Kezdőlap Blog Oldal 535

Baranya időjárása vasárnaptól

Baranya vármegye térségében: Vasárnap hajnalban is párás, sokfelé ködös idővel indul a nap, majd a délelőtt folyamán fokozatosan ritkuló párásságot követően előreláthatólag ismét a Dunántúl térségében süt ki a nap a leghamarabb, de ott is maradhatnak tartósabban felhős területek. A Duna vonalától keletre bizonytalanabb a napsütés esélye. Ott várhatóan a szürke felhős területek lesznek túlsúlyban, de foltokban elvékonyodhat a felhőzet és átmeneti időszakokra átszűrődhet némi napfény.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
szombat délután 9,
vasárnap reggel -3,
vasárnap délután 9,
hétfő reggel -3 fok körül alakul.

A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
– Hétfőtől, az addigi frontoktól mentes, szélcsendes idő helyett, több napon keresztül hullámzó frontrendszer alakítja térségünk időjárását. Változékonyság ígérkezik időről-időre felerősödő, olykor viharossá is fokozódó széllel, jelentős hőmérséklet ingadozással és több hullámban érkező, helyenként jelentős mennyiségű és változó halmazállapotú csapadék esélyével. A részletek továbbra is bizonytalanul előrejelezhetőek.
Hétfőn még csak egy mérsékeltebb hidegfront érkezése várhatón. Az északi és középső országrészben átmenetileg felélénkülő ÉNY-i szél várhatóan eloszlatja a párásságot, felszaggatja a rétegfelhőzetet, de eközben magasabb szintű, szakadozott frontfelhőzet is érkezik. Napközben változóan napos-felhős égbolt valószínű, egyre kevesebb helyen párássággal, majd este, éjjel várhatóan beborul az ég, és itt-ott csepergő eső is előfordulhat.

– Keddre egyelőre borongós égbolt látszik a legvalószínűbbnek. Egy ciklon melegfrontja várható élénkülő D-ies széllel és dél, délnyugat felől érkező, kelet, északkelet felé terjeszkedő, változó intenzitású esőkkel.

forrás: eumet

Az ELTE elutasítja a kirekesztő megnyilvánulásokat

Az ELTE elutasítja a kutatás szabadságát és a szakmai teljesítményt politikai alapon vagy más kirekesztő szempont alapján megkérdőjelező megnyilvánulásokat. Ezt közölte honlapján a felsőoktatási intézmény szombaton.

A közlemény szerint a szélsőséges és politikai alapon diszkrimináló megnyilvánulások – „még ha azok csak egyes egyetemi polgárok egyéni álláspontját is tükrözik” – súlyos károkat okoznak az egyetem közösségének és az intézménynek.

Leszögezték, hogy az intézmény elhatárolódik minden olyan megnyilvánulástól, amely az ELTE polgárainak szakmai munkáját azok politikai nézetei és közéleti szerepvállalása alapján minősíti. Vagy politikai alapon kérdőjelezi meg bárki jogát ahhoz, hogy az egyetemen tanulhasson vagy kutathasson.

Az ELTE megkérdőjelezhetetlen és korlátozhatatlan értéknek tekinti a tudomány szabadságát. Ami tudományegyetemi működésének, valamint a nemzetközi mércével is mérhető kutatási és oktatási kiválóságának alapja.

A tudomány szabadsága elválaszthatatlan részének tekinti azt is, hogy a tudományos műveket és tudományos teljesítményeket kizárólag azok minősége, és ne a szerző személye alapján ítélje meg.

Az ELTE vallja azt az intézményi alapelvet is, hogy a különböző gondolkodású, vallású, politikai és ideológiai meggyőződésű egyetemi polgárok alkotnak független szakmai közösséget, amelyben nincsen helye a kirekesztésnek.

