Kezdőlap Blog Oldal 993

Tehergépkocsikat és buszokat is ellenőriznek az egyhetes országos rendőrségi akcióban

0

Ismét ROADPOL akciót tart a rendőrség. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálat közleményében.

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoportjának (ROADPOL) éves ellenőrzési terve alapján tart a Magyar Rendőrség országos akciót

február 19. és 25. között.  

Az egyenruhások ebben az időszakban célzottan a nehéz tehergépkocsikat és az autóbuszokat ellenőrzik majd. A ROADPOL Truck & Bus keretében kiemelt figyelmet fordítanak a vezetési- és pihenőidővel, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok betartására, valamint a beutazás, illetve belföldön tartózkodás jogszerűségét is vizsgálják.

A kiemelt országos ellenőrzés még nem kezdődött el, de Magyarország területén a 2024. február 15-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 24 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 4 súlyos és 20 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 217 személyt fogott el, közülük 36 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 87 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 254 embert állítottak elő, köztük 130 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 11 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 82 esetben történt.

Forrás: police.hu

A bahir.hu oldalon zöld kérdésekből is tájékozódhat.

Udvari WC-ből mentették ki az újszülöttet a tűzoltók

0

A Kisújszállási Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság hivatalos oldalán azt írja a szörnyű esetről, hogy:

Udvari wc-ben szülte meg gyermekét egy nő  ma este Kisújszálláson. Az újszülött  megszületése után a wc-be esett. A kiérkező tűzoltóink a wc-t megbontották, majd oldalára elborították.  Kb. 1 m mélyen találták meg  az újszülött kisfiút, akit kimentették. A tűzoltók azonnal átjárható légutat biztosítottak a picinek, majd átadták a mentők, akik  ellátták. A helyszínre több mentőegység is érkezett. Ellátásuk után  az anyát és az újszülöttet is stabil állapotban szállították kórházba.

A közleményükben azt is írják, hogy a helyszínre a tűzoltók mellett több mentőegység is érkezett, és az anyát és az újszülöttet is az ellátásuk után már stabil állapotban vihették kórházba.

A bahir.hu oldalon kellemes híreket, információkat is olvashat.

Teltházat hozott a busójárás a mohácsi szálláshelyeknek

0

Teltházat hozott a busójárás a mohácsi szálláshelyeknek, a héten zárult busójárás idén is látogatók tízezreit vonzotta a Duna-parti városba, a farsang utolsó csütörtökétől húshagyókeddig tartó rendezvénysorozat turisztikai forgalomra gyakorolt hatását jelzi, hogy a teljes februári mohácsi forgalom több mint fele ezen a hétvégén valósult meg, a szálláshelyek bevételeik közel 60 százalékát tavaly ennek a rendezvénynek köszönhették – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken az MTI-vel.  

A közleményben felidézik, hogy a télűző-tavaszköszöntő népszokás az UNESCO kulturális világörökség része, 2012 óta pedig a hungarikumok listájára is feliratkozott. Bár elsősorban kulturális értékként lehet rá tekinteni, turisztikai hatása is kiemelkedő, hiszen minden évben jelentős lendületet ad a város februári forgalmának.    

Az idén február 8. és 13. között zajlott busójárás idején közel 84 százalékos szobakapacitás-kihasználtságot mértek a magán- és egyéb szálláshelyeken. A busójárás hétvégéje pedig egy főszezoni, augusztus 20-i hosszúhétvége vendégforgalmánál is jelentősen magasabb. Idén például a busójárás legnépszerűbb időszakában, péntektől vasárnapig a szállodák kihasználtsága jóval meghaladta a 90 százalékot – emelte ki az MTÜ.    

