Kezdőlap Blog Oldal 2628

Jó volt újra látni benneteket!

15 hónap. Ennyi idő telt el, azóta, hogy utoljára láthattuk színpadon Pécsi Nemzeti Színház színművészeit. Tegnap azonban hála az égnek visszatértek, méghozzá A miniszter félrelép című darabbal.

Elmondhatatlanul vártam már, hogy újra mehessek színházba, az egyik kedvenc kikapcsolódásom, és ezzel nem voltam egyedül: a premier előtt Lipics Zsolt igazgató, színművész állt ki a porondra, aki egyrészről szívélyesen köszöntött minden jelenlévő nézőt, másrészről hálát mondott nekünk, amiért visszatértünk: kevesebb, mint 30 perc alatt fogytak el a jegyek az első előadásra, s személy szerint én a jövőhét vasárnapira is már csak éppen tudtam venni két jegyet, egyáltalán nem a legjobb helyen. Mondanom sem kell teltházzal indult a Pécsi Nemzeti Színház idei évadja, ami reméljük, hogy hosszúra fog nyúlni és nem lesz már több nem várt szünet.

Nagyon jó volt újra a színpadon látni a kedvenc pécsi színművészeinket. Örülünk, hogy visszatértetek, mert ahogy talán nektek mi, úgy nekünk ti hiányoztatok nagyon. Györfi Anna nyilatkozta számunkra még télen, hogy:

Amikor egyik napról a másikra kihúzzák alólad a talajt, és megkérdőjeleződik, hogy szükség van-e egyáltalán a szakmádra, az bizony fel tudja bolygatni az önértékelést. 

Annának és a teljes társulatnak üzenjük – és azt hiszem ezt valamennyi jelenlévő néző nevében mondhatom -, hogy szükség van rátok, a szakmátokra, arra, hogy szórakoztattok minket, hogy lenyűgöztök bennünket.

Színház nélkül lehet élni, de nem érdemes.

Budapesti demonstráció élőben!

Újabb kameraállásból közvetlen közelről az események kereszttűzében.

Kövessék élőben a budapesti demonstrációt!

Élő közvetítés a Fudan Egyetem elleni tüntetésről!

Demonstrációt tartanak szombat délután 16 és 18 óra között Budapesten az Andrássy út-József Attila utca-Széchenyi István tér-Akadémia utca-Kossuth Lajos tér útvonalon.

Forrás: jovotv.hu

Ötödik alkalommal rendezik meg a Műtárgyak Éjszakája Fesztivált

Ötödik alkalommal rendezik meg a Műtárgyak Éjszakája Fesztivált, június 17. és 19. között 50 fővárosi helyszínen több mint 100 program várja a műtárgyak iránt érdeklődő közönséget – közölték a szervezők az MTI-vel.  

A kiállítások és szakmai előadások mellett többek között műterem- és műhelylátogatások, tematikus séták, workshopok, kerekasztal-beszélgetés és filmvetítés is gazdagítja a programválasztékot. A festményeken, szobrokon, régészeti leleteken, fotográfiákon, kerámiákon, porcelánokon túl idén az érdeklődők megismerkedhetnek többek között a szocializmus hazai tárgykultúrájával, az Unicum ipartörténeti és iparművészeti érdekességeivel, valamint Blaha Lujza kalandos életű legyezőjével is.

Idén Balogh Eleonóra üvegművész, műemléki restaurátor a magyar üvegművészetről és a kortárs üvegről fog előadást tartani. Emőd Péter művészeti újságíró a nagy műhelyhamisítás botrányainak tanulságaival foglalkozó előadást tart, Vaja László porcelánszakértő porcelán- és kerámiarestaurálással kapcsolatos előadása pedig a műkedvelő közönségnek, a gyűjtőknek és a befektetőknek is hasznos információkkal szolgál.   