Az előzőekben megírtuk, hogy Polyák Gábor egy posztban azt írta: A kormány minden nap beletörli a mocskos talpát az ELTE-be. Polyák Gábor az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének docense, a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet igazgatója Facebook-oldalán fejtette ki véleményét.

forrás: mti

Asztalitenisz Ek – Ismét kikapott a Pécs

0

A Pécs férficsapata második mérkőzését is elvesztette az asztalitenisz Európa-kupa első szakaszában, a Győr női együttese viszont továbbjutott.

A bajnoki ezüstérmes baranyaiak pénteken 3:0-ra kikaptak a lengyel KS Villa Verde Olesno gárdájától, szombaton pedig a spanyol Universidad De Burgos TTF-fel szemben maradtak alul 3:1-re. A csoport tagja még az olasz ASD TT Santa Tecla Nulvi.

Az első szakaszban a csapatok négy csoportban küzdenek, mindegyiknek a németországi Grünwetterschbach ad otthont vasárnapig. A körmérkőzések után a csoportok első két-két helyezettje jut tovább a második szakaszba.

A Győr női csapata már pénteken lejátszotta mindkét mérkőzését a spanyolországi Burgosban. Egy-egy győzelemmel és vereséggel zárt, majd szombaton az is kiderült, hogy a csoportja második helyén végzett és továbbjutott.

A hármast a francia CP Lyssois Lille Metropole B gárdája nyerte, amely a győriekhez hasonlóan szombaton a lengyel Wamet Dobry Wiazar Dabcze ellen is győzött, így veretlenül végzett az élen. A trióból az előzetes hírekkel ellentétben nemcsak az első, hanem a második is továbblépett a második szakaszba – tájékoztatta az MTI-t Vigh Zsolt szakosztályvezető, edző.

A női Ek címvédője a Budaörs, amely jelenleg a Bajnokok Ligájában szerepel.

Eredmény (az európai szövetség honlapja alapján):

férfi Európa-kupa, első szakasz (Grünwettersbach):

Universidad De Burgos TPF (spanyol) – PTE PEAC Kalo-Méh 3:1

pénteken játszották:

KS Villa Verde Olesno (lengyel) – PTE PEAC Kalo-Méh 3:0

vasárnap játsszák:

PTE PEAC Kalo-Méh – ASD TT Santa Tecla Nulvi (olasz) 11.00

női Európa-kupa, első szakasz (Burgos):

CP Lyssois Lille Métropole B (francia) – Wamet Dobry Wiazar Dabcze (lengyel) 3:0

pénteken játszották:

CP Lyssois Lille Métropole B – Győri AC 3:0

Győri AC-Wamet Dobry Wiazar Dabcze 3:0

A csoport végeredménye: 1. Lille 2 győzelem, 2. Győr 1, 3. Wamet Dobry Wiazar Dabcze 0

forrás: mti

További hírek itt!

Adventi rejtély Kozármislenyből

0

Az Adventi rejtély egy karácsonyra hangoló, érdekfeszítően izgalmas történet. Helyszíne az Advent Hotel, amelybe huszonnégy állat költözik be, várva az ünnep varázsát. Közben rejtélyes körülmények közepette nyoma vész egy szépséges hógömbnek. A titok 24 napon át tartja izgalomban az olvasókat. Karácsonyra természetesen minden kiderül!

A bevezető sorokból viszont már az is kiderült, hogy az Adventi rejtély egy könyv, amelynek a szerzője a családjával Kozármislenyben élő Pálfi-Varga Krisztina. Az Adventi rejtély bájos illusztrációit és a borítót szintén kozármislenyi lakos, Mika Viktória grafikus-festőművész készítette. Igen, az Adventi rejtély természetesen elsősorban gyermekeknek szól.

Az Adventi rejtély megjelenésének apropóján beszélgettem a könyv szerzőjével, Pálfi-Varga Krisztinával.

BaHír: Főfoglalkozású meseíróként tevékenykedsz?

