Kezdőlap Blog Oldal 2672

Napi kedvesség – Legyen meg a mai jó cselekedete mindenkinek

0

A kedvesség – mint szokták mondani- nem kerül semmibe, mégis ez az az emberi cselekedet, amit a legkevesebbszer láthatunk/ halhatunk az emberektől.

Hogy miért?

Mindenkinek más oka van a bánatra, a haragra, azonban néha felül kell kerekedni önmagunkon és meglátni a szépet azokban a dolgokban is, amikben eddig csak a rosszat láttuk. Mint például a kedvességet.

Ha épp a rossz napját éli az ember, és csak azon pörög az agya, hogy hadd érjen már haza a melóból, és közben arra sem figyel, kit lök fel a lépcsőn vagy, hogy nem enged át egy idős asszonyt a zebránál, aki fel van pakolva mindenféle finomsággal az unokái számára, akkor kell venni egy mély levegőt, elszámolni lassan 10-ig, és előröl kezdeni az egészet.

Bárhova is sietünk, semmi sem annyira fontos, hogy a figyelmetlenségünkkel elrontsuk egy másik ember napját. Nem kell fellökni senkit a lépcsőn, helyette kérdezzük meg tőle minden rendben van-e vagy miért megy ilyen lassan. A gondoskodásra mindenki felkapja a fejét, és értékelni a fogja a gesztust. A nagymamát meg illik átengedni a zebránál, biztos ő is nagyon hálás lenne ezért a cselekedetért, amit egy mosollyal meg is hálálhat.

Ez a valamit valamiért elv. Ha rosszat adunk, rosszat kapunk. Ha jót, akkor pedig várhatjuk a napi csodánkat, milyen jó fog velünk aznap történni, mikor sikerül legyőznünk saját bajainkat és félretenni őket.

Hogyha látunk az utcán sétálva egy kisírt szemű lányt, akkor egy mosoly az ő részére nem kerül semmibe. Lehet, hogy nem épp ugyanattól a személytől fogjuk visszakapni a jótettünket, de azt a bizonyos valakit biztos megérintette, hogy rámosolyogtunk. Amennyiben mégsem, akkor legalább nevethet egy jót rajtunk, hogy ki az az épelméjű, aki egy idegenre mosolyog.

Bevásárláskor, ha látjuk, hogy a mögöttünk lévő nagyon nézi az óráját, és magában szitkozódik, hogy sorra kerüljön végre, akkor nem kerül nekünk semmibe, ha magunk elé engedjük, főleg ha mi épp nem sietünk sehova.

Az igazi kedvesség, a 21. században pedig nem más, mint, hogy egy unalmas munkanapon, megosszuk egymással milyen finomságokat csomagoltunk aznap reggel a táskába. Egy kis keksz, sütemény vagy valami finom ital, igazi csodát jelent mindenki számára.

Ami pedig nemcsak kedvesség, hanem igazi segítség az nem más, mint egy bajbajutottat kisegíteni. A napokban megtörtént, hogy egy vak hölgy sétált át a zebrán, és miután átjutott az út túloldalára nem tudott kiigazodni, hol van, majd ezt realizálva egy kedves idős úr segített rajta. Igazán szívmelengető látvány volt.

10 őrült igazság a XIX. századi pszichiátriáról I. rész

0

Kiterjedt elmegyógyintézetek, állati lelkek által ‘megszállt’ betegek. Néhány extrém példa azok közül, amit a korabeli pszichiátria produkált.

Szerencsére sokat fejlődött a mentális betegségek kezelése az elmúlt évszázadokban, és már nem kínzásokkal és egyéb furcsa/durva módszerekkel próbálják kezelni a pszichiátrián a betegeket, mint régebben. A következőkben pedig 19. századi módszereket olvashattok, amiket manapság már nem használnak.

