Kezdőlap Blog Oldal 948

Az LMP folytatja az aláírásgyűjtést az akkumulátorgyár-építés ellen

Az LMP folytatja az aláírásgyűjtést annak érdekében, hogy ne épüljön több akkumulátorgyár Magyarországon, és várja a lakosság jelzését az illegális hulladéklerakatokról.  

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke keddi, Fóton tartott, online is követhető sajtótájékoztatón felidézte a közelmúltban történt bejelentést arról, hogy Gödön újabb akkumulátorgyárat kívánnak építeni.    

Mindezt úgy, hogy országszerte az látszik, ezek az akkumulátorgyárak és akkumulátorhulladék-feldolgozók egyáltalán nem szabálykövetők, gyakran megsértik a környezet- és munkavédelmi előírásokat, az illetékes hatóságok pedig nem állnak a helyzet magaslatán, az esetlegesen kiszabott bírságok egyáltalán nem voltak visszarettentő erejűek – tette hozzá az ellenzéki képviselő.

Kitért arra is, hogy Gödön a helyi civilek peres úton jutottak hozzá azokhoz az információkhoz, amelyekből kiderült: 2019-22 között 88 tonna NMP került a környezetbe, ami magzatkárosító hatású.   

Az ország más településeiről sincsenek jó hírek: szabálytalanságok miatt a bátonyterenyei akkumulátorfeldolgozót be kellett zárni, a szigetszentmiklósi feldolgozóban haláleset is történt – mondta.    

Schmuck Erzsébet úgy fogalmazott, a kormány megy tovább „őrült tervével”, újabb és újabb üzemek létesülnek. Arra figyelmeztetett, hogy akkugyarmattá teszik és „el fogják mérgezni az országot”. Szóvá tette azt is, hogy továbbra sem készíti el a kormány a nemzeti akkumulátorstratégia környezeti hatásvizsgálatát, ami kötelező uniós direktíva lenne.    

Az LMP akkumulátorhulladék-megfigyelő programja keretében továbbra is várja a lakossági jelzéseket az illegálisan elhelyezett hulladékokról – közölte.    

Vargha Nóra önkormányzati képviselő, környezetvédelmi tanácsnok arról beszélt, sajtóhírekből tudták meg, hogy egy harmadik akkumulátorgyár is megépül. Felhívta a figyelmet, hogy a már meglévő két gyár miatt is meghétszereződött a szén-dioxid-kibocsátás Gödön. Kijelentette: joguk van megtudni, mikor, milyen szennyező anyagból mennyi kerül a levegőbe.    

Kérte, hogy a fóti képviselő-testület építse ki a levegőszennyezettséget mérő rendszert, biztosítsák az ehhez szükséges forrásokat, amelyek a 2024-es költségvetésbe nem kerültek bele.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalán folyamatosan értesülhet a friss közéleti hírekről, információkról.

Tizenöt év fegyházra ítélték az idős asszony különösen kegyetlen gyilkosát

0

A Szolnoki Törvényszék nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, társtettesként elkövetett emberölés miatt 15 év fegyházra ítélte kedden nem jogerősen azt a 39 éves, büntetlen előéletű férfit, aki 42 éves, büntetett előéletű társával 2008-ban megölt egy idős asszonyt Csépán – közölte a Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya az MTI-vel.    

A két férfi 2008. november 20-án éjjel Csépán betört egy idős asszony házába, ahol áldozatukat bántalmazták, elvették ékszereit, majd megölték.    

Az ügyben sokáig nem volt gyanúsított, végül 2020-ban a sértett ruházatán talált DNS-minta alapján történt előrelépés a nyomozásban – írták.

A cselekmény elkövetése után csaknem 14 évvel, 2022. július 22-én emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség az ügyben.     

A Szolnoki Törvényszék 2022. november 8-án előkészítő ülést tartott, amelyen az ügy 42 éves, büntetett előéletű vádlottja a váddal egyezően beismerte a bűncselekmény elkövetését, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról – közölték.

