Kezdőlap Blog Oldal 2620

Egy-két zápor után szombat este itt a hidegfront

Szombaton eleinte sok napsütésre számíthatunk, majd délutántól kissé megnövekszik a gomolyfelhőzet, amelyből egy-két helyen zápor, zivatar is előfordulhat. Az északnyugati szél időnként megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg megerősödik. A hőmérséklet reggel 16-17°C délután 27-28°C körül alakul. A késő esti órákban északnyugat felől egy hidegfront éri el a térséget, a szél megerősödik, és többfelé alakulhat ki zápor, zivatar. – írja a Meteo Mecsek

A városvezetés kihagyta a ziccert

0

Ma indul a labdarúgó Európa-bajnokság, és bár kevés dolog osztja meg jobban a lakosságot a focinál, hála annak, hogy ez a sport a miniszterelnök hobbija, és nem sajnálja rá a magyar adófizetők pénzét, azonban abban a lakosság többsége egyetért, hogy egy minőségi mérkőzést, ahol olyan sztár-válogatottak játszanak, mint a francia, a portugál, a német, az angol, vagy éppen az olasz szívesen néz meg. Pláne, ha a meccsnézés egyben közösségi élmény, pláne 14 hónapnyi kvázi otthonülés után.

Lehetne ma tele a Kossuth tér, tele emberekkel, árusokkal, büfékkel, fiatalokkal, idősekkel.

Lehetne, de valamiért ezt a ziccert a városvezetés kihagyta.

Hogy óriáskivetítős meccsnézést szervezzen a Kossuth térre, ahol standoknak lehetett volna kiadni helyeket, ami bevételt jelentett volna az önkormányzatnak, na meg a vendéglátósoknak is, akik sört, fröccsöt, üdítőt, és ételt árusítottak volna a következő hónapban, az EB ideje alatt. Ez egyébként 2010-es és a 2014-es VB-n is jól működött, ahogy a 2016-os EB-n is, azonban valamiért – még az előző városvezetés – 2018 nyarán már nem érezte fontosnak a közösségi meccs nézés élményét.

Marad a PMFC stadion, ahol lehet nézni a mérkőzéseket, már azoknak, akiknek van védettségi igazolványuk. Bár ne legyen igazunk de nem gondolnánk, hogy annyi ember gyűlne ott össze, mint tennék azt a Kossuth téren. Persze a kocsmák nyitva lesznek, és a kanapék is.

De ettől még ez egy olyan kihagyott ziccer, attól a városvezetéstől ahol lassan összeszámolhatatlanul sok ember foglalkozik/felel a sportért, amilyet reméljük a magyar válogatott gólra fog majd váltani.

Mit várunk mi a labdarúgó Európa-bajnokságtól? Ki fogja megnyerni? Fog pontot szerezni a magyar válogatott? Tippeltünk!

0

Szakértőinek mérsékelten mondható csapatunk próbált meg tippelni, jósolni a mérkőzések előtt. Akadt ugyan olyan kollegina, aki a „ki nyeri az EB-t?” kérdésre megkérdezte, hogy miért kik játsszák, és hogy „tavaly ki nyerte?”, azonban soha nem lehet tudni, lehet éppen az ő jóslata fog beigazolódni. Természetesen nem árulom el, hogy melyikünk ekkora „foci őrült” a szerkesztőségben, inkább lássuk, hogy ki mit vár a tornától! Szerencsére olyat azért senki sem írt, hogy nyolc pontot fog szerezni a magyar válogatott (mivel ez matematikai képtelenség).

Patrícia szerint a legesélyesebbek a franciák, így őket jelölte meg, mint potenciális végső győztest, arra a kérdésre pedig, hogy a magyar válogatott szerez-e pontot, rendkívül diplomatikusan felelte azt, hogy „a labda kerek, bármi történhet”.

