Kezdőlap Blog Oldal 2671

Cseh Katalin: képzeld el, hogy fáj a hasad, de úgy, hogy összegörnyedsz a pokoli görcstől

Képzeld el, hogy fáj a hasad. De annyira, hogy hiába veszel be egy marék gyógyszert, még úgy is összegörnyedsz a pokoli görcstől, és nehezen tudsz bemenni dolgozni. Heteken keresztül. Minden egyes hónapban. Vagy képzeld el azt, hogy „azokon a bizonyos napokon” annyi vért veszítesz, hogy utána csak gyengén és fejfájósan kóvályogsz, hogy fáj az, amikor vécére mész, és fáj, amikor együtt lennél a partnereddel.

Hogy éveken keresztül próbálsz teherbe esni, de nem megy, semmi sem működik, a vizsgálatok szerint minden rendben van, de még mesterséges megtermékenyítéssel is hiába próbálkoztok, lassan kifutsz az időből, pánikolsz és tehetetlen vagy. És képzeld el azt is, hogy ezekkel a panaszokkal elmész orvoshoz, de mindössze annyit mondanak, bizony ez normális, a női élet része, vagy éppen azt, hogy csak kitalálod, és elküldenek pszichológushoz. Pedig te csak annyit akarsz, hogy megszűnjön ez a pokoli, folyamatos, a nőiességedet, az egódat, az életminőségedet romboló fájdalom. Hogy babád lehessen. Hogy ne rettegj a hónap végétől. Hogy ne kelljen reggelente egy doboz görcsoldót is rutinszerűen bedobni a táskádba a kulcs, a pénztárca és a telefon mellé.

Rossz volt ezt olvasni, ugye? – teszi fel a kérdést a Momentum EP-képviselője.

„Lefogadom, sokan azt gondoljátok most, hogy ez túl sok, tolakodó, erről nem illik így írni, ez egy közéleti oldal, itt nem a fájdalmas menstruációról akartok olvasni. Kellemetlen. Hát van egy rossz hírem: ezeket a panaszokat megélni sokkal kellemetlenebb.” – írja Cseh.

És az endometriózisban szenvedőknek – minden tizedik magyar nőnek – ezek az átlagos hétköznapok. Ők azok, akiknek a megsegítésére Szél Bernadett törvénymódosítást adott be az egészségügyi jogviszonyt szabályozó törvényhez, és amelyik javaslatot a fideszes képviselők még a Népjóléti Bizottságban sem akartak tárgyalni. Nem volt elég fontos nekik. Nem érdekelte őket. Meg amúgy is, a miniszter úr el van foglalva azzal, hogy kiássák Mátyás király csontjait.

Mint kiderült Cseh Katalin az orvosi egyetem végén az endometriózisból írta a szakdolgozatát, utána nőgyógyász rezidensként volt szerencséje Magyarország egyik legkiválóbb endometriózis-specialista csapata mellett dolgoznia.

Ahogy írja, „a kollégáimhoz az ország minden pontjáról jártak kétségbeesett, évek óta a megoldást kereső betegek – nem nagyzolásból, nem urizálásból, hanem azért, mert már végigjárták az egészségügyi rendszer összes szintjét, a háziorvostól a szakrendelőn át a területi kórházig, és SENKI nem tudott nekik segíteni.”

 Az endometriózist felismerni nehéz, igazi diagnózist csak egy műtét során kaphat valaki, a kezelése is speciális, megoldani pedig csak nagyon bonyolult, drága és óriási szaktudást igénylő hastükrözéses műtétek során lehet. Az is kiderült, hogy direkt fogalmazott így, nagyon sokszor ugyanis egyetlen műtét nem elég. És ezekre a műtétekre akár éveket is várni kell. Amíg nincs műtét, addig ott van a fájdalom, a meddőség, és a hónapról hónapra húzódó szorongás és szenvedés.

Ezek a műtétek a koronavírus-járvány alatt az állami ellátásban gyakorlatilag leálltak. És igen, sokan elmentek a magánegészségügybe, súlyos hitelekbe, komoly költségekbe verve magukat – egyszerűen csak azért, mert NAGYON FÁJT A HASUK. Meg azért, mert – breaking news – egy 39-40 éves, egy évtizede családalapítással próbálkozó nőnek egyszerűen NINCS még pár éve várakozni. Sikeres műtét nélkül azonban esély sincs arra, hogy teherbe essenek.

