Kezdőlap Blog Oldal 2664

5 dolog, amire emlékezni fogunk a magyar bajnokság idei szezonjából

A hétvégén véget ért a magyar labdarúgó-bajnokság 2020-21-es idénye, mi pedig kiemeltünk öt dolgot, amit emlékezésre méltónak gondoltunk. A bajnoki cím már ősszel eldőlt és ezúttal a kiesés miatt sem kellett az utolsó körig izgulni, mégis van pár dolog, ami miatt ez a szezon is emlékezetes marad!

Történelmi bajnoki cím és BL-menetelés, de mi lesz Rebrov sorsa a Fradinál?

Írtam már a Ferencváros bajnoki címéről hosszabban is, így ezt most nem is ereszteném bő lére. A zsinórban megszerzett 3 bajnoki címre 1928 óta nem volt példa, ráadásul a zöld-fehérek ezt még megfejelték egy BL-csoportkörrel is. Rendkívül sima volt ismét, tavasszal már több pontvesztés is simán belefért Dibuszéknak. Úgy tűnhet, hogy minden rendben a légiósokkal és állami pénzzel bőven kitömött kirakatcsapatnál, de a háttérben mintha forrnának az indulatok. A záró fordulót követően Rebrov arról beszélt, hogy furcsállja, hogy még nem tárgyalt vele a klub. Ez csak ráerősített az egyre növekvő pletykára, miszerint az ukrán sikeredző távozhat. A nyár nagy kérdése az edző sorsa lesz, miközben júliusban már kezdődik is a BL-selejtező.

Egy kis falu „tündérmeséje”: sosem látott magasságban a Felcsút

Amikor az ezredforduló tájékán egy magyar miniszterelnök rúgta a bőrt a felcsúti hátsó füvesen még senki nem gondolta volna, hogy 20 évvel később nemzetközi kupa vár a csapatra. De az említett miniszterelnök és egy helyi gázszerelő mert nagyot álmodni, létrehoztak hát egy Puskás Ferenc nevére hallgató akadémiát. Ezt aztán teletömték állami pénzzel, majd légiósok hadával és lám, jöttek a sikerek is.

A viccet félretéve: a felcsúti sikerek pontosan megmutatják nekünk a jelenlegi magyar futball minden rákfenéjét. Az állami pénzből mesterségesen felpumpált csapatokat, az azokat irányító NER-lovagokat és fideszes pártvezetőket és a rengeteg légióst. Bár az idén több magyar is szerepet kapott Hornyák Zsolt együttesében, azért még mindig a külföldiekre támaszkodik az „akadémia” csapata. Ez idén a Vidi gyengélkedése miatt az ezüstéremre is elég volt, ami egészen elképesztő teljesítmény lenne egy 1700 fős falutól, ha nem Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor játékszere lenne. Eközben a Pécs, a Győr, a Debrecen vagy éppen a Vasas a másodosztályban játszik…

A Diósgyőrrel az ország egyik legjobb szurkolótábora is kiesett

Ahogy másodosztályú lesz a szintén nagymúltú vidéki csapat, a Diósgyőr is. Miskolcon évek óta a tűzzel játszanak, évről-évre az utolsó pillanatban sikerült csak bebiztosítani az élvonalban maradást. Ezúttal a szerencse is elpártolt a télen horvát légiósok egész hadát igazoló Diósgyőrtől, tulajdonképpen teljesen megérdemelt a kiesés. Az utolsó fordulóban a drukkerek kintről szurkoltak csapatuknak, vagyis inkább tüntettek a vezetőség ellen. Az ország egyik legjobb szurkolótábora nem ezt érdemelte, ennek pedig hangot is adtak. Egy újabb vidéki fellegvár zuhan tehát alá a másodosztályba, miközben az élvonal keleti rangadója nem a DVTK-DVSC, hanem a Mezőkövesd-Kisvárda lesz…

Paksi jelszó: csak rúgjunk többet, mint amennyit kapunk!

