Kezdőlap Blog Oldal 1080

200 ezer hektoliter pezsgő készül évente Magyarországon

0

Magyarországon mintegy 200 ezer hektoliter pezsgő készül évente, aminek jellemzően 75-80 százaléka a magyar piacon kel el, exportra mintegy 35 ezer hektolitert szállítanak éves szinten a gyártók – közölte piaci körképe alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken az MTI-vel.    

Hozzátették, hogy a legfontosabb célországok: Kanada, Észtország, Románia, Svédország és Lettország.     

A Magyarországra irányuló import inkább a választékbővítést szolgálja. Elsősorban magasabb hozzáadott értéket képviselő, olasz és német pezsgők érkeznek a hazai áruházak és italkereskedések polcaira.     

Kiemelték, hogy a pezsgőpiac – a borral ellentétben – az elmúlt években is folyamatosan nőtt. Az elmúlt húsz évben 87 százalékkal emelkedett a világ pezsgőtermelése, és az utóbbi években szignifikánsan nőtt a piaci részesedése a teljes bortermelést figyelembe véve. A legtöbb pezsgőt – éves szinten mintegy 16 millió hektolitert – Európában állítják elő, az élen Olaszország áll, mellette Franciaország, Spanyolország és Németország szintén pezsgőnagyhatalomnak számít.     

Az előírások szerint pezsgőnek nevezhető minden olyan termék, amely friss szőlőből, szőlőmustból, vagy borból készül első vagy második alkoholos erjesztéssel és kizárólag az erjedésből származó szén-dioxidot tartalmaz, zárt tárolóedényben tárolva 20 fokon legalább 3 bar túlnyomás uralkodik az oldott szén-dioxid jelenléte miatt, és összes alkoholtartalma legalább 8,5 térfogatszázalék. A fogyasztók által szintén közkedvelt habzóbor ezzel szemben szén-dioxid hozzáadásával készül, földrajzi jelzés nélküli borból.    

A pezsgő a világ minden táján az ünnepekhez, születésnapokhoz, esküvőkhöz, családi eseményekhez kapcsolódik, de helyet kap aperitifként vagy koktélok részeként. Az italkülönlegesség iránt december utolsó két hetében ugrik meg jelentősen a kereslet, az év végi fogyasztás pedig sok esetben a magasabb hozzáadott értékű termékek irányába tolódik el – olvasható a kamara közleményében.

Forrás: mti.hu

Jövőre a bírósági ítéletekkel egyező erejű döntéseket is hozhatnak a békéltető testületek

0

A bírósági ítéletekkel egyező erejű döntéseket is hozhatnak a békéltető testületek 2024. január 1-jétől – közölte a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) pénteken az MTI-vel.    

A közlemény szerint a fogyasztóvédelmi törvény 2024. január 1-jén hatályba lépő módosításai jelentősen átalakítják az alternatív vitarendezési fórumok szervezeti és működési kereteit.     

A továbbra is ingyenes és gyors eljárást lefolytató békéltető testületeket érintő legfontosabb változás, hogy akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hoz a testület, ha a fogyasztó kérelme megalapozott, és az ügytárgy értéke 200 ezer forint alatti.    

Ez azért jelentős, mert korábban csak akkor kerülhetett sor bírósági úton is végrehajtható határozat meghozatalára, ha a felek egyezséget kötöttek, a vállalkozás alávetési nyilatkozatot tett, vagy magára nézve a döntést kötelezőnek ismerte el. Utóbbi két eset meglehetősen ritka
volt, így ha nem született egyezség, csak bírósági úton ki nem kényszeríthető ajánlást tehettek a békéltető testületek.     

A módosítás értelmében viszont, ha a vállalkozás nem tesz eleget a kötelezésnek, bírósági úton a döntés kikényszeríthető, végrehajtható, azaz a bírósági ítéletekkel egyező erejű döntésről van szó. Fontos, hogy ezek a békéltető testületi döntések is megtámadhatóak bírósági úton, például ha a határozat tartalma nem felel meg a jogszabályoknak.     

Arra is kitértek, hogy a módosítás miatt január 1-jétől régiós szinten működnek tovább az alternatív vitarendezési fórumok. Azonban a fogyasztók továbbra is kérhetnek személyes meghallgatást a nem régióközpont vármegyeszékhelyeken, valamint a vármegyeszékhelynek nem minősülő megyei jogú városokban is. Ezáltal a korábbi 20 helyett már 27 helyen kerülhet sor békéltető testületi meghallgatásra.     

