Kezdőlap Blog Oldal 2656

Ma már lehet jegyet venni a Pécsi Nemzeti Színház előadásaira

Nagyon régóta vártuk ezt a pillanatot, ami ma végre eljött: újfent lehet jegyet vásárolni a Pécsi Nemzeti Színház előadásaira, mi ezt gyorsan meg is tettük. Június 5-én A miniszter félrelép c. darabbal térnek vissza, utána pedig jön A padlás!

Ahogy a PNSZ írja

„Függönyt fel!

Nagy örömmel jelentjük be a várva várt hírt, miszerint júniusban végre kinyitnak színházunk kapui, és újra találkozhatunk kedves közönségünkkel. Bízunk benne, hogy Önök is éppúgy várták ezt a pillanatot, mint társulatunk.

Június 5-én, A miniszter félrelép című szenzációs Ray Cooney bohózattal kezdjük előadás-sorozatunkat, ami terveink szerint a Pécsi Nyári Színház-ban is látható lesz idén nyáron, majd ősztől a Pécsi Nemzeti Színház repertoárjába és bérletsorozataiba kerül, de júniusban műsoron lesz többek között a Balfácánt vacsorára, A Padlás és a Játék a kastélyban című népszerű előadásunk is.

Honlapunkon (www.pnsz.hu) tájékozódhatnak az aktuális műsorról, jegyirodánk nyitva áll kedves nézőink előtt. Várjuk Önöket színházunkba!”

Fontos, hogy a kormányrendelet értelmében csak védettségi igazolvánnyal lehet a színházat látogatni!

Jelesre vizsgázott a Mecsek Pihenő

Szombat kora délután akadtam rá a Mecsek Pihenő honlapjára, az ott látható étlap pedig meggyőzöt arról, hogy ezt a helyet érdemes kipróbálni, így autóba pattantunk és nagyjából negyedóra múlva már Pécs és Komló között, a Mecsek gyönyörű vidékén jártunk. Azt rögtön konstatáltam, hogy csodálatos környezetben található az étterem, ami már önmagában pluszpont. Szerencsére nem ez volt az egyetlen pozitívum.

Hanem például a pincér, aki mindkettőnk számára roppant szimpatikus volt: a középkorú férfi egyrészt hihetetlenül kedves volt, udvarias, figyelmes, és valahogy sugárzott belőle a jókedv. Vannak azok az emberek, akik pusztán a jelenlétükkel, kisugárzásukkal jókedvre tudják vidítani a környezetüket, azt hiszem ő is ilyen volt. Ez nagybetűs vendéglátás volt, olyan amit igazán szeret az ember.

Kilátás az asztalunktól.

A lényeg azonban még csak most jön, az étel. Barátnőm erdeigombás szarvasragut rendelt, én csirke cordont hasábbal. Ami a szarvast illeti, kicsit féltünk tőle, nagyon kevés helyen tudják jól elkészíteni, a vadhús amúgy sem gyerekjáték, rengetegszer tapasztaltuk már, hogy kissé rágós marad a hús, itt ilyenről szó sem volt. A szarvas omlós volt, kés sem kellett hozzá, az íze is remek volt és az adag is emberesnek mondható volt. A csirke cordon bleu ennél jóval egyszerűbb étel (sokan ódzkodnak tőle, én imádom), elrontani, de igazán extrát kihozni belőle is egyaránt nehéz. A tálalás ízléses volt, a hasábburgonya finom, ropogós, pont ahogy szeretem, és a csirke is tökéletesen megsült, ha akarnék sem tudnék belekötni semmibe. Pedig szeretek kötözködni.

Először jártunk a Mecsek Pihenőben, de egészen biztosan nem utoljára, a látvány, a kiszolgálás, az ételek minősége, ár-érték aránya is egyértelműen kiváló, csak ajánlani tudjuk mindenkinek, szerintünk nem fog csalódni! Ahogy végzek a műszakommal, indulok is ebédelni oda, újra. Már csak pár óra…

A Mecsek Pihenő Pécs és Komló között, a 66-os út mentén található.

kiemelt fotó: Mecsek Pihenő Facebook oldala

Árokba borult egy autó Tüskésrét közelében

0

Árokba borult egy gépkocsi Pécsett, a Tüskésréti úton, a Légszeszgyár utca közelében. A jármű vezetőjét a városi hivatásos tűzoltók feszítővágóval emelték ki. A balesethez a társhatóságok is kiérkeztek.

