Alexandriai Szent Katalin a középkor legtiszteltebb női védőszentje volt. A görög eredetű szó jelentése: szeplőtelen, tiszta.
Katalin életét teljesen átszövi a legenda. A történet szerint Katalin királyi családból származott. Olyan karizmatikus személyiség volt,...
Hetvenegy éves korában csütörtökön elhunyt Szilágyi Mária színházi producer, dramaturg, szerkesztő, kortárs német darabok fordítója, a Kortárs Drámafesztivál alapítója és igazgatója, a Színházi Dramaturgok Céhének tagja.
Szilágyi Mária munkásságának középpontjában a kortárs dráma...
Szombaton az immáron 37 éves Ossian zenekar lép fel Pécsett az Expo Centerbe. A koncert iránti lelkesedésről mindent elmond, hogy a múlt hétvégén a nagy érdeklődésre tekintettel az Expo legnagyobb termébe helyezték...
Szívroham okozta Palotai Zsolt, azaz DJ Palotai halálát – írja a Telex. A lap hírét a Tilos Rádió és Palotai családja is megerősítette.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, szombaton hatvankét éves korában meghalt Palotai Zsolt,...
A héten megkezdődött a Made in Pécs Fesztivál zenekarainak bemutatása. Egyelőre még teljes programot nem látunk, ám minden nap megneveznek négy zenekart, és azt, hogy ők mikor, melyik helyszínen fognak a húrok...
Napra pontosan 113 éve született Both Béla, filmrendező, színész. A kiváló művész Szerencsen látta meg a napvilágot 1910. november 21-én.
1932-ben diplomázott színészetből a Színművészeti Főiskolán. Az akadémiáról a miskolci színház szerződtette le,...
Jövő héten vasárnap már advent első vasárnapja lesz. Ahogyan korábban már írtunk róla az Ön gyermekének rajza is díszítheti a pécsi Dzsámit adventkor. A jelentkezési határidő lejárt, ahogyan erről írtunk itt. Az...
Több mint 4,6 milliárd forint pótlólagos állami támogatás érkezett a Hunyadi-sorozatba annak 2021-es bejelentése óta, azaz jelen állás szerint több mint 15,2 milliárd forint közvetlen támogatásként kapott állami pénzből – írja a Forbes.
A lap emlékeztet:...