Kezdőlap Blog Oldal 943

MÁV-Volán: elindult péntektől a Tisza-tó sebesvonat

Elindult pénteken a Tisza-tóhoz – Poroszlóra és Tiszafüredre – közvetlen budapesti eljutást kínáló Tisza-tó sebesvonat – közölte a MÁV-Volán csoport az MTI-vel.

    A közlemény szerint a sebesvonat május közepéig a hétvégi napokon, majd onnantól nyár végéig naponta közlekedik. A járat majdnem 50 kerékpárhellyel szolgálja az utasokat. Menetrendje pedig akár egynapos tókerülő biciklizést is lehetővé tesz.
    A társaság a kerékpárosokat segítő szolgáltatásait az elmúlt években ütemesen fejlesztette, így idén is számos vonaton biztosít lehetőséget a bicikliszállításra.
    „Tavaly, 2022-höz képest 20 százalékkal többen, csaknem 1,35 millióan vették igénybe a kerékpárszállítási lehetőségeket vasúton. Számukra is jelentős változásokat hozott a március 1-jén bevezetett új tarifarendszer. Újdonság a fixáras kerékpárjegy és a Kerékpár országbérlet, és valamelyest módosultak a szállítási feltételek is. A kerékpárhelyjegy-köteles vonatokon az utazóknak a kerékpárhelyjegyről előre kell gondoskodni” – olvasható a közleményben.
    A Volánbusz idén is biztosítja a kerékpárszállítási szolgáltatást egyes, kiemelt turisztikai célpontokba közlekedő vonalain az autóbuszok hátfalára szerelt kerékpártartókon, amelyeken 3 bicikli szállítható. A kijelölt járatokon március 29-től október 27-ig szállítható bicikli a tavalyinál kedvezőbb, a vasútival megegyező áron – tudatta a MÁV-Volán csoport.
    A bicikliszállítás feltételeiről, lehetőségeiről és a szállítójárművekről a vasúttársaság és a Volánbusz honlapján lehet tájékozódni.

forrás: mti

Kína és Oroszország együttműködik a szibériai tigrisek védelmében

Az északkelet-kínai Hejlungcsiang tartományban található Északkeleti Erdészeti Egyetemen hoztak létre kínai-orosz együttműködésként egy közös laboratóriumot a szibériai tigris védelmével kapcsolatos kutatásokra.

    A laboratóriumban mindkét fél több mint 20 szakértője vesz majd részt. Munkájuk olyan kutatási területeket ölel fel, mint a vadon élő állatok ökológiája és kezelése. A szibériai tigris táplálása és tenyésztése, valamint a vadon élő állatok genetikája.
    „A laboratórium a veszélyeztetett állatok védelmével foglalkozó nemzetközi tudományos kutatócsoportot alakít ki. Tovább mélyíti a szibériai tigrisek védelmével kapcsolatos elméleti és technikai cseréket, és erősíti az adatcserét” – mondta el Csiang Kuang-sun, a laboratórium szakértői bizottságának igazgatója.
    A két ország még 2010-ben írt alá együttműködési megállapodást a szibériai tigrisek és az amuri leopárdok védelméről.
    Kína 1986-ban hozott létre egy hejlungcsiangi nagymacskatenyésztő központot. Majd miután az elmúlt években fokozta a tigrisek védelmére irányuló erőfeszítéseit, a nagymacskák száma is megnövekedett.
    A szibériai tigris a világ egyik legveszélyeztetettebb alfaja, főleg Kína északkeleti térségében, Oroszország távol-keleti részén és a Koreai-félsziget északi részén él.

forrás: mti

További fontos hírek itt!

LMP: március 15-e szóljon a hősökről!

 Március 15-e szóljon a hősökről! – mondta Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc évfordulóján.

