Kezdőlap Blog Oldal 988

Énekművészeknek indít posztgraduális képzést a Pécsi Tudományegyetem

0

Énekművészeknek indít posztgraduális képzést a tervek szerint szeptemberben a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara (PTE MK) és a Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes által alapított KvintEsszencia Mesteriskola Alapítvány, az erről szóló megállapodást hétfőn, Pécsen írták alá.    

A felsőoktatási intézmény a – Miseta Attila rektor, Decsi István kancellár, Szieben László, az alapítvány kuratóriumi elnöke, valamint Miklósa Erika és Novák Péter kuratóriumi tag által jegyzett – dokumentumról Miklósa Erikát idézve azt írta: Novák Péterrel olyan képzési tervet dolgoztak ki a fiatal magyarországi, külhoni, külföldi pályakezdő énekművészeknek, amely komplexen kezeli a professzionális, akár a nemzetközi szintű pályához szükséges készségek fejlesztését.    

„Ez a szakma nemcsak alapos képzést, de folyamatos önfejlesztést is igényel, a tudásszerzés soha nem befejezett, ezt igyekeztem már eddig is átadni a tehetséggondozás különféle platformjain” – hangsúlyozta Miklósa Erika.    

Az egyetem ismertetése szerint az új program mentén az énekművészek képzése mesterkurzusokkal, operastúdiókban való tanulmányokkal, egyéni felkészítéssel folytatódhat a diplomaszerzés után.    

Lengyel Péter, a PTE MK dékánja azt mondta: a művészeti kar kiemelt célja az oktatás minőségének folyamatos fejlesztése, a képzési lehetőségek bővítése.    

A kar Magyarországon egyedülálló módon integrált művészeti képzést biztosít, és az összművészeti koncepció minél szélesebb kibontakozásán dolgozik, ezt támasztja alá ez az együttműködés is, melynek révén minőségi posztgraduális képzést indíthatnak a zeneművészeti intézetükben – tette hozzá.   

Az egyetem kitért arra, hogy a kar és az alapítvány közösen dolgozik a képzés akkreditációjának kidolgozásán a következő hónapokban.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalon minden hír aktuális és friss.

Holttestet találtak túrázók a Börzsönyben

0

Vasárnap kora délután túrázók telefonáltak a 112 segélyhívó számra, hogy a piros kereszt közelében a Kovács patakban egy holttestet találtak. A hívás a Katasztrófavédelem Nógrád megyei ügyeletére érkezett, ahol azonnal riasztották a Börzsönyi Hegyimentő Szolgálatot. – olvasható a Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat hivatalos oldalán.

A szokolyai bázisról azonnal a helyszínre indult két hegyimentő terepjáróval, míg egy másik társuk Csóványosról indult gyalog. A helyszínre lettek riasztva a Vámosmikolai önkormányzati tűzoltók, az Országos Mentőszolgálat és a Pest Vármegyei Rendőrség is.

A helyszínen egy idősebb férfi holttestét találták meg, aki feltehetően már hosszabb ideje elhunyt. A helyszín a szokásos túra útvonalakhoz képest távolabb volt, feltehetően ezért nem vette észre senki korábban. Azok a túrázók, akik vasárnap rátaláltak teljesen véletlenül tévedtek lejjebb a turistaútról.

A hegyimentőkön kívül a többi sürgősségi jármű csak a Katalin-forrásig tudott behajtani, mivel az elmúlt időszak esőzései jelentősen feláztatták a talajt ezért még terepjáróval is körülményes volt a helyszín megközelítése.

A késő estig tartó műveletben a hegyimentők terepjáróval szállították folyamatosan a parkoló és a helyszín között a tűzoltókat, mentősöket, orvosokat, rendőröket és helyszínelőket, valamint a kegyeleti szolgálat munkatársait.

A körülményeket a Rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja. – áll a közleményben.

Forrás: borzsonymentok.hu

A bahir.hu oldalán naponta talál friss hírt, információt.

