Kezdőlap Blog Oldal 966

Felhős, napos idő mellett is igazi tavaszi szombat vár Baranyára

 Szombat hajnalban, kezdetben sok lesz a felhő felettünk, majd délnyugat felől szakadozni kezd, és többfelé süt ki a nap. A nap első felében még gyenge záporok kialakulhatnak, de számottevő csapadék nem várható.
A déli szél már mérsékelt lesz. A hajnali minimumok 4 és 6 fok között alakulhatnak, de a déli órákban eléjük a 15 fokot.
Szombat délután dél felől szakadozni kezd a felhőzet, és egyre nagyobb területen süt ki a nap.
A hőmérséklet maximuma 15 és 17 fok között alakulhat.
Marad a mérsékelt déli szél. Az este folyamán tovább szakadozik a felhőzet. A déli szél mérsékelt lesz. A hőmérséklet 10 fok közelébe csökken. – ígéri a Meteo Mecsek március első szombati napjának időjárás előrejelzésében.

A bahir.hu oldalon folyamatosan talál helyi, baranyai híreket, információkat.

Péni István ezüstérmes és olimpiai kvótás

0

Péni István ezüstérmet nyert és olimpiai kvótát szerzett pénteken férfi puskában a Győrben zajló légfegyveres Európa-bajnokságon.    

Az UTE sportolója az alapversenyből nagyszerű, 632,3 körös teljesítménnyel a második helyen került be a nyolcas döntőbe, melyben rajta kívül még három másik puskásnak nem volt párizsi indulási joga. A fináléban Péni már a 14. lövés után megszerezte a kvótát, végül pedig – a 24. lövést követően – 249,7 körös teljesítménnyel lett második a 251,2 körrel győztes szlovák Patrik Jany mögött.    

Az indulási jog kivívása csütörtökön a pisztolyos Jákó Miriamnak, péntek délután pedig a puskás Mészáros Eszternek nem sikerült, ugyanakkor nekik a döntőben négy riválissal kellett megküzdeniük a két-két kvótáért, míg Péninek hárommal kellett, ráadásul utóbbi lényegesen tapasztaltabb honfitársainál, számos nagy verseny fináléjában, így például a tokiói olimpia döntőjében is szerepelt.    

A nagy rutin ellenére Péni mégis visszafogottan kezdett, rögtön egy kilencest lőtt (9,8 kör), az első ötös szériát pedig 51,4 körrel zárta. Ugyanakkor nem csupán ő volt kicsit halványabb, amit jól mutat, hogy holtversenyben a hatodik helyről kezdte a második ötös sorozatot. Ebben már jobban ment neki, négy lövése kifejezetten erős volt és 52,2 kört ért el.    

A kieséses szakasz kezdetén Kissné Oroszi Edit tanítványa az ötödik pozícióban volt és ami számára a legjobb hír lehetett ekkor, hogy a mögötte állók közül ketten, a norvég Henrik Larsen és a francia Lucas Bernard Denis Kryzs, a kvótaharcban is riválisai voltak.    

Péni ekkor „rázta meg magát” igazán, a kieséses rész első dupláját 21 körrel (124,6 kör) tudta le, majd miután Larsen kiesett, a következő két lövésben 21,5 kört ért el (146,1 kör). Így feljött a harmadik helyre, ezzel párhuzamosan a francia rivális is búcsúzott, a ceremóniamester pedig óriási üdvrivalgást kiváltva hivatalosan is bejelentette az ő, illetve a lengyel Maciej Kowalewicz olimpiai kvótáját.    

A siker talán kicsit elterelte Péni gondolatait, mert a következő három lövése alacsony tízesekkel, a negyedik pedig 9,9 körrel zárult. Ugyanakkor még így is versenyben maradt, a „hajrában” pedig újra erős tízeseket lőtt és végül 249,7 körrel ezüstéremmel fejezte be a versenyt.    

Az aranyat a szlovák Patrik Jany, a bronzot pedig az osztrák Martin Strempfl érdemelte ki.    

