Kezdőlap Blog Oldal 2661

81 éve mondta Winston Churchill, hogy: „Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket”

0

Sir Winston Leonard Spencer Churchill, aki 1874. december 30-án látta meg a napvilágot a Blenheim kastélyában, és aki brit politikusként 1940–1945 és 1951–1955 között volt az Egyesült Királyság miniszterelnöke. Korának kiemelkedő képességű államférfija, nagyszerű szónok és remek katonai és politikai stratégaként volt ismert. Fiatalon a brit hadsereg tisztjeként végigharcolta a búr háborút. Mivel katonai jövedelmét nem találta elégségesnek, így haditudósítóként pótolta ki a havi apanázst. A helyszínekről küldött, első kézből származó tudósításaival komoly elismerést vívott ki magának hazájában. Ifjúkorában rákapott az írásra, majd később rendkívül termékeny íróvá vált. Kedvelte a történelmi tárgyú írásokat, amelyek kiemelkedő résztvevője, sőt alakítója is volt, írói munkásságát 1953-ban irodalmi Nobel-díjjal ismerték el. Nagyszerű önéletrajzi memoárokat is hagyott hátra.

A katonai pálya után a politikai élet élvonala várt rá, amelyben közel hatvan évig tevékenykedett, miközben számos politikai és kormányzati pozíciót birtokolt. Még az első világháború előtt kereskedelmi, majd belügyminiszteri pozíciót töltött be az Egyesült Királyság liberális kormányaiban. A nagy háború idején több minisztériumot is irányított, többek közt volt az Admiralitás Első Lordja, hadfelszerelési miniszter, hadügyminiszter és légügyi miniszter is.

Hivatásos katonatisztként az első világháborúban újra a hadszíntéren kamatoztathatta hadi ismereteit. Az nagy háború idején a nyugati fronton szolgálta a hazáját, ahol a Királyi Skót Lövészek 6. zászlóaljának vezetését bízták rá. A világháború befejezése után pedig a pénzügyminiszteri szék várt rá, ami a két világháború közötti időkben sem lehetett könnyű feladat. A katonai egyenruhája nem pihenhetett sokáig, mert a nem igazán reá szabott pénzügyminiszteri feladatok után Churchillt, újra kinevezték az Admiralitás Első Lordjává.

1940 májusában, Chamberlain lemondása után lett az Egyesült Királyság miniszterelnöke. Tehát egy igazi katona kezébe került az ország irányítása, aki sikerre is vezette a tengelyhatalmak legyőzésére irányuló brit erőfeszítéseket.

Churchill 1940. május 10-én olyan második világháborús viszonyok közt vette át a kormányzást, mikor Hitler lerohanta a Benelux államokat, és ennek sikerén felbuzdulva megindította a villámháborús támadást Franciaország ellen. Európa számára világossá vált, hogy a norvégiai hadműveletek kudarca nyomán az Egyesült Királyság lakosságának bizalma megrendült Chamberlainben, aki a veszteségek nyomán lemondásra kényszerült.

Azokban viharos napokban nem igazán látszott egyszerűnek megfelelő embert találni a posztra, Lord Halifax volt az eredeti jelölt Chamberlain utódjának, de ő azzal utasította vissza a megtisztelő felkérést, hogy a Lordok Háza tagjaként nem tud majd hatékonyan kormányozni, mivel nem lehet közvetlen befolyása a Képviselőházra. Chamberlain távozásakor azt a tanácsot adta VI. György királynak, hogy olyan embert állítson az üresen maradt posztra, aki mindhárom nagy párt, a konzervatívok, a munkáspártiak és a liberálisok támogatását is magáénak mondhatja.

VI. György a jelöltek közül Churchillt találta a legalkalmasabbnak a nehéz időkben a miniszterelnöki bársonyszékbe, így őt kérte fel a nemzeti egységkormány megalakítására. Churchillnek hivatalba lépésekor az volt az első dolga, hogy megköszönje Chamberlainnek a bizalmát, és a támogatását.

