Kezdőlap Blog Oldal 1029

Perre mennek a tűzoltók az elmaradt túlórapénzekért

A folyamatot már elindították, akár nemzetközi bírói fórumig is elmennek, ha szükségesnek látják. – írja a 24.hu

A tűzoltók felkészültek, és saját bevallásuk szerint is akár az évekig tartó pereskedésre is felkészültek, de mindenképpen megpróbálják érvényesíteni a kárigényüket az általuk diszkriminatívnak tartott munkaidő-beosztásuk miatt. A pereskedés lényege pedig az, hogy a tűzoltók többsége ma heti negyvennyolc órát dolgozik, holott Magyarországon a maximális társadalombiztosítási bejelentési idő heti negyven órának felel meg.

„A kollégák gyakorlatilag negyven órára vannak bejelentve, viszont negyvennyolcat dolgoznak, és ez a nyolc óra különbözet sehol nem jelenik meg: sem túlórában, sem egyéb más kedvezmény formájában” – mondta el a 24.hu kérdésére Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke.

Mindez egyúttal az is jelenti, hogy a tűzoltók lényegesen több munkáért kevesebb kompenzációban részesülnek, mint a hasonló bérekre bejelentett, normál hivatali időben dolgozó munkavállalók. – tájékoztatta a lapot Salamon Lajos.

A 24.hu teljes írását IDE kattintva olvashatják.

180 éve született Benczúr Gyula festőművész

0

1944 január 28-án, Nyíregyházán született Benczúr Gyula. Ő volt a 19. sz.-i magyar akadémikus történeti festészet egyik jelentős alakja, az Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja.  Kassán folytatott középiskolai tanulmányok mellett egyidejűleg festeni és rajzolni is tanult a Klimkovits testvérek magániskolájában. 1861-től a müncheni Képzőművészeti Akadémia, 1865-től Piloty növendéke volt. – írja a Magyar életrajzi lexikon.

1866-ban nagy sikert aratott a Hunyadi László búcsúja című történeti festményével Pesten. Ábrázolókészségét, technikai tudását tanúsította 1869-ben készült II. Rákóczi Ferenc elfogatása című műve is.

„A millenniumra 1896-ban festette meg a Budavár visszavétele c. művét. Művészetét mindinkább a pompás kosztümök, hatásos jelenetek külsőleges ábrázolása jellemezte. Számos reprezentatív, az arisztokrácia és a politikai élet alakjait ábrázoló portréja közül nevezetesebb Károlyiné, Ferenc József, gr. Tisza István, Trefort Ágoston stb. arcképe. Működése nyomán a reprezentatív portré a századforduló kedvelt s tanítványai által tovább művelt műfaja lett. Mitológiai jeleneteket (Bacchánsnő, Perseus és Andromeda stb.), virágok közé helyezett puttókat (Mályvák között, Venus galambjai stb.) s számos önarcképet is festett. 1906-ban a főrendiház örökös tagjává nevezték ki. Halála után Dolányt (Nógrád m.) Benczúrfalvának nevezték el.” – írja a lexikon

További hírek itt!

forrás: port.hu

Február 3: Medvenapra vár a PécsZOO

A Pécsi Állatkert mackója Nikoláj január 23-án lett 14 éves. Ebből a szép alkalomból a PécsZOO a közösségi oldalán 14 fotót közölt az ifjú úrimedvéről, aki a fotósnak is bemutatta, hogy imád a hóban heverészni és hemperegni, jó nagyokat ásítozni, és aki bemutatja, hogy is kell profin lábat nyújtóztatni.

Aki pedig szeretné majd felköszönteni Nikolájt, az semmiképpen se hagyja ki február 3-án a Medve-napot.

Részletek a Medvenap programjából:

2024. 𝐟𝐞𝐛𝐫𝐮á𝐫 3-á𝐧 9:40-𝐭ő𝐥 Nikoláj, a barna medve kifutójánál lehet megnézni, hogy mit is szól Nikoláj, a barna medve a szeszélyes februári időjáráshoz.