Családok éve, ugye, meg a többi szépen hangzó szlogen.

A jelenlegi törvényi környezetben, a sebtében összedobott és amúgy is ezer sebből vérző egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény értelmében azonban ha valakit kezeltek magánellátásban  – akár műtötték, akár csak egy konzultációra ment el –, a továbbiakban semmi esélye nincs arra, hogy TB-alapon ellássák.

Egy magánkórházban egy kisebb műtét is több százezer forint, egy nagyműtét pedig milliós nagyságrend. Ez embertelen. Ez nem politikai kérdés, ez egy emberi jogi követelés.

Cseh Katalin nagyon szépen kér mindenkit, hogy írják alá Szél Bernadett petícióját, és érjük el közösen, hogy az olyan sok fájdalmat átélő, endometriózisban szenvedő nők szabadon kiválaszthassák azokat a specialistákat, akik képesek felismerni a betegségüket és kezelni a panaszaikat, és ezek után megkaphassák TB-alapon is azokat a műtéteket, amelyek lehetővé teszik azt, hogy teljes életet éljenek.

Szél Bernadett petícióját itt találjátok, írjátok alá ti is: https://www.peticiok.com/alljunk_ki_kozosen_az…

Felhős csütörtök, esős péntek

FELHŐSEBB CSÜTÖRÖTÖK! A hajnali órákig a térség nyugati részén még készülhetünk kisebb esőre. Reggel erősen felhős időre ébredhetünk. A hőmérséklet 7-9 fok között alakul. A nyugati szél gyenge lesz. Délután nagyobbrészt erősen felhős időre számíthatunk. A hőmérséklet maximuma 15-17 fok között tetőzik! A déli szél mérsékelt marad. Pénteken északnyugat felől újabb HIDEGFRONT éri el térségünket, várhatóan számottevő (5 mm feletti) csapadékkal. – írja a Meteo Mecsek.

Horvátországban is nyaralhatnak a keleti vakcinával beoltott magyarok

Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere a Facebook-oldalán közzétett videóban jelentette be, hogy újabb országgal született megállapodás a vakcinák által befolyásolt beutazással kapcsolatban.

“MAGYARORSZÁG HORVÁTORSZÁGGAL IS MEGÁLLAPODOTT, HOGY KÖLCSÖNÖSEN ELISMERIK EGYMÁS OLTÁSI IGAZOLÁSAIT ÉS SZABAD UTAZÁST ENGEDNEK POLGÁRAIKNAK ORSZÁGAIK KÖZÖTT, FÜGGETLENÜL ATTÓL, MILYEN VAKCINÁVAL OLTOTTÁK ŐKET.”

-jelentette be a miniszter.

Magyarországon jelenleg hatféle oltóanyaggal folyik az oltási program, amelyekből kettőt, az orosz Szputnyik V vakcinát, illetve a kínai Sinopharm vakcináját az Európai Gyógyszerügynökség és a WHO egyelőre nem engedélyezett.

Az Európai parlamentben nemrég szavazták meg az Európai Bizottság digitális oltási igazolványról szóló javaslatát, amely az oltottaknak az Európán belüli szabad mozgást biztosítaná.

Nem szavazták meg azonban azt a módosítási javaslatot, ami a keleti vakcinák automatikus elismerését jelentette volna, így sok Uniós tagállamba nem tudnak ugyanolyan könnyen belépni azok, akiket a kelet vakcinák egyikével oltottak.

Magyarország ennek kiküszöbölésére kezdett el politikai tárgyalásokat folytatni különböző országokkal, hiszen a tagállamok saját maguk is dönthetnek arról, hogy a kötelezően elfogadott nyugati származású oltóanyagokon kívül elfogadják-e az orosz, illetve a kínai vakcinát igazoló okmányokat is a határátlépésnél.

Eddig Magyarország Szlovéniával, Bahreinnel, Szerbiával és Montenegróval tudott megállapodni a védettségi igazolványok elfogadásáról, így ezekbe az országokba már biztosan utazhatnak a keleti vakcinával beoltott magyarok is.

Forrás: jovotv.hu

Ősszel tartják meg az ünnepi könyvhetet

0

A járványhelyzet miatt szeptember elejére tolják a könyvvásárt.

