Kezdőlap Blog Oldal 1058

Környezetvédelem januárban

Az év végi ünnepek alkalmával szinte mindenki elcsábul, és túl sok ajándékot és élelmiszert vásárol, túlzásokba esik a ház, lakás ünnepi kivilágításakor, és sajnos még mindig indokolatlanul sok petárda és tűzijáték durrog szilveszterkor. Az újév kezdetén aztán jönnek a fogadkozások, hogy majd az újévben!

Itt az újév, ideje nagyobb figyelmet fordítani a környezetünk védelmére is, illetve annak megóvására. Januárban is bőven van mit tennünk a környezetvédelem kapcsán.

Mire figyeljünk januárban?

  • Itt az ideje a karácsonyfa lebontásának. Ne dobják ki a természetbe, helyezzék el a gyűjtőhelyen, komposztálják, vagy amennyiben cserepes fenyőt vásároltak, adják örökbe! A lehetőségekről a bahir.hu korábbi írásából tájékozódhatnak!
  • Megérkeztek a komoly fagyok. Ne a fűtést kapcsolják magasabbra, ha nem fordítsanak nagyobb figyelmet a nyílászárók szigetelésére! Ablakhoz ablakpárna, amit akár saját kezűleg is elkészíthetnek. Ajtóra vastag anyagból készített függöny, ami jól szigetel, és dekoratív.
  • A reggeli, és esti fagyok nehézséget okoznak a közlekedésben, de ne válasszák a környezetkárosító sózást, helyette használjanak homokot, fűrészport, fahamut, környezetbarát csúszásgátló szóróanyagot.
  • Apró dolgokkal is tehermentesíthetjük a környezetünket. Rendszeresen vásárolja a büfében a kávéját? Mostantól vigyen saját poharat, és abba kérje a forró italt, egy egész évre számítva rengeteg papírpoharat megtakarít. Sok papírpohár, sok fakivágás, kevés papírpohár, kevés fakivágás!
  • A háziasszonyok a főzés során is sokat tehetnek környezetünk védelme érdekéért, és egyben a konyhapénz gyarapításáért is. Ne dobjunk ki ételt! Rengeteg praktika létezik a maradék ételek újrahasznosítására, fagyasztás nélkül is!
  • Hideg van, bekuckózik? Azért, nem kell tétlenkedni! Válogassa át a régi ruhákat, és az igazi esős, szomorkás napokon alakítsa őket át, akár ablakpárnát is készíthet belőle, vagy farsangi jelmezt, edényfogót, takarót, szőhet belőle szőnyeget.
  • Rengeteg pólót selejtezett ki? Ne hagyja őket veszni, mert egy kevés idő ráfordításával, és némi kézügyességgel bevásárló szatyrot vagy akár tárolásra alkalmas szütyőt készíthet belőlük.
  • A kreatív tevékenységbe bevonná a gyerekeket? Itt a ragyogó alkalom! Fogjon egy adag reklámújságot, mert az mindig akad a háznál. Papírfonással készítsenek kosarakat, dobozokat, amelyekből aztán kulcstartók, hagymakosarak, húsvéti kosárkák, radírtárolók, ceruzatartók, ajándéknak alkalmas dolgok születhetnek.
  • Állatbarát! Akkor akad teendője a madarak téli etetésénél is, amelyhez szintén támpontot adott a bahir.hu egy korábbi írásában.
  • Félti a háziállatokat a fagyoktól! Ötleteket ad a bahir.hu a róluk való gondoskodáshoz is.

A legfontosabb az elhatározás, a többi csak ezután következik, meglátják, hogy mennyi örömöt, és apró fillért tud hozni egy kis odafigyelés a környezetünkre, és amennyiben már az év első napjaiban elkezdtük az odafigyelést, nos akkor már érdemes azt folytatni a elkövetkezendő hónapokban is.

