Anyák napja tiszteletére május 2-án, 10 órakor szabadtéri istentiszteletet tartottak a Kozármislenyi Református Templom tavaszi pompájában zöldellő kertjében.
Nagy Mariann, a Kozármislenyi Református Társegyházközség lelkipásztora, aki 2009 óta látja el szolgálatát a kozármislenyi...
Magyarországon május első vasárnapján köszöntjük az édesanyákat. Az idők folyamán óriási változáson ment át ez az ünnep, hiszen az ókori görögök még Rheának, az isten anyjának tiszteletére tartottak ünnepségeket. Az 1600-as évek...
Ma Kozármislenyben, a Ibolya utca 6 szám alatt felállított kínáló sátorban ingyenes kóstolással egybekötött termékbemutatóra látogathatnak el az érdeklődők 13:00 - 17:00 óra között.
A város élelmiszer áruházának szomszédságában található, hangulatosan kialakított ideiglenes...
A mai hajnalra ismét megújult a kozármislenyi Józsa Gergely Néptánc Egyesület Hagyományőrző udvara, színes májusfa állítással készültek a civil szervezet tagjai a május elsejére, ami ma egyben a tavasz első, igazán nyáriasan...
Ma, a Tánc Világnapján a Szigeti Oktávia Alapítvány táncosai megható meglepetés táncprodukcióval köszöntötték a ma 83 éves Tóth Sándor táncművészt, koreográfust, a Pécsi Balett egyik alapító tagját, egykori igazgatóját, a kozármislenyi otthona...
Április 29-én ünnepeljük a Tánc Világnapját, ebből az alkalomból a Szigeti Oktávia Táncművészeti Alapítvány táncosai bejárják Kozármisleny tereit, a Városházától a Művelődési Házig. Csütörtökön, délután 17 órakor indulnak, és körülbelül 18 óra...
A kormánybiztosi iroda a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség bevonásával 2021-ben is Országos bringapark programot hirdetett azzal a céllal, hogy Magyarországon minél nagyobb számban, és minél magasabb színvonalon álljon rendelkezésre a sportolni vágyók...
„Múltunk a jelenben, egy nap népviseletben” 2015-ben Hrágyel Dóra pedagógus ezzel a címmel indított magánkezdeményezést a legnagyobb közösségi oldalon, mondván április 24-e a ma már megszámlálhatatlanul sok világnap között, legyen a népviselet...