik fenyegetések az országos tiszti főorvost, ami miatt kapott olyan magas szintű védelmet egy a rendelet szerint, mint a miniszterelnök, a miniszterek, a diplomaták vagy a nemzetközileg védett személyek. 

Cikkében a Blikk arról ír, hogy a tettest január folyamatosan keresek, de még mindig nem találták meg a fenyegetőt. Ezért a lap az ügy fejleményeiről az Országos Rendőr-főkapitányságtól kért és kapott tájékoztatást. 

„… az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat nyomozást. Ezt meghaladóan az eljárásról a nyomozás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni. Amíg a rendelkezésre álló információk indokolttá teszik az országos tiszti főorvos ideiglenes védelmét – ami a védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről szóló 160/1996. (XI. 5.) Korm. rendelet alapján történik –, addig az folyamatos” – nyilatkozta Blikknek a rendőrség.

Forrás: blikk.hu, index.hu

Mindannyian felelősséggel tartozunk teremtett világunkért

„A kormány megkülönböztetett figyelmet fordít természeti értékeink és környezetünk megóvására, ezért az elmúlt években jelentős lépéseket tudtunk tenni a környezetvédelmi céljaink megvalósítása terén, beleértve a levegőminőség-védelmi intézkedéseket, a környezeti kármentesítést, a mezőgazdaságban keletkező fóliahulladék problémájának megoldását, az állami erdők hulladékmentesítését vagy akár a környezeti nevelést segítő programokat” – hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter a Környezetvédelmi Világnap alkalmából a tárca szombati közleményében.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1972-ben nyilvánította június 5-ét a környezetvédelem világnapjává. Az idei Környezetvédelmi Világnapon az ENSZ meghirdeti az Ökoszisztémák Helyreállításának Évtizedét – írták.


Az agrárminiszter a világnap kapcsán a kormányzati intézkedéseket ismertetve kiemelte, hogy a környezetvédelmi fejlesztések sorában nagy hangsúlyt fordítottunk a hulladékgazdálkodás egy speciális területére. A kormány támogatásának köszönhetően a jövőben mintegy 280 millió forintból kiépül a mezőgazdasági termelőknél képződő fóliahulladék szakszerű gyűjtési rendszere.

Hozzátette, mindez azért is jelentős, mert Magyarországon évente 10 ezer tonna mennyiségben képződik mezőgazdasági fóliahulladék, amelyre az új begyűjtő rendszer könnyű, hatékonyabb, olcsóbb és a körforgásos gazdaság elvárásainak megfelelő, környezetbarátabb megoldást kínál a gazdáknak az agrofóliától való megszabaduláshoz. Nagy István jelezte, hogy még ebben az esztendőben körülbelül 100 konténert helyeznek ki különböző vidéki helyszíneken. Továbbá, a közeljövőben az egész országot lefedő fóliahulladék-feldolgozó üzemek létesülnek majd, amelyek egy magyar szabadalmat használva költség- és energiahatékony módon lesznek képesek a fóliahulladékból új termékeket gyártani: így például műanyag rekeszeket, ládákat, vödröket, palántatálcákat, gyeprácsokat – áll a közleményben.


„Az Agrárminisztérium aktív szereplője a természeti környezet megóvását segítő programoknak: így például az állami erdőgazdaságok az elmúlt hónapokban mintegy 6000 köbméter kommunális hulladékot gyűjtöttek össze és szállítottak el az erdőkből a „Tisztítsuk meg az országot!” program keretében. A kezdeményezésnek köszönhetően a nemzeti park igazgatóságok összesen 5258 köbméter hulladéktól tisztították meg a sűrűn látogatott turistautakat, tanösvényeket, valamint kiemelt természetvédelmi jelentőségű területeket, fokozottan védett fajok élőhelyeit a tavalyi évben” – ismertették.


A tárcavezető elmondta, hogy a levegő tisztaságának megóvása érdekében 2020-ban elkészült az Országos Levegőterhelés-csökkentési Program is, amely meghatározza az elkövetkezendő időszak levegőminőségének javulását. A kormány célja ugyanis, hogy a program végrehajtásának időszaka alatt 50 százalékkal csökkenjenek a lakosság környezeti és egészségi kockázatai. Az elmúlt időszakban új mobil mérőállomásokkal, mérő- és laborműszerekkel bővült az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat, és megújultak a magyarországi nagyvárosok stratégiai zajtérképei, illetve intézkedési tervei is.


Az agrárminiszter kitért arra is, hogy az egymásra épülő fejlesztések mellett kiemelt figyelmet fordítunk a környezeti nevelésre, a természeti értékek bemutatására és a szemléletformálásra, hogy védendő értékeinket minél többen megismerjék. Ezért az Agrárminisztérium számos programmal segíti az oktatási intézményeket is. Jelenleg évente 200 ezer gyermek vesz részt a nemzeti parkok látogatóközpontjaiban, ökoturisztikai létesítményeiben zajló környezeti nevelési programokon.