9:40 (Medvekifutó) Nikoláj köszöntése és reggelije.

10:00-13:00 (Vadászház) „Mackóméz”, avagy minden, amit a medvék kedvenc desszertjéről és az apró „cukrászokról” megtudhatunk. Közreműködik a Tiber Méhészet.

Látványetetések:

11:30 Bölény
12:00 Oroszlán
14:00 Rozsomák
14:30 Hiéna

10:30-14:00 (Park, Főépület) Medve ötpróba: – Vajon benned is elveszett valahol egy mackó? Tedd próbára ügyességed és tudásod, etesd meg a különféle medvéket, ismerd fel a nyomokat, járj mackó módra! Ha minden feladatot teljesítettél kapsz egy pecsétet a pecsétgyűjtődre, amit a végén Nikolájos kitűzőre válthatsz be, ezzel pedig elnyered a tiszteletbeli mackó címet.

10:30-14:00 (Oktatóterem) Mackó műhely: alkossunk együtt és vidd haza saját medvés hűtőmágnesed, vagy mágneses könyvjelződ!

Kedvezmények:

Ezen a napon a 𝐦𝐞𝐝𝐯𝐞 𝐣𝐞𝐥𝐦𝐞𝐳𝐛𝐞𝐧, á𝐥𝐚𝐫𝐜𝐛𝐚𝐧 vagy 𝐩𝐥ü𝐬𝐬𝐦𝐚𝐜𝐢𝐯𝐚𝐥 é𝐫𝐤𝐞𝐳ő 𝐥á𝐭𝐨𝐠𝐚𝐭ó𝐤 a 𝐤𝐨𝐦𝐛𝐢𝐧á𝐥𝐭 𝐣𝐞𝐠𝐲𝐞𝐤 á𝐫á𝐛ó𝐥 10%, az 𝐞𝐠𝐲é𝐧𝐢 𝐣𝐞𝐠𝐲𝐞𝐤 á𝐫á𝐛ó𝐥 𝐩𝐞𝐝𝐢𝐠 20% 𝐤𝐞𝐝𝐯𝐞𝐳𝐦é𝐧𝐲𝐭 kapnak.

𝐀 𝐩𝐫𝐨𝐠𝐫𝐚𝐦𝐯á𝐥𝐭𝐨𝐳𝐭𝐚𝐭á𝐬 𝐣𝐨𝐠á𝐭 𝐟𝐞𝐧𝐧𝐭𝐚𝐫𝐭𝐣á𝐤!

Jelentkezzen, aki látta a pécsi balesetet!

0

A pécsi Nyugati ipari úton történt cserbenhagyásos baleset szemtanúit keresik a rendőrök. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívása.

A Pécsi Rendőrkapitányság 02010/240/2024. bűnügyi számon nyomozást folytat cserbenhagyás vétség elkövetésének gyanúja miatt.

 Január 20-án 16 óra 20 perckor egy ismeretlen forgalmi rendszámú Ford Mondeo közlekedett a pécsi Nyugati ipari úton a 6-os főút felől Kertváros irányába.

Egy jobbra ívelő kanyarban áttért a szemközti sávba, és a visszapillantó tükrével nekiment a szemből érkező autó visszapillantójának, majd megállás nélkül továbbhajtott. Az ütközés következtében a szemből érkező Citroen sofőrablaka betört. A balesetben nem sérült meg senki.

A Pécsi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki szemtanúja volt az esetnek, és a balesetről érdemleges információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111-es, ingyenes zöldszámán, a 112-es központi segélyhívón, vagy jelentkezzen személyesen a Pécsi Rendőrkapitányságon!

Forrás: police.hu

Erdős Rita második lett a kairói öttusaversenyen

0

Erdős Rita ezüstérmet nyert szombaton a ranglistapontokat adó kairói nemzetközi öttusaversenyen, amelyen eldőlt, hogy a férfiaknál Kardos Bence és Marosi Ádám a továbbiakban már nem folytathatja a küzdelmet az idei világversenyeken való részvételért.    