Forrás: Katasztrófavédelem/BAMOSZ

Ismét nyitva a Kozármislenyi Művelődési Központ!

0

Egy nagyon hosszú kényszerszünet után ismét megnyithatta kapuit Kozármislenyben is a közművelődés háza. Programokkal újratöltve indulnak  az egyre közeledő nyárnak, és töltik meg színes, kulturális eseményekkel az előttünk álló május végét.

Jelenleg is folynak a művelődési ház munkatársai és az intézményben rendszeres programokat szervezők között az egyeztetések az újraindítást illetően, amelyekről weboldalukon és közösségi oldalukon is napra kész információkkal szolgálnak a látogatóknak.

Május 26-án, 17:30 kezdéssel Emlékszel még? – Életút-történetek, felolvasószínházi előadás keretében, a társulat által rögzített interjúk alapján. A darab jól érzékelteti, hogy a XX. század történelme tele volt felfoghatatlan veszteségekkel és kollektív traumákkal. Saját életünket sem érthetjük meg őseink történetei nélkül. Mesélni kell, továbbadni, építeni a családi, nemzeti, emberi legendáriumot. 9 ember, 9 sors, 9 nézőpont, 9 hitvilág, 9 élet. Köszönjük interjúalanyainknak, hogy vállalták a nyilvánosságot, köszönjük Nektek, hogy meghallgatjátok a történeteiket. Zene: Wittmann Tamás, Koreográfus: Nagy Henrik Richárd, Fotó: Duthweiler Ferenc, Jágity Fanni, Kölcsey-Gyurkó Sára, Ruprech Judit, Szepesvári Petra, Produkciós vezető: Bognár Csaba, Dramaturg-Rendező: Khaled-Abdo Szaida, Játsszák: Bognár Csaba, Hollósi Orsolya, Khaled-Abdo Szaida, Magda Fruzsina, Nagy Henrik Richárd, Nagy Máté, Poór Veronika, Wittmann Tamás,  Zaharia Zita Lacrima. Az előadás ingyenes.

 Az előadáson ültetett rendben történik a részvétel! Maszk használata javasolt!

Május 30-án, Bábelőadás várja a kicsiket a szüleikkel együtt. A színházteremben szintén ültetett rendben történik a részvétel. Délután pedig egy interaktív koncerttel várják a kicsiket, amely zenés, világ körüli utazásra repíti el a jelenlévőket.

Mindkét program regisztrációhoz kötött, a szervezők kérik, hogy kísérjék figyelemmel a Kozármislenyi Művelődési Központ és Könyvtár közösségi oldalát!

A Kozármislenyi Művelődési Központ és Könyvtár munkatársai ezúton is felhívják a látogatók figyelmét a jelenleg is érvényben lévő rendelet betartására, mely szerint:

A 194/2021. (IV.26.) Kormányrendelet szerint: A Városi Könyvtárat védettségi igazolvánnyal rendelkezők, illetve védett személy kíséretében érkező 18 év alattiak látogathatják a megszokott nyitvatartási időben. Amennyiben nem rendelkezik igazolvánnyal, az előzetes (e-mail vagy telefonos) egyeztetés alapján összekészített könyvek – a korábban megszokott módon – az udvarban vehetők át! A Művelődési Központ foglalkozásai május 10-től indultak. Ami biztos: itt is szükség van a védettségi igazolványra, kiskorú esetén védettségi igazolvánnyal rendelkező személy kíséretére.  Maszkot kell viselni a védettségi igazolvánnyal nem rendelkező foglalkozásvezetőknek, edzőknek, munkatársaknak és a 18 év alatti vendégeinknek is. Kötelező emellett a 1,5 méteres védőtávolság megtartása. A kormányrendelet értelmében a Kozármislenyi Művelődési Központ és Könyvtár munkatársainak jogában áll ellenőrzésre elkérni a védettségi igazolványt, valamint a személyazonosító igazolványt vagy útlevelet. Amennyiben az igazolvány bemutatásához valaki nem járul hozzá, az intézmény munkatársai kötelesek megtagadni a beengedést.

Hatalmas drágulás várható a belföldi turizmusban

0

A koronavírus-járvány harmadik hulláma hazánkban lecsengőben van, a nyár pedig már az ajtónkon kopogtat. Fél év bezártság és ingerszegény hétköznapok után nem csoda hát, hogy mindenki gőzerővel készül az idei nyaralásra.