Bár sokáig úgy volt, hogy kedvező helyzetben akár megszokott időpontjában, nyár elején is megtarthatják az idei Könyvhetet, az azt szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése most úgy döntött: szeptember elején tartják majd a rendezvényt.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöksége szerdai ülésén úgy döntött, hogy figyelembe véve a jelenleg hatályos járványügyi előírásokat, valamint a Könyvhéten előzetesen részvételét jelző könyvkiadók többségének véleményét, a 92. Ünnepi Könyvhetet 2021. szeptember 2-5. között rendezi meg a tervek szerint a Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén. Az ősz elején rendezendő könyvvásáron az MKKE külön figyelmet fordít a látogatók és a Könyvhéten dolgozók biztonságára, maszkokkal, kézfertőtlenítő állomásokkal, szellősebb pavilon-elrendezéssel készül, miközben a látogatóknak a korábban megszokott és általuk elvárt, teljes könyvheti élményt kívánja biztosítani, sok könyvújdonsággal, érdekes könyvbemutatókkal, gyerekprogramokkal és a szerzők és olvasók fesztelen találkozásának lehetőségével.

Forrás: ugytudjuk.hu

Harry herceg felszólalása, Fülöp herceg temetése után

0

A királynő és a herceg orvosa, Sir Huw Thomas megerősítette Fülöp herceg halálának okát, amelyet teljes egészében az időskor okozott, és semmilyen más betegség nem húzódott meg a háttérben – vagyis a koronavírus sem. Mint mindannyian tudjuk, a herceget február közepén kórházba szállították rosszullét miatt, később szívproblémáját is az adott kórházban kezelték. Egy hónappal később haza kellett mennie, majd nem sokkal azután halt meg, hogy visszatért a windsori otthonába.

Április 17-én búcsúztatták Fülöp herceget, aki 99 éves korában hunyt el. Természetesen Harry herceg is részt vett a temetésen. A tragikus eset teret adott a Vilmos herceggel való konfliktusuk megoldására, Vilmos herceg pedig velük együtt hagyta el a temetést, Katalin hercegnő közreműködésével. Harry herceg néhány nappal később – még Erzsébet királynő 95. születésnapja előtt – az Egyesült Államokba ment, ahol részt vett a temetés óta első nyilvános eseményen is.

A közelmúltban megrendezésre került a „Global Citizen VAX Live, amelyben Harry herceg a koronavírus elleni küzdelemről beszélt. Először köszönetet mondott azoknak, akik a fronton dolgoznak és önzetlenül odaadták magukat, és energiabefektetésüket másoknak az elmúlt évben. Azt mondta, hogy ez a vírus nem tartja tiszteletben a határokat, és az a tény, hogy mindenki „igent” mond az oltásra, valójában kiindulópont. Továbbá nem hangsúlyozhatja elégszer, hogy amíg egy ember, vagy egy közösség küzd a vírussal, addig senki sem nyugodhat meg. Szolidaritását fejezte ki Indiával is, amely minden eddiginél több pusztítást szenvedett el.

Rémhírterjesztés miatt indult eljárás, elvileg Gődény György ellen

Gál Kristóf, az ORFK szóvivője a szerdai operatív törzs tájékoztató elején közölte, hogy a hatóságok vírusszkeptikus személyek ellen indítottak nyomozást tavaly decemberben. A nyomozást a napokban zárták le, és adták át az ügy iratait az ügyészségnek. Innentől pedig rémhírterjesztés miatt indult eljárás.

A rendőrség nem nevezte meg az ügy gyanusítottját, de az MTI egyik forrása szerint Gődény Györgyről van szól.

A hatóságok az eljárásban megállapították, hogy egyikük nagy nyilvánosság előtt olyan cikkeket tett közzé, amely a maszkviselést utasítja el, és a koronavírus-járvány súlyosságát hauzdtolta meg. Szerintük a cikkekben megjelent kijelentések alkalmasak arra, hogy a járványügyi védekezést akadályozzák. – írja a Jövő TV.

Persze Gődény számára nem újdonság, hogy nyomoznak ellene. Az álhíreket terjesztő gyógyszerész korábban kamupártot alapított, ami után nyomoztak a hatóságok is. Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanújával is folyik jelenleg büntetőeljárás a Közös Nevező pártot érintően – írja a Telex. A 2018-as országgyűlési választások után a pártnak közel 153 millió forint kampánytámogatást kellett volna visszafizetnie az államkincstárnak, a pénznek azonban nyoma veszett.