Nyilatkozatát a bíróság elfogadta, és nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, társtettesként elkövetett emberölés miatt 14 év 6 hónap fegyházra ítélte. Az ítélet 2022. november 15-én jogerőre emelkedett – áll a közleményben.    

Az ügy másik, 39 éves, büntetlen előéletű vádlottja azonban tagadta bűnösségét, ezért a vonatkozásában a bíróság kilenc tárgyalást tartott, amelyen részletes bizonyítási eljárást folytatott le, majd az utolsón, 2024. március 12-én ítéletet hozott. A férfit – társához hasonlóan – nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, társtettesként elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, amiért 15 év fegyházra ítélte.    

Az ítélet nem jogerős.

Az ügyészség tudomásul vette a döntést, a vádlott és védője azonban felmentésért fellebbezett, elsődlegesen arra hivatkozással, hogy a bűncselekményt nem a vádlott követte el, másodsorban bizonyítottság hiányára hivatkozva, így az ő vonatkozásában az ügy másodfokon, a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik – közölték.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalán folyamatosan talál friss közéleti híreket, információkat.

Soroksáron előválasztást és akkumulátorgyár-mentes életet akarnak a választók

Egy reprezentatív felmérés szerint a soroksáriak döntő többsége nem engedné, hogy Soroksárra bármilyen, akkumulátorgyártással kapcsolatos ipari létesítmény települjön. A megkérdezettek többsége úgy véli, hogy előválasztáson kell kiválasztani, hogy ki legyen Bese Ferenc ellenzéki kihívója az önkormányzati választásokon. – írja mai cikkében az index.hu

A lap arról ír, hogy az Index szerkesztőségéhez eljuttatott, a Pulzus kutató által készített felmérés szerint a soroksáriak döntő többsége, 74 százaléka szerint nem szabad megengedni, hogy Soroksárra bármilyen, akkumulátorgyártással kapcsolatos ipari létesítmény települjön. A felmérésben arra is keresték a választ, hogy ki a legesélyesebb jelölt a közelgő önkormányzati választásokon. 

A kutatás eredménye szerint a soroksáriak Bese Ferencet, a regnáló Független, DE A KORMÁNYPÁRTOK ÁLTAL TÁMOGATOTT polgármestert a választók 29 százaléka támogatná, őt Bereczki Miklós, az LMP politikusa követi 18 százalékos eredménnyel.

A telex.hu írásában a továbbiakban arról is olvashatunk, hogy például Ritter Ottót, a Momentum jelöltjét a választók 14, a szélsőjobboldali Mi Hazánk helyi politikusát csupán a soroksáriak 4 százaléka választaná. A kutatásban résztvevő válaszadók 24 százaléka gondolja úgy, hogy Bese Ferencet Bereczki Miklósnak van a legnagyobb esélye legyőzni a most már hivatalossá vált április 9-i önkormányzati választáson. Bereczkit szorosan követi Ritter Ferenc 22 százalékos eredménnyel. A felmérésben választ adók 35 százaléka még egyáltalán nem döntötte el, hogy kit is fog majd támogatni, vagy is, hogy kire fog szavazni a június elején esedékes önkormányzati választásokon.

Viszont a felmérés a pártok esetében már arról árulkodik, hogy a  kutatás során megkérdezettek 26 százaléka a Fideszt, 13 százaléka a Demokratikus Koalíciót támogatná a voksoláson. 28 százalékuk még nem tudja, hogy hova is tenné az x-et, de a jelenlegi válaszok alapján a válaszadóktól kapott információk szerint 6-6 százalékot kapna a Momentum és az LMP. A sor legvégét zárja és mindössze2százalékos esélyt pedig a Párbeszéd, az MSZP és a Jobbik várhat az előzetes felmérés szerint. 

23 százalék teljesen egyetért azzal, hogy előválasztáson kellene dönteni az ellenzéki jelölt személyéről, 22 százalékuk pedig inkább egyetért ezzel, nyilatkozták a felmérésben részt vevők.

Mindössze a válaszadók 21 százaléka utasítja el az előválasztást. A Pulzus kutató által készített reprezentatív felmérésben 200-an vettek részt. – írja az index.hu

A bahir.hu oldalon folyamatosan tájékozódhat friss hírekről, információkról.

