Kezdőlap Blog Oldal 514

A kormány megduplázza az adókedvezményt, csak győzzük kivárni

A gazdasági akcióterv részeként a kormány a gyermekek után járó adókedvezmény megduplázását tervezi két ütemben. 2025 júliusától és 2026 januárjától – közölte a kormany.hu.

A kormányzati portálon azt írták, egy kétgyermekes család a mostani havi 20 ezer forint helyett jövőre 30 ezer forint jár. 2026-ban 40 ezer forint adókedvezménnyel számolhat.

A családi adókedvezmény bevezetése óta a jövő évi emeléssel együtt 4400 milliárd forinttal több marad a gyermekes családoknál – áll a közleményben.

A tájékoztatás szerint a családi adókedvezmény a 2011-ben bevezetett családi adórendszer egyik főpillére, az alacsony szja-kulcs mellett. A kormány a családi adókedvezménnyel a dolgozó szülőket támogatja. Minél több gyermeke van egy magyar családnak, annál nagyobb adókedvezmény jár a szülőknek – emelték ki.

Ma egy gyermek után 10 ezer, kettő után 20 ezer, három után 99 ezer forint családi adókedvezmény jár. Elsőként 2025 július 1-ől egy gyermek esetében 15 ezer forint lesz. Két gyermek esetén 30 ezer, három vagy több gyermek esetén pedig gyermekenként 49 500 forintra emelkedik az adókedvezmény összege.

Ezután 2026 január 1-től egy gyermek esetében 20 ezer, két gyermeknél 40 ezer forintra emelkedik. Három vagy több gyermek esetén pedig gyermekenként 66 ezer forintra növekszik az adókedvezmény mértéke.

A szülők továbbra is megoszthatják egymás között a családi adókedvezményt, így a lehető legnagyobb mértékű adóengedményben részesülhetnek – írták.

Hangsúlyozták, a négy vagy több gyermekes édesanyák emellett továbbra is szja-mentesek maradnak.

Egy háromgyermekes háztartásban az emelés jóvoltából havonta mintegy kétszázezer forinttal több pénz is maradhat a családnál, amelyet a gyermekek nevelésére tudnak fordítani.

A kedvezmény év közben, a munkáltatónak adott adóelőleg-nyilatkozattal, vagy az adóévre vonatkozó szja-bevallásban is igénybe vehető

– ismertették.

Hozzátették, a tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos gyermeket nevelők jövő év július elsejétől százezer forinttal, 2026-tól pedig már 133 340 forinttal növelt összegben vehetik igénybe a családi adókedvezményt.

A családi adókedvezményt igénybe veheti az a magánszemély, aki családi pótlékra jogosult, a gyermeküket válás után felváltva gondozó szülők, a családi pótlékra jogosulttal közös háztartásban élő, családi pótlékra nem jogosult házastárs, a várandós nő és a vele közös háztartásban élő házastársa, valamint a családi pótlékra saját jogán jogosult gyermek, és a rokkantsági járadékban részesülő magánszemély.

A családi adókedvezmény legkorábban a magzat 91 napos korától érhető el – ehhez kell orvosi terhesgondozási igazolás. A kedvezmény a gyermek 16 éves koráig jár alapesetben, ami hosszabb is lehet, ha a gyermek nappali tagozatos középiskolába jár – jegyezték meg.

A közleményben a családi adókedvezményt mára az egyik legfontosabb családtámogatási elemnek nevezték.

Jelezték, a kedvezmény megduplázása is benne van a 21 pontos új gazdaságpolitikai akciótervben, a 2025-ös költségvetésben, és bárki által támogatható a mostani nemzeti konzultációban is.

forrás: mti

Baranya időjárása vasárnaptól

Vasárnaptól a hajnali párásság várhatóan a reggeli órákban feloszlik, illetve elvékonyodó rétegfelhőzetté alakul. A nyugati térség felett is lecsökken a felhőzet.
Napközben túlnyomórészt napsütéses vagy párásságon át szűrt, derengőbb napsütéses idő lesz. A légmozgás általában gyenge marad.
Éjszaka is szélcsendes, frontmentes időnk lesz. Fokozódó párásság mellett kiterjedtebb ködfoltok is képződhetnek. Fagypont köré, a szélvédett, mélyebben fekvő területeken fagypont alá hűl várhatóan a levegő.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
vasárnap reggel 3,
vasárnap délután 9,
hétfő reggel 3 fok körül alakul.