A portfolio.hu elemzéséből azonban kiderül, hogy a főszezonban akár 15-20 százalékos áremelkedésre is számíthatunk, hiszen feljebb kúsztak az élelmiszerárak, a karbantartási szolgáltatásokat csak drágábban végzik el a szakemberek, és az új alkalmazottakat is csak magasabb fizetésért lehet visszacsábítani a turizmus-vendéglátásba. 

A portál szerint a szálláshelyeknél már most látszik, hogy a tavalyi szobaárak egyszerűen nem tarthatóak, ezek közül is első sorban a tavak, például a Balaton melletti szálláshelyek áraiban következhet brutális drágulás.

A portfolio.hu néhány szállodaigazgatót is megkérdezett az ügyben, akik az említett drágulással kapcsolatban elmondták, hogy az elmúlt hónapokban az élelmiszer nyersanyagának ára is jelentősen emelkedett, illetve a karbantartással foglalkozó cégek és az új alkalmazottak is több pénzt kérnek tőlük. Ezeket látva világossá válik, hogy maguknak a szálláshelyeknek a fenntartása is sokkal többe kerül.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke, Baldauf Csaba szerint komoly versenytársai lehetnek a belföldi szolgáltatóknak a görög, a horvát és a szlovén nyaralások. Azt azért fontos hozzátenni, hogy a horvát tengerparttól 1 kilométerre lévő, nem túl komfortos szálláshely árait hozza egy hazai négy csillagos szálloda árazása. Az alelnök szerint a kapott szolgáltatás a magyar hotel mellett szól, a tengerpart közelsége pedig nyilván a horvát vendéglátó előnye.

A portál a Szállás.hu-t is felkereste az ügyben, akik azt nyilatkozták, hogy az árak emelkedését a robbanásszerű kereslet is előidézi majd, amire nagy esély van a korlátozások teljes feloldása után. Szerintük bizonyos szálláshelyek, például a vendégházak vagy a panziók vezetői pontosan erre várnak, és szándékosan ezt a stratégiát alkalmazzák.

A portolio.hu cikkéből kiderül, hogy valószínűleg nagyobb mértékű lesz a drágulás azoknál a szálláshelyeknél, amelyek a korlátozások alatt fejlesztették magukat. Az így keletkezett szolgáltatási extrák és a minőségbeli javulás az ebbe a kategóriába eső hotelek áraiban fog tükröződni, ami jellemzően 20 százalékos árnövekedést jelent majd.

A jelenlegi foglalások alapján az már világosan látszik, hogy várhatóan idén is a Balaton környéke lesz a legnépszerűbb hazai úti cél. A szállás.hu foglalási adatai alapján jelenleg a három legnépszerűbb úti cél Siófok, Balatonfüred és Hajdúszoboszló, de a tízes listán szerepel Hévíz, Eger, Gyula, Zalakaros, valamint Pécs, Balatonlelle és Szeges is. A három legdrágább célpont pedig Visegrád, Lillafüred és Mátraháza.

Az adatok alapján a három legolcsóbban szállást kínáló település Bogács, Cserkeszőlő és Vonyarcvashegy. – írja a Jövő TV.

Fotó: MTI/Varga György

Reggeli egy magyar kórházban

Igen, jól látják és jól olvassák, a képen egy magyar kórházi reggeli látható. Nem egy részlete, hanem az egész menü: üres kenyér. Se vaj, se felválgott, se lekvár, semmi. Csak két szelet kenyér, magában. Diétás menü, ugye? Szerencsére azért fűtött talajú stadionok VIP boxokkal épülnek, vadászkiállítás is lesz, igaz egy 70 éves embernek ez volt a hétvégi reggelija az egyik magyar kórházban.

Az eset kapcsán Hohn Krisztina az LMP országgyűlési képviselője szólította meg Kásler Miklóst, aki elviekben a kórházakért (is) felelne a csontok gyűjtésén túl. Ahogy képviselő asszony írja

„Tisztelt Kásler Miklós Miniszter Úr! Tudja Ön, hogy mi van a képen? Ez egy 70 éves ember kórházi reggelije, a mai napon, Magyarországon! Igen, jól látja! Üres kenyér! Nincs hozzá semmi! Se vaj, se sajt, sem más!Tényleg így kell bánni a magyar emberrel!? Ezt érdemli, aki ledolgozta az életét?! Ennyi?! Két szelet üres kenyér…?
Ezek után mit lehet mondani?! Legyen még giga beruházás? Méregdrága vadászati kiállítás? Túlárazott Sportcsarnok? Miniszter Úr! Ugye, Ön is tudja, hogy ez szégyen?! Tegyen valamit!
Tisztelettel: Hohn Krisztina”