Hivatalossá vált az idei önkormányzati és EP-választás időpontja

0

Sulyok Tamás köztársasági elnök a mai napon kiírta a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti választások időpontját.

„Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök ma alaptörvényi kötelességének eleget téve kitűzte az Európai Parlament magyarországi képviselőinek választását, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását” – közölte a Sándor-palota.

Az első alkalommal egy időben tartott választásokra 2024. június 9-én kerül sor – jelentették be a ma 13:03 órakor közzétett közleményben.

Ennek alapján máris tudható az is, hogy április 20-án indul a választási kampány Magyarországon.

Az egy napon történő önkormányzati és Európai Parlamenti választások előzménye, hogy 2022 nyarán 140 igen szavazattal fogadta el az Országgyűlés Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik módosítását, amelynek értelmében összevonták a 2024-es európai parlamenti választásokat az önkormányzati választásokkal.

A választást megelőző kampányidőszak a választás napja előtt ötven nappal indul, tehát április 20-án. Az ajánlóíveket is legkorábban aznap lehet felvenni a Nemzeti Választási Irodától. A választásokhoz kapcsolódó legfontosabb határidőket az index.hu itt gyűjtötte össze. 

A bahir.hu oldalon folyamatosan talál friss híreket, információkat.

Kutyakaját evett és saját ürülékében hempergett a három kisgyermek mikor rájuk találtak

0

Borzasztó körülmények közt élt az a három kisgyerek, akiket az édesanyjuk egyedül, ellátatlanul hagyott egy Győr-Moson-Sopron vármegyei faluban. A kicsik éhségük csillapítására kutyakaját ettek, és a saját ürülékükben hemperegtek.

2023 nyarán a gyermekvédelmi munkatársak családlátogatásakor a lázasan fekvő apát otthon találták, aki azért nem fordult orvoshoz, mert elfogatóparancs volt vele szemben érvényben.

Az apa büntetés-végrehajtási intézetbe szállítását követően az önálló jövedelemmel nem rendelkező anya a gyermekeket ellátni – a hatóságok segítsége ellenére – nem tudta.

Az ingatlanban eluralkodott a kosz, a dohány- és vizeletszag, rengeteg volt a légy. A gyermekek a jó idő ellenére ingerszegény környezetben, lehúzott redőny mögött, a sötét szobában tartózkodtak naphosszat.

Testükön pelenkakiütéseket, gyulladást találtak a szakemberek. Előfordult, hogy a szomszédos szobában lakó rokonok által a kutyáknak kiadott ételt ették a gyermekek az udvaron.

Mindezek után az édesanya 2023 júliusában a gyermekeket hátrahagyva végleg távozott otthonról. Távozásáról nem szólt, a gyermekei kezdték el keresni őt. Ezt követően a gyermekeket először a hozzátartozók, majd – még aznap – a hatóságok látták el.

A hatóságok érkezésekor a gyermekek teste vizelettel, széklettel volt szennyezett, a legkisebb, nyolc hónapos gyermek kezét és fejét lógatta, kiszáradt állapotban volt.

A Győri Járási Ügyészség három rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, akinek legkisebb gyermekénél az ellátatlanság kiszáradáshoz vezetett. – olvasható a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a nő egy Győr-Moson-Sopron vármegyei faluban egy házban lakott férjével és három gyermekével, továbbá egy ideig az apai nagypapával, az apa testvérének családjával és az apa korábbi kapcsolatából született kislányával. A zsúfolt ingatlanban cigarettacsikkek voltak eldobálva, erős dohányszag terjengett, emiatt a gyermekeknél gyakran felső légúti hurutos megbetegedés volt tapasztalható.

A vádlottal szemben a terhére rótt bűncselekmények miatt hét és fél év szabadságvesztés is kiszabható.

Forrás: ugyeszseg.hu

A bahir.hu oldalon folyamatosan talál friss és aktuális híreket, információkat.

