Kezdőlap Blog Oldal 1081

Enyhe lesz 2023 utolsó pénteki napja

0

Pénteken délelőtt felhőátvonulásokra van kilátás, de csapadék nem várható. Átmenetileg hajnalban köd és párafolt képződhet, amely hamar feloszlik Baranya térségében. A déli szél többfelé megélénkül.

Hajnalban a minimumok 5 és 7 fok között alakulhatnak.

Délután az alacsonyabb szintű felhőzet déli irányban elhagyja a térségünket, helyét pedig a fátyolfelhő veszi át.

A maximumok 12 és 14 fok között alakulhatnak.

A déli szél többfelé megélénkülhet, olykor megerősödhet. Estére marad a fátyolfelhős idő, a hőmérséklet 5 fok közelébe csökken, a déli szél mérsékelt marad. – ígéri 2023-as év utolsó pénteki napjára a Meteo Mecsek.

VII. Gabriella Kupa Komlón

0

Aki komlói, és szereti a kispályás focit, az 2023. december 27 és 29 közötti időszakra nem is szervezett más programot az ünnepek között, mint a VII. Gabriella Kupa mérkőzéseit.

Az idei évben immár hetedik alkalommal szórakozhatnak együtt a jó focit kedvelők Komlón, a térség egyik legnagyobb sportrendezvényén, a Gabriella Kupán 2023. december 27-28-29-én, a Komló Városi Sportközpontban, ahol a 3 nap alatt összesen 32 csapat méri össze a futball tudását.

Már az első nap, december 28-án 69 gól és nyolc továbbjutó, tömören így summázza a VII. Gabriella Kupa első napjának eseményeit a rendezvény hivatalos oldala. Úgy tűnik, hogy alaposan megszenvedtek a kiemelt csapatok a torna első felvonásán.

Íme, a sokat mondó csapatnevek a két ünnep között versenyző csapatok közül:

A komlói VII. Gabriella Kupán küzdenek: az FF Kalmár, a Színezők, a Keretbe SE, a Tex Joga Bonito-Varga, az Ejaku-Lazio, a Baranya Blinders, a Double Barber Shop, a Sugar Cafe, az FK Mondtevideo, az Art Innova, az Amigos, a 105, a Sakáltanya, a La Panterra Negra, a Fapuma, a Rekor Town GA, a Foci Szakkör, a Kisszériások, az LK Bulls,  a Crew, az Unreal Madrid, az Est Caffé, a Geresdlak, az Eagles, a Brazilok, a Pinyő FC, a Team Alpas, a BBFC Bever Name, Himesházáról a Focsi csapatban focizók, a pécsi Indoorfitness, és a szintén pécsi a CSOFÉM FC csapata.

2016. december 29-én rendezték meg első alkalommal Komlón, a Városi Sportközpontban a helyi sportélet igényes, sokcsapatos és színvonalas év végi teremtornáját, a Gabriella Kupát.  

A három nap lezárásaként a hagyományos Retro Party-val búcsúzik majd a komlói kispályás foci rendezvény. A már megszokott betét programok, amelyek többek között a KomlóFit Aerobik, KBSK U9 Gálameccs, Plié SE Ritmikus Gimnasztika mellett szintén állandó jelenség az ajándéksorolás, ahol 2023-ban is nagyon nívós ereklyéket fognak kisorsolni.

Az idei évben ismét jótékonysági akciót is hirdettek, mivel a komlói két kisgyermekes anyuka, Farkas Alexandra szomorú történetéről a szervezők is értesültek, így szeretnék a tombolavásárlásból befolyt teljes összeget Alexandra és családja részére felajánlani.

A kupáról még többet megtudhat a rendezvény közösségi oldaláról, illetve a weboldaláról.

Egy kis ízelítő az első napból.

Szilveszteri programok Pécsen

0

Jöjjenek, és köszöntsük együtt, közösen az újévet Pécsen, a Széchenyi téren!

A házibulik, a szórakozóhelyek, a szállodák év végén ontják magukból a kellemesebbnél kellemesebb szilveszteri programokat. Viszont az utóbbi években egyre közkedveltebbé vált a városok főterein a közös óévbúcsúztatás. Úgy tűnik, hogy az idei évben még az időjárás is a szabadtéri programoknak fog kedvezni.

Vasárnap, szilveszter napján az éjszaka képződött köd és rétegfelhőzet kiterjedése gyorsan csökken ugyan, de főként az Északi-középhegységben és környékén egész nap borult, párás maradhat az idő. Néhol szitálás előfordulhat, északon estétől, késő estétől eleredhet az eső. A déli szél a Dunántúlon megélénkül, sőt meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 1 és plusz 4 fok között alakul, de a szélvédett, derültebb tájakon gyenge fagy is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 8 és 14 fok között valószínű, a tartósabban borult országrészekben több fokkal hűvösebb lesz. –írja az mti.hu.

