Kezdőlap Blog Oldal 1052

Az eltűnések hétvégéjén 16 éves kislány és 51 éves asszony kórházból, 17 éves lány pedig otthonról tűnt el

0

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 16 éves lány megtalálása érdekében. A Veszprémi Rendőrkapitányság a 19010/157/28//2024. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Boros Roxána eltűnése ügyében.

A 16 éves lány a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházból eltávozott 2024. január 12-én, azóta holléte ismeretlen, életjelet azóta nem ad magáról. A felkutatására tett rendőri intézkedések eddig eredményre nem vezettek.

Boros Roxána körülbelül 165 cm magas, vékony testalkatú, fekete  vállig érő hajú, barna szemű,  fekete keretes szemüveget visel és 36 hetes veszélyeztetett terhes.

A Veszprémi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható lányt felismeri, tartózkodási helyéről vagy eltűnése körülményeiről információval rendelkezik, jelentkezzen a Veszprémi Rendőrkapitányságon személyesen (Veszprém, Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 2.) vagy hívja a 06-88-428-022-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett bejelentést tehet a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es díjmentes segélyhívó számon. 

A zuglói rendőrök a lakosság segítségét kérik. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitányság a 01140-157/30/2024. kör. számon eltűnés miatt keresi az 51 éves Nagyné Pethő Judit, zuglói lakost. Nevezett 2024. január 13-án egy XIV. kerületi kórházból ismeretlen helyre távozott, a rendőrök jelenleg is keresik. 

Nagyné Pethő Judit eltűnésekor fekete felsőt és fehér tréningalsót viselt. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki az 51 éves nő tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon.

A karcagi rendőrök a lakosság segítségét kérik. A Karcagi Rendőrkapitányság a 16030-157/21/2024. kör. számon eltűnés miatt keresi a 17 éves Nagy Amanda abádszalóki lakost. A lány 2024. január 11-én délután ismeretlen helyre távozott. Felkutatására tett intézkedések ez idáig eredményre nem vezettek.

Nagy Amanda kb. 165 cm magas normál testalkatú, haja hosszú fekete, szeme színe barna. Eltűnésekor viselt ruházata nem ismert.

Kérjük, hogy aki a képeken látható Nagy Amandát felismeri, vagy a tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Karcagi Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-56-501-600 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon.

Forrás: police.hu

Félórát vártak az utasok indulásra Pécsett, mert a sofőr egy férfival vitázott

0

Egy férfit nem engedtek felszállni Pécsen a helyi járatú buszra, mert elektromos rollerjét is magával szerette volna vinni. – derül ki az ATV írásából.

A sofőr ellenérveit az utas nem akarta elfogadni, és ebből származott a vita, aminek a levét az utasok itták meg, mert így majdnem fél órán át várhattak arra, hogy a vitatkozó felek megegyezésre jussanak. Addig az utasoknak várakozniuk kellett az indulásra.

Az elektromos rollerjével utazó férfi azért nem akart leszállni, mert úgy gondolta, hogy mivel van bérlete, akkor természetes számára, hogy viheti a csomagját is, jelen esetben a rollertjét. Az utazási üzletszabályzat szerint ez valóban így van, de minden esetben a sofőrnek kell mérlegelnie, és ő akár dönthet másképpen is. Tudatta a napokban az ATV Híradójának a  riportja. 

„Miért nem megy az elektromos rollerével haza„ – kérdezte a 25 perces vita után a rollerjét az egyik pécsi buszon szállítani óhajtó férfitól az egyik utas..

A pécsi helyi járatú busz gépkocsivezetője azt állítja, hogy minden esetben az ő felelőssége, hogy kit tart alkalmasnak a buszon történő utazásra, hogy az utasok milyen csomagot vagy szerkezetet vihetnek fel az utastérbe.