Morális kezelés: A felvilágosodás megváltoztatta a tudósok, filozófusok és a társadalom hozzáállását a világhoz, a pszichiátria terén is. A láncok és erőszak helyett megpróbáltak egészen másképp hozzáállni a mentális betegekhez. Dr. James W. Trent szerint a morális kezelés előtt a pszichiátriai problémákkal küzdő embereket kegyetlen módon kezelték, a változás pedig egy párizsi orvosnak, Philippe Pinelnek volt köszönhető. Ő mondta, hogy a fizikai bántalmazás helyett a kedvesség és a türelem vegye át a helyet. E végett sétákra és kellemes beszélgetésekre is sor került. Pinel rengeteget olvasott, és megfigyelte betegeit. Innen jött az ötlet, ami gyorsan elterjedt a világ többi országában is, többek között az Egyesült Államokban, ahol Benjamin Rush orvos arra jött rá, hogy a legtöbb mentális megbetegedést a modern kor rohanása okozza. Betegeit a morális kezeléssel kezdte gyógyítani, és próbálta távol tartani őket a stressztől. Azonban ő a modern módszer mellett még mindig alkalmazta a régi gyógymódokat is több orvossal egyetemben.

Állati lelkek: Napjainkban már természetes, hogy valaki az egyetemen szeretné tovább fejleszteni a tudását, azonban a 19. században még nem így volt. Az elmegyógyintézetek számának növekedésével persze egyre nagyobb szükség volt képzett emberekre, így a kutatások iránti igény megnövekedni kezdett. Arra is egyre többen keresték a választ, hogy mitől bolondul meg valaki. A legvalószínűbb magyarázatnak akkoriban az tartották, hogy állatok lelkei költöztek ezekbe a tanulásra vágyó emberekbe, és ez pedig hatással van az agyfunkcióikra. Így gondolta ezt a neurológia szó megalkotója, Thomas Willis és a holland Archibald Pitcairn, akik szerint a betegek téves gondolatoktól szenvedtek, amelyek mind ezeknek a lelkeknek köszönhetőek. Ma már elég okosak vagyunk ahhoz, hogy tudjuk az emberi agyban nincsenek állatok lelkei, amik mentális betegségeket okoznának, hanem ezek az agy kémiai egyenlőtlenségeinek köszönhetők.

Elburjánzó elmegyógyintézetek: Az elmegyógyintézetekről szörnyű kép él sokakban, és biztos mindenki hallott már rémtörténeteket ezekről a rettenetes épületekről. A 19. században nőtt meg drasztikusan azoknak a száma, akik ilyen házakba kerültek, ugyanis korábban otthon próbálták kezelni őket, vagy a börtönben tartották fogva őket. A századfordulón a városok lakosság egyre nőtt, a mentális betegségekre pedig már nem Isten büntetéseként tekintettek, hanem sokkal inkább egy társadalmi problémaként. Egyre több olyan intézmény épült, ami befogadta a betegeket, amire nagy szükség is volt. A történészek szerint három oka van annak, hogy megnövekedett a mentális betegek száma. Természetesen az elmegyógyintézetek elszaporodásával jöttek a rémtörténetek is, amelyek nem feltétlenül voltak alaptalanok bizonyos esetekben…

Idegi rendellenességek: Amennyiben valaki idegi rendellenességtől szenved napjainkban, akkor azt a magas vérnyomásnak, szív- vagy légzési nehézségeknek tulajdonítják. Azonban ez a 19. században egészen máshogy működött. Biztosak voltak benne, hogy idegösszeomlás, idegi kimerülés vagy gyenge idegzet miatt alakultak ki ezek a rendellenességek. Innen ered az is, hogy valaki erős vagy gyenge idegzetű. Sőt, ami még érdekesebb, hogy akkoriban azt tartották, hogy ez főleg a magasabb rangú emberek betegsége volt, amit tudományos tényekkel is alátámasztottak. A viktoriánus korban a férfiak hipochondriások voltak, a nők pedig állandóan hisztériás rohamot kaptak, betegségüket pedig privát idegklinikákon kezeltették, ahol a kellőképpen jómódúak fürdők során gyógyíthatták betegségüket. A módos rétegek persze teljesen hamis képet festettek erről a betegségről, amiben egyébként sok szegény valóban szenvedett, ők azonban nem kaptak megfelelő kezelést.