Pálfi-Varga Krisztina: Nem, mert a hétköznapokban logopédus-gyógypedagógusként dolgozom. A nevelés és az ellátás mellett nagyon szeretem a kreatív tevékenységeket, ezen belül is az írást, és a rajzolást. Mindezek mellett, elsősorban egy kislány édesanyja vagyok.

 BaHír: Akkor jól tudtam, hogy nem az Adventi rejtély az első, megjelent könyved?

Pálfi-Varga Krisztina: Igen, valóban. Az első könyvem Verserdő címmel jelent meg még 2019-ben az Eötvös József Könyvkiadó, Budapest gondozásában. A Verserdő egy nagyszerű gyakorlóanyag logopédiai foglalkozásra. Két évre rá látott napvilágot a Rajzoló-szó nevű kiadványom, (Móra Könyvkiadó, Budapest, 2021) amely már a szakmaiság-írás-rajzolás hármasságára épült.

BaHír: Olvasóinknak bemutatnád kicsit részletesebben az Adventi rejtélyt?

Pálfi-Varga Krisztina: Az Adventi rejtélyegy karácsonyra hangoló, izgalmas verses-mese. Tagolása az adventi napok számának megfelelő, vagyis minden napra jut egy rész, és éppen karácsonykor derül fény arra a titokra, amely az egész történetet átszövi. Főszereplők az állatok, akik decemberben költöznek be az Advent Hotelbe, hogy együtt várják a karácsony érkezését. Igen ám, de rögtön a beköltözéskor eltűnik a hotel bejáratát díszítő szépségesen szép hógömb. Az azt követő fejezetekben az állatok kerülnek bemutatásra, mind a 24-en. Az elejétől fogva érdemes figyelni az esetleges „bűnjelekre”, közben latolgatva, hogy kinél, vagy hol lehet a keresett tárgy. Végül, a befejezéshez érve szükség van az olvasó értő figyelmére, emlékezetére, hogy rájöjjön (akár visszaolvasással, visszalapozással) a megoldásra.  A történet – a mesékre jellemzően – katarzissal, megnyugvással zárul. Ajánlott a történetet a 4-8 éves korosztályú gyermekekkel közösen olvasni.

BaHír: Hol tudjuk beszerezni az Adventi rejtély című karácsonyra hangoló verses-mesekönyvet?

Pálfi-Varga Krisztina: Várhatóan a budapesti Betűbazár Könyvesboltban és webáruházában, a pécsi Gránátalma Kegytárgy boltban (Irgalmasok utcája 1.) lesz kapható. Emellett Kozármislenyben két időpontban is lesz vásárlással egybekötött könyvbemutató (november 29-én 16:30 órakor,  és november 30-án 15 órakor). Korábbi könyveimet szintén a Betűbazár Könyvesboltban és webáruházában lehet megtalálni, valamint több internetes felületen is utolérhetők vásárlás céljából.

Pálfi-Varga Krisztina, az Adventi rejtély szerzője.

Kossuth-díjas operaénekesek lépnek fel az Eiffel Műhelyházban

0

Kossuth-díjas operaénekesek lépnek fel november 22-én Budapesten, az Eiffel Műhelyházban

Kossuth-díjas operaénekesek lépnek fel november 22-én Budapesten, az Eiffel Műhelyházban – közölte a Magyar Állami Operaház az MTI-vel.

A közlemény szerint a Térj vissza győztesen című zongorás gálaest első felében Bretz Gábor ad önálló műsort, amelyben meghatározó szerepeit eleveníti fel.

Az est második felében hét további Kossuth-díjas lép a közönség elé. Gulyás Dénes, Lukács Gyöngyi, Kálmándy Mihály, Kolonits Klára, Komlósi Ildikó, Kováts Kolos, Sümegi Eszter és Tokody Ilona többek közt a Bohémélet, a Louise, a Macbeth, a Pillangókisasszony, a Pomádé király új ruhája, a Sámson és Delila egy-egy részletét, valamint Verdi- és Giordani-dalokat ad elő.