„Onnantól kezdve hogy aláírok egy menetlevelet, és elkezdek dolgozni a busszal, onnantól kezdve enyém a felelősség, a járműért meg a szállított utasokért, hogy ahhoz hogy azt a rolleres utast elvigyem túlságosan tele volt a busz, nem volt szerintem 30-40 centi hely az utasok között, és nem fért volna el egyrészt, másrészt meg most is azt mondom, hogy tűzveszélyes az elektromos roller” – nyilatkozta a buszsofőr az ATV Híradójának.

Az egyik pécsi szakszervezet vezetője is úgy nyilatkozott az ügyben, hogy a sofőr nagyon helyesen járt el az eset kapcsán. Raposa Gábor, aki maga is buszt vezet, azt mondta, hogy az eset kapcsán a kollégája csak az előírt szabályokat tartotta be. 

„A szakminisztérium kiadott egy levelet a rollerek szállításával kapcsolatban, amelyben az alapvetés az, hogy az utasok mozgásterét az autóbuszon belül nem korlátozhatja, illetve kijelölt tároló helyen lehet szállítani úgy, hogy ez lehet egy láda vagy az utas forgalom elől elzárt rész, ahol amúgy hevederekkel rögzítik a rollert, mert ugye előfordulhat az, hogy egy hirtelen fékezésnél az elszabadul, és akkor az utasok biztonságát veszélyezteti” – adott magyarázatot a buszsofőr döntésére Raposa Gábor szakszervezeti elnök.

Az ATV megkereste a pécsi Tüke Busz vezetését is az említett esettel kapcsolatban, a Híradónak azonban az adásunkig nem sikerült elérni a társaság vezetőségét.

Forrás: atv.hu

Hat autót feltört, egyet fel is gyújtott

0

Egy autót felgyújthatott, hat másikat pedig feltörés közben rongálhatott meg az a férfi, akit lopással és rongálással gyanúsítanak a kispesti nyomozók. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétség és rongálás bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást egy budapesti férfival szemben, aki a gyanú szerint 2024. január 8-án 22 óra és január 9-én 3 óra között egy kispesti bevásárlóközpont mélygarázsában feltört, majd felgyújtott egy személygépkocsit. A jármű belseje teljesen kiégett, amellyel több tízmilliós kár keletkezett.

Az adatok szerint a mélygarázsban hat másik autót is megpróbált erőszakkal kinyitni lopási szándékkal, ám csak kettőből sikerült kisebb értékű dolgokat elvinnie.

A nyomozók egy napon belül azonosították a bűncselekménnyel gyanúsítható L. Norbertet, akit január 9-én 19 óra 3 perckor egy XVIII. kerületi családi háznál fogtak el, majd a kispesti kapitányságra állították elő.

A 18 éves férfit a nyomozók háromrendbeli lopás vétsége, négyrendbeli lopás vétség kísérlete, valamint egyrendbeli rongálás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, valamint őrizetbe vétele mellett kezdeményezték a letartóztatását. L. Norbert nem tudott érdemi magyarázatot adni tettére.

Forrás: police.hu

Több centi vastag hó alakulhat ki a Mecsekben

Hétfő hajnalban kezdetben fagyra kell készülnünk, de a reggeli órákra átmeneti melegedés kezdődik, a hőmérséklet 1-3 fok között alakul. A csapadék a reggeli óráktól alakul ki felettünk, kezdetben havaseső formájában, majd esőre vált. A Mecsek magasabb pontjain akár végig havazhat, ott több centi vastag hóréteg alakulhat ki. Délelőtt folytatódik a csapadékos, de enyhébb idő. A változó irányú szél mérsékelt lesz.

Délután kezdetben marad az eső (a Mecsekben akár havazás), majd észak felől érkezik a hidegfront, melynek hatására megindul a hidegebb levegő, így a csapadék előbb vegyes lehet, majd egyre nagyobb területen válthat havazásba. A változó irányú szél mérsékelt lesz. A hőmérséklet maximuma 1-3 fok között alakul, de kora estére a térség nagy részén már fagyra kell számítani. A csapadék hétfő éjfélig, kedd hajnalig kitart, több centis tapadó hóréteg alakulhat ki, mely olvadni fog.