Főszabályként az online meghallgatás intézményét vezeti be a törvénymódosítás, ami a felek számára jelentős idő, energia és költségkímélést jelent.     

Jelezték ugyanakkor, hogy ha a fogyasztó szeretné, akkor kezdeményezheti személyes meghallgatás lebonyolítását is.     

Kiemelték a békéltető testületek működésének szakmaiságát közvetlenül érintő módosítást is, amely kötelező képzést és alapvizsgát ír elő a testületi elnökök és tagok számára, a megbízatásuktól számított egy éven belül. A képzés és a vizsga célja a békéltető testületek egységes joggyakorlatának kialakítása a szakmai irányító minisztérium iránymutatása alapján – ismertette a szövetség, amely a békéltető testületek 1999. évi megalakításától kezdődően aktív szerepet játszott a testületek működésében, ismertségük növelésében.    

A FEOSZ úgy véli, hogy a 2024. január 1-jétől hatályos módosítások elősegítik mind a fogyasztói jogok érvényesítését, mind az egységes jogalkalmazás biztosítását, ezáltal pedig a magyar fogyasztóvédelem erősítését.

Forrás: mti.hu

Szálló por – Veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében

0

Veszélyessé vált a szálló por miatt a levegő minősége a Sajó völgyében – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.

    A levegőhigiénés index rendszere négy kategóriát tartalmaz: elfogadható, kifogásolt, egészségtelen és veszélyes.
    Az NNGYK adatai szerint veszélyes a levegő minősége a Sajó völgyében Sajószentpéteren és Kazincbarcikán, egészségtelen Putnokon.
    A mérések adatai szerint kifogásolt a levegő minősége Ajkán, Várpalotán, Tatabányán, Százhalombattán, Budapesten, Salgótarjánban, Miskolcon és Nyíregyházán. A többi mérőállomás elfogadható értéket rögzített.
    Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a következő napokban éjszakánként egyre nagyobb területen képződik köd, rétegfelhőzet. Ez napról napra egyre lassabban zsugorodik, egyre többfelé maradhat meg tartósan. Csak kevés helyen élénkülhet meg a jellemzően déli, délnyugati szél, így várhatóan egyre több helyen haladja meg a szálló por napi átlagkoncentrációja az egészségügyi határértéket.
    A hét végén várhatóan feltámad a szél és megnő a csapadék esélye, így javulás következhet be a levegő minőségében.

Korábban már írtunk arról, hogy súlyos egészségügyi problémákat okozhat a légszennyezés, mégsem teszünk ellene eleget! A probléma súlyosságát jól érzékelteti, hogy az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) által publikált adatok alapján a szennyezésnek való kitettség az összes rákos megbetegedés 10 százalékáért felelős Európán belül. Szintén az EEA ezen publikációjából derül ki az is, hogy:„A (beltéri és kültéri) légszennyezés az összes rákos megbetegedés mintegy 1 százalékához kapcsolódik Európában, és az összes rákos megbetegedés mintegy 2 százalékát okozza. Csak a tüdőrák esetében ez a halálozások 9 százalékát teszi ki.”

forrás: mti

Boldog születésnapot Illés Alexa

0

A Pécsi Nemzeti Színház ma a közösségi oldalán köszöntötte születésnapja alkalmából Illés Alexát, a társulat színművészét. Illés Alexa hamarosan anyai örömök elé néz, így a pécsi nézőknek egy darabig nélkülözniük kell Őt, de a társulat is, és mi nézők is szeretettel várják vissza a színpadra, és szívből gratulálunk a születésnapja alkalmával.

Illés Alexa színésznő 1990. december 29-én született Kecskeméten. A kecskeméti Kodály Zoltán Gimnáziumban érettségizett 2009-ben, majd a Pesti Magyar Színiakadémia tanulója lett (2009-2012).

2017-ben diplomázott a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművész szakán. 2017-2018 között a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. 2018-tól a Pécsi Nemzeti Színház színésznője.

Kinevezték kórházi főigazgatónak, aki utasításba adta, hogy felállva köszöntsék

Ma reggeli írásában a szeretlekmagyarorszag.hu élcelődik azon, hogy Orbán Viktor döntése értelmében január 1-től Révész János dolgozhat kórházi főigazgatóként. Elődjének távozásáról annyi tudható, hogy gazdálkodási problémák felszínre kerülése miatt menesztették.

Az új kórházigazgató kinevezését Orbán Viktor aláírásával is hitelesítette.

Az időközben a Magyar Közlönyben is megjelent hírek szerint 2024. január 1-től Révész János lesz a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója új kórházi főigazgatója.

Révész János az RTL írása szerint már korábban is írásban utasította a kórházban dolgozó orvosokat, hogy a belépésekor szinte katonásan, őt felállással köszöntsék az intézmény reggeli értekezletein.

Mindezek mellett még azt is elrendelte, hogy az értekezletre bármilyen okból, akár egy betegtől is késve érkezők már nem csatlakozhatnak a megbeszéléshez. Ezt azzal erősítette meg, hogy be kell zárni az ajtót, „jelezve ezzel, hogy további belépés nincs”.

Az intézkedésinek napvilágra kerülésekor a Magyar Orvosi Kamara megyei elnöke szerint a kórházban többen is kezdték kellemetlenül érezni magukat az új szabály miatt, és fontolgatták onnan a távozásukat.

„Ez egy rossz árnyékot vetett az egész megbeszélésre, elég fagyos volt a levegő ennek kapcsán” – mondta Csilek András. A Magyar Orvosi Kamara megyei elnöke szerint is eléggé életszerűtlen egy orvost azért kizárni a reggeli értekezletről, mert egy újraélesztés miatt késéssel tud megjelenni.

A kórház főigazgatója a változtatások bevezetését az akkoriban zajló mintegy 3 milliárd forintos beruházások tették szükségessé, melyeket elmondása szerint: „a főorvosi kar bevonásával, egyetértésével és támogatásával” fejlesztettek ki, és véleménye szerint az új szabályok megfelelnek „a XXI. századi követelményeknek”.

2023 márciusában, a Telex már írt az esetről, mikor a Magyar Orvosi Kamara tiltakozott Révész János egy másik körlevele miatt, amiben a főigazgató azt kérte, hogy kirekesztő módon csak azoknak a kórházi dolgozóknak a másodállásra vonatkozó kérelmét támogassák a megyei kórház részlegvezetői, „akik az önként vállalt túlmunkakeret maximumában közreműködnek a kórházzal.”

A Magyar Orvosi Kamara álláspontja ebben a kérdésben az volt, hogy a kérés súlyosan törvényellenes, és a leírtak a részlegvezetőket törvényszegésre buzdítják.  Válaszlevelükben többek közt arra hivatkoztak, hogy az egészségügyi dolgozókat az egészségügyi törvény szerint nem lehet többletmunka vállalására kényszeríteni.

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

Emberölés, lakástűznek álcázva Encsencsen

0

Lakástűzről érkezett bejelentés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2023. december 29-én 1 óra 23 perckor. – olvasható a megdöbbentő, de eddig sajnos szinte mindennaposnak tűnő hír a rendőrség hivatalos oldalán.

A bejelentő elmondta, hogy az encsencsi házban egy nő van bent, ezért a megadott helyszínre haladéktalanul rendőrök, tűzoltók és mentők vonultak. A katasztrófavédelem munkatársai eloltották a tüzet a lakóházban, amelyben holtan találtak rá az ott élő 69 éves nőre.  Az eddigi adatok alapján az egyedül élő nő bűncselekmény áldozata lett.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást és nagy erőkkel keresik az eddig ismeretlen tettest.    

Forrás: police.hu

Maine állam vezető tisztviselője kizárta Donald Trumpot a választási indulásból

Kizárta Donald Trumpot az elnökválasztási indulásból Maine állam közigazgatásának demokrata párti vezetője a helyi idő szerint csütörtök este megjelent döntésével.    

Shenna Bellows hivatali hatáskörében eljárva döntött úgy, hogy eleget tesz a volt elnök indulásának megtiltására vonatkozó kérelemnek, amelyet többek között korábbi politikusok nyújtottak be.    

A Maine állam kormányzatát irányító demokrata tisztviselő megalapozottnak találta Donald Trump kizárását a választásból arra hivatkozva, hogy a 2021. január 6-i eseményekben játszott szerepével kimeríti az alkotmány 14. kiegészítésének kitételét: a jogszabály nem teszi lehetővé a hivatalviselést „zendülés érintettjeinek”.    

A közigazgatási vezető döntése ellen lehetőség van fellebbezni, amit az eddigi hasonló jogvita érintettjei megtettek az elmúlt napokban.    

Ugyancsak csütörtökön Colorado állam, szintén demokrata közigazgatási vezetője azt közölte, hogy Donald Trump is szerepelni fog az állam republikánus előválasztási szavazólapján, miután a republikánus párt helyi szervezete fellebbezést nyújtott be a szövetségi legfelsőbb bíróságon.    

Jena Griswold bejelentette, hogy a republikánus elnökjelöltek január 5-én véglegesítendő listáján Donald Trump neve is ott lesz.    