Távozik a modern kori pécsi kosárlabdázás legnagyobb legendája

2013 nyarán érkezett Pécsre a horvát nemzetiségű Veljko Budimir. Senki nem gondolta volna akkor, hogy a 198 centis játékos a modern kori pécsi férfi kosárlabdázás legnagyobb legendája lesz, a klubhűség mintaképe. Ugyanis a kosárlabda nem az a sportág, ahol valaki 8 idényen keresztül marad ugyanott, pláne nem ha légiósról van szó. Budimir azonban maradt, később bronzéremig vezette a csapatot, akinél végig méltóhelyen volt a kapitányi karszalag. Azonban egy korszak most lezárult, Veljko Budimir nyolc hosszú szezon után távozik Pécsről.

Egészen kiváló játékosról van szó, sokat elmond a teljesítményéről, hogy nem volt olyan szezonja ahol ne érte volna el legalább a 10 pontot átlagot, egyértelműen vezére volt a csapatnak, mind a pályán, mind az öltözőben. Szerette a várost, és a pécsiek is szerették őt, nem véletlenül, mindig hatalmas szívvel játszott, rajta soha nem lehetett azt érezni, hogy ne adna bele minden tőle telhetőt, ha nem is ment jól a játék neki, akkor is küzdött, harcolt, a pécsi színekért.

A sport mai, üzletiesedet formájában egészen unikális ha egy játékos hűséget fogad egy klubnak, ilyen hosszú időre. Budimir ezt tette, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a pécsi kosárlabdázás egy újabb legendájáról van szó, olyan játékosról akire mindig jó lesz visszaemlékezni.

Bízunk benne, sőt nagyon-nagyon reméljük, hogy a városháza is méltóképpen fogja őt elbúcsúztatni, ugyanis a horvát játékos nagyon sokat tett Pécsért, az itt eltöltött éveiért, szolgálataiért pedig egyértelműen jár a legmagasabb elismerés.

Mi nem is mondhatunk mást, talán minden pécsi sportkedvelő nevében, hogy

KÖSZÖNJÜK VELJKO!

HVALA VELJKO!

Eső és viharos szél várható ma

Hétfő hajnalban délnyugat felől egy ciklon éri el térségünket. A reggeli hőmérséklet 11-13 fok között alakul. A déli szél gyenge lesz. A délelőtt folyamán mindenütt elered az eső, és zivatarokra is készülhetünk, melyek környezetében felhőszakadás, apróbb jég és szél erősödés is kialakulhat. Megélénkül az északnyugati szél, és olykor erős lökéseket is produkálhat! Délután folytatódik az esős, szeles idő. Jelentős mennyiségű, 20 mm-t meghaladó csapadékra számíthatunk! Az északnyugati szél erős, olykor VIHAROS lesz (50-70 km/h)! Az eső a késő délutáni órákban elhagyja térségünket, és mérséklődik a szél (30-40 km/h). A maximumok a reggelihez képest nem emelkednek, 10-12 fok várható csupán! – írja a Meteo Mecsek.

A mecseki Vasas-forrás

A Mecsekbe gyakran kirándulók kiemelten kedvelik Pécs zöld tüdejének patakos völgyeit, amelyeket számtalan forrás táplál. Közép-mecseki kirándulások alkalmával több szépen kiépített és karbantartott forrást is felkereshetünk. Egyes források vizéből bátran megtölthetjük kulacsunkat, és a csobogó forrás mellett hosszabb-rövidebb ideig akár meg is pihenhetünk.

Az egyik ilyen forrás, a Vasas-forrás, amelyik a Hosszúhetény és Zobákpuszta közötti közlekedési út hajtűkanyarja alatt lelhető fel. Megközelíthető a kövestetői autóbusz megállótól a K jelzést követve. A hegy oldalából kilépő vizet a völgy jobb oldalán észleljük először. A mély eróziós völgytalpon jelentkező forrást beton keretbe foglalták, mikor egy támfalas felépítményt alakítottak ki a kifolyás körül. A forrás vizét egy vascsövön keresztül vezették a felszínre, amelynek köszönhetően megtörténik a forrásvíz kifolyása.


