A szomszédos Tolna megyében található, ám a baranyaiak által is kedvelt egykori népszerű kirándulóhely, Csörge felújítása a nyárra befejeződik.
Erről az éljen Szekszárd pártszövetség számolt be a közösségi oldalán.
„Gemenci kirándulópark és a Sötétvölgyi gyerektábor fejlesztése mellett elsősorban a szekszárdiaknak készül a Csörge és környéke.” – kezdi a közlemény – „Rehabilitáljuk a Csörgét horgászatra, pihenésre, tájfutásra, gyalogtúrákra, kutyásoknak, hiszen akár családi, közösségi rendezvényekre is alkalmas ez a hely. A rendezvénytisztást ismét kialakítottuk, a sátor és pihenő pavilonok helyét elkészítettük. A tó körül tájfutópályát jelölünk ki. Nyárra családi és munkahelyi közösségeknek 20-30 főre bográcsozó, étkező helyeket alakítunk ki.”
A közlemény kitér arra is, hogy a város sikeresen törlesztette a korábbi városvezetés által felhalmozott VOLÁN-tartozást, van saját bevételük, illetve közvetlen Uniós forrásuk is, így nincs szükség kormányzati pénzre a projecthez.
Német sajtóhírek szerint Kölnben fontolgatják, hogy nem lehet majd alkoholt kapni a stadionban a nyári labdarúgó Európa-bajnokság idején – írja a Sportal. A magyar válogatott Svájc ellen lép majd pályára itt.
Nancy Faeser szövetségi belügyminiszter és Henriette Reker polgármester tett látogatást csütörtökön az Eb egyik helyszínéül szolgáló Kölnben.
„Szeretnénk olyan környezetet teremteni, amely biztonságos és békés találkozókat tesz lehetővé. Konkrét, magabiztos elképzeléseink vannak az ügyben. (..) Várjuk már a kölni vendégeinket, nem akarunk senkit sem vádolni, hogy erőszakos akciókat tervezne a városban. Lehetőségünk van, hogy a szurkolókat kontrolláljuk” – nyilatkozta a polgármester.
Martin Lotz rendőrparancsok tavaly a Wembleyben tett látogatást, ahol nem lehetett alkoholt fogyasztani az Anglia–Málta mérkőzésen. Ez az ötlet pedig megtetszett a hatóságoknak.
„Az alkoholtilalomról jelenleg is tárgyalunk” – hozzátette, nagy lesz a rendőri jelenlét a stadionon kívül is.
A magyar válogatott június 15-én játszik Svájc ellen Kölnben.
Ezen a napon az erdélyi magyar szervezetek Marosvásárhelyen megemlékezést és felvonulást tartanak, melyre Erdély magyarlakta településeiről érkeznek résztvevők. Több magyarországi városban szolidaritási megmozdulást szerveznek, a legnagyobbat a budapesti Hősök terén.
Keresztes László Lóránt: Az LMP támogatja a székely autonómiát
Keresztes László Lóránt országgyűlési képviselő a mai nap alkalmából közleményben emlékezett meg az eseményről.
Jog és gazdasági erő ott van, ahol autonóm regionális közösség él, béke ott van, ahol a jog érvényesül, jog pedig ott van, ahol az emberek a saját ügyeikről félelem nélkül, maguk dönthetnek.
Az LMP–Magyarország Zöld Pártja támogatja Székelyföld területi autonómiáját. A júniusi európai parlamenti választás egyik tétje, hogy olyan Európát tudjunk építeni, amely valóban segíti az őshonos nemzeti kisebbségeket, amely hajlandó és képes biztosítani az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglaltak szerint a nemzeti kisebbségeket megillető jogokat. Az LMP a megalakulása óta kiáll a külhoni magyarok jogainak biztosításáért, és minden eszközzel, nemzeti, regionális és európai szinten is igyekszik segíteni törekvéseiket.
A Székelyföld létezését szégyenteljes módon kétségbe vonó román kormányfőnek pedig üzenjük: a Székely Szabadság Napja ma is jelképezi mindazon érvényes törekvéseket, a szabadság, az önigazgatás és az autonómia jogos igényét, melyek irányadó értékül kellene, hogy szolgálják a békés fejlődést egész Európában.
Pécs: zászlókitűzés és politikai vihar
A pécsi önkormányzat még 2020-ban döntött arról, hogy a Székely Szabadság Napja alkalmából minden év március 10-én a Székely zászlót kitűzik a városházára. Magát a döntést ugyanakkor komoly viták előzték meg. Ugyanis aznap a fenti döntésen kívül 2 a határon túli magyarsággal összefüggő előterjesztés volt.
