Kezdőlap Blog Oldal 2560

Ismét megtartják a pécsi Pont Ott Partit, ma derülnek ki a ponthatárok

Ma derülnek ki a felvételi ponthatárok, természetesen idén is népszerű jelentkezési célpont volt a Pécs Tudományegyetem. 2021-ben összesen 101.844 diák jelentkezett a magyar egyetemekre, ők izgulhatnak ma estig, hogy bekerültek-e a kívánt helyekre. 

Ami mindenképp jó hír, hogy Pécsett idén már nem marad el a szokásos Pont Ott Parti. A tavaly csak online formában megtartott eseményen tehát újra együtt izgulhatnak a diákok, akik estére remélhetőleg egyetemistákká válnak. A Facebook-esemény leírása szerint izgalmas Kari kitelepüléssel, játékokkal, nyereményjátékokkal, kóstolható frissítőkkel és számos meglepetéssel készülnek. A program délután 5 órakor kezdődik, majd estig interaktív játékokkal és információszolgáltatásokkal várják a reménybeli hallgatókat.

A ponthatárokat este nyolc óra után hozzák nyilvánosságra a szeptemberben induló szakok esetében. A pécsi főtéren kivetítőn jelennek majd meg a pontszámok, de a Felvi.hu felsőoktatási portálon és az E-felvételiben is megjelennek. Azok a jelentkezők, akik megadták a mobiltelefonszámukat, sms-ben is értesítést kapnak az eredményekről.

A népszavazásról és az új delta variánsról is beszélt Gulyás Gergely

Gulyás Gergely a mai Kormányinfón arról beszélt, az elmúlt hetek megmutatták, hogy Brüsszel egyértelműen megtámadta Magyarországot, ami a miniszter szerint a gyermekvédelmi törvény miatt történt. Szerinte miután már megállapodtak a helyreállítási tervről, ezt a vitát újranyitotta Brüsszel, majd hozzátette: a kormány szerint az ügy a legfontosabb, az újonnan bejelentett és januárban, februárban megtartható népszavazás pedig segít megerősíteni a kormány pozícióit ebben a vitában. A kormány biztosnak tartja, hogy lesznek fellebbezések a gyerekekről szóló népszavazáshoz, de nagy biztonsággal tudják mondani, hogy még a választások előtt megtartják azt.

Gulyás ezután kitért a koronavírus hazai helyzetére. A mai nappal újabb 14 esetben igazolták a delta variánst, így eddig összesen 23 esetben mutatták ki ezt a variánst Magyarországon. Minden szakértő azt mondja, a deltavariáns terjedése sokszorosa a korábbi variánsoknak, ez ellen az oltások nyújtanak védettséget. Az oltások kapcsán kérdésre elmondta, hogy bárki bemegy az önkormányzathoz, ott segítenek regisztrálni oltásra, így technikai akadályra hivatkozni már nem nagyon lehet. Vannak, akik tartanak az oltástól, és a legfiatalabb korosztály érintettsége volt eddig a legkisebb, ezért sokan úgy gondolják, hogy őket nem kell beoltatni.

Hozzátette, most először van olyan javaslat, ami a munkáltató számára is engedne kötelezővé tételt bizonyos területeken (szolgáltató szektorban például), ezzel Gulyás is egyetértene. „A nagy kampány ellenére mégis van bő 2 millió ember, aki nagykorú, nem oltatta be magát, nem eset át a betegégen, nem védett” – mondta.

A kormányülésen nem került szóba a Pegasus-botrány, mert nem tartják „fajsúlyos ügynek”. Gulyás szerint egy „hisztériáról” van szó, ráadásul titkos információkról, amikről a kormány nem adhat tájékoztatást.

Forrás: 24.hu

Kellemes nyári időre és sok napsütésre számíthatunk

Ma a hűvös hajnalt követően kellemes nyári időnk lesz. Gyenge gomolyfelhőképződésre készülhetünk, de csapadék nem várható! Sok napsütésre számíthatunk! Az északnyugati szél mérsékelt lesz! A hőmérséklet maximuma 26-28 fok között alakul – írja a Meteo Mecsek a mai időjárásról.

Mi lenne, ha tényleg a gyermekek védelméről szólna a népszavazás?

Milyen lenne egy valódi gyermekvédelemről szóló népszavazás?

