Kezdőlap Blog Oldal 1972

Egyre nagyobb a cukorhiány az országban

Dorogi Árpád, a Cukorrépa Termesztők Országos Szövetségének elnöke Inforádióban nyilatkozva elmondta, hogy egyre több helyen érzékelhető a cukorhiány az országban. Sok helyen nem lehet kapni vagy csak limitált mennyiségben, Dorogi szerint pedig ez a közeljövőben nem is fog javulni.

Miután Magyarországon, sőt egész Európában nem termelnek elég cukrot, az import jelentősen megdrágult. Magyarországon a cukorrépatermelők az alacsony árak miatt évről évre egyre kisebb területen termelnek. 2017-ben még 15 500 hektár volt a termesztés területe, ez 2021-re 10 ezer hektárra csökkent. Ráadásul az idei aszály miatt rosszabb termésre is lehet számítani.

Magyarországon évente 300 ezer tonna cukor fogy, ebből 60 ezret tudnak a magyar termelők biztosítani. A maradékot tehát importból kellene kipótolni, ez viszont igencsak nehézzé vált. A kínálat csökkent, miközben a szállítási költségek nőttek, így egyre drágul a cukor.

Dorogi szerint helyzetet itthon tetézi a hatósági árazás, mert a cukrot forgalmazó kereskedők csak beszerzési ár alatt értékesíthetnek.

Forrás: 444

Az agrárminiszter rendkívüli meghallgatását kezdeményezi Keresztes László Lóránt

Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának pécsi elnöke rendkívüli ülés keretében a kormány fakitermelési korlátozásokat eltörlő rendeletéről és az Aszály Vészhelyzeti Operatív Törzs működéséről és terveiről kér tájékoztatást a minisztertől.

Az elmúlt időszakban egymást érték a természeti kincseinket súlyosan veszélyeztető kormányzati intézkedések. A kormány a klímaváltozás és az energiaválság kihívásaira sorra rossz válaszokat ad, ráadásul nem folytat érdemi egyeztetést a szakmai és tudományos szereplőkkel sem. Ha most, időben nem kezdődik meg széleskörű társadalmi párbeszéd a Kárpát-medence értékes ökoszisztémájának védelméről, beleértve erdeinket és ivóvízbázisainkat, akkor visszafordíthatatlan károkat okozunk a jövő nemzedékeknek. Veszélyeztetjük vízbiztonságunkat, élelmiszer-biztonságunkat, és hogy a klímaváltozás negatív hatásaihoz sikeresen alkalmazkodni tudjon Magyarország. A kapkodó intézkedések helyett átgondolt, széles körű szakmai és társadalmi konzultációra épülő megoldásokra van szükség.

Ezért az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke rendkívüli bizottsági ülést kezdeményez, ahová meghívót küldött Nagy István miniszter úrnak. Meghívójában arra kérte a minisztert, hogy számoljon be a bizottság előtt az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs munkájáról, a kormány aszálykezelési terveiről és arról, hogy az elmúlt évtizedben miért maradtak el azok a vízgazdálkodási átalakítások, melyek  most, aszályos időszakban létfontosságú segítséget jelentenének a gazdáknak, a magyar agráriumnak.

A fakitermelési korlátozásokat eltörlő kormányzati rendelet előkészítési folyamatáról, várható következményeiről, illetve a nemzeti parkok területével kapcsolatos esetleges privatizációs kormányzati tervekről is tájékoztatást vár az elnök.

Keresztes László Lóránt állásfoglalást kért a fakitermelési korlátozást megszüntető kormányzati rendeletről Dr. Bándi Gyulától, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettestől is.

Gyermekenként 20-30 ezer forintot költ egy család az iskolakezdésre

Az iskolakezdés átlagosan 20-30 ezer forintba kerül gyermekenként, ám ez az összeg meg is duplázódhat, például egy új iskolatáska vásárlása esetén  – közölte a REGIO Játékkereskedelmi Kft. felmérése alapján szerdán az MTI-vel.

A felmérés a Regio saját értékesítési adatain, valamint egy 2022. július 22-28. között elvégzett online kutatáson alapul, amelyben 1153 általános iskolás korú gyermeket nevelő szülő vagy nagyszülő vett részt. A kutatás nem reprezentatív a teljes magyar lakosságra nézve, ugyanakkor alkalmas a magyar családok véleményének feltérképezésére.

A vállalat online vásárlás esetén 7 százalék, míg hagyományos vásárlásnál 10 százalék kosárérték-növekedéssel számol az előző évhez képest. A nagy bevásárlásra a magyar családok jelentős része tudatosan készül anyagilag – állapították meg a felmérésben.

Gyaraki Dávid, a REGIO JÁTÉK marketingvezetője a közleményben az idén az átlagos áruházi vásárlás értékét 7513 forintra, míg az online vásárlást 10 800 forintra becsülte.

