Kezdőlap Blog Oldal 2561

Négy embert letartóztattak a Pest Megyei Kormányhivatalban

A Pest Megyei Kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi osztályának több munkatársát is előzetes letartóztatásba helyezték – értesült a Népszava. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség azért rendelt el nyomozást a kormányhivatal egyik vezető beosztású tisztviselője ellen, mert a gyanú szerint „előnyért megszegte hivatali kötelességét”. Kovács Katalin a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője azt mondta a lapnak, hogy „üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt” nyomoznak.

Eddig négy embert hallgattak ki gyanúsítottként, őket mind le is tartóztattak a bíróság rendelkezésére, őket azonban nem nevezték meg. A Pest Megyei Kormányhivatalt Tarnai Richárd vezeti, aki több nagy állami beruházásban is részt vett. A közigazgatási szervezetrendszer átalakításakor pedig a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatalát jelölték ki Budapest természetvédelmi hatóságaként. Innen adtak ki több fakivágásra is engedélyt, például a Kossuth térre vagy a Városligetre. A Liget-projekt kapcsán Tarnai még 2017-ben elismerte, hogy nekik kell lebonyolítani bizonyos eljárásokat. Paks II. építése kapcsán ugyanez a helyzet.

A Tarnai vezette hivatal tehát több olyan, korábban nagy politikai vitákat kiváltó ügyben kellett döntést hoznia. Azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan milyen ügyben és kiket tartóztattak le a Pest Megyei Kormányhivatalban.

Forrás: Népszava

Újabb népszavazás: ezúttal Karácsony Gergely kezdeményezi

Orbán Viktor mai bejelentése után nem sokkal a főpolgármester, valamint az LMP-Párbeszéd-MSZP miniszterelnök-jelöltje is bejelentette, hogy népszavazást fog kezdeményezni, mivel annak megtartása egy reggel megjelent rendelet miatt ismét lehetségessé vált.

Karácsony Gergely az alábbi három kérdésekben szervezne országos népszavazást:

  • a kínai egyetem helyett a Diákváros épüljön meg Budapesten
  • a kormány ne adhassa el az autópályákat
  • legyen általános, ingyenes antitest-szűrés minden 60 év feletti honfitársunknak.

A népszavazási kezdeményezés érdekessége, hogy korábban a Fudan Egyetemről szóló konzultáció csak Budapest területére korlátozódott és csak fővárosi lakcímkártyával rendelkezők vehettek rajta részt, bár akkor még ígéretet tett Karácsony arra, hogy ha lehetőség lesz rá a népszavazást országosan fogják kezdeményezni.

Akkor nagyon magas volt az online részvétel, a szavazók 44,9%-a. azaz több, mint 13 000 fő szavazott az aHang applikációján keresztül. Összesen pedig 30 506 érvényes szavazatot adtak le és több, mint 11 óra alatt sikerült megszámolniuk a szavazólapon beérkezett eredményeket. A konzultálók 98%-ban utasították el akkor a kínai egyetem megépülését.

Forrás: Jövő Tv

Népszavazást kezdeményez a kormány a szexuális felvilágosításról

Orbán Viktor a Facebookon közzétett videójában felidézte, hogy Brüsszel a gyermekeinket támadta meg a szexuális propagandával, de a magyar kormány nem enged belőle. Elmondása szerint Brüsszel azért fenyegetőzik, mert nálunk be szeretnék vezetni azt, ami nyugaton már megszokott: LMBTQ aktivisták tartsák a szexuális felvilágosítást.

Mivel a gyermekeink jövője a tét, ezért a kormány népszavazást kezdeményez a döntésben.

Öt kérdés lesz, ezek a következők:

  1. Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?
  2. Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?
  3. Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek a nemátalakító kezelések?
  4. Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?
  5. Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?

A kormányfő pedig azt kéri ezekre az irányított kérdésekre, hogy közösen mondjunk rá nemet, ahogy ugyan ezt tettük Brüsszelel szemben. „Egyszer már sikerült és együtt újra sikerülni fog” – fejezte be a videót Orbán Viktor.