Az elsőt az akkor még ellenzéki Dr. Kóbor József terjesztette elő, ami a „Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért” elnevezésű Európai Polgári Kezdeményezés” támogatásáról szólt. A másik Csizmadia Péter nevéhez fűződött, aki a székely autonómiát támogató nyilatkozatot akart elfogadtatni. A városvezető többség azonban ezt a kettőt elutasította.
Vasárnap hajnalban sok felhő lesz felettünk, de csapadék nem valószínű. A hőmérséklet a reggeli órákban +2 és +4 fok között várható. A délkeleti szél többfelé élénkülhet meg, néhol erős lökések is lehetnek. Enyhe levegő érkezik térségünkbe. A felhőzet délelőtt szakadozni kezd.
Délután marad az erősen felhős égbolt, de csapadékra kezdetben nincs kilátás. A hőmérséklet maximuma 17 és 19 fok között alakulhat. A délkeleti szél többfelé lesz élénk, de olykor egy-egy erős lökés is várható. A kora esti óráktól nedvesebb légtömegek érik el térségünket, elszórtan kialakulhatnak záporok. A délkeleti szél élénk lesz. Éjjel nyugat felől további esőfelhők érkeznek.
A holland Max Verstappen nyerte a Formula egyes világbajnokság második futamát, így 51 ponttal vezeti a világbajnokságot csapattársa, Sergio Perez előtt.
A futam túl sok izgalmat nem hozott. A 6. körben Stroll balesete biztonsági autós fázist hozott, ahol a versenyzők többsége kiállt kerékcserére. Néhányan, akik csapaton belül hátul voltak, megpróbáltak kinn maradni, így átmenetileg Lando Norris került az élre, ám a két Red Bull őt és Hamiltont is könnyű szerrel megelőzte, amikor pedig a két brit versenyző kiállt, a 8-9. helyre csúsztak vissza.
Verstappent mögött a mexikói Sergio Perez végzett, őt a Ferrari versenyzője, Charles Leclerc követte. A Carlos Sainz helyett beugró Oliver Bearman jó futamot futva a hetedik helyen ért célba.
A mai napon hivatalosan is megkezdődött a Pécsi Kerámiaművészeti Triennálé a Zsolnay Negyedben. A nagyszabású kiállításon a magyar kerámia és porcelánművészet utóbbi éveinek értékei kerülnek bemutatásra. Fontosnak éreztük a nagy múltú Pécsi Kerámia Biennálé hagyományainak folytatását, ezután Triennálé formában, rendszeres bemutatkozási lehetőséget biztosítva az alkotók számára. A kiállítási anyag kiválasztásának egyik fő szempontja, hogy az a lehető legteljesebb és legfrissebb képet mutassa a magyar kerámia és porcelánművészetről, kifejezetten biztatva az alkotókat a széleskörű anyaghasználatra, alternatív, újszerű megoldásokra. A reprezentatív tárlatnak az M21 Galéria óriási területe biztosít nívós helyszínt.
A nyitónapon beszédet mondott Zag Gábor kulturális alpolgármester, Prof. Fusz György DLA, Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész, a Kortárs Kerámiaművészetért Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint Fekete Valéria, a Pécsi Galériák | Vizuális Művészeti Centrum vezetője. Ezt követően kerekasztal-beszélgetésre került sor a Galériában.
A kiállítás április 21-ig megtekinthető a nagyközönség számára.
Gulyás Michelle győzött szombaton az öttusázók idei első világkupaversenyén, Kairóban.
A 83 fős mezőny keddi selejtezőjében három csoportban zajlottak a küzdelmek, a magyarok közül Gulyás és Guzi Blanka jutott a legjobb 36 versenyzőt felvonultató elődöntőbe, Simon Sarolta és Bauer Blanka viszont befejezte szereplését. A szerdai körvívásban Gulyás szerepelt a legjobban, 26 győzelmet aratott és csak kilenc ellenfelétől kapott ki, Guzi viszont a mezőny végére került 10/25-ös mutatójával. Így előbbi stabil kiindulási helyzetből harcolhatta ki csütörtökön a 18-as döntőbe jutást, amit gond nélkül meg is tett, míg utóbbinak ehhez nagyon nagy bravúrra lett volna szüksége, de csoportjában 14. lett, ezzel befejezte a versenyt.