50 éves Mága Zoltán

0

Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas zenész, hegedűművész 1974. február 19-én született Szolnokon. Mága Zoltán napjainkban a világ legrangosabb koncerttermeiben mutatja be a magyar zenei hagyományokat. Játékát a klasszikus zene, a népzene, a cigányzene, a popzene és egyéb irányzatok ötvözésével kialakított crossover stílusát világszerte elismerik. Művészi repertoárja a hagyományos cigány népzenétől a klasszikus darabokon át a dzsesszig, sőt a könnyűzenéig terjed.

Nős, három gyermek édesapja.

Zenész családba született. Hatévesen kapta első hegedűjét, tizenkét évesen már a Rajkó Zenekar prímása volt. 1996-ban Budapest Gipsy Band néven együttest alapított. 1997-ben előadóművészi diplomát szerzett népzene szakon. Pártolva az élethosszig tartó tanulást – és példamutatásképpen is –, diplomát szerzett a Pécsi Tudományegyetem hegedűművész alap szakán, majd elvégezte a mesterképzést is.

Pályafutásának első jelentős állomásaként a világhírű Rajkó Zenekar vezető prímásaként Európa szinte minden fővárosában, Amerikában és a Távol-Keleten egyaránt öregbítette szeretett hazája hírnevét. Később az általa alapított Budapest Gypsy Banddel bejárta a Föld másik felét, és sikeres koncerteket adott.

2000-től lép fel a magyar Moulin Rouge-ban, amelynek 2003-ig a népzenei vezetője is volt.

Mága Zoltán díjai, kitüntetései:

2004-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjével tüntették ki

2005. Kisebbségekért-Díj 

2005. Ordines Internationales Pro ConcordatiaPopulorum (Nemzetközi Egyesülés a Nemzetek Kölcsönös Egyetértéséért) Lovagrend lovagja 

2006. évi rendkívüli dunai és tiszai árvíz- és belvízvédekezésben végzett áldozatos munkájáért és a nehéz időszakban mutatott helytállásának elismeréseként „A vizek kártételei elleni védekezésért” érdeméremben részesült. 

2007. május 13-án, annak érdekében végzett áldozatos munkájáért, hogy Magyarország, mint az Európai Unió tagállama el- és megismert legyen, valamint művészete, közösségépítő és társadalmi szerepvállalása elismeréseként Európa-díjban részesült.

2007. április 28-án a Máltai Lovagrend eddigi munkássága és karitatív tevékenységének elismeréseként lovaggá avatta. 

2007. június 24-én a SovereignOrder Of Saint John Of Jerusalem Máltai Lovagrend legmagasabb kitüntetését, a Becsületrend Nagykeresztjét vehette át.

2007 augusztusában zajlott az a ceremónia, amelyen a Máltai Lovagrend a művészt jószolgálati kulturális nagykövetté nevezte ki. 

2007. augusztus 20-án a Magyar Köztársaság elnöke megbízásából a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át. 

2007. október 20-án a Budapesti Operettszínház a Tiszteletbeli Örökös Tag címet adományozta neki, Kálmán Imre – operettjeiről híres magyar zeneszerző és karmester – születésének 125. évfordulója alkalmából. 

2007-ben  a Szent István Bazilikában megrendezett jótékonysági emlékkoncert alkalmából Puskás Ferenc emlékérmet kapott.

2008. január 22-én a Magyar Kultúra Napján, a Magyar Kultúra Lovagjává avatták. 

2008. november 17-én a főváros legmagasabb kitüntetését, a Budapestért-Díjat vehette át Budapest nagyköveteként a főváros zenei életében betöltött kimagasló szerepéért, valamint példaadó karitatív tevékenységének elismeréseként.

2008. november 28-án a VOSZ elnöksége Előadóművész kategóriában regionális Príma Díjban részesítette.

2009. március 7-én a Közéleti Díjat vehette át. 

2009 decemberében sportban is remekelt, fogathajtásban az Adrenalin Világkupa győztese lett. 

