2021 áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 440 600 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 451 800 forint volt. A kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 293 000 forint volt – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentéséből.
2021. április:
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 440 600, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 451 800 forint volt.
A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 293 000, a kedvezményeket is figyelembe véve 301 800 forintot ért el.
A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 10,1%-kal nőtt. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig 9,6%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 400 100 forintra becsülhető, ez 9,6%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
5,5 millió oltás esetén jönnek a következő enyhítések, és bár az oltásiprogram megtorpant, ez a szám jó eséllyel péntekre így is összejöhet. A beoltottak száma 5 486 514 fő, közülük 4 916 927 fő már a második oltását is megkapta. 52 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 128 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 992 főre emelkedett.
Kiindulva az elmúlt napok adataiból, vélhetően pénteken lépjük át az 5.5 milliós határt, ami egyben azt is jelenti, hogy a magyar felnőtt lakosság többsége, 67 százaléka kapott oltást, és hozzájárult a védekezés sikerességéhez és az újra nyitás lehetőségéhez. Az oltási hajlandóságra jellemző, hogy kedden mindössze háromezren regisztráltak, egyharmaduk 12-15 éves volt.
Immunológusok is figyelmeztetnek: óvatosan azoknak, akik oltatlanok. Ugyanis ők nem védettek, rájuk nézve katasztrofális következményei lehetnek, ha leveszik a maszkot, így ő azt javasolja, hogy aki nem oltakozott, inkább hordja tovább a maszkot, ami életet menthet.
Mindenki találkozott már a Fidesz Gyurcsány-show reklámjával. Valószínű, hogy nem is egyszer. Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje az elmúlt időben nagyon szeret esténként a projektorjával járni a városban és kreatívnálkreatívabb képeket kivetíteni falakra. – írja a Jövő TV.
Megint nem tett másként, és kivetítette az Orbán-show főszereplőit a Fidesz székház falára. A “show” szereplő pedig:
a pasizó Szájer József
a pedofil Kaleta Gábor
a kurvázós Borkai Zsolt
és a kupleráj főnöke Orbán Viktor
Jakab szerint erre azért volt szükség, mert a Fidesz egész épületeket elfedő, ellenzéket gyalázó óriásplakátokkal lepte el Budapestet és a hazugságra illik igazsággal válaszolni. A műsort pedig jövőre kikapcsolják – tette hozzá.
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet súlyosítását indítványozta annak a vádlottnak és társainak a büntetőügyében, aki egy vélt sérelem megtorlása érdekében életveszélyes sérülést okozott ismerősének, majd társaival magára hagyta az eszméletlen állapotban fekvő sértettet.
A 24 éves férfi egy Tolna megyei településen él, ahonnan 2019 szeptemberében átkerékpározott a szomszédos településen lakó apjához, ahol a délutáni órákra ittas állapotba került. Az apa fiának elmesélte, hogy egyik ismerősük társaival néhány héttel korábban bántalmazta, ezért a fiú – miután hazafelé menet az egyik ház udvarán meglátta – kérdőre vonta az ismerőst. A vita tettlegességig fajult, melynek során a vádlott a sértettet ököllel többször, nagy erővel arcul ütötte. Az ütések hatására a sértett hanyatt esett, amelynek következtében koponyatörést szenvedett, és közvetlen életveszélyes állapotba került.
Az eszméletlen sértettet a vádlott és az időközben a helyszínre siető apja az apa házának udvarára vonszolta, majd a verekedő fiú kerékpárral hazament. Az apa és a szintén otthon tartózkodó felesége a láthatóan orvosi ellátásra szoruló sértetthez segítséget nem hívtak, később kivitték a ház elé az utcára, és a kerítésnek támasztva magára hagyták. A mentőket végül egy szemtanú értesítette. A bántalmazás, illetve az elhúzódó eszméletlen állapot a sértettnél maradandó fogyatékosságot eredményezett.
Az elsőfokú bíróság a sérülést okozó fiút életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 4 év szabadságvesztésre ítélte. A sértettet magára hagyó apát és annak feleségét segítségnyújtás elmulasztása vétségében mondta ki bűnösnek, ezért velük szemben 1 év, illetve 8 hónap – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztést szabott ki.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész terjesztett elő fellebbezést. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a másodfokú eljárásban az életveszélyes sérülést okozó vádlott büntetésének súlyosítását indítványozta.