A szombati finálét az olimpiai kvótás Gulyás – aki tavaly is a legjobbnak bizonyult az egyiptomi világkupán – remek szerdai körvívásának köszönhetően az élről kezdte meg. A lovaspályán egy verőhibája volt, a bónuszvívásban megnyerte asszóját, majd a 200 méteres úszásban 2:17.44 perccel a negyedik időt érte el. Végig az élen állt, és a kombinált számot is elsőként kezdhette meg. A négy lövészettel megszakított 5×600 méteres futásban senki nem veszélyeztette győzelmét, pontosan célzott és jól futott, így nem is kellett hajráznia, nyolc másodperc előnnyel ért célba a dél-koreai Kim Szunvu előtt. Az összetett számban elég volt neki a 11:45.90 perces 11. legjobb eredmény is ahhoz, hogy különösebb nehézség nélkül megőrizze pozícióját. A harmadik helyen a brit Kerenza Bryson végzett.
A meleg és egy fél szemére vak ló is nehezítette a helyzetét
Gulyás Michelle a verseny után a nemzetközi szövetségnek úgy nyilatkozott, hogy mivel Kairóban jóval melegebb van, mint Magyarországon, nehéz volt jól futni, emiatt próbált a lövészetére koncentrálni, hogy megőrizze az előnyét és ne kelljen annyira a futásra figyelnie. Megjegyezte: kívülről könnyű versenynek tűnhetett, de valójában nagyon nehéz volt.
„A lovaglással elégedett voltam, mert nehéz lovat kaptam, amelyik az egyik szemére nem lát, emiatt egy kicsit mindig balra húzott. Nagyon oda kellett figyelnem a technikára, hogy jó ritmusban vegyük az akadályokat. A téli, kenyai edzőtáborban sokat fejlődött a futásom, tavaly eléggé gyenge voltam a fizikai számokban, örülök, hogy javultam” – mondta.
Az összegzését azzal zárta, hogy még nem a mostani az élete formája, de a legfontosabb versenyek később következnek, és úgy érzi, jó úton jár.
Ahogyan arról írtunk, Pécs polgármester-jelöltjei az elmúlt napokban egymásnak estek helyi közlekedési témában. Nemrégiben azonban Budapesten is hasonló vita alakult ki. Karácsony Gergely főpolgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, hogy meghosszabbítanák a 42-es villamosvonalat a XVIII. kerületi Havanna-lakótelepig és a Gloriett-telepig, továbbá a főváros célkitűzése, hogy minden lakótelepre el lehessen jutni kötöttpályás közösségi közlekedéssel.
Karácsony Gergely azt is elmondta, hogy a kerület polgármesterével, Szaniszló Sándorral megállapodást kötöttek arról: „a főváros és a kerület mindent megtesz” annak érdekében, hogy a 42-es villamos elérje a Havanna-lakótelepet és a Gloriett-telepet, ezáltal 40 ezer ember életét tegyék könnyebbé.
Vitézy Dávid támogatja az elképzelést…
Az Index beszámolója szerint péntek reggel Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár a Facebookon írta meg, hogy ő is támogatja a 42-es villamos meghosszabbítását a lajosmizsei vasútvonalon túlra, és a BKK-ban 2010 és 2014 között ők is dolgoztak ennek tervezésén, akkor az engedélyezési tervekig jutottak.
A volt államtitkár megjegyzi továbbá, hogy a villamos meghosszabbításának legnehezebb, legdrágább és legfontosabb eleme az, hogy a Budapest–Lajosmizse vasútvonalon hogyan vezetik át a villamost. Ezzel a helyszínnel korábban részletesen foglalkoztak, és Kispest önkormányzatával együttműködésben született is megoldásuk.
Valójában, ha a vasútfejlesztés keretében megépül a különszintű átjáró a villamos számára az Ady Endre úton, a villamoshosszabbítási beruházás fele kész is van – írja Vitézy Dávid.
…de ebből így nem lesz semmi
Szerinte ugyanakkor a lajosmizsei vasútvonal fejlesztését jelenleg a XVIII. kerület és Gyál ellenállása akadályozza, és a kerület vezetése hónapok óta hergeli Pestszentimre lakosait a vasútfejlesztés ellen, hogy tehervonatok fognak járni itt a jövőben, pedig erről nincs szó.
Vitézy Dávid felteszi a kérdést, hogy szóba került-e a vasútfejlesztés akadályozása a főpolgármester és a kerületi polgármester között, és hogy szerepel-e ez a kérdés az együttműködési megállapodásban, valamint, hogy szót emelt-e a vasútfejlesztés érdekében Karácsony Gergely.
Ugyanis, ha valaki valóban támogatja azt, hogy a 42-es villamos érjen el Havannáig, az ezt is szóvá teszi és szorgalmazza, hogy a XVIII. kerület végre álljon a lajosmizsei vasútvonal fejlesztése mögé – jegyzi meg a volt államtitkár.
Amíg a Budapest–Lajosmizse vasútvonal fejlesztése nem halad, Lázár János a kerületi ellenállásra mutogatva halogathatja ezt a fontos vasútfejlesztést is, addig a 42-es villamos meghosszabbításából sem lesz semmi, legfeljebb csak egy plüssvillamos – írja Vitézy Dávid.