A műsort Bretz Gábor A farsang búcsúszavai című Kodály-darabbal zárja. Zongorán közreműködik Bartal László, Harazdy Miklós és Szennai Kálmán.

Az est házigazdája, Ókovács Szilveszter főigazgató a produkciók között a fellépő énekesekkel beszélget.

A Kossuth-díj több mint 75 éve számít a magyar művészet és kultúra egyik legmagasabb állami kitüntetésének. Díjazottjai között rendszeresen megtalálhatók a Magyar Állami Operaház művészei, akik több alkalommal adtak gálakoncertet elismerésük alkalmából. Idei fellépésükkel Bretz Gábort, a legújabb kitüntetettet köszöntik soraikban – írták a közleményben.

További fontos hírek itt!

forrás: mti

fotó: facebook

Süssünk valamit – tepertős pogácsa

Egyre hidegebb az időjárás, óriási sebességgel közeledik a karácsony és hamarosan itt az év vége is. Ilyenkor egyre többen vagyunk olyanok, akik szeretnek egy jó könyvvel és egy forró itallal bekuckózni a meleg szobába. Ez az az időszak amikor a sütőt is szívesebben kapcsoljuk be. És a sütés nélkül készített gyümölcsös pohárkrémeket, fagylaltokat felváltják a kalácsok, piték és a sokféle pogácsa. Az interneten rengeteg receptet találhatunk, mindenféle sós és édes aprósütemény, fonott, töltött kalács és bukta verzióit.

Sokak kedvence a pogácsa, melynek számos verzióját készíthetjük el, sajttal, vagy magokkal szórva. De ma már töltötteket is készítenek, többek közt káposztást, dióst, babost. A lexikon szerint a pogácsa karika alakú mintával kiszúrt, gyors tűz mellett kisütött tésztasütemény. Gondolom erre most sokan felkapják a fejüket, hiszen ma már nem csak a kerek verziót készítik, de azért még mindig ez a gyakoribb. A szakácskönyvekben, internetes portálokon rengeteg pogácsa receptet találhatunk, akár élesztős, sütőporos, vagy szalalkális verziót is keresünk. Az ízesítés nem csak a „megszokott” lehet, mert egyre kedveltebb a túróval készített, a medvehagymás, kolbászos, sonkás vagy egyéb más összetevővel gazdagított sütemény. Szinte csak a képzelet szab határt a különféle ízesítéseknek.

A tepertős pogácsa

Azon már meg sem lepődhetünk, hogy a tepertős pogácsa is rengeteg módon készíthető, hiszen van leveles, omlós, tojásmentes is. Az előzetesen ledarált, vagy apróra vágott tepertőt a tésztába is gyúrhatjuk, vagy rákenjük. Majd ezután tekerjük, vagy hajtogatjuk. Az általam már jól bevált recept szerint 1 deci tejben, pici cukorral felfuttatjuk a 2 dkg élesztőt. Majd fél kg liszttel, 5 dkg zsírral, sóval, borssal és megfelelő mennyiségű tejjel rétestészta keménységű tésztát dagasztunk. Ezt követően kinyújtjuk és megkenjük a darált tepertővel, feltekerjük majd 25 percet pihentetjük. Ezt követően még háromszor kinyújtjuk, feltekerjük, pihentetjük. Majd beirdaljuk a tetejét, megkenjük tojással és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. 200 fokos sütőben, körülbelül 15 perc alatt szép pírosra sütjük.

Jó étvágat kívánunk

Akik december 1-jéig megigénylik a gondosórát, karácsonyig megkapják

Azok akik december 1-jéig megigénylik a gondosórát, karácsonyig biztosan kézhez kapják az eszközüket

Azok a 65 év felettiek, akik december 1-jéig megigénylik a gondosórát, karácsonyig biztosan kézhez kapják az eszközüket. Ismertette a miniszterelnök főtanácsadója szombaton a közösségi oldalán.