Az eseménysorozat a tavalyinál 3 százalékkal több, mintegy ezer vendégéjszakát hozott a város szálláshelyeinek. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint a legjellemzőbbek az egy, illetve három napos foglalások voltak. A szálláshelyeket, ahogy tavaly, úgy idén is túlnyomó többségükben magyarok töltötték meg, akik legtöbben Budapestről és környékéről, valamint Győr-Moson-Sopron és Csongrád-Csanád vármegyéből érkeztek. A legtöbb külföldit pedig Szlovákiából és Németországból köszönthették, míg a legtávolabbi országból fogadott turista egy egyesült államokbeli vendég volt – ismertette a Magyar Turisztikai Ügynökség közleményében.

Forrás: mti.hu

Saját készítésű papírbrikettel támogatnak a hátrányos helyzetű családot

Példaértékű, innovatív kezdeményezésben vettek részt a Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziumának tanulói, melynek célja egy hátrányos helyzetű család megsegítése volt. A diákok a kötelező 50 órás közösségi szolgálat keretében hulladékpapírból, fűrészporból és vízből egy teljes fűtési szezonra elegendő fűtésrásegítő papírbrikettet “gyártottak” le.

A Pécsi Tudományegyetem Magyarország legzöldebb egyetemeként igyekszik élen járni a fenntartható közösségek kialakításában, melyre az elmúlt időszakban több példát is láthattunk.

A Babits Mihály Gimnázium diákjainak brikettkészítő projektje remek példája annak, hogy már egy kisebb összefogás is képes jobbá tenni mások életét, ez alkalommal egy hátrányos helyzetű komlói családét. Az összefogás azonban ezzel nem ér véget, az első brikett-készítő csoport tagjai újabb és újabb diákoknak adják tovább a papírbrikett-készítés know-how-ját.

„Örömmel támogattuk a kezdeményezést, ami amellett, hogy nemes célt szolgál, elősegíti a hulladék-újrahasznosítást, továbbá a környezeti és társadalmi felelősségvállalásra való törekvésben, illetve a diákok körében az arra történő nyitottság, fogékonyság kialakításában is nagy szerepet játszik. Nagy örömünkre szolgál, hogy egyazon célért folytatott erőfeszítéseinket az együttműködő partnereinkkel közösen tudtuk megtenni. A projekt a PTE Kancellária, a PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma, a PTE Zöld Egyetem Program, valamint a Mecsekerdő Zrt., illetve a szentlőrinci Agro-Porta Kft. együttműködésében valósult meg” – mondta el Decsi István, a PTE kancellárja.

„A PTE Zöld Egyetem Program koncepciójának építőköve a fenntartható fejlődési célok megvalósítását szolgáló szemléletformálás. Kiemelten fontos, hogy fejlesszük és kiterjesszük a zöld filozófiát, népszerűsítsük a környezettudatos gondolkodást. A tudatosság kialakítása érdekében a Pécsi Tudományegyetem kiemelt figyelmet szentel és teret biztosít a középiskolások célirányos edukációjára, hogy a „zöld” szemléletmód a mindennapjaik alapvető elemét képezhesse”

– emelte ki Kulcsár Tünde, a PTE Zöld Egyetem Program programkoordinátora.

„Az ötlet Pintér Gergő kollégámtól származik, aki testnevelő tanár és osztályfőnök az iskolában, és aki szociálisan nagyon érzékeny. Először a Kancellária Zöld Egyetem Program támogatásával megvásárolta a brikettkészítő gépet, majd kitalálta, hogyan lehetne újrahasznosítani az iskolában keletkező papírhulladékot, illetve hogyan tudjuk a folyamatba bevonni a diákokat is. Nagyon örültem ennek, és örülök minden ehhez hasonló kezdeményezésnek, főleg, ha ezek a kollégák vagy a diákok felől érkeznek. Az iskolai programok szerves része a fenntarthatóság, a szociális érzékenyítés, folyamatosan együttműködünk a PTE Zöld Egyetem Programmal, bekapcsolódunk programjaikba, emellett természetesen szelektíven gyűjtjük a hulladékot. Nagyon szerencsések vagyunk, hiszen sok olyan kolléga dolgozik az intézményben, akik pozitív példával járnak elöl.

