Kezdőlap Blog Oldal 2281

Pályázatot hirdettek Pécs új szlogenjére, bárki elindulhat rajta

Az itt élők, itt tanulók, ide látogatók kreatív energiáit szeretné kiaknázni a város önkormányzata Pécs arculatának kialakításakor – írja közleményében az önkormányzat. Ez konkrétan azt jelenti, hogy egy szlogenpályázatot hirdetnek, ahol a cél, hogy együtt, közösen mutathassa meg a város, hogy kinek mit jelent Pécs.

A pécsi önkormányzat Gazdaságfejlesztési Főosztálya 2021 januárjában Pécsett és országosan reprezentatív kutatást végzett Pécsre, mint márkára vonatkozóan. A kutatás eredménye képezi az alapját az új városmárkának és annak az új, átfogó arculatnak, amely hűen tükrözi majd Pécs értékeit és egyediségét úgy az itt élők, mint a turisták és a befektetők felé.

Ebbe a munkába szeretne bevonni mindenkit az önkormányzat annak érdekében, hogy a pécsiek kreativitása is kellő hangsúlyt kapjon a közös munkában. A pályázóktól olyan szlogenjavaslatokat várnak, amelyek egyedi módon tükrözik Pécs különleges értékeit, legyen szó természeti kincsekről, épített környezetről, kulturális örökségről vagy éppen egyedi hangulatról.

A pályázók fejenként egy javaslattal élhetnek, amelyet online formában, adatlap kitöltésével küldhetnek be. Amennyiben a pályázó 16 év alatti, akkor szülői hozzájárulás is szükséges a részvételhez, ezzel a „talán legkreatívabb korosztály” ötleteiről sem mondanak le.

A sikeres pályázók nyereményekben is részesülnek, a legjobb szlogeneket beküldők 10 db Hullámfürdő Strand belépőt, 2 db Pécsike éves bérletet és egy, a Pécsi Állatkertbe szóló családi belépőt kapnak.

A pályázat részletei a város honlapján érhetők el.

Jó hír a filmrajongóknak: Magyarországon is elérhető lesz a Disney+

Negyvenkét új országban jelenik meg 2022 nyarától a Disney+ streamingszolgáltatás. A Disney ugyanis bejelentette, hogy bővíti azon országok körét, ahol elérhető lesz a saját tartalmas szolgáltatás.

Az országok között több afrikai, ázsiai és európai ország mellett megtalálható Magyarország is, örülhetnek tehát a Star Wars- és Marvel-rajongók. A Disney eddig hivatalosan nem erősítette meg a hírt, amit azért sokan sejtettek. Ez változott meg most, a cég ugyanis részletezte a piacbővítésének menetrendjét.

A sorozatok mellett a Disney és a Pixar összes filmje is elérhető lesz, ahogy a National Geographic tartalmai is. Magyarország mellett olyan, nagy piaccal és sok fogyasztóval rendelkező országokban is csak most lesz elérhető a Disney+ mint például Törökország, Lengyelország vagy éppen Dél-Afrika.

Forrás: 24.hu

Magyarország a második legkorruptabb állam az EU-ban

A Transparency International friss Korrupcióérzékelési Indexe szerint Magyarország az EU második legkorruptabb országa – írja a HVG. Az előző években ezen a listán egyébként az első helyen állt hazánk, de most sem a javulás miatt „előzött” Bulgária, hanem azért, mert ott jelentősen romlott a korrupciós index.

Magyarország tehát kevésbé romlott a mutatókban, mint Bulgária, miközben saját régiónkban látványos leszakadás történik. A kutatás során egy 0-100 közötti skálán helyezik el az országokat, ahol a 0 jelenti a legkorruptabb nemzetet. Egy éve Magyarország, Romániával és Bulgáriával együtt, 44 ponttal állt, ami az EU-országokat tekintve a legrosszabb volt. A mostani eredmény szerint mi egy pontot csökkentünk, de Bulgária kettőt, miközben Romániában egy egységnyit javult a helyzet.

A jelentés kiemeli, hogy a globális összevetésnek kevesebb az értelme, inkább a hasonló gazdasági, politikai és földrajzi helyzetű országokat érdemes összevetni. Mégis érdekes egy pillantást vetni arra is, hogy világszinten hol helyezkedünk el a korrupciós mutatókat tekintve. A Transparency International 180 államot vizsgált, ezek között négy helyet rontott Magyarország, immáron a 73. helyen áll, olyan országokkal együtt, mint például Ghána vagy Szenegál.

A jelentés szerzői összehasonlították a korrupciót az egy főre jutó GDP-vel is. Meglepő vagy sem, de arra jutottak, hogy az EU-n belül erős az összefüggés a gazdag állam és a kevés korrupció között. Tehát minél szegényebb egy állam, annál inkább korrupt. Ez felveti a kérdést az Orbán-kormány szerint hasító magyar gazdaság és a növekvő korrupció közötti kapcsolatokról, de ennek megválaszolását már olvasóink fantáziájára bízzuk.

