Mai napon elindul a labdarúgó Európa-bajnokság, méghozzá Rómában egy olasz-török mérkőzéssel. Mint ismert, a magyar válogatott is kijutott rá, mellettünk további 23 csapat alkotja a mezőnyt. A torna egyébként 2020 nyarán lett volna, azonban a koronavírus-járvány miatt egy évvel későbbre tették azt. A magyar válogatott igazi halál csoportba került, Portugáliával, Németországgal és Franciaországgal. Mindhárom csapat esélyes a végső torna győzelemre is, de befolyásolni nem szeretnénk a tippeket, így csak mutatjuk a lehetőségeket!
Kásler Miklós lesz felelős az új pécsi stadionért
Újabb feladatot kapott az egészségügyért és oktatásért is felelős Kásler Miklós. A kormány megerősítette szándékát: új stadiont kap Pécs, egész pontosan a Pécsi Mecsek Futball Club.
Csütörtök esti határozata szerint a kormány a beruházás „előkészítésének kormányzati felelőseként az emberi erőforrások miniszterét jelöli ki, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter bevonásával”, vagyis Kásler Miklós mellett Bártfai-Máger Andrea lesz felelős a projektért, Varga Mihálynak pedig a szükséges források biztosításáról kell gondoskodnia. – írja a Telex.
Mindez történik annak ellenére, hogy Mellár Tamás felmérése alapján a pécsiek többsége amúgy nem kér stadiont, 24 milliárd forintból.
Élő: Orbán Viktor a Kossuth rádión!
Jó reggelt, igyon egy finom kávét, és kövesse velünk élőben Orbán Viktor ma reggeli bejelentéseit, a Kossuth rádión! Cikkünk folyamatosan frissül, frissítse Ön is a böngészőjét!
A nyugdíjprémium nem összekeverhető a gyerekes-családoknak visszatérítendő SZJA-val. Az elv hasonló, de itt mégis csak aktív keresők támogatásáról van szó, mondta el Orbán. Szerinte ez egy értelmes és izgalmas vita, de a legjobb döntés, ha visszaadjuk a pénzt azoknak, akik megdolgoztak érte. Válság során a családosok vitték a legnagyobb terhet, a maximum összeg amit visszakaphatnak az emberek, az az átlag jövedelem szintje, afölötti támogatás nem jár. De lesz róla nemzeti konzultáció.
És hogy miről lesz szó benne? Orbán azt is elmondta: egyetért-e az ország, hogy nem ugyanaz lesz a világgazdaság, mint volt korábban, a járvány előtt? Mert ha nem ugyanaz lesz, akkor ahhoz nekünk is alkalmazkodnunk kell hozzá. Más lesz az EU-s gazdaság, ráadásul lesznek még járványok és népvándorlások is, ezekre a kihívásokra kell felkészülni. Járványügy, migrációs és gazdasági kérdések is lesznek a konzultációban.
„Migráns hadak dörömbölnek Európa ajtajain” – jelentette ki Orbán. Tavaly 10 ezer, idén 38 ezer menekült érkezett a magyar határhoz. Legalábbis Orbán ezeket a számokat kapta. Keményítené szeretné a magyar álláspontot, és nem csak az illegális migrációt kell elutasítani, hanem a járvány miatt két évig semmilyen migrációt ne engedjünk, a miniszterelnök szerint.
Merész kijelentés Orbántól: szerinte csak rossz migráció van. Nincs jó formája a migrációnak. Az a jó dolog, ha mindenki ott boldogulhat, ahol megszületett. Abban kell segíteni, hogy mindenki ott élhessen sikeres életet, ahová született. Valahol fel sír párszázezer magyar gazdasági menekült, akik nyugatra emigráltak, az elmúlt évtizedben. – a szerk.
„A keresztény kultúra alapvetése, hogyan tud létrejönni szolidaritás és barátság az emberek között.. A szűkösség, meg a baj nem bezárkózást eredményez, hanem, ha a jóisgten is úhgy akarja és kapunk is valami segítséget ehhez” – akkor az emberek segítenek egymáson, beleértve a munkaadókat is. „Ebben a Kereskedelmi és Iparkamarának elévülhetetlen szerepe van” – mondta Orbán, utalva azokra a javaslatokra, amelyeket Kereskedelmi és Iparkamara dolgozott ki.
Fix kamatozású, olcsó, hosszú lejáratú hitelekről van szó, amelyekkel túlélhetnek a kis- és középvállalkozók. Ez nem csak az ő túlélésükről, hanem a munkahelyek megmentéséről is szól – közölte a kormányfő, aki várja a Kereskedelmi és Iparkamara újabb javaslatait is.
Szó volt az oltásokról is: aki ne adatta be a második vakcinát, attól elveszik a védettségi igazolványt. – mondta Orbán. Van több, mint 130 ezer ember, aki így tett. Mindenkit arra kérnek, hogy vegye fel a második oltást. Hozzátette, hogy tudja, biztosan vannak közöttük olyan emberek is, akik vis maior helyzet miatt nem tudták felvenni az oltást.