Kiemelném Tarnai Dórát, aki a fenntarthatóság és a zöld koncepció jegyében él, ami mindannyiunk számára példamutató. Számos hazai és nemzetközi projektekbe vonja be az iskolát. Jelenleg is fut egy nemzetközi projektünk, melynek keretében két magaságyást alakítunk ki, amin szintén a diákok dolgoznak majd. Azt hiszem, hogy ezekből a kezdeményezésekből rengeteget profitálnak a gyerekek” – mondta Sulyok Andrea, a PTE Babits Mihály Gimnázium intézményegység-vezetője.

A brikettkészítés néhány egyszerű lépésből áll, melyet a diákok nagyon könnyen el tudnak sajátítani, illetve tovább tudnak adni.

Első lépésként a szárazanyaghoz, vagyis az aprított papírhulladékhoz fűrészport kevernek, ami azért jó, mert annak nagyobb a fűtőértéke, mint a papíré. A két anyag együttes tömör állaga miatt hőtartó tömeget képvisel, így jelentősen megnövekszik a fűtőérték ahhoz képest, ha csak a papírt égetnénk el. A diákok ehhez a keverékhez az iskola esővízgyűjtőjéből vételeznek vizet, ezzel nedvesítik át a darált papírt, illetve a faforgácsot. Ezután hagyják állni és ázni, melynek során a papírból kioldódik a cellulóz, amelynek ragasztó hatása van, vagyis a préselést követően, a napon száradás során az oldott cellulóz összeragasztja a brikettet.

„A projektnek köszönhetően a diákok itt az iskolában tudják teljesíteni a kötelező 50 órás közösségi szolgálatot, ami az érettségire bocsátás feltétele. A diákok nagyon lelkesek, van pár tanuló, aki szívügyének érzi ezt a kezdeményezést és folyamatosan részt vesz benne, segíti az újonnan csatlakozókat” – mesélte Pintér Gergő.

Eddig nagyságrendileg 100 diák vett részt a brikettkészítésben, akik fejenként 15 brikett elkészítése után kapnak 1 óra igazolt közösségi szolgálatot. Az összefogásnak és az olajozottan működő gépezetnek köszönhetően egy rászoruló családnak most 1,5–2 köbméter brikett teszi könnyebbé a fűtési szezont. Pintér Gergő azt is elmondta, a papírbrikett amiatt is jó választás, mert az égése során kevesebb káros anyag kerül a levegőbe, mint mikor a mélyszegénységben élők szó szerint mindent eltüzelnek annak érdekében, hogy melegen tartsák otthonaikat.

„Kapcsolatban állok a Komlói Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény vezetőségével, az ő segítségükkel kerestünk egy olyan diákot, aki jól tanul, ugyanakkor többszörösen hátrányos helyzetű, és az ő családjának juttattuk el a már elkészített briketteket. Ez a mai volt az első brikett csomag, ami útnak indult, de reményeink szerint nem az utolsó, mert nagyon szeretnénk tovább folytatni ezt a kezdeményezést” – szögezte le Pintér Gergő.

A tanulók között akadnak olyanok is, akik már letudták a kötelező 50 órát, csak azt követően csatlakoztak a projekthez, mert érdekesnek találták a brikettkészítést. Mint mondták, szeretik, amikor a “brikettgyárban” pörög a munka, mindenkinek megvan a saját feladata, közben pedig mindig nagyon jó a hangulat.

Forrás: univpecs.com

Magyar autópálya matrica európai áron

0

Korábbi főszerkesztőnk Vági Márton 2023 májusától Máltán él és dolgozik, azonban közösségi oldalán rendszeresen foglalkozik magyarországi közéleti témákkal, így időről-időre megosztjuk egy-egy írását, mint véleménycikket.