Churchill gyakorlott szónok volt és beszédei óriási mozgósító erőt jelentettek, ami a szövetséges erők és a brit lakosság számára egyaránt jó szolgálatot tett. A később szállóigévé lett mondata, hogy „Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket” nagyon jól jellemzi a mai ember számára nem csak Churchill élképzeléseit, de a második világháborús európai viszonyokat is.

Fotó: wikimedia.org

Fotók az M6-os balesetről

0

Térelválasztó betonelemnek csapódott egy személyautó az M6-os autópályán! A baleset a pálya B alagútjánál, Budapest irányában, a 169. kilométerszelvénynél történt tegnap délután.

A műszaki mentéshez Bátaszék önkormányzati, valamint Véménd és Szekszárd hivatásos tűzoltóit riasztották, akik az autó két beszorult utasát feszítővágó berendezés segítségével szabadították ki a roncsból. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett.

Fotók: Czidor Norbert tűzoltó főtörzsőrmester

Komoly harc lesz a nyári szállásokért, rengeteg vendégéjszakát foglaltak a magyarok már most

A lezárások elmúltával a magyar megrohanták a belföldi szálláshelyeket, már májusban brutálisan megnőtt a kereslet a hotelek, apartmanok, vendégházak iránt. Ugyan csak május elsejétől és védettségi igazolvánnyal látogathatóak a szálláshelyek, számos szálloda pedig még ki sem nyitott, mégis 10 nap alatt 117 ezer vendégéjszakát töltöttek el a már nyitva lévő helyeken – legalábbis a Magyar Turisztikai Ügynökség által működtetett Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint. A vendégek háromnegyede belföldi volt.

Május végéig pedig 757 ezer vendégéjszakára szóló foglalás érkezett – közölte az MTÜ az Index érdeklődésére. És ez csak a kezdet:

A NYÁRI HÓNAPOKRA MÁRIS HAVI ÁTLAG EGYMILLIÓ VENDÉGÉJSZAKÁT RÖGZÍTETTEK A RENDSZERBEN TÍZ NAP ALATT ELŐFOGLALÁSKÉNT A SZÁLLÁSHELYEK, A LEGTÖBBET, 1,3 MILLIÓT JÚLIUSRA.

Érdekesség, hogy a foglalások többsége, közel 90 százaléka egyelőre vidékre érkezett, több budapesti hotel is még vár a nyitással, a külföldi vendégek miatt.

A számok alapján a turizmus szektornak nagyon jó nyara lehet, a jelek szerint az égadta világon semmilyen fennakadást nem fog jelenteni az, hogy a társadalom egy kisebb része nem oltakozik, és emiatt nem is foglalhat szállást. A többség ugyanis beolttatta vagy beolttatja magát, így előttük megnyílnak a szállodák kapui. Egy év otthon ülés után pedig alighanem sokan terveznek nyaralni menni ismét.

Rémhírterjesztéssel gyanúsítanak egy, a vakcinákról valótlanságot posztoló férfit, a rendőrség előállította

Rémhírterjesztéssel gyanúsította meg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda azt a nagykanizsai férfit, aki egy interneten közzétett bejegyzésében valótlanul azt állította, hogy egy Nyíregyháza melletti kis faluban mindenki meghalt, aki beadatta az oltást – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a csütörtöki online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert elmondta, az érintett település polgármesterének közleményben kellett cáfolnia a gyorsan terjedő hamis állítást.


A rendőrség megállapította: a férfi maga találta ki a közölteket, a rémhír terjesztésére különösebb indoka nem volt, kizárólag az volt a célja, hogy minél nagyobb figyelmet érjen el.

Kiss Róbert rámutatott: a hasonló hamis információk közzététele alkalmas arra, hogy az emberekben bizalmatlanságot, félelmet keltsenek a védőoltásokkal kapcsolatban, és így a járvány elleni védekezés akadályozására is.
A férfinál kedden tartottak kutatást, lefoglalták elektronikus eszközeit, majd őrizetbe vették. A férfi elismerte a bejegyzés közzétételét, az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik.

Kiss Róbert felhívta a figyelmet arra, hogy a Készenléti Rendőrség nyomozói továbbra is naponta monitorozzák az internetet „a minden alapot nélkülöző és a köznyugalmat sértő álhírek feltérképezéséért” és az elkövetők felelősségre vonásáért.