A Műanyagmentes Július a Plastic Free Foundation kulcsfontosságú kezdeményezése, amely világszerte emberek millióinak kínál lehetőséget arra, hogy megtapasztalhassanak egy műanyag hulladéktól mentes világot és résztvehessenek a műanyagszennyezés problémájának megoldásában. A 2011-ben Ausztráliából induló, eleinte csekély résztvevőt számláló, mára már díjnyertes Műanyagmentes Július felhívás hosszú évek munkájának eredménye.
A pandémia ideje alatt jelentősen megváltozott az életünk, ami az egyszerhasználatos műanyagok használatát is megnövelte. Azonban becslések szerint 2020-ban még így is világszerte 326 millió résztvevője volt a kihívásnak. A globális közösségi támogatás és a széleskörű médiavisszhang is mutatja, hogy évről évre növekszik a csatlakozók száma. Még akkor is, ha óriási kihívásokkal állunk szemben, az emberek továbbra is lépéseket akarnak tenni annak érdekében, hogy részesei lehessenek a növekvő műanyag hulladék probléma megoldásának.
„Képesek vagyunk a két dolgot egyszerre csinálni- vigyázni egészségünkre és csökkenteni a környezetre gyakorolt hatásunkat. Egyszerűen nincs kifogás.”
MARY-LOUISE MCLAWS PROFESSZOR, EPIDEMIOLOGUS ÉS A WHO tagja
A kimutatható pozitív hatások és változások és a műanyag hulladék csökkentésének előnyeit látva, sokan próbálják a kihívást a tágabb közösségeikben is népszerűsíteni. A kihívásban részt vevő vállalkozások például kihasználják az alkalmat arra, hogy felülvizsgálják a működésük során használt egyszer használatos műanyagokat, fenntarthatóbb alternatívákat keressenek, nyomást gyakorolnak a beszállítókra és növelik keresletüket a műanyagmentes alternatívák iránt. Egyre több olyan vállalkozás, iparág tűnik fel, amelyek nem a nyereség érdekében fordítja a Műanyagmentes Július lendületét a műanyag hulladékkal kapcsolatos fellépésre. Ebbe beletartozik a hulladék csökkentésére irányuló kezdeményezések bejelentése az ellátási láncok között, a változásért való együttműködés a globálisan, megbeszélések és webes szemináriumok, valamint lokálisan tett erőfeszítések. A mozgalom 10 éves évfordulójára a kihívás a világ egyik legnagyobb környezetvédelmi mozgalmává vált. Azáltal, hogy emberek pozitív változtatásokat hajtanak végre ezen a területen saját életükben, közösségeikben, iskoláikban és munkahelyeiken, valódi hatást érnek el. Az pedig további hatással van a vállalkozásokra és a kormányok rendszerszintű változásainak végrehajtására.
Miért van erre szükség?
„A műanyaggyártás 2050-re majdnem megnégyszereződik – az újrahasznosítással már nem tudjuk megoldani a problémát.”
Tudomásul kell vennünk a hulladékgazdálkodási rendszerek korlátait és az újrahasznosítási kihívásokat, mivel a valaha az egész világon előállított műanyag mindössze 9% -át hasznosították eddig újra. Ez azt jelenti, hogy az összes műanyag 91% -a jelenleg hulladéklerakóban vagy a környezetünkben van valahol. A Műanyagmentes Július kihívás ahelyett, hogy a problémára koncentrálna, meginvitálja az embereket, hogy legyenek részesei a megoldásnak. Az eredmény pedig fantasztikus. A globális mozgalom több mint 320 millió résztvevője döntött úgy a tavalyi évben is, hogy megtagadja az egyszer használatos műanyagokat júliusban és azt követően is. Nem véletlen tehát, hogy a kampány hatása jelentős.