Facebook-bejegyzésében Nyitrai Zsolt elmondta, „a karácsony a legjobb arra, hogy megosszuk másokkal szeretetünket és törődésünket, különösen azokkal, akik idősebbek”.

A főtanácsadó szerint az ünnep szép alkalom arra, hogy a biztonság és a gondoskodás ajándékával, az ingyenes gondosórával lepjék meg a hozzátartozók idősebb szeretteiket – fogalmazott, hozzátéve, éppen ezért indította el karácsonyi akcióját a Gondosóra program.

Az ünnepi akció lényege, hogy azok a 65 év felettiek, akiknek december 1-jéig megigénylik a gondosórát, karácsonyig biztosan kézhez kapják az eszközüket.

Elmondta: a regisztrációt a 06 80 804 050-es ingyenes telefonszámon vagy a gondosora.hu-n tehetik meg.

„Gondosóra, segítség egy gombnyomással”

– zárta bejegyzését Nyitrai Zsolt.

Korábban megírtuk, hogy Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő korábban a közösségi oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy az időseknek szánt, Európai Uniós pénzből finanszírozott, időseket segítő gondosóra projektet a fideszesek propaganda célokra használják fel.

forrás: mti

Boldog születésnapot Scherer Péter!

1961 november 16-án, ajkán született Scherer Péter színész, szinkronhang, rendező. 1980-ban érettségizett Szombathelyen, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen építőmérnöki diplomát szerzett. 1995-ben kapott színművész oklevelet a Magyar Színészkamarától. Jelenleg a Krétakör színház színésze. Számos színházi és filmszerep színesíti a repertoárját. Játszott többek közt az Argo, a Magyar Vándor, a Gengszterszínész, az Egy szoknya, egy nadrág, valamint a Sztracsatella című filmekben. Sokan kedvelik az Apatigris vagy a Válótársak című sorozatban nyújtott alakításáért is.

Scherer Péter a Nők Lapjának adott interjújában azt mondta: „Tavasszal nem voltam igazán jól. Hogy is szokták ezt mondani? Volt egy epizódom. De hála istennek, kijöttem belőle, és nagyon várom az őszi évadot, feladatokat. Ez – meg egyébként már a Covid is – sok mindent átírt bennem. Egyrészt akkor, amikor egyik pillanatról a másikra nyolcvannyolc előadásom maradt el. Aztán akkor, amikor az élet csodálatosan elkezdte elrendezni a dolgokat, és mégis lett némi bevételem. És leginkább akkor, amikor hatosból visszakapcsolva hármasban, láttam kitavaszodni a kertünket, virágba borulni a meggyfát. Valami olyasmire jutottam, hogy nem muszáj ragaszkodni ahhoz, hogy az ember mindenben az első legyen” 

Díjai:
A fővárosi önkormányzat díja (1995), Színikritikusok díja (1995)
A filmkritikusok díja (1999), A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2007)
Jászai Mari-díj (2009)

Jó egészséget és boldog születésnapot kíván a bahír szerkesztősége!

forrás: port.hu

Az egész nem más, mint gumicsont

0

Korábbi főszerkesztőnk Vági Márton 2023 májusától Máltán él és dolgozik, azonban közösségi oldalán rendszeresen foglalkozik magyarországi közéleti témákkal, így időről-időre megosztjuk egy-egy írását, mint véleménycikket.

Az alábbiakban Vági Márton írását változtatás nélkül közlöm:

A 444/Lakmusz teszi fel a kérdést, hogy mit kezdjünk a Magyar Péter féle hangfelvételekkel. Elmondom a választ: semmit.