37 éves Kozák Danuta

0

Ma ünnepli 37. születésnapját Magyarország eddigi legtöbb olimpiai aranyérmet nyert női sportolója, Kozák Danuta. A sportolónő 1987. január 11-én látta meg a Napvilágot Budapesten.

Felnőtt nemzetközi pályafutását 2007-ben kezdte, amikor Szabó Gabriellával párosban indultak a pontevedrai Európa-bajnokságon és a duisburgi Világbajnokságon. Előbbit arany-, utóbbit bronzéremmel zárták 1.000 méteren. Az első olimpiai érmét a 2008-as pekingi olimpián szerezte meg, amikor a női négyessel második helyezést ért el.

Ami ezután történt, az maga volt a csoda: Londonban már egyéniben és a négyesben is aranyérmet szerzett, majd a 2016-os olimpiai játékokon mindhárom versenyszámban (egyes, kettes, négyes) győzni tudott. Nem sokkal az olimpia után jelentette be, hogy babaát vár, ám szülés után visszatért és a tokiói olimpián egy K2-es bronzéremmel és egy négyes arannyal bővítette a repertoárját.

Az olimpiai aranyérmek mellett 15 világbajnoki- és 17 Európa-bajnoki címet szerzett meg, valamint a 2 világbajnoki ezüst- és bronzérmet, 6 Európa-bajnoki ezüstérmet, és egy bronzérmet szerzett. 2023-ban született meg második gyermeke, így erősen kétséges, hogy visszatér-e még az aktív élsporthoz.

2018-ban – több sikertelen jelölés után – az Év Magyar Női Sportolója címet is megszerezte. Számos állami kitüntetést is átvehetett: 2008-ban A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével, 2012-ben A Magyar Érdemrend tisztikeresztjével, 2021-ben pedig A Magyar Érdemrend nagykeresztjével ismerték el tevékenységét.

Szerkesztőségünk nevében további sikeres éveket kívánunk neki!

Ebédmenük – Gulyás II. Étterem

Nem kezdődött számomra igazán jól az Újév. Rögtön valami fejfájásos-lázas vírus döntött le a lábamról. És túl sok energiám az ételek készítésére sem jutott, így maradt a rendelés. A Gulyás II. Étterem esetemben adta magát, hiszen nincs messze, így a kiszállítás sem drága, ráadásul a múltból kellemes emlékek kötnek hozzá. Szóval ideje volt egy új kóstolásnak!

Az étterem nagymenüi kicsit speciálisabbak, mint a legtöbb ebédmenü, rendszerint ugyanaz a 4 fogás áll rendelkezésre, ami egy napi levesből, egy választható főételből és egy salátából áll. Két nap is igénybe vettem ezt, egyszer egy hagyományos rántott húst, egyszer meg egy Cordon Bleut kértem.

A kiszállítási idő mindkét alkalommal remek volt. Kb. 30-40 perc alatt megérkezett az étel, sokkal gyorsabban, mint amit a Foodora előzetesen kiírt. A napi leves mindkét nap hasonló volt, egy zöldségleves. Betegen egy forró leves nagyon sokat tud az embernek segíteni, és ezt a funkciót szerencsére tökéletesen ellátta. Nekem pont annyira volt sűrű, amilyennek egy zöldséglevest szeretem. Ízében nekem egy picit alulízesített volt, kevés fűszert még elbírt volna, de kiszállításnál ez annyira nem zavar, mert tudom utólag fűszerezni. Úgyhogy összességében elégedett voltam.

A főételekből mennyiség tekintetében mindenképpen dicséret illeti a helyet. Sima rántott húsból hatalmas adagot kaptam, nem is tudtam egyszerre megenni, még vacsorára is azt ettem (igaz, ebben a betegségem is benne lehetett). Cordon szeletből inkább normálnak nevezném az adagot, de így is jócskán nagyobb, mint amiket menüben szoktam kapni. És ami még fontosabb, hogy ízeiben is nagyon rendben van. A panírja mindkét húsnak ropogott, a hús viszont nem érződött sem keménynek, sem rágósnak, a Cordon tölteléke is ízletes volt. Ezekbe a húsokba nem tudok belekötni.