Colorado állam legfelsőbb bírósága a múlt héten úgy döntött, hogy kizárja a korábbi elnököt az újbóli indulásból, az Egyesült Államok alkotmánya 14. kiegészítésének zendülésben való részvételre vonatkozó kitétele miatt.    

A republikánus párt coloradói szervezetének hivatalos fellebbezése mellett Donald Trump kampánycsapata is jelezte, hogy megtámadja a coloradói döntést a Washingtonban működő szövetségi legfelsőbb bíróságon, amely az Egyesült Államok legmagasabb szintű jogi fóruma.    

Az állam közigazgatásának demokrata párti vezetője – annak ellenére, hogy hozzájárult Donald Trump nevének feltüntetéséhez – közleményében azon meggyőződésének adott hangot, hogy Colorado legfelsőbb bírósága jogos és igazolt döntést hozott, egyben arra biztatta a szövetségi legfelsőbb bíróságot, hogy „gyorsan cselekedjen”.    

Szerdán Michigan állam legfelsőbb bírósága – Colorado állam legfőbb jogi testületével ellentétes módon – úgy határozott, hogy nem zárja ki Donald Trumpot az indulásból az elnökválasztáson.  

Donald Trump választási indulásának megakadályozására több államban indítottak különböző szervezetek pereket, a többi között Texasban, Nevadában és Wisconsinban.    

Az Egyesült Államokban Iowában, január 15-én kezdődik az előválasztások folyamata, amelynek során minden államban voksolnak a republikánus szavazók elnökjelöltjükről. Coloradóban március 5-én, az úgynevezett szuperkedden határoznak a jelölt személyéről, amikor további 14 államban is megtartják az előválasztást. Michiganben február végén és március első napjaiban döntenek a republikánus választók, hogy kit szeretnének jelöltjükként látni a 2024. novemberi elnökválasztáson.

Forrás: mti.hu

Kocsonya, mint az egészség forrása

Az ételed, az életed! Biztosan már mindenki nagyon sokszor hallotta ezt az örök igazságot tartalmazó mondatot. Tavasszal és nyáron könnyen vannak a háziasszonyok, hiszen óriási a kínálat a friss és igazán vitamindús alapanyagok között. de, mi a helyzet télen?

Az elmúlt napokban már írtam a karácsonyi ünnepi asztalról elmaradhatatlan a diós, illetve a mákos bejgli, valamint a hal egészségre gyakorolt hatásáról.

Az emberiség már korán rádöbbent arra, hogy bizonyos ételek fogyasztása rendkívül jó hatással van a közérzetére, az egészségre, így azokra is amelyek például az ízületi panaszok esetén jelentős javulást eredményeznek. Ilyen étel többek között a csontleves alaplé vagy a kocsonya.

A kocsonyát egy időben kiűzték az étrendből, de napjainkban szerencsére újra a reneszánszát éli.

100 gramm kocsonyatartalmaz:

– 43 gramm fehérjét,

– 1 gramm szénhidrátot,

– 7 gramm zsírt, amennyiben a tetejéről leszedtük a zsírt!

– 239 kalóriát.

Aminosavakból pedig: glicint, lizint, arginint, prolint, hidroxi-prolint.

A csontleves, vagy a csontokból főzött étel a kollagén elsődleges forrása, és a levesünk minél kocsonyásabb, annál nagyobb a kollagén tartalma.

Kollagénben gazdag levest készíthetünk lassú, hosszú ideig történő főzéssel azokból a húsokból, amelyekben sok a kötőszövet. Így készül a kocsonya.

A kocsonya készítésének egyik módját már a XII. században leírták úgy, hogy borjúbőrből és porcokból készítettek olyan főzőlét, ami egy olyan gyógyszer,  amit aztán alkalmazni lehet az ízületi betegségek és fájdalmak kezelésére.

A napjainkban főzött kocsonyáról ajánlatos leszedni a zsírt, mert így nem csak egy nagyon finom, de egy fehérjékben, aminosavakban gazdag, szénhidrát, zsír és kalóriaszegény ételttálalhatunk fel a családnak.

A kocsonyában lévő aminosavak, többek között a glutamin segít megőrizni az emésztőrendszerünk nyálkahártyájának egészségét. A lizin pedig erősíti az immunrendszerünket.

A kocsonyában sok a prolin, hidroxi-prolin és a glicin, és ezeknek az aminosavaknak a magas értéke teszi a kocsonyában található kollagént igazán értékessé.

Az igazi remegős kocsonya tartalmaz még lizint és arginint is, amelyek olyan aminosavakat, amik az izomépítésben és immunrendszerünk erősítésében játszanak fontos szerepet.

