Kezdőlap Blog Oldal 987

Fucsovics és Marozsán is továbblépett Dohában

0

Fucsovics Márton és Marozsán Fábián is bejutott a második fordulóba az 1,4 millió dollár (506 millió forint) összdíjazású dohai keménypályás férfi tenisztornán.

Fucsovics a spanyol veterán Alvaro Bautista ellen játszott, és meglepően sima győzelmet aratott. Az első szettben 6-1-re nyert, a második kicsit szorosabb volt, de a 6-3-as eredmény sem tekinthető túlzottan izgalmasnak.

Marozsán a nyitókörben a selejtezőből érkezett cseh Vit Koprivával (118.) csapott össze. Összesített mérlegük 1-1-re állt, 2020-ban a rivális, tavaly azonban Marozsán győzött salakon, kemény borításon először csaptak össze.

A hétfői mérkőzés sok bréket hozott, de az első szettben ebből Marozsán jött ki jobban, ugyanis amikor 6:5-ös előnyénél harmadszor is elvette Kopriva adogatójátékát, játszmaelőnybe került. A második felvonásban a cseh játékos 5:4-nél és 6:5-nél is szerválhatott az egyenlítésért, de a jelenlegi legelőkelőbben jegyzett magyar teniszező rövidítésre mentette a játékrészt, s végül 106 perc alatt továbbjutott.

„Mindig nehéz kvalifikációból érkező ellenféllel játszani, hiszen két győztes mérkőzés után teli van önbizalommal, nem volt ez másképp Kopriva esetében sem. Most vagyok itt először, a szeles időjárás nem a kedvencem, nem nekem kedvez, és kicsit még az is furcsa a fedett pályás meccsek után, hogy itt, Katarban már szabad téren játszunk” – mondta Marozsán a menedzsmentjének közleményében. „Mivel az elmúlt meccseim nem voltak tökéletesek, kifejezetten fontos győzelem volt egy nehéz ellenféllel szemben, aki remekül játszott alapvonalról, és aki ellen nehéz volt pontot nyerni, főleg fonák oldalon. Talán a tenyeresen tudtam inkább megverni. Örülök, hogy két szettben nyertem, a nehézségek után sikerült önmagamat is legyőzni”.

Marozsán a nyolcaddöntőben a másodikként rangsorolt orosz Karen Hacsanovval találkozik, míg Fucsovics a negyedik helyen kiemelt kazah Alekszandr Bublik vár.

Visszavághatunk a franciáknak az olimpián

0

Nemrégiben kisorsolták az olimpia vízilabda-versenyének a csoportköreit. Mivel mindkét válogatottunk szerzett kvótát, a sorsolás számunka is komoly téttel bírt. És végül azt lehet mondani, hogy Fortuna nem hagyott el minket.

A férfiaknál talán örömhír, hogy a negyeddöntős fiaskó után a franciáknak Párizsban van lehetőség visszavágni. E mellett még Spanyolország, Szerbia, Ausztrália, valamint Japán lesznek ellenfeleink, így mondhatjuk, hogy a csoportból való továbbjutás elvárt.

A nők kifejezetten szerencsés csoportban szerepelhetnek, ugyanis mind a világbajnok USA, mind az elődöntőben általunk éppen csak legyőzött Görögország, mind a szintén komoly játékerőt képviselő Spanyolország a másik csoportba került. A magyarok ellenfelei a tavalyi Vb-t megnyerő Hollandia, a dél-afrikaiak visszalépése miatt kvalifikáló Kanada, a vb-n szintén csoportellenfél Ausztrália, valamint Kína lesznek. Nem nehéz csoport, de fontos, hogy legalább az első 2 hely valamelyike meglegyen, különben a nyolcaddöntőben várhatóan egy nagyon kemény ellenfél érkezik.