Semmiképpen sem szeretnénk csak a negatívumokra felhúzni a magyar futball jelenkori történetét, álljon hát itt egy jó példa is. A Paks 15 éve szerepel az élvonalban, teszi mindezt kizárólag magyar játékosokkal. Tavaly a debreceni kapufa mentette meg a csapatot a kieséstől, idén viszont megtáltosodtak. Bognár György edző érkezésével igazi őrület szabadult el: a Paks meccsein esett a legtöbb gól, a 12 csapatos NB1 történetében pedig rekordszámú gólt szereztek, 76-ot. Bognár többször is elmondta, hogy őt nem érdekli hány gólt kapnak, a lényeg, hogy eggyel többet rúgjanak. Ennek megfelelően is teljesítettek, a legemlékezetesebb meccsük talán a simán kieső Budafok elleni 9-2 volt, de volt egy zalaegerszegi 4-4-ük is. Ők adják a szezon felfedezettjét, az Eb-keretbe bekerülő gólkirályt, Hahn Jánost is, aki 22 gólt szerezve használta ki a totális támadófoci előnyeit.

Újpesti kupagyőzelem, magyarok nélkül

Újpesten sokáig nem lehettek büszkék az idei szezonra. A kiesés réme még tavasszal is fenyegette a csapatot, a télen érkező Michael Oenning azonban úgy-ahogy gatyába rázta a játékosokat. A lilák végül a 6. helyen zártak, de ennél fontosabb, hogy sikerült megnyerniük a Magyar Kupát. A Fehérvár elleni döntőnek ugyan nem ők voltak az esélyesei, de egy bűnrossz meccsen, hosszabbításban sikerült legyűrni a 9 emberre fogyatkozó ellenfelet. Így aztán Újpesten is lesz nemzetközi kupameccs a nyáron. Az igazi kuriózum azonban az volt, hogy Oenning a döntőben egy magyar játékost sem tett be a kezdőjébe! Csereként azért négyen szóhoz jutottak, de sajnos ettől még nem lesz jobb a helyzet. A szezon során végig a hátsó fertályban tartózkodó Újpestbe is mutatóba fér csak be magyar játékos, ami egészen elkeserítő képet mutat klubfutballunk jelenlegi állapotáról.

Kép: Ferencvárosi Torna Club Facebook

A legviccesebb tanár-diák levelezések

Az egyetem kihívásokkal teli időszak, melyet néha a tanárok sem könnyítenek meg. Érdekes néhol vicces, néha kegyetlen tanár-diák levelezéseket mutatunk Önöknek. Az egyetemista olvasóinknak pedig ezúton is sok sikert kívánunk a vizsgaidőszakra!

Ha nincs védettségi igazolvány, hotelezés se lesz

0

Blikk a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnökével, Flesch Tamással készített egy interjút, amelyből kiderült, hogy nem fogják sehol sem beengedni azt a vendéget, akinek nincs igazolványa.

Viszont ha valaki pont így jár (mert nem tudta, hogy ez a szabály) az visszakapja a már befizetett előlegét.

Flesch szerint az idei nyár a belföldi turizmus szempontjából igen kiemelkedő lesz. Ennek egy előszele lehet, hogy a pünkösdi hétvégére rengeteg szállásfoglaláűs érkezett, és a jobb helyek már el is keltek.

Arra a kérdésre, hogy lehet-e számítani a külföldi turistákra az elnök azt válaszolta, hogy nagyon szerény adatokra számít, mivel a légitársaságok nem indultak még el. Külföldi turistákra azokból a környező országokból számítanak vendégekre, amelyekkel egyezményt kötött Magyarország (például Törökország). Nagyobb külföldi turizmusra legkorábban idén ősszel, vagy jövő tavasszal számítanak. – írja Jövő TV.

Závecz: Szombathelyen Ungár legyőzné Hendét, Czeglédy nem biztos

A vidéki körzetek közül Szombathelyen várható az egyik legkomolyabb küzdelem az ellenzéki előválasztáson, miután két, országosan ismert politikus is bejelentette indulását. A DK Czeglédy Csabát, az LMP pedig Ungár Pétert jelöli Vas megye 1. választókerületében. A Závecz friss felmérése szerint nüanszokon múlhat kettejük párharca, Hende Csabát ugyanakkor Ungárnak van nagyobb esélye legyőzni a jövő évi választásokon. Karácsony a legnépszerűbb miniszterelnök-jelölt a Vas megyei körzetben, az ellenzéki összefogás pedig nyolc százalékkal előzi a Fideszt. – írja a Telex.