Hétfőn, újévre virradóra 2 és 7 fok közötti hőmérséklet várható, majd 5 és 11 fok közé melegszik fel a levegő. Eleinte jobbára borult lesz az ég, majd északnyugat felől csökken a felhőzet, és kisüt a nap. Kora délutánig sokfelé eshet az eső, de délelőtt a Dunántúlon, délután pedig már a Tiszántúlon is megszűnik a csapadék. A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. – derül ki a 2024 első napjára várható időjárás az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

2023. december 31. újév váró programjai Pécsen, a Széchenyi téren:

20.30 Mehringer

22.30 Mohikán – Bódi László Cipő műsor

24.00–01.00 DJ sTERBInszky x Mynea

01.00–02.00 DJ Session

Aki pedig a csendesebb, visszafogottabb programokat kedveli az vegye igénybe a Pécsi Múzeumok nyújtotta élményeket. Íme, az év végi nyitva tartások:

2023. december 30.
10:00-18:00 JPM Csontváry Múzeum, JPM Vasarely Múzeum, JPM Zsolnay Múzeum, JPM Modern Magyar Képtár, JPM Martyn-Lantos Múzeum, JPM Mecseki Bányászati Múzeum
10:00-16:00 JPM Schaár Erzsébet: Utca kiállítás
2023. december 31.
10:00-14:00 JPM Csontváry Múzeum, JPM Vasarely Múzeum, JPM Zsolnay Múzeum, JPM Martyn-Lantos Múzeum, JPM Mecseki Bányászati Múzeum, JPM Schaár Erzsébet: Utca kiállítás
2024. január 1.
12:00-18:00 JPM Csontváry Múzeum, JPM Vasarely Múzeum, JPM Zsolnay Múzeum, JPM Martyn-Lantos Múzeum, JPM Mecseki Bányászati Múzeum
12:00-16:00 JPM Schaár Erzsébet: Utca kiállítás

Feltörték Mága Zoltán közösségi oldalát és bankkártyáját

0

A telex.hu írta meg ma délelőtt, hogy igen csak meglepődnek Mága Zoltán követői, mikor a hivatalos közösségi oldalán tájékozódni próbálnak a legújabb eseménykeről, mert a zenész oldalán faszobrászkodást bemutató, állatos, főzős, kertészkedős vagy viccesnek szánt videók uralják egy ideje a művész Facebookját.

A napjainkra az egymillió követővel rendelkező oldalon már nyoma sincs a hegedűművész saját tartalmainak, mivel feltörték az oldalt és trashvideókkal szórták meg annak közösségi oldalát.

Mága Zoltánról az elmúlt hetekben szinte minden médiaportálon terjedt a hír, hogy Donald Trump elismerését is kiváltotta. A Mága oldalt még a nyáron törték fel, és az óta is folyamatosan árasszák el a zenész oldalát különböző videókkal.

Az előadó Instagramján keresztül figyelmeztette a rajongóit, hogy már ne is hozzá kössék a Facebook-oldalát, mert amit ott találnak, az nem tőle származik.

Mága Zoltán az Rtl.hu-nak többek közt azt nyilatkozta, hogy a közönsége nagy része továbbra sem sejti, hogy már nem ő áll a felület mögött. Ezt a videók alatt megjelenő kommentekből is látja, hiszen az értetlenkedő hozzászólások mellett sok olyan is van, amelyekben továbbra is Mágához társítják a kiposztolt videókat.

Elhunyt Czibere Tibor gépészmérnök, az MTA rendes tagja

0

Életének 94. évében, december 24-én elhunyt Czibere Tibor Kossuth- és Széchenyi-díjas gépészmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja – tudatta az MTA csütörtökön az MTI-vel.    

Czibere Tibor 1930. október 16-án született Tapolcán. Egyetemi tanulmányait 1949-ben kezdte meg a Nehézipari Műszaki Egyetem (ma Miskolci Egyetem) Gépészmérnöki Karán, ahol 1953-ban szerezte meg mérnökdiplomáját. 1961-ben védte meg egyetemi doktori disszertációját, kutatási területe a hidromechanika és a termodinamika volt.    

1956-ban csatlakozott a budapesti Ganz-MÁVAG Mozdony-, Vagon- és Gépgyár központi vízgéptervező irodájához, ahol kutatómérnökként dolgozott 1966-ig. Közben 1963-ban az egyetem áramlás- és hőtechnikai gépek tanszékének tanszékvezető egyetemi docense lett. 1968-ban egyetemi tanár lett, és ugyanebben az évben kinevezték a Nehézipari Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának dékánjává. Később, 1978 és 1986 között az egyetem rektora volt.    