A szerdai adatokat ismertetve elmondta: 438 esetben intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettség megszegése miatt, közülük 433-an közterületeken, hárman tömegközlekedési eszközökön, illetve megállókban, ketten pedig bevásárlóközpontban vagy üzletben szegték meg a szabályokat.

 A jogszabály hatálybalépése óta 68 899-re emelkedett a maszkviselési kötelezettség megszegése miatt indult intézkedések száma – mondta.


A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 1269 rendőri intézkedésre volt szükség. Ebből 355 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, közülük 36-an vendéglátóhelyet működtetnek.

A boltok, vendéglátóhelyek korlátozott nyitvatartására, illetve az ott-tartózkodásra vonatkozó szabályok be nem tartása miatt eddig összesen 914 intézkedésre volt szükség, ebből 174 szabálytalanság vendéglátóhelyen történt.

A kijárási tilalom és a közterületi magatartási szabályok figyelmen kívül hagyása miatt szerdán 120 ember ellen intézkedtek a rendőrök – fűzte hozzá.
A novemberben bevezetett kijárási korlátozás, majd az azt felváltó kijárási tilalom, valamint a csoportosulás és gyülekezés szabályainak megszegése miatt eddig 68 292 rendőri intézkedésre volt szükség.

Szerdán is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 45 esetben léptek fel. Az átutazókat tavaly szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 17 004-szer intézkedtek.
Az alezredes elmondta: 18 886-an vannak a hatósági házi karanténban, az elmúlt napon 1790 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el. A hatósági házi karanténban lévők közül 978-an vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat – ismertette az alezredes.

Kunhalmi Pécsen járt, Mellárt támogatja de nem is ez a lényeg: mi a fene történt a Facebook oldalával?

0

Az MSZP társelnöke ma Pécsen jelentette be Tóth Bertalannal, hogy Mellár Tamást, a jelenlegi országgyűlési képviselőt támogatják a Párbeszéd mellett a 2021-es előválasztáson. A feltöltött képek között azonban van egy ami szemet szúrhat.

Mellár Tamás jelenleg is Baranya megye 1. számú választókörzetének képviselője, őt támogatja az MSZP is a szeptember 18. és 26. között megrendezésre kerülő előválasztáson. – írja a Jövő TV.

Kunhalmi képei között azonban feltűnt egy kép, amin a háttérben egy hatalmas nap bújik elő teljesen érthetetlen módon, amit a mai borús időjárásban nem láthattak és ezt a többi kép is igazolja. A kép további érdekessége, hogy a Széchenyi téren álló Gázi Kászim pasa dzsámijának teteje is eltűnt. Hogy mit üzen az alkotás, az nem derült ki a posztból sem, ami alá Karácsony Gergely is annyit kommentelt: “Hajrá, Tanár úr!

Engedélyezték a nyári táborok megrendezését!

0

A kormányinfón bejelentették, lehetnek gyermektáborok a nyáron! Az engedély mind a napközis, mind az ottalvós táborokra vonatkozik! Ez a hír rengeteg szülőnek, gyermeknek és táboroztatónak nagy megkönnyebbülés. A Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője foglalta össze a tudnivalókat.

A csütörtöki kormányinfón Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő bejelentette, hogy idén lehet nyári táborokat szervezni! A napközis és az ottalvós táborokról szervezői felkészülten várták a bejelentést. A 2021. június 15-én kezdődő nyári szünetben közel másfél millió gyerek számára ér véget a tanév, akik számára nagyon fontos, hogy szabad nyaruk lehessen! A nyári szünet tizenegy hét hosszú lesz, így komoly fejtörést okozhat a szülőknek, hogy miként oldják meg a gyerekek elhelyezését.