Nagy István a közleményben hangsúlyozta, 1093 ökoiskola működik Magyarországon, vagyis a diákok mintegy harmada ökoiskolában tanulhat. Szintén nagyon népszerű a magyarországi Zöld Óvodák Hálózata is, amelynek már több mint 1000 intézmény a tagja, így minden negyedik óvodás Zöld Óvodába járhat. A járvány utáni enyhítések keretében újranyitottak az erdőgazdaságok erdei iskolái, ahol évente mintegy százezer gyermek sajátíthatja el a fenntartható gazdálkodással kapcsolatos ismereteket. Június közepén az ország 9 térségében indulnak az Erdei Vándortáborok is, amelyek keretében több ezer iskolás kerül közvetlen kapcsolatba a természettel.


A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy 2019-ben indult útjára az Országos Iskolakert-fejlesztési Program, amelynek keretében eddig 167 intézmény mintegy 20 000 diákjának figyelmét hívhattuk fel környezetünk megóvásának fontosságára. Az Iskolakert-fejlesztési program a tavalyi esztendőben 74 millió forintra emelt kerettel folytatódott, és már óvodakertekre is kiterjedt a felhívás. Kifejtette, a környezeti nevelési programok között fontos szerepet tölt be a „BISEL – Gumicsizmás Természetvédelem” elnevezésű verseny is, melynek az idei tanévre szóló felhívását ma, a Környezetvédelmi Világnapon hirdetjük meg – áll a közleményben.

Forrás: mti.hu

Fotó: pixabay.com

Ünnepi díszkivilágítás és felvonulás Budapesten

Tegnap, július 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján nemzeti színű díszkivilágításban pompázott Budapesten a Halászbástya, miközben az országban és a határainkon túl megemlékezéseket tartottak, vagy éppen Trianon revízióját követelték felvonuláson.

A trianoni „békediktátum” revízióját követelte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom fáklyás felvonulás keretében a békeszerződés aláírásának 101. évfordulóján, pénteken este Budapesten.

Toroczkai László, a Mi hazánk Mozgalom elnöke a demonstráción elmondott beszédében azt követelte, hogy az Országgyűlés mondja ki a békeszerződés ratifikálásáról szóló 1921. évi törvény semmisségét, mert az szerinte a mai napig hatályos.
Úgy vélekedett, hogy a koronavírus járvány után átrendeződhet a világrend, ezért nem tudhatjuk, mikor jön el az a pillanat, amikor lehetőség nyílik a békediktátum revíziójára, a történelmi Magyarország helyreállítására.
„Ha viszont a magyar törvényhozás nem teszi helyre Trianont, maga gátolja a revízió megvalósítását” – tette hozzá. Szerinte egy olyan magyar kormány, amely a magyarság érdekeit képviseli, kiharcolhatja, hogy az ENSZ kimondja a békediktátum semmisségét.
„Fel kellene mondani továbbá a román-magyar, a szlovák-magyar és az ukrán-magyar alapszerződést, illetve törvényt kell hozni arról, hogy a holokauszt relativizálásához hasonlóan büntethetővé váljék Trianon relativizálása is”
– sorolta Toroczkai László.
Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője arról beszélt, hogy a trianoni tragédiában bűnrészes Tanácsköztársaság vezetőinek „2021-es kiadásai” ma megpróbálják az országot káoszba taszítani.
Kónyi-Kiss Botond, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke beszédében úgy vélekedett, hogy a Kárpát-medencében élő népek ugyanabban a cipőben járnak, ugyanazzal a démonnal, a liberalizmus fenyegető démonával kénytelenek szembenézni.
„Ezért a Kárpát-medence, az apostoli Magyar Királyság területén együttműködésre van szükség, hogy össze tudjunk fogni olyan Európát fenyegető veszélyek ellen, mint a bevándorlás és a homoszexuális propaganda” – mondta az alelnök.
A demonstráció keretében a nemzeti színű és árpádsávos zászlókat lobogtató fáklyás menet a Hősök teréről az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út érintésével a Kossuth térre vonult egy „Igazságot Magyarországnak” feliratú molinó felvezetésével. A résztvevők olyan táblákat tartottak magasba, amelyen a történelmi Magyarország 64 vármegyéjének az elnevezései szerepeltek.
A mintegy félezres tömeg mindvégig a „vesszen Trianon” és „mindent vissza” jelszavakat skandálta.