1963-ban védte meg a műszaki tudományok kandidátusi, 1967-ben akadémiai doktori értekezését. Tagja lett az MTA Áramlás- és Hőtechnikai Bizottságának. 1976-ban megválasztották az MTA levelező, 1985-ben pedig rendes tagjává. 1979-ben a Miskolci Akadémiai Bizottságba is bekerült.    

Czibere Tibor tudományos karrierje során számos elismerést kapott. 1962-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, majd 1998-ban Szent-Györgyi Albert-díjban részesült. A Miskolci Egyetem is elismerte kiváló munkáját, és 2000-ben díszdoktorrá avatta, ugyanebben az évben Miskolc város díszpolgárává választották. Hivatali időszaka után, 2000-ben professor emeritusi címet kapott. 2006-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki.    

Az ország politikai életében is aktívan részt vett, 1983 és 1985 között országgyűlési képviselő, majd 1990-ig pótképviselő volt. Emellett a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnökeként és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bizottság elnökeként is tevékenykedett. 1988-ban a Németh-kormány művelődési minisztere lett, ezt a tisztséget 1989-ig töltötte be.    

Számos publikációjában részletesen foglalkozott a vezetéses hőátviteli folyamatok számításával szilárd testekben, fázisátalakulás alatt és mellett. A háttérrétegekben háromdimenziósan áramló súrlódásos folyadékokkal kapcsolatos kutatásai is kiemelkedő jelentőségűek voltak. A hidrodinamikai szárnyrács-elmélet fejlesztése során új módszereket dolgozott ki, melyeket a gyakorlatban is hosszú éveken át használtak.    

Összesen több mint ötven tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője volt, ebből pedig öt könyv szerzője vagy szerkesztője. Munkásságát magyar, angol és német nyelven ismertette meg a szakmai közönséggel.    

Kollégái szerint széles látóköre, eligazodókészsége, józan ítélőképessége, szakmaszeretete, igényessége magasan kiemelte környezetéből, és rektori ideje alatt indult el az egyetem műszaki jellegének bővülése, igazi egyetemmé válása – írták az MTA közleményében.

Forrás: mti.hu

Lencse, az újévi szerencse

Már a Biblia is tesz említést a lencsére, illetve annak fogyasztására, hiszen Ézsau egyszer éhségében egy tál lencséért eladta öccsének az elsőszülöttségi jogát.

Napjainkban egyre inkább az jut az emberek eszébe a lencséről, hogy újév első napján kell fogyasztani, mert szerencsét, gazdagságot hoz majd az előttünk álló esztendőben, márpedig akinek szerencséje van, annak minden sikerül, jó dolga is van, és jól is megy a sora.

Ezért aztán karácsony és szilveszter között roskadásig vannak a boltok polcai barna lencsével, vörös lencsével, fekete lencsével, zöld lencsével és sárga lencsével. Mikor utána nézünk, bizony nagyon meglepődünk azon, hogy milyen sokféle lencse létezik.

Az alábbiakból kiderül, hogy lencsét fogyasztani nem csak újév napján ajánlatos, hiszen rendkívül jótékony hatással van a szervezetünkre.

Nézzék csak, milyen hatással van az emberi szervezetre a lencse fogyasztása!

– A lencse vitaminokban gazdag, bővelkedik A- B1-, B2-, B9-, B11-vitaminban, található benne magnézium, folsav, foszfor, kalcium, vas és cink, valamint kálium. A vas és a foszfor együttes hatása miatt kismamáknak különösen ajánlott fogyasztása.

– Egyre több ismeretet szerzünk a „jó” és a „rossz” szénhidrátokról. A lencse egyértelműen a jók közé tartozik, mert alacsony a glikémiás indexe, ezért lassan szívódik fel. Éppen ezért a fogyókúrázók, a tudatosan étkezők és a cukorbetegek legjobb barátja lehet.

– A lencsének nagyon magas a fehérjetartalma, és nagyon fontos, hogy milyen mennyiségben viszünk be szervezetünkbe fehérjét, hiszen ez adja testünk számra a legtöbb energiát. 10 dkg lencse elfogyasztásával másfélszer annyi fehérjét viszünk be, mintha ugyanennyit ettünk volna marhahúsból.

– Testi,- és lelki egészségünk támogatója a lencse. A rómaiak úgy tartották, hogy aki rendszeresen fogyaszt lencsét, annak biztosított a belső nyugalma és a türelme. A kínai orvoslás szerint az egész testet érintő méregtelenítés egyik legfőbb támogatója.

– Hallgassunk is rómaiakra és a kínaiakra is, hiszen a lencse fogyasztásával elősegítjük a szervezetünk májműködését, és a kiegyensúlyozott anyagcseréjét.