Az alábbiakban Vági Márton írását változtatás nélkül közlöm:

Ha Magyarországon élsz, nem teheted meg, hogy ne foglalkozz a politikával. Hiheted azt, hogy téged ez nem érdekel, meg, ha kussolsz, akkor nem érint, de ez – sajnos – nincs így. Mert a lopás árát akkor is megfizeted, ha leszarod a politikát, ráadásul teszed ezt nap, mint nap. Például ha autópálya-matricát vásárolsz.

Magyarországon az egynapos matrica ára 5150 forint (13.30€), Ausztriában 3330 forintnak megfelelő euró (8.60), egyébként Ausztriában a tíz napos matrica is olcsóbb, mint a magyarországi egynapos, 11.50 euróba kerül, ami 4453 forint.

Ebben az esetben egyértelműen azt fizeted meg, hogy az Orbán-klán az autópályákból is lop, nem véletlenül szervezték ki az egész bulit annak az agyalágyult gázszerelőnek, aki Orbán Viktor elsőszámú strómanja. Azért fizetsz többet az egynapos magyarországi autópálya-matricáér, mint egy osztrák az ottani 10 naposért, mert Orbánék lopnak. Kell a pénz Hatvanpusztára, kell a pénz az egész pereputynak, szerintem már az a szerencsétlen 6 unoka is milliárdos – a te pénzedből.

De ugyanez van, amikor elmész egy boltba, ugyanez van, amikor a gyereked iskolába megy és nincs tanár, ugyanez van, amikor egészségügyi ellátásra szorulsz, minden ilyen helyzetben az Orbán-család gazdagodásának az árát fizeted meg. Mert az adód nem arra megy, amire kellene, hanem valami egészen másra. És mondhatod, hogy te jól vagy, meg téged nem érdekel a politika, de attól még a lopás árát te is ugyanúgy megfizeted, mint mindenki más. Már csak ezért sem tudom megérteni az apolitikus embereket Magyarországon.

Én, amíg ott laktam egyfelől a politikában dolgoztam hosszú éveken keresztül, és a legjobb tudásom szerint próbáltam megváltoztatni a rendszert, másfelől rettentően zavart és mélységesen bántotta az igazságérzetemet, hogy az Orbán-klán nap, mint nap kirabol, gyakorlatilag mindenhol. Mivel nem láttam esélyét annak, hogy a rendszer változzon, és az igazságérzetemet sem tudtam elnyomni, ezért a költözés mellett döntöttem. Én már megtehetném, hogy ne foglalkozzak a magyar politikával, mert engem már tényleg nem érint. Nekem tök mindegy, hogy mennyibe kerül ott az autópálya-matrica, mennyi a benzin, mennyi egy kiló kenyér, tök mindegy, hogy az Orbán-család mennyit lop, mert már nem tőlem teszik. De három dolog miatt mégis zavar.

Egyfelől az igazságérzetem Máltán se lett kisebb, ha valaki nem tőlem lop, attól az még ugyanúgy lopás, és ugyanúgy etikátlannak tartom. Másfelől szinte az összes szerettem ott él, harmadrészt nekem továbbra is Magyarország a hazám, én továbbra is magyar vagyok, és tök jó lenne, ha egyszer úgy költözhetnék vissza Magyarországra, hogy egyfelől akik kirabolták az országot vagy bűnsegédként részt vettek ebben a gyalázatban ők mind (és tényleg mind) börtönben ülnének, másfelől olyan kormánya lenne az országnak, amelyiknek nem az az egyetlen célja, hogy kirabolja az embereket.

Forrás: Vági Márton

Kozármislenyi fotós a sajtófotó pályázat díjazottjai között

Kihirdették a 42. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottjait csütörtökön. Az MTI/MTVA fotóriportereit több kategóriában is elismerték.   

„A nyertes képek a mai magyar valóságot adják vissza. Vannak nagyon szép képek, ugyanakkor a valóságos helyzetet is ábrázolják” – mondta Bánkuti András, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya elnöke a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.  