A felmérés szerint az alapvető tanszerekre a megkérdezett családok közel fele 10-20 ezer forintot, egynegyede pedig akár 20-30 ezer forintot költ. A marketingvezető kiemelte, a beiskolázási költségek lényeges részét az iskolatáska teszi ki, a szülők 65 százaléka vásárol az idén újat, jellemzően 10-20 ezer forintért.

A felmérés szerint 10-ből 9 család tudatosan készül anyagilag a szeptemberi tanévkezdésre, a válaszadók 70 százaléka szerint legalább 50 százalékkal drágábban lehet beszerezni a felszereléseket, ez pedig 10-ből 8 család számára nagy terhet jelent.

3 milliárdot nyert Pécs közműfejlesztésre uniós forrásból

Komoly víziközműrekonstrukció indulhat Pécsett, miután siker koronázta az önkormányzat és cégei közös Európai uniós pályázatát. Az eredményes munka azokat a véleményeket igazolja, amelyek szerint hiba lett volna az utolsó pécsi fideszes ciklus végén tetemes hitelből belevágni a hálózat felújításába.

Sikeresen nyújtotta be Pécs a „KEHOP-2.1.11-21-2022-00014 „Víziközmű hálózatok átalakítása, hatékonyságnövelő fejlesztése Pécsett” tárgyú pályázatát. A projektgazda az önkormányzat volt, a munka dandárját a Tettye Forrásház Zrt. és a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. szakemberei végezték.

A munkák során több mint 14 kilométer hosszúságban ivóvíz és szennyvízhálózat csővezetékeinek cseréje valósulhat meg. A fejlesztés célja, hogy a ma tapasztalható gyakori csőtörések, vízzavarosodások, illetve az elszivárgó víz okozta veszteségek jelentős mértékben csökkenthetők legyenek.

Pécs önkormányzata 2022 márciusában nyújtotta be pályázati kérelmét, rögtön, amint megnyílt az uniós KEHOP-források lehívásának lehetősége önkormányzati közműcégeknek előtt is.

Péterffy Attila, Pécs polgármestere köszönetét fejezte ki mindazok felé, akik részesei voltak a sikernek. Kiemelte azt is, hogy példás volt az önkormányzat cégeinek együttműködése a pályázat anyagának elkészítése során, ami nagy felelősséggel járó és jelentős munka volt.

A sikeres pályázat alátámasztja azok véleményét is, akik az utolsó pécsi Fidesz-ciklus végén élesen bírálták a város akkori vezetésének elképzelését. A 2019-es önkormányzati választásokat megelőzően 8 milliárd forintos hitelt vett volna fel a városi víziközmű-szolgáltató ugyanerre a célra, amit 3,5 milliárd forintos önrésszel egészített volna ki az önkormányzat.

Az önkormányzat és cégeinek szakemberei által elkészített pályázatot a közreműködő szervezet 2022. augusztus 4-én részesítette pozitív elbírálásban. Jelen pillanatban a támogatási szerződés megkötése van folyamatban, vélhetően 2022. szeptemberben megindulhat a kivitelezés is.

Áder Jánoshoz és az Alkotmánybírósághoz fordul az erdőirtások miatt az LMP

Áder Jánoshoz fordul a hazai erdők védelme érdekében az LMP – jelentette be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Csárdi Antal, a párt frakcióvezető-helyettese.

Közlése szerint arra kéri Ungár Péter frakcióvezető a volt köztársasági elnököt, hogy vesse latba minden befolyását a védett erdők tarvágását lehetővé tévő kormánydöntés mihamarabbi visszavonása érdekében. Az LMP szerint a „romboló rendelet” döbbenetes károkat tud okozni, következményei pedig nem, vagy csak hatalmas anyagi ráfordítással lesznek majd helyrehozhatóak.

„Ez a lépés nem segíti az energiaszegénységben tengődőket, viszont olyan rombolást eredményez, ami nem tűrhető tovább” – fogalmazott Csárdi. Emlékeztetett arra, hogy a volt államfő „mindig rendkívül fennkölt módon, szóban védte a természetet”, e célra hozta létre a Kék Bolygó Alapítványt is. Most pedig valóban tehet azért, hogy „ne szülessenek olyan döntések, amelyek valóban fölélik a jövőnket”.

A zöld párt politikusa hangsúlyozta: a tarvágással kitermelt fák energetikai értéke nulla, hiszen másfél-két évre lesz szükség a kiszáradásukhoz, hogy aztán tüzelőként lehessen használni azokat.

Az LMP a fentiek miatt az Alkotmánybírósághoz is fordul a kérdésben, Keresztes László Lóránt pedig összehívja a parlament általa vezetett Fenntartható fejlődés bizottságát is.