Két kerekasztal-beszélgetés is lesz az idei rendezvényen. Martos Gábor művészeti író könyvbemutatójához kapcsolódó beszélgetés a nők művészetben és műtárgypiacon betöltött szerepével foglalkozik. Az elmúlt egy év műtárgypiaci történéseit tárgyaló kerekasztal-beszélgetést pedig Serfőző Krisztina kulturális menedzser fogja vezetni.

A programsorozatban részt vesz többek között az Óbudai Múzeum, a Műcsarnok, a Budapest Történeti Múzeum – Vármúzeum, a Szépművészeti Múzeum, valamint a Ludwig Múzeum. Idén több új helyszínen is megjelenik a fesztivál. Az érdeklődők Gül baba türbéjénél a 16. században él dervis költő személyéhez kapcsolódó legendákról; a BTM Aquincumi Múzeum és Régészeti Parkban a régészeti ásatások kulisszatitkairól hallhatnak; a Magyar Cirkuszművészeti Múzeumban pedig a kortárs cirkuszművészetre reflektáló munkák találkozhatnak. A Yunus Emre Török Kulturális Intézetben a népi kézművesség kerül a középpontba. Az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ a restaurálás és a magyar festészet remekei iránt érdeklődőket várja.

A fesztiválon idén is lehetőség nyílik a művészekkel való találkozásra.

Bővebb információk a programsorozatról a www.mutargyakejszakaja.hu weboldalon találhatók.

Forrás: mti.hu

Fotó. wikimedia.org

Környezetvédelmi Világnap 2021, Pécs

0

Ez a hétvége nem a pihenés ideje, ha nem az összetartozásé, a zöld gondolatoké Pécsett is, tegnap megemlékezések, kerékpárok szállítására alkalmas buszok beüzemelése, ma pedig faültetés a Béke Parkban a Környezetvédelmi Világnap apropóján. Péterffy Attila, Pécs polgármestere is lapátot ragadott hát, mint ahogy azt a Facebook bejegyzésében is említette „minél több zöld felületet alakítsunk ki” gondolat jegyében faültetéssel töltse a szombat délelőttöt.

„Képviselőtársaimmal és a megjelent pécsiekkel 50 darab facsemetét ültettünk ma délelőtt a Béke Parkban, a környezetvédelmi világnap alkalmából. Azon dolgozunk, hogy Pécs minél élhetőbb legyen, ehhez pedig szükség van arra, hogy a „város tüdejét” folyamatosan növeljük, azaz minél több növényt ültessünk, minél több zöldfelületet alakítsunk ki. Köszönöm mindenkinek, aki kijött a mai faültetésre, valamint külön köszönöm a Biokom munkatársainak a segítséget!” – olvasható a polgármester közösségi oldalán.

Forrás: Facebook

Újra dübörög a buli a pécsi Káptalan Kertben

0

Na végre!

Tegnap június 4-én, végre megnyitott a pécsiek által közkedvelt nyári bulihelyszín, a Káptalan Kert. Pénteken a Honeybeast indította a baranyai megyeszékhely koncertszezonját. Természetesen az oly rég óta nélkülözött kikapcsolódást védettségi igazolvánnyal lehetett látogatni.

Tehát tegnap visszatért az igazi, fiatalos, egyetemvároshoz szokott nyári élet a városba. Reméljük a továbbiakban már megszakítások nélkül, zavartalanul és folyamatosan szórakozhatnak a helyi és az itt tanuló fiatalok.

Ma a PUNNANI MASSIF tart 19 órakor ugyanitt koncertet.

A PécsMa.hu  a koncertről, rövid hangulatvideót készített, ami önmagáért beszél. 