A pályázatra ebben az évben 250 fotográfus 2470 pályaművel, összesen 6801 képpel nevezett. Mint elhangzott, az anyagból április 11-től a budapesti Capa Központban nyílik kiállítás, ezen a díjazott munkákon felül további, magas színvonalú pályaműveket is bemutatnak.    

A zsűri elnöke idén Szlukovényi Tamás volt, a testület tagjai Stéphane Arnaud, Adrian Evans, Bócsi Krisztián és Szabó Bernadett voltak.    

A Hír-, eseményfotó kategóriát Melegh Noémi Napsugár (Telex) nyerte, aki a különdíjak sorában a legjobb Magyarországon készült hírképért járó Escher Károly-díjat, valamint a Móricz-Sabján Simon-különdíjat is kiérdemelte.    

A Képriportok között Mohos Márton (24.hu) lett a legjobb, a Mindennapi élet (egyedi) kategória első helyén pedig Szajki Bálint (24.hu) végzett, aki az Emberábrázolás-portré (sorozat), valamint a Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi) legjobbja is lett, emellett pedig övé lett a legjobb kollekcióért járó Munkácsi Márton-díj, illetve a 30 év alatti, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporternek adott Szalay Zoltán-díj is.    

A Mindennapi élet (sorozat) kategóriában  a szabadfoglalkozású Kölcsey-Gyurkó Sára győzött.

„A képek amolyan naplóbejegyzések, amik a betegségem alatt készültek. A bennem lévő érzelmek, a zaklatottság, a megnyugvás, a tudattalanba való utazás lenyomatai.

Sokáig vaciláltam, hogy pályázzak-e vele, de talán a képek segítenek másoknak is erőt, hitet adni a gyógyulásban.” – írja Én 2.0 című sorozatáról Kölcsey-Gyurkó Sára a közösségi oldalán.

Az Emberábrázolás-portré (egyedi) kategória első díját Éberling András (Magyar Nemzet) érdemelte ki, a Művészet (egyedi) kategória első helyére Bach Mátét (Mediaworks Hungary) jelölte a zsűri, a Művészet (sorozat) kategóriát a szabadfoglalkozású Mónus Márton nyerte. A szintén szabadfoglalkozású Balogh Dávid a Sport (egyedi) kategória első díját hozta el, Koncz Márton (Nemzeti Sport) pedig a Sport (sorozat) kategóriában bizonyult a legjobbnak.    

A Természet és tudomány (egyedi) kategória első helyén Vasvári Tamás (MTI/MTVA) végzett, ugyanitt a sorozatok között a szabadfoglalkozású Ruprech Judit győzött, ő a fenntarthatósági különdíjat is megkapta. A Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat) első helyezettje Erdős Dénes (Associated Press) lett.    

A Budapest 150 éves (egyedi) kategóriát Merész Márton (Énbudapestem) nyerte, ugyanitt a sorozatok között a szabadfoglalkozású Bódis Krisztián győzött. A vármegyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter Török János (Délmagyarország) lett.   

A zsűri dicséretben részesítette Vörös Szabolcsot (Válasz Online) és a szabadfoglalkozású Sári Bencét.

Az MTI/MTVA fotóriportereit több kategóriában is díjazták. Vasvári Tamás a Természet és tudomány (egyedi) kategória első díját nyerte el, Czeglédi Zsolt a Sport (egyedi) kategória második és harmadik díját kapta meg. Mónus Márton, az MTI/MTVA külsős fotóriportere szabadúszóként készített képeivel a Művészet (sorozat) kategóriában győzött, a szintén az MTI/MTVA külsős fotóriportereként tevékenykedő Ruprech Judit pedig szabadúszóként a Természet és tudomány (sorozat) kategóriát nyerte, valamint megkapta a fenntarthatósági különdíjat.