Újraindulhat az olajszállítás a Barátság vezetéken

A Mol egyeztetést folytatott az ukrán és az orosz féllel a Barátság vezeték újraindításáról, és átutalta az ukrajnai szakasz használatért fizetendő tranzitdíjat – közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

„A díjkötelezettség átvállalásával a Mol gyors megoldást nyújtott a problémára: az ukránok ígérete szerint néhány napon belül újraindulhat a kőolajszállítás, amely pár napja a banki oldalon felmerülő technikai akadályok miatt állt le” – olvasható a közleményben.

A tájékoztatás szerint a gyors intézkedést az ellátási helyzet tette indokolttá: a Barátság kőolajvezeték déli szakaszán keresztül érkezik a kőolaj Magyarországra, Szlovákiába és Csehországba is, és bár a Molnak Magyarországon több hétre elegendő saját tartaléka van, regionális nagyvállalatként a környező országok ellátásbiztonságáért is felelősséget vállal.

Harcikutyával támadt egy pécsi férfi, miután nem kapott nyugtatót

A Pécsi Járásbíróság 2022. augusztus 9. napján elrendelte egy fiatal pécsi férfi letartóztatását egy hónapra rablás és több rendbeli lopás alapos gyanúja miatt – írja közleményében a Pécsi Törvényszék.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított augusztus 5.-én délelőtt egy pécsi lakásban egy férfitől Rivotrilt és Frontint kért. A sértett nem tudta odaadni a gyógyszereket, ezért a gyanúsított a nagytestű harci kutyáját ráuszította. Ezt követően felszólította a sértettet, hogy vegye elő a mobiltelefonját, majd egy 25 cm pengehosszúságú késsel megfenyegette. A sértett a fenyegetés hatására átadta a gyanúsítottnak a 30.000 forint értékű telefont, de a lakásból történő távozásakor a gyanúsítottól visszakérte azt. Mivel az esetnek tanúja is volt, a gyanúsított végül visszaadta a telefont.

Ezt követően, még aznap, lakat lefeszítésével behatolt egy pécsi lakásba és onnan eltulajdonította a tulajdonos kézitáskáját 15.000 forint készpénzzel. Ellopott továbbá egy 15.000 forint értékű elektromos fogyasztó övet.

Mint kiderült, a férfi már korábban is lopott. Még július 30-án egy társával egy pécsi családi ház udvarára másztak be. Innen nagy értékű cserepes növényeket, alumínium locsolókocsit és rajta lévő tömlőt vitték el, összesen 163.000 forint értékben. Lefoglalással 113.000 forint kár megtérült, egy 50.000 forint értékű pálmát azonban nem találtak meg.

Pécsi siker született az országos hackerversenyen

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete 2022 július 28 – 31. között immáron ötödik alkalommal szervezte meg IT biztonsági versenyét. Ezen rekordszámú nevező, közel 600 fő vett részt. Idén először a verseny győztesei egy 10 fős csapat tagjaként fogják képviselni Magyarországot a European Cyber Security Challenge rendezvényen, amely Bécsben kerül megrendezésre szeptemberben.

A gazdaság és a társadalom digitális átalakulásával a kiberbiztonság kritikus tényezővé vált a mai világban. Egyre komolyabb következményei lehetnek a megfelelő óvintézkedések elhanyagolásának. Előrejelzések szerint 2030-ra 125 milliárd eszköz csatlakozik majd az internethez, a 2017-es 27 milliárddal szemben. Ezzel párhuzamosan pedig új típusú veszélyek jelennek meg az életünkben, hiszen a kibertámadások által okozott károk a társadalom alapvető működését is veszélyeztethetik.

A támadók adathalász webhelyeket, rosszindulatú linkeket és mellékleteket tartalmazó e-maileket használhatnak, hogy ellopják a banki információkat vagy zsaroljanak szervezeteket. A cégek és a magánszemélyek tehát egyaránt fokozott veszélynek vannak kitéve, sokszor a nem megfelelő védekezés és intézkedések miatt. Emellett a kiberbűnözők is egyre kifinomultabb módszereket alkalmaznak, amivel nehéz lépést tartani.

A három napos versenyen olyan realisztikus helyzetekben kellett helyt állnia az etikus hackereknek, amelyek gyakorlatban sűrűn előforduló szituációkat imitáltak. Ilyen például számítógépek támadása és jogosultságok megszerzése sebezhetőségek kihasználásával, vagy egy már megtámadott számítógép elemzése, hogy információt szerezzenek a kihasznált sebezhetőségekről. A feladatok nagy része az elmúlt időszakban felfedezett, aktuális módszerekkel volt megoldható, így a résztvevők naprakész gyakorlati tudására volt hozzá szükség.