Apró változtatások összeadódnak. 2020-ban, a világméretű járvány közepette is képesek voltak a résztvevők 904 millió kg műanyag hulladék felhasználásának elkerülésére. Ugyan a felmérések azt mutatták, hogy a kihívásban résztevők 66%-ának nehezebb volt változtatnia berögzött szokásain a pandémia miatt, mégis így éves szinten fejenként 21 kg-mal sikerült csökkenteniük a hulladéktermelést. Miközben a joghatóságok folyamatosan hulladékcsökkentési célokat dolgoznak ki és tervezik meg a válság kezelésének módját, láthatjuk, hogy a megoldás nem egy dologban összpontosul. A csomagolásban bekövetkezett változások, az eltiltások, a takarítások, a jobb hulladékgazdálkodás és a jobb újrafeldolgozási infrastruktúra mind fontosak, azonban a körforgásos gazdaság felé való elmozdulás megköveteli, hogy foglalkozzunk pazarlásunkkal és gondoljuk át az erőforrások felhasználását. A műanyag hulladék nélküli világ megteremtéséhez meg kell változtatnunk kulturális berögződésinket. A Műanyagmentes Július mindössze 10 éves, és a hatása már most messzemenő. Az akció globálisan megváltoztatta a közösségek és vállalkozások véleményét a problémáról.
Hol állunk most a műanyagszennyezés visszaszorításában?
Pontosan a Műanyagmentes Július első napján, tehát július 1-én lép életbe az egyszer használatos műanyagokat kivezető rendelet. Ez egy hatalmas előrelépés, amire sokan már nagyon régóta vártunk, ám ez nem jelent június 30-áról július 1-ére történő tündérmesébe illő változást. Az egyszerhasználatos műanyagok eltűnése időbe fog telni. Meg kell várni amíg elfogynak, kiürülnek a készletek. Még az is előfordulhat, hogy csak pár év múlva fognak véglegesen eltűnni ezek az eszközök az életünkből. Ezek a tárgyak az egyszer használatos műanyagból készült fültisztító pálcikák, evőeszközök, tányérok, szívószálak és ilatkeverő pálcikák, lufik és azok pálcái/rögzítőeszközei, hungarocellből készült ételtároló edények és italtartók, valamint ezek kupakjai és fedelei. Ugyan messze még vége, de ez már egész nagy sikernek elkönyvelhető eredmény.
A változásban neked is nagy szereped van, csatlakozz a Július 1-én induló kihíváshoz!
Ha most vennél először részt a Műanyagmentes Július kihívásban, akkor nem árt, ha van egy kis „úti-kalaúz”, amely segít eligazodni, mire is kell figyelned. A Greenpeace pár évvel ezelőtt összegyűjtött 10 hasznos tippet, hogy segítsék az újonnan csatlakozókat:
1.Használj vászontáskát! 2.A zöldséget és kiflit ne eldobható műanyagba tedd! 3.Mondj nemet a szívószálra! 4.Légy PET-mentes! 5.Viszlát, eldobható műanyag pohár! 6.Válaszd a felesleges csomagolóanyagtól mentes termékeket! 7.Kajarendelés? Inkább főzz! 8.Válassz eldobhatócsomagolás-mentes kozmetikumokat! 9.Fogyassz kevesebbet! 10.Légy te a változás motorja, győzz meg másokat!
Ha valami extrábbra vágysz és a környezetvédést összekötnéd egy kis szórakozással vagy konkrét programmal, akkor fusd át a Greenpeace Műanyagmentes Július kihívásait és válassz magadnak egyet, többet vagy akár az összeset is.
Ha pedig gondolkozol rajta, hogy részt vegyél- e a Műanyagmentes Júliusban, de túl ijesztőnek vagy drasztikusnak tartod a kihívást,esetleg úgy érzed, úgy sem tudnád teljesíteni, akkor ajánlom a hulladekmentes.hu cikkjét. Mert a pozitív megerősítés mindig jól jön.
„A viselkedésmódosítás olyan eszmék elterjedéséhez vezet, amelyek megváltoztatják társadalmi normáinkat és az üzleti és kormányzati közöss elvárásainkat – a viselkedésváltozás a kulturális és a rendszerváltozás magva.”
A múlt heti német-magyar mérkőzést követően több magyar szurkolót is előállított a német rendőrség, egyikük jelenleg is börtönben ül, a müncheni ügyészség a 444 kérdésére most részletezve megírta, hogy hány ember érintett, és mi a vád ellenük.