Péni István a győri kontinensviadal első és egyben egyetlen magyar kvótáját szerezte meg, egyúttal az övé a harmadik magyar sportlövő-kvalifikáció a párizsi játékokra.   

Korábban a puskás Pekler Zalán és a pisztolyos Fábián Sára Ráhel szerzett indulási jogot.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalon folyamatosan értesülhet a legfrissebb sporthírekről, és közéleti információkról.

Hihetetlen, de porcukor helyett tisztítószert szórtak a gyerekek reggelijére egy pilisborosjenői óvodában

0

Porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe egy pilisborosjenői óvoda menzáján – értesült a Bors. Az eset a Mesevölgy Óvodában történt.

A telex.hu azt írja, hogy a lap információi szerint több kisgyermek is rosszul lett a tisztítószertől, nem sokkal a reggeli után a hasukat fájlalták, egyikük pedig olyan erősen hányt, hogy a dolgozók riasztották a mentőket.

A Blikk kérdésére az Országos Mentőszolgálatot máris megerősítette a történteket.

Az Országos Mentőszolgálat közlése közleménye szerint egy gyereket szállítottak kórházba, a toxikológiai osztályra, megfigyelés céljából.

A pilisborosjenői óvodai intézmény vezetője a szülőknek küldött levélben azt írta:, „ma reggel a Mindszenty utcai épületben a reggelinél sajnálatos incidens történt. A gyerekek reggelijébe oda nem illő anyag került. Az óvodapedagógusok hamar észrevették a problémát és azonnal megtették a szükséges intézkedéseket. A gyermekek orvosi ellátásban részesültek, szüleiket értesítettük.”

Az intézmény vezetője a levélében hangsúlyozta, hogy az esetet természetesen haladéktalanul kivizsgálják, és felelősségre vonják azokat a dolgozókat, akik hibáztak a sajnálatos eset kapcsán.

Porcukor helyett három óvodai csoportban tisztítószer került a gyermekek ételébe Pilisborosjenőn – tájékoztatott honlapján az önkormányzat pénteken. Tömöri Balázs, a Pest vármegyei település polgármestere az MTI-nek elmondta: öt gyerek kórházba került, de már elhagyták az intézményt. Belső vizsgálatot rendeltek el az ügyben, emellett két hivatal is vizsgálódik.    

Az eset csütörtökön történt. Az egyik pedagógus észrevette a tévedést, amelyről értesítette a többi kollégáját, ezért csak egy csoportot, abból is öt gyereket érintett közvetlenül – olvasható a honlapon.    

Azt írták, az óvoda vezetése úgy döntött, hogy mentőt hívnak. A mentőorvos kikérdezte a gyerekeket, akik elmondták, hogy amikor megkóstolták az ételüket, a csípős íze miatt azonnal kiköpték.    

Ez azonban nem volt egyértelmű, emiatt egy gyermeket a mentők beszállítottak, négy szülő pedig maga vitte be kórházba gyermekét – tették hozzá.    

A polgármester elmondta, mind az öt érintett gyermek kórházi ellenőrzés alá került, és a megfigyelés után péntek reggel el is hagyhatták az egészségügyi intézményt.    

Tömöri Balázs szerint az esetnél amellett, hogy mulasztás is történt, aminek vizsgálata folyamatban van, az is közrejátszott, hogy az óvoda három csoportszobával való bővítése, a főzőkonyha modernizálása jelenleg is tart. Mint mondta, emiatt konyha nem minden épületben működik, ami az óvoda személyzetét „logisztikai kihívásokkal szembesíti” már hónapok óta, és ez felborította a szokásos napi rutint.    

A polgármester jelenlegi információja szerint annak, aki átvitte az ételt, a kezébe kerülhetett egy fel nem címkézett mosóporos zacskó, és azt hitte, hogy az porcukor.    

Tömöri Balázs közölte, az intézményvezető belső vizsgálatot rendelt el, de emellett vizsgálja az intézményt az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal és a népegészségügyi hivatal is.     