A díjazottak teljes névsora, valamint képeik a https://sajto-foto.hu oldalon érhetők el.    

A pályázat két nagydíjának (MÚOSZ Nagydíj, André Kertész-nagydíj) nyerteseit április 11-én hozzák nyilvánosságra, a 42. Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitóján.   

A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett pályázat legjobb munkáiból az ország több városában látható kiállítás nyílik és évkönyv is megjelenik.

Forrás: mti.hu

A pályázatra beküldött képekből idén is készül kiállítás, az ünnepélyes megnyitó a Capa Központban lesz 2024. április 11-én.

Időjárás Baranya vármegyében pénteken

Baranya vármegyében, Pénteken eleinte változóan felhős-napos, míg keleten ismét egész nap tartósan napos idő lesz. Napközben a Dunántúlon is csökken a felhőzet, délután már ott is tartósabban napos idő ígérkezik.
Általában gyenge, mérsékelt marad a DDK-i légmozgás, mely csak az északnyugati határszélen élénkülhet meg.
Az éjszaka első felében szerte az országban derült idő várható, majd nyugat felől megnövekszik a felhőzet. Hajnalban északnyugaton már előfordulhat kisebb eső.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
péntek reggel 2,
péntek délután 15,
szombat reggel 4 fok körül alakul.

A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
– Szombaton egy gyenge meleg-, majd egy gyenge hidegfront alakítja az időjárást. A nap nagy részén erősen felhős, borult időre számíthatunk, kisebb esőkkel. Délutántól északnyugat felől csökkenni kezd a felhőzet, és északnyugaton, északon kisüthet a nap. Délután a Dunántúlon és a középső országrészben megélénkül az ÉNY-i szél.
– Vasárnap napsütéses, helyenként mérsékelten felhős idő ígérkezik gyenge, mérsékelt, eleinte néhol még élénk É-ias széllel. Csapadék nem valószínű.
– Hétfőn előreláthatólag ismét egy gyenge meleg-, majd egy gyenge hidegfront érheti el hazánkat. Megnövekszik a felhőzet, és helyenként kisebb eső is várható. Délután északnyugaton élénkülni kezd az ÉNY-i szél.
– Kedden változó felhőzet, időszakos napsütés mellett, szórványosan előforduló gyenge záporok ígérkeznek. A Dunántúlon élénk ÉNY-i, keleten gyenge légmozgás a legvalószínűbb.

Korábban megírtuk, hogy Az elmúlt tíz nap átlaghőmérséklete plusz 10 Celsius-fok körül alakult, ami 8-10 fokkal haladja meg az ilyenkor szokásos értéket – írták.
    A múlt hét végén egy hullámzó frontrendszer hozott csapadékot, főleg a Dunántúl déli felétől az északkeleti országrészig terjedő sávban esett nagyobb mennyiségű eső. A talaj szinte telített a felső egy méteres rétegben, inkább csak a Kisalföldön és a kevesebb esőt kapó délkeleten szikkadt a felszín közelében. Főleg az Alföldön még mindig vannak belvízfoltok. Az enyhe idő és az eső hatására a Tisza vízrendszerében árhullámok alakultak ki, így itt a belvizes terület kiterjedése nem csökken.

Forrás EUMET

Vitézy Dávid ismét várja a válaszokat Lázár János minisztériumától

Lázár János minisztériuma ma bejelentette, hogy elkezdik a rákosrendezői terület kiürítését, ezzel készítik elő az értékesítését az arab befektető részére. – tette közzé Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár közösségi oldalán. Közölte, hogy még mindig nem kapott válaszokat Lázár János minisztériumától. Ezért a kérdéseit újra felteszi. Melyek a következők:

1. Mi fog épülni Rákosrendezőn, mikor hozzák nyilvánosságra a fejlesztési terveket? Épülnek megfizethető lakások vagy kizárólag az arab befektetők szándéka diktál és alakítja Budapest fejlődését, így kizárólag luxusberuházásra adja át a kormány Budapest városfejlesztési aranytartalékát, a rákosrendezői rozsdaövezetet?