Orbán az elmúlt időszakban 16 órázott, rajta kívül pedig szerinte sokan voltak így: ők 10 nap fizetett szabadságot kapnak. Elsősorban az egészségügyi dolgozókra gondolt. Orbán szerint nekik kiadható ez a tíz nap szabadság, mert elfáradtak az emberek, és most élni lehet a pihenéssel, mert a vírust alapvetően legyőzték, állította.
Orbán szerint, ha biztonságos gazdaságot akarunk látni, a családokat kell segíteni a minimálbér megemelésével. De a magas minimálbérrel a kis- és középvállalkozások tönkremehetnek, az ott dolgozók elveszíthetik a munkájukat. Emiatt adókedvezményeket kell adni a vállalkozásoknak, hogy knnyebben ki lehessen fizetni a munkavállalókat. A minsizterelnök elmondta, hogy szerinte a 200.000 Ft-s minimálbér a cél és ez reális is.
Elvesztette a városházi szabadságharcát a Momentum
2020 végének és 2021 elejének az egyik legforróbb városházi témája volt a Momentum és Péterffy konfliktusa, szemben állása. A Momentumnál elsősorban Nyőgéri Lajos szocialista politikus alpolgármesterré való kinevezése tette be a kaput, azonban úgy tudjuk, hogy ez csak az utolsó csepp volt a pohárban. Ott, és akkor kemény közleménnyel majd ultimátummal csaptak oda Péterffynek, azonban mára a városházi szabadságharc totális kudarcba fulladt.
Lapunk úgy tudja, hogy a közgyűlés végül meg fogja szavazni Nyőgéri kinevezését, ráadásul még az a kellemetlen már-már megalázó szituáció is előfordulhat, hogy a Momentumosok is igennel fognak voksolni, de ha nem is tesznek így, akkor is össze fog jönni a többség.
Persze azt gondolhatnánk, hogy a városházi kritika azért csendesedett el, mert esetleg valamiféle háttéralkut kötöttek volna a Momentumosok a többi ellenzéki párttal, valamelyik baranyai körzetért cserébe, ám ez sem történt meg: nem túlzás kijelenteni, hogy Baranya megyében nem lesz egyéni Momentumos jelölt, igaz ez a jelen állás szerint nem csak a mi megyénkre, hanem szinte a teljes országra vonatkozik, erre azonban később térnénk ki.
Baranya kettőben Péderi Tamás a tegnapi napon lépett vissza Szakács László javára, Baranya négyben az ellenzéki pártok közös jelöltet állítottak, a szintén nem Momentumos Koltai Péter személyében, Baranya háromban pedig minden jel arra mutat, hogy a Jobbikos Schwarz-Kiefer Patrik lesz a közös jelölt. Igaz, a Momentumosok ezzel állítólag számoltak, ők Baranya egyet, a legbiztosabb befutó körzetet nézték ki maguknak és Nemes Balázs számára. Azt a körzetet, ahol 2018-ban indult és nyert Mellár Tamás, aki ismét szeretné megmérettetni magát.
Városházi pletykák szerint a baloldal ezzel a körzettel „hülyítette be a Momentumot”, gyakorlatilag azt ígérve nekik, hogy ha békén hagyják Péterffyt, Nyőgérit és a városvezetést, akkor az előválasztásokon beállnak Nemes mögé. Információink szerint valóban volt erről szó az MSZP háza táján, azonban az országos politikai játszmák miatt, végtelenül szűk lett a helyi szervezetek mozgástere: az MSZP-Párbeszéd paktum miatt (melynek lényege, hogy ahol az egyik pártnak van már jelöltje, ott a másik is őt fogja támogatni), a szocialisták kénytelenek voltak beállni nyíltan Mellár mögé. Nemes így gyakorlatilag egyedül maradt, és bár nem gondolnánk őt esélytelennek Mellár ellen, azért mi nem rá fogadnánk.
A Momentum országosan sem áll jobban, elnézve a körzeteket gyakorlatilag nem találni biztosan befutó kerületet, ahol a Momentum jelöltjei esélyesek lennének, sorra lépnek vissza a baloldal javára, amit elég ritkán viszonoznak a szocialisták.
A városházi szabadságharc tehát elbukott, az is előfordulhat, hogy a frakciók sem maradnak meg jelenlegi formájukban, miközben vészesen fogynak az egyéni kerületek, ahol Fekete-Győr Andrásék még labdába rúghatnak. Kár volt elmenni Gulyás Marcihoz a Partizánba?
Közlemény a Mészáros Lőrinccel készült interjúról
2020 nyarán, az erős váltáson átesett index.hu a mai nap folyamán nagyinterjút közöl a leggazdagabb magyar emberről, Mészáros Lőrincről.
Főszerkesztőként az alábbi döntést hoztam.
A BaHír nem fogja szemlézni ezt az interjút, nem lesz szó arról, hogy Mészáros Lőrinc áldott jó ember, aki oly sokat köszönhet az exfeleségének, és mennyire szereti a jelenlegit. Nem fogjuk humanizálni és szimpatikussá tenni azt, amit véleményem szerint nem érdemes.