– A lencse a benne található vitaminok és ásványi anyagok segítésével javítja a látásunkat, segíti a haj növekedését, és fokozza a férfiak termékenységét.

– A lencse nem csak tápláló és egészsége élelem, de rendkívül módon ízletes és laktató ételek készíthetőek belőle. A magyar hagyományos gasztronómia a lencsét leves és főzelék formájában ismeri leginkább, de napjainkban már vannak, akik a lencsesalátát, a lencse fasírtot, és a pirítósra is kiváló lencsekrémet is kedvelik, és rendszeresen fogyasztják.

Minden esetre, ilyenkor szilveszter tájékán, kívánom minden kedves olvasómnak, hogy az újévben hozzon jó egészséget, sok szerencsét és rendkívüli anyagi javakat a lencse fogyasztása mindenkinek!

Személyautó és motoros karambolozott a 67-esen

0

Közlekedési baleset történt a 67-es úton, Bőszénfa közelében. – olvasható a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalos oldalán.

Személyautó és motoros karambolozott Bőszénfa régiójában, a 67-es főút 27-es kilométerszelvényénél.

A kaposvári hivatásos tűzoltók végezték a műszaki mentést, melynek során áramtalanították a járműveket. A baleset helyszínére mentőhelikopter is érkezett. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

Forrás: katasztrofavedelem.hu

A teljes kár megtérült Babarcon

0

A mohácsi rendőrök hiánytalanul megtalálták a babarci telephelyről ellopott tárgyakat. – olvasható a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében a rendőrség hivatalos oldalán.

A mohácsi nyomozók négy férfit hallgattak ki, akik a gyanú szerint 2023. december 24-én 11 óra és 26-án 7 óra között egy babarci telephelyről loptak. Az adatok alapján kifeszítették a telephelyen lévő családi ház ajtaját, majd az ingatlanból szerszámokat és gázpalackokat vittek el.

A rendőrök mind a négy férfit elfogták, és előállították őket a rendőrkapitányságra. Lopás bűntett miatt indított ellenük eljárást a Mohácsi Rendőrkapitányság.

Az elvitt tárgyakat a rendőrök hiánytalanul megtalálták, majd azokat visszaadták a tulajdonosnak, így a közel 700 ezer forintos kár teljes egészében megtérült.

Forrás: police.hu

Eltűnt a 16 éves pécsi Kiss Ivett

0

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 16 éves lány eltűnése kapcsán. – olvasható a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye a rendőrség hivatalos oldalán.

A lány körülbelül 165 cm magas, vékony testalkatú, arca hosszúkás, szeme barna, haja félhosszú, fekete.

A 16 éves lány november 26-án egy pécsi gyermekotthonból távozott engedély nélkül, azóta nem adott életjelet magáról, tartózkodási helye ismeretlen. A felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 02010-157/909/2023. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Kiss Ivett ügyében.

A Pécsi Rendőrkapitányság kéri, aki a képen látható lányt felismeri, vagy jelenlegi tartózkodási helyéről információja van, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenes Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, a 112-es központi segélyhívón, vagy jelentkezzen személyesen a Pécsi Rendőrkapitányságon!

Forrás: police.hu

Döntés született: Nem számít bűncselekménynek, hogy a gödi akkugyár engedély nélkül működött

A hvg.hu ma délelőtti írásában közölte, hogy információi szerint megszüntette a nyomozást a rendőrség a gödi Samsung-gyár ügyében. A gyár miközben a kazánjait környezethasználati engedély nélkül használta, a már működő gyár közben így is megkapta erre az engedélyt 2033-ig.

A DK-s Vadai Ágnes feljelentése hivatali vesztegetés gyanúját is felvetette, de a rendőrség szerint ilyen nem történt.

A Pest megyei rendőrség lezárta az eljárást és egyben meg is szüntette a környezetkárosítás vétsége és más bűncselekmények gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folyó nyomozást a gödi Samsung-gyár ügyében és megszüntette arra hivatkozva, hogy “a cselekmény nem bűncselekmény” – tudható a hvg.hu birtokába került, december 28-i határozatból.

A gödi Samsung-gyár ügyében még 2023 októberében Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció politikusa intézte azt az írásbeli kérdést Polt Péterhez, hogy: „Van-e felelőse a súlyosan környezetromboló gödi akkumulátorgyár működtetésének és a működés eltűrésének?” A feltett kérdést akkor a legfőbb ügyész feljelentésként értékelte, és ekkor indult meg az ügyben a nyomozás is.

További részleteket a hvg.hu írásából IDE kattintva tudhat meg.

A gödi akkumulátorgyár okozta környezetkárosítással már több írásában foglalkozott a bahir.hu is.