A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
– Hétfőn frontmentes, szélcsendes idő kialakulása látszik valószínűnek. Reggel, délelőtt párásság, ködfoltok okozhatnak szürkébb időt, majd napközben a feloszló köd és párásság mellett szűrt napsütésben is lehet bízni.

– Kedden sem valószínű még jelentősebb front. Délelőtt csökkenő párásság, eloszló ködfelhőzet, szűrt napsütés valószínűbb. Délután, nyugat felől magasabb szintű felhőzet húzódhat a Dunántúl fölé, így ott borongósabbra fordulhat. Szitálás elszórtan, foltokban előfordul, de jelentős eső érkezése nem látszik. A középső és keleti térségben napnyugtáig derengő, szűrt napsütés a valószínűbb.

Adventi fényjáratokat indít a MÁV-csoport

Világító füzérekkel díszített járművekkel készül az adventi ünnepekre a MÁV-csoport. Ezt közölte a vasút társaság szombaton az MTI-vel.

A MÁV-START 3500 ledes, 600 méter hosszú fényfüzérrel öltözteti karácsonyi fénybe az egyik V43-as, Szili nevű mozdonyát. Amely az ország szinte mindegyik fővonalán látható lesz az ünnepi időszakban – írták közleményükben.

A vonat első útján december 1-jén 16 óra 50 perckor indul Budapest Nyugati pályaudvarról Szegedre, ahová 19 óra 16 perckor érkezik. És 20 óra 44 perckor indul vissza a fővárosba.

A Volánbusz ünnepi díszbe öltöztetett Ikarus 55-ös busszal. A MÁV-HÉV pedig fényfüzérekkel díszített MVIII-as motorkocsival, PXV-ös pótkocsival, LVII-es mozdonnyal hangolja karácsonyra a nosztalgiajárművek szerelmeseit. A „faros” autóbusz 2024. december 6. és 30. között a budapesti Népliget autóbusz-állomáson tekinthető meg, és több alkalommal indul budapesti városnézésre az érdeklődőkkel.

A Gyermekvasút különleges díszítésű, illetve egyedi díszkivilágítású vonattal készül az ünnepre. Idén több, a mindennapi forgalomban megszokott, középfeljárós piros gyermekvasúti kocsi, egy kék nosztalgiakocsi és egy piros „debreceni” kocsi fogadja karácsonyi hangulatban a kirándulókat – írta honlapján a MÁV-csoport.

A Balatonfenyvesi kisvasúton január 6-ig ünnepi fényekben pompázó vonatokkal lehet utazni a Nagy-Berekbe és Csisztafürdőre. A téli mesevilágot idéző szerelvény a kisvasút mindkét szárnyán – a Balatonfenyves-Csisztafürdő és a Balatonfenyves-Somogyszentpál vonalon is végighalad.

forrás: mti

fotó: facebook

Újra Szita Károly a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke

Szita Károlyt (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármesterét választották újra a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) elnökének, megbízatása öt évre szól. Erről tájékoztatta a szervezet szombaton közleményben az MTI-t.

Az MJVSZ pénteken, Budapesten tartott tisztújító közgyűlése egyhangú döntést hozott, ezzel Kaposvár polgármesterének immár negyedik alkalommal szavazott bizalmat.

A társelnök Nemény András (Éljen Szombathely! Egyesület), Szombathely polgármestere, az ügyvezető alelnök Cser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere lett. A szövetség tiszteletbeli elnöke Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, Debrecen volt polgármestere – tették hozzá.

A közgyűlésen a városok képviselői határozatot fogadtak el, amely szerint a Megyei Jogú Városok Szövetsége egyetért a versenyképes járások programmal, ugyanakkor azt javasolja: annak 65 milliárd forintos forrása ne az iparűzésiadó-növekmény, hanem a települések által befizetett szolidaritási hozzájárulás legyen, és ezt 2025-től a költségvetési törvényben is jelenítsék meg.

„A polgármesterek továbbá kérik a kormánytól, hogy a program tegye lehetővé azt is, hogy bizonyos, járási célokat is szolgáló működési költségekre – különös tekintettel a helyi közösségi közlekedés támogatására – is lehessen pályázni” – fűzték hozzá.

Megjegyezték: a közgyűlésen megszavazott határozatban az is szerepel, hogy a program megvalósításának részletszabályait a szövetség képviselőivel előzetesen egyeztetve alakítsák ki.