Forrás: mti.hu

Fotó: MTI/Soós Lajos

A Fertő tavi nagyberuházás leállítását sürgeti az UNESCO, a Greenpeace, és a Nagy Tavak Koalíció

Az UNESCO az ICOMOS véleménye alapján a Fertő tavi beruházás azonnali felfüggesztését sürgeti, ellenkező esetben veszélybe kerülhet a terület Kiemelkedő Egyetemes Érték besorolása – áll abban a Greenpeace-hez is eljuttatott levélben, amelyet az UNESCO igazgatója írt az UNESCO magyarországi nagykövetének. A Greenpeace Magyarország eközben a Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottságához fordult, arra kérve a testületet: vizsgálja felül korábbi, a Fertő tavi beruházással kapcsolatos döntését 2021. június 8-án tartandó következő ülésén. Mára ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy a beruházás nem egyeztethető össze a Ramsari Egyezményben megfogalmazott bölcs hasznosítás elvével és korábbi véleményükkel ellentétben igenis súlyosan károsítaná az adott élőhelyet.

Magyarország közös természeti értékeit, a Fertő tó élővilágát veszélyezteti a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. beruházása, amely a Fertő tó partján, a Fertő-Hanság Nemzeti Park és Fertő-táj UNESCO Világörökségi terület magterületén, Natura 2000 területen, mintegy 60 hektáron tervez egy megaberuházást. Az állam által finanszírozandó beruházás tartalmaz fedett sportkomplexumot 12 teniszpályával, 1 műfüves futballpályával, 16 apartmanházat, 100 szobás, 4 csillagos szállodát, 880 gépjárművet befogadó parkolót, többszintes látogatóközpontot, motelt, kempinget, 850 vitorlás és 400 evezős csónak befogadását biztosító kikötőt. A beruházás így mintegy 60 hektárnyi területet venne el a Fertő tó nádasából, partjából és medréből, nagyrészt olyan beépítésekkel, amelyek a parttól néhány kilométerrel távolabb is megvalósíthatóak lennének. Ez súlyosan károsítaná a Fertő tó különleges élővilágát.

A Greenpeace és a Nagy Tavak Koalíció a beruházás ellen már több ízben tiltakozott és kérte az illetékes szerveket a beruházás felfüggesztésére. A civilek véleményét támasztja alá a mostani, UNESCO-levél. Az UNESCO Világörökség Egyezmény igazgatója, Mechtild Rössler ebben arról tájékoztatja az UNESCO magyarországi nagykövetét, Túróczy Lászlót, hogy az ICOMOS vizsgálata alapján a Fertő-Neusiedlersee, határon átnyúló világörökségi terület értékeit, integritását a tervezett beruházás károsítaná, ezért sürgeti, hogy a tervet töröljék, a megkezdett beruházást azonnal állítsák le és a terület eredeti állapotát állítsák vissza. A levelet másolatban megkapta az UNESCO ausztriai állandó képviselete, az UNESCO Osztrák Nemzeti Bizottsága, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága, a Világörökség Egyezmény nemzeti képviselői, az ICOMOS International, az IUCN, és a RAMSAR.

„Ez az UNESCO Világörökség egyezménytől kapott vélemény megerősíti azt a követelésünket, hogy a természeti értékeinket, vizes élőhelyeinket súlyosan károsító, a helyi lakosság véleményének, tiltakozásának ellenére megkezdett, és több hazai jogszabályt is sértő nagyberuházást azonnal le kell állítani” – nyilatkozta Rodics Katalin, a Greenpeace Magyarország szakértője.

Annak érdekében, hogy a Fertő tavi megaberuházást minél hamarabb leállítsák és így az élővilág megmeneküljön, valamint a terület világörökségi helyszín maradhasson, a Greenpeace Magyarország a Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottságához is fordult. A környezetvédő szervezet a Ramsari Egyezmény ajánlásának értelmében azzal a kéréssel fordult a testülethez, hogy a Fertő tavi nagyberuházás ügyét sürgőssége miatt rendkívüli napirendi pontként tárgyalják újra június 8-i ülésükön, és a felmerült új tények alapján korábbi véleményüket vizsgálják felül. A zöld szervezet levele ezen a linken érhető el.

A Greenpeace Magyarország tovább folytatja a küzdelmet a helyi civilekkel közösen a Fertő tó megmentéséért. A helyi civilek által indított magyar nyelvű petíciót eddig közel tizenkétezren írták alá, míg annak német nyelvű változatát több mint hatezren. A kezdeményezők további aláírók csatlakozását várják.

Forrás: greenpeace.org

Fotó: Dörgő Zsuzsi / Greenpeace

Csodás fotóim Dániából, a világ egyik legboldogabb országából

Észak-Európa egyik egzotikus országában az elmúlt héten sikerült néhány fantasztikus fotót lencsevégre kapnom. Gyermekkoromban egykor a térképen oly távolinak és elérhetetlennek tűnő Skandinávia mára már egészen közel került hozzám. Ha végignézik a fotókat nem is fognak csodálkozni azon, hogy a 42,931 négyzetkilométer területű Dán Királyság, a legkisebb észak-európai ország, oly könnyen be tudja lopni magát annak a szívébe, aki egyszer a földjére lép.

