Egy tehetségkutatós részvétel jó ugródeszka, de nagy kérdés, hogy hosszú távon mit ér el vele az ember. Ugyanis ha nem tudja megragadni a lehetőséget, vagy nem tud kiemelkedni a nagyszámú tehetséges énekes közül, akkor könnyen lehet, hogy néhány év múlva már senki sem fog emlékezni rá. A pécsi születésű Mehringer Marci napról napra azon dolgozik, hogy ebből a skatulyából kitörjön és saját jogon, mint zenész és dalszerző ismerjék el a tevékenységét. Marcit a múlt heti pécsi koncertje előtt kérdezgettük a közelmúlt eseményeiről, a zenekaráról és az új lemezéről.
A tavalyi évben volt egy autóbalesetetek, ahol volt, aki meg is sérült, meg anyagi kár is ért titeket. Sikerült ezen túllépni?
Ez már nagyon régen volt, tavaly augusztusban, azóta mindenki meggyógyult, helyreállítottunk mindent, csináljuk a dolgunkat, zenélünk és haladunk tovább. Éppen most készítünk egy új kislemezt és koncertezünk, valamint szervezzük a nyári koncertjeinket is. A baleset kapcsán már csak ugyanazt tudom elmondani, mint mindig, hogy durva volt, de túléltük és hálásak vagyunk mindenkinek, aki segített. Szóval túl vagyunk rajta.
Az X-Faktorban ismert meg téged az ország egy része. Mit gondolsz, milyen mértékben befolyásolta a műsor a karrieredet?
Bizonyos tekintetben valóban ott ismert meg az ország, egy nagyon jó kezdőlökés volt, de azt gondolom, hogy egy ilyen műsor nem sokat számít az utána következő életben. Az, hogy a műsor után mit csinálsz, hogyan állsz hozzá a lehetőségedhez, az kizárólag rajtad múlik. Egy bizonyos mennyiségű ember ott megismert, de azt, ami most van, nem a műsornak köszönhetem, hanem azoknak az embereknek, akikkel most dolgozom, és annak a munkának, amit belefektetek én is és a társaim is. Hosszú távon az számít, hogy ki milyen dalokat ír és mennyire erős a marketingje. Jól énekelni sokan tudnak, kinézni is sokan jól néznek ki, így ezek közel sem annyira fontosak, mint amennyire fontosnak gondolják ezt az emberek. Az számít igazából, hogy milyen dalokat írsz és kikkel dolgozol.
Mióta ismered azokat az embereket, akikkel most dolgozol?
Zenekari társaimhoz főleg gimis és gyermekkori barátságok kötnek. Régebben együtt fociztunk a PVSK-ban, majd a gimiben zenekart alapítottunk, először külön-külön, aztán együtt. E mellett összerántott minket az éjszaka és a pécsi kocsmák zűrös világa. Ez persze csak a kezdeti fázis volt, mára már a barátságokból komoly munkakapcsolatok is váltak. Most már több időt töltünk együtt, mint a családjainkkal, úgyhogy fontos az, hogy jól kijöjjünk és ezért tesz is mindenki. Szeretjük egymást, de ez most már egy munka is.
Rendszeres szereplői vagytok a Made in Pécs Fesztiválnak. Mit jelent ez nektek és mi motivál titeket arra, hogy országos ismertség mellett is részt vegyetek rajta?
Szerintem ez nem országos hírnév kérdése, és nem is vagyunk még olyan szinten, amilyen szinten lenni szeretnénk. Nekem nagy vágyam, hogy sok embernek adhassak a zenével és, hogy sok emberhez jusson el, amit csinálok, mert azt gondolom, hogy a zenével sokat lehet adni, sok mindent meg lehet változtatni. És nagyon jó, hogy egyre több ember megismer minket és szereti, amit csinálunk. De ez még csak egy másfél éves történet, igazából még csak most jövök bele, most kezdem azt érezni, hogy történik valami. Ez egy hosszú folyamat, van, akinek több tíz év, és én még csak az elején vagyok. Ahhoz, amit tervezek, amit elérni szeretnék, még nagyon sok idő kell.