Kedd reggel még előfordulhatnak hózáporok, majd dél felé elhagyja a térséget a csapadékzóna. A hajnali minimumok -4 és -2 fok között alakulhatnak. Délelőtt kevés felhő lesz felettünk, sok napsütésben bízhatunk. Az északnyugati szél élénk lesz, majd fokozatosan mérséklődik és délire vált.

Forrás: Meteo Mecsek

Képünk illusztráció!

Boldog születésnapot Jordán Tamás

0

Jordán Tamás, színész, rendező, színigazgató, főiskolai docens, érdemes művész, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A szombathelyi Weöres Sándor Színház alapító és örökös tagja, Budapesten született 1943. január 15-én.

Általános, és majd a középiskolában is osztálytársak és barátok voltak Bálint Andrással. Jordán Tamás 1961-ben érettségizett a budapesti József Attila Gimnáziumban. Saját elmondása szerint már ekkor rendkívüli vonzalmat érzett a színművészet irányában, de első próbálkozásra nem vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Így lett egyetemista 1966-ban, és földmérő mérnökként szerzett diplomát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mérnöki karán, ahova édesapja kérésére felvételizett, és ahol egy életre megszerettették vele a geodéziát.

1966-ban végezte el a Műegyetem mérnöki karát, de már 1961-től az ELTE Universitas Együttesben játszott. 1971-től a 25. Színház tagja volt, később a Várszínházhoz, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött.

Jordán Tamás rendezőként 1987-ben debütált mégpedig Pécsen, a tettyei romoknál, a Pécsi Nyári Színház keretében bemutatott Móricz Zsigmond Úri muri című előadás rendezőjeként, a kaposvári színház társulatának tagjaival, és a Baranya Táncegyüttes közreműködésével. Az 1987-es előadást nem csak rendezte, de abban maga is játszott.

1991-ben a Merlin Színház egyik alapítója és vezetője volt. 2002-től 2007-ig töltötte be a Nemzeti Színház igazgatójának posztját. Szombathelyen megalapította a város első kőszínházát, 2008 óta az intézmény direktora. Első felesége Lázár Kati színésznő, lányuk Jordán Adél.

Díjai:
Jászai Mari-díj (1978)
Érdemes művész (1986)
Kossuth-díj (1996)
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2002)
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2007)
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2010)
Prima díj (2011)
Jubileumi Prima Primissima díj (2012)
Bessenyei Ferenc-díj (2013)
16. VIDOR Fesztivál életműdíja (2017)
Zugló díszpolgára (2017)
Hazám-díj (2017)
Radnóti Miklós antirasszista díj (2018)
A Nemzet Színésze (2020)

A Weörös Sándor Színház örökös tagja (2022)

Budapest díszpolgára (2023)

Forrás: port.hu, wikipedia.org

Szerbia legyőzésével középdöntős a kézilabda válogatott

0

A tegnapelőtti Montenegró elleni győzelmet követően – az Izland-Szerbia döntetlen révén – egyértelmű volt, hogy már elegendő egyetlen győzelem a középdöntőhöz, azonban a két ellenfelünket sem volt szabad leírni, márcsak azért sem, mert mindkettő az utolsó szalmaszálba kapaszkodik az olimpiai kvalifikációt illetően. A mai ellenfelünk az a Szerbia volt, aki világversenyen még sosem tudta legyőzni a magyar csapatot.

A mérkőzés nagyon hullámzóan indult, rendszerint 1-1 gólos előnye volt valamelyik csapatnak. Aztán a szerbek tudtak először picit elhúzni, 7-5-re, ám ekkor egy 4-0-ás szériával 9-7-re átvettük a vezetést, és onnantól nem engedtük ki az előnyt. 2 perccel a félidő vége előtt megint 14-11-re vezettünk, ám most is egy rosszabb végjátékkal zártuk, de legalább egy gólt megtartottunk és 14-13-as előnnyel vonultunk a szünetre.