A hazai szövetség közösségi oldalának beszámolója szerint Erdős a kombinált számban nyújtott remek teljesítményével lépett előre, a lövészetes futást meg is nyerte, de a török Ilke Özyüksel 19 másodpercet megőrzött korábban kiharcolt előnyéből. Simon Sarolta kilencedik, Alekszejev Tamara tizedik, a magyar csapat pedig első lett.  

A férfiaknál Tamás József az ötödik helyen ért célba, a hetedik Gáll Andrással és a tizedik Kardos Bencével kiegészülve pedig ezüstérmes lett a férfi csapat. Marosi Ádám a tizenhatodik helyen zárt, győzött az egyiptomi Mohamed Elgendi. A magyar férfi indulók számára komoly tétje volt a versenynek, a szövetségi kapitány korábbi közlése szerint ugyanis a négy versenyző közül csak ketten folytathatják majd a küzdelmet a világversenyeken való részvételért. Így – amint azt Martinek János az MTI-nek a helyszínről megerősítette – Kardos és a kétszeres egyéni világbajnok, 2012-ben olimpiai bronzérmes, 39 éves Marosi kiesett ebből a versengésből. Gáll András a kairói viadal előtt lázas beteg volt, saját felelősségére utazott el Egyiptomba, ahol a döntőben kiélezett küzdelmet folytatott Kardossal, a kombinált szám során hol egyikük, hol másikuk volt előrébb, végül Gáll ért hamarabb célba.    

Az olimpiai kvalifikáció szempontjából fontos világkupasorozat március elején kezdődik Kairóban. Áprilisban Ankarában, illetve Budapesten, májusban Szófiában rendeznek egy-egy fordulót, és abban a hónapban lesz a vk-döntő is, ugyancsak Ankarában. A világbajnokságra – amelyen három ötkarikás kvótáért lehet majd küzdeni a férfiaknál és a nőknél is – június közepén kerül sor a kínai Csengcsouban, az olimpia előtt, július második hetében pedig Budapesten rendezik az Európa-bajnokságot.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalon folyamatosan frissülnek a sporthírek, sporteredményekről szóló írások.

Baranyából két technikum is a legjobbak között

0

Baranya vármegyéből két technikum is szerepel a legjobban között a Technikumi Rangsor 2024 TOP 100-as listáján. 27. helyen található a rangsorban a Baranya Vármegyei SZC Zipernowsky Károly Műszaki Technikuma, a 93. helyen a Baranya Vármegyei SZC Radnóti Miklós Közgazdasági Technikuma szerepel a hazai technikumok friss listáján.

A Technikumi Rangsor 2024 TOP 100-as listája a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal és Oktatási Hivatal közhiteles adatai alapján, a tanulók bemeneti és képzési-kimeneti teljesítményének, az intézmények oktatói létszámának és digitális ellátottságának figyelembevételével készült.

A rangsor az adatok rendelkezésre állása függvényében 2023-as (pl. beiratkozó tanulók 8. évfolyamos érdemjegyei, bemeneti kompetenciamérés, érettségi eredménye stb.) és 2022-es adatok (SZIR-STAT digitális eszközhasználatra vonatkozó adatai) felhasználásával készült. 

A rangsor összeállítása hat összevont mutató – a szakképző intézménybe beiratkozó tanulók előző tanév végi tanulmányi eredménye, a kilencedik évfolyam megkezdésekor megírt bemeneti szakképzési kompetenciamérésen elért eredménye, az évfolyamot sikeresen teljesítők aránya, a technikum tanulóinak érettségi vizsgaeredménye, az intézmény teljes munkaidős oktatóinak az oktatói összlétszámukhoz viszonyított aránya, valamint az intézmény digitális eszközellátottsága – alapján történt. A végeredményt az egyes mutatók normalizált skálán elért pontszáma adta. Az elméletileg elérhető maximális összesített pontszám 100 lehet. A rangsor az intézmények szintjén készült, összesítve az egyes feladatellátási helyekre vonatkozó adatokat. 