Szívinfarktuson esett át Sávolt Attila, a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) szakmai igazgatója, korábbi top 100-as játékos.
Az MTSZ szombati tájékoztatása szerint a 48 éves sportembert „egy alattomosan, váratlanul érkezett szívroham döntötte le a lábáról. Hála Dr. Merkely Béla professzornak és gyors, szakszerű orvosi beavatkozásnak, Attila túljutott a kritikus időszakon. Élsportolói múltjának is köszönhetően egyre jobban van, türelemmel koncentrál a gyógyulásra, a rehabilitációra és a teljes felépülésre”.
Sávolt Attila 1995-től 11 éven át szerepelt a profi teniszben, kétszer is bejutott a harmadik fordulóba a Roland Garroson (2000, 2003), hat challenger-tornán diadalmaskodott, és 2002 áprilisában a 68. helyen állt a világranglistán.
Sokáig nem jártam az Alice’s Cake cukrászdában, kicsit meglepő módon, mert egyébként közel lakok hozzá. Ugyanakkor az ember sokszor a bejáratott helyeit nem szívesen hagyja ott az ismeretlen kedvéért, így közeli helyek is kieshetnek a képből. A fordulópontot nálam a februári Pepita Kvíz jelentette, ahol beugróként voltam jelen és a csapat, amiben játszottam, dobogós lett. A nyeremény része volt egy 20%-os kupon a cukrászdába, amit én kaptam meg. És egy családi ebédnél úgy döntöttünk, ideje felhasználni!
Őszintén sajnálom, hogy végül édesapám vásárolta meg, így a kínálatot nem láttam, de apám szerint elég bőséges és a mentes termékek is szép számban jelen vannak (édesanyám cukorbetegsége miatt nálunk ez mindig szempont). Azóta már másodszor is vásároltunk onnan, azt már „normális” áron, ami sejteti, hogy az első alkalommal elégedettek voltunk. Írok azokról a süteményekről, amiket a két alkalommal kóstoltam. Sajnálom, hogy csak néhányról készítettem fotókat, de elhihetitek, hogy a többi is látványos volt.
Legelőször a franciakrémesüket kóstoltam meg, ami már szemre is gyönyörű volt, a krémje legalábbis nagyon szép, erőteljes színű. És szerencsére ízében sem maradt el, hozta a hagyományos franciakrémesek ízét, ahogy a tetején lévő karamella is. Ezeknél a nagyon hagyományos süteményeknél nagy világmegváltást sosem várok, de amit kell, azt remekül hozta ez a desszert.
Egy islert is kóstoltam, szintén nagyon jó. A tésztája kifejezetten kellemes, a csokoládé is jó, és a benne lévő lekvár íze is, bár engem picit zavart, amikor egy egész magra haraptam, annak elég fanyar íze volt, de ezt leszámítva teljesen oké.
Kóstoltam egy puncsos szeletet is. A piskótája édes, laza, nagyon ízletes, a benne lévő töltelék is hozz azt a valódi puncsos íz, nem csak puncsaromás krémet éreztem a számban. A tetején lévő fondán picit lefolyt, amikor oldalra fektettem, de ízeiben az is remek.
Összességében nálam a hagyományos édességek is bőven hozzák azt a szintet, amit elvárok. De az igazi pozitív meglepetés a mentes sütemény volt. Egy csokoládés-málnás tortaszeletet kóstoltam meg először, egy erdei gyümölcsöset másodszor. Mind a két krém nagyon könnyed, kellemes, szinte már azt mondanám, hogy nyári krém volt, olyan üdítő hatása volt, viszont e mellett jó ízű, és egyáltalán nem éreztem, hogy habosítva lenne. A csokis piskóta meg ugyanazt a laza szerkezetet és kellemes ízt hozta, amit a hagyományosok. Nem tudom miből készült, de talán életemben most mondtam először azt egy mentes süteményre, hogy ha nem tudnám, hogy ez egy tej- és gluténmentes étel, akkor magamtól nem jöttem volna rá. Ez pedig nálam elég nagy szó.
Őszintén szólva, az árakról nem tudok mit mondani, mert mint mondtam, édesapám vásárolt, de azt mondta, hogy nem drágább, mint a jobb minőségű belvárosi cukrászdák (és ezt a weboldal árai alapján én is így gondolom). A sütemények mérete pedig abszolute normál adag, egy ebéd utáni desszertnek egy szelet, nagyobb étvágyúaknak kettő – bőven elég. A kóstolások után bátran merem ajánlani a helyet, mind a választék, mind a minőség, mind a mennyiség nagyon korrekt.