2009 decemberében a Károly Róbert díjat vehette át 

2010. szeptember 1-jén Szolnok város díszpolgárává avatták a város érdekében végzett jótékony célú munkásságáért, kiemelkedő művészeti tevékenységéért, és Szolnok hírnevének öregbítéséért. 

2010. október 13-án a honvédelem ügye érdekében huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül az I. osztályú Honvédelemért Kitüntető Címet vehette át.

2011. január 22-től a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének tiszteletbeli tagja.

2011. március 2-án Fonogram díjat kapott az év szórakoztató zenei albuma kategóriában,

„A királyok hegedűse” c. albumáért.

2011. szeptember 17-én Mindszenty-emlékérmet kaptak: Böjte Csaba ferences szerzetes és Mága Zoltán hegedűművész. E kitüntetést a Mindszenty Társaság ítéli oda azoknak, akik a névadó bíboros példáját követve munkásságukkal mások és az ország javát szolgálják. 

2011 szeptemberében vehette át a Széchenyi Társaság díját a Magyar Tudományos Akadémián. Mága Zoltán a Magyar nemzet érdekét képviselő, magas színvonalú művészi tevékenységét, széles körű karitatív munkáját, a Széchenyi társaság gróf Széchenyi István szellemi öröksége folytatásaként értékelte és ezért a „Széchenyi Társaság Díja” kitüntető elismerésben részesítette.

2011. november 15-én Kunszentmárton díszpolgárává választották. 

2011. december 2-án megkapta a magyarországi Oszkár díjnak számító Prima Primissima Közönségdíját több mint 450 ezer szavazattal. 

2012. március 30-án Hűség a Hazához Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést kapott.

2012. június 19-én Mága Zoltán Prima Primissima díjas hegedűművésznek nemzetközi hírű zenei teljesítményéért, kiemelkedő közéleti tevékenységéért, közhasznú jótékonysági kezdeményezéséért a Budapest Díszpolgára kitüntető címet adományozta Budapest főváros közgyűlése. 

2014. Világ Magyarságáért-díj
2015. Pro Caritate-díj

2016. Kálvin János Emlékérem
2018. A Magyar Érdemrend tisztikeresztje

Forrás: wikipedia.org, magazoltan.com

Közös gazdademonstrációt tartanak a V4-es agrárszervezetek

0

Közös demonstrációt szerveznek a Visegrádi országok agrárkamarái Lettország és Litvánia képviselőivel együtt február 22-re, arra hívják fel a társadalom figyelmét, hogy az Ukrajnából érkező gabona és élelmiszer tönkreteszi az európai gazdákat – erről Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke beszélt az M1 aktuális csatornán hétfőn.    

Elmondta, hogy az elmúlt években az Európai Agrárpolitika (KAP) zsákutcába kanyarodott, az állattartókat és a mezőgazdasági termelőket klímagyilkosnak bélyegezték és ezt jogszabályokkal is megerősítették.     

Az európai zöld megállapodásról szólva (Green Deal) kifejtette: egy szakmaiatlan és megalapozatlan diktátumról van szó. Az elmúlt időszak gazdatüntetései után ebből kezdenek a döntéshozók visszahátrálni, vélhetően a közeledő EP választások miatt.    

Ehhez társul még az Ukrajnából az EU-ba korlátozás nélkül érkező gabona és élelmiszerimport – baromfihús, tojás, méz – amely egyenlőtlen helyzetet teremt, veszélyezteti az európai gazdákat és fogyasztókat.    

Az ukrán gazdák versenyelőnyt élveznek, mivel nem kell teljesíteniük azokat a szigorú élelmiszerbiztonsági előírásokat, mint az európai gazdáknak, továbbá méretgazdaságossági tényezők is mellettük szólnak – emelte ki.    