Elhunyt Hegedűs Tamás rendőr főtörzsőrmester

0

Szolgálatteljesítés közben, Csörnyeföld térségében 2021. május 5-én közúti közlekedési baleset következtében életét vesztette Hegedűs Tamás rendőr főtörzsőrmester, a Készenléti Rendőrség járőrparancsnoka.

Hegedűs Tamás 1980. március 24-én született Zalaegerszegen.

2008. július 1-jén, rendészeti szakközépiskolai tanulmányainak sikeres befejezését követően nevezték ki próbaidőre a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Székesfehérvári Rendőrkapitányság Enyingi Rendőrőrs állományába járőr beosztásba.

Kérelmére 2009. október 1-jén helyezték át a Készenléti Rendőrség állományába, ahol – szorgalma és hivatástudata eredményeképpen – egyre magasabb beosztásokban, legutóbb járőrparancsnokként szolgálta hazáját.

Magyarország Rendőrsége megrendülve és együttérzéssel osztozik elhunyt kollégánk családjának fájdalmában.

Forrás: police.hu

Mi lesz a Gates-vagyonnal a válás után?

0

A múlt héten robbant be a közutadba, hogy  Bill és Melinda Gates válni készül. A személyes okokat félretéve, ez igencsak hatással lesz a világra, leginkább Kínára. Vajon félelmei beigazolódni készülnek, vagy csupán az aggódás szintjén marad?

A CNN arról számolt be, hogy miután Bill és Melinda Gates elváltak, Kínában az Internet felrobbant. Más nyugati vállalkozóktól eltérően a Microsoft társalapítói itt nagy hírnévnek örvendenek. A „Bill Gates válása” hashtag, több mint 830 millió megtekintést és 66 000 bejegyzést generált olyan kínai platformokon, mint a Weibo. Ez messze meghaladja azt a 91 millió nézettséget, amelyet Jeff Bezos és MacKenzie Scott válása váltott ki még 2019-ben.

A Weibo felhasználói nagyon aggódnak amiatt, hogy a pár hogyan fogja megosztani hatalmas vagyonát, és hogy a válás milyen hatással lesz a Microsoftra. Eddig a házaspár mintegy 53,8 milliárd amerikai dollárt költött a globális egészségügyre, a szegénység enyhítésére és más kezdeményezésekre is.

Te és Melinda hatalmas segítséget nyújtottatok az embereknek szerte a világon. Még ha nem is jártok kéz a kézben a jövőben, remélem, az alapítványotok továbbra is tudja folytatni, és még több embernek segíteni. ” – írta egy Weibo-felhasználó a bejegyzésében, amelyben bejelentette Bill Gates válását.

A Bloomberg Billionaires Index szerint Bill Gates teljes vagyona megközelítőleg 146 milliárd dollár. A pár megígérte, hogy vagyonának nagy részét jótékony célra fordítja.

Forrás: index

Vajon az indiai mutáns, mikor csap le Magyarországra?

0

A COVID-19 vírusnak legújabb verziója megjelent a szomszédos országokban, viszont Magyarországon még nem azonosították, vagyis feltehetőleg itt még nincs jelen. Azonban a tiszti főorvos szerint ez csak idő kérdése – hívta fel a figyelmünket Müller Cecília.

Továbbá az indiai változatnak kétféle mutációja létezik, de klinikai helyzete szerint nem okoz komolyabb betegségeket, mint a brit, amely hazánkban a leginkább elterjedt.

Müller Cecília három hónapon belül kérte a fertőzöttek oltását is. Szerinte az enyhébb tünetekkel rendelkező egyéneknél feltételezhető, hogy kisebb védelem alakult ki, ami végett érdemes lenne oltani. Maga a tiszti főorvos osztotta meg, hogy a fiatalok oltása a jövő hét második felében elkezdődhet. Müller Cecília rámutatott, hogy a szülők beleegyezése szükséges 16 és 17 évesek esetében.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a háziorvosok díjazása már megkezdődött. „1305 háziorvosi praxisnak mintegy 92 millió forintot fizetnek ki, ami átlagosan 70 ezer forintot jelent.” – mondta Müller Cecília.