A legsúlyosabb helyzetben az a férfi van, akit – az érintettek közül egyetlenként – jelenleg is fogva tartanak Münchenben. Az ügyészség levele szerint “különösen súlyos” bűncselekménnyel vádolt férfi a vád szerint palackkal dobott meg egy rendőrt az Allianz Arenában, ami miatt garázdasággal és hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják. Ennél jóval kisebb súlyú kihágásnak számít, hogy marihuánát is találtak nála.
Öt magyar drukker ellen emeltek vádat alkotmányellenes szervezetek szimbólumainak használatért, ami nagyjából horogkeresztes, SS tetoválásokat, karlendítéseket takart, derült ki a németek közleményéből.
Közülük négyet bent a stadionban kapcsoltak le, hármat náci karlendítés miatt, egyikükön pedig egy úgynevezett szárnyas odal-rúna tetoválás volt látható.
Azt nehéz megérteni, hogy egy önmagát magyarnak gondoló ember, miért egy idegen – Magyarországot is megszálló – hatalom jelképeit varratja magára, a magyar nemzet szimbólumai helyett, és miért egy idegen hatalom üdvözlését használja, a magyar üdvözlési formák helyett. Az ötödik, ezen törvény megsértése miatt megvádolt magyar nem a stadionban, hanem kint a városban mutatott be náci karlendítést – írta az ügyészség.
Egy további marihuánabirtoklót a városban kaptak el egészen minimális mennyiségű, fél gramm fűvel, őt hamar kiengedték.
1000 eurós biztosíték fejében szabadulhatott az a két szurkoló, akik a városban inzultáltak egy rendőrt.
“Legalább két” magyar ellen indult eljárás jegyhamisítás miatt, közölte az ügyészség, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy lescreenshotolták valaki más telefonon tárolt jegyét, és azzal próbáltak bejutni az arénába.
Fotó: Német rendőrök és magyar szurkolók a Németország-Magyarország meccs előtt Münchenben 2021. június 23-án. TOBIAS HASE/dpa Picture-Alliance via AFP
A HELL ENERGY, hazánk vezető energiaital, jegestea- és jegeskávé gyártója tovább bővíti termékkínálatát. Új márkával, a Floewaterrel lép be a vízpiacra, prémium minőségű vizet kínálva az éttermek, szállodák, fitness termek és munkahelyek számára – ráadásul mindezt csomagolásmentesen. A Floewater az innovatív, egyedülálló vízszűrő- és kezelő technológiának köszönhetően mindig prémium minőségű, friss, jó ízű és hűtött vizet biztosít. Az új, csomagolásmentes megoldás a hazai gyártó környezettudatos filozófiájának és fenntarthatósági téren tett példamutató lépéseinek újabb fontos állomása.
A víz maga az élet, mindennapjaink elengedhetetlen része, amely élettanilag fontos ásványi anyagokat tartalmaz és egyben az egyik legjobb szomjoltó is. Átlag napi 2-3 liter víz fogyasztása szükséges szervezetünk megfelelő működésének biztosításához.
Magyarország a Föld, sőt még Európa országainak többségéhez képest is kivételezett helyzetben van, hiszen az ország egyedülálló ivóvízkészlettel rendelkezik. Jelenleg hazánkban minden településen van vezetékes ivóvíz, köszönhetően annak a több mint 65 000 ezer kilométert is meghaladó vízhálózatnak, amely a lakosság számára biztosítja a vezetékes vízellátást. Ráadásul a magyar vezetékes ivóvizek egyharmada ásványvíz minőségű, ami azt jelenti, hogy a csapból – például Debrecenben, Sopronban vagy Győrben – olyan víz folyik, melyben az értékes ásványi anyagok mennyisége meghaladja az 500 mg/liter mennyiséget.