A HCSC’22 versenyen a pécsi Cubicfox digitális termékfejlesztő cég két kollégája is az élen szerepelt: Kovács Norbert a kategóriájában 2. lett, összetettben a 4., Varga Bálint pedig kategóriájában a 4., összetettben pedig a 7. helyet érte el.

Szeptemberben drukkolhatunk nekik, hogy az országos csapat képviseletében a Bécsben megrendezésre kerülő európai megmérettetésen is hasonlóan jó helyezést érjenek el.

Csercseszov: „Elméletben készen álltunk, gyakorlatban nem”

A Fradi odahaza sima 3-1-es vereséget szenvedett az azeri Qarabag ellen, így nem jutottak tovább a Bajnokok Ligája selejtezőjéből, legjobb esetben is csak az Európa Liga csoportkörében játszhatnak ősztől.

A Qarabag az egész mérkőzésen a Ferencváros fölé emelkedett, ezt elismerte Dibusz Dénes is. Az M4 Sport kamerái előtt rendkívül önkritikusan nyilatkozott a magyar kapus, aki egyébként több nagy védéssel tartotta a lelket a társakban. „Bosszús és mérges az ember, de ez a meccs elment. Kicsit olyan érzésem volt, mint három éve a Dinamo Zagreb ellen, amikor 1-1 után kaptunk egy négyest vagy a Ludogorec ellen, amikor szintén kikaptunk. Voltak helyzeteink, de nem sikerült egyenlíteni.

Mindkét félidőt borzasztóan kezdtük. Gondolkodásban, gyorsaságban, dinamikában, taktikában, el kell ismerni, hogy fölénk kerekedett a Qarabag. Két meccs alapján a jobb csapat jutott tovább, de kiderült, hogy nem állunk távol a BL csoportkörétől. Alulmúltuk önmagunkat” – fejezte be Dibusz.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Csercseszov edző is elismerte, hogy a jobb csapat jutott tovább. „Minden évben a Bajnokok Ligája-csoportkör elérése a cél, de azt tudni kell, hogy az ellenfélnek is. Ma egy komoly riválissal álltunk szemben, amely támadásban nagyon erős volt. Elméletben készen álltunk, gyakorlatban nem. Rosszul kezdtük a meccset és rosszul is fejeztük be” – értékelt az orosz edző.

Csercseszov ehhez még hozzátette, hogy nem szedhető külön a védekezés és a támadás a hibák szempontjából, de a sok labdavesztés megpecsételte a csapata sorsát, mert ez teret nyitott az ellenfél támadásainak.

„Nehezen nyertük meg a mérkőzést, még ha a számok esetleg mást is sugallnak. Gratulálok és sok sikert kívánok a Ferencvárosnak, mert nagyszerű meccset játszottunk vele” – mondta rendkívül szimpatikusan a Qarabag vezetőedzője, Gurban Gurbanov. Az edző azt is kiemelte, hogy csapata nagy kedvvel és győzni akarással futballozott, amivel nehéz is vitatkozni.

A Fradi ezzel a BL-ből ugyan kiesett, de az Európa Ligába még bejuthat. Az EL utolsó selejtezőjében pedig az ír Shamrock Rovers lesz az ellenfél. Az ír bajnoki címvédő, és jelenleg is listavezető Shamrock a harmadik kör első meccsét 3-1-re megnyerte házigazdaként az északmacedón KF Skupi ellen, kedden pedig 2-1-re győzött idegenben, vagyis kettős sikerrel lépett tovább.

A Ferencváros-Shamrock párharc első mérkőzését jövő csütörtökön a Groupama Arénában rendezik. A továbbjutó a második számú kupasorozat, míg a vesztes a Konferencia-liga csoportkörében folytathatja majd szereplését.

Napsütéses, de szeles időre számíthatunk

Szerdán reggel kevés felhő lesz felettünk, mérséklődik a szél. A hőmérséklet minimuma 17 és 19 fok között alakul, felfrissül a levegő. Délelőtt fokozatosan melegszik az idő, folytatódik a jó idő.

Délután folytatódik a mérsékelten meleg idő. Kevés felhő még lehet az égen, de javarészt napsütésben fürdőzhetünk. A hőmérséklet maximuma 26 és 29 fok között alakulhat, élénk északi szélre számíthatunk.

Estére mérséklődik a szél, de marad a jobbára derűs idő. A hőmérséklet 25 fok alá csökken.

Csütörtök reggelre mindenütt 20 fok alá hűl a levegő. A hőmérséklet 15 és 17 fokig hűl, de a völgyekben ennél hidegebb is lehet. Derűs lesz az idő, a délelőtt második felében egy-egy gomolyfelhő növekedhet az égre, de esni nem fog. Délután 30 fok alatt marad a hőmérséklet és élénk lesz az északias szél.

Forrás: Meteo Mecsek