A hús mellé mindkét alkalommal hasábburgonya járt köretként, valamivel vastagabb szeletekben, mint amit megszoktam, de ez nem probléma, sőt nagyon finom. E mellett káposzta salátát is kaptam mindkét nap, az is teljesen rendben van. Amikor régebben rendeltem nagymenüt (mondjuk ez már több éve volt), akkor egy nagyon finom vegyes salátát is lehetett kérni az ételhez, ez sajnos már nincs, de őszintén szólva ezen nem csodálkozom a tél és az elmúlt időszak drágulásai miatt, azt már akkor sem értettem, hogy miként fér bele egy menü költségvetésébe.

A két nap közül az egyiken rendeltem egy adag mogyorókrémes palacsintát is. Itt az egy adagban 3 darab van, tehát mennyiségében nem is annyira desszert, inkább egy tartósabb leves utáni főfogás (vagy desszert több személynek). Sok mindent nem tudok róla írni, de teljesen jó, a tésztája jól készült, nem nyúlós, nem nyers, mogyorókrémből meg jó nagy adagot tettek bele. Úgyhogy ez is jó.

Maga a menü 3.000 forintba került, ami drágább, mint a hagyományos menük, cserébe viszont adagban ezek gyakorlatilag az A’la Carte étlapok adagjai, szóval gond egy szál sincs. Nem szeretnék a jövőben újra betegség miatt itthon maradni, de ha ez történne, akkor már tudom, honnan fogok magamnak ebédet rendelni.

A hely elérhetőségei:

Cím: 7632 Pécs, Siklósi út 45.

Telefonszám: (70) 309 2207

E-mail cím: gulyasetterem2@gmail.com

Facebook: https://www.facebook.com/gulyasetterem2

2021 embercsempészt engedtek ki tavaly a magyar börtönökből

0

2023-ban összesen 2021 fő embercsempész került reintegrációs őrizetbe – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) a hvg.hu megkeresésére.

Korábban azt lehetett tudni, hogy tavaly augusztus elejéig 1385 külföldi embercsempészt engedtek ki a magyar börtönökből. Ezek szerint tavaly augusztus óta 636 ilyen elítélt hagyhatta el a börtönök falait. Ez egyben azt is jelenti, hogy tavaly augusztus óta átlagosan 127 rabot engedtek ki havonta, ami napi négyes átlagot jelent. Magyarországon a döntés meghozatala előtt a fogvatartotti állomány 13 százalékát, 2600 főt tették ki a külföldiek, többségük embercsempészetért ült.

A kormány tavaly áprilisban fogadta el azt a rendeletet, amely a külföldi állampolgárságú embercsempészeket úgynevezett „reintegrációs őrizetbe” helyezi. A reintegrációs őrizet szabályai szerint az a Magyarországon jogerősen elítélt embercsempész, aki egyéb, súlyosabb bűncselekményt nem követett el, és megígéri, hogy 72 órán belül elhagyja az országot, távozhat a börtönökből, fegyházakból. Formálisan ugyan „reintegrációs őrizetbe” kerül az elítélt, de a gyakorlatban a rendszer szélnek ereszti, és oda megy, ahova csak akar.

Miután a kormány lehetővé tette azt, hogy a külföldi embercsempészek szabadulhassanak, egyre több külföldi embercsempész lett érdekelt abban, hogy ügyében mielőbb jogerős ítéletet hozzon a bíróság. Ha ugyanis megszületett a jogerős ítélet, az elítélt gyakorlatilag zöld utat kapott a szabadulásra (és a korábbi tevékenységének folytatására).