Monománia: Ugyanebben a században rengeteg tudós próbálta megfejteni, vajon mi okozta a mentális megbetegedéseket. Az orvosok szerint a legtöbb esetben valamilyen hiánynak volt köszönhető, és a beteg képtelen volt racionálisan felfogni a valóságot. Egy francia pszichiáter egyike volt azoknak, akik ilyen jellegű kutatást végeztek, és ő arra jött rá, hogy a monománia volt a válasz a kérdésre. A monománia részleges delírium, amikor a beteg téves képzetektől szenved. Ezek a kényszerképzetek lehettek illúziók, hallucinációk vagy akár téves rögeszmék is. A betegek tehát az általuk elképzelt világra reagáltak. A pszichiáter a monománia diagnózisának felállításával paranoiás rendellenességeket magyarázott meg, például a kleptomániát, a nimfomániát vagy a piromániát.

Vajon mi lehet a további 5 érdekesség?

A koronavírus sem állította meg a fideszes országgyűlési képviselőt, hogy szavazzon az egyetemek kiszervezéséről

Becsó Zsolt fideszes képviselő is részt vett azon a szavazáson, ahol kétharmados többséggel a kormánypárt kiszervezte az egyetemeket, az állam pedig több ezermilliárd forintnyi közvagyont ad oda fideszes delegáltak által vezetett szervezeteknek. A szavazás necces volt a kormány számára, Volnerék is besegítettek nekik, azonban Becsó Zsoltra is szükség volt.


A gond azonban az, hogy Becsó Zsolt nem lehetett volna ott a Parlamentben. Ugyanis hatósági házikaranténban volt a képviselő, lévén koronavírusos. Pozitív tesztet produkált, a hatósági házikarantén pedig csak ma járt le, így múlthéten egészen egyszerűen nem szabadott volna ott lennie az országgyűlésben, ehhez képest az MTI hétfői parlamenti fotóján is jól látszik, hogy Becsó ott ült négy sorral Orbán Viktor mögött.

A Fidesz sajtóosztálya a Telexnek ugyan azt írta, hogy

„Becsó Zsolt képviselő úr részt vett a múlt keddi szavazáson, onnan hazatérve végeztetett koronavírus-tesztet. Mindenben a szabályoknak megfelelően járt el.”

Ez azonban aligha igaz. Becsó hatósági házi karanténban volt, ami a saját bevallása szerint is csak ma, azaz május ötödikén járt le, a szavazás viszont április 27-én volt, a tíznapos karantén második napján. Az ügyben a Momentum feljelentést tett. Mi pedig csak remélni tudjuk, hogy a felelőtlen képviselő nem fertőzött meg senkit.

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Botrány a pécsi szociális otthonban: többen felmondtak a kialakult helyzet miatt

0

Tavaly az egyik pécsi szociális otthon dolgozóját, Líviát meglehetősen furcsa körülmények között rúgták ki. Történetét Facebook oldalán egy bejegyzésben mesélte el. 

A hölgy leírta elbocsátásának pontos okát.  Véleménye szerint az otthonon belül szabálytalan és törvénytelen dolgok történtek és megalázó magatartást tapasztalt az intézmény vezetőségétől. Ezekkel a súlyos problémákkal kapcsolatban fel is emelte a szavát, ezután próbálták ellehetetleníteni és később mondvacsinált okokra hivatkozva elbocsátották. 

Ezt követően a jogtalan kirúgás miatt a szakszervezet segítségével munkaügyi pert indított, visszahelyezését kérve. A pert megnyerte, a munkáltató kártérítést fizetett az adófizetők pénzéből, azonban visszahelyezésre nem tartott igényt, az intézményen belüli munkakörnyezet és a légkör súlyos romlása miatt. Annyira elmérgesedett a helyzet a szociális otthon vezetője és a munkavállalók között, hogy több olyan szakápoló is felmondott, akik 20-30 éves munkatapasztattal rendelkeznek. 

A szociális otthon belső viszonyait jól ismerő forrásunktól úgy tudjuk, hogy rengeteg komoly probléma van az intézményen belül. Ezek a problémák főként az otthon vezetőjének és egy szűk „kegyelti” körnek a viselkedéséből fakadnak. 

Úgy tudjuk, hogy miután a dolgozók jelezték az intézményen belüli súlyos problémát az igazgatóság felé, a vezető reakciója nem a problémák feltárására és azok megoldására irányultak. Egy általános vélekedés az otthon dolgozói között, hogy érdemesebb „befogni a szájukat, mert baj lesz belőle” – tette hozzá forrásunk.