2. Mit kap a város? Mi lesz a vasúttal, megvalósul-e a Nyugati pályaudvar és az oda vezető vágányok teljes felújítása az új Rákosrendező állomással?

3. Mi lesz a kisföldalattival, vállalja-e a kormány a teljes felújításának és az 50 éves járművek cseréjének finanszírozását, ami kimaradt a nemzetközi megállapodás első tervezetéből?

4. Szintén kimaradt a nemzetközi megállapodás tervezetéből: lesz-e villamos a Szegedi úti felüljárón, megtörténik-e a 3-as vonal továbbvezetése Angyaföld felé?

5. Mi lesz a Vasúttörténeti Parkkal, amely ma a területen működik? Veszélyben van-e a működése az arab befektetői szándékok miatt?

6. Megvalósul-e a korábban ide tervezett 25-30 hektáros új közpark, fenntartják-e az ehhez szükséges területet vagy ezt is értékesítik az arab befektetőknek?

7. Ha a nemzetközi szerződés tervezete szerint a teljes beruházást nemzetgazdaságilag kiemeltté nyilvánítják és ezzel az önkormányzatok szabályozási mozgásterét megszüntetik, mégis milyen előírások lesznek? Az önkormányzati szabályozás helyett milyen építési előírásokat tesz és garanciákat kér a kormány a közterületek minőségére, a beépítési karakterre, a funkciókra, a parkolóhelyek számára és az épületek megengedett magasságára vonatkozóan az arab befektetőtől?

Lapunk érdeklődve várja, hogy megkapja e a válaszokat a volt közlekedési államtitkár. Korábban már írtunk Vitézy Dávid tevékenységéről.

Birkózó Eb – Nagy Bernadett bronzérmes

0

A 76 kilogrammban szereplő Nagy Bernadett bronzérmet nyert csütörtökön a bukaresti birkózó Európa-bajnokságon.

Az UTE klasszisa súlyos térdsérülése miatt közel kétéves kihagyás után lépett újra szőnyegre világversenyen a román fővárosban. Ahol szerda délelőtt remekelt és két sima győzelemmel jutott négy közé. Ott kikapott a törökök sztárjától, Yasemin Adartól, a csütörtöki bronzmeccsen viszont ismét nagyszerűen birkózott és könnyedén, 8-3-ra verte a francia Pauline Lecarpentier-t.
    Nagy Bernadett 2022 után második Európa-bajnoki bronzérmét nyerte, egyúttal megszerezte a magyar küldöttség első dobogós helyét Bukarestben.

Forrás: mti

Vizes vb – Németh Nándor bronzérmes 100 méter gyorson

0

Doha, 2024. február 15., csütörtök (MTI) – Németh Nándor bronzérmet nyert 100 méter gyorson csütörtökön a dohai úszó-világbajnokságon.

    A BVSC 24 éves versenyzője a középdöntőből a negyedik idővel (47.97 mp) várta a finálét, a 6-os pályáról indulva másodikként fordult, és ezután is őrületes iramot diktált, végül 47.78 másodperces idővel csapott célba, megszerezve ezzel a magyar medencés úszók első dobogós helyezését a katari viadalon.
    Németh a magyar úszósport történetének legjobb vb-eredményét ért el ebben a számban, 2001-ben Fukuokában Zubor Attila ötödik volt.
    A számot a világcsúcstartó kínai Pan Zsan-le nyerte 47.53 másodperccel.

    Eredmények:
    férfi 100 m gyors, világbajnok:
    ——————————–
   Pan Zsan-le (Kína) 47.53 másodperc
2. Alessandro Miressi (Olaszország) 47.72
3. NÉMETH NÁNDOR 47.78

Forrás: mti

Fotó: mti