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című hétfői műsorában Győrffy Balázs kijelentette, hogy az egész európai gazdatársadalom forrong, elfogyott a türelem. „Azt látjuk, hogy a brüsszeli elit magasról tesz a véleményükre és problémáikra” – fogalmazott.   

Hozzátette: a demonstrációk egyik célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét és eloszlassa a termelőket érő bírálatokat. A vizeink, a földünk megvédése közös cél, és az állatjólét egyben gazdasági érdeke is a termelőknek – hangsúlyozta.   

A műsorban elhangzott: Ukrajna fekete-tengeri gabonaexportja elérte a háború előtti szintet, az EU mégis fenntartja a szolidaritási folyosót, amelyet azért hoztak létre, hogy biztosítsák a fejlődő országok gabonaellátását.    

Győrffy Balázs ezzel összefüggésben kifejtette: ennek oka, hogy Ukrajna kiszorult az európai piacokról és most ezt igyekeznek visszaszerezni.    

Rámutatott: a tíz legnagyobb ukrán mezőgazdasági vállalatból kilenc nyugat-európai és az Egyesült Államokban bejegyzett nagy társaság, az ő érdekük, hogy piacot szerezzenek Európában, de ennek az európai gazdálkodók fizetik meg az árát.    

A NAK a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségével (Magosz) országjárásba kezdett, mintegy 70 fórumon ismertetik majd a vidékfejlesztési forrásokkal kapcsolatos tudnivalókat illetve az uniós mezőgazdasági politika várható alakulásáról tájékoztatnak – tudatta.

Kifejtette: a gazdatársadalom a magyar kormánytól minden támogatást megkap. Vidékfejlesztési programokra óriási forrásbőség áll rendelkezésre; minden 100 forintból 80 forint hazai forrás, ami a maximálisan biztosítható érték.

Az EP választások egyik kérdése, hogy Magyarországot olyanok képviseljék Brüsszelben, akik értik a mezőgazdaság működését, vagy akik legyőzendő ellenséget látnak benne – fogalmazott Győrffy Balázs.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalon folyamatosan talál napi közéleti kérdéseket boncolgató írásokat.

Évértékelő

0

Korábbi főszerkesztőnk Vági Márton 2023 májusától Máltán él és dolgozik, azonban közösségi oldalán rendszeresen foglalkozik magyarországi közéleti témákkal, így időről-időre megosztjuk egy-egy írását, mint véleménycikket.

Az alábbiakban Vági Márton írását változtatás nélkül közlöm:

Orbán sikerről már nem tud beszélni.

Jó ideje megfigyelhető, hogy Orbán évértékelője vagy bárrmely megszólalása nem a Fidesz sikereiről szól, nem a magyar gazdaság teljesítményéről, hanem a baloldalról, az EU-ról, a háborúról, vagy bármi másról. Gyakorlatilag évek óta ugyanaz a lemez:

Rögtön elmondja, hogy a vírus/háború/Brüsszel/gyíkemberek miatt nehéz időszakot élünk, de persze MIMAGYAROK ebből is megerősödve fogunk kijönni, majd ostorozza Brüsszelt/Bident/a baloldalt/Ukrajnát, majd a végén valamilyen wishful thinking arról, hogy az idei év a MIMAGYAROK éve lesz, most már aztán tényleg minden fasza lesz. Hogy aztán jövőre, a következő évértékelőjén mindent kezdjen elölről.

Nem kell ám ezen csodálkozni, mégsem beszélhet a magyar oktatásról, az egészségügyről, a gazdasági növekedésről, a reálbér és reálnyugdíj növekedésről, mert az nincs.