Akár igaz, akár nem az egész nem más, mint gumicsont. Addig sem a borzalmas állapotban lévő magyar gazdaságról, iparról, a korrupcióról, a zárolt EU-s forrásokról, a rohadó közszolgáltatásokról beszélünk, hanem arról, hogy egy politikus szerint 40 fokban tényleg büdösek-e az emberek, vagy sem. Amúgy azok. 40 fokban egy tömegnyi ember büdös tud lenni, de pont nem érdekel, hogy erről mit gondol Magyar.

A legjobb az lenne, ha nem tennénk meg a szívességet Rogánéknak, hogy szóba hozzuk ezt a témát, a független média pedig le se hozná ezeket, mert egyrészről ismerve a fideszeseket, szinte biztos hogy hamisítvány, de ha mégse az, teljesen irreleváns, tökre nem érdekel, egészen biztos vagyok ebben, hogy Orbánék ennél jóval cifrább dolgokat is mondtak már a választópolgárokról, arról nem beszélve, amit tettek velük.

Ráadásul, ha Orbánról jönne ki egy ilyen hangfelvétel, biztos hogy egyetlen Viktor seggében szarcsimbókot kétpofára zabáló propagandista sem hozná le a hírt, a pincében tartott Fidesz-szavazókhoz el sem jutna, eközben ugye az ellenzéki média úgy ugrik rá ezekre a vélhetően kamu felvételekre, mint légy a szarra. Minek? Miért? Mindjárt összevágok AI segítségével egy hangfelvételt arról, hogy XY csúnya dolgokat mond az emberekre. Azt is majd lehozzák? Csinálok egy deepfake pornót, ahol Semjén szájjal kényeszteti Ábrahámot, azt is? Nem az lenne az első, hogy mielőtt lehozunk egy hírt megbizonyosodunk arról, hogy az valós?

Tényleg erről fog szólni az újságírás, hogy random idióták által kreált kamu hangfelvételeket mutogatunk az embereknek, és utána azon gondolkozunk, hogy ez most igaz, vagy sem?

Forrás: Vági Márton

Riegl Gábor: Siklós egy modern, élhető és zöld városban hisz

0

Sikerrel pályázott Siklós az Országfásítási programban, így ősszel újabb húsz csemete kaphatott helyet a köztereken. A csütörtöki projekteseményen jelen volt Feldman Zsolt,  az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára is. – olvasható a Siklósi Hírek oldalán közzétett írásban.

Az Agrárminisztérium által négy éve indított Országfásítási programban idén tavasszal négyezer fát ültettek el, ősszel további hatezer csemete ültetését kezdhették meg a résztvevők. Siklós összesen húsz ezüsthársat és kőrist kapott, melyek első példányai a harkányi út mentén kaptak helyet.

Siklós egy modern, élhető és zöld városban hisz – mondta Riegl Gábor a csütörtöki sajtótájékoztatón.

A város polgármestere kitért rá: a Harkány és Siklós együtt gondolkodásának és zöld törekvéseinek helyt adó területen nemsokára egy olyan, 300 millió forintos beruházás is elkezdődik, melyre már elnyerték a támogatást, és ami ugyancsak a zöld felületek új életre keltését, funkciókkal való megtöltését célozza. A megvalósuló sport- és szabadidős célú fejlesztés a helyieket és az ide látogatókat is kiszolgálja majd.

Az Országfásítási program 2020-ban indult, és immár negyedik éve zajlik – emlékeztetett Feldman Zsolt. Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára hozzátette, ez idő alatt kétezer településen 56 ezer fa lett telepítve.

Rámutatott: a program küldetése az olyan törekvések támogatása, melyek sorában Siklós éves szinten száz fa elültetését tűzte ki célul. A fásítási programmal egy projektek szintjén is kézzel fogható küzdelem folyik a klímaváltozással szemben is – jegyezte meg a Kanizsai Dorottya Általános Iskola diákjaival fát ültető államtitkár.

Forrás: Siklósi Hírek