Az ország a Jylland félszigeten található, területén több mint 400 kisebb-nagyobb szigettel, amelynek partjait az Északi- és a Balti-tenger is mossa. Németország, Lengyelország, Svédország, Norvégia a hozzá közel eső országok.

Dánia, Európa egyik legbiztonságosabb országa, ahol a turistaként tartózkodó külföldire nem leselkednek különösebb említést érdemlő közbiztonsági veszélyek. Természeti katasztrófákkal kapcsolatos biztonsági kockázatokkal szintén nem kell számolnia a Dániába utazónak.

Dánia felszínét túlnyomórészt síkságok és alföldek alkotják, az átlagos tengerszint feletti magasság 30 méter. Ebből adódik, hogy az ország legmagasabb pontja is mindössze 173 méter magas, éghajlata óceáni, a nyarak hidegek, a telek enyhék és csapadékosak. Az oda utazó készüljön fel a gyakori szélre és a ködre!

Ahogy a fotókból is kitűnik csodás napsütéssel köszöntötte Dánia kis magyar csapatunkat. Így nem is kételkedhettünk abban, hogy a boldogság lista szerint a világ egyik legboldogabb országában járunk. Állítólag a lakosok elégedettek a politikai szabadságukkal, az egészségügyükkel, és természetesen az oktatási rendszerükkel is. Igaz mindennek a négy nap alatt nem igazán tudtunk érdemben utánajárni.

Pedig nem rohantak az ott élők, mert a terepviszonyokból adódóan kedvelik a kerékpáros közlekedést. Csodásan tisztelik az őket körülvevő vizet, amivel, mint éltető elemükkel, remek szimbiózisban élnek.

Magyarok természetesen Dániában is gondolnak a gyomrukra, és gyakran megéheznek. Ha már Dániában voltunk, hát igyekeztünk úgy élni mint a dánok. Meglepetésünkre nemzeti ételüknek 2014-ben nem halételt választottak, hanem egy ropogós disznóhúsból és hozzá egy öntetből való, náluk klasszikusnak számító étel mellett döntöttek. Kedvelik a csirke és a borjúhúsból készült sülteket, húsgolyókat, amit fánkszerű édes desszerttel tetéznek meg.

Amennyiben a fotókat nézegetve azonnal kedve támad az utazáshoz, fontos a gondos körültekintés indulás előtt. Dánia tagja az Európai Uniónak és a hatályos „rendelet 2021. április 29-i és 2021. május 6-i módosítása értelmében az illetékes magyar hatóságok által kiállított érvényes védettségi igazolvány, s érvényes személyazonosító igazolvány birtokában annak tulajdonosa, illetve a vele együtt utazó, felügyelete alá tartozó, 18 évet be nem töltött személyek korlátozás nélkül hazatérhetnek/beutazhatnak Magyarország területére.” – olvasható a konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon. Mégis a dán hatóságok előírásai a mérvadóak, és aki repülőgéppel utazik, nos annak utazás előtt teszteltetnie kell magát, és figyelnie kell arra is, hogy a visszafelé úton is rendelkezzen érvényes koronavírus teszttel, különben a repülőtéren igencsak borsos áron tudja a hazaúthoz szükséges tesztet beszerezni.

Észtország: mi a parányi Balti állam sikerének a titka?

Észtország a történelem folyamán viszonylag ritkán volt független állam. A középkorban a németek, a dánok, a svédek és az oroszok is uralkodtak az észtek felett, akik csak 1918-ban kiáltották ki a függetlenségüket, igaz a vörös hadsereg rögtön meghódította az államot, és nagyobb részét sikeresen meg is hódította. Később főleg brit segítséggel sikerült visszaverniük a vörös hadsereget, és mintegy huszonkét évre kivívták a függetlenségüket. A mostani időszak tehát a leghosszabb az észt történelemben, amikor önálló, független államuk van, ugyanis a mostani Észt Köztársaság 1991-ben lett független, huszonkilencéve.