Keddi időjárás Baranyában

Baranyában, kedden hidegfront okoz többfelé élénk, északnyugaton időnként erős ÉNY-i szelet.
Emellett napos és erősen felhős időszakok, valamint területek váltakoznak. Szórványosan alakulhatnak ki futó záporok.
Éjszaka is hasonló marad az idő. Nyugaton várható a több felhő, és ott van nagyobb esélye szórványos záporoknak, keleten felhőmentesebb lehet az ég.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
kedd reggel 2,
kedd délután 14,
szerda reggel 1 fok körül alakul.

A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
– Szerdán mérsékelt, élénk NY, DNY-ira forduló szél mellett, a nap nagy részében erősen felhős ég látszik valószínűbbnek, de időnként kisüthet a nap. Szórványosan kisebb eső, záporeső továbbra is előfordulhat.
– Csütörtökön, pénteken élénk, olykor erős DNY-i szél hoz újból enyhülést. Változóan, nagyobbrészt erősen felhős idő a legvalószínűbb, elvétve jelentéktelen esővel.
– Szombaton alapvetően borongós idő ígérkezik, többfelé esővel. Keleten még erős, időnként viharos lehet a D-ies szél, a Dunántúlon kissé mérséklődhet a légmozgás.

forrás: eumet

További érdekes tartalmak itt!

Etyek fideszes alpolgármestere volt K. Endre ügyvédje első fokon

Bálint Attila, Etyek jelenlegi fideszes alpolgármestere elismerte, hogy ő védte K. Endrét az elsőfokú tárgyaláson. „Mint ismert, K. Endre, a bicskei gyerekotthon korábbi igazgatóhelyettese megpróbált rávenni az áldozatok közül többeket, hogy vonják vissza vallomásukat Vásárhelyi Jánosról, az otthon igazgatójáról, K. feletteséről. Ők ezt végül nem tették meg, így ma már tudjuk – leginkább az RTL Házon Kívül c. műsorának éveken át készített riportjaiból –, hogy az igazgató a lehető legdurvább módon követett el szexuális visszaéléseket a gondjaira bízott gyerekekkel szemben.”– írta meg a 444.

Bálint Attila nem emlékszik pontosan, ki kérte fel munkára. Csak annyit mondott, hogy K. Endrével többször is beszélt. Bálint Attila a 2019-es etyeki önkormányzati választásokon volt Fidesz–KDNP jelöltje, ezután lett alpolgármester, és mindemellett a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet nevű állami tulajdonban lévő Nonprofit Kft.-nek igazgatója is.- közölte a Telex

További érdekes tartalmak itt!

Árvíz – Három vármegyében több utat is lezártak

Az áradások miatt országszerte több utat is lezártak – közölte honlapján hétfőn délután az Útinform.

    Tájékoztatásuk szerint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a Tisza áradása miatt nem járható az ároktői komphoz vezető út. A Sajó áradása miatt pedig lezárták a Kesznyéten és Sajóörös közötti összekötő utat a 4-es és a 7-es km között.
    Nógrád vármegyében az Ipoly áradása miatt az Őrhalomról az országhatárhoz vezető út, illetve a Drégelypalánk és az országhatár közötti út is le van zárva – közölték.
    Csongrád-Csanád vármegyében a Tisza magas vízállása miatt a Csongrád és Csépa közötti pontonhíd nem üzemel – hívták fel a figyelmet.

forrás: mti

További érdekes tartalmak itt!

Pécsi kábítószer-terjesztő bűnbandát számolt fel a rendőrség

Pécsi kábítószer-terjesztő bűnbandát számolt fel a rendőrség. Összehangolt akcióban hét dílert fogtak el a baranyai rendőrök múlt csütörtökön – közölte a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