    Az ellenzéki politikus a párt videóüzenetében azt mondta: sokan, sokféleképpen emlékeznek meg az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc hőseiről. „Vannak, akik azt gondolják, hogy ez a nap a legalkalmasabb arra, hogy a regnáló elitet leváltsuk, vagy éppen zászlót bontsanak” – tette hozzá.
    Az LMP – Magyarország Zöld Pártja méltó módon szeretne emlékezni a 176 évvel ezelőtti márciusi ifjakra, az önfeláldozó és bátor nőkre és férfiakra.
    „Teljes politikai közösségünk nevében hálával, méltó tisztelettel és főhajtással emlékezünk azokra, akik bármilyen módon harcoltak hazánk függetlenségéért. Azokra, akik elindították Európában a forradalmi hullámot. Március 15-e szóljon a hősökről!” – fogalmazott Schmuck Erzsébet.

forrás: mti

További ünnepi tartalmak itt!

Március 15. – Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett vonták fel a nemzeti lobogót a március 15-ei nemzeti ünnepen

Katonai tiszteletadás mellett vonták fel a nemzeti lobogót a március 15-ei nemzeti ünnepen, péntek délelőtt Budapesten, a Kossuth Lajos téren.

    A lobogót Sulyok Tamás köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében, a Himnusz hangjaira a honvédség díszegysége vonta fel az Országház előtt. Az eseményen közreműködött a központi katonazenekar és a lovas díszegység.
    Az ünnepélyes rendezvényen részt vett a kormány több tagja, továbbá az állami és katonai szervezetek és a diplomáciai testület képviselői.
    A térre a napos időben sokan kilátogattak, a nézelődők többsége nemzeti színű kokárdát viselt, néhányan piros-fehér-zöld zászlókat lengettek.
    Az ünnepélyes zászlófelvonást követően huszármenet indult a Magyar Nemzeti Múzeumhoz. Ahol 10 óra 30 perckor díszünnepség kezdődik, amelyen beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.
    A Nemzeti Múzeumban pénteken 14 órától, majd szombaton és vasárnap egész nap a nemzeti ünnephez kapcsolódó programokkal várják a családokat.
    Az érdeklődők pénteken 10 órától 18 óráig ingyenesen megtekinthetik az Országházban a Szent Koronát.
    A nemzeti ünnep napján, valamint szombaton és vasárnap 17 óra 30 perctől 23 óráig a Magyar Nemzeti Múzeum épületének homlokzatát fényfestés díszíti majd.
    Március 15. a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdete. Munkaszüneti nap 1989-ben volt először, 1990 óta hivatalos nemzeti ünnep.

Idén először a Megyeri híd is nemzeti színekbe öltözik

Idén először a Megyeri híd is nemzeti színekbe öltözik március 15-e alkalmából – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.

    Látványos díszvilágítást kap a Megyeri híd március 15. és 17. között a forradalom és szabadságharc évfordulójára. Piros-fehér-zöld színekben pompázik majd a híd középső, üveges része.
    A Közút szakemberei felhívták a figyelmet arra, hogy aki nemcsak menet közben szeretné szemügyre venni a különleges díszvilágítást, semmiképpen se álljon meg a leállósávon, mivel azt kizárólag műszaki hiba esetén lehet használni.
    Aki fényképezni szeretne, az ne vezetés közben tegye, hanem a 2-es főút felől közelítse meg a hidat, a pesti hídfő alatti részen keresztül pedig biztonságosan, gyalogosan vagy akár kerékpárral is eljuthat a helyszínre.

forrás: mti

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetet

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetet. Amely elérhető a NAV eSZJA-oldalán, vagy Ügyfélportálján a KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás) rendelkezők számítógépén. De akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthető, és ha szükséges, szerkeszthető is.

    A NAV azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, őstermelők, áfás magánszemélyek is. És azokat, akik teljesen önállóan készítenék el bevallásukat, megújult webes felület segíti a kitöltésben.
     A NAV információi szerint jelenleg már több mint 5,5 millióan rendelkeznek elektronikus tárhellyel.
     Kiemelték, hogy aki egyetért a dokumentum adataival, annak nincs további teendője, május 21-ei hatállyal a tervezet a kiajánlott adatokkal érvényes szja-bevallássá válik.

A magánszemélyeknek is lehetnek olyan jövedelmeik, amikkel mindenképpen ki kell egészíteniük a NAV tervezetét.