Jó tudni, hogy ahhoz, hogy a kocsonyából ezek az aminosavak igazán hasznosulni tudjanak, C vitaminra van szükségük. Ezért ajánlott a kocsonya tetejét meglocsolni kevés citromlével. A magas vitamintartalma mellett a citrom megkönnyíti a laktató kocsonya emésztését is.

A bevitt C vitamin segíti a kollagén felszívódását és egyben serkenti is annak további termelődését. A kocsonyában lévő kollagén támogatja a porcok, és a kötőszövetek regenerálódását,  így többek közt visszaadja a bőr rugalmasságát, és a feszességét is.

Mindazok mellett, hogy a kocsonya kiváló az ízületi panaszokra, a kollagén rostok még részt vesznek az inak, a bőr, a csontok és az ízületek újjáépítésében is.

Viszont, aki most kapott kedvet a színtiszta hús mellett a porcok, inak fogyasztására, nos, annak a bevitt kollagén jótékony hatásra úgy 8 hetet várnia kell, mert csak ennyi idő után kezd jelentkezni az ízületi fájdalmak csökkenése, és javul a mozgás, és az általános kondíció.

Félpályás útlezárás a 6-os főúton Bonyhád térségében

0

Baleset miatt rendőri irányítás mellett halad a forgalom Bonyhád térségében, ahol félpályás útlezárás miatt is szükséges az óvatos vezetés. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Baleset történt 2023. december 28-án 6 óra 36 perc körül a 6-os számú főút 160-as kilométerszelvényében, a 6534-es számú mellékút és 6-os számú főút kereszteződésében.

A helyszínelés és műszaki mentés idejére a főúton félpályás útlezárás van érvényben. A forgalmat rendőrök irányítják. Kérjük az arra közlekedőket, hogy fokozott óvatossággal közelítsék meg az érintett útszakaszt.

Forrás: police.hu

10 éve szenvedett síbalesetet Michael Schumacher

0

Az elmúlt tíz évben egyre több információ került nyilvánosságra Michael Schumacher állapotáról, aki tíz évvel ezelőtt szenvedett súlyos síbalesetet az Alpokban található Meribelben, a súlyos síbalesetből a Forma1-es pilótának sajnos mind a mai napig nem sikerült felépülnie.

Sajnos az egykori Forma1-es pilóta állapotában az elmúlt tíz évben sem állt be olyan jelentős változás, ami optimizmusra adhatna okot.

A Forma-1-es legenda 2013. december 29-én, a franciaországi Méribelben esett el síelés közben, súlyos fejsérülést szenvedett, ami miatt kétszer meg kellett operálni. A súlyos fejsérülése miatt Michael Schumacher kómába került. A baleset óta folyamatos orvosi rehabilitáción vesz részt, visszavonultan él, a nyilvánosság előtt nem mutatkozik.

A családja a baleset óta nem oszt meg Michael Schumacherről információkat a sajtóval, ezért csak olyan információk kerülnek napvilágra az egykori pilótával vele kapcsolatban, amiket a hozzá közel álló ismerősök, barátok árulnak el, egy-egy látogatásuk után.

A szomorú évforduló alkalmával a BILD újabb részleteket árult el Michael Schumacher gondozása, és rehabilitációja kapcsán.

  • tizenöt főnyi orvosokból, masszőrökből és asszisztensekből áll az a gondozó csapat, akik a nap 24 órájában a legjobb ellátást nyújtják a betegnek,
  • a hétszeres Forma-1-es világbajnokot többek közt egy Mercedes AMG autóba is beültették a szokatlan terápiája során, amelytől azt remélték, hogy az ismerős hangokkal hatékonyan stimulálni tudják az agyát,
  • Schumacher felesége, Corinna szigorú szabályokat írt elő a látogatók tekintetében. A listán olyan közeli barátok szerepelnek, mint Jean Todt, Schumacher korábbi csapatfőnöke és Luca Badoer.

Michael Schumacher egykori német autóversenyző, a Formula–1 hétszeres világbajnoka és a sportág egyik legeredményesebb pilótája. Ő volt a Formula–1 első német világbajnoka, mely nagy szerepet játszott a sportág németországi népszerűsítésében is. Egy 2006-ban, az FIA, aNemzetközi Automobil Szövetség által végzett felmérésen a szurkolók a Formula–1 legnépszerűbb versenyzőjének választották.

Most bizony elkelne egy kis csoda, hogy Michael Schumacher felépülhessen. Bízzunk hát, a csodában.