„Várjuk a vizsgálat eredményeit, és a szükséges lépéseket az intézmény vezetése ezek alapján fogja megtenni” – fűzte hozzá a polgármester. – olvasható az mti.hu oldalán.

A bahir.hu oldalon naponta talál friss híreket, információkat.

Hétfőtől ismét sztrájk lesz a pécsi helyi közösségi közlekedésben

0

Továbbra sem voltak eredményesek a pécsi helyi közösségi közlekedési vállalat, a Tüke Busz Zrt. és az érdekképviselet közötti bértárgyalások, így jövő héten ismét – idén már harmadszor – tart munkabeszüntetést a társaságnál működő Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ).    

A vállalatnál dolgozó autóbusz-vezetők többségét tömörítő érdekképviselet vezetője, Dobi István a SZAKSZ közösségi oldalán jelezte: hétfőtől négy napon át zajló sztrájk indul, mert a vállalat vezetése a munkabeszüntetés megkezdéséig nem ül már velük tárgyalóasztalhoz.   

A szakszervezet a sztrájkkal továbbra is 20 százalékos alapbéremelést kíván elérni a társaság által biztosított 18,5 helyett, viszont amennyiben március 7-ig nem lesz megegyezés „a SZAKSZ a bérkövetelését 25 százalékra módosítja” – hívta fel bejegyzésében a figyelmet az elnök.    

A zömében dízelüzemű, kisebb részt elektromos hajtású buszokkal végzett helyi közösségi közlekedésben a Tüke Busz Zrt. pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, hogy március 4-i sztrájkmenetrendben 1738 járat indításával, a normál menetrendhez képest összesen 146 járattal kevesebbel, míg március 5-én, 6-án és 7-én a napi 1363 járat indításával, a normál menetrendhez képest 521 járattal kevesebbel biztosítható az elégséges szolgáltatás.    

A társaság továbbra is fontos feladatként kezeli majd a város ipari parkjaiban működő, illetve a kiemelt foglalkoztatók dolgozóinak a műszakváltásokhoz igazodó szállítását, és arra törekednek, hogy a pécsiek minden lehetséges felületen pontos tájékoztatást kapjanak az elégséges menetrendi szolgáltatásról. Minden megállóba figyelemfelhívó tájékoztatást helyeztek ki, a társaság honlapján, a tukebusz.hu-n is részletes sztrájkmenetrendet tettek közzé – közölte a busztársaság.    

A mostani sztrájk már a harmadik lesz idén, hiszen a SZAKSZ január és február végén is két-két napos sztrájkot tartott. Előbbit követően a társaság vezérigazgatója saját hatáskörben döntött úgy, hogy 18,5 százalékos azonnali és 2024 januárig visszamenőlegesen alapórabér-emelést hajt végre.    

A sztrájkmenetrendet a Tüke Busz Zrt. honlapján, a www.tukebusz.hu oldalon lehet figyelemmel követni, továbbá a Google térképalkalmazás útvonaltervezőjét is frissítették a sztrájkmenetrenddel és figyelemfelhívással, így azok is pontosan megtervezhetik utazásukat, akik ezt az alkalmazást használják – tudatta a buszvállalat.    

Az éves átlagban 387 alkalmazottat, ezen belül 238 autóbusz-vezetőt foglalkoztató Tüke Busz 100 százalékos önkormányzati tulajdonú cég, amely 160 – zömében gázolaj, kisebb részt elektromos hajtású – járművel látja el a közösségi közlekedési feladatokat Pécsen.    

A 2022. évi eredménykimutatása szerint a nettó árbevétele 2,5 milliárd forint, adózott eredménye 13 millió forint volt.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalán folyamatosan frissülnek a közérdekű hírek, információk.

Négy év börtönre ítélték vesztegetés elfogadása és közokirat-hamisítás miatt egy pécsi egyesület vezetőjét

0

Jogerősen négy év börtönbüntetést szabott ki a Pécsi Ítélőtábla pénteken egy helyi férfira, amiért egy helyi egyesület vezetőjeként el nem végzett közérdekű munkákat számos alkalommal pénzért és szeszes italért igazolt le – közölte a bíróság pénteken az MTI-vel.    