További hírek itt!

forrás: mti

Adventi vásár lesz Sásdon

December 15-én délután Adventi vásár lesz Sásdon a Sásdi ÁMK, Közösségi Házban. Adventi hangulattal és fényekkel, forralt borral várják az érdeklődőket. A program 14 órakor kezdődik a Jusztinger János polgármester köszöntőjével. 17 Órakor megérkezik a helyszínre a Mikulás, majd 18 órakor tombolasorsolásra kerül sor. Közreműködik a Goldens Partyzenekar.

Korábban megírtuk, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan idén ismét óriás adventi naptárrá változik a pécsi állatkert, így 2024. december 1-től egészen 24-ig várják a gyermekeket a PécsZOO területén az elrejtett kis ajándékok, melyeket a megtalálók haza is vihetnek magukkal.

Forrás: facebook

Karácsonyra élő vagy műfenyő?

A karácsony a családról, szeretetről, összetartozásról és az ünneppi való készülődésről szól elsősorban. Megtervezzük a karácsonyi menüt, beszerezzük az ajándékokat szeretteinknek. Kiválasztjuk a legmegfelelőbb fenyőt, melyet díszbe öltöztetünk. Mivel a karácsony egyre közeledik elindultak a különböző beszerzések. Ma már sok mindent meg tudunk venni az interneten keresztül is. Azonban nem árt körültekintően eljárnunk és alaposan átgondolni minden lépést. Hiszen ilyenkor megszaporodnak az internetes csalások átverések. Ezekről korábban is írtunk itt. Napjainkban nagy kérdés, hogy igazi vagy műfenyő legyen. Mindenki más érveket tud felsorakoztatni. Van, aki egyszerűen csak azt mondja, hogy ez tetszik, a másik megoldás nem kell. De persze akad, aki úgy gondolja, hogy még mindig az igazi fenyő a nyerő választás.

Vannak akik azzal érvelnek, hogy azért egy műfenyőt elővenni a tárolóból közel sem ugyanaz, mintha elmegyünk karácsonyfát vásárolni, hazavisszük, majd bele faragjuk a tartójába. Na és az illata, azt nincs az az aroma diffúzor, ami pótolni tudná! -írja a citygreen.hu

Élő fenyőfa karácsonyra?

Számos érvet tudunk felsorakoztatni, hogy miért vegyünk élő fát, mert például az ünnepnek különleges hangulatot ad. Sokan azt vallják, hogy a fenyők kivágása környezetromboló tevékenység, ami csak részben igaz, mert ezek a fák a karácsonyfa szerep nélkül nem is kerültek volna elültetésre. Ne feledjük, hogy ez is egy üzlet. A termelő abból él, hogy karácsonyfát ad el, aztán ha eladta újakat ültet, tehát a fa újratermelődik. A már elhasznált fenyőfák hulladékként történő kezelése már más kérdés, de a legtöbb településen már összegyűjtik és megy a komposztba vagy apríték lesz belőle a növények alá.

Legyen inkább műfenyő?

Akik a műfenyőt részesítik előnybe, azok azzal érvelnek hogy minden évben ugyanazt a fát használják és ezért nem termelnek szemetet.  De azt is tudnunk kell hogy a műfenyő a környezetre egyik legveszélyesebb petróleum származékból készül, a PVC előállítása során rákkeltő anyag keletkezik, és még ólmot egyéb veszélyes anyagokat is tartalmaz. Ezeknek az anyagoknak hatása van a máj, a vese működésére, idegrendszeri és szaporodási károkat is okoz.

Azonban a műfenyők sokat változtak az elmúlt években és már háromdimenziós levelekkel készülnek. Méretük is változó lehet, a minitől egészen óriásig mindent megtalálunk. A legelterjedtebb az 150-180 cm magas változat, de keresik már a 2 m felettieket is. Komoly érv lehet az is, hogy időt és fáradtságot takarítunk meg vele. Biztosan nem kell tűlevelet sepregetni utána, minden évben évben ugyanolyan formás és szép lesz a fánk.

Forrás: citygreen.hu

Kárpát-medencei Trianon Történelmi Csapatverseny indul

0

A Történelemoktatók Szakmai Egyesülete, együttműködésben a Trianon Múzeummal az idei tanévtől kezdve elindítja Trianon történelmi csapatversenyét – közölte a Trianon Múzeum szombaton az MTI-vel.

A megmérettetésre háromfős, 7-12. évfolyamos csapatok jelentkezését várják a teljes Kárpát-medencéből. A kétnapos döntőt 2025-ben, a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódó rendezvények sorában tartják meg a Trianon Múzeumban.