Semmiképpen sem olyan, mint a mostani. Valós kérdések és valós problémák merülnének fel benne, nem gumicsontok.

A gyermekek védelmének például része lenne, ha nem adóztatnánk el őket a soha meg nem térülő kínai és orosz hitelekkel, melyeket nem a mostani generáció, hanem ők fognak visszafizetni, annak ellenére, hogy beleszólásuk nem volt az ügybe. Ilyen a Budapest-Belgrád vasút, ilyen a kínai kommunista egyetem, ilyen Paks II. Jelentősen növelné a gyermekek védelmét a kormány, ha ezeket a projekteket leállítaná, amíg nem késő.

Azonban a gyermekek védelmének az is része lenne, ha például a szüleiket megbecsülnék a munkahelyeiken, ha növekednének a bérek, ha felzárkóznánk Európához. Ott tartunk, hogy már a szlovákok is jobban keresnek, mint mi, egy átlagos szlovák családnak is több a megtakarítása, mint egy átlagos magyar családé. Védhetnénk a gyerekeket úgy, ha a szüleik tisztességes béreket kapnának, pláne a közszférában. Ha mondjuk egy egyetemi adjunktus nem nettó 180 ezer forintért dolgozna, az biztosan sokat segítene az egyetemi adjunktus gyerekein.

Az is védené a gyerekeket, ha a felsőoktatás lassan, de biztosan nem válna az úrigyerekek huncutságává, és anyagi helyzettől függetlenül bárki eljuthatna egyetemre, főiskolára. Jelentősen növelné a gyerekek védelmét, ha a társadalmi mobilitás megvalósulna, és nem a ragadós plafon, ragadós padló elv szerint működne az ország.

Sokat javítana a gyerekek helyzetén, ha lenne elég háziorvos, ápoló, védőnő az országban, de sajnos mindegyikből hiány van.

Az is jót tenne a gyermekek védelmének, ha például minden településen lenne uszoda, tornacsarnok, focipálya, kosárpálya, például a csili-vili stadionok helyett, ilyenek is épülhetnének.

Garantáltan sokat javítana a magyar gyermekek helyzetén, ha a magyar pedagógusok tisztességesen meg lennének fizetve, és minden iskolában lenne elég tanár, még az olyan tantárgyak esetében is, mint a fizika, vagy kémia.

Nem lehetne ezekkel a dolgokkal védeni a gyermekeinket?

Népszavazás: íme 13 kérdés javaslat

Ha már a kormány népszavazást kezdeményez, úgy gondoltuk, hogy összegyűjtünk néhány fontosabb kérdést, melyről szintén érdemes lenne megkérdezni az embereket. Íme:

1: Akarja Ön, hogy a kínai kommunista párthoz kötődő egyetem, a magyar adófizetők pénzén Budapesten építsen új kampuszt, a diákváros helyett?
2: Akarja Ön, hogy rendkívül kedvezőtlen orosz hitelből épüljön új atomerőmű Pakson, ami irreális terhet ró a gyermekeinkre és unokáinkra?
3: Akarja Ön, hogy a Fidesz-KDNP a jövőben is hazamenekítse a saját pedofil nagyköveteit, és ne zárja őket börtönbe?
4: Akarja Ön, hogy a Fidesz-KDNP EP-képviselői meleg orgiákra járjanak?
5: Akarja Ön, hogy egy gázszerelő felvásárolja a fél országot?
6: Akarja Ön, hogy még jobban elszálljon az euró árfolyam, és az üzemanyagok árai, miközben az olaj világpiaci ára több hónapos mélyponton van?
7: Akarja Ön, hogy még az unokái is jobbágyok legyenek, Orbán, Mészáros, sajátláb-Ráchel és Tiborcz országában?
8: Akarja Ön, hogy folyamatos háborús retorikában keljen élnünk?
9: Akarja Ön, hogy a kormány etnikai, vallási, szexuális kisebbségek ellen uszítson, melynek hatására eszkalálódig a társadalmon belüli feszültség?
10: Akarja Ön, hogy még több stadion épüljön, grundok, tornacsarnokok, uszodák, rekreációs központok helyett?
11: Akarja Ön, hogy a „rezsicsökkentés” hatására, fizetés-arányosan az EU egyik legmagasabb rezsi költségei terheljék a magyar lakosságot?
12: Akarja Ön, hogy a kormány illegálisan lehallgassa és megfigyelje, egy izraeli kémprogram segítségével, a nap minden órájában?
13: Akarja Ön, hogy Magyarország továbbra is ilyen hely legyen?