BKK: demonstráció miatt forgalomkorlátozásra kell készülni szombat délután a fővárosban

Demonstrációt tartanak szombat délután 16 és 18 óra között Budapesten az Andrássy út-József Attila utca-Széchenyi István tér-Akadémia utca-Kossuth Lajos tér útvonalon, ezért jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani a környéken – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

Azt írták, hogy a Kossuth Lajos téren színpadépítési munka miatt várhatóan 8 és 11 óra között, majd este a demonstrálók miatt várhatóan 17.40 és 18.30 között a 2-es és a 2M villamosok a Jászai Mari tér helyett csak a Kossuth Lajos térig közlekednek.
Hozzátették, hogy 15 órától lezárják az Andrássy utat a Rippl-Rónai utca és a Kodály körönd között, ezért előreláthatólag 17 óráig a 105-ös busz terelve, a Podmaniczky utcán és a Bajcsy-Zsilinszky úton közlekedik, majd várhatóan 17 és 18 óra között lezárják a József Attila utcát, ezért a buszok a Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át járnak.
Előreláthatólag 17 és 18 óra között a 16-os busz csak a Széll Kálmán tér és a Clark Ádám tér között közlekedik – írták.
Közölték azt is, a demonstráció ideje alatt a vonulás útvonalát teljes szélességben lezárják, oda járművek nem hajthatnak be. A keresztirányú forgalmat a résztvevők vonulásának idejére megállítják, ezért az érintett járatok (az M3-as pótlóbusz, a 4-es és 6-os villamosok, a 70-es, a 72M, a 73M, a 76-os, a 78-as trolibuszok, a 9-es, a 15-ös és a 115-ös, valamint a 105-ös buszok) megnövekedett menetidővel közlekednek. – közölte ma az mti.hu.

A korlátozás okáról nem tettek említést a közleményben. Miközben érkeznek a hírek arról, hogy a kínai Fudan Egyetem Budapestre költözése ellen tartanak tüntetést a mai szombaton.

A Fudan elleni demonstrációt értesüléseink szerint a Szikra Mozgalom képviselőjelöltje, Jámbor András hirdette meg, az eseményen pedig többek között felszólal Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely.

Kanász-nagy Máté az LMP társelnöke a mai eseményről így írt közösségi oldalán: „Ma elindult a Fudan Egyetemmel kapcsolatos konzultáció. Én is kitöltöttem az imént. A Fudan csak a jéghegy csúcsa, logisztikai központ és elitegyetem helyett kompakt várost, Diákvárost, Élhető Budapestet. Amennyiben elmúltál 14 éves, fényképes igazolvánnyal és lakcímkártyával (budapesti lakcím vagy tartózkodási hely szükséges) tudsz véleményt nyilvánítani. A helyszínen találkozhattok is az LMP-sekkel, és pultjainknál támogathatjátok a petícióinkat az alapvető élelmiszerek áfacsökkentéséért és az élhető Budapestért.

Találkozzunk Budapesten a Nagyvárad téren, a Harminckettesek terénél, a Batthyány téren vagy a Deák Ferenc téren!

Forrás: mti.hu, telex.hu

Orbán: nekünk kell megvédeni a hazát a bajban

„Ha baj van, a hazánkat nekünk kell megvédeni” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Honvédség parancsnoksága parancsnoki beosztásának átadás-átvételi ünnepségén, szombaton az Országházban. 

„Az eseményen a kormányfő kiemelte: a feladat felépíteni egy modern, erős hadsereget, hogy Magyarországot megtámadni még véletlenül se jusson eszébe senkinek. A magyar hadseregnek elrettentő erővel kell bírnia” – tette hozzá.  

Hangsúlyozta: „az új parancsnok feladata, hogy a hadsereget – fegyelmezett belső rendje és a katonaeszmények megőrzése mellett – beleillessze a magyar társadalomba, továbbá fiatalok tízezreit nyerje meg, készítse fel, képezze ki a haza védelmére és a katonaeszmények tiszteletére.” 

