A környezetvédők, zöld aktivisták között mindig is voltak radikálisabbnak mondható csoportok. Ez azonban a múltban a legtöbbször inkább csak látványos, de nem feltétlenül káros akciókban mutatkozott meg. Ha csak az elmúlt egy vagy másfél év ilyen jellegű híreit nézzük, úgy tűnik, hogy ez a trend megváltozott.
Sorra jelennek meg olyan hírek, amik valamilyen szélsőséges tiltakozási formáról számolnak be. Ezzel párhuzamosan pedig felütötte a fejét az, hogy ezek a környezetvédők műtárgyakban igyekeznek kárt tenni.
Korábban sem volt teljesen ismeretlen taktika az, hogy a zöldek látványos akciókkal kötötték össze az üzeneteik megjelenítését. Az viszont, hogy pótolhatatlan és ezért felbecsülhetetlen értékkel bíró tárgyak megsemmisítését célozzák, sokaknál már túlmegy egy határon.
Greenwashing
Van persze bőven mi ellen tiltakozni. Hiába lett az elmúlt évtized egyik legnépszerűbb témája a környezetvédelem, a legnagyobb szennyezők továbbra is maximum látványmegoldásokkal szolgáltak. Olajvállalatok indítanak faültetési programot és „küzdenek” a karbonsemlegességért. Óriási szennyező vállalatok pedig színes szórólapokon hirdetik a fenntarthatóságot. Ezt a jelenséget hívjuk zöldrefestésnek vagy angolul greenwashing-nak.
Egy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk a zöldrefestés példáival. Ezek közé tartozik többek között a világ egyik legnagyobb olajvállalatának, a Shellnek a tevékenysége is. A cég nem csupán gazdasági súlyát tekintve, de szennyezőként is ott van a „legnagyobbak” között. Amellett, hogy a világ számos pontján tevékenységükkel visszafordíthatatlan természeti károkat okoznak, útjára indították a karbonsemlegesítési programjukt. Ismerve a vállalat tevékenységét és az üzleti világ működésének sajátosságait, elképzelni is nehéz, hogy ez ne csupán a Shell társadalmi megítélésének javítását célzó cselekedet lenne.
Hatékony vagy kontraproduktív?
De térjünk vissza a címben szereplő kérdésre. A cikk megírásának apropóját az adta, hogy aktivisták néhány nappal ezelőtt levessel próbálták megrongálni a Louvre-ban található Mona Lisa-t. Leonardo da Vinci festményét – szerencsére – egy üveg védi, így valószínűsíthető, hogy nem sikerült kárt okozni benne, ez azonban nem az elkövetőkön múlott. A híradásokból megismerhető információk szerint a fenntartható élelmiszergazdálkodás melletti kiállás volt az aktivisták célja.
Nem ez volt ugyanakkor az első ilyen eset. 2022 októberében a Just Stop Oil aktivistái paradicsomlevest öntöttek Vincent van Gogh Napraforgók című festményére a londoni Nemzeti Galériában.
Mindkét esetet követően aktív társadalmi párbeszéd alakult ki a tiltakozásnak erről a formájáról. Véleménycikkek jelentek meg, újságírók és kommentelők értettek velük egyet vagy ítélték el az aktivisták tevékenységét. Pillanatnyilag persze – köszönhetően a híradásoknak – megkapták a figyelmet, ezzel azonban túl nagy eredményt nem tudtak elérni. Ennek pedig véleményem szerint két fő oka van. Az egyik, hogy a műtárgyak megrongálásának kísérlete bár bejárja a világsajtót, a beszámolókban nem az üzenet, hanem maga a cselekedet, a festmények leöntése van fókuszban. Nem az érdekli az „átlag” hírfogyasztót, hogy mit kiabáltak az aktivisták vagy mi volt a pólójukra írva. Sokkal inkább a pillanatnyi felháborodás, borzongás, hogy egy pótolhatatlan műtárgy, amely a kulturális örökségünk részét képezi, majdnem megsemmisült.
A másik fő ok pedig szintén a műtárgyak kulturális, eszmei értékével kapcsolatos. Emiatt ugyanis, még ha az üzenet, amit át akarnak adni valóban fontos is, a közvetítés módja kontraproduktívvá teszi az egészet.
kiemelt kép: David Cantiniaux, Getty Images