Azt egyelőre nem tudni, hogy lesz-e még más jelölt is Czeglédy Csabán és Ungár Péteren kívül. Információink szerint a Jobbik az LMP politikusa mögé állhat be, az MSZP–P pedig nem indulna ebben a körzetben. Az MSZP és Párbeszéd sajtóosztályától azt írták a Telex kérdésére, hogy még nem döntöttek.

Mi látszik az eredményekből?

Ungár és Czeglédy között szoros lesz a verseny, az egyik felmérés alapján Ungár vezet (30-27), másik alapján döntetlenre állnak (45-45). Czeglédy mögött leginkább a DK áll, Ungár mögé a Jobbikos és pártpreferenciával nem rendelkező szavazók is jobban beállnának, azonban a fő kérdés, hogy ki győzné le a térség fideszes képviselőjét, Hende Csabát.

Ungár nagyobb eséllyel győzi le Hendét, Czeglédy megosztóbb

Szombathelyen az ellenzéki szavazók 80 százaléka válaszolta azt, hogy Ungár Péterre szavaz 2022-ben, ha ő nyer az ellenzéki előválasztáson. 11 százalékuk nem voksolna rá, és 9 százalékuk nem válaszolt a kérdésre.

Czeglédy valamivel jobban megosztja az ellenzéki szavazókat. Amennyiben a DK politikusa nyeri az előválasztást,

csak az ellenzéki szavazók 72 százaléka voksolna rá 2022-ben. A 20 százalékuk azt mondta, hogy nem szavazna a DK politikusára, 8 százalék pedig nem válaszolt erre a kérdésre.

Kicsit árnyalja ezt a képet a következő adatsor. Felmérték, hogy miként végezne a két politikus, ha egy az egyben versenyeznek Hende Csabával. Eszerint

  • Ungár legyőzné a Fidesz képviselőjét (47 – 44%), míg
  • Czeglédy döntetlenre áll (45 – 45%) a volt honvédelmi miniszterrel.

Ungár sokat javított, amíg tavaly ilyenkor még alulmaradt volna Hendével szemben (41-39-re), addig mostanra már legyőzné őt.

A kutatásból az is kiderült, hogy Szombathelyen Karácsony Gergely a legnépszerűbb ellenzéki miniszterelnök-jelölt 23 százalékkal, őt Dobrev Klára követi 16-al, Jócskán mögöttük marad Márki-Zay Péter (7%), Jakab Péter (6%) és Fekete-Győr András (3%). 

Koronavírus: íme a napi számok

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 346 089 fő, közülük 2 530 147 fő már a második oltását is megkapta. 493 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 792 879 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 99 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 28 792 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 583 802 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 180 285 főre csökkent. 3282 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 379-en vannak lélegeztetőgépen. Már több mint 4,9 millióan regisztráltak oltásra és 80%-uk meg is kapta azt. A  regisztrált 16-18 évesek  szerdáig foglalhatnak időpontot az oltásra, amely e hét csütörtök és jövő hét kedd között lesz Pfizer-vakcinával. A 18 év feletti regisztráltak továbbra is Sinopharm, AstraZeneca és Szputnyik oltásokat tudnak jelenleg interneten foglalni. A háziorvosok Sinopharm, Janssen és Moderna vakcinákkal tudják folytatni az oltást. Ma újabb vakcinaszállítmányok érkeznek.

A regisztrált 16 és 18 év közötti fiatalok szerdáig tudnak időpontot foglalni a www.eeszt.gov.hu honlapon. Erről a jogosultak SMS értesítést is kaptak. A kórházi oltópontok május 13. csütörtök és május 18. kedd közötti napokra kínálnak számukra időpontokat Pfizer vakcinával. Felhívjuk a figyelmet, hogy Pfizer-oltásra jelenleg kizárólag ez a korosztály tud időpontot foglalni. A 18 év feletti regisztráltak továbbra is Sinopharm, AstraZeneca és Szputnyik oltásra tudnak  időpontot foglalni. Bővebben a 16-18 évesek oltásáról:  https://koronavirus.gov.hu/cikkek/hetfotol-mar-regisztralt-16-18-evesek-tudnak-online-idopontot-foglalni

Amit a szélenergiáról tudni kell

0

Egy korábbi cikkemben szót ejtettem már az egyik megújuló energiaforrás fontosságáról. Nem elegendő hangsúlyozni, hogy ha a lehetőségek adottak akkor ezeket az energiaforrásokat használjuk ki. Hiszen földünk már a kimerülés határait súrolja, ezzel pedig levehetünk egy kis terhet a válláról.