Mindezek ellenére hazánkban nagyon sok, többnyire PET palackba csomagolt víz fogy: a magyarok évente fejenként 130 liter palackozott vizet isznak, ami súlyos környezeti terhelést jelent, hiszen óriási mennyiségű csomagolási hulladék keletkezik általa. De ha vendéglátó szektort nézzük, az éttermekben, szállodákban jellemzően megtalálható üveges kiszerelésű vizek is jelentős környezeti terhelést jelentenek, hiszen nehezek, kevésbé jól rakásolhatók, így szállítmányozásuk nagyobb széndioxid kibocsátással jár, nem beszélve arról, hogy előállításuk és újrahasznosításuk is rendkívül energiaigényes. Becslések szerint csak Magyarországon naponta 10 km hosszúságú kamionsor szállítja csak a palackozott vizeket, ez pedig a kibocsátott szén-dioxiddal tovább károsítja a környezetet.
“A környezettudatosság és egészségmegőrzés érdekében meg kell változtatnunk azt, ahogy az ivóvízről, a csapvízről gondolkozunk. Magyarországon a vezetékes hálózat által biztosított ivóvíz nagyon jó minőségű és olcsó, így teljesen felesleges palackokkal és szállítással terhelni a környezetünket, hiszen csomagolás nélkül, mindenki számára elérhetően ott a csapvíz.” – mondta el Szabó Diána, a HELL ENERGY senior brand managere a Floewater mai sajtóeseményén, majd folytatta: „Idén februárban szénsavas üdítőitalainknál megszüntettük a PET kiszerelést, teljes termelésünkben már 5% alatt van a PET palackok használata, és most ennél is tovább léptünk. Olyan megoldást kerestünk, amely csomagolásmentesen prémium minőségű ivóvizet biztosít, és a HoReCa szektor számára is alternatívát nyújt. Annak érdekében, hogy ez mind ízében, mind összetételében az ország minden pontján ugyanazt az állandó, kiváló szintet érje el, bevezetjük az innovatív vízszűrő- és vízkezelő technológiával készülő Floewater-t, mert hiszünk abban, hogy a prémium minőségű, csomagolásmentes vízé a jövő, mely ráadásul nem termel hulladékot, nem igényel készletgazdálkodást, nem foglal helyet a raktárban és nem kell törődni a csomagolás visszajuttatásával a beszállítóhoz.”
Prémium víz környezetbarát megoldással
A Floewater a vízvezeték hálózatra kötve képes állandó minőségű, a 0,2 μm-nál nagyobb fizikai és kémiai szennyeződésektől mentes prémium víz előállítására az ország bármely pontján. A mai magyar vízvezetékhálózat bekötővezetékei helyenként felújításra szorulnak. Az elöregedett bekötővezetékekből kioldódó anyagok, a hálózati sajátosságok okán kialakuló ún. pangóvíz, valamint az ezeket semlegesítő fertőtlenítő klór megváltoztatják a csapból kifolyó víz ízét, színét esetleg szagát. A Floewater több, mint egy vízszűrő berendezés, hiszen nem csak megszűri, hanem kezeli is a vizet. A gyakran javításra, cserére szoruló bekötővezetékekből a csapvízbe kerülő szennyeződéseket úgy távolítja el, hogy megőrzi a vízben található értékes oldott ásványi anyag tartalmat, valamint az előkezelés során beállítja a víz pH értékét és magnéziummal dúsítja azt.
Az innovatív technológia alkalmazásával három lépésben lesz a csapvízből Floewater:
Az előszűrés során a berendezés az emberi szervezet számára optimális 5,6 – 7 közötti szintre állítja be a víz pH értékét, ami nagyon fontos, hiszen a víz pH értéke folyamatosan ingadozik.
A FIBREDYNETM II szénszűrés eltávolítja a helyenként elöregedett vezetékhálózatból érkező csapvízből a fizikai és kémiai szennyeződéseket. Ebben a lépésben a klór íze és kellemetlen szaga eltűnik a csapvízből, és minden 0,2 μm-nél, nagyobb szennyeződéstől is mentes lesz a víz. A szűrés finomságát jól mutatja, hogy egy emberi hajszál átlagos vastagsága 50 μm.
Az ezüst ionos szűrés meggátolja a baktériumok kialakulását, elszaporodását, dupla biztonságot adva a friss, prémium vízre vágyóknak.
