Kezdőlap Blog Oldal 998

Hét évet kapott egy interneten kereskedő baranyai díler

Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kereskedelem miatt jogerősen hét év, fegyházban letöltendő büntetésre ítéltek egy baranyai férfit, aki éveken át árult az interneten drogokat.

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség azt írta, hogy a vádlott 2019 decemberétől mintegy két éven át rendszeresen rendelt az interneten keresztül külföldről kábítószert. A vételárát kriptovalutában fizette ki, majd a lakására postán érkező drogot később egy internetes közösségi oldalon értékesítette.

A nyomozók 2021 végén egy postai csomagközpontban jelentős mennyiségű, értékesítésre szánt kábítószert foglalt le. 2022 elején a vádlottnál tartott házkutatás során újabb jelentős mennyiséget talált.

Az ügyben elsőfokon eljárt Pécsi Törvényszék a vádlottat jelentős mennyiségű kábítószerre forgalomba hozatallal elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében mondta ki bűnösnek. Emellett egy vele szemben korábban hozott ítélet próbára bocsátási szabályait is megszegte. Emiatt ezt hatályon kívül helyezték, így garázdaság és testi sértés vétségében is bűnösnek találták. Összesen hét év fegyházbüntetésre ítélték.

Az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért, illetve felmentésért fellebbezett, így az ügy másodfokra került. A Pécsi Ítélőtábla azonban az első fokon kiszabott fegyházbüntetést helybenhagyta.

Elfogadta a pécsi közgyűlés a város 2024-es költségvetését

Pécs idei költségvetéséről és a következő időszak gazdálkodására vonatkozó határozatok elfogadásáról döntött az önkormányzatának kedden ülésező közgyűlése.

A város a 2023-as összevont költségvetési mérlege szerint az önkormányzat 46,408 milliárd forintos kiadással és ugyanennyi bevétellel tervez 2024-ben. A dokumentumban a kiadási oldalon közel 40 milliárd forintot tesznek ki a személyi juttatások, a dologi kiadások és az egyéb működési kiadások együttvéve, míg beruházásokra a tavalyi közel 10 milliárd után 3,1 milliárd forintot állítottak be. A bevételeknél az iparűzési adóból idén a 2023-ra tervezett 8,5 milliárd helyett már 13,7 milliárd forintot vár az önkormányzat.

Péterffy Attila (Pécs Jövője), a város 2019-es önkormányzati választások óta hivatalban lévő polgármestere úgy fogalmazott, hogy a 2024-es a „szabadság, a függetlenség és a saját erős fejlesztések költségvetése”. Ezzel részben arra utalt, hogy ebben az évben a helyhatóság visszafizeti az állammal szemben 2018 óta fennálló 9,54 milliárd forintos tartozásának utolsó részletét is.

A polgármester szerint a város mozgásterét az elmúlt években növelte, hogy 2019 óta több mint 45 százalékkal nőtt a pécsi cégek iparűzési adóbefizetése. Ez utóbbinak is köszönhető, hogy a nem lesz adóemelés, nem növelik a közösségi közlekedés és a közétkeztetés díjait, viszont a közszférában bérfejlesztést valósítanak meg.

Utak felújítására és a közlekedés biztonságára idén több mint 1,7 milliárd forintos keretet biztosítanak, 200 millió forinttal segítik a pécsi társasházak felújításait, és 750 millió forintos önerővel biztosítják további 11 elektromos busz beszerzését. A polgármester javasolt több olyan intézkedést is, amelyek végrehajtása a következő ciklus, ciklusok gazdálkodására is hatással lehet.

A pécsi közgyűlésben ellenzékben lévő Fidesz képviselője, Barkóczi Csaba rámutatott: bár a polgármester szerint az önkormányzat nem vett fel működési hitelt, az elmúlt években mégis eladósodott. A képviselő szerint az előterjesztés egyik mellékletében is olvasható, hogy több mint 12 milliárd forinttal tartozik a város a Európai Beruházási Banknak, a hitelt pedig még több mint húsz évig kell törleszteni.

A 2024. évi költségvetési rendelet megalkotásáról 16 igen, 0 nem és 6 tartózkodás mellett döntöttek. Emellett a városvezető többség elfogadta a működési hitelt, a helyi adókat és az önkormányzati cégek gazdálkodását érintő intézkedésekről szóló határozatot is.

Bordélyházon ütöttek rajta a rendőrök Székesfehérváron

0

Bordélyházként üzemeltetett szórakozóhelyen ütött rajta a rendőrség Székesfehérváron. Elfogtak két nőt, akik a lányok futtatásáért voltak felelősek – közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-vel.