Úgy tudjuk, hogy a cikk elején említett dolgozó, miután többen felkeresték a szakszervezetet a problémájukkal és az jelezte a szabálytalanságokat, olyan új munkaszerződésbe akarták belekényszeríteni, ami családi helyzete miatt elfogadhatatlan munkarendi beosztást írt elő. Annak ellenére, hogy Lívia egyedül neveli gyermekét – és erről a munkáltatója pontosan tudott – a módosított munkaszerződés szerint 3 műszakban és hétvégén is dolgoznia kellett volna. 

Természetesen ezt nem fogadta el, ami után többször próbálták módosítani szabálytalan módon a kinevezését. Tették ezt úgy, hogy elég megalázó helyzetet teremtettek a dolgozó számára például azzal, hogy a módosítani kívánt kinevezését és az ahhoz kapcsolatos munkaköri leírását hangosan kellett felolvasnia egy „bizottság” előtt, amiről jegyzőkönyvet készítettek. Mindezt 2020-ban a pécsi önkormányzat által fenntartott intézményben.

Természetesen ilyen és ehhez hasonló esetek után olyan megfélemlítő légkör alakult ki ebben az intézményben, ami miatt a dolgozók nagy része nem mer megszólalni, nem meri elmondani a problémákat, mert félnek a következményektől.

Információink szerint tavaly augusztusban a szakszervezet elnöke – mivel az intézmény önkormányzati tulajdonban van és a munkáltatónál kezdeményezett egyeztetés nem vezetett eredményre – levélben fordult a polgármesterhez és jelezte a fennálló problémákat. Ezt követően szeptemberben belső vizsgálat indult. Ennek tárgya nem csak a megalázó és szabálytalan foglalkoztatás volt, hanem az ellátottakkal szemben felmerült megalázó, sértő és durva bánásmód, illetve az intézményben szájról-szájra terjedő eset, miszerint egy ellátott esetleges fizikai bántalmazása is megtörtént.

Forrásunk nem sok reményt fűz a vizsgálat eredményes és pártatlan kivizsgálásában. Az elmondása szerint a bejelentéseket és a törvényes működést ellenőrző vizsgálóbizottság egyik tagja Dr. Balej Emese jogtanácsos lett. Ez a pártatlanság szempontjából vethet fel kérdéseket, hiszen Balej később a jogtalanul kirúgott dolgozó által indított perben az intézmény védelmét is ellátta. Azért is „kifogásolható” ez a magatartás, hiszen a per még azelőtt kezdődött, mielőtt a bizottság befejezte volna a munkáját. Érdekesnek tartja azt is, hogy Líviát a bizottság meg sem hallgatta sem a rendkívüli felmentésével, sem az intézményben kialakult állapotokkal kapcsolatban sem. Elmondása szerint több dolgozó írásban is megerősítette és jegyzőkönyvben is megfogalmazta a kialakult negatív állapotokat.

Azt még érdemes megemlíteni, hogy a szociális otthon igazgatója Decsi István, korábbi pécsi alpolgármester anyósa. Úgy tudjuk, hogy az igazgatónő, amikor megkapta a kinevezését, még nem rendelkezett semmilyen szakirányú végzettséggel, a kinevezése körül kezdte el az ehhez szükséges iskolát, amit a jogszabályok megengedtek.

A cikkben említett szakszervezeti vezető az esettel kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni, de a következőkkel viszont kiegészítette:

„Valóban én vagyok az említett szakszervezet vezetője, de jelenleg bírósági perben állok az intézmény vezetőjével, mivel ő az esettel kapcsolatban becsületsértés miatt feljelentett. Számomra érthetetlen ez a magatartás, de örülök is neki, mert a bíróságon mindenképpen szeretnék tanúkihallgatást kérni, ahol meggyőződésem, hogy ki fognak derülni olyan dolgok is, melyeket a dolgozók nem mertek elmondani. Nyilatkozatom veszélyeztetné a bírósági eljárás kimenetelét, ezért az eljárás alatt nem kívánok a részletekről beszélni. Remélem, hogy a polgármesteri vizsgálat is lezárul addig és bízom abban, hogy megfelelő intézkedések kerülnek bevezetésre a dolgozók és nem utolsósorban az ellátottak érdekében!”

Komoly szélvihar érkezik!

KOMOLY SZÉLVIHAR ÉRKEZIK!