A kormány azzal indokolta a külföldi embercsempészek börtönből való kiengedését, hogy az ellátásuk komoly terhet ró a költségvetésre. Noha kétségkívül emelkedett az elmúlt élvekben az embercsempészés miatt szabadságvesztés-büntetés hatálya alatt álló, illetve letartóztatásban lévő fogvatartottak száma, az elmúlt években ismételten megjelenő zsúfoltsági problémát elsősorban nem ez okozza: a 2020 óta bevezetett kriminálpolitikai változások – melyek a feltételes szabadságra bocsátás szigorítását is elrendelték – révén a börtönből szabadulók száma is jelentősen csökkent az években, ami azt jelentette, hogy hasonló bűnözési adatok mellett is folyamatosan emelkedett a börtönpopuláció.

E mellett a kormány menekültpolitikája is hozzájárult ahhoz, hogy az embercsempészet egyre nagyobb biznisz lett. Menedékkérelmet ugyanis sem a határon, sem Magyarországon nem lehet benyújtani 2020 májusa óta. Ezzel viszont a szervezett bűnözői köröknek is „piacot” teremtenek, mert a menedékkérők nem is próbálják meg a legális utat.

A rendelet aggályairól már korábban írtunk, ahogy arról is, hogy elvileg az országot elhagyni köteles személy is követett már el újabb bűncselekményt az ország területén belül.

Tenisz: Marozsán Ciliccsel, Fucsovics Dimitrovval kezd

0

A világranglistán elfoglalt 65. helyével a legjobb magyarnak számító Marozsán a 2014-ben US Open-győztes Marin Ciliccsel találkozik, pályafutása során először. A 24 éves magyar a héten a nyolcaddöntőig jutott Aucklandben, ahol az első kiemelt szervakirály, Ben Shelton búcsúztatta őt. A 35 esztendős Cilic 2017-ben Wimbledonban és 2018-ban az Australian Openen is döntőt vívott, utóbbiban emlékezetes, ötszettes csatában maradt alul a legendás Roger Federerrel szemben. A horvát óriás egy éve súlyos térdsérülést szenvedett Indiában, a nyáron odahaza, Umagban sikertelenül próbálkozott a visszatéréssel, és másfél hete Hongkongban is kikapott az első fordulóban. Az AO főtábláján védett ranglistájának köszönhetően kapott helyet.    

A 69. helyen álló Fucsovics sem számíthat könnyű mérkőzésre a bolgár Grigor Dimitrov ellen, aki vasárnap diadalmaskodott Brisbane-ben, 2017 novembere után ünnepelhetett ismét tornagyőzelmet, legutóbb pedig novemberben kapott ki a párizsi fináléban a világelső Novak Djokovictól. A 32 éves ellenfél 13. a világranglistán – de volt már harmadik is -, kilenc trófeát gyűjtött, és a Roland Garros kivételével minden Grand Slamen vívott már elődöntőt. Az egymás elleni mérlegükben ezzel együtt Fucsovics áll jobban, aki 2-1-re vezet: 2020-ban, a Covid-járvány idején a Cincinnatiből New Yorkba költöztetett tornán, majd a US Openen is a nyíregyházi teniszező bizonyult jobbnak, a 2021-es San Diegó-i viadalon viszont Dimitrov nyert.

Vádat emeltek egy pécsi házaspár ellen pénzmosás és csalás miatt

A Pécsi Járási Ügyészség jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás és csalás miatt nyújtott be vádiratot egy bűnszervezet tagjai ellen. – írja a Pécsaktuál.

A vádhatóság szerint a 38 éves nigériai férfi és a 43 éves nő házastársak. 2021-ben csatlakoztak egy Afrikából irányított bűnszervezethez, amelynek tagjai azzal a módszerrel követtek el csalásokat, hogy interneten keresztül felvették a sértettekkel a kapcsolatot, akiknek bizalmába férkőztek – többször szerelmi, illetve párkapcsolat ígéretével -, majd őket valótlan állításokkal rábírták arra, hogy a megadott bankszámlákra különböző összegeket utaljanak.