A Floewater környezetbarát, szénsavas és szénsavmentes, friss megoldást nyújt minden étterem, szálloda, fitness terem, munkahely számára.„Hisszük, hogy a csomagolás nélküli víz nemcsak egy alternatíva, hanem egy fenntartható megoldás a PET – és üvegpalackok jelentette globális problémára, amely rövidesen mindenki számára elérhetővé válik. Szeretnénk, ha más italgyártók is követnék a példánkat, és hozzánk hasonlóan cselekednének is, hiszen az általunk használt innovatív megoldással nem kell napi 10 km kamionsorban szállítani a palackozott vizet – elég csak kinyitni egy Floewater csapot, amely egy környezetbarát megoldást biztosíthat számunkra. Ha pedig a vendéglátóhelyek, hotelek, irodák közül egyre többen a csomagolásmentes víz mellett teszik le a voksukat, egy fenntarthatóbb, élhetőbb világot teremthetünk, mely gyermekeink és a következő generációk számára elengedhetetlen!” – mondta el a mai bejelentésen Mihály Eszter, a HELL cégcsoport fenntarthatósági managere.
Reggel gyengén felhős időre ébredhetünk, a hőmérséklet sehol sem megy 20 fok alá, trópusi éjszakánk lesz. A nyugati szél mérsékelt lesz.
A délután folyamán megnövekednek a gomolyok de csapadék ezen a napon nem várható! A délnyugati szél élénk lesz (35-45 km/h)! 🌬 A hőmérséklet a maihoz képest visszább esik, 32-34 fok várható. Érdemes 11-15 óra között odafigyelni az UV sugárzásra, ugyanis EXTRÉM fokozatba váltott!
Akár 15 perc alatt le lehet égni!
Ha mégis napon tartózkodnánk, használjunk magas faktorszámú naptejet, és húzzunk sapkát vagy kalapot, nehogy napszúrást kapjunk.Csütörtökön egy HIDEGFRONT vet véget a hőségnek, záporok, zivatarok érkezhetnek. – tudtuk meg a Meteo Mecsektől.
A csodaszép pécsi Alagút Tetőtől pár méterre található Vagamary cukrászda hívogató üzlettel és kerthelységgel várja az arra járókat. A kiszolgálás kifogástalan, a sütik, fagyik,limonádék és kávék finomak, a légkör meghitt. Mi kellhet még egy nyugodt, kimozdulós délutánhoz? Lehetne ennél még jobb? Mondjuk, ha ételérzékenységgel vagy speciális diétával sem kellene lemondanod az édességekről? Ugye, hogy lehet fokozni!
Interjú Dorogi Nikolettel, a Vagamary társtulajdonos-ügyvezetőjével.
Biztosan az első dolog, ami megragadja az ember figyelmét, amikor először találkozik az üzletetekkel, az a nevetek. Honnan jött ez a név?
A Bagaméri-ből. Mivel maga a vállakozásunk is fiatalos vonalat képvisel, ezért egy ilyen újhullámos dolog felé orientálódtunk.
Mikor nyitott a cukrászda?
Tavaly augusztus 28-án. Ugyan még javában tartott a pandémia, de mindenképpen szerettünk volna megnyitni már.
Milyen termékeitek vannak pontosan?
A sütemény a fő profilunk, ebből készítünk a legtöbbet, valamint ebből is fogy a legtöbb. Mivel mindenünk termékünk glutén- és laktózmentes, valamint hozzáadott cukortól mentes, ezért elég nagy választékkal rendelkezünk. Ahogy a süteményeket, úgy a fagylaltjainkat is mi készítjük. Pakson és Dunaújvárosban található még üzletünk, franchise-ként működünk, egy közös üzemmel. Saját termékeink továbbá a tábla csokoládé és különböző granolák. Jelenleg tervben van még szörpök és házi lekvárok, dzsemek készítése. Üzletünkben különböző kávékat és limonádékat is kínálunk, amik közül természetesen minden cukor-, glutén-, és laktózmentes, de a legtöbb tejfehérje- mentes. Minden fagylaltunk vegán, mert nem tartalmaz semmilyen állati eredetű összetevőt, illetve a süteményeink közül a legtöbb szintén vegán.
