Szombat hajnalban átmenetileg elvékonyodhat a felhőzet, majd dél felől újból beborul az ég.
A hajnali minimumok 0 és +4 fok között alakulhatnak, gyenge fagy főleg a völgyekben fordulhat elő. A délelőtti órákban marad a felhős idő, de csapadék nem várható. A délkeleti szél többfelé megélénkül, olykor meg is erősödik.
A déli órákra a hőmérséklet meghaladja a 12 fokot.
Délután is sok felhő lehet felettünk, és elszórtan gyenge eső előfordulhat. A délkeleti szél élénk lesz.
A hőmérséklet maximuma 13 és 15 fok között alakulhat.
Este kissé szakadozhat a felhőzet, de jobbára marad a ború. A hőmérséklet 5 fok közelébe hűl. – ígéri a mai szombatra a Meteo Mecsek.
Abahir.huoldalon folyamatosan talál friss híreket, információkat Baranyáról is.
Fáért indult csütörtök reggel, mikor egy falubeli autó állt meg mellette és az abból előpattanó férfiak összeverték, majd megkötözték, és két órán át kínozták, állítja egy jászkarajenői férfi. Az RTL Híradójának arról beszélt az áldozat, hogy boxerrel és kalapáccsal ütötték, autó után kötötték és úgy húzták a földúton, majd harapófogóval húzták ki a fogait. Végül bedobták egy kútba, amiből nagy nehezen tudott csak kimászni. – írja mai cikkében a 444.hu
A brutális bántalmazáson átesett férfi szerint egy régebbi biciklilopás miatt akartak rajta bosszút állni, amit állítása szerint nem is ő lopott el, mert a kerékpárt nem ő vitte el.
A szadista bűncselekménnyel a rendőrség jelenleg egy 52 éves helyi gazdát gyanúsít, rá gyanakodnak ugyanis a férfi brutális verésével kapcsolatban. A gyanúsított a rendőrségi kihallgatásán egyelőre tagadott, de őrizetbe vették.
A 444.hu brutális bűncselekményről szóló írását IDE kattintva olvashatja.
Sajnos az eset nem egyedi, és szörnyű, hogy kisgyermekeket is érhet brutális bántalmazás, ahogy arról a bahir.hu is beszámolt egyik mai írásában.
Félholtra verhettek egy nevelőszülőknél élő kétéves kisfiút Hajdúhadházán, a gyermeket újra kellett éleszteni, majd mentőhelikopterrel szállították kórházba. A rendőrség szerint is bántalmazhatták a gyereket. – írja mai cikkében a kekvillogo.hu
A Kékvillogó értesülései szerint válságos állapotban van az a kisgyermek, akit mentőhelikopterrel szállítottak Debrecenbe.
A kétéves hajdúhadházi kisfiúra életveszélyes állapotban találtak rá, és a hatóságok érkezésekor már sem pulzusa, sem keringése nem volt, majd miután újraélesztették, azonnal Debrecenbe szállították azt a kétéves gyermeket, akinek több súlyos sérülése is volt.
A kórházba szállított kisfiúról kiderült, hogy csak a nyáron kerülhetett a családhoz, amire az egyik szomszéd elmondásából következtettek, mert ő ugyanis csak a múlt nyáron látta először a nevelőanyát, ahogy az egy gyermeket tol babakocsiban. Az információkat adó szomszéd elmondása szerint, nagyon meglepődött azon, hogy a pár esetleg súlyos sérüléseket okozhatott, illetve megverhette a gyereket.
A TV2-nek a rendőrség azt írta: a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt rendelt el nyomozást.
A bahir.hu oldalán folyamatosan olvashat friss, aktuális közéleti híreket, információkat.
Tűzeset történt ma délután Komlón, ahol kigyulladt egy autó. – olvasható a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalos oldalának közleményében.
A tűzoltók a Mecsekjánosi pusztához vonultak ki.
Kigyulladt egy személyautó motortere Komlón, a Mecsekjánosi pusztán. A komlói hivatásos tűzoltók egy vízsugárral eloltották a lángokat. Az egység jelenleg az utómunkálatokat végzi.
Forrás: baranya.katasztrofavedelem.hu
Fotónk illusztráció!
A bahir.hu oldalán folyamatosan talál friss baranyai híreket, információkat.
Néhány jó tanács tűz esetén az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól!
Menekülési lehetőségek:
Családunkkal nézzük meg közösen, tűz esetén merre tudunk a leggyorsabban a szabadba menekülni a házunk (lakásunk) egyes helyiségeiből.
Gyakoroljuk a menekülést.
Ellenőrizzük, hogy minden nyílászáró nyitható, nincsen-e beszögelve, beragadva. A biztonsági rácsok nyithatók-e belülről. A fixen rögzített fémrácsok megakadályozhatják a menekülést.
Tanítsuk meg a családunk minden tagjának, hogy tűz esetén a padló közelében (leguggolva, négykézláb) közlekedjünk, mert itt biztonságosabb. A füst és a hő felfelé száll.
Ne pakoljunk semmit a folyosókra, lépcsőkre, kiürítési útvonalakra. Baj esetén a tárgyak akadályozhatják a gyors és biztonságos menekülést.
Tűzveszélyes anyagok:
Zárt térben soha ne használjunk benzint, gázolajat vagy hasonló gyúlékony folyadékot.
A tűzveszélyes anyagokat csak jól szellőztetett helyen tároljuk, hőtermelő berendezésektől távol.
Soha ne dohányozzunk, ne használjunk nyílt lángot, ha éghető folyadékkal dolgozunk.
Használat után nyílt téren elhelyezett fémedénybe dobjuk azokat a rongyokat, amelyeket tűzveszélyes folyadékkal itattunk át.
Hőtermelő készülékek:
Legyünk óvatosak és körültekintőek, amikor nyílt lánggal üzemelő fűtő, melegítő vagy főzőkészüléket használunk.
Csak engedélyezett típusú, kifogástalan műszaki állapotú tüzelő- és fűtőberendezést szabad használni.
Ellenőriztessük rendszeresen szakemberrel a tűzveszélyes folyadékkal (olajjal) üzemelő fűtőkészüléket. A berendezéstől távol tároljuk az üzemanyagot, utántöltését csak kihűlt állapotában végezzük.
Fával, szénnel üzemelő berendezés közelébe éghető anyagot ne pakoljunk, a kipattanó szikra felfogására fémből készült szerkezetet használjunk. A koromzsák és a tisztító ajtót állandóan tartsuk zárt állapotban. A tisztítását csak lehűlt állapotában végezzük. A hamut és a salakot teljesen lehűtött állapotban ürítsük fémkonténerbe. A kémény használaton kívüli bekötő és tisztító nyílását nem éghető anyaggal hézagmentesen lezárva kell tartani.
A szilárd tüzelőanyag-üzemelésű tüzelő- és fűtőberendezést csak szilárd tüzelő- vagy engedélyezett begyújtó anyaggal gyújtsuk be, és üzemeltessük.
Gázzal üzemelő készülékeinket évente szakemberrel ellenőriztessük.
A kémények ellenőrzése is szakember által évente ajánlott.
Tartsunk távol minden berendezési tárgyat a fűtőtesteinktől és a hozzá kapcsolódó füstelvezető csövektől.
Gyufa és a dohányzás:
Tűzgyújtó eszközeinket (gyufa, öngyújtó, gázgyújtó stb.) tartsuk elzárva, gyermekek által el nem érhető helyen.
Ne dohányozzunk ágyban, ha betegek vagy álmosak vagyunk. Mély, nem éghető anyagú hamutartót használjunk. A cigaretta vagy a szivarvéget eldobás előtt vízzel öblítsük le.
Elektromos készülékek:
Villanyszerelővel rendszeresen ellenőriztessük az elektromos készülékeinket (lakóépületben kilencévente). Túlmelegedés, rendellenes működés, furcsa égésre utaló szag esetén azonnal válasszuk le a hálózatról (húzzuk ki a konnektorból).
A kismegszakítókat, biztosítókat csak szakemberrel cseréltessünk, javíttassunk.
Használat előtt szemrevételezéssel ellenőrizzük az elektromos berendezéseinket, a csatlakozókat és a vezetékeket nézzük meg, nincs-e eltörve, megrepedve.
Ne terheljük túl a hosszabbítókat, elosztókat. Lehetőleg földelt eszközöket használjunk.
Elektromos fűtőkészüléket soha ne takarjunk le, ne tegyük közel bútorainkhoz, éghető anyagból készült tárgyainkhoz.
Ne érintsük vizes kézzel, és ne használjuk nedves környezetben elektromos berendezéseinket (kivéve a megfelelő védelemmel ellátott eszközöket).
Ne hagyjunk bekapcsolva elektromos készüléket, ha eltávozunk otthonról (teljesen kapcsoljuk ki a TV-t, videót stb., ne hagyjuk készenléti üzemmódban sem).
A közmédia több csatornája is élő adásban közvetíti Sulyok Tamás ünnepélyes köztársasági elnöki beiktatását. A ceremónia az M1-en és a Dunán, valamint a Kossuth rádión követhető – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint Sulyok Tamás köztársasági elnök március 5-én lépett hivatalba, beiktatási ceremóniáját március 10-én, vasárnap délután tartják.
A Szent György téri ünnepséget élőben közvetíti 14 órától az M1 aktuális csatorna, a Duna és a Kossuth rádió – jelezték.
A tájékoztatás szerint a ceremónia a díszzászlóalj és a gróf Nádasdy Ferenc huszárosztály katonai tiszteletadásával kezdődik, majd a történelmi zászlók bevonulása és a történelmi egyházak áldása után Sulyok Tamás köztársasági elnök ünnepi beszédével zárul.
A beiktatási ünnepségben közreműködik Kubik Anna színművész, Kacsó Hanga népdalénekes, valamint a Budapesti Ügyvédi Kamara Próká-Torok kórusa – tették hozzá.
Mint írták, a közvetítés előtt 13.50-től az M1-en és a Dunán Imre Balázs, a közmédia műsorvezetője ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogásszal beszélget, a Kossuth rádióban Ujhelyi Zoltán vendége Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója lesz. Az élő adás után 15 órától folytatódik mindkét stúdióbeszélgetés – áll a közleményben.
Forrás: mti.hu
Sulyok Tamás köztársasági elnökké választásáról a bahir.hu oldalán is olvashattak.
Jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem kísérlete és kábítószer birtoklása miatt jogerősen hat és nyolc év közötti fegyházbüntetéssel sújtott a Pécsi Ítélőtábla pénteken három dílert, amiért 2021 nyarán droggal próbáltak kereskedni.
A táblabíróság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy az elsőrendű és a másodrendű vádlottak gyermekkori barátok voltak és 2021-ben mindketten gépjárművek adás-vételével foglalkoztak. Mindketten kábítószer-fogyasztók voltak és évek óta kapcsolatban álltak a harmadrendű vádlottal, aki kábítószert árult.
Miután 2021 augusztusában a harmadrendű vádlott korábbi beszerzési forrása megszűnt, az elsőrendű vádlott felajánlotta, hogy nagyobb mennyiségű amfetamint szerez neki.
Néhány napon belül vitt neki mintát, majd megegyeztek abban, hogy az elsőrendű vádlott 2 kilogramm speedet szerez be és értékesíti azt a harmadrendű vádlottnak 1,5 millió forintért.
A két autónepper ismeretlen helyen és ismeretlen személytől megvásárolta a kábítószert, majd előre egyeztetett helyszínen találkoztak a harmadrendű vádlottal, hogy azt értékesítsék neki.
A vádlottak tevékenységét a nyomozóhatóság rejtett figyelés keretében felügyelte és a rendőrök ekkor ütöttek rajta a vádlottakon, majd a náluk lévő amfetamint és kannabiszt lefoglalták. A lefoglalt speed hatóanyag tartalma a jelentős mennyiség alsó határának mintegy 28,5-szerese volt.
A Zalaegerszegi Törvényszék első fokon az elsőrendű vádlottat jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem kísérlete és kábítószer birtoklása miatt 6 év 6 hónap, a másodrendű vádlottat bűnsegédként jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem kísérletében és kábítószer birtoklása miatt 6 év, a harmadrendű vádlottal szemben jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem kísérlete, kábítószer birtoklása és eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt 8 év fegyházbüntetésre ítélte.
A vádlottak legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsáthatók feltételes szabadságra.
Az ítélet ellen bejelentett védelmi fellebbezések folytán másodfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla a korábbi ítéletet megalapozottnak találta és helybenhagyta.
Az ítélet jogerős.
Forrás: mti.hu
A bahir.hu oldalon folyamatosan értesülhet a legfrissebb hírekről, információkról.
Már 2023 közepén kikerült az eladó-felirat az egykori pécsi Akvárium-Terrárium falára, de az épület úgy tűnik, hogy az óta sem találta meg a tulajdonosát, hiszen 2024. márciusában egy újabb online liciteljárásra, idén kicsit olcsóbb áron, hirdette meg a pécsi belvárosi ingatlant a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt.
A 902 négyzetméteres, felújítandó üzlethelyiségként nyilvántartott ingatlan tehát még várja a gondos gazdáját.
A Pécs történelmi belvárosában, a Munkácsy Mihály utcában található, egykori pécsi Akvárium-Terrárium épületének kikiáltási ára: 80 millió forint + ÁFA.
Ajánlattételi biztosíték befizetésének határideje: 2024.március 11. 12 óra
Licit időpontja: 2024.március 13. 15 óra
A liciten történő részvétel feltétele a továbbiakban, hogy a jelentkezőnek nem állhat fenn Pécsi Vagyonhasznosító Zrt.-vel szemben semmilyen jogcímen tartozása, valamint pécsi székhelyű gazdasági társaság jelentkező esetén a lent olvasható elérhetőségek valamelyikére az ajánlattételi biztosíték megfizetésének határidejéig megküldi PMJV Adóügyi Osztályának 30 napnál nem régebbi igazolását arról, hogy nincs helyi adótartozása (vagy szerepel a köztartozásmentes adózók adatbázisban).
Az egykori Akvárium-Terrárium épülete már jó pár éve, úgy körülbelül kilenc éve, áll üresen. Azok után vált megüresedetté, hogy megnyitották a felújított Pécsi Állatkertet, hiszen onnantól a PécsZOO ad helyet a hüllőknek, kétéltűeknek és a tengeri állatoknak.
Az egykori pécsi Akvárium-Terrárium viszont az elmúlt évek alatt nem kapott a várostól új funkciót, és már az is biztos, hogy a városnak és a vagyonhasznosítónak sem lesz módja az épületet átalakítani vagy éppen felújítani, illetve új funkciót adni neki. Vajon most találja meg a tulajdonosát, hogy egy kicsit olcsóbb lett a kikiáltási ára, vagy megvárják amíg tovább értéktelenedik az épület?
A bahir.huoldalán 2023-ban is olvashattak a patinás, belvárosi ingatlan megkísérelt értékesítéséről.
Nemrég nyílt meg a teljes átalakuláson átesett állandó kiállítás a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeumban. A megújulás eredményeképp új, interaktív elemek színesítik a tárlatot. Az átalakulás hírére többen különleges, eddig nem látható tárgyakat ajánlottak fel a múzeumnak, amelyek ezen túl a nagyközönség számára is megtekinthetőek lesznek.
Ahogy a mohácsi kiállítás újragondolása és átépítése megkezdődött, úgy indult meg egy fokozott érdeklődés a múzeum gyűjteménye, gyűjteményezési módszere iránt. Ennek eredményeként számos egyedi és korábban a múzeum gyűjteményében nem fellelhető műtárggyal gazdagodott a déli szláv bázisintézmény.
Az állandó kiállításunk megújítása során többen érdeklődtek, hogy a birtokukban lévőrégi tárgyakat befogadjuk-e. Körülnéztek a padláson, háztartásban, vagy számot vetettek összegyűjtött tárgyaikkal, és a helytörténetileg érdekes darabokat behoztákmúzeumunkba. – meséli a történetet Dr. Hasanovic-Kolutácz Andrea, igazgató. – Ennek köszönhetően több olyan értékes tárggyal gazdagodott gyűjteményünk, amelyeket ki isállítottunk, hogy a helyi történelemről és szokásokról minél részletesebb képet mutathassunk a látogatóknak.
Így került a múzeum gyűjteményébe egy levente vándorzászló 1925-ből, abból az évből, amikor az intézmény múzeummá alakult; egy római katolikus papi miseruha; és egy egyleti kürt. Több tárggyal bővült a múzeum sváb gyűjteménye is: házi textíliák, ágyterítők, eredeti pacsker gazdagítják a kiállítást. Különlegességként a mohácsiak számára eddig kevésbé ismert bő ujjú, sokac férfiing is immáron megtekinthető. Az új szerzemények amellett, hogy helyet kaptak a kiállításban azt is jelzik, hogy a múzeum alapfeladatát is végzi: gyűjt, rendszerez, közzétesz. A megújuló kiállításban helyet kapott egy igazán különleges installáció is, amely már régi vágya volt a múzeum jelenlegi és korábbi munkatársainak. Egy 20. század eleji bosnyák-horvát szoba, illetve egy Dráva menti sokác konyha rekonstrukciója díszíti a kiállítótér egyik sarkát, igazi autentikus élményt szolgáltatva a látogatónak. Ennek a két helyiségnek a bemutatása azért is különösen fontos, mert segítségükkel a 100-120 évvel ezelőtti életmód sajátosságai ismerhetők meg, ill. egyfajta konyhatörténet is megelevenedik: a füstös konyha, a korábbi főzőedények, a sütőharang és a balkáni eredetű konyhai megoldások segítenek elmélyedni a korábbi korok háztartásainak életében.
A rendkívül színes kiállítás az első visszajelzések alapján önmagában is nagy élményt nyújt, de természetesen a tárlat a legmodernebb megoldásokkal is igyekszik megszólítani a látogatókat. Az interaktív elemek révén élményszerűen ismerkedhetnek meg a látogatók a kiállítás tematikájával. A busójárás felidézéseként próbára tehetik merészségüket, és ujjat húzhatnak egy busóval.
A kiállítás háziasszonyának, Kersics Ankának a személyiségét és kalandos életújtát egy átalakított diavetítő segítségével ismerhetik meg a múzeumba betérők, különleges énekhangját pedig lemezjátszókon lehet meghallgatni. Predács Ferenc, a Dél-Dunántúl fényképészének kameramásolata elé pedig akár a „Sokac-gardróbból” felvett viseletekben is oda állhatnak a látogatók.
Az interaktív elemek közül is kiemelkedik az az asztal, amely egyszerre szolgál múzeumpedagógiai foglalkoztatóként, társasjátékként és hangszerként: az asztallapon egy társasjáték révén ismerhető meg Mohács és az itt élők története, illetve az átalakított fiókok segítségével különböző, helyi pengetős hangszerek hangja elevenedik meg, amelyeket egyszerre megszólaltatva egy tamburazenekar hangzása idézhető fel. Az állandó kiállítás megújítása a Nemzeti Kulturális Alap Magyar Géniusz Program keretében valósult meg.
Forrás: sajtóközlemény
A bahir.hu oldalán folyamatosan talál friss, baranyai híreket, információkat.
Tavaly januárban Szakács Szilárd, egy újbudai házban megkéselt több rendőrt, miközben azok intézkedtek vele szemben. Az egyik rendőrt, Baumann Pétert olyan súlyosan megsebesítette, hogy belehalt a sérüléseibe. Ezek után a menekülő támadót csak úgy tudták megállítani a rendőrök, hogy lábon lőtték. Ma kényszergyógykezelését rendelte el a fiatal rendőr gyilkosának a Fővárosi Törvényszék.
A több emberen, hivatalos személy ellen elkövetett emberölés kísérlete alól felmentette, és kényszergyógykezelését rendelte el pénteken a Fővárosi Törvényszék annak a férfinak, aki tavaly januárban halálra késelt egy vele szemben intézkedő rendőrt Újbudán, és másik kettőt is megsebesített.
A bíróság a vádirattal egyezően állapította meg, hogy Sz. Szilárd a bűncselekmény idején és jelenleg is kóros elmeállapotban szenved. Az ítélet indokolásában egyebek mellett elhangzott, hogy a vádlott esetében a bűnismétlés veszélye fennáll, ezért indokolt a kényszergyógykezelése.
A törvényszék a kényszergyógykezelést határozatlan időre rendeli el. Az eljárást az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet szakemberei felügyelik, hathavonta jelentést írnak a férfiről, de a felülvizsgálat nem jelenti automatikusan a szabadulását – hívta fel a figyelmet a bíró.
Szabó Judit hangsúlyozta: nem fogadható el a vádlott védekezése, miszerint önvédelemből szúrt a késével; az elhunyt rendőr sérüléseinek helye, száma, jellege mind arra utal, hogy Sz. Szilárd szándéka az emberölés volt. Ezt támasztotta alá azoknak a rendőröknek a vallomása is, akik részt vettek a tragédiához vezető dulakodásban – részletezte a bíró.
A büntetőügyben nyilatkozó igazságügyi szakértők megállapították, hogy a férfi paranoid kórképet mutat, nagy mértékben személyiségzavaros, állandóan gyanakvó, ami felveti a bűnismétlés veszélyét is.
Sz. Szilárd az intézkedésben részt vevő másik két rendőrt is megsebesítette, ami ugyancsak alátámasztja, hogy szándéka az emberölés volt – hangzott el a bíróságon.
A férfi tavaly január 12-én a XI. kerületi Lecke utca egyik társasházában betörte az egyik szomszédja ajtaját, mert úgy gondolta, hogy a nő veszélyben van. Sz. Szilárd később maga hívta ki a rendőröket, majd azok kiérkezésekor zavartan viselkedett. A járőrök észrevették, hogy a férfinél kés van, ezért meg akarták bilincselni, de ellenállt, dulakodás alakult ki; a vádlott ekkor szúrta meg a 29 éves Baumann Péter főtörzsőrmestert, aki később a kórházban meghalt.
A késelés után Sz. Szilárd megpróbált elmenekülni a helyszínről, majd az őt üldöző rendőrök egyike – figyelmeztető lövés után – lábon lőtte a Fehérvári út egyik villamosmegállójában. A rendőrségi vizsgálat eredményével a bíróság is egyetértett, és megállapította, hogy a járőrök intézkedése szakszerű volt.
A határozat jogerős, azt az ügyész, Sz. Szilárd és a védelem is tudomásul vette. – írja az mti.hu
A bahir.hu oldalán is nyomon követhették a szörnyű rendőrgyilkosság történésit.
Éjfél előtt fél órával érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Zuglóban füstöl egy kétszintes társasház egyik földszinti lakása. – olvasható a közlemény a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalos oldalán.
A tűzoltók percek alatt az Ilka utcai társasházhoz vonultak, amelynek az egyik harmincöt négyzetméteres lakása teljes terjedelmében égett. A lakásban lomok voltak felhalmozva, ami nemcsak az oltást nehezítette, hanem a tűz terjedését is elősegítette.
A tűzoltók oltás közben találták meg a lakásban élő középkorú nő holttestét.
A tüzet néhány perc alatt sikerült megfékezni. A tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően a tűz a társasház többi lakására nem terjedt át. Az épületből az oltás idejére húsz embert kellett kikísérni, akik az átszellőztetést követően hazamehettek. Az áram- és a gázszolgáltatást csak a kiégett lakásról választották le, így lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.
Az épületben és környékén felhalmozott hulladék nemcsak a tűz keletkezésének veszélyét növeli, hanem a menekülés lehetőségét is rontja. Az otthonunk tisztán tartása tűzvédelmi szempontból is fontos. – figyelmeztet honlapján a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága.
Forrás: katasztrofavedelem.hu
Fotó: Illusztráció
A bahir.hu oldalon folyamatosan értesülhet a legújabb hírekről, információkról.