Orbán Viktor kifejtette: „a magyar politika 2010 előtt súlyos hibákat vétett, mert nem teljesítette a hazával és a katonákkal szembeni kötelezettségeit, megszüntette a sorkötelezettséget, de nem állított a helyére egy modern, ütőképes hadsereget. Szerencsére ez idő tájt nem kellett fegyverrel megvédeni a hazát” – fűzte hozzá.

Úgy vélte, méltatlan állapot volt ez a sok évszázados katonai hagyományokhoz, az alkotmányhoz és a nemzetközi kötelezettségeinkhez. „A kormány 2010-ben egy gyenge országot és hadsereget kapott kézhez, csak abban bízhatott, hogy NATO-tagállam volt az ország” – mondta.   

Közölte: „hadgyakorlatok és missziós küldetések sora bizonyította, hogy a magyar katonák legalább olyan jók, ha nem jobbak, mint külföldi társaik, ezért kiérdemelték, hogy megfelelő feltételek között szolgálhassák a hazájukat.” 

A miniszterelnök felidézte: „2010-ben adósságot örököltek, ezért mielőtt hozzáfoghattak volna a hadsereg fejlesztéséhez, rendbe kellett tenni az ország pénzügyeit. Miután sikereket értek el a gazdaságban, a családpolitikában, stabilitás, kiszámíthatóság és a hadseregépítésre fordítható pénz kellett, hogy felépíthessenek egy ütőképes hadsereget és mellé egy hadiipart” – idézte fel. 

Úgy látja, az eddigi parancsnok, Korom Ferenc és a miniszter közös sikere, hogy idáig eljutottak, és köszönet illeti Korom Ferencet, amiért teljesítette, amit vállalt és átvezette a hadsereget a reménytelenségből a bizakodás állapotába.

Orbán Viktor arra is kitért, hogy egy szabad, független országnak önbizalmat és magabiztosságot csak a saját ereje, a saját nemzeti hadserege adhat, főleg egy olyan régióban, mint Közép-Európa. Itt többször beavatkoztak kéretlen, erős önjelöltek, és az eredmény kivétel nélkül katasztrofális lett hazánkra és a térségre nézve, ezért a közép-európai népekkel közösen nekünk kell felépíteni a régiót – vélekedett. Hozzátette: a jószándék kevés ehhez, erő is kell hozzá, ezért a pénzügyi stabilitás mellé kell egy ütőképes hadsereg is. 

A kormányfő arról is beszélt, hogy „olyan szövetségest nem találunk, aki helyettünk védené meg a hazát, legfeljebb mellettünk, velünk. Ezért ha nem vagyunk erősek, elveszünk, és a mi ügyünk mindig elvérzett, mielőtt a beígért felmentő seregek megérkeztek volna” – mondta.  

A miniszterelnök köszönetet mondott a katonáknak a járvány alatt végzett munkájukért. „A honvédség a járvány elleni védekezés mellett az alapfeladatait is megbízhatóan ellátta, őrizte a határt, teljesítette missziós feladatait és a terrorizmus elleni küzdelemből is kivette a részét, ahogy az a magyar katonák sok százéves dicsőségéhez, egy modern hadsereghez és egy NATO-tagállamhoz illik” – fogalmazott.

Forrás: mti.hu

Istentisztelet, gyertyagyújtás, kozármislenyi csárdás a Nemzeti Összetartozás Napján

0

Január 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján Kozármislenyben is megemlékezéseket tartottak az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásáról. 17 órakor a Református templomban tartottak trianoni megemlékezést, amelyen beszédet mondott dr. Biró Károly, Kozármisleny polgármestere, valamint az est vendége volt Székely László költő.

A Kozármislenyi Nyugdíjasok Egymásért Egyesülete tagjai a városi köztemetőben emlékeztek és gyújtottak gyertyát.

„Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.” Tarcsay Gyöngyvér az egyesület vezetője József Attila soraival emlékezett, mondván:

„Milyen találó a kifejezés, melyet már tizenegy év óta használunk! ÖSSZETERTOZÁS… a szerelemben, a családban, a barátságban, a közösségben. De jó lenne, ha ez igaz lenne! Hiszen, naponta harcolunk az ármánnyal, az irigységgel, a bosszú hadjárattal. PEDIG, de jó lenne az energiát másra fordítani… Például építkezni, plagizálok a mai református istentisztelet igehirdetéséből. Az összetartozás várait felépíteni a bizalom tégláiból, a megbecsülés kötőanyagával, s az alázat zsindelyével befedni, egy földi élmény lehetne. Miért nem tesszük? Ma himnuszt énekeltünk kétszer is. Szépkorú közösségünk elkötelezetten emlékezett a megtörtént eseményekre. Számok meséltek – mínusz előjellel – a terület nagyságáról, a szőke búzamezők léptékeiről, az erdők friss levegőjéről, s értékes fa állományáról. Beszéltünk az írók, költők, zeneszerzők műveiről, melyek hordozzák 1920. június 4. szomorú emlékét. TRIANON, mutasd meg, hogy a kesergés után egy új út áll előttünk! Munkásai lehetünk egy más világ építésének. Nézzünk egy felé, egy közös cél felé! Szeressük Kolozsvárt, Kassát, Pozsonyt, Fiumét! Tegyünk utazást a Kárpát körút 777 vonatán! Székely László előadóművész ma gondolatban már elindított bennünket. Dr. Biró Károly, Kozármisleny polgármestere Wass Albert versét hozta az ünnepi alkalomra. A bizakodás lángja este 20 óra 21 perckor fellobbant.”

A kozármislenyi Józsa Gergely Néptánc Egyesület 1920/2020 címmel a tavalyi év folyamán készített videójával tisztelgett a nap előtt. Kozármislenyi lassú és friss csárdással idézték a múlt hagyományait, amelyet előadják: Eismann Gyuláné és Eismann Gyula, Fülöp Ferenc díjas táncosok. A felvétel helyszíne: Kozármisleny, Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérek Fülei Szent Miklós temploma, a felvételt készítette a Kozármisleny TV.

Ma és holnap a táncé a főszerep Kozármislenyben

0

A Pápán, 2009-ben alakult, és országos hatáskörrel rendelkező civil szervezet, a Nemzetközi Táncszövetség Magyarországi Fiókszervezete (NTMFSZ) 2021. június 5-6 között a Kozármislenyi Városi Sportcsarnokban rendezi meg MFSZ Euro Kupa versenyét.

A két napban a zene és a tánc veszi birtokba a baranyai város sportcsarnokát, hiszen az NTMFSZ fő tevékenysége táncversenyek rendezése, lehetőség szerint minél szélesebb táncstílusban. Alakuláskor célként tűzték ki a fiatalok táncsportok iránti szeretetének megőrzését, előmozdítását és a táncot szerető és művelő közösség összetartó erejének megtartását.

Feladatuk között szerepel a nagy világi versenyekre való selejtező versenyek megszervezése, lebonyolítása, és a versenyzők kvalifikálása.

Évente három kvalifikációs versenyt rendeznek az ország különböző szegleteiben. Számos tagegyesületünk van, amelyek évről-évre egymással versengve igyekeznek megszerezni a minden évben tartandó világversenyre a kijutási jogot. Az általuk használt szabályrendszer és a nemzetközi szövetség által használt szabályzat között koherencia áll fenn, ezért nagyban megkönnyíti a versenyzők felkészülését a különböző hazai és nemzetközi versenyekre.

Az eltelt tizenkét év alatt rengeteget fejlődött a szervezet nemcsak létszámban, hanem szakmailag is. Az NTMFSZ által szervezett eseményeken lehetőség adódik mindenki számára, aki akár amatőr szinten is, de szenvedélyt érez a tánc iránt.

Már 2009-es első évben 300 fővel képviselték Magyarországot a Barcelonában tartott világbajnokságon.