Forrás: HVG

Tarol az omikron: több mint 20 ezer új fertőzött egy nap alatt

A beoltottak száma 6 345 766 fő, közülük 6 083 949 fő már a második, 3 567 044 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.

Összesen 20 174 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 471 276 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 69 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 41 087 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 224 813 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 205 376 főre emelkedett. 3145 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 164-en vannak lélegeztetőgépen.

Az omikron és a február 15-től életbe lépő oltási igazolvány miatt is érdemes kihasználni az oltási akciót, amely csütörtökön, pénteken és szombaton folytatódik.

Következő  oltási akciók a kórházi és járásközponti oltópontokon:

·         2022. január 27-28. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között.

·         2022. január 29. (szombat) 10-18 óra között.

Továbbra is kiemelten várjuk az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani. Az oltási akciónapokon a 12 év feletti korosztályt várják az oltópontokon. Az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál. A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90%-ra emelhető a védettség.

A negyedik oltás is már foglalható és felvehető, akár a most zajló oltási akciók keretében is. A negyedik oltás kérhető 18 év felett, ha a 3. oltás beadása óta már eltelt 4 hónap. Az olthatóság megítélése érdekében az oltóorvos szükség esetén konzultálhat a kezelőorvossal és/vagy háziorvossal. Az oltóanyag választás minden esetben az oltóorvos feladata, aki a pácienst ismerve a szakmai szempontok alapján dönt. Általános ellenjavallata egyik kombinációnak sincs.

Azon oltatlan személyek, akik fertőzésen átestek, várakozási idő nélkül a betegségből történt felgyógyulás után, olthatók.

Az átoltottság további növelése és a járvány újabb hullámai elleni védekezés érdekében február 15-től oltási igazolvánnyá alakul a védettségi igazolvány – az erről szóló kormányrendelet múlt héten megjelent a Magyar Közlönyben. Csak azoknak lesz érvényes az igazolványuk, akik oltottak. Oltatlan személy, fertőzésen való átesettség esetén sem lesz jogosult az oltási igazolványra, az esetleg jelenleg meglévő fertőzésen átesettségre kiadott védettségi igazolványa pedig elveszíti érvényességét.

Az igazolvány a második oltást követően hat hónapig lesz érvényes, ezután az érvényesség – főszabály szerint – csak a megerősítő harmadik oltás után lesz meghosszabbítva. Ha valaki két oltást követően lesz fertőzött, akkor a fertőzés igazolásától számított 6 hónapig lesz érvényes az igazolványa. A megerősítő harmadik oltás felvétele után az igazolvány korlátlan időre lesz érvényes. A jelenlegi védettségi igazolványok cseréjére nincs szükség, a QR-kód alapján lehet majd ellenőrizni az okmány érvényességét.

Forrás: koronavirus.gov.hu

Indul az átjelentkezés és a mozgóurna igénylés a választásokra

Csütörtöktől lehet az április 3-ai országgyűlési választáshoz és a vele egy napon tartott országos népszavazáshoz kapcsolódó, a szavazóköri névjegyzékkel összefüggő kérelmeket benyújtani a választási irodáknál.

A jogszabály szerint a szavazást megelőző 66. naptól, vagyis a január 27-től lehet ezeket a választási kérelmeket benyújtani a választási irodákhoz. A választópolgárok az átjelentkezésre, a külképviseleti szavazásra jelentkezésre, a mozgóurna-igénylésre vonatkozó kérelmeiket nyújthatják be ettől a naptól a lakóhelyük szerinti választási irodákhoz.

Folyamatosan benyújthatók a nemzetiségi névjegyzékbe vételre vagy abból való törlésre, az akadálymentes szavazókör igénylésére, a Braille-írásos szavazósablon igénylésére, a személyes adatok kampánycélú kiadásának megtiltására vonatkozó kérelmek.

A kérelmeket személyesen és levélben a helyi választási irodáknál lehet benyújtani vagy online a Nemzeti Választási Iroda internetes oldalán, a www.valasztas.hu oldalon.

Forrás: MTI

Néhány óra napsütés vár ránk, de a meleg ruha is kelleni fog

0

Szerda reggel még közepesen felhős idő, szakadozott lesz a felhőzet, a hőmérséklet -3 és -1 fok között alakul. A nyugati szél mérsékelt lesz, majd délutánra ez megélénkül.

A reggeli erősen felhős időt, délutánra szakadozottabb felhőzet váltja majd. A hőmérséklet 4-6 fok között alakul, így erős olvadásra van kilátás. Néhány órás napsütés is előfordulhat, az északnyugati szél egész nap élénk lesz. Estére visszahűl az idő, kevéssel fagypont alatt várható a hőmérséklet.

Csütörtök reggelre átmenetileg felszakadozik a felhőzet, majd beborul az ég. A hőmérséklet -5 és -3 fok között alakul. Késő délelőttől szakadozottabb lesz a felhőzet, néhány órás napsütés várható.

Forrás: Meteo Mecsek

Videón borotválta kopaszra magát Pottyondy Edina

0

Pottyondi Edina ex-politikus, standupos, vlogger új videója elég szürreálisra sikerült. A kíméletlen humoráról ismert videós ugyanis kopaszra borotválta magát, miközben elcsépelt motivációs közhelyeket sorolt.