     Az szja szerint adózó egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfafizetésre kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, illetve az adóhivatali nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal kell kiegészíteniük bevallási tervezetüket.
    Az ő esetükben továbbra is önállóan kell benyújtani a bevallást, hiszen a számukra készített tervezetek nem válnak automatikusan bevallássá, de segítségül szolgálnak annak elkészítéséhez.
    Figyelmeztettek, hogy a magánszemélyeknek is lehetnek olyan jövedelmeik, amikkel mindenképpen ki kell egészíteniük a NAV tervezetét.
    A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.
    Ha a magánszemély jogosult valamelyik adókedvezményre (például 25 év alatti fiatalok kedvezménye, súlyos fogyatékosság kedvezménye, családi kedvezmény), de év közben nem kérte a munkáltatótól, kifizetőtől annak érvényesítését, akkor azzal kiegészítheti a tervezetet.
    Felhívták a figyelmet arra, hogy a tervezetet okvetlenül ki kell egészíteni az olyan jövedelmekkel és azok adójával, amelyekről a tervezet nem tartalmaz adatot, ugyanakkor a magánszemély információval rendelkezik róla.
    Hozzátették, hogy ilyen lehet például az ingatlanbérbeadás jövedelme, az ingó- és ingatlanértékesítés vagy a tőzsdei ügyletek jövedelme.
    Fontos tehát a tervezetet átnézni, és legkésőbb május 21-ig kiegészíteni, módosítani, ugyanis, ha valamilyen jövedelem nem kerül be a bevallásba, akkor az adóellenőrzéskor nemcsak a be nem vallott jövedelem utáni adót kell megfizetni, hanem az adóhiány miatt az adóbírságot és a késedelmi pótlékot is – hangsúlyozták.
    A közlemény szerint akinek nincs KAÜ-azonosítója és kérte a tervezet postázását, annak a NAV április 30-áig a tervezet mellett az 1+1 százalékos rendelkezőnyilatkozatot is megküldi.

forrás: mti

Magyar Péter arra kéri a demonstrálókat, hogy ne provokáljanak

Újabb üzenetet írt Magyar Péter, Varga Judit volt férje, aki sokak figyelmét és érdeklődését vonta magára, főleg a Partizán című műsorban elhangzott riportjával. Korábban írtunk arról, hogy egy interjúban kifejtette,rengeteg megkeresést kapott, „több tízezer email-t kaptam, messenger-t, telefonhívást”, ami őszintén meglepte. Szerinte ez az ügy „nemcsak a budapesti buborékokba jutott el, hanem a legkisebb falvakba is.” Magyar Péter szerint megüzenték neki Rogán Antal köreiből, hogy van olyan felmérés, ami szerint már most kapna 11 százaléket egy választáson. Azt is elmondta a fentiekkel némileg kevésbé összhangban, hogy esetleg már az EP-választáson is elindulna az új pártjával. “Mindenképp szükség van egy olyan friss erőre, amely képes kontrollálni a jelenlegi hatalmat, ki tudja mozdítani az apátiából a jószándékú emberek millióit és képes a semmiből egy új, más világot teremteni Magyarországon. Egy ilyen erő létrehozásáért szívesen dolgozom együtt minden becsületes honfitársammal. »Most, vagy soha!«” –  írta a NER-rel szembeforduló Magyar Péter a 444.hu megkeresésére.

A mai tüntetésen többek között azt kérte, hogy csak magyar zászlót és helységnév táblákat hozzanak magukkal. Közölte, hogy pártzászlók használata nem engedélyezett. Fontosnak tartja, hogy senki ne takarja el az arcát. Ki hangsúlyozta, hogy senki se provokáljon másokat és ne hagyják magukat provokálni. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szervezők és a rendőrség kéréseit és utasításait be kell tartani és senki se szemeteljen. „Vigyázzatok magatokra és egymásra! A rendezvényt élőben közvetítjük a Facebook oldalamon és a youtube csatornámon. Mindenkit szeretettel várok holnap 15.00 órakor az Andrássy úton. Legyünk méltóak a márciusi ifjak emlékéhez. Éljen a magyar szabadság, éljen a haza.” – zárta sorait.

Fejlesztett és modernizált a Mohácsi Vasöntöde Kft.