„A gyermekek hosszabb-rövidebb ideig online tanultak, nem találkoztak kortársaikkal, illetve a korlátozások is megviselték őket. Kell nekik a szabadság, az önfeledt játék és az élmények, amiket a táborok adhatnak meg. Szülői szemszögből nézve a gyermekfelügyelet megoldásában kell a segítség, sok édesanyának, édesapának kellett kivennie a szabadságának nagyobb részét az elmúlt időszakban, akinek pedig még maradt pár kivehető nap, azoknak nem feltétlenül engedélyezi a munkaadója. – mondta el Tóth Béla a Taborfigyelo.hu portál vezetője. – A harmadik felet se felejtsük, a táboroztatókat. Rengeteg táborszervező várta a bejelentést, a hivatalos engedélyt, hogy tudják, lehetnek gyermektáborok, és lesz lehetőségük a gyerekekkel foglalkozni a vakáció alatt, ami a megélhetésük egy jelentős részét adja.”

A Táborfigyelő vezetője elmondta, hogy egy hónappal a vakáció kezdete előtt valamelyest jobban állnak a foglalásokkal, mint tavaly, de még mindig több mint a gyermek felének nincs lefoglalt tábora a nyárra.

„A tavalyi évben már megtapasztaltuk, mire számíthatunk, rohamra. Ezt előre jeleztük is a táborszervezőknek, ahogy a szülőknek is folyamatosan kommunikáltuk. Már az elmúlt két hétben látszott, hogy bizakodóak a szülők, megnőtt a látogatottság és a táborjelentkezések száma is, de az igazi dömping még csak most várható. Egyszerre szeretne most mindenki tábort foglalni, így a Táborfigyelő rendszerét is megerősítettük, hogy zökkenőmentesen tudják intézni a szülők a foglalásokat.” – mondta el Tóth.

Érdemes minél előbb foglalni, mert a kínálat is kisebb, mint tavaly, így a jó ár-érték arányú táborok turnusai idén még hamarabb telhetnek be, mint általában.

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emeltek vádat – VIDEÓVAL

A vád szerint egy 61 éves, hajléktalan férfi egy vita során felgyújtotta szintén hajléktalan ismerősét, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét nem lehetett megmenteni, két nappal később a kórházban meghalt. A főügyészség a vádlottal szemben életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozza.

A vádirat szerint a vádlott 2008-ban hajléktalanként élt Budapesten, ahol nappal gépkocsival járta a várost, az éjszakákat pedig a parkolókban leállított gépkocsijában töltötte. A vádlott többször éjszakázott a XII. kerület, Kútvölgyi úton lévő egyik parkolóhelyen is. Ennek a parkolónak a túloldalán, egy erdős területen felvert sátorban lakott a szintén hajléktalan sértett, akivel a vádlott megismerkedett és rendszeresen összejárt.

A 2008. augusztus 10-ét megelőző napokban a sértett talált egy elveszített pénztárcát, benne a tulajdonos személyes irataival és telefonszámával. A férfi a telefonszámot a vádlott telefonjával felhívta, majd a tulajdonos részére a tárcát visszaszolgáltatta. A tárca tulajdonosa mindezért 10.000 forint jutalmat adott a sértettnek, aki azt elköltötte.

A vád szerint 2008. augusztus 10-én az esti órákban a vádlott ismét meglátogatta a sértettet az erdős részen kialakított hajlékánál. A találkozó során a vádlott és a sértett több dolog miatt is összeszólalkozott, így azon is, hogy a sértett a talált pénztárca visszaadásáért kapott pénzből nem adott a vádlottnak. A szóváltás során a két férfi össze is verekedett, majd a vádlott pontosan meg nem határozható fajtájú éghető folyadékot, mint égésgyorsító anyagot öntött a sértettre, és meggyújtotta a férfi ruházatát. Az égésgyorsító anyag hatására a sértett szinte teljes testfelülete azonnal lángra kapott. Mintegy 15-25 perc elteltével a vádlott végül értesítette a tűzoltókat, akik azonnal mentőt kértek a helyszínre.

A sértett a kórházba szállításakor még életben volt, azonban a testfelszínének 92%-át érintő III-IV. fokú égési sérülések elszenvedése miatt két nappal később, az intenzív kórházi kezelés ellenére életét veszítette. A vádlott a sértettnek az átlagost jelentősen meghaladó szenvedést okozott.

A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre. A főügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat ítélje életfogytig tartó fegyházbüntetésre és tiltsa el a közügyek gyakorlásától.

A férfi jelenleg más ügyben letartóztatásban van.