    A rendőrség tájékoztatása szerint egy 26 éves pécsi férfi terítette a „kristályt” két bejáratott emberének. Egy 22 éves nőnek és egy 19 éves férfinak, akik saját vevőkörüknek árulták a drogot, alkalmanként volt, hogy 40-50 grammot.
    A terjesztésben még négyen segédkeztek, akik az eladások után a 26 éves férfinak tartoztak elszámolással. Egyikőjük pedig egyben a fő terjesztő jobbkeze is volt, ő hajtotta be a tartozásokat.
    Azt írták, hogy a rendőrök az elfogássokkor több helyen simítózáras tasakokban kábítószergyanús anyagot, illetve drog terjesztéséhez használt eszközöket találtak és foglaltak le.
    Az előállítást és a kihallgatást követően az elkövetőket őrizetbe vették, a rendőrök kezdeményezték a 26 éves férfi, két közvetlen társa, valamint a behajtóember letartóztatását, míg a másik három terjesztő bűnügyi felügyeletének elrendelését.
    Ellenük kábítószer-kereskedelem miatt indult nyomozás, az elfogáskor tetten ért vásárlóval szemben pedig kábítószer birtoklása miatt indult eljárás.

forrás: mti

További hírek itt!

Megölte párját egy holland nő Budapesten, egy bérelhető lakásban 

0

 Halálra szúrta a párját egy holland nő egy bérelhető, VII. kerületi lakásban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon. Délután azt írták, hogy a rendőrök a nőt őrizetbe vették.

    A rendőrségi honlapon korábban azt közölték, hogy több bejelentés érkezett a rendőrségre egy erősen vérző férfiról hétfőre virradóan a Kazinczy utcából. A megkéselt ember életét már a mentők sem tudták megmenteni – tették hozzá.
    A rendőrök délutáni tájékoztatása szerint a holland pár hétfőn hajnali 2 óra 10 perc körül féltékenység miatt veszett össze egy Kazinczy utcai Airbnb lakásban. A vita során a 44 éves nő egy késsel kétszer vállon szúrta 54 éves párját, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A feltételezett elkövető a cselekmény után megkezdte a férfi újraélesztését, eredménytelenül.
    A kiérkező rendőrök a nőt a helyszínen elfogták, és emberölés megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették. Vallomásában azt mondta, hogy az esetre nem emlékszik.

forrás: mti

További érdekes tartalmak itt!

Megdőlt az ipari naperőművek termelési csúcsa

0

Idén először dőlt meg az ipari naperőművek termelési csúcsa, de biztosan nem utoljára – tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfői Facebook-bejegyzésében.

    A tárca ismertette: a jelenlegi elszámolási adatok szerint február 16-án déltájban 2756 megawattig futott fel az 50 kW feletti napelemes rendszerek összes termelése. A korábbi negyedórás teljesítménycsúcsot tavaly augusztus 12-én mérték 2731 megawattal.
    A pénteki rekorddöntést a kapacitások lendületes bővülése nyomán, az időjárás kedvezőbbre fordulásával minden bizonnyal hamar újabbak követik majd. Tavaly februártól májusig minden hónap új csúcsot hozott, előfordult az is, hogy egy hétvége alatt többet – jelezte a minisztérium.
    Tavaly több mint 1600 megawattal nőtt a naperőművek beépített teljesítménye Magyarországon. A minden korábbit felülmúló éves bővülésen nagyjából fele-fele arányban osztoztak az ipari és a háztartási méretű rendszerek. Jelenleg az összes kapacitás mintegy 60 százalékát adják a nagyobb erőművek 3379 megawattal.
    A jövő a zöldenergiáé, azoké az országoké, amelyek gyorsan és ésszerűen hajtják végre a zöld átállást. A napenergia hasznosításában Magyarország élen jár Európában, a hazai naperőművek a második legnagyobb arányban részesülnek az áramtermelésből – emelte ki az EM.
    A tárca kitért arra is, hogy az időjárásfüggő megújulók terjedése világszerte komoly kihívás elé állítja a rendszerüzemeltetőket. A Mavir idén januárban többször tapasztalt 400 megawattot meghaladó kiegyenlítetlenséget, mint 2018-ban egész évben.
    A megújulók természetes teljesítményingadozására az energiatárolók telepítése kínál rövid távon bevethető megoldást. A kormány összesen 200 milliárd forinttal támogatja a magyar családokat és vállalkozásokat a zöldenergia tárolásában – írta bejegyzésében a tárca.

forrás: mti

Más érdekes tartalmak itt!