A közlemény szerint az ügy vádlottja egy közérdekű munka végrehajtásában kijelölhető foglalkoztatóként működő pécsi egyesület elnöke volt.    

A szervezet számára egy helyi nonprofit társasággal kötött megállapodás tette lehetővé, hogy kijelölhető foglalkoztató legyen a közérdekű munka végrehajtása során. E társaságtól az egyesület 2018 és 2020 között több mint hétmillió forint támogatást kapott közterületi munkákkal kapcsolatos működési költségekre, tevékenysége fejlesztésére és együttesen kijelölt programokban meghatározott célok megvalósítására.    

A férfi a szervezet vezetőjeként 2018 decembere és 2020 áprilisa között rendszeres haszonszerzés céljából pénzért, saját részére végeztetett munkáért, szeszes italért, illatszer ígéretéért ténylegesen el nem végzett közérdekű munkákat igazolt le a nyilvántartási lapon, majd a dokumentáció egy részét továbbította a baranyai kormányhivatalnak.    

A bíróság közleménye szerint a vádlott huszonnégyszer hagyta magát megvesztegetni, továbbá tizennégy alkalommal követett el közokirat-hamisítást.    

Az első fokon tavaly nyáron eljárt Pécsi Törvényszék a férfit – halmazati büntetésül – hat év börtönre ítélte, emellett további kilenc vádlott esetében – vesztegetés, illetve felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás miatt – hat hónap és egy év nyolc hónap közötti tartamú – részben felfüggesztett – szabadságvesztést szabott ki.    

A vádlottak és védőik fellebbezése folytán másodfokon eljárt táblabíróság az első fokon kiszabott büntetéseket eltúlzottan súlyosnak találta, ezért az elsőrendű vádlottal szemben kiszabott büntetést négy év börtönre enyhítette, míg a munka végzésére kötelezett vádlottakkal szemben első fokon kiszabott szabadságvesztés-büntetéseket a másodfokú bíróság öt vádlott esetében enyhítette, így ezen vádlottakat a bíróság fél és egy év közötti időtartamú börtönbüntetésre ítélte, a próbaidő tartamát pedig a két érintett vádlott esetében egy évre enyhítette.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalon folyamatosan talál friss, baranyai, közéleti híreket, információkat.

Ezüstérmes a magyar női puskás csapat

0

Ezüstérmet nyert a Bajos Gitta, Dénes Eszter, Mészáros Eszter összetételű magyar trió a női puskások hagyományos csapatversenyében a Győrben zajló légfegyveres Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

Mészáros Eszter egyéni csúccsal a második helyen zárta a női puskások alapversenyét, így bejutott a fináléba, melyben az érem mellett a párizsi kvótáért is megküzdhet, a Mészáros, Bajos Gitta, Dénes Eszter összeállítású trió pedig ezüstérmet nyert a hagyományos csapatversenyben a Győrben zajló légfegyveres Európa-bajnokság pénteki versenynapján.    

Az alapversenyben két csoportra osztották a 88 fős mezőnyt. Az első csoportban lépett lőállásba Mészáros, valamint Dénes Eszter, illetve a csak ranglistapontokért induló Nagybányai-Nagy Anna. A másodikban pedig Bajos Gitta és a szintén csak ranglistás pontért harcba szálló Lovász Dorina szerepelt hazai részről.    