Miért döntöttetek úgy, hogy ilyen irányba mentek el?
A mentes vonal úgy jött, hogy én sem fogyaszthatok tejterméket, ezért mindig nyitott voltam tejmentes életformára, valamint a diétás ételekre. Elvégeztem egy cukrász iskolát, ahol sajnos semmit sem tudtam megkóstolni az érzékenységem miatt. Ez nagy motiváció volt nekem arra, hogy egy olyan helyet hozzunk létre, ahová ha betér egy ételérzékenységgel rendelkező ember, akkor ne 2-3 féle dolog közül kelljen választania, hanem minden termék a rendelkezésére álljon. Szerintem nagyon ritka az ilyen. Mivel csak gluténmentes alapanyagokat dolgozunk fel üzemünkben, ezért a keresztszennyeződés kockázata nem áll fenn.
Fotó: Talabér Ádám
Mindig ugyanaz a termékkínálat vagy időszakosan változtatjátok?
Folyamatosan új termékeken gondolkozunk és dolgozunk és fejlesztjük tovább a jelenlegi termékeinket is. Szezonálisan is vannak eltérések a kínálatban, télen például sokkal több csokis, édesebb sütemény fogy, nyáron pedig jobban mennek a gyümölcsös dolgok, amik könnyedebbek (például túrótorták, sajttorták). Persze leginkább a fagyi és a limonádé fogy ebben a nagy melegben. Mindig figyelünk az igényekre, hogy miből fogy a legtöbb vagy, hogy mi után érdeklődnek többen. Mindezek mellett szívesen vállalunk egyedii kéréseket is tortákkal és süteményekkel kapcsolatban, rendezvényekre, esküvőkre.
Pécsi viszonylatban mekkora a kereslet egy ilyen cukrászatra?
Szerintem az a jó Pécsben, hogy sokkal nyitottabbak az emberek, mint általában és például nagyon sok a fiatal vendégünk, aki már gyerekkorától fogva küzd ételérzékenységgel és jó érzés nekik segíteni. El tudjuk magyarázni nekik, hogy ki- milyen terméket tud fogyasztani. Nagyon sok egyedi étkezési igényű ember van, akiknek tudunk támaszt nyújtani, valamint az ő hozzátartózóiknak is segíteni, hogy melyik termékek közül választhatnak szeretteiknek. Az elején Pakshoz képes Pécs nagyon nagy falatnak tűnt, viszont annyira pozitív volt fogadtatésunk, hogy nagyon örülünk és hálásak vagyunk, hogy emellett döntöttünk. Még azok is jó szívvel térnek be hozzánk, akiknek semmilyen ételérzékenységük nincs.
Sok a visszatérő vendég?
Jellemzően, igen. De dolgozunk azon is, hogy minél több új embert szólítsunk meg főként a közösségi média felületein, amibe sok munkát is fektetünk. Sokat fotózunk, igyekszünk minden nap valami szépet adni és mindig törekszünk a mutatós tálalásra is.
Fotó: Talabér Ádám
Milyen volt a pandémia alatt a forgalom, illetve hogy éltétek meg?
Mivel nem kellett bezárni -mert elvitelre nyitva maradhattunk- így azért nagy könnyebbséget jelentett. Jó volt és így is többen látogattak el hozzánk, támogattak minket. Minket motivált a helyzet abban, hogy egyre jobbak legyünk. Nyilván újraterveztük részben a kínálatunkat is, átálltunk például az elviteles kávéra, valamint a csomagban hazavihető otthon kikeverhető forrócsoki porra. Átalakult a forgalmunk, minket is kicsit kizökkentett ez a helyzet a komfortzónánkból. Természetesen hiányoztak a vendégek, az a fajta munka, amit megszoktunk és szeretünk végezni, a vendégek azonnali visszajelzései és a baráti beszélgetések. A Wolt-tal és a Netpincér-rel együttműködve pedig kényelmesen zajlott a házhozszállítás.
A termékeitek mind saját recept alapján készülnek?