Modernizálta és bővítette telephelyét a Mohácsi Vasöntöde Kft. mintegy 400 millió forintos beruházással

Modernizálta és bővítette telephelyét a Mohácsi Vasöntöde Kft. mintegy 400 millió forintos beruházással, az összeg csaknem fele európai uniós támogatás volt – tájékoztatta a társaság az MTI-t.

    A térségben működő, villányi székhelyű Steel-Metál Kft. többségi tulajdonában álló cég közleménye szerint a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz 187 millió forintos támogatásával megvalósult fejlesztés során eszközöket szereztek be. A társaság telephelyét korszerűsítették, bővítették, illetve növelték az energiahatékonyságot.
    A beruházás révén gyorsult, biztosabbá és olcsóbbá vált a cég fő tevékenysége, a vasöntvény-alkatrész gyártás. Valamint termékskáláját is bővítheti a társaság a korszerű, teljesen automata homokkeverő berendezés és kiegészítő eszközei megvásárlásával.
    A telephelyen kicserélték a gyártócsarnok nyílászáróit, szendvicspanel szigetelést és világításkorszerűsítést végeztek. Brikett-, pellet- és faelgázosító kazánt telepítettek, valamint napelemes rendszert is üzembe helyeztek.


    Hauptmann Ibolya, a 75 főt foglalkoztató társaság ügyvezető igazgatója az MTI érdeklődésére ismertette, hogy a vízhálózati szerelvények gyártása mellett cégük főként a gépipar és a mezőgazdasági gépgyártók számára állít elő öntvényeket lemezgrafitos- és gömbgrafitos minőségben.
    Fő megrendelőik az országos és regionális vízművek mellett hazai és külföldi gépgyártó cégek.
    A most beszerzett új homokkeverő berendezés által elért homok minőség lehetővé teszi, hogy a jelenleginél jóval bonyolultabb, összetettebb geometriájú és méretű öntvények gyártását végezzék el. Mindehhez egy következő beruházás keretében vásárolnának új, automata öntvényformázó sort.
    Az ügyvezető a 2023. évi mérlegről még nem tudott adatokat közölni. 2022-ben az 1,832 milliárd forintos – túlnyomórészt belföldi értékesítésből származó – árbevétel mellett 191 millió forint nyereséget értek el. Egy évvel korábban 1,531 milliárdos bevételt és 46 millió forint profitot szereztek.

forrás: mti

További tartalmak itt!

Jótékonysági sütivásár volt Komlón Marciért

A komlói Kaptár Művelődési Központban rendeztek jótékonysági sütivásárt a mánfai Nemes Marcell javára csütörtökön. A rendezvényen szinte az összes édességet értékesítették és többen is adakoztak a jó ügy érdekében. Erre a vásárra, több mint 70 magánszemély és cukrászda jelezte süteménykészítési szándékát. –írta meg a Komlói Újság

A vásáron óriási forgalom volt, a szervezők beszámolója alapján a befolyt összeg megközelíti az 1,3 millió forintot.

Ahogyan lapunk tavaly októberben megírta a facebookon kért segítséget egy reménykedő édesanya. És közösségi oldalán megírta, hogy az általa, a férje és öccse által létrehoztak egy alapítványt, hogy a befolyt támogatások segítségével javítani lehessen a kis betegek életminőségén. A betegség, melyben a mánfai, négy éves Marcell is szenved, az úgynevezett duchenne muscular distrophy. Ez egy olyan örökletes betegség az izomsejtek fokozatos pusztulásával jár. „az idő előrehaladtával romlik a beteg állapota, a végső kimenetel a szív ès a tüdő izmok teljes elgyengülése. Az életkilátások kb. húsz év. Jelenleg nincs rá gyógymód, a génpótló terápiák előrehaladott állapotban vannak, de még nem született megoldás. Sajnos a jelenleg USA-ban ideiglenes engedélyt kapott gyógyszer költsége körülbelül egymilliárd forint, nem tudjuk működni fog-e, csak azért írok róla, hogy tudjátok súlyozni a költségeket.” –olvasható az akkori bejegyzésben.