A Szépség és motiváció című videóban először elmondja, hogy egy kis pihenőre megy, hiszen „mégsem lehet egy egész életen át a konyhában szolgálni.” Ezt követően „dobott egy Britney-t” és egy ollóval, majd egy nullásgéppel esett neki a saját hajának, teljesen kopaszra borotválva azt.

A mutatvány közben olyan közhelyeket puffogtatott, hogy „nincs rossz ötlet, csak kevés önbizalom”, majd a videó végén arra hívta fel a figyelmet, hogy a haj tulajdonképpen olyan, mint Mészáros Lőrinc birodalma: nő.

Eljárás indul a tanár ellen, aki a diákjaival szexchatelt

Tegnap jelent meg a Blikk cikke arról a tanárról, aki a budapesti Szinyei Merse Pál gimnázium oktatójaként többször is kellemetlen helyzetbe hozta a diákjait.

Az énektanár szexuális tartalmú utalásokkal és üzenetekkel bombázta a gimnázium lány tanulóit és rendszeresen feltűnően bámulta őket. A tanárt végül saját diákjai buktatták le egy álprofillal, ahol egy 16 éves lánynak adták ki magukat, a férfi pedig a nemi szervéről készült fotót is küldött nekik.

Az eset még novemberben történt, először az iskola a diákokat akarta felelősségre vonni csalás miatt, végül mégis kirúgták az énektanárt. A pedagógus rendre kellemetlen helyzetbe hozta a diákjait, állítólag egy 14 éves lányt például haza is kísért, többeknek pedig privát üzeneteket írt és fel is hívta őket.

A rendőrség először nem indított eljárást a férfi ellen. A Blikkel viszont ma már azt közölték, hogy gyermekpornográfia bűntett gyanúja miatt nyomozást rendeltek el ismeretlen tettes ellen az ügyben. Az eljárás célja annak megállapítása, hogy az esettel összefüggésben büntetőjogi felelősség megállapítható-e, egyelőre még nem történtek kihallgatások.

RTL: Közszereplőt érintő kompromittáló fényképeket találtak Schadl páncélszekrényében

0

Egy közszereplőről készült kompromittáló adatok is előkerültek Schadl György hálószobájának páncélszekrényéből. Egy borítékban két fénykép volt, ezeken három meztelen ember látható intim helyzetben, és egy közszereplő neve szerepelt a fotók mellett talált két DVD-n. A közszereplő azt mondja, nem ismeri Schadl Györgyöt, és szerinte nem készülhettek róla kompromittáló felvételek.

Kompromittáló adatokat találtak az egyik közéletben szereplő személyről a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatott vezetőjénél, Schadl Györgynél tartott házkutatáson – értesült az RTL Híradó. 

Egy férfi egy nővel szexuális aktust folytat egy ágyon, egy tükrös-tolóajtós szekrény mellett. Ezt az aktust egy másik személy fényképezi, ő is látszik a felvételen. 

Mindannyian meztelenek” – az ügyészség összefoglalója szerint ezt ábrázolja az a két fénykép, ami egy borítékban került elő Schadl György hálószobájának páncélszekrényéből tavaly november elején. 

A képeket és a DVD-t bűnjelként vették jegyzőkönyvbe, ez utóbbiról Schadl előbb azt mondta, hogy nem tudja, mi van rajta, majd később azt, hogy üzenetváltások vannak kimentve rá.

Az ügyészség megfogalmazása szerint „a lefoglalt boríték egy közéleti személyre nézve kompromittáló adatokat és feltehetően kompromittáló videófelvételt is tartalmaz”. Az RTL Híradó megkereste a DVD-n feltüntetett közszereplőt, aki azt mondta, hogy nem ismeri Schadlt, nem zsarolták meg, és nem tudja elképzelni, hogy kompromittáló felvétel készült volna róla.

Részben befagyott a Balaton, de nem biztonságos rámenni

„A héten nem lesz elég vastag a Balatonon jege a korcsolyázáshoz” – mondta Horváth Ákos, a siófoki obszervatórium vezetője az MTI-nek. Horváth szerint az elmúlt napok mínuszainak és szélcsendes időjárásának köszönhetően megindult a jégképződés a nyílt vízen is, de a feltámadó szél keddre több helyen is megnyitotta a jégfelületet.

Ez a jelenség jól látszik az Időkép szenzációs felvételén is, amiben Badacsonytomajnál lehet nyomon követni a jégképződést:

A jég vastagsága jelenleg 3-5 centiméter, amire közel sem biztonságos rámenni. A következő napokban éjszakánként továbbra is fagyni fog, de napközben egyre inkább nulla fok fölé kúszik majd a hőmérő. Péntektől aztán a szél felerősödik és a hőmérséklet is emelkedni fog, így nincs sok esély vastagabb jégtakaró kialakulására.

Sportolásra alkalmas jégre tehát ezen a héten nem számíthatun, de a következő hetekben még várható lehűlés, így teljesen nem zárható ki egy újabb jegesedés a Balatonon.

Forrás: MTI