Az Észt Szovjet Szocialista Köztársasaág egykori lobogója

Igaz, a függetlenségi törekvések jóval előbb elkezdődtek, az ország parlamentje már 1988. november 16-án ki nyilvánította szuverenitását a Szovjetunión belül. Ugyanebben az évben alakult az első független párt, az Észt Népfront, őket követte 1989-ben az Észt Nemzeti Függetlenségi Párt, végül 1991-ben lett újra független Észtország, akik tizenhárom évvel később az Európai Unió tagjai lettek, ugyanebben az évben (2004) NATO tagállam, majd 2011-ben első egykori szovjet tagköztársaságként az eurózóna tagjai is. Érdekes kérdés, hogy amíg a Balti Államok gyakorlatilag a legkisebb orosz ellenállás nélkül csatlakozhattak a nyugati szövetségesekhez, addig ugyanezt az ukránok már nem tehették meg, és vélhetően ha sor kerülne rá a beloruszoknak sem lesz rá lehetőségük.

Nekik van, nekünk nincs: az Euró.

Észtország – hasonlóan a többi balti államhoz – jelentős orosz kisebbséggel rendelkezik, a 2020-as adatok alapján a lakosság 24.7%-a orosznak, 29.60%-uk pedig orosz anyanyelvűnek vallotta magát. Ide tartozik, hogy bár az észt lakosság többsége nem vallásos (54.14%), de a legnagyobb egyház az országon belül az ortodox, vélhetően ez is az orosz diaszpórának köszönhető. Ezt azért tartottam fontosnak megjegyezni, mert az oroszok részben Ukrajnában is az ott élő orosz kisebbség védelme miatt avatkoztak be a konfliktusba, így ha az a Krím esetében egy jogos érv Putyin Oroszországa részéről, akkor egy esetleges nemzetiségi konfliktus esetében Észtország megszállása esetén is hivatkozhat erre Moszkva.

Észtország ma a leggazdagabb egykori szovjet tagköztársaság, az egy főre jutó GDP az IMF 2019-es adatai alapján 23,760 USD volt, Litvánia és Lettország követi az észteket (előbbinek 19,480, utóbbinak 17,770 volt az egy főre jutó GDP-je), tőlük már messze elmaradva áll a képzeletbeli tabella negyedik helyén Oroszország mintegy 11 ezer dolláros éves GDP-vel. Látható tehát, hogy messze a három balti állam a leggazdagabb egykori szovjet tagköztársaság, de jogosan merül fel a kérdés: ennek történelmi hagyománya van, vagy mindez a nyugati orientációnak köszönhető?

Egy 1988-as CIA jelentés szerint a balti államokban volt a legkisebb a szegénység. A vizsgálat azt mérte, hogy a különböző szovjet tagköztársaságokban a társadalom mekkora hányada él kevesebb, mint 75 rubelből havonta. Tádzsikisztán volt ezalapján a legszegényebb tagköztársaság, ahol közel 60% élt mélyszegénységben, eközben a három balti államban 5% körül mozgott az extrém szegények aránya, ami messze a legjobb arány volt a Szovjetunión belül. Ha a még érdekesebb GNP (bruttó nemzeti termék) adatokat nézzük, akkor a korabeli CIA jelentés még inkább alátámasztja, hogy óriási különbségek voltak a Szovjetunión belül, a balti térség messze a legfejlettebb területe volt a kommunista szuperhatalomnak.

A CIA 100-as egységet vett alapul, 1970, 1980, 1985 és 1988 volt vizsgálva. Az alábbi módokon alakultak a Balti állam adatai: 131.8, 123.3, 121.9, 123.4.

Minden egyes vizsgált évben az észt bruttó nemzeti termék volt a legmagasabb a Szovjetunión belül, Lettország és Litvánia pedig végig a második-harmadik helyen állt. Ugyanez az egy főre jutó fogyasztáson is kirajzolódott, amiben szintén minden egyes vizsgált évben az észtek végeztek az első helyen, a lettek és a litvánok előtt, messze megelőzve az összes többi tagköztársaságot. Látható tehát, hogy a szovjet időkben is komoly gazdasági előnyben voltak az észtek, más tagköztársaságokhoz képest, ha Magyarország volt a keleti blokk legvidámabb barakkja, akkor Észtország a Szovjetunióé.

Azt feltételezem, hogy nem teljesen véletlen, hogy a balti országok elsők között nyilvánították ki a függetlenségüket, messze jobb gazdasági-társadalmi lehetőségeik voltak, mint a Közép-Ázsiai térség országainak.

Ha megvizsgáljuk az egykori szovjet államok HDI-indexét (Emberi fejlettségi index), az ENSZ 2018-as jelentése alapján, azt mondhatjuk, hogy ahogy a gazdasági mutatókban, úgy ebben a tényezőben is Észtország a legfejlettebb, őket Litvánia és Lettország követi. Globálisan nézve Észtország a 29., Magyarország a 40., Oroszország az 52., helyen áll. Látható tehát, hogy Észtország a hagyományosan is a térség gazdagabb országai közé tartozott, ám amíg számos egykori szovjet állam az Unió felbomlása után visszaesett, addig Észtország fejlődése gyakorlatilag töretlen: ma a világ egyik legdigitalizáltabb állama, remek oktatási rendszerrel, egyértelmű nyugati orientációval.