Pedig milyen jó lenne, ha az ország miniszterelnöke az évértékelőjén tudom is én arról beszélne, hogy hála a gazdaság jó teljesítményének, hogy az átlagos pedagógus bér idén eléri a nettó 2000 eurót, hogy már hat magyar egyetem van a világ 500 legjobbja között, hogy a vártnál többet fogunk tudni K+F-re fordítani, hogy a nyugdíjak 4 százalékkal infláció felett emelkednek, hogy az államadósság csökkent, hogy a migrációs mérleg pozitív, hogy az azonos nemű házasság elismerése révén 46 százalékkal csökkent az árvaházakban lévő 12 évnél fiatalabb gyerekek száma, hogy befejeződött a Szeged-Pécs gyorsvasút, ami a Szeged-Debrecen vonalhoz kapcsolódik hozzá, és már épül a Pécs-Győr közti szakasz is, hogy idén vadiúj HÉV-kocsik érkeznek Lengyelországból.

De ilyenekről nem beszél Orbán, mert nem tud. Mert ilyen – valódi, és valójában fontos – sikerek jóideje nincsenek. Most csak a harc van a láthatatlan ellenségekkel, az uszítás van, a magyarázkodás van, hogy legalább a hívek számára meg tudja magyarázni a kudarcos kormányzását.

Forrás: Vági Márton

Több pénzmosásgyanús esetet nem jelentett be haladéktalanul az Erste és az MBH Bank a hatóságnak

0

Az MNB 10-10 millió forint bírságot szabott ki az Erste Bankra és az MBH Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozási kockázatok azonosítása, kezelése és megfelelő eljárásokkal, kontrollokkal való csökkentése terén feltárt hiányosságok miatt. A vizsgált piaci szereplők többek között a gyanús esetek bejelentése, a belső ellenőrzési és információs rendszer szűrési gyakorlata kapcsán vétettek hibákat – jelentette be az MTI-nek hétfőn eljuttatott közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).    

Mint hangsúlyozták, a feltárt problémák ugyanakkor nem érintik az intézmények megbízható működését.    

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) témavizsgálatot végzett három banknál – az Erste Bank Hungary Zrt.-nél (ERSTE Bank), az MBH Bank Nyrt. (MBH Bank, a vizsgálat kezdetekor még MKB Bank Nyrt.) és a CIB Bank Zrt.-nél) a tranzit fizetési számlákkal kapcsolatos pénzmosási kockázatok, kockázatkezelő intézkedések, pénzmosási kontrollok ellenőrzésére. A pénzügyi felügyelet a 2022. január 1-től a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot tekintette át.    

A vizsgálat célja annak feltárása volt, hogy a pénzügy intézmények kellő alapossággal járnak-e el a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás megelőzési tevékenységük során, azonosítják-e a tranzit fizetési számlákkal kapcsolatos kockázatokat, s megfelelő eljárásokat, kontrollokat alkalmaznak-e ezek csökkentésére.   

Az MNB az Erste Bank és az MBH Bank esetében hiányosságokat tárt fel a pénzmosásgyanús esetekre vonatkozó bejelentési gyakorlattal kapcsolatban, mivel azok nem minden esetben történtek meg haladéktalanul az illetékes hatóság (NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Iroda) felé. Jogsértőnek bizonyult az is, hogy a két hitelintézet a belső ellenőrző és információs rendszer által generált jelzéseket késedelmesen, nem határidőben dolgozta fel.     

A bankoknál emellett több esetben elmaradt a pénzeszközök forrására vonatkozó információk beszerzése is az érintett ügyletek körében.    

A vizsgálat az Erste Bank esetében a belső ellenőrző és információs rendszerének működtetésével kapcsolatban a riasztások kivizsgálásának kontrollja tekintetében is tapasztalt hiányosságot.    

A mintavételezés alapján feltárt jogsértéseket az Erste Bank és az MBH Bank esetében azok előfordulása alapján az MNB nem értékelte rendszerszintű hiányosságként – jelezte a felügyelet.

Az MNB a feltárt jogsértések előfordulása és a rendszerszintű jogsértések elmaradása miatt úgy ítéli meg, hogy a korábbi hasonló tárgyban 2021-ben zárult témavizsgálat eredményeihez képest a tranzit fizetési számlákkal kapcsolatos kockázatok kezelésében érdemi előrelépés történt.  