77 éves Fenyő Miklós

Ma ünnepli 77. születésnapját Fenyő Miklós, a Rock’N’Roll magyarországi királya, a Hungária együttes egykori frontembere. A népszerű előadóművész 1947. március 12-én, Budapesten látta meg a Napvilágot.

Szüleivel együtt 1956 novemberében távozott az Amerikai Egyesült Államokba. Bevallása szerint nagy hatással volt rá a kinti rock’n roll zenei élet. Családja hazatérése után a tengerentúli zenei élményekből feltöltekezve előbb 1962–64 közt a Sztár zenekarban játszott. 1964-ben a Szent István parki haverokkal megalapították első saját együttesüket, Syconor néven. Ebből született 1967-ben a Hungária.

Egy évre rá, 1968-ban a Hungáriával első helyezést ért el a Ki mit tud?-on a Csavard fel a szőnyeget, Ha szól a Rock and roll, Nem bújok én többé már a subába című dalaikkal. Ezt követően megjelent 2. kislemezük (Csavard fel a szőnyeget / Rémlátomás). 1970-ben jelent meg első nagylemeze a Hungáriával közösen, Koncert a Marson címmel. A következő években azonban az akkori politikai helyzet megnehezítette a zenei érvényesülésüket, bár sikeresek voltak, több anyaguk hosszabb vagy rövidebb időre tiltólistára került.

1980-ban megalakult a rock and roll korszak zenéjét felelevenítő új Hungária Rock’N’Roll Party című albuma, melyet Erdős Péter szabadságára időzítve, nagyon gyors tempóban készítettek el. Ebből, és az egy évvel később megjelenő Hotel Mentholból is több mint 600.000 példány kelt el. 1981-ben e mellett a Limbó Hintóval nemzetközi díjat is nyertek.

Az együttes feloszlása után 1986 és 1988 között a Modern Hungáriával próbált sikereket elérni, ám annak a csapatnak a sikeressége a közelébe sem volt a korábbi Hungária-sikereknek Ezután 1994-ben szólókarrierbe kezdett. 2008-ban egy évadot vállalt a hamarosan újra induló Megasztár zsűrijében, ugyanakkor a későbbi évadokban már nem vállalta ezt a szereplést. 2009-ben elkészült az életéről készült film, a Made in Hungária.

Fenyő Miklós életében számos díjat kapott, ezek közül kiemelkedik A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, amit 2004-ben kapott meg, valamint a 2017-ben megkapott Fonogram Életmű-díj.

Idén június elsején pedig egy nagyszabású Hungária-koncerten ismét hallható lesz ő is a régi klasszikus slágerekkel! Sok sikert és Boldog születésnapot kívánunk neki!

Borítókép forrása: Femina.hu

Nébih: snidlinges szendvicsfeltétet hívott vissza a SPAR

0

Nem jelölt allergén (szója) jelenléte miatt a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a SPAR VEGGIE snidlinges szendvicsfeltétet – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.

A hivatal kéri a vásárlókat, hogy a 100 grammos kiszerelésű, 2024. március 14-i minőségmegőrzési idővel rendelkező terméket ne fogyasszák el.

A SPAR üzletbe visszavihetők a szendvicsfeltétek, amelyek árát visszatérítik.

Nem ez az első visszahívás az elmúlt időszakban, az előző héten a SPAR egyik itala is visszavonásra került.

Mi is az a kényszergyógykezelés?

0

Sz. Szilárd nemrégiben kapott ítélete felrázta a közvéleményt. Ugyebár az történt, hogy egy rendőrt megölő férfit a bíróság beszámíthatatlanságra hivatkozva felmentette. Az újbudai rendőrgyilkos végül kényszergyógykezelést kapott. A rengeteg fórumkomment után, ami arról ír, hogy S. Szilárd megúszta az esetet, úgy döntöttem, klaviatúrát ragadok és leírom, hogy miért nem igaz ez, és miért lehetséges, hogy a tettes valójában súlyosabb „büntetést” kapott, mintha elítélték volna.

Miért kell a kényszergyógykezelés?

A kényszergyógykezelés létét egy a törvényben szereplő büntethetőséget kizáró ok, a kóros elmeállapot teszi szükségessé. Miről is van szó?