Forrás: Jövő Tv

A Meszesen tartja első élő fogadóóráját Péterffy Attila

Első alkalommal tart személyes fogadóórát Péterffy Attila, Pécs polgármestere. A városvezető a Facebookon jelentette be, hogy hosszú idő után végre sikerült megszervezni a személyes találkozót, amelyre a Pécsi Meszesi Általános Iskolában kerül majd sor egy hét múlva, július 28-án 9-14 óra között.

„Hosszú idő óta tervezem, hogy végre személyesen vitassuk meg a pécsiek és a város ügyeit. Kollégáim 2020 tavasza óta több alkalommal is nekiláttak polgármesteri fogadónapok szervezésének, de a koronavírus egymás után érkező hullámai újra és újra közbeszóltak.Jobb híján az elmaradt alkalmakat a pandémia idején online városinfók megtartásával igyekeztünk pótolni, de a begyűjtött kérdésekre a közösségi oldalamon videóban válaszolni mégsem olyan, mint a személyes találkozás a pécsi polgárokkal. Hosszú várakozás után immár személyesen várok minden tisztelt érdeklődőt első polgármesteri fogadónapomon. Amennyiben kérdése, meglátása, felvetése vagy problémája van, ezeket július 28-án, szerdán reggel 9 és délután 14 óra között tudjuk megbeszélni a Pécsi Meszesi Általános iskolában (7629 Pécs, Komlói út 58.)Találkozzunk személyesen!” – írja Péterffy a posztban.

Elkezdődött a koronavírussal terhelt olimpia Tokióban

Ahogy mi is írtuk, tegnap még a szervezőbizottság vezetője sem zárta ki, hogy akár az utolsó pillanatban is lefújhatják az idénre halasztott tokiói olimpiát. Mára újabb koronavírusos esetekről tájékoztattak a szervezők, újabb nyolc pozitív tesztre derült fény.

A szervezők szerda reggeli bejelentésével az elmúlt három hétben 75-re nőtt a fertőzöttek száma. A mostani nyolc közül az olimpiai faluban egy pozitív teszt született, egy rendezőé, akinél 12 kontaktszemélyt derítettek fel. A NOB 138. ülésszakán viszont már pozitívabb volt a hangulat az olimpiát illetően. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója az ülésen elmondta, hogy az eredmény fokmérője nem a zéró fertőzésszám, hanem az esetek gyors felismerése és elszigetelése, megakadályozva ezzel a vírus további terjedését. „Mindent megtettek, hogy ezeket a játékokat a lehető legbiztonságosabbá tegyék” – mondta a szervezőkre utalva.

„A remény sugarai ebből az országból kiindulva világítsák meg egy egészségesebb, biztonságosabb és igazságosabb világ kezdetét. Az olimpia képes összehozni, megihletni az embereket, megmutatva, hogy mit lehetséges elérni” – fogalmazott, miközben egy olimpiai fáklyát tartott a kezében.

Eközben pedig már meg is kezdődtek a versenyek a Tokióban! Két nappal a megnyitó előtt már két csapatsportban elkezdték a versenyeket, női softball és női labdarúgás volt terítéken. A Japán csapat előbbiben 8-1-re verte Ausztráliát, szóval a hazaiaknak jól indultak a játékok. Szerdán összesen három softball- és hat női futballmérkőzést rendeznek az ötkarikás játékokon. Utóbbi tornán máris egy rangadóra is sor kerül, a G-csoportban a világbajnok amerikaiak a svédekkel csapnak össze.

Forrás: MTI

Kellemes, de szeles idő lesz ma

Ma kellemes, ám szeles időben lesz részünk. Napos időnk lesz, szinte egy felhő sem lesz az égen! A hőmérséklet 25-27 fok között fog alakulni – írja a Meteo Mecsek. Ma tehát remélhetőleg nem kell újabb égszakadástól tartanunk és az esernyőt is otthon hagyhatjuk. Utóbbit persze csak a bátrabbaknak ajánljuk az elmúlt napok történéseiből kiindulva.

Forrás: Meteo Mecsek

Kozármisleny nem ismer lehetetlent

0

A hét első napján Kozármisleny polgármestere, Biró Károly elkísérte Sellyére Kozármisleny Város Önkormányzata adományát Sellyére, hogy a segítség gyorsan és hathatósan kerüljön el a károsultak számára.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a tíz nappal ezelőtti katasztrofális időjárásban a Baranya megyei várost erős jégverés sújtotta.  Az adomány 1200 folyóméter bramac tetőléc volt fél millió Ft értékben!