Alighanem ezekről a kérdésekről nem fog népszavazást kiírni Orbán Viktor. Kár.

Fotó: Kétfarkú Kutyapárt korábbi plakátja, mely úgy fest, nem évül el.

Kavicsra cserélte a gyémántot az ügyes tolvaj

Egy nő 4,2 millió font (1,75 milliárd forint) értékű gyémántot lopott el 2016 márciusában egy londoni ékszerésztől úgy, hogy egy ügyes mutatvánnyal kavicsokra cserélte a drágaköveket.

A bűntényt a vád szerint a 60 éves Lulu Lakatos követte el, aki drágakőszakértőnek adta ki magát. A nő a London belvárosában található Boodles gyémántboltból lopta el a gyémántokat.

A bűnügyben a londoni Southwark Királyi Bíróságon folyó tárgyaláson elhangzott, hogy a nő hét gyémántot becsült fel az üzletben, majd egy táskába tette őket. Amikor azonban a táskát kinyitották, a drágakövek helyett kavicsok voltak benne – olvasható a BBC News honlapján. A Romániából származó, de Franciaországban élő nő tagadta a vádakat.

A bírósági tárgyaláson elhangzottak szerint Nicholas Wainwright, a Boodles elnöke 2016 februárjában ismert meg egy Simon Glas nevű embert, aki arról tájékoztatta, hogy gyémántokat akar vásárolni befektetésként.

Hét gyémánt megvételében állapodtak meg: a 4,2 millió font értékű drágakövek között volt egy 20 karátos szív alakú gyémánt, ami 2,2 millió fontot ért, és egy 1,1 millió fontra becsült, körte alakú rózsaszín gyémánt is. A vevő egy Anna nevű gyémántszakértőt küldött az üzletbe, hogy megvizsgálja a drágaköveket. Annát Lulu Lakatos alakította. A nőt maga Wainwright és a cég saját szakértője kísérte a bolt alagsori tárgyalójába.

A nő megvizsgálta és megmérte mind a hét gyémántot, majd egy táskában helyezte el őket, amelyet lezárt, hogy a pénz átutalásáig úgy őrizzék az üzletben. Az ügyész szerint viszont Lakatos ezt a táskát a saját táskájába tette, és egy ugyanolyan lezárt táskát hagyott hátra. A nő repülővel hagyta el Londont. Tavaly szeptemberben európai elfogatóparancs alapján Franciaországban tartóztatták le, mielőtt kiadták volna az Egyesült Királyságnak.

A bűnügy tárgyalása folytatódik.

MTI
Fotó: Illusztráció/Pixabay

Börtönőrre támadt a komlói férfi – videón a verekedés

A komlói rendőrök egy 26 éves helyi férfit gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével.

Gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a rendőrök azt a helyi férfit, aki nekitámadt egy másik férfinak Komlón. A gyanú szerint a férfi 2021. július 20-án 17 óra 30 perc körül az egyik áruház parkolójában rátámadt, fenyegette, majd többször megütötte a sértettet, aki abban a büntetés-végrehajtási intézetben dolgozik körletfelügyelőként, ahol korábban a férfi a büntetését töltötte. A bántalmazót a rendőrök a Nemzeti Védelmi Szolgálat közreműködésével a lakásán elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra.

A gyanúsított ellen hivatalos személy elleni erőszak, valamint könnyű testi sértés miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság.

police.hu

Fotózások helyszíne a Diósviszlói levendulás farm

A Diósviszlón található Fritz Farm története számomra igen érdekes és be kell valljam megható is. Nem mindennapi dolog már a mai világban az, hogy egy család ugyan azon a területen dolgozik már évszázadok óta.

Ez az aprócska farm, amely generációról generációra száll, számtalan élményt, kemény és nehéz napokat tartalmaz, amelyet csak tulajdonosai élhetnek át.  Fritz Mónika, tulajdonos nem csak 5 gyermekét neveli tiszta szívéből, hanem 1 hektrányi levendulás területüket is. Igen fontos megemlíteni, hogy ennek gondozása igen nagy odafigyeléssel végezhető csak. Természetesen vegyszer mentesen dolgoznak, hiszen nálunk nem a mennyiségen van a fő szerep, hanem a minőségen.