Kora este északnyugat felől egy HIDEGFRONT éri el a térséget. A front SZÉLVIHART hoz magàval! Akár 70-80 km/h lökések is kialakulhatnak! A száraz idő miatt AKÁR PORVIHAR is lehet! A szél csak csütörtök reggelre mérséklődik. A front csapadékot is hoz magával, záporokra és zivatarokra is készülhetünk! – írja a Meteo Mecsek.

Rejtélyek pincéje – új szabadulószoba Pécsett

0

Április 30-án új szabaduló szobák nyíltak meg Pécsett. A Rejtélyek pincéje elnevezésű hely 3 különböző szobát, illetve kisebb rendezvények szervezésére (amikor erre van lehetőség) party-termet kínál. A vállalkozás indíttatásáról, a szobákról és a lehetséges célcsoportokról is beszélgettünk a hely egyik vezetőjével, Hollósiné Sós Krisztinával.

Honnan jött az ötlet, hogy szabaduló szobát szerveztek? Van már esetleg ebben tapasztalatotok?

Az igazat megvallva még sosem csináltunk hasonlót. Férjemmel eddig vállalkozóként dolgoztunk, kis gyermekjátékokat kiadó automaták üzemeltetésével foglalkoztunk. Az ötlet onnan jött, hogy a nyáron Győrben nyaraltunk, ez alatt az idő alatt több hasonló szabaduló szobában voltunk és remekül éreztük magunkat. Ekkor gondoltuk, hogy egy csomó ötletünk van, és itt is tudnánk néhány szobát csinálni Pécsett. Innen jött az egész.

Magatok készítettétek a szobákat, vagy volt segítség?

A szellemi részét, vagyis a szobák tematikáját, a feladványokat több mint 90%-ban mi készítettük, ezek saját ötletek. A kivitelezésben, a szobák elkészítésében szakemberek segítségét is igénybe vettük.

Tudatos döntés volt, hogy a pandémia idején készültek el a szobák?

Nem. A szobák elkészítésében több mint 7 hónapunk benne van, tehát még az őszi korlátozások előtt elkezdtük a kidolgozásukat. A korlátozások révén több időnk volt a feladványok és a tematika kitalálására, viszont a kivitelezési munkálatok ezzel párhuzamosan csúsztak. Ha nem lett volna a vírushelyzet, valószínűleg hamarabb tudtunk volna nyitni. De a lényeg, hogy végül elkészültünk vele.

Beszéljünk kicsit a szobákról! Milyen tematikájú kihívások elé állítjátok a résztvevőket?

Nagyon gyakran látjuk, hogy a szabaduló szobák egy film köré épülnek. Ez számunkra is szimpatikus volt, azonban azt is láttuk, hogy nagyon sok helyen, ahol több szabaduló szoba van, az egyik a Harry Potter, a másik a Fűrész köré épül, és esetleg van még egy börtönből szabadulós szoba. Ezeken szerettünk volna változtatni. Ezért a kalandos film, ami köré építettünk, az Indiana Jones, a horror pedig a Psycho lett. Ugyanakkor a film mindkét szobánál csupán hangulati elem, azok ismerete nélkül, pusztán a logikára támaszkodva is ki lehet jutni belőlük. A harmadik szoba a „Labirintus” fedőnevet viseli, ami nevéhez méltóan egy összetett játék, sok folyosóval, amelyek között jócskán van zsákutca is.

Van-e célcsoportja a három szobának? Van-e esetleg olyan szoba, amit bizonyos korosztálynak nem ajánlotok?

Direkt célcsoportok nincsenek egyik szobánál sem, bármelyiket bárki kipróbálhatja és teljesítheti sikerrel. A Bates Motel az, amelyiket inkább felnőtteknek javasoljuk, azt a honlapon is csak 16 éven felülieknek ajánljuk. Ez persze nem jelenti azt, hogy mondjuk egy gyerek a szüleivel nem mehet be, nincsenek abban sem szörnyű jelenetek, de mondjuk egy gyerekcsoportnak nem azt ajánljuk. A három közül a legnehezebb talán a Labirintus, de a tesztjátékok alapján abból is ki lehet jutni, ha logikusan gondolkodik a csapat.

Segítetek a benn lévő csapatoknak vagy egyedül kell boldogulniuk?