A támogatást Kovácsné Böröcz Anette alpolgármester asszony és kollégái nagy szeretettel fogadták, és vették át. Nagy Attila, Sellye polgármesterének kérésére a Pécs közvetlen szomszédságában található város nem a pénzt utalt, hanem tető faanyagot vitt a jégverés károsultjainak. Így az adomány azonnal felhasználásra kerülhet a több száz sérült sellyei házaknál.

„Mivel az épületfa országos hiánycikk, a kérés teljesítése nem volt könnyű, de mi nem ismerünk lehetetlent. A Téglacentrum kft. és Hámori Róbert hatékony segítségével a tetőléceket gyorsan beszereztük.” – írta közösségi oldalán Kozármisleny polgármestere, Biró Károly.

Kozármisleny ismét szolidáris tudott lenni, gyorsan és hatékonyan nyújtott segítséget a térség egyik katasztrófa sújtotta településének.

Lefújják az olimpiát?

0

Nem zárta ki annak a lehetőségét a tokiói olimpia szervezőbizottságának vezetője, hogy végül lefújják az ötkarikás játékokat, ha jelentősen megugrik az új koronavírusos esetek száma.

Sajtótájékoztatóján Muto Tosiro újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy folyamatosan figyelemmel követik a járványhelyzet alakulását, és annak fényében döntenek majd a továbbiakról. Eközben több versenyzőnek is pozitív lett a vírustesztje az utóbbi napokban. – írja a Szabad Európa.

„Folytatjuk az egyeztetéseket, ha emelkedést tapasztalunk az esetszámokban. Abban állapodtunk meg, hogy a járványhelyzetre tekintettel ismét ötoldalú tárgyalást hívunk össze. Most az látszik, hogy az esetek száma emelkedhet, de csökkenhet is, fontolgatjuk a lehetőségeket” – közölte.

A tokiói olimpia szervezőbizottságának szóvivője később kijelentette: „teljes mértékben a játékok sikeres megrendezésére összpontosítunk”.

Az ötkarikás esemény nyitóünnepségét péntekre tervezik, és augusztus 8-ig tartanak majd a versenyek.

Óvintézkedések

Tokióban újra vészhelyzetet hirdettek július 12-én, mintegy két héttel az olimpia előtt, miután egyre magasabb esetszámokat regisztráltak a japán fővárosban és környékén. Korábban első körben kitiltották a külföldi nézőket, majd a belföldieket is, szintén járványügyi megfontolásból.

Japánt világviszonylatban nem érintette különösebben súlyosan a koronavírus-járvány, az országban azonban így is több mint 840 ezer fertőzöttet és 15 ezer halálesetet regisztráltak. Tokióban kedden 1387 új esetet jegyeztek fel.

Július 1-je óta hatvanhét koronavírus-fertőzöttet azonosítottak az olimpiára érkezők körében.

Japánban idén parlamenti választást tartanak, amelyen elemzők szerint a kormánypárt súlyos árat fizethet azért, hogy végül megtartják a tavalyról elhalasztott játékokat. Az oltási kampány is meglehetősen lassú, mindössze a lakosság negyede kapta meg eddig legalább az első vakcinadózist.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával

„Copyright (c) 2020. RFE/RL, Inc. Az újraközlést engedélyezte: Radio Free Europe/Radio Liberty, 1201 Connecticut Ave NW, Ste 400, Washington DC 20036.”

LMP: valódi megbecsülést a rendvédelmi közalkalmazottaknak!

Pont azok maradnak ki a fegyverpénzek kiosztásából, akik kiemelkedő segítséget nyújtottak a járványhelyzetben, hiszen a kifizetés a 15 ezer fő rendvédelmi közalkalmazottaknak nem jár. Az állam láthatóan nem tekinti eléggé fontosnak a közalkalmazott rendőrök, tűzoltók, büntetés-végrehajtási dolgozók által ellátott feladatokat. A fegyverpénzek kiosztása körüli visszásságok is azt mutatják, hogy a végső cél kiüresíteni a közalkalmazotti szférát, hiszen következetesen akadozik annak finanszírozása.