Főszerkesztői véleményem – mely nem, vagy nem feltétlenül egyezik az egész oldal véleményével -, hogy Mészáros Lőrinc hihetetlen meggazdagodása és szerepvállalása a magyar gazdasági életben több szempontból is aggályos.
Önmagában is meredek lenne, ha valaki egyetlen évtized alatt a semmiből, egy ország leggazdagabb emberévé válna, 455 milliárd forintos vagyonával. Nem mondjuk, hogy nincs ilyen szintű siker, de a legritkább esetben látunk erre példát.
Azonban a személyes véleményem az, hogy itt nem csupán ennyiről van szó. Mészáros Lőrinc Orbán Viktor gyerekkori barátja, bizalmasa, falubelije. Nagyon nehéz nem azt feltételezni, hogy Mészáros hihetetlen gazdagodása mögött nem a miniszterelnök állna, ahogy arra is nehéz nem gondolni, hogy Mészáros valójában nem vagyonos ember, csupán valakinek a strómanja. Mindez csak feltételezés, azonban nekem határozottan ez a véleményem.
Ha pedig ez igaz – azt feltételezem, hogy az – akkor itt nem egy tehetséges vállalkozóról van szó, akinek a sikerét és az életének az apróbb részleteit is érdemes lenne bemutatni, hanem arról, hogy egy bizonyos érdekcsoport mérhetetlen vagyonra tett szert, a magyar és európai adófizetők pénzéből. Mert ne feledjük, ezért a pénzért elsősorban mi, adófizető magyar és európai állampolgárok dolgoztunk meg, nem az, akinek most a bankszámláján van az összeg.
Bemutathatnánk példás családapaként Pablo Escobart is, aki menekülés közben több millió dollárt tüzelt el, hogy a lánya ne fázzon, ha nem tudnánk, hogy az a több millió dollárt miből származott: bűnözésből.
Éppen ezért hoztam meg azt a döntést, hogy Mészáros Lőrinc magánéletéről, szerelméről, és még ki tudja miről szóló interjút nem fogjuk szemlézni. Akit érdekel, megtalálja az Indexen.
Vági Márton, főszerkesztő
Civilek és politikusok együtt állnak ki a Fertő tó védelmében
Közös sajtótájékoztatót tartott a mai napon a Fertő tó mellől Schmuck Erzsébet, a Fenntartható Bizottság elnöke, az LMP – Magyarország Zöld Pártja társelnöke, Major Gyula, a Fertő tó Barátai Egyesület elnöke és Kun Zoltán, a Nagy Tavak Koalíció képviselője.
A sajtótájékoztatón Schmuck Erzsébet, hogy a tó magyarországi parszakasza egy beruházás miatt megközelíthetetlen, annak ellenére, hogy a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén helyezkedik el és az UNESCO világörökség része egyben. Hozzátette, hogy a beruházó a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt., a kivitelező pedig Mészáros Lőrinc cégbirodalmához tartozik.
A beruházás mintegy 60 hektárnyi értékes természetvédelmi területet érint, amit a kezdetektől fogva hazai és nemzetközi tiltakozás övez.
Az elnök asszony értetlenségét fejezte ki, amiatt, hogy a bizottság kormánypárti tagjai, a múlt héten indoklás nélkül utasították el a Nagy Tavak Koalíció „a tavaink védelmében” beadott határozati javaslatát.
Major Gyula, a Fertő tó Barátai Egyesület elnöke felháborítónak tartja azt a természetvédelmi pusztítást, ami a beruházás okoz. Számos állatfaj, többek között fecskék és kétéltűek pusztulnak el tömegesen.
Kitért a cölöpházak lebontására is, amikről a beruházás vezetője, Kárpáti Béla 2019-ben még úgy nyilatkozott, hogy „illusztris, modern épületek”. Ennek ellenére nem sokkal később mégis lebontotta ezeket.
Kun Zoltán természetvédelmi szakértő kitekintett a nagy tavaink helyzetére is, és tájékoztatást adott a beruházás nemzetközi visszhangjáról.
„Nagyon hasonló folyamatok figyelhetők meg az összes nagy tónál, mint ami itt a Fertő tónál is: beruházói érdekek gyakorlatilag felülírják a természetvédelmi, környezetvédelmi érdekeket” – mondta Kun Zoltán.
Nemzeti konzultációt indít a Fidesz
Nemzeti konzultációt indít a Fidesz
Orbán Viktor csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy nemzeti konzultációt indít a Fidesz a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekről.
„Minden egyes ilyen válságkezelésnél azt csináltuk, amikor hozzá kellett igazítani Magyarországot a megváltozott körülményekhez, hogy a legfontosabb kérdésekről tartottunk nemzeti konzultációkat” – mondta Orbán Viktor.
A miniszterelnök hozzátette, hogy azt szeretnék, hogy ezek a kormányzati döntések a lehető legnagyobb egyetértést élveznék.
A konzultáció témája a gazdaság újraindítása, a stabil gazdaság megteremtése és a magyar gazdaság megerősítése lesz.