András már egy kicsit hosszabb fejtette ki a véleményét. Az „F” csoportban három olyan csapat van, aki potenciális győztes lehet. Azt gondolom, hogy innen fog kikerülni az Európa-bajnok. Azonban, amíg a csoport harmadik helyezettje kemény ellenfelet fog kapni, és a második is jó eséllyel összekerülhet a 16 között a horvát válogatottal, a csoportelső várhatóan az elődöntőig egy könnyebb ágon lesz. Ezért szerintem az „F” csoport győztese lesz a végső győztes. Erre a német és a francia csapatnak van a legtöbb esélye, de a hazai pálya miatt szerintem Németország győzelme várható. Arra, hogy a magyar válogatott pontot szerez kevés esélyt lát, de „talán egy pontra jók lehetünk a portugálok ellen” – zárta sorait.

Dani: Világéletemben az olasz válogatottnak szurkoltam (ohh, az a 2006-os vb!), most persze csakis az aranylábúink után. Bennük viszont nem érzem az áttörést, hiába a 3 éves veretlenség. Sokat várok Angliától, Belgiumtól, de a portugálok is erősebbnek tűnnek, mint 2016-ban, amikor nyertek. Mégis „gyáva” leszek és biztosra megyek, tippem Franciaország. Keretük erőssége kiemelkedik a mezőnyből és ha a rengeteg klasszis támadó között meglesz az egyensúly, ember legyen a talpán, aki megveri őket.

Hogy szerzünk-e pontot? Nagyon remélem. De őszinte leszek: tartok tőle, hogy nem. Az UEFA szépen összerakta a csoportunkat, ahol a nagyoknak egyszerűen nem fog beleférni, hogy pontot veszítsenek ellenünk. Ennek megfelelően nem is fognak lazsálni a mieink ellen, ráadásul nagyon hiányzik nálunk egy kreatív középpályás. A tippem, hogy nem szerzünk pontot, de ne legyen igazam!

Linda is úgy vélekedik, hogy a franciák fogják megnyerni ezt a tornát, ahogy megnyerték a 2018-as világbajnokságot is. A magyar válogatott pedig fog pontot szerezni, ő a legoptimistább szerinte 2-3 pont is összejöhet. Legyen úgy!

Alíz végső győztesnek a portugál válogatottat tippelte, a magyar válogatottal kapcsolatban pedig kifejtette, hogy őt nem nagyon érdekli ez az egész. Valahol azért egyet tudunk vele érteni.

Attila a 2008-as és 2012-es győztes spanyolokat várja ezúttal is a csúcsra, a magyar válogatottról pedig azt mondta, hogy „reméli egy pont összejön”.

Gábor: Mint minden sporteseményen, úgy most az Európa-bajnokságon is elsősorban a magyar csapatnak szurkolok, az ő győzelmüknek örülnék a legjobban. De nyilván, ha a realitásokat nézzük sajnos nem túl sok esély van arra, hogy végül a mi fiaink nyakába kerüljenek az arany medálok.  Mivel nem követtem annyira aktívan mostanában a labdarúgást pontos tippet nem tudnék mondani. Talán „biztonsági játékként” a franciákra voksolnék, mint végső győztesekre. Az mindképpen érdekes, hogy a „halál csoportba” együtt szerepelünk velük. A Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy a magyar csapat milyen teljesítményt és eredményt lesz képes elérni az egyik legnagyobb Európa-bajnok esélyes csapattal szemben. Elmondta „nagyon jó lenne ha tudnánk hozni egy x-et és egy meglepetés győzelmet”.

Végül én személy szerint meglepetést érzek, már ha meglepő az, ha egy olyan válogatott nyeri a kontinens viadalt, amelyik 27 mérkőzés óta nem szenvedett vereséget: az olaszok. Sötét lóként érkeznek az EB-re, meglehetősen fiatal csapattal és a sorsolásuk sem vészes, a csoportban végig otthon játszhatnak, ha megnyerik az A jelű csoportot, akkor a 16 között jó eséllyel az osztrákok vagy az ukránok lehetnek az ellenfeleik, ami kötelező kategória, a nyolc között pedig legnagyobb eséllyel a belgák jöhetnek, azok a belgák akik szerintem már túl vannak a zenitjükön. Egyébként érdekes torna lesz, nem írnám le a franciákat, a címvédő portugálokat és az angolokat sem, ellenben én most sem a német, sem a spanyol, sem a belga csapatban nem érzem az átütő erőt.  

