Április 20 többek között a marihuána nem hivatalos világnapja, és ha már így alakult ideje lenne beszélni a szer legalizálásáról, melynek szinte biztosan több előnye lenne, mint hátránya. Kezdjük egy ténnyel: a fiatalabb generáció jelentős többsége próbálta már a marihuánát, ahogy e sorok szerzője is. Ettől még nem lesz az ember lecsúszott drogos, ahogy egy pohár bor elfogyasztásával sem válik senki alkoholistává. Apropó alkohol: egészen biztos vagyok benne, hogy ha ma „fedeznék” fel, akkor a világ összes kormánya betiltaná ezt az addiktív, az egészségre és a fogyasztó környezetére is ártalmas szert, azonban a piázás mondhatni a kultúránk része, a nemzeti minimum, így boldog-boldogtalan vedelhet, amennyit csak akar. Hogy emiatt családok mennek tönkre, gyermekek nyomorodnak meg, és halnak meg évente tízezrek? Az már látszólag senkit sem érdekel.
A világ egyre több pontján válik legálissá a marihuána, egyrészről orvosi célok miatt (például rákos betegek számára kiváló fájdalomcsillapító, de az éhséget is tudja növelni), másfelől úgynevezett rekreációs célokra. Ahogy mondtam – és ezt nem fogom tagadni – magam is próbáltam már, utóbbi célból, ahogy természetesen alkoholt is ittam már életem során. Mértékkel fogyasztva mindkettő tud adni az ember életéhez, de amíg alkoholtól el lehet jutni nem kívánt állapotokig, lehet tőle iszonyatosan másnapos lenni, addig a marihuána esetében ilyet nem tapasztaltam – ahogy mások sem, akik szintén próbálták. Ma már egyre több kutatás bizonyítja, hogy sokkal kevésbé káros, mint a pia, sőt hasznos tulajdonságait mára már az orvostudomány is felfedezte.
Azonban egy társadalmi aspektusra is szeretnék rávilágítani. Felnőtt emberként egészen szürreálisnak érzem, hogy nem dönthetek szabadon arról, hogy otthon, a saját ingatlanomban mit csinálok. Míg az egyik méreg használatáért akár letöltendő börtönbüntetést is kaphatok, addig a másikat bármelyik boltban beszerezhetem, akkora mennyiségben, amekkorában csak szeretném. Ha az államnak valóban fontos az én egészségem, és szeretne megvédeni saját magamtól, úgy mindent ami káros, be kell tiltani: legyen az alkohol, cigi, cukros édességek, zsíros ételek, és egy sor másik dolog. Ha viszont az államnak mindez nem fontos, akkor talán a legjobb lenne, ha békén hagyná a polgárait, és felnőttként kezelné őket s nem szólna bele abba, hogy szeretnének-e élni bármilyen káros (káros?) szenvedéllyel.
Azt hiszem, egy társadalom akkor válik felnőtté, ha a rendőrség nem azzal fog foglalkozni, hogy ki mit szív az erkélyén, ha az állam nem a füvező fiatalokat fogja közpénzből üldözni, hanem azt a pénzt inkább rehabilitációra és prevencióra költi el. Valaha felnőtté válik vajon a magyar társadalom?