Tallinn a Szovjetunióban.

De mindezt miért engedte Moszkva Tallinnak, Rigának és Vilniusnak, és miért nem engedte Tbiliszinek, Kijevnek, és vélhetően miért nem engedné Minszknek illetve Chișinăunak? Hiszen a balti országokban jelentős orosz kisebbség él, Lettországban és Észtországban minden negyedik ember orosznak vallja magát, de Litvániában is a teljes társadalom közel 6%-a orosz.

Ezeknek számos oka van, melyeket az alábbiakban próbálom meg bemutatni.

A Szovjetunió 1989-1991 között tartó felbomlása eredményeként számos új ország jött létre, Oroszország gazdaságilag és katonialag is meggyengült. A Szovjetunió felbomlását követő néhány évben úgy tűnt, hogy a fejlődést a Nyugathoz való asszimilációval azonosító liberálisok/atlantisták kerültek  domináns pozícióba: a nemzetközi trendeket követve, Borisz Jelcin vezetésével Oroszország megkezdte a nyugati politikai és gazdasági minták átvételét, amit Andrej Kozirjev külügyminiszter nyugati hatalmakkal való partneri viszony kialakítását célzó külpolitikája egészített ki. A nagyszabású kísérlet azonban hamar kudarcba fulladt. Ám a jelentős gazdasági visszaesés, a nyugati demokrácia felülről szervezett, máshonnan átvett mintái kudarcba fulladtak, és már 1996-ra gyakorlatilag elbuktak.

Borisz Jelcin, egykori orosz elnök: inni tudott, kormányozni kevésbé.

Abban az évben a nyugat-barát Kozirjev helyére az egykori KGB igazgatót, Jevgenyij Primakovot nevezték ki külügyminiszternek A nyugati integráció-ra alapvetően nyitott Kozirjevvel ellentétben Primakov egy olyan multipoláris nemzetközi rendszer létrehozását sürgette, amelyben Oroszország nagyhatalmi státusza garantált (Toal, 2017: 85-86). A „közel-külföld” kifejezés is ekkortájt született meg, ami az egykori szovjet tagköztársaságokra utalt. Igen ám, de 1996-ra a Balti országok „nyugatosítása” már javában zajlott, mind az EU, mind a NATO csatlakozáshoz szükséges tárgyalások elkezdődtek. Egészen egyszerűen Oroszország az 1990-es években túl gyenge volt ahhoz, hogy megakadályozza a három balti állam NATO és EU tagságát, de jól jelzi Oroszország erejét, hogy 2008-ban a grúziai NATO tárgyalások után szinte rögtön képes volt beavatkozni, és jelezni, hogy eddig, és ne tovább. Mint ismert a 2008. áprilisi NATO csúcstalálkozón deklarálta azt, hogy további volt szovjet államok lehetnek a szervezet tagjai (Grúzia, Ukrajna), erre válaszul Moszkva öt hónappal később megtámadta Grúziát, igaz a casus belli Dél-Oszétia és Abbházia és az ottani – az észteknél jóval alacsonyabb létszámú – orosz kisebbség megvédése volt.

Mindenesetre Moszkva jelezte 2008-ban, hogy eddig és ne tovább. Oroszország egyértelműen fenyegetésként tekint a NATO keleti bővítésére. A bővítés legnevesebb kritikusai közé tartozik a hidegháborús feltartóztatási politika szellemi atyjának tartott George  F. Kennan, aki 1997-ben a korszakbeli amerikai politika legsúlyosabb hibájának nevezte a NATO területi terjeszkedését, állítását azzal indokolva, hogy a döntés feltüzeli az orosz nacionalizmust, az orosz külpolitikát pedig nyugatellenes irányba tereli (Kennan, 1997).

Orosz katonák Grúziában. Észtország megúszta az orosz inváziót, legalábbis eddig.

Észtország a függetlenedése óta tudatosan törekszik arra, hogy minél kisebb legyen a függősége Moszkvától. 2017-ben például a többi balti országgal együtt leváltak az orosz áramhálózatról, egyre nagyobb szelete az észt energiatermelésnek a megújuló energia, az EU jelentése alapján 2018-ban a teljes energia igény 25%-át tette ki megújuló (szél, nap stb.) energia.