Lendületet hozó kapuscserék

A második félidő elején aztán picit megijedhettünk: a sokáig Magyarországon játszó Cupara állt be a szerb kapuba, és az elején úgy nézett ki, hogy megbabonázza a magyar csapatot. Szerencsére a szerb támadásokban is rengeteg volt a hiba és Máthé Dominik lövéseivel végig nálunk volt az előny, a szerbek néha ugyan kiegyenlítettek, ám a vezetést egyszer sem szerezték meg.

18-18-nál aztán mi is kapust cseréltünk és Bartucz László lehúzta a rolót: a következő időszakban alig-alig tudtak gólt lőni a szerbek, és 8 perccel később már 25-20-ra vezettünk. Rögtön utána viszont ránk ijesztettek a szerbek, ugyanis egy 3-0-ás szériával 25-23-ra zárkóztak fel. Ezután viszont megint feljavult a támadójátékunk és szerbek is követtek el hibákat, így másfél perccel a vége előtt már 28-25-re vezettünk és még mi támadhattunk.

Ezután picit érthetetlen volt, hogy az utolsó 90 másodpercben hogy tudták még leredukálni a szerbek egy gólra a különbséget, ám ez már nem számított, ugyanis az utolsó szerb gól pár másodperccel a vége előtt érkezett és nem volt esélyük új támadásra.

A továbbjutás már megvan, de…

Így végül 28-27-re a magyar csapat nyert, és ezzel az utolsó izlandi meccs végeredményétől függetlenül a középdöntőbe jutott a csapat. Ugyanakkor nem mindegy, mit játszunk a végén Izlanddal, hiszen attól a mérkőzéstől függ, hogy tudunk-e ponttal vagy pontokkal menni Kölnbe. A szerbek még abban reménykedhetnek, hogyha kedden mi legyőzzük Izlandot, ők pedig Montenegrót, akkor jobb gólkülönbséggel eljuthatnak a középdöntőig.

Borítókép forrása: 24.hu

Nem sikerült a bravúr, a horvátok jutottak a vízilabda Eb döntőjébe

A megfiatalított magyar csapat több hatalmas bravúr után a hazai pályán szereplő Horvátország ellen ugrott vízbe az Európa Bajnokság elődöntőjében. A magyaroknak már megvan az oly fontos párizsi kvóta, ezért a februári világbajnokságra készülve erősen fiatal csapattal utaztak ki Horvátországba. Ennek ellenére sikerült az olaszokat öt góllal megverni, majd a szerbeket büntetőkkel, így játszhattak a döntőért.

Ott azonban a horvátok már túl erősek voltak, az első negyedben még sikerült tartani a lépést, de a második félidőre egyre jobban kinyílt az olló. A harmadik negyedet még sikerült megnyerni és felzárkózni egy gólra, de a mérkőzés utolsó szakasza a hazaiaké volt. A magyar csapat azért nagyon látványos gólokat szerzett, de a rutinosabb ellenfél felőrölte az ellenállásukat. Végül három góllal, 11-8-ra nyert Horvátország és játszhat a döntőben Spanyolország ellen.

Sikerével a házigazda sorozatban hatodszor játszhat finálét Eb-n. Az  együttes hazai medencében korábban mindkét alkalommal aranyérmet szerzett.

A legutóbbi Eb-n második magyarok a keddi zárónapon 16.30 órától a csoportkörben legyőzött olaszokkal találkoznak a bronzmérkőzésen. A horvát-spanyol finálé pedig nemcsak az Európa-bajnoki címről, hanem az ötkarikás indulási jogról is dönt majd.