A közlemény szerint a trianoni békediktátum Magyarország modernkori történetének legsúlyosabb, számos tekintetben máig ható történelmi traumája. Éppen ezért kiemelkedően fontos, hogy a felnövekvő diákgenerációk alaposan – a tantervben elvártaknál mélyebben is – megismerjék történetét, okait, következményeit. Ehhez tökéletes helyszínként kínálkozik a teljeskörű felújításon átesett, 21. századi követelményeknek megfelelő tárlatot nyújtó várpalotai Trianon Múzeum is.

A szervezők célja, hogy Trianon történetét egy átfogó történelmi csapatverseny keretei között, a Múzeum lehetőségeit felhasználva dolgozzák föl és juttassák el minél több Kárpát-medencei diákhoz. A verseny kiválóan alkalmas arra, hogy a tehetséges, történelem iránt érdeklődő diákok lehetőséget kapjanak képességeik és tudásuk fejlesztésére, bemutatására

– írták.

Az ingyenes tanulmányi verseny témáját a trianoni békediktátum közvetlen előzményei és tartalma, valamint legtágabban vett okai, illetve mindezek egyetemes történeti háttere képezik.

A háromfordulós verseny kétnapos országos döntőjére a Trianon Múzeum látja vendégül a versenyzőket és felkészítő tanáraikat a múzeumban, illetve Királyszálláson, a Nagy-Magyarország Parkban.

A legjobb versenyzők és felkészítő tanáraik értékes tárgyjutalmakban részesülnek, valamint osztályaik a Nagy-Magyarország Parkban eltölthető ingyenes osztálykirándulás lehetőségét kapják.

A részletes versenykiírást, illetve a jelentkezési űrlapot az iskolák a szervezők internetes felületein érhetik el – közölték.

forrás: mti

További hírek, érdekességek itt!

Süssünk valamit – mézes sütemények

Itt a tél, ilyenkor szeretjük a „bekuckózós” estéket egy jó kávéval, vagy teával és valami finom süteménnyel, beburkolózva egy puha takaróba. Talán a sütőt is szívesebben kapcsoljuk be, a lakást pedig átjárja a készülő sütemény illata. Egyik kedvenc alapanyag a méz, mely nemcsak finom, de jótékony hatásaihoz sem férhet kétség. A méz tartalmaz szénhidrátokat, cukrokat, fehérjéket, szerves savakat, vitaminokat, ásványi anyagokat, enzimeket és természetes antibiotikumokat. A méz ezen anyagoknak köszönheti a gyógyhatását. „A természet eme édes adománya négyötödrészt glükózból és fruktózból áll, ám még így is fér bele mindenből, ami jó: kalcium, réz, vas, magnézium, mangán, foszfor, kálium, nátrium, cink és kis mennyiségben B1-, B2-, B3-, B5-, B6-, C-vitamin. A sötétebb mézek (pl. fenyő, pitypang) gazdagabbak ásványi elemekben, vasban, rézben és mangánban.” – olvasható a webbeteg.hu oldalon. A mézes sütemények is egyre kedveltebbek hazánkban.

Mézes édességek, nemcsak karácsonyra

Gyermekkorunk egyik kedvence a törökméz, mely a régi vásárok hangulatát idézi és a mai napig kapható. De mi magunk is el tudjuk készíteni, nem kell hozzá más, csak méz, cukor, szódabikarbóna és egy csipet só. Egy másik ismert, mézzel készült édességünk a mézes krémes. Számos receptet találhatunk a világháló, mely alapján bárki elkészítheti ezt a finomságot. De ha valaki nem akar, vagy nem tud időt szánni rá, akkor a boltok polcain megtalálhatja a már kész lapokat, melyeket csupán meg kell tölteni.

A mézeskalács

Karácsonyra rengetegen sütnek az egész világon a mézeskalácsot, mely létezik pihe-puha és keményebb tésztás verzióban is. Ez utóbbi kiválóan alkalmas például a karácsonyfa díszítésére. Többen elkészítik minden évben a saját mézeskalácsból készült házikójukat is. A boltokban megvásárolható a sablon, melynek segítségével könnyebben lehet elkészíteni. De természetesen megkaphatjuk a félkész házikó lapjait, melyet összeragasztás után kedvünk szerint díszíthetünk a szokásos fehér mázzal, vagy ennek megszínezett változatával is. Sokan tesznek rá különféle magvakat, cukorkákat

A baranyai Geresdlakon már több mint 15 éve indult az adventi mézeskalács falu megépítésének a  kezdeményezése, amit az első években az iskolában, majd a templomban helyeztek el. A mézeskalácsfalu apró házainak, figuráinak megformálásába évről-évre egyre többen kapcsolódtak be. Az illatozó látványosság természetesen adventen túl is nagy számban vonzza a teleülésre a látogatókat. 