A rendőrség felvétele az alábbi linken elérhető: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/kiderult-az-igazsag

Újabb enyhítések jönnek

0

Jönnek az újabb enyhítések

Gulyás Gergely elmondta, az oltások száma közelít a 4,5 millióhoz. Ma megkezdődik a 16-18 év közöttiek oltása és keddig fog tartani. A részükre félre tett Pfizer vakcinákat is eloltják.​Ezt időpontfoglalás után lehet felvenni.A számítások szerint Pünkösd után érjük el az 5 millió, legalább egyszer beoltottat, a kormány döntést fog hozni a további enyhítésekről.​Azt már most lehet tudni, hogy a lakodalmak megtartására május 28-tól lesz lehetőség.A külföldön beoltott magyarok is védettségi igazolványhoz juthatnak, ha például NATO, OECD tagállamokban oltották őket.
A WHO egyértelművé tette, hogy a Sinopharm kínai vakcinával minden korosztály biztonságosan, hatékonyan lehet oltani.A 18 év feletti lakosság mintegy 56 százaléka már be lett oltva. Ez az egyik legjobb arány az EU-ban. Május 26-28 között valószínűleg meg lesz az ötmillió beoltott, az ötmillió regisztráltat már sikerült elérni, ehhez hozzájönnek a nem regisztrált beoltottak, például a pedagógusok.Június elejére, közepére úgy tűnik mindenkit be lehet majd oltani, akik regisztráltak, de még nem vették fel az oltást. A társadalmi védettség jelentős mértékben nő, a halálozások szám jelentősen csökken, és a kórházban kezeltek száma is csökken.

Újra normális nyarunk lehet

A héten Magyarország benyújtotta helyreállítási tervet Brüsszel felé.Másfél két hónappal előbb áll helyre a normális élet Magyarországon amiatt, hogy nem csak nyugati, hanem keleti vakcinákkal is oltottunk. Újra normális nyarunk lehet. Május végére az új szabályok elfogadását követően a korlátozások nagy része megszűnik.

Eddig több mint 30 ezer vállalkozás 178 ezer munkavállalóra kérték a bértámogatást. A már újranyitott vállalkozások is megkaphatják a támogatást.Szentkirályi Alexandra azt mondta, ha elérjük az ötmillió beoltottsági számot, megtarthatóak lesznek a nyári táborok június elsejétől. A szervezést már azelőtt is le lehet kezdeni.Ez nagy segítség lesz a pedagógusok és a szülők számára is.

Kész a mobiltelefonos applikáció a védettség igazolásra

​Elkészült egy mobiltelefonos applikáció, amivel igazolni lehet majd, ha valaki megkapta az oltást. Ez egyszerű és kényelmes megoldást nyújt a védettség igazolására.Gulyás Gergely kijelentette, a kormánynak nincs véleménye arról, hogy a baloldal kit állít ki miniszterelnök-jelöltnek.

Nem terveznek a választójogi törvényen módosítani.

Eddig hét országgal született kétoldalú megállapodás arról, hogy az oltási igazolványokat kölcsönösen elfogadják az érintett országok. Mindegyik országgal jó eséllyel lesz megállapodás, ahol jelentős arányban meg szoktak fordulni magyar turisták, ők bármelyik oltással megszerzett védettséggel utazhatnak majd.

Horvátországban kérni fogják az oltást igazoló lapot is, amely tartalmazza az oltások időpontját is. A második oltás után 114 nappal lesz látogatható Horvátország.

Az AstraZeneca két oltása között 12 hét kell elteljen, de 4 hét után is lehet jelezni, hogy korábban kívánja az oltott a második oltást megkapni.

MTI/Hirado

Csökken az elhunytak száma

0

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 420 767 fő, közülük 2 584 879 fő már a második oltását is megkapta. 1416 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 795 200 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 82 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 28 970 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 600 461 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 165 769 főre csökkent. 2782 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 354-en vannak lélegeztetőgépen. Már több mint 5 millióan regisztráltak oltásra és 80%-uk meg is kapta azt. Ma kezdődik a regisztrált és időpontot foglalt 16-18 évesek oltása kórházi oltópontokon. Őket kérjük, hogy ne felejtsék otthon a szülői hozzájáruló nyilatkozatot!  A mai nap 144 ezer regisztrált kap SMS-t arról, hogy ők már Pfizer-oltást is tudnak foglalni az online időpontfoglalóban péntek és kedd közötti napokra. Emellett minden érvényes regisztrációval rendelkező továbbra is tud Sinopharm, AstraZeneca és Szputnyik oltásokat foglalni. A háziorvosok Sinopharm, Janssen és Moderna vakcinákkal tudják folytatni az oltást. A kormány szerdai ülésének döntéseiről a ma Kormányinfón adunk tájékoztatást.  