Az első szakasz 9.30 órakor kezdődött és néhány perccel a rajt után már lehetett látni, hogy Mészáros megőrizte a csütörtöki vegyescsapatban mutatott formáját. A gödöllőiek tokiói olimpikonja egészen parádésan lőtt, az első tízes sorozatának átlaga 10,6 kör fölött volt (106,4 kör), majd a másodikban is közel volt a 10,6-os átlaghoz (105,8), a harmadikban pedig minden korábbinál jobb eredményt, 106,5 kört ért el. Mészáros nagyon jó tempóban haladt, érezhetően rátalált a tökéletes ritmusra, s ugyan a folytatásban be-becsúszott egy-két alacsonyabb tizes, azokat rendre erős lövések követték, így az idő előrehaladtával egyre biztosabbnak tűnt, hogy kiemelkedő, döntőt érő eredménnyel zár. Végül az utolsó harminc lövésben is 10,5 feletti átlagot produkált és 633,9 körös egyéni rekorddal fejezte be a versenyt, széles mosollyal az arcán.    

Közben Dénes Eszter is tempósan lőtt, ám ő rendre 10,5 alatti sorozatokat produkált, s ezen a végéig nem tudott változtatni, így 626,1 körrel – összesítésben – a 40. helyen zárt.    

A második csoportban Bajos Gitta jól kezdett, 20 lövés után 210 körnél tartott és mivel ekkorra egyre inkább kirajzolódni látszott, hogy a döntőhöz 630 kör körüli eredmény kell majd, a komáromi puskás jól állt. A folytatásban aztán egy visszafogottabb, 103,7 körös tízes széria következett, de Bajos Gittát ez nem zavarta meg, visszatalált az erős tízeseihez és 105,5, illetve 105,6 körrel folytatta, majd a „hajrát” két 10,6 és egy 10,8 körös lövéssel kezdte. A döntő és ezzel a kvótaszerzés esélyét aztán az utolsó hét lövése során elveszítette, miután egy-egy 9,8-as és – zárásként – 9,9 körös eredmény is becsúszott. Bajos Gitta végül 628,9 kör lőtt és ezzel a 14. helyet szerezte meg. A döntőhöz végül 630,1 körre volt szükség.    

A magyar trió 1888,9 körrel végzett, aminél csupán a norvégok csapata ért el jobbat (1891 kör). A bronzérmet a lengyelek (1886,9 kör) szerezték meg.   

 „Előzetesen az volt a cél, hogy egyikük döntőbe kerüljön és csapatban szerezzenek érmet. Mindkettő sikerült, így elégedett vagyok. A csapat gyönyörű ezüstérme azért is boldogság, mert már nagyon régen tudtunk dobogóra állni a felnőtt csapattal világversenyen” – mondta az MTI-nek Kissné Oroszi Edit puskás szakágvezető, aki Mészáros Esztert külön is méltatta. – „Eszter az első harminc lövés során brillírozott és azt követően már csak arra kellett figyelnie, hogy a szintet tudja tartani. Ő jó döntősnek számít, ezért bizakodom, hogy jól szerepel majd.”      

Kissné Oroszi Edit Bajos Gittával is elégedett volt, mint mondta, a komáromi puskás hozta azt, amit a válogatókon is tudott, Dénes Eszter ugyanakkor elmaradt a várakozásoktól, a szakágvezető szavai szerint tanítványa jó formában volt, de megilletődötten versenyzett.     

A női puskások 15.15 órakor kezdődő fináléjában hasonló a helyzet, mint egy nappal korábban a női légpisztolyosok döntőjében volt: a nyolcas mezőnyben – Mészáros Eszterrel együtt – öt olyan versenyző lesz, aki az érmek mellett a két kiadó olimpiai kvótáért is megküzd majd.    

Lovász Dorina 625,1 körrel az 52., Nagybányai-Nagy Anna pedig 624,9 körrel az 53. lett.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalára folyamatosan érkeznek a firss sporthírek, információk.

Új rendőrkapitány Szigetváron

0

Személyi változások történtek Baranyában. – olvasható a Baranya vármegyei rendőrség közösségi oldalán.

Dr. Szijártó István r. ezredes, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2024. március 1-jei hatállyal dr. Stróbl János r. alezredest bízta meg a Szigetvári Rendőrkapitányság kapitányságvezetői feladatainak ellátásával.