Tévúton jár a kormány azzal is, hogy a rendvédelmi dolgozók tömeges pályaelhagyását a fegyverpénzek kiszórásával próbálja megakadályozni. A rendvédelem területén dolgozó munkavállalók alulfizetettek, túlhajszoltak, szociális, egzisztenciális problémával küzdenek. Egyre többen hagyják el a rendőri pályát, egyre kevesebben jelentkeznek rendőrnek. A rendvédelmi szervek állománya hatalmas, több ezer fős létszámhiánnyal küzd, ráadásul a fluktuáció is hatalmas a területen.

A katasztrofális helyzetet nem lehet pusztán egyszeri juttatással megoldani, hiszen a legégetőbb problémák, mint például, hogy egy pályakezdő rendőr 150-170 ezer forintos illetménye, a 2008 óta változatlan illetményalap a nem megfelelő körülmények, határvédelem terhe továbbra is megoldatlanok.

Az LMP sokszor kezdeményezte a rendvédelmi illetményalap 38.650 Ft-ról 60.000 Ft-ra történő emelését, mert szerintünk ezzel kezdődne az állomány valódi megbecsülése. Emellett megbecsülést a rendvédelemben dolgozó közalkalmazottaknak! Követeljük, hogy ők is részesüljenek a fegyverpénzben!

Ungár Péter,

az LMP országgyűlési képviselője

Jobbik: Orbán ne lapítson a sötétben, hanem mondjon le

Orbán ne lapítson sunyin a sötétben, hanem jöjjön ki a fényre, és mondjon le!

Régóta mondjuk, hogy az Orbán-rezsim régen elárulta a rendszerváltást, és aljas, alantas módszereivel az egykori kommunistákkal és a keleti diktatúrákkal azonos szintre került. Ezt erősítette meg a hír, miszerint a 2018-as választások előtt, és azóta folyamatosan, egy izraeli kiberfegyverrel célzottan magyar állampolgárokat figyeltetett meg az orbáni államrezsim. Ez pedig azt jelenti, hogy Orbán Viktor – visszaélve hatalmával – a magyar titkosszolgálatokat független újságírók, ügyvédek, ellenzéki politikusok és véleményvezérek, valamint más kormánykritikus közszereplők megfigyelésére használta fel.

Bár az Orbán-kormány vezető politikusai és a felelősséget csak hárítani képes miniszterei már maszatolnak, próbálják elkenni az ügyet, azonban az nyilvánvaló, hogy ezekhez a megfigyelésekhez a legmagasabb szintről kellett engedélyt adni. Varga Judit tehát egész egyszerűen hazudik, amikor arról hadovál, hogy ezek a titkosszolgálati megfigyelések a politikától függetlenek lennének. Elég nagy a valószínűsége, hogy az Orbán-kormány egyik legvéresebb szájú hazudozója ezúttal is csak a főnökét védi.

A napnál is világosabb ugyanis, hogy ezt az egész titkosszolgálati akciót nagy valószínűséggel Orbán saját maga rendelte el a politikai ellenfelei választások előtti megfigyelésére. Elég nyilvánvaló, hogy Orbán a megfigyelésekkel a 2018-as választási eredményeket is jelentős mértékben befolyásolhatta, hiszen a gyanútlan ellenzéki politikusok és jóhiszemű újságírók szinte minden lépéséről tudott. Ezt a gyanút erősíti, hogy az egykori kommunista diktátorokat is megszégyenítő zsarnok, Orbán Viktor most sunyít és lapul.

A kérdés az, hogy vajon most, a 2022-es választások előtt is megfigyelnek-e a magyar titkosszolgálatok független újságírókat, ügyvédeket, ellenzéki politikusokat és véleményvezéreket, valamint más kormánykritikus közszereplőket?

Egy ilyen botrány miatt a világ bármely demokratikus országában le kellene mondania a miniszterelnöknek, Orbán Viktor azonban csak gyáván lapít a sötétben, ahogyan az egykori kommunista diktátorok a bukásuk előtt sunnyogtak. A néppárti Jobbik azonban magyarázatot követel, Orbán jöjjön ki a fényre, és mondjon le!