Visszatérve a kérdésre, a Made in Pécs nekem mindig is egy fontos rendezvény lesz. Nagyon jó kezdeményezés, nagyon szeretem az egész gárdát, aki csinálja, akik a kezdetek óta lehetőséget adtak nekünk, és a mai napig lehetőséget adnak. Ezenkívül Pécs is fontos nekünk, mindig ott vagyunk a PEN-en, koncertezünk az Estben is, amikor klubszezon van, és pécsiként ez az esemény is fontos, bármikor szívesen játszunk 20-30 percet a Made in Pécsen. E mellett nagyon sok zenekarnak is egy nagyon jó lehetőség, akik nem tudnak annyit koncertezni. Amikor 15-16 évesek voltunk, akkor is mindig jelentkeztünk és mindig meg is adták a lehetőséget, hogy menjünk. Kár, hogy nincs minden magyar városban ilyen, sokkal jobb lenne a magyar zenei élet, ha lenne.
Beszéljünk az új lemezről! Mi az újdonság a korábbi dalaidhoz képest?
Ez az első nagylemezünk, amit írtunk. Szerettem volna egy olyan anyagot összehozni, ami zeneileg és a szövegvilág tekintetében is kiforrottabb. Tulajdonképpen egész évben dolgoztunk rajta, a baleset félbe törte a munkafolyamatot, de tartalmát tekintve hatással is volt rá. Végülis nem lett egy életvidám, életigenlő lemez, inkább egy többször hallgatós, gondolkodósabb anyag, alternatív szövegvilággal, melyben sokféle hatás megjelenik. Számos stílus van rajta az elektronikus zenétől kezdve egészen a rockzenéig, úgyhogy szerintem nagyon különleges lett. Sok portálon jelent meg az a kritika, hogy ez egy nagyon meglepő és váratlan lemez lett, és ennek a kritikának én nagyon örülök. Nem lehet mindig popslágereket írni, és nagyon jó érzés, hogy sokaknak egy érdekes anyag volt ez.
Mondjuk mostanra már úgy érzem, hogy tudnék ennél sokkal jobbat is, főleg azokhoz a dalokhoz képest, amiket a legkorábban írtam. De úgy gondolom, hogy ez a lényege az alkotásnak, hogy minden egyes műveddel és lemezeddel te magad is fejlődsz.
Vannak-e kedvenc dalaid a lemezről?
Az Isten és a 3/4 a két kedvencem. Az Isten azért, mert egy teljesen pszichedelikus mű, kicsit úgy érzem, mintha a mi Bohemian Rapsodynk lenne. A 3/4 meg egy nagy szerzői kiugrás olyan szempontból, hogy azzal nagyon kijöttem a komfortzónámból és úgy érzem, hogy azóta nincsenek gátlásaim dalszerzés terén.
Erről beszélnél egy kicsit részletesebben? Milyen gátlások érnek egy dalszerzőt?
Fiatalon sok zeneszerzőnek vannak olyan gondolatai, hogy vajon tetszeni fog-e közönségnek, amit ír. Ez a dal óta én azt érzem, hogy ez egyáltalán nem érdekel, azt csinálom, ami nekem tetszik, ha átmegy, akkor átmegy, ha nem, akkor nem. Sokan esnek szerintem abba a hibába, hogy azt próbálják kitalálni, hogy mi kell majd a népnek. Szerintem nem szabad így gondolkodni. Általában azt érzem, hogy azok a dolgok mennek, amik nincsenek túlgondolva és rettentően kitalálva, hanem egyszerűen őszinték. Ez az én megközelítésem, és örülök, hogy a fiatal zenész generációban egyre többen követik ezt az irányt, mert ez működik.