Ennek ellenére az orosz fenyegetés érezhető a balti államokon, különösképen a krími válság óta. Észtország, Lettország és Litvánia is jelentősen növelte a katonai kiadásait, 2014 és 2020 között. GDP arányosan nézve Észtország jelenleg 2.83%-ot költ katonai kiadásokra, ami az egyik legmagasabb szám a NATO-n belül, csupán az Egyesült Államok, Görögország, az Egyesült Királyság költ ennél többet, arányosan. Őket a lettek követik (2.32%) majd a lengyelek és a litvánok (2.28%). Amíg 1993-ban az észtek katonai kiadása csupán a teljes GDP 0.7%-a volt, addig a NATO csatlakozás évére (2004) elérte az 1.7 százalékot, ma pedig közelít a 3%-hoz. Ha az orosz nagyhatalmi tervekhez hozzávesszük, az Észtországban élő jelentős orosz populációt, akkor láthatjuk, hogy nem teljesen alaptalan Tallin aggódása, pláne Krím óta. Radásul az orosz-barát politika kimondottan erős Észtországban, a 2015-ös észt parlamenti választásokon a Moszkva-barát Észt Centrumpárt 24,7 százalékot szerzett, 2019-ben pedig koalíciós kormány tagja lett, igaz a Reform Párt mögött. Megfigyelhető volt a választásokon, hogy az orosz-barát párt főleg az ország keleti felén volt igazán erős, elsősorban Hajruban és Ida-Viruban ahol nagyobb számban élnek orosz származású, önmagukat orosznak valló emberek.

De sikeres volt-e az észt rendszerváltás és függetlenedés?

A kérdés jogos, de úgy gondolom, hogy érdemes megvizsgálni a mihez, pontosabban kihez képestet. Almát az almával, rendszerváltóországot a rendszerváltóországgal. Habár a keleti blokk államai számára a 89-91 között lezajló rendszerváltás a szabadságot elhozta, ám a lakosság többsége megsínylette a változást, szinte mindenhol bedőlt a nehézipar és a mezőgazdaság, egyik pillanatról a másikra tömegek váltak munkanélkülivé. Magyarországon például 1993-ra bőven 10% fölé ugrott a munkanélküliségi ráta, Lengyelországban a 15%-ot is meghaladta, de Észtországban is gyakorlatilag pár év leforgása alatt a 0% körüli értékről 10% fölé nőtt. Érdemes megnézni az egykori szovjet tagköztársaságok egy főre jutó GDP-jének a változását a Szovjetunió felbomlásától, napjainkig. Ahhoz, hogy átláthatóbb legyen az adat, csak az egykori szuperhatalom európai, Európához tartozó országait vizsgáltam meg. Az adatok a világbank oldaláról származnak.

Az jól látható, hogy Észtország áll messze a legjobban, ahogy az is kivehető az ábrából, hogy 1993-ban, az első észt adatok érkezésekor Oroszországban még egy hajszállal magasabb volt az egy főre jutó GDP. Mára a különbség több, mint kétszeres lett a két ország között. Az ukránokkal szembeni kétszeres előny közel nyolcszorosra nőtt. Gazdasági és talán társadalmi szempontból is egyértelműen a rendszerváltás egyik nyertese lett a balti állam. Persze a gazdaság önmagában nem minden, ezért érdemesnek találtam megvizsgálni a születéskor várható élettartam változásait, ugyanezekben az országokban. Itt is egyértelműen, és fölényesen vezet Észtország, holott – bár kissé sűrű a kép – látható, hogy ez közel sem volt így mindig. 1993-ban az ukrán, a litván és a belorusz várható élettartam is magasabb volt. Az észtek 67.91-ről 2018-ra 78.244-re jutottak el, ami világ szinten is kiemelkedő adatnak minősül.

Észtország tehát a legtöbb releváns gazdasági-társadalmi mutató alapján a legjobb helyzetben lévő egykori szovjet tagköztársaság. De mi a helyzet a nem szovjet, de a keleti blokkhoz tartozó államokkal? A következőkben hasonló adatokat nézve szeretném Lengyelországgal, Csehországgal, Szlovákiával és Magyarországgal összehasonlítani Észtországot.

Várható élettartamot nézve, Észtország jelenleg a második, Csehország mögött. Mi sajnos a mezőnylegvégén állunk, pedig jól látható, hogy a 90-es években még messze az észteknél volt a legrosszabb a helyzet (kék szín), de egészen 2005-ig ők voltak a sereghajtók, ám azóta egyértelműen törnek előre.

Ami az egy főre jutó GDP-t illeti, ma már a volt Közép-európai államokhoz képest az egykori szovjet tagköztársaság gazdagabbnak számít, holott 2001-ig itt is az utolsó volt a világbank adatai alapján.

Ezek persze csak a legalapvetőbb adatok, és számos más aspektust is érdemes lenne vizsgálni, de nem feltétlenül szeretném a teljes keretet képekkel és ábrákkal kitölteni.

Mi az észtek sikerének a kulcsa?

Digitalizálás, oktatás, szabadpiac.