Pontosan mit is nevezünk szélenergiának?

Egyszerű. A levegő mozgási energiáját nevezzük így. Talán ez az az ágazat, amelyet az ember már ősidők óta alkalmaz. A legrégebbi eszköze a szélmalom, amelyen keresztül a szél csak a mechanikus szerkezetet működtette, ezzel fizikai munkát előidézve.

A mai modern felhasználási formája a szélturbina, ennek lapátjainak forgási energiáját alakítja elektromos árammá. A szélturbinákat ma már ipari méretekben, nagy csoportokban is felhasználják.

Az utóbbi években ugyan csökkent a szélenergia előállításának ára, de még mindig nem olcsóbb, mint a más módokon előállított áram ára. Ugyanis ennek 25 Ft/kWh, míg az átlagnak csak 14.16 Ft/kWh.

Szerencsére, akárcsak a napenergia ma már egyre inkább elterjedt a világon. Ugyan nálunk egyenlőre a házaknál csak napelem paneleket találunk, de más országok előszeretettel használják. Az Egyesült Államokbéli Lowa állam árámának 14%-a, a német Schleswig-Holstein tartomány áramának 40%-a, Dánia áramának pedig 20%-a származik éves szinten csak a szélenergiából.

Mik az előnyei?

1. Fontos és nem elhanyagolható tény, hogy megújuló energiaforrás. Mivel a szél a napból származik és a nap mindig süt, így sohasem fogy el. Tehát ez nem okozna problémát, nem úgy, mint a nem megújuló energiaforrások esetében.

2. Akárcsak a napelemeknek, ennek sincsen káros-anyag kibocsátása. A nem megújuló energiaforrások az emberi szén-dioxid kibocsájtás 87%-át adják. Addig ezek az energiaforrások egyáltalán nem bocsájtanak ki szén-dioxidot, ezáltal nem növelik az üvegházhatást.

3. Szinte bárhova építhetőek. Nem okoz nagy fejtörést a telepítésük, ami egy igen nagy pozitívum, talán még a napelemek is hátrányba kerülhetnek-e mellett. Hiszen, ott egy megfelelő tető, vagy földterület szükséges, ellenben ezzel. Miután egy szélturbina megépül, az üzemeltetése és annak költségei alacsonyak, tehát jóval nagyobb hasznot termelnek.

Természetesen, ha előnyei akkor hátrányai is vannak. A napelemekhez hasonlóan a szélerőművek is csak akkor tudnak igen nagy hatékonysággal működni, ha kedvezőek a körülmények. Tehát, szeles a hely, ahova telepítve lett. Azonban az sem megfelelő, ha túl erős a szél, ugyanis ilyenkor akár még kár is keletkezhet bennük.

A telepítésük – annak ellenére, hogy szinte bármilyen talajon elhelyezhetőek, – helyhez kötött, ugyan is érdemes olyan területet választani, amelyek kedveznek a szélnek. Ilyenek például a dombvidékek vagy a tengerpart menti területek.

A szélenergia a világ leggyakrabban használt megújuló energiaforrása, megelőzve a vízenergiát és a napenergiát. Azonban egyre inkább vissza szorulóban van, ugyanis kisebb háztartásokban kevésbé felhasználható, mint egy napelem rendszer.

Meddig lehet még ingyen parkolni?

A koronavírus járványt illető kormányzati döntések közül alighanem az ingyenes parkolás keltette a legtöbb vitát: sokak az önkormányzatok további kivéreztetését látták benne, hiszen a parkolási díjak fontos bevételi források voltak a városok számára, melyeket november óta nélkülözni kénytelenek. Kaposvár és Székesfehérvár esetében is havi 20-30 millió forintos kiesésről beszélhetünk, Pécs esetében ez a szám még nagyobb lehet.