A feltárt problémák miatt az MNB az Erste Bankra és az MBH Bankra 10-10 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki és kötelezte azokat a határozatban foglalt határidőkkel – a döntéshozó testületek által jóváhagyott, dokumentált módon – a feltárt hiányosságok kijavítására. Súlyosbító körülményként értékelte a bankok piaci részesedését, a jogsértések súlyát, valamint a mulasztással előidézett kockázat magas fokát.    

A vizsgálat a CIB Bank Zrt. esetében jogsértést nem tárt fel, így az eljárást végzéssel megszüntette – fűzte hozzá az MNB.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalán naponta frissülnek a hírek, információk.

Elhunyt Prof. Dr. Illei György

0

Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatta a Pécsi Tudományegyetem, hogy Prof. Dr. Illei György, emeritus főiskolai tanár, életének 91. évében elhunyt. Professzor úr az orvostudomány és az egészségtudományok területén végzett páratlan munkássága által több egészségügyi dolgozói generációra is nagy hatással volt.

Személyében nemcsak egy kiváló tudóst és oktatót, hanem egy mély emberi értékekkel bíró tanítót, mentort is elvesztettünk. – olvasható a PTE Egészségtudományi kar oldalán.

Illei György 1932. július 10-én született Baján. 1956-ban a Pécsi Orvostudományi Egyetemen általános orvosi oklevelet szerzett. 1955 és 1972 között a POTE Anatómiai Intézete orvosgyakornoka, majd 1956-tól a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán gyakornok, 1958-tól segédorvos. 1960-ban szülész-nőgyógyász szakvizsgát tett, a következő évben kinevezték a klinika osztályvezető egyetemi tanársegédévé, 1966-ban lett egyetemi adjunktus; 1967-tól az orvostudományok kandidátusa. 1973-tól a Vas megyei Tanács Markusovszky Kórház–Rendelőintézetében főorvosi beosztásban dolgozott, 1977-től főigazgató főorvos helyettes volt. 1995. július 1-jén a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Kar Főiskolai Kar Pécs Képzési Központi Ápolástudományi Intézet tanszékvezető főiskolai tanára, kutatási és fejlesztési főigazgató helyettes. 1962-1963-ban a londoni egyetem Nőgyógyászati Klinika Endokrinológiai Kísérleti Laboratóriumának vendégkutatója volt.

A professzor számos új műtéti eljárást vezetett be, de jelentős endokrinológiai és immunbiológiai elméleti kutatást is vezetett. Két alkalommal egy-egy évet Londonban töltött, hogy ezen ismeretek pontosabb megértésének szentelje. Több mint másfél évtizedig látta el a főigazgató tudományos helyettesi teendőket. Az orvoskar kifejezett kérése ellenére 1994-ben – következetes magatartását bizonyítva – nyugdíjba ment. Több évtizedes oktatói és tudományos tapasztalatát a továbbiakban a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán kamatoztatta, kezdetben Szombathelyen majd Pécsett, főleg a diplomás ápoló- és szülésznőképzés terén országos kisugárzású szakmai sikerek bemutatásával. Több szakkönyvet írt illetve szerkesztett. Számos kitüntetés birtokosa volt, „Kiváló orvos”, a „Pro Facultate Scientiae Sanitatis”, de életművéért 2003-ban megkapta a „Magyar Köztárasági Érdemrend Tiszti Keresztje Polgári Fokozatát”- is. Puritán életet élt, vagyont nem gyűjtött, magánrendelése nem volt, szigorúan ellenezte a „klinikai magángyakorlatot” is. 