„Nem büntethető, aki a büntetendő cselekményt az elmeműködés olyan kóros állapotában követi el, amely képtelenné teszi cselekménye következményeinek a felismerésére, vagy arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjen.”

Tehát ha valaki olyan szinten beszámíthatatlan, hogy nincs tudatában annak, hogy amit tesz, és az milyen következményekkel jár, az nem büntethető, nem kerülhet börtönbe. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy ez csupán a vele született, illetve kialakult pszichés betegségekre vonatkozik. Nem alkalmazható például abban az esetben, ha valaki azért beszámíthatatlan, mert sokat ivott, vagy bedrogozta magát; ebben az esetben mivel az ember önhibájából vált ideiglenesen beszámíthatatlanná, felel a tettéért.

Hogy ki dönt erről? Jogilag és formálisan a bíró mondja ki az ítéletet, valójában ez inkább szakértői kérdés, amikhez a bírók gyakorlatilag kötve vannak. Ha egy orvosszakértő valakiről azt állapítja meg, hogy beszámíthatatlan, akkor a bíró nem igazán tud olyan döntést hozni, hogy valójában mégis az, mert az a szakmaiságát vonná kétségbe.

De mi is az a kényszergyógykezelés?

És itt jön képbe a kényszergyógykezelés: mert az oké, hogy egy beszámíthatatlan embert ne büntessünk, de azért mégsem szabad azt megengedni, hogy szabadon járja az utcákat, és azt tegyen, amit akar. Ezért fele szemben intézkedéseket – köztük kényszergyógykezelést is – lehet elrendelni.

És aki azt hiszi, hogy a kényszergyógykezelés arról szól, hogy heti egy alkalommal két órára bemegy valaki egy kórházba, ahol vizsgálják, az nagyot téved: ez ugyanúgy egy szabadságelvonással járó intézkedés, mint a börtönbüntetés, a kényszergyógykezeltnek a nap 24 órájában az Igazságügyi Megfigyelő- és Elmegyógyintézetben kell lennie, zárt körülmények között, hasonlóan korlátozott látogatási lehetőséggel, mint a börtönökben. Én, aki látogatóban járt már az intézményben, merem mondani: semmivel sem jobb körülmények között, mint a börtönökben.

Meddig maradnak benn?

Na, ez megint egy izgalmas kérdés: a szabadságvesztés-büntetésekkel ellentétben ugyanis a kényszergyógykezelés határozatlan idejű. Ez azt jelenti, nagyon leegyszerűsítve, hogy főszabály szerint a kényszergyógykezeltet félévente vizsgálják felül. Magyarul elképzelhető, hogy fél év múlva szabadul. De az is, hogy 10-15 évet ott marad, mert végig indokoltnak tartják a kényszergyógykezelést.

Azt beismerem, hogy ma már jó eséllyel korábban szabadul valaki a kényszergyógykezelésből, mint a szabadságvesztésből, de ez elsősorban az elmúlt évek szigorodó kriminálpolitikájának köszönhető. Az egyre magasabb büntetések, valamint a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének elvétele bizonyos esetekben jelentősen meghosszabbította a szabadságvesztés-büntetések időtartamát.

Ugyanakkor nem mindig volt ez így. A 2000-2010 közötti időszakban valódi problémaként jelent meg, hogy mivel a kényszergyógykezelésnek – ellentétben a szabadságvesztéssel – nincs egy fix lejárati dátuma, ezért nagyon sokszor hosszabb ideig vannak benn a kényszergyógykezeltek az IMEI-ben, mint azok a beszámítható emberek a börtönökben, akik hasonló bűncselekményt követtek el. Egy rövid ideig volt is érvényben olyan szabály, hogy a kényszergyógykezelés időtartama nem lehet hosszabb, mint az elkövetett bűncselekményre kiszabható maximális büntetés, de ezt a szabályt azóta eltörölték.

Az ugyanakkor ma is jellemző, hogy az emberölés vagy más nagyon súlyos cselekmények elkövetői nem szabadulnak fél év alatt, hanem nagyon hosszú éveket kell letölteniük, mielőtt elhagyhatnák az intézményt.