Ez attól is függ, hogy ők mit szeretnének. Vannak csapatok, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy mindent maguk csináljanak, akkor is, ha az első akadályok valamelyikénél elakadnak. Mások szeretik, ha adunk egy kis segítséget, ha elbizonytalanodnak. Ezt meg tudjuk tenni, mert kamerán keresztül látjuk és halljuk a csapatokat és mikrofonon keresztül tudunk beszélni hozzájuk. Általában az elején megbeszéljük a csapatokkal, hogy mit szeretnének, és ha szeretnék, segítünk, ha nem, akkor maximum akkor szólunk, ha tönkretennék a berendezést :).

Milyen létszámú csapatokat vártok?

2-5 fős csapatokat várunk. Ezt azért határoztuk meg ennyiben, mert több olyan komplex feladat van, amit egyedül nem lehet, vagy legalábbis nagyon nehéz megoldani, a két fő legalább szükséges. Ha viszont egy csapatban nagyon sokan vannak, az egyrészt zsúfolttá teszi a szobákat, másrészt az a tapasztalatunk, hogy ilyenkor 2-3 ember dolgozik a feladatokon, a többi pedig csak lézeng a szobában. Ez az a csapatlétszám, amivel még hatékonyan lehet együttműködni.

A honlapotokon azt láttam, hogy van egy party-szobátok is. Arról mesélnél egy kicsit?

Sajnos ezt most a korlátozások miatt nem igazán tudjuk használni, de igen, születésnapi rendezvények, legénybúcsúk és más programok szervezésére van egy 14 férőhelyes szobánk. A weboldalunkon ugyan van erre egy árlistánk, de igazából ilyen célokra rendszerint egyedi árajánlatokat adunk, mert az igények nagyon különbözőek, lehet, hogy valakinek csak a party-szoba kell, lehet, hogy e mellett szeretnék az egyik szabaduló szobát is kipróbálni, de nagyobb csapatnál az is lehetséges, hogy több szobát is szeretnének lejátszani az ünnep mellett. Úgyhogy ezekre az igények függvényében adunk árajánlatot. A party-szoba egyébként a bútorokon kívül különböző játékokat, sőt, még egy karaoke-szettet is tartalmaz, így sokféle szórakozási lehetőséget biztosít, és ételek-italok behozatalára és tárolására is van lehetőség.

Köszönöm szépen az interjút!

A hely elérhetőségei:

Weboldal:

Cím: 7621 Pécs Rákóczi út 65. (a belső udvaron)

Telefonszám: +36 20 5038904

E-mail: hello@rejtelyekpinceje.hu

Facebook: https://www.facebook.com/rejtelyekpinceje

Elhunyt 128 beteg, de egyre kevesebb az új fertőzött

0

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 123 697 fő, közülük 2 248 775 fő már a második oltását is megkapta. 1130 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 785 967 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 128 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 28 173 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 538 965 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 218 829 főre csökkent. 4374 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 511-en vannak lélegeztetőgépen. Már több mint 4,7 millióan regisztráltak oltásra és 80%-uk meg is kapta azt. A még oltásra váró regisztráltak az online időpontfoglalóban is tudnak foglalni jelenleg Sinopharm és AstraZeneca oltásokat, valamint azok, akik arról SMS értesítést kapnak Szputnyik vakcinára is foglalhatnak. A 16 -18  éveseket arra kérjük, hogy péntekig regisztráljanak az oltásra. A kormány mai ülésén ismét értékeli a járványügyi helyzetet.

A még oltásra váró regisztráltak az online időpontfoglalóban is tudnak oltást foglalni a kórházi oltópontokra. Jelenleg Sinopharm és AstraZeneca oltásra lehet időpontot foglalni. Továbbá azok a regisztráltak, akik erről a Vakcinainfótól SMS-t kapnak, már Szputnyik oltásra is tudnak időpontot foglalni. A Magyarországon használt vakcinák mindegyike hatásos és véd a megbetegedés ellen. A kórházi oltópontokon minden vakcinából annyit tudunk felkínálni, amennyi épp rendelkezésre áll. Az online időpontfoglaló elérhetősége: https://www.eeszt.gov.hu

