Kezdőlap Blog Oldal 970

Változóan felhős, de enyhe napunk lesz

Csütörtök reggel változóan felhős lesz az égbolt, de enyhe időre ébredhetünk. A minimumok 6 és 8 fok között alakulhatnak. A délelőtti órákban marad a szakadozott, de vastagabb felhőzet. A déli órákra a hőmérséklet eléri a 15 fokot. Az északkeleti légmozgás délkeletre vált és marad mérsékelt.

Délután folytatódik a változón felhős idő, majd a kora esti óráktól szakadozni kezd a felhőzet. A hőmérséklet maximuma 16 és 18 fok között alakulhat, enyhe időnk lesz. A délkeleti szél időnként élénk lesz, de általában marad mérsékelt. Estére a minimumok 10 fok közelében alakulnak.

Pénteken hajnalban dél felől megvastagszik a felhőzet, és a délelőtti órákban egyre nagyobb területen alakulhatnak ki záporok a térségben. A minimumok 7 és 9 fok között alakulhatnak. A keleti szél többfelé megélénkül a délelőtti órákban. A déli órákban 15 fokhoz közelít a hőmérséklet.

Forrás: Meteo Mecsek

Túlszaporodtak a pockok Baranyában

Több vármegyében erősen elszaporodtak tél végére a mezei pockok – írja honlapján a Nébih.

Kiemelten fontos, hogy késlekedés nélkül felmérjék a kártevő népességét a táblákon és azok környezetében. Az időben megtett védekezéssel csökkenthető a kártétel, melyhez többféle készítmény és felhasználási forma is a gazdák rendelkezésére áll.

Különösen az őszi kalászosokban, repcében, lucernában és ültetvényekben növekedett meg tél végére a mezei pocok népessége. De a nem művelt területeken (például árokpart, táblaszél, ruderália) is észlelhető tömeges előfordulásuk.

Többek között Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna vármegyékben okoznak nagy területen erős fertőzést a rágcsálók.

Kulcsfontosságú, hogy a gazdálkodók mihamarabb felmérjék a mezei pockok népességét a táblákon és azok környezetében.

A túlszaporodás szakaszában a természetes populációszabályozás már nem elégséges a kártevő ellen. A késve megtett védekezés pedig hatástalan a gyarapodó egyedszám ellen, így a kártétel sem lesz kellően mérsékelhető. A kémiai beavatkozás 3-5 db lakott járat/100 m2 fertőzés esetén indokolt – írják.

Pécsre került Benkő Dániel lant- és gitárművész hagyatéka

Benkő Dániel (1947-2019) lant- és gitárművész zenei könyvekből, kottákból és lemezekből álló hagyatékával gazdagodott a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának (PTE MK) könyvtára egy sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepség keretében szerdán.

A 2019-ben elhunyt művész nagy értékű hagyatékát megőrzésre, használatba kapta meg a pécsi művészeti kar. A feldolgozás után szerdától az intézményegység könyvtárában tette hozzáférhetővé a kottákból, zenei könyvekből és lemezekből álló gyűjteményt.

A hagyaték azért kerülhetett Pécsre, mert az országban itt indult el elsőként egyetemi szintű lantképzés 2023 őszén. Bár nagy külföldi könyvtárak is érdeklődtek az anyag iránt, Benkő Dániel komolyzenei munkásságának emlékét Magyarországon szerették volna megőrizni az örökösök.

Több más európai országhoz 60-70 év után csatlakozva – tavaly ősz óta a PTE keretein belül már Magyarországon is képeznek lantművészeket, akik a 14. és 16. század közötti zenei világ legfontosabb szereplőinek nyomdokaiba léphetnek. Vas Bence, a PTE MK művészeti és tudományos dékánhelyettese a hagyatékról szólva kijelentette: „elképesztő” méretű, kiemelkedő jelentőségű Benkő Dániel gyűjteménye. Feldolgozása hosszas munkát vett igénybe, és amely igazi ritkaságnak számító kottákat is tartalmaz.

Nagy-Benkő Dalma, a lantművész lánya „fantasztikus” dolognak nevezte, hogy édesapja zeneművészeti hagyatékát több hónapos feldolgozást követően sikerült a lehető megmegfelelőbb helyen hozzáférhetővé tenni.

A gyűjtemény szerdai ünnepélyes átadásán bemutatkoztak az első lantszakos hallgatók, valamint a PTE MK Zeneművészeti Intézetének oktatói. Károlyi Katalin magánénekes és Kónya István lantművész. Az este folyamán Axel Wolf német lantművész ad koncertet az intézet hangversenytermében, és másnap mesterkurzust is tart az egyetemen.