A házaspár a bűnszervezet többi tagjával internetes alkalmazásokon keresztül tartotta a kapcsolatot és azt vállalták, hogy jutalékért beszerveznek másokat bankszámlák nyitására. Kifejezetten erre kérték fel a Budapesten hajléktalanként élő harmadik vádlott nőt, aki 2021-ben három pénzintézetnél is számlát nyitott, és megadta a házaspár számára nemzetközi pénzküldemény fogadásához személyes adatait is.

A házaspár a bűnszervezet tagjaitól kapott értesítést, ha a bankszámlákra pénz érkezett. A harmadik vádlott a bankban felvett pénzt minden esetben a házaspár női tagjának adta át, aki ezért alkalmanként 5000 forintot fizetett.

A házaspár 2021 júliusában interneten keresztül kapcsolatba lépett egy nővel, akinek bizalmába férkőztek. Az egyik internetes beszélgetés alkalmával a sértettnek valótlanul azt állították, hogy nagy értékű csomagot küldtek neki, amit csak úgy tud átvenni, ha a behozatali vámot – több mint 350 000 forintot– megfizeti. A sértett a megjelölt összeget a megtévesztés hatására a harmadik vádlott egyik bankszámlájára utalta.

A vádlottak 18 sértettől kicsalt több mint 20.000.000 forint bűncselekményből származó pénz elidegenítésében működtek közre 2021-ben. Mindhárom vádlottat jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettével, a házaspárt továbbá csalás vétségével vádolja a Pécsi Járási Ügyészség.

A pénzmosás alapesetben 2-8 évig terjedő, míg a csalás maximum 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, ugyanakkor a bűnszervezetben elkövetés a büntetési tétel felső határát a felével emeli, ráadásul az üzletszerűség, valamint a jelentős értékű vagyoni kár okozása is növeli a büntetési tételt.

Gálvölgyi János keményen beleállt a mai televíziós műsorokba

0

Gálvölgyi Jánost láthattuk megannyi tévéjátékban, jó néhány sorozatban és a Heti Hetes oszlopos tagjaként is. Fiatal színészként, mondhatni, a tévében való szereplés hozta meg számára az országos ismeretséget és népszerűséget.

A jelenleg pályakezdő kollégái szerinte jóval nehezebb helyzetben vannak, mint annak idején ők voltak. „Olyan tehetséges kollégáim vannak, akik be sem jutnak a tévébe. Ha be is jutnak, elmennek a farmra zabot hegyezni, vagy a dzsungelbe bogarat enni. Az én korosztályomban minden héten háromszor voltunk valamilyen tévéjátékban. Ma meg A Nagy Ő-ért versengek tripla szájú asszonyok!”

A színész szerint ez az ő fiatal korában elképzelhetetlen lett volna. „Megáll az ember esze, hogy ez a magyar kultúra. Vagy jobb nevű kollégáim bokszolnak… Hát el tudja azt képzelni, hogy a Somlay Artúr és a Csortos Gyula bokszolnak, vagy elmennek a Farmra?” – nyilatkozta a Story Magazinnak.

Azt is hiányolja, hogy egy ilyen népszerű műsorokban nem szerepeltetik eleget az idősebb korosztályt. „Imádom a bokszot. Én is néztem. Nem ezzel van problémám. Egy kicsit az fáj, hogy nincs egy öreg kategória, ahol betolnák két tolószékes versenyzőt, és köpködnének egymásra – mondta nevetve a színész.

A mellett, hogy Gálvölgyi nagyon szeretné, hogy a kultúra ismét megjelenjen a magyar televíziózásban, azt is hozzátette, hogy ami Magyarországon most tapasztalható, az messze nem egyedi eset.

„Ez világjelenség. Egyre jobban le van nyomva az értelmi színvonal a tévében. A közönség azt néz, amit kap. Annak idején az általam csodált Szinetár Miklós azt mondta, a színházi közvetítésekkel azért álltak le, mert csak 600-800 ezer néző volt” – emlékezett vissza Gálvölgyi János.