Az azóta eltelt időben több mindent történt, összefogtak Marciért Mánfán is, ahol rendezvények bevételét ajánlották fel a Marci gyógyulásáért. Így lesz ez mai a „Fut a Mánfa” versenyen. Itt a felnőttek által fizetendő nevezési díjakból befolyt összeget juttatják el az alapítványnak!

De létezik egy licit csoport is, ahol lehetőség van tárgyakat felajánlani, illetve különböző alkotásokra, ereklyékre licitálni is.

Aki adakozni szeretne, az ezt az alábbi számlaszámon megteheti:

NM Izmok Gyógyulásáért Alapítvány

Adószám: 19365534-1-02

Számlaszám: 10404302-50527083-75691011

Könnyed győzelemmel nyitott az olimpiai selejtezőn a férfi kézilabda válogatott

0

A magyar férfi kézilabda válogatott számára sorsdöntő olimpiai selejtezők a mai nappal kezdődtek, bár vannak olyan hangok, amik szerint igazából szombaton fog elkezdődni, ugyanis a mai ellenfelünket, Tunéziát azért a realitás talaján nézve kötelező legyőzni.

Ehhez képest az első 15 percben azért voltak izgalmak. Bár hamar elléptünk 2 góllal, ám utána tapadt ránk az afrikai alakulat, olyannyira, hogy a félidő felénél, 8-8-nál sikerült kiegyenlíteni. A félidő második felében ugyanakkor parádézott a csapat, és 9-2-re elhozta azt a 15 percet, így a félidei 7 gólos előny több mint megnyugtató volt.

A második félidő sok izgalmat nem hozott, a magyar csapat próbált mindenkinek játéklehetőséget adni, míg Tunézia igyekezett tisztességgel helytállni. Ez végül részben sikerült nekik, a második játékrészben csak két gólos vereséget szenvedtek, ám a magyar győzelem egy másodpercig nem volt veszélyben, a 33-24-es végeredmény meg azért egyértelművé teszi, hogy ma melyik csapat volt a jobb.

A csoport másik meccsén Norvégia 32-29-re legyőzte Portugáliát. Így Portugáliának már 2 győzelem kell a párizsi repülőjegyhez. Egy még nekünk is kötelező, de lehet az sem lesz elég. A torna szombaton folytatódik, amikor Norvégia lesz az ellenfél.

Korinek László Széchenyi díjat kapott

Március 15-e alkalmából Széchenyi-díjat kapott Korinek László

KORINEK LÁSZLÓ DEZSŐ kriminológus, rendészettudós, akadémikus 1946. május 25-én született Ácson.
    1971-ben a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán (PTE ÁJK) karán szerzett diplomát. 1984-ben lett az állam- és jogtudományok kandidátusa (PhD), 1996-ban habilitált, 1998-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora, 2007-től az MTA levelező, 2013-tól rendes tagja.
    1971-től oktatott a PTE Állam- és Jogtudományi Karán, 1996-tól tanszékvezető egyetemi tanár, jelenleg professor emeritus. Vendégkutató volt Ausztriában és az NSZK-ban, 1998 és 2001 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is oktatott.
    1990-1991-ben a Belügyminisztérium rendészeti helyettes államtitkára, 1991-től két évig a Rendészeti Hivatal elnöke, 1993-tól 2019-ig a Belügyi Szemle főszerkesztője volt, 2019-től az Országos Kriminológiai Intézet tudományos tanácsadója. Megválasztották a Magyar Kriminológiai Társaság alelnökévé, a Magyar Rendészettudományi Társaság alapító elnöke, a Nemzetközi Büntetőjogász Társaság tagja.
    Kutatási területe a bűnmegelőzés, a kriminológia, a viktimológia, a rendészet működése. Több mint 200 tanulmánya, tankönyve, öt önálló monográfiája jelent meg.
    Díjai: Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje 1996), a Magyar Statisztikai Társaság Fényes Elek díja (2002), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2003), a Magyar Kriminológiai Társaság Vámbéry Rusztem Emlékérme (2004), a Köz Szolgálatáért Érdemjel arany fokozata (2011), Simon Wiesenthal-díj (2011), a Magyar Érdemrend középkeresztje csillaggal (2015).

Gratulálunk a magasrangú elismeréshez!

forrás:mti