Újabb pedofilügyre derült fény, ezúttal egy békési gyermekotthonban tartóztattak le egy nevelőt

Múlt pénteken letartóztattak Békésen egy gyermekotthoni nevelőt, aki a gyanú szerint az intézményben elhelyezett fiúkat molesztálta – írja a 24.hu.

A lapnak a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy pedofil bűncselekmények gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak egy 62 éves békési férfi ellen. A gyanúsított több alkalommal szexuálisan molesztált két, felügyeletére bízott tizenéves fiút. „A nyomozó hatóság kezdeményezte a gyanúsított letartóztatását, amit a Békés Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság február 23-án el is rendelt” – írták.

A lap megkereste a megyei gyermekotthonokat felügyelő Gyöngyház Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Központot is. Itt azt mondták nekik, hogy csak a fenntartó, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) engedélyével válaszolhatnak kérdésekre. Őket is megkeresték, de egyelőre nem jött válasz.

Az SZGYF-hez tartozik az elhíresült bicskei gyermekotthon is, ennek volt a vezetője V. János, aki molesztálta a rábízott gyermekeket. A bicskei intézmény igazgatóhelyettese, K. Endre, akit azért ítéltek börtönbüntetésre, mert segédkezett a pedofil bűncselekmények eltussolásában. K. Endre kapott kegyelmet tavaly Novák Katalintól, aki bele is bukott ebbe az ügybe.

Több mint kétezer jogsértést követtek el teherautó- és buszvezetők egy hét alatt

A rendőrök 2141 esetben állapítottak meg jogsértést a múlt heti Roadpol országos akcióban, amelynek során tehergépkocsikat és autóbuszokat ellenőriztek Magyarország közútjain – írja a rendőrség.

A magyar rendőrség az európai közlekedésrendészeti szervek hálózata műveleti csoportjának (Roadpol) éves ellenőrzési terve alapján tartott országos akciót február 19-25. között. Kiemelten figyeltek a vezetési és pihenőidővel, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok betartására.

A rendőrök 8741 tehergépkocsit és 563 autóbuszt ellenőriztek, és 2141 esetben állapítottak meg jogsértést. Azonnali közlekedési korlátozást 17 tehergépkocsi esetében rendeltek el.

A tájékoztatás szerint a vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 201 alkalommal, a jármű- és rakománybiztonsággal kapcsolatban 196, míg az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt 177 alkalommal kellett intézkedni. A tehergépkocsi-vezetők ellenőrzésekor 7 esetben merült fel alkoholfogyasztás gyanúja. 410 alkalommal nem használták biztonsági övet, valamint 659 jármű vezetője túllépte a megengedett legnagyobb sebességet.

Az autóbuszok esetében a vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 12 alkalommal, míg az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt 13 alkalommal kellett intézkedni. Az ellenőrzött autóbuszok vezetői közül 56-an nem használták a biztonsági övet, és heten lépték túl a megengedett legnagyobb sebességet.

Autóval akarta elütni haragosát egy pécsi férfi

A Pécsi Járásbíróság F. A. J. vádlottat két rendbeli közúti veszélyeztetés és egy rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt egy év börtönre ítélte.

A vádirat szerint a vádlott férfi és E. T. sértett férfi 10 éve haragos viszonyban vannak egy korábbi konfliktus miatt. Tavaly április 7-én a délutáni órákban a sértett egy pécsi presszóban italozott élettársával, B. B. H. sértett nővel. A két férfi köszönt egymásnak.

A pár később hazaindult, amikor látták, hogy a vádlott nekiment a partoldalnak kocsijával, tolatni kezdett. Ezt követően megállt, kiszállt, majd a két férfi szóváltásba keveredett. A vádlott ezután visszaült, majd nagy sebességgel nekiállt tolatni úgy, hogy a jármű pótkereke hozzáért a nő mellkasához.

A pár ekkor értesítette a Pécsi Rendőrkapitányságot, majd különváltak. A vádlott viszont meglátta az úton gyalogló E. T.-t, és azt gondolta: megleckézteti. Hátramenetbe kapcsolt és kipörgő kerekekkel tolatni kezdett a közelben található ingatlan kerítése irányába, neki is ütközött. Nem sokon múlt, hogy E. T.-t is elüsse, de ő elugrott a jármű elől. E. T. emiatt elesett, megzúzódott a könyöke, ami nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülésnek minősül.

Az ítélet jogerős.

Életre szóló élményt szereztek egy baranyai kisfiúnak a rendőrök

Életre szóló élményt szereztek egy kisfiúnak a rendőrök – számolt be róla a Baranya vármegyei rendőrség.

A drávacsepelyi Eszter Lacika rajong a rendőrökért, ezért a szülei megkeresték a Siklósi Rendőrkapitányság munkatársait, hogy kisfiúk 5. szülinapjára lepjék meg őt. Lacika évek óta álmodozott arról, hogy egyszer igazi rendőrökkel találkozhasson és beülhessen a rendőrautóba, beszélgessen velük a munkájukról – írják a posztban.