    Azt írták, az ügyben a vármegyei rendőr-főkapitányság indított nyomozást. Amelynek során megállapították, hogy az éjszakai bárban több lány is rendszeresen szexuális szolgáltatást nyújt a betérő vendégeknek anyagi ellenszolgáltatásért.
    Az árat és elosztását a céget vezető nő határozta meg, akit távollétében segítője helyettesített, ő hangolta össze a lányok tevékenységét.
    A beszerzett bizonyítékok alapján a nyomozók február 9-én éjszaka ütöttek rajta a szórakozóhelyen az egyik tettesen, míg társát lakóhelyéről állították elő.
    Mindkét helyszínen kutatást végeztek a rendőrök, és bizonyítási eszközöket foglaltak le. A két nőt őrizetbe vették, és bordélyház fenntartásával, vezetésével elkövetett prostitúció elősegítése bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket, majd kezdeményezték letartóztatásukat – tudatta a rendőrség.

forrás: mti

További fontos hírek a bahír.hu oldalon!

A gyermekvédelmi rendszer megerősítését kezdeményezi az LMP

Az LMP országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a gyermekvédelmi és gyermekjóléti rendszer megerősítése érdekében.

Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatóján kijelentette: a mostani botrány rávilágít arra, hogy komoly kormányzati beavatkozásokra van szükség. Olyan intézkedéseket fogalmaztak meg, amelyek a gyermekek jólétét, biztonságát, egészséges környezethez és neveléshez való jogát biztosítják.

A kilenc pontból álló országgyűlési határozati javaslatot ismertetve elmondta: sürgősen be kell vezetni a pszichológiai alkalmassági vizsgálatot minden olyan munkakörnél, ahol fiatalkorúakkal, gyermekekkel foglalkoznak, beleértve a nevelőszülőket is. Kezdeményezik a gyermekvédelmi intézmények normatívájának, az itt dolgozók bérének nagyarányú emelését.

Emellett szükségesnek tartják az egyéb pénzbeli juttatások értékének megőrzését és emelését is. Az LMP a családi pótlék összegét megduplázná és inflációkövetővé tenné – mondta Kanász-Nagy A juttatás összege 2008 óta változatlan.

Szigorítani kell azoknak a büntetését, akik a rájuk bízott kiskorúak felé szexuális abúzus szándékával közelednek vagy ilyen értelmű nyilatkozatot tesznek

– hangsúlyozta. „Védeni kell továbbá a gyermekeket a káros internetes tartalmaktól, a szexuális, pornográf felületektől, ezért az ilyen felületekhez, applikációkhoz való hozzáférés szigorítását is kezdeményezik” – hangzott el.

Kanász-Nagy Máté kiemelte, hogy a gyermekek védelme a legfontosabb, javaslataik széleskörűen ezt a célt szolgálják. Reményét fejezte ki, hogy – különösen a mostani helyzetben – azokat a kormánypártok is támogatni fogják. Értékelése szerint az a probléma, ami a köztársasági elnök bukásához vezetett a gyermekvédelmi rendszerben keletkezett.

Hihetetlenül gyönyörű kép készült a Balatonról a világűrből

Hihetelen látványos képet tett közzé az Európai Hírügynökség. A Balatont a Sentinel–2 műhold örökítette meg a világűrből úgy, hogy nagyon jól láthatóak a különböző vízparaméterek, például a víz zavarossága és színe. Arra is alkalmas, hogy a szerves és szervetlen anyagok jelenlétét nyomon kövesse – írja a Turista Magazin.

Az Európai Űrügynökség (ESA) Copernicus programja a Föld állapotának megfigyelésére fókuszál. Az adatokkal vizsgálható a légkör és a földfelszín állapota, például a növényborítottság vagy akár a bel-, illetve árvíz által elöntött területek nagysága.

A lap szerint a Magyarország és érdekszférája területéről heti rendszerességgel érkező információk megkönnyítik a hatóságok munkáját és az egyetemeken, kutatóintézetekben végzett vizsgálatokat.

Kölyökkutyákat koboztak el egy bolgár férfitól

Meghamisított adatokkal szállított kölyökkutyákat egy bolgár férfi, akit az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszánál ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei.