A vármegyei rendőrfőkapitány dr. Arató Attila r. alezredest, a Szigetvári Rendőrkapitányság korábbi vezetőjét – saját kérésére – áthelyezte a Pécsi Rendőrkapitányság állományába. A rendőrfőkapitány a 2024. március 1-jén Szigetváron megtartott állománygyűlésen eddigi pályafutása és a magas színvonalon végzett kiemelkedő munkája elismeréseként Szent György Plakettet adott át a volt kapitányságvezetőnek.

A bahir.hu oldalon folyamatosan talál friss közéleti híreket, információkat.

Keresztes: Lantos Csaba energiaügyi miniszternek le kell mondania!

„Rosszul lettek a kormányhivatal ellenőrei, amikor kivonultak az akku-feldolgozóba! Friss információ, hogy az üzem azóta sem teljesítette a működés feltételeit.” – ezzel a címmel tartott ma online sajtótájékoztatót az LMP pécsi országgyűlési képviselője, Dr. Keresztes László Lóránt, amelyben lemondásra szólította fel Lantos Csaba energiaügyi minisztert.

Elmondta, hogy újabb információk jutottak el hozzá az éveken át botrányosan működő és a múlt év augusztusában ideiglenesen bezárt bátonyterenyei akkumulátor-feldolgozóval kapcsolatban.

A dél-koreai SungEel Hitech Hungary Kft. esetében az elmúlt években több botrányos ügyet láthattunk. A cég telephelyein történt robbanás, tűzeset és sajnos tragikus, halálos kimenetelű baleset is. A hatóságok közlései alapján pedig nem tartották be a hulladékgazdálkodásra vonatkozó jogszabályokat, veszélyeztették a munkavállalók egészségét és biztonságát. A bátonyterenyei telephely ellenőrzése közben tavaly a hatóság emberei is rosszul lettek és megállapításra került az is, hogy a veszélyes oldószer szaga nem csupán kijutott a telephelyről, de eljuthatott a lakóházakig is.

A politikus hangsúlyozta, hogy hazudik a kormány akkor, amikor azt állítják, hogy az akkumulátorgyárak és más akkumulátoripari üzemek a legszigorúbb szabályozások betartása mellett működnek. A legtöbb ilyen üzemet a magyar hatóságok előzetesen nem jelentős hatásúnak minősítették és így nem is rendeltek el előzetesen környezetvédelmi engedélyezési eljárást sem. Eközben pedig a kormány százmilliárdokkal támogatta ezeket a külföldi cégeket, amelyek folyamatosan semmibe veszik a magyar jogszabályokat.

Keresztes elmondta, hogy a helyi civilekkel közösen tettek feljelentést a dél-koreai cég ügyeit illetően. A közelmúltban pedig eljutottak hozzá olyan információk, miszerint az ideiglenesen bezárt telephely működését márciusban tervezi újraindítani a cég. Ennek okán közérdekű adatigénylést nyújtott be a hatóságokhoz arra vonatkozóan, hogy a cégnek pontosan milyen feltételeknek kell megfelelnie az újraindításhoz, továbbá, hogy határidőre teljesítették-e ezeket.

Elmondta azt is, hogy a kért adatigénylésre megérkezett a kormányhivatal válasza. Ebből pedig kiderült, hogy a kiszabott határidő lejárt, a dél-koreai vállalat azonban nem teljesítette az előírt feltételeket.

Kiemelte, hogy az olyan cégeket, amelyek sorozatosan semmibe veszik a jogszabályokat, veszélyeztetik a dolgozóikat, szennyezik és tönkreteszik a természeti kincseinket, véglegesen be kell zárni, a kifizetett állami támogatásokat vissza kell velük fizettetni. Az érintett cégek vezetőinek pedig személyesen, akár a bíróságon is vállalniuk kell a felelősséget.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy bő egy héttel ezelőtt az Átlátszón jelent meg az a hír, miszerint a kikért adatok alapján (Göd és a Samsung gyár légszennyezettségi adatai) 88 tonnányi mérgező, magzatkárosító oldószer kerülhetett a levegőbe. Kitért arra is, hogy bár ennek a kibocsátásnak a jelentős része 2021-ben történt, az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszerben idén januárban még nem voltak elérhetőek az erről szóló információk. Az OKIR rendszerébe csak azt követően került fel, hogy gödi civilek kikérték az adatokat.