Európa Bajnokság, elődöntő: Magyarország–Horvátország 8–11 (2–2, 0–2, 4–3, 2–4)

A tóba fagyott hattyúkhoz hívták a balatoni vízimentőket

A fagyos hétvégén számos telefonhívás érkezett a szolgálatukhoz, a bejelentők arról számoltak be, hogy hattyúk fagytak a Balaton vízébe – közölte Facebook-posztjában a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata. Két esetről videót is készítettek:

A poszt tanúsága szerint Keszthelyen sajnos már nem tudtak segíteni az állaton, Balatonszárszón viszont annál vidámabb esetet éltek át. A hattyú ugyanis nem volt befagyva a vízbe, egyszerűen csak lusta volt az, a megfigyelésére küldött drón hangjától ugyanis már megmozdult. Balatonbogláron szerencsére pedig csak vaklárma volt a befagyás híre.

Az esetek felderítésében közreműködött a Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítvány is.

A tűzoltók mellett robbant fel egy családi ház Tatabányán – VIDEÓ

Hihetetlen felvételt tett közzé az RTL Híradó, amelyet Tatabányán készítettek egy kigyulladt családi házról.

A felvételen az látható, egy hatalmas robbanás történik, miközben a lángoló házon dolgoznak a tűzoltók.

A cikk szerint a robbanást egy, az épületben található gázpalack okozta. A történtekben nagy szerencsére nem sérült meg senki, de a ház teljesen odalett.

Az LMP szerint azonnal emelni kell a nevelőszülők bérét

Azonnal emelni kell a nevelőszülők bérét és inflációkövetővé kell tenni a gyermekek után járó ellátmányt is, hogy finanszírozható legyen a gyermekek minden alapvető szükséglete – mondta Hohn Krisztina, az LMP népjóléti és családügyi szakszóvivője vasárnap Pécsen.

Hohn Krisztina kiemelte, hogy Magyarországon kevés a nevelőszülő. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint jelenleg 5400-an vannak, és kétharmaduk 5 ezer lakosúnál kisebb településen végzi tevékenységét. Négyszáz olyan nevelőszülő van, aki hat gyermeket nevel.

„A jogszabály egyértelműen kimondja, a 12 év alatti gyermekek esetében fontos, hogy nevelőszülőknél és ne gyermekotthonban nevelkedjenek” – emelte ki az ellenzéki politikus. Ezt azonban már évek óta nem sikerül teljesíteni, hiszen a gyermekvédelmi gondoskodásban élő 23 ezer kiskorú közül 7 ezren vannak még mindig gyermekotthonban.

Hohn Krisztina rendkívül nagy problémának nevezte, hogy kevés a nevelőszülők juttatása. Hiába emelték nemrég 25 százalékkal, hiszen ez még az inflációt sem fedezi. A nevelőszülők kapnak bizonyos alapösszeget gyermekenként, és ellátmányt is, amely 54 ezer forint alapesetben, különleges nevelési igényű gyermekek esetében pedig 62 ezer forint. Ezt kizárólag a gyermekre lehet költeni, ebből kell megoldani az étkezését, a ruhavásárlást, a fejlesztő órákat és minden mást.

„Ezek a gyermekek azonban gyakran traumatizált környezetből érkeznek, és különleges nevelési igényűek is lehetnek, akiknek szükségük van különböző fejlesztésekre, hogy a különböző traumákat feldolgozhassák” – emelte ki az LMP szakszóvivője. Hohn Krisztina hangsúlyozta, hogy ebből a pénzből ez nem vagy csak nagyon nehezen megoldható, különösen, hogy a kistelepüléseken ezek a szolgáltatások kevésbé elérhetőek.

„A nevelőszülők általánosságban azt érzik, hogy nem becsülik meg őket”

– mondta Hohn. „Sok helyen elérte a szegénység a nevelőszülőt nevelő gyermekeket is, ami tarthatatlan, hiszen az államnak ezekről a gyerekekről gondoskodnia kell” – fogalmazott a szakszóvivő.