Csaknem tizenkétezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon

0

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén is elkészítette a Magyarországon telelő erdei fülesbagoly-csapatok országos felmérését. A beérkező adatok szerint január végén hazánkban megközelítőleg 12 ezer erdei fülesbagoly telelt.

    A közleményben felidézték, hogy idén is a lakosság és a média segítségét kérték a Magyarországon telelő erdeifülesbaglyok felméréséhez. Amiben az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya, helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzetipark-igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálata, más civil szervezetek, óvodák és iskolák vettek részt összesen legalább 431 felmérő vett részt. Ennek köszönhetően Magyarország összes vármegyéjéből és a fővárosból is érkeztek megfigyelési adatok.


    Az eredmények szerint a számolás idején Magyarország legalább 638 településén, 1 035 helyszínen 11 629 erdei fülesbagoly telelt.
    Mint írták, a megismételt számolásoknak köszönhetően évről évre bővülő adatsorokból sok következtetés vonható le. Az idei kapcsán az egyik legsokatmondóbb a baglyok által elpusztított kisrágcsálók kimagasló száma lehet. Figyelembe véve, hogy egy-egy erdei fülesbagolynak legalább napi átlag két és fél egér vagy mezeipocok-méretű zsákmányállatra van szüksége. A kicsivel több mint három téli hónap száznapos telelési időszakával számolva a baglyok 2 907 250 rágcsálót pusztítanak el a 2023/2024-as telelési időszakban.
    Ennyi mezeipocok-méretű zsákmányállat össztömege (25 grammos egyedenkénti átlag testtömeggel számolva) mintegy 73 tonna. A gazdálkodóknak ennyi, mezőgazdasági kárt is okozó egér és pocok ellen nem kell drága és a környezetre is veszélyes irtószerekkel védekeznie, mert ezeket a baglyok ingyen, biológiai úton, plusz környezetterhelés nélkül távolítják el a földekről – hangsúlyozták az MME hétfői közleményében.
    Bővebb információk a témában a www.mme.hu weboldalon találhatók.

forrás: mti

További fontos tartalmak itt!

Elítélték azt a nőt, aki a szomszédba dobta újszülöttjét

0

Szabadságvesztésre ítélték azt a fiatalkorú nőt, aki a szomszédba dobta újszülöttjét Borsodban. Négy év fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte a Miskolci Törvényszék azt a fiatalkorú nőt, aki tavaly februárban a szomszédba dobta újszülöttjét egy borsodi kisvárosban.

    A tájékoztatás szerint a nő egy titkolt terhességet követően házuk hátsó udvarán szülte meg gyermekét. Majd miután elvágta a köldökzsinórt, WC-papírt tömött az újszülött szájába, átdobta a szomszédos ingatlanra és magára hagyta.
    A gyermeket a kiérkező rendőrök találták meg, akik átadták a mentőegységeknek. Azonban a csecsemő az ellátatlanság és a hideg okozta kihűlés miatt életét vesztette.
    Mint írták, a terhelt az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott jogáról a tárgyalásra. Őt a bíróság tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt ítélte el.
    A büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként vették figyelembe a vádlott bűnösségre kiterjedő beismerő vallomását és megbánó magatartását. A bíróság különös méltánylást érdemlő körülményként hivatkozott arra, hogy a halálesetben egy orvosi műhibával egyenértékű diagnosztikai mulasztás is szerepet játszott a mentőápoló részéről.
    Ugyanakkor súlyosító körülményként vették figyelembe, hogy az elkövetés hozzátartozó sérelmére történt. És azt, hogy a cselekmény megyeszerte közfelháborodást váltott ki, továbbá ilyenként esett latba a hasonló cselekmények elszaporodása is.
    A közlemény szerint az ítélet nem jogerős. Ellene a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, az ügyész pedig három munkanapot fenntartott a nyilatkozattételre.

Korábban írtunk már hasonló esetről itt.

forrás: mti