Amerikai légióssal erősített a női kosárlabda csapatunk

0

Madison Williams személyében amerikai légióssal erősítette meg a keretét a női kosárlabda Európa Kupa nyolcaddöntőjére készülő NKA Universitas Pécs.

A klub tájékoztatása szerint a 24 éves, 180 centis játékos a török Bursa csapatától érkezett, és a szezon végéig kötelezte el magát.

Az első európai idényét töltő kosaras – aki a tengerentúli profi ligában (WNBA) is szerepelt – a török bajnokságban 14 mérkőzésen 16,9 pontot és 5,1 lepattanót átlagolt. Egyetlen nemzetközi mérkőzésén, a Venezia ellen 23 pontot és 9 lepattanót gyűjtött.

Williams már ott lehet a Pécs keretében az EK-nyolcaddöntő első mérkőzésén, amelyre a török Kayseri otthonában kerül sor magyar idő szerint 16.30 órakor.

Kézilabda EB: Nézőcsúcs a nyitó napon

0

A 2024-es férfi kézilabda EB első napján már nézőcsúcs beállítására került sor. No nem az EB-n belül – az nem lett volna nehéz – hanem a német kézilabda történelmében.

A házigazda német válogatott 27-14-re legyőzte Svájcot az olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda Európa-bajnokság első játéknapján, szerdán Düsseldorfban. A mérkőzést nem kevesebb, mint 53 568 néző tekintette meg a helyszínen, ez kézilabdában egyedülálló. Az eddigi rekordot a 2014 szeptemberében 44 189 szurkoló előtt rendezett Rhein-Neckar Löwen – HSV Hamburg német bajnoki találkozó jelentette a frankfurti futballstadionban. Ez egyébként már a nyitómeccsen (Franciaország-Észak Macedónia: 39-29) is megdőlt, ám a németek meccsére még egy kisebb létszámemelkedést regisztráltak.

A magyar válogatott – reméljük hasonló hangulatban – pénteken lép először pályára Montenegró ellen, majd Szerbia és Izland következik a csoportkörben, amiből az első kettő jut tovább a középdöntőkbe.

Karácsonykor tett ki több helyreigazítást a Magyar Nemzet

Sajnos manapság nem ritka, hogy az online hírportálokat a bíróságok sajtóhelyreigazításra kötelezik. És az is tény, hogy az elvesztett sajtóperek számában a kormányközeli médiumok óriási fölényben vannak az ellenzéki médiával szemben (az Origonak évről-évre gyakorlatilag egyedül több elveszített sajtópere van, mint a nagyobb baloldali hírportáloknak összesen). És sajnos mostanában egyre gyakoribb, hogy ezeket a helyreigazításokat a lehető legjobban igyekeznek elsúvasztani.

Amit a Magyar Nemzet csinált, az is meglehetősen sajátos. A Média1 portál vette észre, hogy a tavalyi év végén 2 helyreigazítás is felkerült a Magyar Nemzet oldalára. Csakhogy ebből az egyik – Átlátszóval kapcsolatos helyreigazítás – Karácsony első napján az esti órákban jelent meg, míg a másik – Dk-val kapcsolatos – helyreigazítás Karácsony másnapján, hasonló órában.

Nyilván nehéz elhinni, hogy a szerkesztőséget hirtelen megszállta volna az ünnepi szeretethullám, sokkal valószínűbb, hogy szándékosan tették az online újságolvasás szempontjából legpasszívabb időszakra ezeket a helyreigazításokat, hogy minél kevesebb ember szerezzen róluk tudomást.

Nem ez az első ilyen alkalom kormányközeli portáloknál. A Ripost szintén Karácsonykor egy 2018-as hamis hír helyreigazítását tette közzé, de a Vona Gáborral kapcsolatos lejárató cikkeknél is sokszor előfordult, hogy a helyreigazítást az eredeti cikkben tették közzé évekkel a cikk megírása után.

Régebben Bloggerként írtam a helyreigazítások problémájáról, akit érdekel, itt elolvashatja.