A Technikumi rangsorban szereplő intézmények átlagos teljesítménye 2024-ben összességében javult a 2023-as rangsorhoz képest. Jobb lett a bejövő tanulók bemeneti kompetenciamérési átlaga a szakképzési kompetenciamérésben, javultak az érettségi eredmények, továbbá csökkent a bukások aránya. Ez összességében a szakképzés és ezen belül a technikumba bekerülő tanulók javuló teljesítményére utal.

Forrás: ikk.hu

A bahir.hu oldalon mindig talál Baranyáról szóló híreket.

Lesti Diána második lett az asztanai atlétikai versenyen

0

A távolugró Lesti Diána a második helyen végzett a nemzetközi atlétikai szövetség (WA) arany kategóriájú asztanai fedett pályás versenyén.    

A magyar szövetség közösségi oldala szerint Lesti 642 centiméteres ugrással zárt dobogós pozícióban. A szám másik magyar indulója, Bánhidi-Farkas Petra 625 centivel hatodik lett. A győzelmet a szerb Milica Gardasevic harcolta ki 645 centiméterrel.    

Női 60 méteren Takács Boglárka a második előfutamban 7.35 másodperccel hatodikként ért célba, így nem jutott döntőbe.

Forrás: mti.hu

Az indokolatlan hívások művészei mentették meg az 50 éves nő életét

0

Egy vaklárma mentette meg a Dél-Alföldön élő nő életét. – írja a hivatalos közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat.

Kiabálás és káosz hallatszott az egyik segélyhívásnál múlt héten, amelyben az Országos Mentőszolgálat mentésirányítója sem igazán tudott kiigazodni, és a hatalmas rutinja ellenére sem tudta kideríteni, hogy mi a baj ?!

Az derült csak ki, hogy egy “Pöckös” nevű ember meghalt valamikor régebben, emiatt van most minden, és hogy a segítségre szoruló férfi lélegzik, nem sérült meg, de ezen kívül semmi érdemi információt nem lehetett nyerni a bejelentőktől, akik egymásnak adogatták át a telefont.

A “megmorált a szügye” és a “tiszta csocsavel az egész ember” tünetek szintén nem sokat árultak el a beteg állapotáról, de riasztásra került a legközelebbi mentőegység, ami rövid időn belül helyszínre ért.

Az Országos Mentőszolgálat munkatársait egy halotti tort ülő család fogadta, akik valamin nagyon összevesztek. Bár a mentőket szeretettel fogadták, azt még mindig nem sikerült kideríteni, hogy kihez kértek segítséget, sőt ebből újabb vita alakult ki. Többen is kikérték maguknak, hogy rosszul lennének és csupán abban volt teljes az egyetértés, hogy a Mentőszolgálat segítségére még sincs szükség.

A mentősök arra gondoltak, hogy lám az indokolatlan hívások művészei idén sem lazsálnak, hiszen az Országos Mentőszolgálat életmentői ugyan bármikor készséggel állnak a rászorulók rendelkezésére, de bizony vannak olyan egészségügyi problémák, amik nem a sürgősségi ellátás körébe tartoznak.

Ilyen volt az a segélyhívás is, amit pár napja utasítottak el a bajtársak, mikor egy fiatal nő azért kért segítséget, mert az új cipője sarka feltörte a lábát és állítása szerint már nem tudott továbbmenni. Arra is volt példa az elmúlt hónapban, hogy bedugult fül, vagy éppen fogfájás miatt gondolták riasztani a mentőket és olyan is előfordult, hogy egy felnőtt férfi azért kért segítséget az életmentőktől, mert nem tudta eltávolítani az orrába dugott gumicukrot.

Idén már próbáltak mentőt hívni begyulladt körömhöz, szűnni nem akaró viszketéshez vagy éppen háziállathoz is, de ők sem jártak sikerrel.

Az életmentők a halotti torról végül is megkönnyebbülve hagyhatták el a helyszínt.