Kormányzati és ellenzéki polgármesterek is kérik a kormányt, hogy lassan vessen véget ennek a rendszernek, és legyen újra fizetős a parkolás. Ez egyébként rengeteg belvárosban élő ember életét is megkönnyítené, akik sok esetben éppen emiatt nem találnak üres parkolóhelyeket. Nem mellékesen, a környezet is megköszönné, ha a járvány elmúltával ismét kevesebbet használnánk az autóinkat és többször ülnénk tömegközlekedésre, vagy pattannánk biciklire.

Egyelőre még nincs hivatalos döntés, azonban ha visszaemlékszünk az egy évvel ezelőtti időszakra, amikor a Covid elsőhullámakor szintén ingyen lehetett parkolni, akkor tudhatjuk, hogy az júliusban ért véget, nem sokkal a vészhelyzet megszűnésekor. Az esetszámok most is folyamatosan csökkennek, elképzelhető, hogy nyáron már nem parkolhatunk ingyen mi sem.

Döntés még nincs, de az autósok jobb ha lelkileg felkészülnek arra, hogy pár hét múlva ismét kelleni fog pénz a parkoláshoz.

Baranya a XX. században

Ezúttal tíz régi képet hoztunk a Mecsekről és Baranyáról: tíz kép a XX. századból, azonban más-más korszakaiból. Kellemes böngészést kívánunk!

A Mecsek mindig is népszerű volt…

Ma tetőzik a meleg, szerdától hidegebb lesz

0

Reggel a levegő 10-13 fokig hűl csupán. Derűs időnk lesz és a délkeleti szél gyenge marad! Délutánra gyorsan felmelegszik a levegő, a hőmérséklet maximuma igen nyáriasan 26-28 fok között alakul! Erőteljes gomolyfelhőképződésre kell készülnünk, de csapadék estig biztosan nem várható! A délkeleti szél mérsékelt marad egész nap. Szerdán egy HIDEGFRONT vet véget a nyárias melegnek, de erről részletesen ma délután számol be, a Meteo Mecsek.

Mészáros egri hotelje több támogatást kapott, mint Eger

0

Az egri Hotel Flóra felújítására 2,8 milliárd támogatás érkezett, amíg Eger a 2 – 2,5 milliárd forintos kiesését 825 millióval kompenzálta a kormányt – írta az Egri ügyek.

A járvány kitörése óta a kormány több olyan elvonással súlytotta az önkormányzatokat, amely az idei működést gyakorlatilag már az alapellátások terén is veszélyeztette. Egernek ez csaknem 2,5 milliárd forintos kiesést jelentett. A kormány az ilyen kiesések miatt mondták, hogy kompenzálnak majd, de egyedi elbírálás alapján.

Így kapott Eger 825 millió forintot. 

Innentől pedig ismerős lehet a történet mindenkinek, hogy ezekből a kompenzációkból leginkább a fideszes vezetésű megyeközpontok jártak jól, az ellenzéki vezetésűek pedig… annyira nem. 

Az Egri ügyek példaként megemlítettek, hogy Szolnok 1,28 plusz 2,7 milliárd forintot kapott, Székesfehérvár 1,38 milliárdot és 615 milliót, Nyíregyháza 1,38 milliárd és 251 millió forintot.

Ezt a kompenzációt hasonlította össze a portál Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Hunguest Hotels Zrt. vissza nem térítendő 17,7 milliárd forintos támogatását, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség Kisfaludy-programjában nyertek.

És a 17,7 milliárdos támogatásból az egri hotelnek 2,8 milliárd forint jut a felújítására.

VAGYIS EGY HOTEL TÖBB MINT HÁROMSZOROS TÁMOGATÁST KAPOTT AZ ÁLLAMTÓL, MINT A VÁROS, AHOL A HOTEL VAN.

A tavaly év végén Eger amúgy kapott egy 600 milliós támogatást, de az csakis a várhoz vezető panorámalifthez köthető beruházásokra költhető.

Jövő TV