A medencével is ellátott támfalas felépítménybe a vastag vascsövön át folyik ki a víz egy amolyan medence szerű csorgóba, majd a forrásvíz továbbhaladva egy föld alatti csövön keresztül kerül a völgyben aztán tovasuhanó patakmederbe. Sajnos a rendszeres tisztítás ellenére is többször megtapasztalták az ide látogató turisták, hogy a forrás vizét a völgyben található patakba vezető föld alatti cső eltömődik, így ha a túrázó inni akar a forrásból gyakran le kell lépnie a lépcsőkön az akár bokáig is érő vízbe. Tehát a vízkivételkor járjunk el óvatosan és körültekintően.

A forráshoz egy kellemes séta után juthatunk, amely nem megerőltető, és igazán megéri a kevés erőfeszítést a kellemes zöld ölelésből felbukkanó vízfolyás, miközben a vízcsobogás mellett élvezhetjük a madarak vidám csivitelését és a természeti környezet flórájának és faunájának elragadó egységét.

A forrást 1967-ben Csokonay Sándor irányításával foglalták méltó keretbe, amelyhez a Vasas Elektromos természetjárói segédkeztek. A forrás kifolyásának építésében közreműködött még Papp Lenke, Kiss Lajos és Harász Tibor. A Vasas-forrás rendbetétele egykor egyben hozzájárult a köves-tetői turistaház vízellátásának megsegítéséhez is. A Vasas-forrás közepes vízhozamúnak mondható a mecseki források között, mivel vízhozama 1-25 liter/perc között változik. Száraz időszakokban megtörténhet azonban, hogy a vízhozam elapad, a forrás ideiglenesen kiszárad. A forrást és környezetét 2006-ban a Mecsek Egyesület felújította, a törött névtáblát pedig új márványtáblára cserélték. A táblán a forrás neve illetve a Pécsi Vasas TE felirat látható.

Túrázás közben fogadjuk meg a turisták tízparancsolatát:

1. Szeresd a természetet, és áhítattal lépj szentélyébe!

2. Turistamezben is kultúrember maradj!

3. Ne feledd, hogy turistához méltatlan magaviselettel a turistaság ügyének ártasz!

4. Ne élj vissza a vendégjoggal, és tiszteld mások vagyonát!

5. Turistaútról le ne térj, tilos területen engedély nélkül ne járj!

6. Légy vidám, de ne lármás: az erdőben ne a turisták, hanem a madarak énekeljenek!

7. Tartsd tisztán a forrásokat, patakokat, pihenőket, és a hulladékot vidd magaddal a szelektív gyűjtőhelyre!

8. Égő tárgyat el ne dobj, erdőben tüzet ne rakj!

9. Kíméld az erdő vadjait, gyümölcsfákról még virágot se szakíts!

10. Becsüld turistatársadat, s bajban el ne hagyd, mert az becstelenség!

Szent Miklós Vízi- és Taposómalom, Mohács

A Mohácsot Pécsváraddal összekötő út mentén található a Szent Miklós Vízi- és Taposómalom. A mohácsi kirándulás tervezésekor érdemes a programok közé ékelni az egykori szépségében helyreállított épületegyüttes meglátogatását. A gondos felújításnak köszönhetően több órás programként is tervezhetjük a malomlátogatást, hiszen a család apraja-nagyja talál magának elfoglaltságot az egykori malom környezetében.

A Csele patak vizét hasznosító malom meglátogatása előtt jelentkezzünk be az elérhetőségeken, hogy az épületet belülről, és működés közben is megcsodálhassuk. A vízimalomba látogatók először is egy 40-50 perces idegenvezetés során megismerkedhetnek a malom működésével, egyebek mellett láthatják a vízikereket, annak áttételét, és a tradicionális, malomköves őrlőberendezést.

A házigazdák a malom környezetében található többi látnivalót, így a taposómalmot és a mészégető kemencét is bemutatják az ide érkezőnek. A malomba látogató vendégek számára nagy élményt jelent megismerni az ókort idéző taposómalom gépezetének történetét, működését, és természetesen a vállalkozó szelleműek ki is próbálhatják a grandiózus eszközt. A bátor önként jelentkező testének fáradtságos munkájával állíthatja így elő a friss, teljes kiőrlésű lisztet.