Keresztes felháborítónak nevezte, hogy ilyen súlyos szennyezések után hivatalban lehet még a környezetvédelem ügyéért is felelős Lantos Csaba energiaügyi miniszter, akinek ezt követően le kell mondania.

„Mély meggyőződésünk az, hogy nem szuverenitásvédelem, ha idegen cégek profitszerzése érdekében feláldozzák a természeti kincseinket, azért fogunk küzdeni, hogy ez ne történhessen meg.” – zárta a sajtótájékoztatóját.

Többrendbeli lopással gyanúsítják a komlói férfit

0

A rendőrök elfogták azt a 29 éves férfit, aki tárolókat és gépkocsikat tört fel Komlón. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye.

A komlói nyomozók 2024. február 29-én gyanúsítottként hallgattak ki egy 29 éves helyi férfit.

Azzal gyanúsítják, hogy január utolsó hetében az egyik komlói társasház tárolóját feltörte, majd horgászfelszereléseket, autórádiót és cipőket lopott. Ezután bement a szomszéd tárolóba is, ahonnan többek között egy kerékpárt és egy szerszámos táskát vitt el. A férfi a zsákmánya egy részét ezután elrejtette egy másik, közeli tárolóban.

Felmerült a gyanúja arra is, hogy az illetőnek két gépkocsi feltöréséhez is köze lehet, amelyek február végén történtek Komlón. A parkoló autók zárját felfeszítette, majd egy transzmittert, és egy szerszámgépet emelt el, de a gépkocsik papírjait is magával vitte.

Kihallgatásán elismerte a bűncselekmények elkövetését, többrendbeli lopás miatt nyomoz ellene a Komlói Rendőrkapitányság. A nyomozók az eltulajdonított tárgyak nagy részét megtalálták, lefoglalták és visszaadják a tulajdonosnak.

Forrás: police.hu

A bahir.hu oldalon folyamatosan talál baranyai, komlói híreket, információkat.

Kékesi Márton és Tóth Zita nyerte a műlesiklást az alpesisí-bajnokságon

0

A férfiaknál Kékesi Márton, a nőknél pedig Tóth Zita nyerte a műlesiklást az országos alpesisí-bajnokságon, az ausztriai Grebenzenen.    

A magyar szövetség pénteki közleménye szerint a férfiaknál az első futam után Trunk Tamás (Callberg SE) vezetett, de a másodikban egy komolyabb rontása a győzelmébe került. Végül Kékesi Márton (DVTK) lett a bajnok Trunk előtt, a harmadik helyen pedig Úry Bálint (Fullsport SE) végzett.    

A nőknél az Európa-kupában pontokat szerző Tóth Zita (Vasas SC) hozta a formáját, és magabiztosan győzött. A tavalyi bajnok Hozmann Szonja (Procelero SE) nemrégiben tért vissza sérülésből, ezért idén kihagyta az ob-t. A dobogó második fokára Majtényi Hanna (Nivelco SE), a harmadikra Szalay Laura (Körte SE) léphetett fel.   

Már a csütörtöki műlesiklást is olvadó hóban, nehéz körülmények között rendezték meg, pénteken (ma) pedig az óriás-műlesiklással folytatódott volna a verseny, de a kedvezőtlen időjárási feltételek miatt a sportolók biztonságát és a szakmai szempontokat figyelembe véve a futamokat törölték és áthelyezték jövő szerdára, amikor a magyar nemzetközi síbajnokságra kerül sor Kronplatzon, Olaszországban.    

Ekkor hirdetik ki a két eredmény alapján az összetett győzteseket is.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalán folyamatosan talál friss sporthíreket és információkat is.