Borítókép forrása: Borsonline.hu

Németh Szilárd: februárban is a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és a földgázt Európában

Európában 2024 februárjában is – az egy évtizede bevezetett rezsicsökkentésnek köszönhetően – a magyar családok kapták legolcsóbban a háztartási villamosenergiát és földgázt – írta Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos kedden Facebook-oldalán.

Németh Szilárd – aki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt jelölte meg forrásként – azt írta, hogy az összehasonlítás az úgynevezett végfelhasználói árakon alapul, amelyet a fogyasztók kifizetnek, és az tartalmazza a rendszerhasználati díjat is.

Arról nem szól a bejegyzés, hogy a Hivatal pontosan milyen adatok alapulvételével dolgozott.

Beperli a FIA-t és a FOM-ot a 2008-as VB-címért Felipe Massa

0

A tavalyi évben kevés izgalmas dolog történt a F1 berkeiben a versenypályán belül, azon kívül annál több. Ezek közül is kiemelkedik a brazil Felipe Massa támadása az FIA ellen. Az eset apropóját a 2008-as Szingapúri Nagydíj adja: a futamon Nelsinho Piquet – mint utóbbi kiderült – szándékosan csapta falhoz az autóját, hogy ezzel helyzetbe hozza a boxutcát addigra már megjárt csapattársát, Fernando Alonsot. A terv bevált, viszont a boxutcai káoszban a Ferrari elrontotta Massa kerékcseréjét, aki magával vitte a tankolócsövet. Massa ezzel győztes pozícióból esett ki, míg a későbbi világbajnok Lewis Hamilton 6 pontot szerzett. Mivel a végén egy ponton dőlt el a VB-cím, a futam eredményének esetleges törlésével Massa lenne 2008 világbajnoka. A Ferrari egykori brazil pilótája azt szeretné elérni, hogy utólag adják neki oda a címet, mert úgy érzi, hogy azt elcsalták tőle.

Az F1-ből 2017 végén visszavonult versenyző azok után toborzott ügyvédi csapatot és lendült akcióba, hogy Bernie Ecclestone egy interjúban elismerte, már a 2008-as szezonban tudomására jutott, hogy a Renault-istálló elcsalta a Szingapúri Nagydíjat, és utólag bánja, hogy nem törölték a futam eredményét, amire szerinte az akkor rendelkezésre álló bizonyítékok tükrében lett volna lehetőség. Ecclestone utólag azt is letagadta, hogy adott ilyen interjút.

A „békés” megoldások nem vezettek eredményre

Amennyiben most, 16 évvel később Massának sikerülne elérnie a szingapúri eredmény semmissé tételét, az övé lenne a 2008-as világbajnoki cím. A tavalyi év során hónapokig húzódott az a lépés, amit most Massa képviselői megtettek, a pilóta képviselői ugyanis hétfőn megerősítették, hogy keresetet nyújtottak be a Londoni Legfelsőbb Bíróságon a Formula One Management (FOM), az FIA, illetve Bernie Ecclestone ellen.

„Mr. Massa annak megállapítását kéri, hogy az FIA megsértette az előírásait, amikor nem vizsgálta ki azonnal Nelson Piquet Jr. balesetét a 2008-as Szingapúri Nagydíjon, és ha megfelelően járt volna el, Mar. Massa nyerte volna a versenyzők világbajnoki címét abban az évben. Mr. Massa emellett kártérítést is követel az FIA kudarca miatt elszenvedett jelentős anyagi veszteség miatt, amelyben Mr. Ecclestone és FOM is közreműködött” – idézi a Racingline a Vieira Rezende Advogados nevű brazil ügyvédi iroda közleményét, amely hozzáteszi: „A békés megoldásra irányuló kísérletek nem jártak sikerrel, így Mr. Massának nem maradt más választása, mint jogi eljárást kezdeményezni.”

Az Autosport úgy tudja, Massa a vb-cím mellett 60 és 150 millió font (27-68 milliárd forint) közötti kártérítést szeretne.