    A NAV azt közölte kedden az MTI-vel, hogy Németországba tartott az a bolgár rendszámú személygépjármű, amelyet a pénzügyőrök a Conco pihenőhelyre kísértek ki ellenőrzésre.
    A jármű átvizsgálásakor a pénzügyőrök két ketrecben öt kölyökkutyát találtak, amelyek a kormányhivatal hatósági állatorvosa szerint 7-8 hetesek voltak.
    A szakember szerint a bemutatott oltási könyvek egy része nem köthető az állatokhoz, hiszen azok chippel nem rendelkeztek, az iratok másik része pedig valótlan adatokat tartalmazott.
    Az állatok fiatal kora, az útlevél és a kötelező oltásuk, valamint a chip hiánya miatt az állatorvos elkobozta a kölyköket, és a szállításukat megtiltotta, majd a kutyákat egy állatvédő egyesülethez vitték – áll a közleményben.

forrás: mti

További hírek itt!

Nem lassít Magyar Péter, már a kormány is reagált az állításaira

„Reménytelen helyzetben lévő emberek kétségbeesett próbálkozásával a kormány nem foglalkozik” – válaszolta a 24.hu megkeresésére pontosan ugyanezt a mondatot Havasi Bertalan és a Miniszterelnöki Kabinetiroda is.

A lap Havasi Bertalannál, a miniszterelnök sajtófőnökénél és a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodánál szeretett volna érdeklődni Magyar Péter, Varga Judit volt igazságügyi miniszter volt férjének állításaival kapcsolatban. Mindkét helyről a fenti, semmitmondó mondat volt a válasz.

Magyar Facebook-oldalán egy bejegyzésben azt állította, hogy Varga Judit már a Völner-Schadl-ügy kirobbanását megelőzően kezdeményezte az utóbb korrupcióval megvádolt Völner Pál államtitkár leváltását. Ehhez azonban szerinte Orbán Viktor miniszterelnök nem járult hozzá.

Eközben Magyar Péter sem lassít, legújabb Facebook-bejegyzésében Rogán Antalhoz és Tiborcz Istvánhoz szólt.

Kedves Tóni, Miért hallgatsz, miért bújsz Havasi Berci mögé? Ennél sokkal tökösebb csávónak tűntél sokszor.

– kezdte a posztot. „Te vagy a kormányzati kommunikációs agytröszt mindenható ura, kisujjadban a kommunikáció csínja-bínja, miért bújsz el a választóid elől, miért nem tartasz évek óta sajtótájékoztatót? Esetleg félsz a kérdésektől? Miért nem mesélsz a Schadl Györggyel való “szakmai” kapcsolatodról meg sok más hasonló ügyről?” – tette fel a kérdéseket.

Ezt követően Orbán Viktor miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz szólt: „Kedves István, Te egy igazán tehetséges ember vagy, 37 évesen 100 milliárdjaid vannak, szállodák tömkelege, bank, alapkezelők, rengeteg egykori értékes állami ingatlan, Waberer’s, a fél belgrádi irodapiac, még fel sem épült budapesti irodaházak (már előre kiadva állami cégeknek). És ugye ez csak ami már a neveden van. Milyen egyéb cégeket veszel át mostanában? Összesen mennyi állami hitelt vagy támogatást kaptál/vettél át a portfóliód összerakásához?”

Végül Tiborcz céljaira is rákérdezett: „Ha tíz év múlva még egy nullával több lesz a hosszú számsor végén, az már elég? Jártál mostanában borsodi falvakban, ahol a gyerekek néha télen is meleg ruha nélkül játszanak az udvaron?”

Pottyondi Edina Azahriaval és még hét tartalomgyártóval szervez tüntetést

„Elegünk van. Oldalaktól függetlenül fontosnak tartjuk, hogy civil emberként felemeljük a hangunkat az áldozatok védelme, az átláthatóság, az emberi tisztesség és az őszinte társadalmi párbeszéd érdekében. Elkeseredettek vagyunk” – írták közös közleményükben azok az online tartalomgyártók, akik péntekre tüntetést szerveznek a Hősök terére.

„Az elmúlt napok történései arra sarkalltak minket, hogy együtt lépjünk ki az online térből. Nagyon nincs rendben, hogy a magyar közélet uszításból, gyűlöletkeltésből, karaktergyilkosságokból áll” – írták.

A közleményt kilenc youtuber, közéleti szereplő írta alá:

  • Bányai Judit (Nemakarokbeleszólni, Jólvanezígy, Fókuszcsoport)
  • Baukó Attila Azahriah
  • Fancsikai Eszter (Nemakarokbeleszólni)
  • Gulyás Márton
  • Nagy Ádám (Jólvanezígy, Fókuszcsoport)
  • Pottyondy Edina
  • Osváth Zsolt (Zshowtime)
  • Szabó Márton (Jólvanezígy)
  • Tapasztó Orsi (Nemakarokbeleszólni)

Az aláírók szerint a Novák Katalin lemondása körüli ügy túlmutat a köztársasági elnök és a volt igazságügyi miniszter személyén és felelősségén.