Egy igazán jó receptet találhatunk a kalcirecept.hu oldalon, melyet érdemes kipróbálni. A blog szerzője részletesen leírja a lépéseket, melyhez videót is kapcsol, így segítve a sütni vágyó látogatót.

150 éve született Sir Winston Churchill

1874 november 30-án, Angliában született Sir Winston Churchill politikus, író.

Winston Churchillt már 1900-ban parlamenti képviselőnek választották, ezután politikai karrierje gyorsan ívelt felfelé. 1940 májusában VI. György király bízta meg a miniszterelnöki teendőkkel. Churchill azonnal bevallotta, hogy egész életében erre a pillanatra várt. Így tehát ő volt 1940 és 1945, valamint 1951 és 1955 között az Egyesült Királyság miniszterelnöke. Minden idők egyik legnagyobb államférfijának tartják, akit stratégaként és szónokként is elismer a világ. Churchillnek kiemelkedő szerepe volt a második világháborúban.1940 és 1941 között elhangzott Winston Churchill második világháborús beszédei leginkább a várható szenvedésről, emberfeletti erőfeszítésről és áldozatokról szóltak. Miniszterelnökként úgy beszélt a háború tragikus eseményeiről, hogy honfitársaiban dühöt, dacot, önbizalmat, elszántságot ébresszen, és bátorságot öntsön beléjük az ellenálláshoz. Irodalmi munkásságát 1953-ban Nobel-díjjal ismerték el.

Első megválasztása után, 1940. május 13-án pedig az alsóházi bemutatkozó beszédében őszintén, kendőzetlenül beszélt arról, mit várhatnak tőle és mi is vár a lakosságra. Ezen a napon hangzott el az egyik legtöbbet idézett és így aztán a legközismertebb Churchill mondat.

„Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket” 

Talán a fordítási problémákból adódóan, de többféle fórumon, többféle fordításban, némi eltéréssel olvasható a mondat. A lényeg nem is a szavak pontos felsorolásában, hanem a szavak mögötti jelentésben van.

Sir Winston Churchill elhunyt 1965. január 24. Londonban.

forrás: port.hu

Újabb ellenzéki párt indul önállóan a 2026-os választáson

0

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) önállóan indul a 2026-os választáson – jelentette be Nagy Dávid pártigazgató péntek este Budapesten, a párt tízéves fennállása alkalmából tartott rendezvényen.

Döme Zsuzsanna Suzi, a párt társelnöke a rendezvényen úgy fogalmazott: az MKKP viccpárt, megengedheti magának, hogy komolyan beszéljenek különböző témákról és „bevállaljanak témákat„.

A társelnök kijelentette, hogy az MKKP mindig olyan dolgokkal foglalkozik, amellyel a hagyományos politikusok nem mernek. Még nyilatkozni sem mernek arról, hogy a témáról mit gondolnak, mert pontosan tudják, hogy a magyar társadalom többsége esetleg nem erre adná a voksát – tette hozzá.

Példaként említette, hogy az MKKP kiállt a Magyarországon átutazó migránsok mellett, és ennek kapcsán felléptek a kormány által indított gyűlöletkampány ellen is.

Megjegyezte, hogy a fővárosi közgyűlésben hasonló a helyzet. Értékelése szerint a közgyűlés legutóbbi ülésén a drogpolitika kapcsán valójában senki nem mondott egy szót sem. Hozzátette, a közgyűlésre jellemző, hogy a pártok olyan témákat tartanak napirenden, amelyek egyáltalán nem fővárosi hatáskörbe tartoznak. Véleménye szerint a fővárosi közgyűlés amolyan „kis parlament lett„.

Sok minden változott itt az elmúlt tíz évben, húsz évben, mert rájöttünk, hogy valójában húszéves a Kutyapárt, de „a hagyományos és klasszikus politikusok gyávák bármilyen elvet is képviselni” – hangsúlyozta az MKKP társelnöke.

A rendezvényen a párt politikusai köszönetet mondtak az önkéntesek munkájáért.

Forrás: mti.hu