Minden saját terméket mi magunk kísérleteztük ki, dolgoztuk át. Nyilván teljesen más hozzávalókat, technológiát és hosszabb előkészületet kíván. Az elején voltak érdekes dolgok és még most is folyamatosan újítjuk a recepteket, keressük az új alapanyagokat és igyekszünk követni a trendeket is. Nem egyszerű, de szeretjük és minden nap motivál minket az a sok pozitív visszajelzés, amit a vendégektől kapunk. Át tudjuk érezni, hogy mennyire rossz. Amikor valaki például egy születésnapi bulin nem ehet a nagy tortából, akkor jó, ha van egy szelet, ami nem tartalmaz számára allergén összetevőt.
Fotó: Talabér Ádám
Milyen visszajelzéseket szoktatok kapni ?
Igyekszünk, hogy a süteményeink ízre és állagra is olyanok legyenek, mint a normál sütik. Legtöbbször sikerül is, mert jók a visszajelzések. Van, hogy visznek haza süteményt és nem akarják elhinni, hogy tényleg mentes több alapanyagtól.
Mi tántoríthat el valakit attól, hogy kipróbálja ezeket az édességeket?
A mentes dolgok hallatán az emberek íztelen, száraz, rossz állagú dolgokra asszociálnak, mivel régebben gyengébb minőségű alapanyagokat tudtak beszerezni. Mi leginkább lassú felszívódású lisztekkel dolgozunk, ami beilleszthető számos diétába (pl. különböző magliszteket, zabpehelylisztet, tápióka lisztet, bambuszrostlisztet). Igyekszünk, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő finomságot.
Mikor egy párnak gyermeke születik, azonnal több jövőt képzelnek el számára a szülei, amelyben természetesen tisztességes állampolgárként él a világban. Az egyik legnagyobb büszkeség, ha elmondhatja valaki, hogy a gyermeke orvos, ügyvéd vagy egyéb nehéz hivatás művelője lesz. Vannak, akik szimplán csak egy szakmát választanak, mellyel szintén hasznos tagjai lesznek a társadalomnak. Azonban mi van azzal a kevés százalékkal, akik valamilyen, sokszor rejtélyes oknál fogva egy igen sötét életet választanak maguknak? Melynek legtöbbször bizony egyetlen egy kimenetele lehet. Még pedig az, hogy börtönbe jutnak, többen életük végéig.
A definíció szerint sorozatgyilkos az, aki három vagy több embert öl meg különböző időpontokban. A szakirodalom szerint a sorozatgyilkosok a legtöbb esetben teljesen normálisnak és törvénytisztelőnek tűnnek, ám valójában szociopaták, akiknek rettenetes, zaklatott családi múltjuk van, gyermekkorukban több megaláztatásban részesültek, nem véletlen az sem, hogy ezekkel az emberekkel életük hátralevő részében szakemberek foglalkoznak.
Dennis Rader, magát csak BTK néven emlegette 1974 és 1991 között. A rövidítés nem mást jelent, mint „bondage, tortue, kill”, azaz „megkötözni, megkínozni, megölni.” Áldozatait különös kegyetlenséggel mészárolta le: megkötözte, és ájulásig fojtogatta őket, majd megvárta, míg magukhoz térnek, és ezt kezdte elölről – újra és újra. Rader előszeretettel küldött jegyzeteket a médiának, sőt néha a helyi hatóságoknak is arról, hogyan öli meg áldozatait. Végül ezek miatt a levelek miatt sikerült elkapniuk, és hamar kiderült, hogy Rader a helyi lutheránus egyházi gyülekezet tanácsának elnöki tisztét tölti be. 2005-ben tízszeres életfogytiglanra ítélték. Tárgyalásán szembe kellett néznie az áldozatok hozzátartozóival, ekkor Rader bocsánatot kért tőlük. Jelenleg is börtönben ül.
Andrij Csikatilo a rosztovi rém (vagy más néven a rosztovi hentes) néven is ismert férfi – aki egyébként tanárként dolgozott – 1978 és 1990 között 53 bizonyított gyilkosságot követett el, de 56 gyilkosságot ismert be, ám az áldozatok száma akár 65 is lehetett. Első áldozata egy 9 éves lány volt. Tőle az sem állt távol, hogy áldozatainak testrészeiből lakmározzon is. Golyó általi halálra ítélték, és 1994-ben kivégezték.