Míg a taposómalom hajtásának felejthetetlen élménye inkább a felnőttek számára ajánlott, addig az őrlés-, és a malomtörténeti kiállítás eszközeinek többségét az ide látogató gyermekek ki is próbálhatják. Megcsodálható az itteni gyűjteményben az őskort idéző őrlőkő, a középkori technikának megfelelő famozsár, két egyszerű és több „korszerűnek” számító kézimalom is.

Szintén a gyermekek számára nyújt elfoglaltságot és élményt a pincében berendezett papírmalom, amelyben előre egyeztetett módon, lehetőség van a papírmerítés kipróbálására. A papírmerítés keretében a gyerekekkel megismertetik az ősi papírkészítési technikákat, és mindenki ki is próbálhatja a papírmerítést. A foglalkozást követően a résztvevők egy-egy merített papírral távozhatnak.

A mohácsi Szent Miklós Vízi- és Taposómalomban látható többek között az ország egyik legterjedelmesebb liszteszsák-kiállítása. A gyűjtemény egy része a Mohács környéki sváb családok zsákjaiból áll, másik fele székely, felvidéki, kárpátaljai és baranyai magyar zsák. Bőven akad itt is csodálni való.

A sok érdekesség, látnivaló és taposás, őrlés után megéhezik kicsi és nagy egyaránt. Nem kell messze menni a finom falatokért, mert a malom impozáns szabadtéri kemencéjében süthető például lepény, pogácsa és kenyér. Egyedi igény és megbeszélés esetén a látogatók közreműködésével készül el a fokhagymás, tejfölös, vagy szalonnás, teljes kiőrlésű liszttel készült lepény, ami az ide látogatók körében eddig még mindig nagy népszerűségnek örvendett.

Nagyobb társasággal szeretne érkezni? Az sem gond, mert a malom belső tere tavasztól őszig ideális előadások, vetítések, családi ünnepségek lebonyolítására. A malombirtokon akár több száz fő részvételével is lehetőség van szabadtéri programok, vásárok, előadások tartására, mert asztalokat, padokat és a háttér infrastruktúrát biztosítani tudnak.

A malom padlásterében berendezett 50 fős előadóteremben a nyári időszakban kiváló helyszíni vetítések, előadások, családi, vagy céges rendezvények tarthatók. Asztalok, székek, illetve projektor, és hangosítás megoldott, a vendéglátási kellékek 50 főig állnak rendelkezésre.

A Csele-völgyi malmok létezésének első írásos említését, mint oly sok esetben, itt is egy 1331-ből való, a Csele és a Mohács községek népei közötti perpatvarnak köszönhetjük, amikor is a falvak egymással viaskodtak a malmok, halastavak és erdők használati joga miatt.

A törököknek a területre történő betörését követően a környék teljesen elnéptelenedett, a falvak elpusztultak. De úgy tűnik, hogy a török is őrölve szerette a gabonát, mert csodával határos módon a malmok fennmaradtak. Írásos emlékekből ismert, hogy 1591-ben Mohácson négy patakmalom őrölt. Ezek a malmok még századokkal később is álltak és dolgoztak.

Egy 1721-ből való irat fel is sorolja a négy cselei vízimalmot, a tulajdonosok megjelölésével. Az iratból kiderül, hogy a Szent Miklós Vízi- és Taposómalom elődjét, a többi malomhoz hasonlóan szerb gazda birtokolta.

A XVIII. század derekán a köznyelv a malmot tulajdonosa, Vaszilije Popvics után Vászó malomnak hívta.

1827. áprilisi keltezésű irat ismerteti Mohács város összes cselei malmának tulajdonosai mellett az üzemek főbb paramétereit is. A malmot a XIX. században „felsőmalomnak” nevezték, a napjaink köznyelvében pedig az utolsó tulajdonosok után egyszerűen „Heréb” malomként emlegetik a helyet.

Heréb János és neje 1930-ban vásárolták meg az akkor még működő malmot. A malom fennállása óta a jelentős kiterjedésű birtok középső részén állt. A XX. század elején a malom körül elterülő birtok még több hektár kiterjedésű volt és magában foglalta a széles völgyet. Az államosítással a földek kikerültek a család kezeléséből. A malomtól délre és északra eső földeket mezőgazdasági termelésbe vették. Az 1970-es évek végén a malommal szomszédos területen víztározót létesítettek.

A jelenlegi tulajdonos, Mohácsi Bugarszki Norbert és családja, aki Heréb János leszármazottaitól vásárolta meg 2007 nyarán a romokban álló épületet a mára egy hektárnyira zsugorodott területtel.