144 ezer, jellemzően március elejéig regisztrált kap ma SMS-t arról, hogy a Sinopharm, az AstraZeneca és a Szputnyik mellett ők mától már Pfizer-oltást is tudnak foglalni az online időpontfoglalóban. Az országos oltási munkacsoport döntése nyomán így a kedden érkezett Pfizer-szállítmányból valamennyi első körös oltásra felhasználható oltóanyag lefoglalható. A kórházi oltópontok május 14. péntek és május 18. kedd közötti napokra hirdettek foglalható Pfizer-oltási időpontokat. Felhívjuk a figyelmet, hogy kizárólag csak az SMS értesítést kapók tudnak foglalni Pfizer-oltást. Bővebben:  https://koronavirus.gov.hu/cikkek/144-ezer-sms-t-kapo-regisztralt-csutortoktol-mar-pfizer-oltast-tud-online-foglalni

Milyen a komlói élet? Mutatjuk

0

Komló egy észak-baranyai kisváros, amely Pécs után a második legnépesebb település a megyében. Híres szénbányászatáról, aminek köszönhetően a szocialista korban virágzott, és 1951-ben várossá nyilvánították.

Nevezetességei:

Mini Zoo: A komlói állatkert 2016 októberében nyílt meg, és közel 60 állat, 150 példányával rendelkeznek. Az állatok jóléte az elsődleges szempont, mert úgy gondolják az állatkertben dolgozók, hogy csak a boldog állatok elégíthetik ki a látogatókat. Várják azokat, akik érdeklődnek a barátságos környezetért, szelíd állatokkal körülvéve. Állataik többségét meg lehet simogatni, sétáltatni, etetni, mindemellett pedig fontos ismereteket tanulhatunk tenyésztésükről és legfontosabb jellemzőikről.

Komlói Helytörténeti és Természettudományi Gyűjtemény: A József Attila Városi Könyvtár és Múzeum Természettudományi Gyűjtemény több mint 500 000 múzeumi elemet tartalmaz. Hazánk vidéki muzeális gyűjteményei közül Komló rendelkezik a legfontosabb mikropaleontológiai (mikroszkópikus őslénytani) és a legnagyobb Microlepidoptera (molylepke) gyűjteménnyel. Az ásványtan, kőzettan és paleontológia gazdag gyűjteményét is hangsúlyozni kell. Továbbá a Komlosaurus carbonis – Magyarország első dinoszaurusz-lelete, mely Komlóról és az itt bányászott kőszénről kapta a nevét.

13. századi gótikus (Hasmányi templom) templom romjai: A komlói középkori templom romjai a kórház (Hasmány-tető) melletti domboldalon helyezkedik el. A falu a XIII. században épült. Ekkor még a pécsváradi bencés kolostor tulajdonában állt, „Villa Complov” néven. Komlódként szerepel a pápa adójegyzékben, és Gergely nevű papja 1333-ban 30 báni dénár tizedet fizetett. Lakosainak száma akkor 100-120 fő lehetett.

További látványosságok: A belvárosi hőerőmű gőzkürtje naponta négyszer ad hangjelzést, ami élénk emléke a bányászatnak, mert a kürtjel 6, 14 és 22 órakor, vagyis a bánya hajdani műszakváltásainak idején szólalnak meg és persze délben. Az erőmű elhelyezkedése miatt a kürt jelzése (úgynevezett „fújás”) még a város legtávolabbi területein is hallható. Kodály Zoltán gyermekének munkáját a Komló központjában lévő (ma a zeneszerzőről elnevezett) iskolához ajánlotta, amelyet „Harasztosi legénynek” neveznek.