A magyar válogatott esetében ezúttal nem realitás a pontszerzés, teljes kerettel még talán összejöhetne, így aligha fog ebben a halál csoportban.

Fekete-Győr András élő vitára hívja Mészáros Lőrincet

Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje Mészáros Lőrinc Index.hu-nak adott „interjúja” után élő beszélgetésre hívta Mészárost.


„Lássuk, hogyan érvel Magyarország gazdasági zsenije élőben, derüljön ki, hogy tényleg a saját szavai olvashatóak-e az Indexen. Ha úgyis okosabbnak gondolja magát Zuckerbergnél, ezt igazán bemutathatná élőben is: meghívom Mészárost egy élőben közvetített beszélgetésre, ahol nagyon szívesen elmagyarázom neki, hogy mi a bajom a gazdagodásával, a szállodái állami támogatásával, és hogy mi az a felcsúti per.

 És mondja a szemembe azt is, amit az Indexen a szájába adtak: hogy ő nem követett el semmit, és nem fél a felelősségre vonástól, mert tisztességes vállalkozónak tartja magát. Ha valóban „transzparensen” működik a közpénzből kitömött cégbirodalma, akkor tartozik annyival az embereknek, hogy nemcsak egy más által megírt PR-interjúban számol el a nyilvánosság felé. Lássuk, hogyan érvel Magyarország gazdasági zsenije élőben, derüljön ki, hogy tényleg a saját szavai olvashatóak-e az Indexen.”

Írja a Momentum miniszterelnök-jelöltje és elnöke a Facebook oldalán.

Hiba, ha még nem hallott Urbányi Zóráról de most pótolhatja

Mi lenne, ha most csak meghallgatnánk ezt a csodát?

Péntek van, meleg van, hosszú volt a hét, a fene sem akar már politikával és közélettel foglalkozni. Ezzel pedig alighanem Önök is így vannak.

Mi lenne, ha csak meghallgatnánk pár számát egy méltatlanul ismeretlen, de elképesztően tehetséges magyar énekesnőnek, Urbányi Zórának? Kezdjük egy feldolgozással, amit élőben énekel.

Nem ismerik őt? Nem meglepő, sajnos nem igazán ismert énekes pedig nem kérdés, hogy mind hang, mind stílus terén kiemelkedik a honi mezőnyből (igaz, az nem annyira nehéz), számomra is teljesen véletlenül dobta ki a őt a Youtube algoritmusa (kösz, MI), azóta azonban nem tudok betelni vele. Ha pedig nekem ennyire tetszett a hang, akkor lehet Önöknek is fog. A név egyébként ha ismerős nem véletlen: Zóra Urbányi István, korábbi válogatott labdarúgó lánya. Folytassuk a munkásságát egy saját szerzeményével, ahol nem csak a zene kiemelkedő, hanem a videóhoz tartozó klipp is: régi, antik felvételek a dédapjáról és családjáról az 50-es, 60-as évek Magyarországáról. Egészen egyedi és bámulatos, ahogy a szöveg, a zene és a videó hangulata találkozik egymással.

De igazából a csatornáján nem fog rossz zenét találni, ezt garantáljuk.

A Jobbik Ungár Pétert támogatja

Az ellenzéki előválasztás egyik legizgalmasabb összecsapása lesz várható Vas megyében, Szombathelyen, ahol Ungár Péter az LMP és Czeglédy Csaba a DK politikusa fog egymásnak feszülni. A Jobbik döntött: Ungár Pétert fogják támogatni, Jakab Péter pedig arra kéri a jobbikos szavazókat, hogy támogassák ők is az LMP politikusát.