Arra kérjük az oltást kérő 16 és 18 év közötti fiatalokat illetve szüleiket, hogy ha még nem tették, akkor május 7. péntekig regisztráljanak az oltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. Csak az érvényes regisztrációval rendelkezők tudnak majd online időpontot foglalni a jövő hét második felében tervezett oltásra, amely Pfizer-vakcinával fog történni a kórházi oltópontokon. Az ehhez szükséges vakcinát a ma érkezett Pfizer-szállítmányból biztosítjuk. Az oltás a 16. életévet betöltött fiatalnak adható. https://koronavirus.gov.hu/cikkek/16-18-eves-fiatalok-pentekig-regisztraljatok

Jobbra tolódnak a nyugat-európai társadalmak

Egy francia felmérés szerint a közvélemény Franciaországban és a nagyobb nyugat-európai országokban is egyre inkább jobbra tolódik.

„A bal-jobb tengelyen a politikai önpozicionálás az európai választók jobbratolódására világít rá”

— állapította meg kedden közzétett tanulmányában az Alapítvány a Politikai Innovációért (Fondapol) elnevezésű francia kutatócsoport.

A tanulmány szerint az elmúlt öt évben azon franciák aránya, akik a politikai színtéren magukat jobbra helyezik, folyamatosan növekedett, a 2017-es 33 százalékról a jelenlegi 38 százalékra. Ugyanezen időszakban a magukat baloldalinak vallók aránya stabil maradt, öt évvel ezelőtt 25 százalék volt, jelenleg 24 százalék.

A migrációt illetően

a franciák 63 százaléka ellenez minden nyitottabb politikát, 62 százalékuk pedig egyetért azzal az állítással, hogy „az iszlám fenyegetést jelent a köztársaságra”.

Ezt a félelmet a jobboldali szavazóknak 81, a baloldaliaknak 45 százaléka osztja.

Azonban a jobboldaliság messze nem csak a migrációt illetően mutatkozik meg, sőt a „nyugati jobboldal” sok esetben merőben eltér az itthoni mintáktól.

Ugyanis a társadalom jobbratolódásának megállapítása ez esetben azt jelenti, hogy a választók olyan jobboldali kulturális értékeket vallanak, mint például – a kutatócsoport megfogalmazásában –

„az identitási kérdésben és a gazdasági liberalizmusban megnyilvánuló nacionalizmus, és az indvidualizmusra épülő politikai liberalizmus”.

Tehát a jobboldaliság és a szabadság iránti vágy, legyen az gazdasági (liberalizmus de akár neoliberalizmus), vagy társadalmi, egyre inkább formálja a jobboldali gondolkodást, a jobboldaliság és a klasszikus liberalizmus találkozik egymással, szemben a baloldallal ami sok esetben a társadalmat helyezi előtérbe, nem az egyént, illetve nem feltétlenül szabadság, hanem sok esetben egyenlőségpárti. A kettő pedig egyre inkább ellentettje egymásnak. Amíg Magyarországon az önmagát jobboldalra pozícionáló Fidesz esetében gyakorlatilag alig beszélhetünk gazdasági és társadalmi liberalizmusról, addig a nyugat-európai jobboldali szavazók individualisták és gazdaságilag is szabadságpártiak.  

Eddig sem volt értelmetlen a jobboldali-liberális kifejezés, de látva a trendeket ez a jövőben hatványozottabban fogja megállni a helyét.

A tanulmány szerint a jobbratolódás minden vizsgált nagyobb európai társadalomban megfigyelhető: az olaszok 44 százaléka helyezi magát jobbra és 31 százalékuk balra, a britek 40 százaléka vallja magát jobboldalinak és 25 százalékuk baloldalinak, míg a németek 36 százaléka jobboldali és 26 százaléka baloldali.

A Fondapol megbízásából a felméréseket az Opinion Way francia közvélemény-kutatóintézet január 20. és február 10. között 7603 nagykorú megkérdezésével készítette Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Nagy-Britanniában.

Tegyük hozzá, nem újszerű jelenségről van szó. Korábban már mi is kifejtettük, hogy Franciaországban a korábbi hagyományos baloldal az elmúlt években teljes egészében erejét veszítette, és nagyjából az esélytelenek nyugalmával készülhetnek a jövőévi választásokra, ahogy Németországban sem az SPD a CDU/CSU kihívója, hanem a Zöldek. Könnyen elképzelhető, hogy a hagyományos – munkások jogaiért – küzdő baloldali pártok a jövőben tovább fognak erodálni, és helyüket inkább globalizáció-ellenes, zöld mozgalmak fogják átvenni.

