Magyarországon két eperfafajnak van igazán ismert múltja, a fehér epernek (Morus alba) és a fekete epernek (Morus nigra). Érdekes módon a fehér eper sem fehér, hanem inkább sötétlila, miközben a fekete epret sokfelé hívják savanyú szederfának.
A hazai eperfák zöme fehér eperfa, amelynek gyümölcse fehér, rózsaszín vagy sötétlila is lehet. Ez a fajta Kínából származik, ahol az eper nagy múltú gyümölcsnek számít. Magyarországra a 18. század közepén, Mária Terézia ideje alatt kerültek, köszönhetően annak, hogy a selyemhernyó-tenyésztésben igen hasznosnak bizonyult.
Miután a selyemhernyó termesztése rendkívül fontos volt, hiszen abból lehetett a nagyértékű selymet előállítani, ezért törvény védte az eperfákat. Ha valaki szándékosan kivágott vagy elpusztított egyet, akkor minimum 25 botütést büntetést kapott. Szélsőséges esetekben akár halálbüntetést is kioszthattak.
A selyemhernyót az eperfa lombjával etették, ezért utak mentén és udvarokban is rendkívül gyakori növénnyé vált. Egy korabeli beszámoló szerint „az Ormánságban a hatóságilag kijelölt »bogaras« lányok eléggé undorodtak a hernyók gondozásától, ugyanakkor a lakosság azért a szívébe zárta a fekete, fehér és cirmos gyümölcsöt termő fákat; lekvárt és pálinkát főztek termésükből”.
A másik hazai eperfafajunk a fekete eperfa másnéven, ahogy említettük, a savanyú szederfa. Ők sajnos nagyon megfogyatkoztak, manapság kifejezetten ritka növénynek számít.
Miután nagyon régi fajtának számít, a kutatók számára is bizonytalan az eredete. A legtöbben a mai Irán területéről származtatják, ami már a honfoglalás korában is jelen lehetett a magyaroknál. Az mindenesetre biztos, hogy a 15. századtól kedvelt gyümölcsfa, amelyet már valóban értékes, aromás, savanykás ízű, nyári melegekben rendkívül jóleső gyümölcséért ültették.
Régen érett termését nyersen és aszalva is fogyasztották. Nem sokban különbözik fehér nevű fajtársától, és ez is okozhatta eltűnését, hiszen sokan a fekete termésű fehér eperfával azonosították. Az igazi fekete eperfa terméseinek nincs kocsánya, azok szorosan ülnek az ágakon – talán ez a legfőbb jellemzője. Ha valaki ilyen fát talál, feltétlenül kóstolja meg a gyümölcsét!
Forrás: Turista Magazin