Ahogy a Jobbik miniszterelnök-jelöltje fogalmazott:

Ungár Péter ebben a ciklusban a Parlament legfiatalabb, de egyben az egyik legaktívabb képviselője volt. 2018 óta kitartóan küzdött a közalkalmazottak valódi megbecsüléséért, a szociális dolgozók béremeléséért és az otthonápolási díj emeléséért.

Mindeközben pedig hangja volt a szombathelyi embereknek, és Hende Csabával is megküzdve az elmúlt egy évben mindent megtett azért, hogy válságkezelés címén a pártállam ne semmizze ki a várost és az itt élő embereket.

Az előválasztáson annak kell győznie, aki majd a legnagyobb eséllyel áll helyt a Fidesz jelöltjével szemben. Ha pedig Ungár Péter nyer, az nem csak a kormányváltáshoz visz közelebb, de a szombathelyieknek egy helytartó helyett végre valódi képviselőjük lesz a Parlamentben.

Az előzetes felmérések alapján egyébként Szombathelyen Ungár a legesélyesebb jelölt, A körzetben legutóbb 2021 májusában készült felmérés, melyről mi is beszámoltunk, az alapján  fej-fej mellett állt Czeglédy és Ungár. Ugyanakkor

a Závecz kutatása szerint Ungárnak nagyobb esélye lenne mandátumot szerezni 2022-ben,

 mivel a szavazók – ugyan hibahatáron belül, 3 százalékpontos különbséggel – többsége inkább szavazna Ungárra, mint Hendére. Czeglédy esetén jelenleg a választók ugyanakkora arányban szavaznának a körzet fideszes országgyűlési képviselőjére, Hendére és rá.

Fahusánggal vertek meg egy nőt Pécsett

0

A rendőrök eljárást indítottak egy pécsi férfi ellen.

A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 27 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint 2021. június 10-én este Pécsett, a Hungária utcában egy fahusánggal bántalmazta ismerősét és annak párját. A férfi és a nő az eset során megsérült. A feltételezett elkövetőt a rendőrök elfogták és előállították a rendőrkapitányságra.

Ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság. – írja a police.hu

Ellenzéki szövetség: A közös alapvetés elkészült, a közös kormányprogram ősszel formálódik

Mi, magyarok sokfélék vagyunk, sokféle nézőpont szerint látjuk a hazánkat, az előttünk tornyosuló problémákat. Mégis: az ellenzéki együttműködés pártjainak – a Jobbiknak, a DK-nak, az LMP-nek, a Momentumnak, az MSZP-nek, a Párbeszédnek – vezetőiként olyan közös programot fogunk alkotni, amely közös nevezője lesz a jövő Magyarországának, és valóban az egész ország érdekét szolgálja majd.

A programról szóló hatpárti egyeztetés hónapok óta tart, és nem is akartuk ezt siettetni: azt akartuk, hogy minden mondata olyan legyen, amelyben mindegyikünk egyetért; amelyben mindannyiunk szempontjai érvényesülnek.

Az alapdokumentum tervezete elkészült: ez egyben vitaanyag is, amelyhez mindenki hozzászólhat a kozosalap.hu honlapon június 30-ig. Ezután készül el a végleges dokumentum. Ez lesz az a közös alap, amelyet minden párt minden jelöltje vállal és képvisel majd az előválasztáson. A programalkotó munka pedig az együttműködő pártok és szakmai civil szervezetek műhelyeiben addig is folytatódik.

A cél közös: leváltani Orbán Viktor romlott, korrupt, Magyarországot tönkretevő rendszerét, és létrehozni az új, igazságos, szolidáris, zöld Magyar Köztársaságot. A munka halad, és nincs olyan erő, amely ezt megállíthatná.