A felszabaduló mentőegység azonban nem térhetett vissza állomáshelyére, mert időközben egy közeli címről érkezett újabb bejelentés, ahol egy 50 év körüli nő szorult sürgős segítségre. Az indokolatlan hívás miatt, a mentő annak ellenére is két percen belül helyszínre érhetett, hogy földúton kellett haladni és hogy a mentőállomás csaknem tizenöt kilométerre volt. Ennél az esetnél ráadásul éppen a gyors ellátással sikerült stabilizálni a beteg állapotát és megmenteni az asszony életét.

Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!

Az Országos Mentőszolgálatnál persze az is gyakori, hogy a bejelentéskor szándékosan megtévesztik a mentésirányítót és csak a helyszínen derül ki, hogy feleslegesen kötötték le a mentők kapacitását, amivel akár más betegek életét veszélyeztethetik a felelőtlen bejelentők.

Ha baj van, forduljunk bizalommal a mentőkhöz, de csak akkor!

Egy ideig biztos nem rabolnak a komlói késes rablók

0

Elfogták a rendőrök azt a két fiatalt, akik januárban két nőt raboltak ki Komlón. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

A rendőrségre arról érkezett bejelentés, hogy 2024. január 5-én 19 óra 30 perc körül egy komlói parkolóban ketten megfenyegettek egy idős nőt, majd kitépték a kezében lévő szatyrát, miközben a földre lökték. A szatyorban lévő értékeket, többek között egy táblagépet, valamint egy pénztárcát bankkártyával és iratokkal együtt magukkal vitték. 

Pár nappal később hasonló eset történt. Egy komlói pékség előtti útszakaszon január 20-án 21 óra 30 perc körül ismeretlen személyek késsel fenyegetve szintén egy idős nőt szólítottak fel az értékei átadására. A sértett ennek eleget tett, és átadta az elkövetőknek a mobiltelefonját, valamint a pénztárcáját.

Az elkövetők mindkét esetben sötét ruházatot viseltek, és az arcukat is eltakarták.

A rendőrök azonosították, majd a „Mecsek” Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak bevonásával január 26-án egy komlói lakásban elfogták az elkövetéssel gyanúsítható 23 éves férfit és társát, egy 16 éves fiút. Előállításukat követően kihallgatták őket, amely során mindketten elismerték a bűncselekmények elkövetését. A párost őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Ellenük rablás elkövetése miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság.

Forrás: police.hu

A bahir.hu ma már kora reggel beszámolt a komlói késes rablók elfogásáról.

Napi 7 kilométert gyalogolnak hóban-fagyban a tiszavasvári gyerekek, hogy tanulhassanak

Tiszavasváriban 2022 őszén megszűnt az iskolabusz. – olvasható a telex.hu oldalán.

A szülők szerint embertelen, hogy ennek következtében az egyik legszegényebb városrészből, Bűdről – ahol a többségnek nincs autója – a gyerekeknek, illetve az őket kísérő felnőtteknek naponta így körülbelül 7 kilométert kell gyalogolniuk a kicsikkel az iskolához.

A tiszavasvári önkormányzat szerint is nagy szükség lenne egy iskolabuszra, és ezzel a polgármester is egyetért, de elmondása szerint az önkormányzatnál csak úgy tudják az iskolabusz szolgáltatást fenntartani, ha ehhez a továbbiakban a szülők is anyagilag hozzájárulnak. Az esettel kapcsolatban az érintett Nyíregyházi Tankerületi Központ azt közölte, hogy a városon belüli utaztatás nem feladatuk. – írja az rtl.hu

Így aztán nem csoda, hogy a tiszavasvári iskolában sok a hiányzó, a hiányzó gyerekek pedig főleg azok között vannak, akik több kilométerre laknak az iskolától. Ezek a gyerekek annyit begyalogolnak, hogy mire iskolakezdésre beérnek, elfáradnak, és nem tudnak az órákon figyelni, koncentrálni a tanulásra. A téli időszakban, így például szerdán is hóban, havas esőben kellett gyalogolniuk, és többen is elázva, átfagyva érkeztek meg az iskolába.

Forrás: rtl.hu, telex.hu

A bahir.hu oldalon minden nap friss információkat talál.