Egy titokzatos terv szerint Szeged után Pécs környékére hozhatnak óriásberuházást Szijjártóék

0

Hatalmas méretű körzetet minősítettek át beruházási területté Pécs mellett, épp egy olyan területen, amely az ivóvíz-ellátás szempontjából létfontosságú, ám a víztartalék már fogytán van. A kormányzat eltökéltnek tűnik abban, hogy Szeged mellett a baranyai megyeszékhely legyen a következő nagy iparfejlesztési célterület, miközben az utóbbi idők országos tapasztalatai nyomán a helyiek az akkuipar betelepülésétől, a gazdálkodók pedig földkisajátításoktól tartanak.  – írja 24.hu

Innentől kezdve a kormányzati beruházásösztönzés stratégiai fókuszát Dél-Magyarországra kell helyezni, miután a keleti és a nyugati országrészek tőkevonzó és beruházásvonzó képességét nagyjából egyensúlyba hoztuk –  novemberben nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Amelyből meg lehetett tudni, hogy a kormány kiemelt fókuszt helyez a Szeged-Pécs-Békéscsaba sávra.

A tavalyi év végén már nyélbe is ütöttek egy megállapodást Szegeden, amelynek keretében a kínai elektromosautó-gyártó BYD gigaberuházást hajt végre a város határában.

Pécsett még nem történt konkrét ügylet egyetlen beruházóval sem, az előkészületek elkezdődtek, komolynak tűnő kormányzati szándék mellett.

A pécsi önkormányzat 2023-ban elfogadott közgyűlési határozatot arról, hogy nem támogatja akkumulátor-ipari beruházás létesítését a baranyai megyeszékhelyen.

A pécsi városvezetést ugyanis tavaly 16 esetben keresték meg akkuipari-üzem létesítése céljából.

2023 júliusában viszont 600 hektáros kiemelt beruházási területet került kijelölésre Pécs közelében. Ez a terület Bicsérd, Kővágótöttös és Kővágószőlős községek területén helyezkedik el.

A kijelölt célterület a környéken található települések és Pécs ivóvízellátásának szempontjából rendkívül kritikus helyen fekszik. Itt található többek között a tortyogói és a pellérdi vízbázisok, amelyek Pécs vízigényének körülbelül a 90 százalékát fedezik. A vízbázisokhoz tartozó védőövezet egyes pontokon találkozik is a befektetési területtel.

Pécs és környékének vízszolgáltatója, a Tettye Forrásház Zrt. szerint az ottani víztermelő kutak közvetlenül a befektetési terület határán fekszenek, illetve vannak tartalékkutak és a felszín alatti vizek vizsgálatára létesített figyelőkutak, amelyek a célterületen belül épültek.

Ebben az esetben nem lenne más lehetőség: Pécsnek több Duna-vizet kellene átvennie. Hozzátette: ennek is megvan a kockázata, mivel kétségek vetődtek fel afelől, hogy a Mohács irányából érkező vízvezeték teljesen biztonságos-e. Ezzel együtt a Duna-víz eleve rosszabb minőségű, mint a helyi vízbázisokon kitermelt víz.

Mindehhez hozzájárul a környéket is sújtó klímaváltozás, amelynek jól látható hozadéka például a 2022 nyarán kiszáradt Bicsérdi-horgásztó, amely azután száradt ki, hogy a medrébe két éven keresztül nem érkezett vízutánpótlás.

A Pécs környékére tervezett iparfejlesztés jellegére a kormányzattól tavaly nyár óta nem adnak tájékoztatást.

Keresztes László Lóránt, az LMP pécsi parlamenti képviselője például már több ízben is kérdést intézett az illetékesekhez. Legutóbb Menczer Tamás, a külügyminisztérium államtitkára azzal hárította el a válaszadást, hogy: „minden esetben a beruházási tárgyalások lezárulta után van lehetőségünk tájékoztatást adni az adott beruházásról. Ez a nemzetközi gyakorlat, máskülönben esélyes, hogy elijesztjük a befektetőket”.

Tavaly év végén Szijjártó Péter miniszteri meghallgatása során pedig egészen röviden hárított, mondván: „nem tárgyalunk akkugyár Pécs mellé hozataláról”.

Pécs környékén a tavalyi megnyugtató szavak ellenére is tartanak attól, hogy szennyezőanyagok hordozó beruházások jelenhetnek meg a térségben.

Vér József Bicsérd független polgármestere a 24.hu-nak elmondta: összesen 106 tulajdonosnak van földje a beruházási célterületen, ezeknek nagyobb része termőföld, kisebb része erdő, illetve legelő. Megerősítette, hogy a területen ipari parkot hoznak létre, amelyet sem ő, sem a község képviselő-testülete nem ellenez.

Bicsérd polgármesterének egyelőre nincs információja arról, hogy milyen szereplő érkezhet a településre.

Több lakossági fórumot is rendeztek már az új beruházási célterülettel kapcsolatban, viszont a meghívások ellenére sem jelent meg ezeken sem Hoppál Péter, sem pedig Nagy Csaba Pécs fideszes országgyűlési képviselője – nyilatkozta a 24.hu-nak Keresztes László Lóránt, aki elmondta: a kormánydöntéssel jogi értelemben elvették az önkormányzatok lehetőségét attól, hogy bármi beleszólásuk legyen a fejlesztésekbe, így kizárólag a kormányon múlik, hogy mi lesz az érintett célterület sorsa.

Keresztes László Lóránt, LMP-s politikus szerint nem csak a jelenlegi iparfejlesztések iránya, hanem a Magyarország uniós kötelezettsége is azt sejteti, esélyes, hogy akkuhulladék-feldolgozó üzemet (is) létrehozhatnak a leendő ipari parkban.

Ungár Péter szerint badarságokat mondott Orbán Viktor az évértékelő beszédében

Vasárnap délután az LMP társelnöke, Ungár Péter reagált Orbán Viktor szombaton elhangzott évértékelő beszédére. Az online közvetített sajtótájékoztatóban elhangzottak meglátások, kérdések többek között a gyermekvédelmi helyzetről, a miniszterelnök ellentmondásos zöldpolitikájáról. Végül választ adott arra is, hogy pártja miért nem fog részt venni az ellenzéki pártok közös tüntetésén.

Ungár Péter megszólalásában megjegyezte, hogy az LMP egyáltalán nem örül annak, ami az elmúlt pár hétben történt, és meglátásuk szerint az ország közbeszéde szempontjából a kegyelmi ügy szomorú események sorozata volt. Véleménye szerint megnyugvással kell a továbblépés irányába elindulni, amihez meg is határozta, hogy melyik három dologra lenne szükség: 

  • „A hatalom birtokosainak bocsánatot kéne kérniük az áldozatoktól. Ez nem történt meg a mai napig, és a miniszterelnök sem kért bocsánatot vasárnap.
  • El kéne valakinek mondania, hogy mi történt pontosan, hogy miért kapott kegyelmet K. Endre. Az LMP álláspontja az, hogy amíg a hatalom birtokosai nem adnak választ erre az egyszerű kérdésre, nem fogunk tudni továbblépni.
  • A gyermekvédelem kérdését a plakátokról le kéne hozni a valóságba. Az LMP kilenc éve követeli, hogy a szociális szektorban, így a gyermekvédelemben dolgozók valódi megbecsülést kapjanak.”

A bahir.hu oldalon folyamatosan talál helyi, baranyai híreket is.

Emberölés egy airbnb lakásban 

0

Párját késelte meg egy külföldi nő a VII. kerületben, a helyszínen elfogták. – olvasható a ma kora reggeli hír a rendőrség hivatalos oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében.

Több bejelentés érkezett a rendőrségre egy erősen vérző férfiről 2024. február 19-ére virradóan Budapest VII. kerületéből, a Kazinczy utcából.

A megkéselt ember életét már a mentők sem tudták megmenteni.

A rendelkezésre álló adatok szerint az airbanb lakásban egy középkorú holland pár veszett össze, majd a nő egy késsel olyan súlyosan megsebesítette a férfit, hogy a helyszínen elvérzett. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást. A nőt a helyszínen elfogták, elszámoltatása folyamatban van. 

Forrás: police.hu