Jobbik

DK

LMP

Momentum

MSZP

Párbeszéd

Tömegverekedésbe torkollott a keresztelő

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt négy Nógrád megyei férfi – köztük egy fiatalkorú – ellen, akik egy nagybárkányi kocsmában ünnepeltek, amikor egy a közelben szórakozó társassággal szóváltásba keveredtek, majd megverték azok rokonait.

A három testvér és sógoruk 2020. október 23-án egy keresztelő ünnepség után iszogattak egy nagybárkányi kocsmában, amelytől nem messze egy másik társaság éppen születésnapot ünnepelt.

A születésnapot ünneplő társaság egyik tagja a kocsma előtt dohányzott, ezt meglátva az egyik testvér kért tőle egy cigarettát, ám mivel csak az éppen szívott cigarettát kaphatta volna meg, feldühödött, szidni kezdte a férfit és megragadta a nyakát.

A dohányzó férfi hazaérve beszámolt a bántalmazásról családjának, akik rögtön a kocsmába siettek, és számon kérték a társaságot a történtek miatt.

A négy férfi erre botokkal támadt az érkezőkre, és mindenkit ütöttek-rúgtak akit csak értek. A verekedés hírére a bántalmazottaknak a helyszínre érkező újabb két családtagja sem járt jobban, a konfliktust kezdeményező férfi ugyanis mindkettőjüket megverte.

A pórul járt család egyik tagja súlyos, míg másik kettő könnyebb sérüléseket szerzett, ám az ő esetükben a súlyosabb sérülések elmaradása csak a véletlennek volt köszönhető. 

A kocsmai társaság még a rendőrök kiérkezése előtt távozott a helyszínről.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség a négy vádlottal szemben garázdaság bűntette és súlyos testi sértés miatt emelt vádat, velük szemben szabadságvesztés, közérdekű munka és elzárás kiszabását, a fiatalkorú vádlottal szemben pedig javítóintézeti nevelés elrendelését indítványozta.

Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság hoz döntést.

Publicus: A fidesz-szavazók több, mint fele elutasítja a közvagyon alapítványokba szervezését

A Népszava felkérésére végzett közvélemény-kutatást a Publicus. A kutatás témája az volt, hogy mit szólnak az emberek ahhoz, hogy a kormány alapítványokba szervezi a közvagyont.

A kutatásból nem csak az derült ki, hogy mit gondolnak erről az emberek, hanem az is, hogy hányan tudnak a ksizervezésről. Az eredmény ezel akpcsolatban az lett, hogy a megkérdezett magyarok 62 %-a hallott a közvagyon alapítványokba való kiszervezéséről. A kiszervezésről az ellenzéki gondolkodásúak 85%-a hallott, azonban a kormánypárti szimpatizánsoknak csak a 25%-a.

A kutatásból kiderült az is, hogy az ellenzékiek közül a legtájékozottabbak ebben az ügyben a Momentum és a Demokratikus Koalíció szimpatizánsai. A Népszava szerint bő kilenctizedük hallott a kiszervezett, már több ezer milliárdos közvagyonról, míg legkevésbé a jobbikosok, akiknek így is a 77%-a előtt ismert a kormány manővere.

A Népszava szerint a leglepőbb eremény az, hogy a megkérdezettek háromnegyede, köztük a Fidesz–KDNP-sek 54%-a is helytelennek tartja, hogy a közpénz magánfenntartású alapítványokhoz vándoroljon. Az ellenzékieknek csak 9%-a szerint pozitív a döntés.

A kormány azért szervezi ki az állami vagyont, hogy egy esetleges választási vereség után a Fidesz, s ne a hatalomra kerülő ellenzék rendelkezhessen felette. – Állítja a válaszadók 58%-a – és a fideszesek harmada a kutatás szerint.

“A megkérdezettek többsége szerint ezzel a Fidesz–KDNP arra készül, hogy egy esetleges választási vereség után is komoly, az új hatalom számára ellenőrizhetetlen vagyon felett rendelkezhessen.” – írja a Népszava.

/Népszava, Jövő TV

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI