Kezdőlap Blog Oldal 951

Lottózókat vert át két férfi, vádat emeltek ellenük

0

A Kecskeméti Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás miatt vádat emelt két férfival szemben. Akik szerte az országban lottózókba betelefonálva az alkalmazottakat a főnökre hivatkozva rávették arra, hogy a tét azonnali, személyes kifizetése nélkül vegyenek fel számukra fogadást. De a téteket utóbb nem rendezték, céljuk kizárólag a nyeremények megszerzése volt – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

    A vád szerint a hatvani és a székesfehérvári férfiak 2022 nyarán elhatározták, hogy trükkös csalással tesznek szert rendszeres jövedelemre.
    Közös ötletük alapján 2022 nyarán véletlenszerűen kiválasztott lottózókat telefonon felhívtak, és arra hivatkozva, hogy „a főnökkel meg van beszélve”, „ismerik a főnököt” illetve „törzsvásárlók”, rávették az alkalmazottat arra, hogy az általuk kért értékben fogadásokat vegyen fel anélkül, hogy annak tétjét kifizették volna.
    A vádlottak valótlanul azt ígérték, hogy rövidesen megjelennek a lottózóban a szelvények rendezése érdekében. De csak nyertes szelvény esetén mentek a lottózóba, hogy a tét közel négyszeresét jelentő nyereményt felvegyék. Ez még úgy is megérte nekik, hogy ekkor a tétet utólag kénytelenek voltak kifizetni.
    Közel két hónap alatt 12 lottózót sikerült a fenti módszerrel megkárosítaniuk. A kár jellemzően néhány százezer forint volt, több esetben azonban az egymillió forintot is meghaladta.
    Az ügyészség a férfiakat üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja. Ezért velük szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza, bűnösségükről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni – áll a közleményben.

Korábban írtunk róla, hogy több mint ötszáz sorsjegyet kapart le tavaly egy somogyi lottózóban dolgozó nő abban bízva, hogy megoldódnak majd az anyagi nehézségei. A Fonyódi Járási Ügyészség a lapnak küldött közlemény szerint nagyobb értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás miatt állítja bíróság elé a dolgozót.

forrás: mti

Lemondanak a Magyar Kétfarkú Kutyapárt társelnökei

Kovács Gergely és Döme Zsuzsanna lemondanak a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöki posztjairól

Kovács Gergely és Döme Zsuzsanna (Suzi) lemondanak a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöki posztjairól, tudta meg a Telex, ezt pedig Kovács Gergely is megerősítette nekik.

A lemondás akörül történt, hogy Kovács bejelentette, nem indul a XII. kerületben az önkormányzati választáson polgármesterjelöltként, azért mert a párt többsége nem támogatta az előválasztást. „Lett volna egy tök jó lehetőség rá, hogy én polgármester legyek, és kutyapártos legyen a testületben a fele képviselő, ez részben előválasztáson dőlt volna el, ami szerintem simán nyerhető lett volna. Sajnos ezt a kutyapárt többsége nem támogatta” – írta.

A Magyar Kétfarkú Kutyapártot 2006-ban alapították és 2014-ben bejegyezték pártként. Kovács Gergely az elejétől már az elnöke volt. Ő erről az időszakról úgy nyilatkozott, szerinte a Kutyapártot nagyjából 2016 óta már nem lehet viccpártnak nevezni. Ugyanis akkor „nyitották ki a pártot, hogy jöjjön, aki akar”. A pártnak körülbelül hetven tagja van, és jelentkezett hozzájuk 8000 passzivista, akiknek körülbelül a háromnegyede vált be.

Korábban is írtunk már a pártról akkor, amikor lemondott Lévai Zoltán, Budapest XVIII. kerületének Fideszes képviselője. Ez azért történt, mert bebizonyosodott, hogy pénzt ajánlott az MKKP egy jelöltjének, hogy elinduljon a választáson. Erről akkor a Fidesz szűkszavú közleményben tájékoztatott csupán.

forrás: telex

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra verte az élettársát

0

Vádat emeltek egy szegedi a férfivel szemben, aki 2022-ben ittasan olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy az asszony a helyszínen belehalt sérüléseibe – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

    Szanka Ferenc közölte, a letartóztatásban levő férfit halált okozó testi sértés bűntettével vádolják.
    Az élettársak közösen italoztak 2022. október 18-án szegedi lakásukban. A vádirat szerint kora estére mindketten erősen ittas állapotba kerültek. A férfi ekkor a védekezésre alig képes nőt többször megütötte, megrugdosta és megtaposta. A sértett a bántalmazások miatt eszméletét vesztette. Ezt látva a vádlott mentőt hívott, és megkísérelte a nőt újra éleszteni, de ezzel is csak újabb sérüléseket okozott.
    A bántalmazás okozta sérülések miatt az asszony a helyszínen meghalt – tudatta a főügyészhelyettes

forrás: mti

További hírek itt!

Megszűnik a nagy hőingás hétfőn

Hétfőn a hajnali órákban nyugat felől több hullámban érkeznek záporok a térségbe. Néhol jelenős mennyiségű csapadék várható a délelőtt folyamán. A déli szél kezdetben élénk lesz, majd fokozatosan mérséklődik. A hajnali minimumok 10 és 12 fok között alakulhatnak, de a szél és a kevés napsütés miatt ennél hidegebbnek fogjuk érezni.

A délután első felében még számíthatunk némi záporra, majd kelet felé szakadozni kezd a felhőzet, és egyre nagyobb területen süt ki a nap. A hőmérséklet maximuma a reggeli értékekhez képest alig változik, a maximumok 13 és 15 fok között alakulhatnak. A változó irányú szél mérsékelt lesz. Este tovább szakadozik a felhőzet, a hőmérséklet pedig 5 fok közelébe csökken.

Forrás: MeteoMecsek

Új, Pécsről szóló fideszközeli Youtube-csatorna jelenik meg?

0

Nemrégiben megjelent a Youtubeon egy Pécsi Sztorik nevű csatorna. Jelenleg összesen 3 követője van, ám valószínűleg ez a szám rövid időn belül jelentősen fog emelkedni.

„A Fővároson kívül is vannak izgalmas sztorik, hiszen az elmúlt években számos olyan ügy bontakozott kis Pécsett, amivel nem foglalkozott eleget az országos média. Mi most arra vállalkoztunk, hogy utánajárjunk és bemutassuk a legérdekesebbeket!”

Ez alapján azt is gondolhatnánk, hogy egy érdekes és tartalmas csatornát fogunk kapni. Csakhogy aki az első videóban bejelentkezett, az nem más, mint Móna Márk. Aki pedig ismeri a munkásságát, az tudja, hogy ő a Hír TV-s Célpont című műsor szerkesztője, de a csatorna más műsoraiban is feltűnt már. Nemrégiben ugyan elköszönt a Hír Televíziótól, ám még februárban a közösségi oldalára az alábbiakat írta:

„Most februárban egy korszak lezárult az életemben, itt az ideje, hogy új kihívások után nézzek. A politikai közösségem a továbbiakban is számíthat rám.”

Ez alapján jogosan merül fel a kérdés: vajon egy valóban objektív oldallal találkozhatunk vagy egy újabb propaganda-csatornával? A jövő majd eldönti…

Marozsán ismét győzött, jöhet Alcaraz

0

A világranglistán 58. Marozsánra – aki az előző körben a 24. kiemelt chilei Nicolás Jarryt búcsúztatta – a 32 között Thiago Seyboth Wild (65.) várt. A brazil ellenfél a selejtezőből érkezett, így már négy mérkőzést nyert, és legutóbb a 15. kiemelt Karen Hacsanovot verte meg.  E mellett tavaly egy alkalommal Medvedevet is legyőzte, idén az Australian Openen meg csak döntő szett Tie Breakben szenvedett vereséget Rubljev ellen. Szóval nem ígérkezett könnyű meccsnek.

Ehhez képest elég könnyű győzelmet aratott. Az első szettben 2-2-ig volt szoros, utána Fábián egy 4-0-ás szériával 6-2-re elvitte a szettet. A folytatásban is Marozsán volt hatékonyabb, és agresszivitását jelezte, hogy közvetlenül az alapvonalnál fogadott – ellenfele méterekkel hátrébb –, miközben a szervái érinthetetlennel bizonyultak.

A második szett gyakorlatilag lemásolta az elsőt: 2-2-ig egyenlő, aztán 4 győztes játszma, 6-2.  

Ezzel Marozsán a 2023-as római és sanghaji verseny után harmadszor jutott a legjobb 16 közé 1000-es tornán. Ahol a következő ellenfele nem más, mint a világranglista második helyén álló Carlos Alcaraz, akit tavaly a római tornán óriási meglepetésre legyőzött. Így biztos, hogy a spanyol is vissza akar neki vágni.

Hamis vallomásra próbálta rábírni az egyik áldozatot K. Endre

K. Endre, a kegyelmi ügy főszereplője hamis vallomásra akarta rávenni a bicskei gyermekotthon egyik molesztált áldozatát, ez derül ki az RTL Házon kívül exkluzív riportjából. 

„Néhány héttel ezelőtt egyszer csak anyukám mondta, hogy K. Endre keres telefonon, mert találkozni szeretne velem” – mesélte a most 21 éves fiú, aki épp a hajléktalanszállón élő édesanyjánál volt látogatóban.

Azonnal találkozni akart vele, és a fiú csodálkozott is, mert mint kiderült, K. Endre a szálló elől hívta. A találkozó rövid volt: K. Endre azt szerette volna, ha a fiú felmond néhány rövid szöveget a telefonjára, amik azt igazolják, hogy a volt igazgatóhelyettest ártatlanul ítélték börtönbüntetésre. 

„Lementem hozzá, találkoztunk, vett nekünk enni, anyukámnak cigit, adott hatezer forintot, pénzt, segített, beszélgettünk, csináltam neki két videót az ártatlanságára” – mesélte a fiú a Házon kívülnek, hozzátéve, hogy mivel szerfüggő, akkor is tudatmódosító szerek hatása alatt volt.

„K. Endre elmondta, hogy mit kéne mondanom. Én fogtam a kezembe a telefont, és úgy mondtam el. Azért, hogy neki az ártatlansága fennmaradjon, és hogy ne kerüljön bajba” – idézte fel a történteket.

Később, február végén újra kereste a kegyelemben részesült igazgató-helyettes a fiút, hogy valamit változtatni kéne a felvételeken. A február végi találkozó azonban nem úgy sikerült, ahogy K. Endre szerette volna. „Én már azt a videót sem szeretném igazából” – mondta neki a fiú, és azt kérte, hogy töröljék K. Endre telefonjáról a néhány nappal korábban készült felvételeket.

K. Endre a videókkal kapcsolatban az alábbiakat mondta: 

Én kitöröltem, hogy ügyvéd kezd-e valamit, vagy nem, nem tudom, de mondom, idáig nincs olyan politikai helyzet.

A Házon Kívül teljes anyaga itt tekinthető meg.

Az egyik legjobban kereső állami tisztviselő Varga Judit új párja

A Blikk nemrégiben arról számolt be, hogy Varga Judit egy társaságban töltötte az időt Windisch Lászlóval, az Állami Számvevőszék elnökével. Windisch Lászlót és Varga Juditot a W Budapest ötcsillagos szálloda bárjában fényképezte le a 444 egy olvasója. A férfi és Varga Judit kéz a kézben társalogtak egy társaságban.

A negyvenhárom esztendős egykori tárcavezető negyvenhat éves hódolója ritkán szerepel a nyilvánosság előtt, ám jelenleg ő az ország legjobban kereső állami tisztviselője. A fizetése jelenleg megközelíti a bruttó 6,2 millió forintot, ám ez idén tovább emelkedik, hiszen a bérét mindig az előző évi átlagkereset tizenkétszeresében határozzák meg. Nemrégiben ugyanakkor az ellenzéki támadások kereszttüzébe került ő is, amikor arra a kérdésre, hogy a CÖF és a Megafon esetén miért nem merült fel a tiltott pártfinanszírozás, azt a választ adta, hogy azért, mert érintett szervek letagadták a kormánnyal való együttműködés.

Varga Judit korábban elvált férjétől, Magyar Pétertől, aki mostanában arról ismert, hogy minden eddiginél kritikusabb hangú posztokban ostorozza a kormányt. Magyar a volt felesége visszavonulásakor kiállt Varga mellett.

A Blikk megkérdezte az épp pártalapításon dolgozó Magyar Pétert, mit szól a most megjelent fotóhoz, melyen volt felesége és az ÁSZ elnöke látható, tudott-e esetleg a kapcsolatukról. Azt a választ adta, hogy tud róla, ez már régi sztori.

Adathalász támadási kísérlet a Laser Corner oldalán – hogyan ismerhető fel?

0

Nemrégiben a Laser Corner oldalára felkerült egy nyereményjáték. Klasszikus dolog, aki bizonyos határidőn belül kommentel, megjelöli ismerősét, az részt vesz egy sorsoláson, ahol ingyenjegy kerül kiosztásra. Szoktam ilyenekkel próbálkozni, egy kedves ismerősömmel meg is jelöltük egymást, hogy mi együtt szívesen elmennénk, ha nyerünk. Ez eddig rendben van.

Egy órával később kaptam egy választ az üzenetemre, hogy a győztesek között vagyok és nem kell mást tennem a nyereményért, minthogy regisztrálok az oldalukon. Erre viszont összesen 3 órám van, különben a nyeremény elvész. Első pillanatban örültem, de rögtön utána bekapcsolt a vészjelzés. Itt valami nem stimmel. Miért kellene 3 órán belül regisztrálnom egy nyeremény átvételéhez? Miért nem ír rám egyszerűen privátban az oldal, ahol kér egy e-mail címet és küldi a jegyet? Ráadásul elvileg március 14-én van a sorsolás! Most meg csak tizedike van!

Azonnal rájöttem, hogy itt egy kamuról van szó, de nem én kaptam meg egyedül az üzenetet, ezért is tartottam fontosnak, hogy írjak erről pár sort. Mik voltak itt a gyanús jelek?

Egy másolási kísérlet volt

Egy ismerősömnek, akit figyelmeztettem, az első gondolata az volt, hogy feltörhették a Laser Corner oldalát. Valójában nem ez történt. Egyszerűen megpróbálta egy másik FB oldal lemásolni a Laser Corner oldalát. Nézzük csak meg azt az oldalt, aki választ írt nekem:

És nézzünk rá az eredeti oldalra!

Látható, ügyesen lemásolták a nevet és a képet, de maga a kitöltés hiányos, és ami a legfeltűnőbb különbség: a követők száma. Nyilván egy évek óta működő szolgáltató központnak nem 0 követője van. Abban is biztos vagyok, hogy ha rákattintok az oldalra, újabb hibákat találok, de ennyi elég.

A kamuoldalon is vannak gyanús jelek

Mivel elég jó védelme van a gépemnek, azért rá mertem ugrani arra az oldalra, amit bedobott.

Egyébként magában az üzenetben is voltak hibák. Bár aránylag jól használta a magyar nyelvet, nyilvánvaló volt, hogy valamilyen fordító programot használnak, hiszen olyan kifejezések voltak benne megtalálhatók, mint hogy „a nyertest elveszítjük”, ha nem regisztrálunk, ami azért eléggé magyartalan és egy a nyelvünket anyanyelvi szinten használó ember ilyen hibákat nem követ el. De vannak más hibák, amikből észre lehet venni, hogy valami nem oké:

  1. Maga az oldal egy .net végződésű tartomány, aminek domain neve nem a laser cornernél zárul le. Ez önmagában gyanús.
  2. A szöveg hitelkártya adatot kér. HITELKÁRTYA-ADATOT SOHA, SENKI NEM KÉR NYEREMÉNYJÁTÉKBAN! Nem is indokolt, hiszen a nyeremény egy ingyenes szolgáltatás.
  3. A 30 perces regisztráció várakozás – teljesen életszerűtlen a mai technika mellett. A 30 perc nyilván azt a célt szolgálja, hogy addig szépen leemeljék a hitelkártyáról a pénzt.

Jeleztem az oldal felé a problémát, és remélem hamar tesznek ellene. De azt is remélem, hogy ezzel az írással is tudtam segíteni. Ne hagyják magukat átverni vagy megkárosítani! Fenti hibák a legtöbb adathalász-, illetve csaló oldalon fenn vannak, ha az ember óvatos, el tudja kerülni őket!

Sulyok Tamás: a jogállamot kívánom képviselni

Sulyok Tamás államfő a beiktatása alkalmából tartott ünnepi beszédében vasárnap egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy az alaptörvényben meghatározott jogkörben a jogállamot kívánja képviselni. Azt is kiemelte, számára minden hatalom csak a jog keretei között értelmezhető.

A köztársasági elnök megjegyezte, személyiségéből adódóan képtelen hajlékony értelmezési keretű vagy érdekalapon változó jelentésű fogalmi kerettel operálni. A jogállam fogalmát annak eredeti jelentése szerint csak úgy használja, hogy az állam működésének egésze a jognak van alávetve. 

„Feladatom és szolgálatom mostantól más, mint amit eddig végeztem. De az alapértékek ugyanazok, mint amikhez eddig is hűen, határozottan tartottam magam. Köztársasági elnökként is az alaptörvény munkám sarokpontja, kerete és mércéje” – fogalmazott Sulyok Tamás. Hozzátette: az alaptörvény pontosan fogalmaz. A köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.

Ez az egység az, amit nem lehet és nem is enged megbontani és ez a működési forma az, amelynek keretei között értelmezi a szolgálatát és melynek határait következetesen fogja őrizni és nem engedi átlépni – rögzítette.