905 évvel ezelőtt hunyt el Könyves Kálmán, az Árpád-ház egyik kiemelkedő tehetségű uralkodója. A rendkívül művelt és haladó gondolkodású király ugyanakkor saját testvérével véres háborúba bonyolódott.
Kálmán 1074 körül, édesapja, I. Géza (1074-77)...
Február elseje Magyarországon 2005 óta a Köztársaság Napja, mégpedig azért, mert 1946-ban ezen a napon kiáltották ki a magyar történelem során második alkalommal a köztársaságot. Igaz, nem élt sokkal hosszabb életet, mint...
Kerekasztal beszélgetésen vettek részt csütörtökön a Zsolnay Örökségkezelő NKft. munkatársai a „Nemzetiségek, mint hidak a közösségek között” című nemzetközi projekthez kapcsolódóan. A partnerek rögzítették a pályázati program 2021-es évben megvalósuló szakmai együttműködésének...
Elhunyt 53 éves korában Börcsök Enikő Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész – tudatta csütörtökön a Vígszínház az MTI-vel.
A közlés szerint Börcsök Enikőt hosszú, súlyos betegség után csütörtök hajnalban érte a...
1945.01.27-én nyilasok verték agyon a magyar irodalomtörénet egyik legnagyobb alakját, Szerb Antalt. Szerb Antal egyetlen bűne a származása volt, az antiszemita nyilas előemberek talán azzal sem voltak tisztában, hogy akit halálra vernek,...
Igaz nem Magyarországon, hanem Bukarestben, a román fővárosban. Egyelőre nem teljes kapacitással, de újra nyithattak, igaz a következő hétben csak harminc százalékos kihasználtsággal. Ahogy a román vendéglátósok mondták, már ez is több,...
Az Irány a PTE! Kultúrfeszt megmutatja, miért jó pécsi egyetemistának lenni
Virtuálisan csempészi vissza a mindennapjainkba a pécsi hallgatói életérzést az Irány a PTE! Kultúrfeszt. Beck Zoli főz és zenéről beszélget, megtudhatjuk Tibi...