A nagy napról videót is közzétettek:

A kollégáknak sikerült nagy meglepetést okozni a szülinaposnak, hiszen nagy álmát sikerült megvalósítani.

Nőtt a gólyák száma Magyarországon az elmúlt négy évben

Mintegy tíz százalékkal növekedett a fehérgólyák száma Magyarországon egy 2023-ban végzett felmérés szerint.

Tavaly az ország jelentős részén zajlott adatgyűjtés a fehérgólya-fészkekről, a nagyközönség számára is nyitott TermészetLesen program részeként. Az adatgyűjtést a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Turdus nevű applikáció Gólyales alkalmazása is nagyban segítette – áll a szervezet szerdai közleményében.

Az idén 50 éves egyesület megalakulása óta aktívan részt vesz a fehér gólyák védelmében és a faj időszakos felméréseiben. Az 1970-es évektől évtizedeken keresztül a költőállomány 4800 és 5500 között ingadozott az ötévente szervezett felmérések adatai alapján. Azonban a 2019-es országos felmérés némiképp váratlanul csak négyezer költőpárt mutatott ki. A csökkenés azóta megállt, sőt enyhe emelkedés volt tapasztalható, ezért is volt különösen érdekes az új felmérés eredménye.

Az MME online gólya adatbázisába 2023. december 31-ig feltöltött adatok több mint ezerkétszáz település mintegy négyezer fészkelőhelyéről tudósították a szakembereket. A napi megfigyelési adatok száma hatezer körül mozgott, a korábbi évekhez képest magas szám jórészt a Turdus alkalmazáson keresztül érkezett a felmérőktől.

A vizsgált fészkelőhelyek közül 2019 fészek volt lakott, amelyből 1690 sikeresen repített fiókákat vagy fiókát. 334 pár sikertelen volt, 85-nek nem ismert a költési eredménye, 33 fészket pedig magányos gólya foglalt el. Üres fészket 1021-et számoltak, 51 fészekkezdeményes és 501 lakatlan fészek volt fészektartó gólyakosáron. A sikeres párok összesen 5007 fiókát neveltek fel, így az átlagos fiókaszám az összes párra számolva 2,46, a sikeres párokra számítva 2,96 volt. Ez a szám nem rekordmagas, de a sokéves átlagnál jobbnak számít.

Több mint ezer olyan település volt, ahol a 2019-es országos felmérés során és 2023-ban egyaránt történt adatgyűjtés. A két adatsort alapul véve megbecsülhető a teljes országos állomány, amely 2019-ben mintegy 4000 pár volt, 2023-ban 4550 párra becsülhető. Ez a bő tíz százalékos emelkedés a négy évvel ezelőtti mélyponthoz képest pozitív eredmény – áll a közleményben.

Több melegrekord is megdőlt tegnap az országban

Megdőlt az országos napi melegrekord és a csaknem 130 éves fővárosi hajnali melegrekord kedden – közölte a HungaroMet szerdán.

Kedden folytatódott a Magyarországtól délnyugatra elhelyezkedő ciklon előoldalán a meleg levegő beáramlása a Kárpát-medence fölé. Az ilyenkor átlagosnál több fokkal melegebb időben sokfelé 15 Celsius-fok, a Tiszántúlon többfelé 20 Celsius-fok felett alakultak a napi csúcsértékek – írták.

Hozzátették: Körösszakálon 22,0 Celsius-fokot mértek, ezzel megdőlt az erre a napra vonatkozó napi maximum-hőmérséklet rekordja. A korábbi rekordot, 19,7 fokot még Sopronban mérték 1998-ban.

Közölték azt is, a fővárosban a hajnali melegrekord dőlt meg kedden, Lágymányoson ugyanis csupán 9,1 fokig hűlt le a levegő. A korábbi rekor 8,4 fok volt, amelyet Budapest Vár állomáson mértek 1897-ben – írták.

Totálkárosra tört a két autó a belvárdgyulai balesetben

Óriási karambol történt reggel Belvárdgyulánál. Ahogy arról mi is beszámoltunk, két személyautó és egy busz karambolozott Belvárdgyula közelében, az 57-es főút 20-as kilométerszelvényénél.

A katasztrófavédelem beszámolója szerint a baleset következtében három ember beszorult, őket feszítővágóval és nyomatóhengerrel szabadították ki az egységek. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. A balesetről a Baranya Vármegye Balesetek Bamosz Kft Facebook-csoportban jelentek meg képek:

A képek alapján elképesztően nagy ütközés történhetett. A képek tanúsága szerint a két személyautó a frontális ütközés hatására totálkárosra tört, a buszban csak kisebb kár történt.