A rendszerváltáskor az észt politika liberális gazdaságpolitikát hirdetett, az állam nem avatkozott be a paic működésébe, nem alkalmaztak védővámokat, egyfajta Laissez-faire kapitalizmus valósult meg. Az észt ipar a minőségtelen szovjet piacról átállt a minőségibb termelésre. Nagyon szigorú költségvetést követtek, nem zárhatott hiánnyal az észt költségvetés. Minden plusz forrást az oktatásba invesztáltak.

A szabadpiac magával hozta a szabad vállalkozásokat, az innovációt, a fejlődést, ennek lett az eredménye a Skype, a legismertebb észt start-up, de említésre méltó a Taxify is. Az országban elképesztő digitalizálás zajlott le, ma már elektronikusan bármit elintézhetnek az észtek, ez jelentős idő és energiaspórolás, szavazhatnak online, állampolgárságot igényelhetnek, vállalkozásokat indíthatnak, bárhonnan a világból. Az oktatásba invesztált források pedig a világ egyik legfejlettebb oktatási rendszerét hozták létre. Az észt diákok évek óta a világ legjobbjai a PISA-teszteken, már általános iskolában elkezdenek programozni tanulni, így ellentétben a magyar diákokkal, az észtek nem digitális analfabétaként kerülnek ki az oktatási rendszerükből.

Észtország a digitális nagyhatalom.

Összességében elmondható, hogy bár a 90-es éveket Észtország sem úszta meg komoly gazdasági visszaesés nélkül, a rendszerváltás abszolút sikertörténetnek számít a legkisebb méretű egykori szovjet köztársaságban. Ma térségének messze a leggazdagabb, legfejlettebb állama, akik stabil tagjai a NATO-nak, az EU-nak és az Eurozónának is, mindemellett magukénak tudhatják a világ egyik leginnovatívabb oktatásirendszerét, ami további szép jövőt jósol az államnak. Ugyanakkor aggodalomra adhat okot a nagyszámú orosz kisebbség, és Moszkva egyre agresszívabb külpolitikája. Vélhetően ahogy a többi balti államnak, úgy Észtországnak is szerencséje volt, hogy az 1990-es években, amikor megkezdődött az ország nyugati orientációja, Oroszország még kellően gyenge volt ahhoz, hogy a NATO és az EU keleti terjeszkedését megállítsa. Ennek ellenére a NATO-nak és a nyugati világnak ébernek kell maradnia, látva Putyin terjeszkedő politikáját, könnyen lehet, hogy a „közel külföld” jegyében Moszkva vigyázó szemeit Tallinra, Rigára és Vilniusra vetette már.

Kiemelt kép: Tallinn

Csodás reggel után délután gomolyfelhők a Mecsek felett

Szombaton a reggeli minimum 11-13, nappali maximum 25-27 fok közt alakul. Kezdetben a péntekihez hasonló, többnyire napos, száraz, gyengén felhős időnk lesz, majd délutántól megnövekednek a gomolyfelhők, a délies szél időnként megélénkülhet, a délutáni gomolyfelhő képződésből csak elvétve lehet futó zápor, de főképp a Mecsek térségében már kialakulhatnak záporok, kis eséllyel zivatarok. Hogy miért pont a hegyvidéki területeken? Erről napközben folyamatosan érkezik érdekes cikk a Meteo Mecsek Facebook oldalára!

Gázpisztolyt rántott Dobrev Klára egri kampányrendezvényén egy ellentüntető

A szemtanúk szerint a fegyvert előrántó férfi tettét azzal indokolta, hogy valaki belerúgott a hangfalba, amelyen Gyurcsány őszödi beszédét játszották le – írta az Egri Ügyek.

Dobrev Klára, DK-s miniszterelnök-jelölt Egerben, a Széchenyi István utcában kampányolt péntek délután, ameylen megjelent három ellentüntető 3 táblával (EL KÚR TUK), miközben egy hangszóróról az őszödi beszédet játszották le.

Az ellentütetők tette miatt szóváltás alakult ki közöttük és a DK rendezvényére érkezők között. Aztán az egyik tüntető előrántott egy pisztolyt, miután valaki belerúgott vagy bele akart rúgni a hangfalba. A rendőrök ekkor leszerelték a három tüntetőt.

Az egyik férfi azt állította a rendőröknek, hogy valaki rátámadott, de ezt külsérelmi nyomokkal nem tudta igazolni.

A rendőrség közleményében azt írta, hogy “a jelenlegi adatok alapján a kialakult vita közben az egyik férfi elővette az engedéllyel tartott gáz-riasztó fegyverét, azt azonban nem használta. A rendőrök a helyszínen elfogták a 25 éves felsőtárkányi férfit és két egri társát. Mindhárom férfit előállították az Egri Rendőrkapitányságra, elszámoltatásuk folyamatban van.

fotó: Egri Ügyek