Mit kell tenni azoknak az érdeklődőknek, akik szeretnének bepillantást nyerni, eme gyönyörű kis családi vállalkozásba? Egyszerű a válasz, hiszen csak a telefont kell felemelni hozzá. Mónika egyik legnagyobb álma, hogy ez a vállalkozás minél nagyobb léptekben fejlődjön és emberek százai tapasztalhassák meg azt a nyugalmat, ami ennek a földnek a pólusaiból ered. Nem véletlen, hogy rengeteg pár választja őket családi, esküvői vagy babaváró fotózások helyszínéül.

A levendulán kívül egyébként, amelyből isteni szörpöt, olajat, levendulavizet készítenek, vannak még más növények is. Meggy, eper, amelyből iszonyú finom szörpök készülnek, bozda illetve bozdabogyó, amelyből pedig gyógynövényeket csinálnak.

Kedvet kaptál ahhoz, hogy akár egy délután ellátogass hozzájuk?
Akkor ezen a számon elérhetőek: 0620/9915889
Ha pedig vásárolnál valami finomságot, azt itt teheted meg: http://fritzfarm.hu/hu_HU/termekeink/

5 kérdésben kezdeményezett népszavazást Karácsony

Ahogy korábbi cikkünkben megírtuk, Orbán Viktor mai bejelentése után nem sokkal a főpolgármester, valamint az LMP-Párbeszéd-MSZP miniszterelnök-jelöltje is bejelentette, hogy népszavazást fog kezdeményezni, mivel annak megtartása egy reggel megjelent rendelet miatt ismét lehetségessé vált.

Újabb népszavazás: ezúttal Karácsony Gergely kezdeményezi

Nem sokkal a főpolgármester Facebook oldalán közzétett bejelentése után, szerda délután Karácsony Gergely a tervezett három helyett öt kérdésben kezdeményezett népszavazást a Nemzeti Választási Irodánál, ami után sajtótájékoztatót is tartott. A sajtótájékoztató jelen volt Kunhalmi Ágnes (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) és Ferenczi István (LMP) is, ezzel demonstrálva, hogy a három ellenzéki párt Karácsony Gergelyt támogatja a népszavazási kezdeményezésben és a miniszterelnökségi pozícióért való indulásában is.

Karácsony Gergely által benyújtott népszavazási kérdések a következők:

  • Egyetért-e Ön azzal, hogy minden hatvan év feletti, magyarországi lakóhellyel rendelkező személy ingyenesen legyen jogosult SARS-CoV-2 neutralizáló antitest kimutatására alkalmas tesztre?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy koncessziós szerződés keretében gazdasági társaságnak ne legyen átengedhető magyarországi gyorsforgalmi út üzemeltetése?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország csatlakpozzon az Európai Ügyészséghez?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országyűlés helyezze hatályon kívól a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az áláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartam 270 nap legyen?

A főpolgármester kitért Orbán Viktor által feltett kérdésekre is, amit egy szóban foglalt össze: szánalmas.

Szeptemberben találkozik Ferenc pápa Orbánnal

A Szentatya szeptemberben látogat hazánk fővárosába az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) keretében.

A NEK titkárságának kérésére közzétették, hogyan alakul a pápa programja Magyarországon való tartózkodása idején. Ebből kiderült, hogy érkezése napján, szeptember 12-én reggel háromnegyed 9-kor, a Szépművészeti Múzeumban találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel és Áder János köztársasági elnökkel, akikkel fél órát tölt majd el közösen.

A hivatalos tájékoztató eloszlatta azokat a korábban megjelentek híreszteléseket is, miszerint a pápa a közelgő választások és a kormány menekültpolitikája miatt nem hajlandó találkozni a miniszterelnökkel

Ferenc pápa gépe szeptember 12-én, vasárnap reggel 6 órakor indul el Rómából, majd háromnegyed 8-kor landol a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Itt egy hivatalos köszöntőt tartanak.

A találkozót követően a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keretében zárómisét koncelebrál, majd 14:40-kor tovább indul Pozsonyba.