„Hány ilyen ügy van még, amiről nem tudunk és amit elhallgatnak? Emeld fel te is a hangod, amikor az áldozatok hangja nem hallatszik! Ne fordítsd el a fejed, amikor bántják a védtelent! Ne legyél közönyös!” – írták. A tüntetést február 16-án, pénteken 18 órától tartják majd a Hősök terén.

Boldog születésnapot Hobo!

1945. február 13-án, Budapesten született Földes László (Hobo), aki ma 79 éves. Gyerekkorában sportolt, később a színészetbe is belekóstolt. A hatvanas évek végén írta első dalait, munkái az évek alatt nem egyszer komoly botrányokat váltottak ki. 1978-ban alapító tagja volt a Hobo Blues Bandnek, első albuma 1987-ben jelent meg. Számos film- és színházi szerep fűződik a nevéhez. –írja róla Port.hu

Díjai, kitüntetései:
1991 – EMeRTon-díj
1995 – A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje
1996 – Déri János-díj
2003 – Don Quijote díj
2004 – A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje
2010 – MAHASZ életmű-díj
2010 – Artisjus-díj
2011 – Kossuth-díj
2011 – Piliscsaba díszpolgára
2015 – Artisjus Életműdíj

„Igazi nevem Hobo, anyakönyvileg Földes Lászlónak hívnak, 1945-ben születtem. Pályámat 23 évesen kezdtem, azóta énekelek, írok. Tíz évre rá kezdtem verseket mondani. Tömérdek lemezt csináltam, írtam pár könyvet, színdarabot, 1978 és 2011 között játszottam a Hobo Blues Bandben, jelenleg zenészként szabadúszó vagyok, előadóként pedig a Nemzeti Színházban játszom.” – írja magáról Hobo a Nemzeti Színház honlapján.

Korábban megírtuk, hogy 1968-ban írta meg első dalszövegét „Lakájdal” címen. Ez a dal az Eötvös Klubban működő Omega zenekart, valamint annak közönségét ócsároló Népszabadságos cikk ellen szól. Ez ugyanakkor a felsőfokú, magyar-történelem szakos tanulmányainak a végét is jelentette, ugyanis a dal előadása nyomán eljárás indult Hobo ellen, ezért elhagyta az egyetemet. Ezt követően elkezdett az Olympia zenekarnak is szövegeket írni és velük együtt szerepelt Szőnyi G. Sándor Súlyfürdő című tv-filmjében is. A dalszöveget ekkor rögzítették „Senki sem tudja mi a jó” címmel. Később néhány hónapon át fellépett a Kex műsoraiban, amiken a The Rolling Stones „I’m all right és a The spider and the fly” dalait énekelte angolul.

Forrás: Port.hu

Egy kútban találták meg egy ingatlanos csaló banda tagját

Megölhették saját bűntársukat egy banda tagjai: az asszonyra egy elhagyatott tanya kútjában találtak rá a rendőrök – számolt be az RTL Híradó. A banda hamis papírokkal lakatlannak tűnő házakat értékesített.

Az áldozat társai Budapesten és a Balaton környéken elhagyatott, lakatlannak kinéző házakat választottak ki, amiket hamis papírokkal eladtak. Az egyik stróman a kútban megtalált asszony volt, vele valószínűleg a pénzen vesztek össze, ezért ölhették meg.

Az RTL szerint a rendőrök már el is kapták a tetteseket, egy 34 éves férfi és egy 48 éves nő ölhette meg a 69 éves nőt. „Az asszonyt megfojtották, majd egy Cegléd közeli névtelen tanya kútjában elrejtették” – számolt be Hiripi Gábor, a KRNNI főosztályvezetője.

Az áldozat már tavaly év elején eltűnt, de telefonja még májusig működött, így szomszédai azt hitték, hogy elutazott. Végül a rendőrök egy vonyarcvashegyi ház csalással történő eladása miatt kezdte keresni.

Az ügynek egyébként összesen 21 gyanúsítottja van, köztük bírósági végrehajtók és ügyvédek is. Eddig hat embert sikerült elfogni a 17 ingatlant érintő, másfél milliárd forintos csalási ügyben.

Forrás: Telex