A tájékoztató végén az is kiderült, hogy közel 80%-osan a kezünkkel fertőzünk ezért is nagyon fontos, hogy alaposan, helyesen és az előírásnak megfelelően mossunk kezet.

Forrás:hvg.hu

Augusztusra halasztják a Fishing on Orfűt!

0

Hivatalos közleményt adott ki a Fishing on Orfű csapata, melyet változtatások nélkül mutatunk meg!

„A PÓTDÁTUMON TARTJUK MEG A FISHING ON ORFŰT!

Drága Fishingesek, kedves közönségünk!

Eljött az idő, döntést kellett hoznunk a fesztivál időpontjával kapcsolatban, hiszen vészesen közeleg az eredeti Fishing on Orfű dátuma. Mindent átgondolva úgy döntöttünk, hogy a fesztivált a meghírdetett pótdátumon, azaz AUGUSZTUS (24)-25-26-27-28-án tartjuk meg. Ugyanakkor… amennyiben lehetséges, akkor júniusban is kedveskednénk nektek egy kisebb rendezvénnyel.

❚ MIÉRT AUGUSZTUS? ❚

Pontosan 6 hét múlva nyitnánk a Fishing kapuit. A hátralévő idő egész egyszerűen már nem elegendő a professzionális felkészülésre. A Fishing bármennyire is emberléptékű és barátságos fesztivál, megvalósítás szempontjából ez egy nagy és összetett rendezvény, amely nagyságrendileg 1000 ember munkáját és életét érinti, normális esetben majd’ egy évig tart a szervezése. A hátralévő idő rövidségén túl számos további szempontot is figyelembe kellett vennünk, ezek közül a legfontosabb, hogy továbbra sincs kormányzati döntés a zenés, táncos rendezvények megtarthatóságával kapcsolatban. És nem csak a megtarthatósággal kapcsolatban, de az esetleges plusz elvárásokról, járványügyi intézkedésekről sem tudunk semmi konkrétat. Ugyanakkor a döntésünket nagyban segítette, hogy a korábbi felmérésünkre adott válaszaitok alapján (https://bit.ly/3h2JK0s) a túlnyomó többségetek a pótdátumot preferálja, augusztusban szeretne Fishingezni.

❚ VAN-E TENNIVALÓM A JEGYEIMMEL KAPCSOLATBAN? ❚

Az égvilágon semmi. Mind a fesztiválbelépők, mind a kempingjegyek automatikusan érvényesek a pótdátumra. Ugyanúgy, ahogy a speciális keddi beköltöző nap jegyei is augusztus 24-én lesznek beválthatók. Ha még nincs fesztiválbelépőd, akkor itt tudsz vásárolni: https://tixa.hu/fishingonorfu2021, az utolsó kempingjegyek pedig itt érhetők el: https://fishingonorfu.jegy.hu/fishing-on-orfu-2021

❚ ÉS AKKOR SEMMI SEM LESZ JÚNIUSBAN? ❚

Ha rajtunk múlik, akkor lesz! Mindenképpen szeretnénk egy új, jóval kisebb és családiasabb 3 napos rendezvényt tartani a Fishing eredeti dátumán. Erről a tervünkről már írtunk korábban (https://bit.ly/3e79MfU) és nagyon örültünk a pozitív reakcióitoknak. Szóval arra kérünk benneteket, hogy ceruzával írjátok be a MiniFishinget a június 17-18-19-i csütörtök-péntek-szombatra a naptáraitokba! Mi minden erőnkkel azon leszünk, hogy amennyiben az akkori szabályozások lehetővé teszik, akkor egy szuper, még családiasabb kisrendezvénnyel kedveskedjünk nektek! Ezzel kapcsolatban amint lehetőségünk lesz, minden információt megosztunk veletek.

❚ ÖSSZEGZÉSÜL: ❚

Decemberben a jegyértékesítés indításakor a megértéseteket kértük a pótdátumos megoldással kapcsolatban. Azt írtuk: „Tudjuk, hogy ez rendkívüli kérés, de bízunk a megértésetekben ebben a rendkívüli helyzetben.” Most eljött az idő, megszületett a döntés: a pótdátumon lesz a Fishing. Továbbra is bízunk benne, hogy megértéssel kezelitek a helyzetet és hamarosan találkozunk!

Szeretettel:

A Fishing on Orfű csapata”