Mi lehet az oka annak, hogy a baloldali mozgalmak, pártok és maga a baloldali ideológia is gyengülni kezdett Nyugat-Európában?

Sok esetben az újbaloldal nem is igazán tud releváns társadalmi problémákra választ adni. Amíg a XX. század elején a munkások jogaiért érdemes és szükségszerű volt küzdeni, addig ma rengeteg neomarxista csoport foglalkozik olyan témákkal, ami vagy csak egy nagyon szűk csoportot érint, így széles társadalmi támogatottság nem áll mögötte, vagy kifejezetten kontraproduktív. Érdekesek egyébként ezek a trendek, ahogy a régi hagyományosan a munkásokért küzdő baloldali mozgalmak eltűnnek vagy minimum átalakulnak, és egyfajta zöld, globalizáció ellenes, már nem feltétlenül a munkások jogaiért küzdő, újhullámos progresszív baloldali csoportosulások jönnek a helyükre. Csúnyán fogalmazva a kőbányai/balatoni világost és a május elsejei felvonulást felváltja a laktózmentes latte. Avagy az Internacionálé már nem trendi, de a progresszió igen.

Tegyük hozzá: 2021-ben politikai értelemben a jobb-baloldali tengely egyre kevésbé állja meg a helyét, ám ettől függetlenül is érdekes jelenségről van szó.

Autósok figyelem! Ma útlezárás lesz a Bajcsy-Zsilinszky és a Kálvin utca csomópontján

0

A BIOKOM Nonprofit Kft. a Kálvin utca és a Bajcsy-Zsilinszky utca csomópontjában 2021. május 5-én, szerdán 13 órától 20 óráig teljes útlezárás mellett a burkolat végleges helyreállítását végzi.

A Kálvin utcának a Bajcsy-Zsilinszky utca, illetve Ipar utca felé vezető sávját teljes szélességben lezárják. A lezárás miatt a Kálvin utca felől nem lehet sem a Bajcsy-Zsilinszky utca, sem az Ipar utca felé közlekedni, valamint a Bajcsy-Zsilinszky utcáról nem lehet balra kanyarodni az Ipar utca felé.

Gépjárművek számára kerülni a Szabadság utca – Nagy Lajos király útja útvonalon lehet.

A lezárásban érintett autóbuszok is terelőútvonalon közlekednek, a Belváros irányú Vásárcsarnok megállóhely kimarad. Részletek a http://tukebusz.hu/ oldalon találhatók. 

A lezárás ideje alatt a felüljáró felhajtóága minden irányból megközelíthető marad.

Harkány így köszöni meg a frontvonalban dolgozóknak az áldozatos munkát

0


Az elmúlt időszak sokakat megviselt, de legfőképpen azokat az egészségügyi dolgozókat, akik nap mint nap a betegek életéért küzdöttek, és közvetlenül szálltak szembe a vírussal.

Éppen ezért Harkány város és a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. vezetősége szeretné megköszönni a covid osztályokon, illetve a frontvonalban dolgozók (orvosok, ápolók, beteghordók, takarítók, mentősök) áldozatos munkáját, mégpedig úgy, hogy alkalmanként kedvezményes, 1000 Ft-os strand- és gyógyfürdő belépőt kínál számukra a 2021. június 15. és december 31. közötti időszakban.


A kedvezmény igénybevételéhez a www.harkanyfurdo.hu honlapról, 2021. június 10-től letölthető formanyomtatványt kell kitöltetni a munkáltatóval, így igazolva azt, hogy a látogató covid osztályon, vagy a mentőszolgálatnál dolgozik. A kitöltött nyomtatvánnyal a kedvezményezettek az év végéig 1000 Ft-ért vásárolhatnak fürdőjegyet. A Harkányi Gyógyfürdő vezetősége ezen kívül további, mindenki számára elérhető újranyitási kedvezményeket is tervez, melyek részleteit a nyitásig közzéteszik a www.harkanyfurdo.hu, a www.harkany.hu weboldalakon, valamint az „Irány Harkány” és a „Harkányfürdő / Harkányi Gyógyfürdő Zrt.” Facebook oldalakon is.