Kezdőlap Blog Oldal 957

Tovább bővül az Orbán-birodalom: újabb földek kerültek a miniszterelnök édesapjához

0

Újabb szántóföldeket vett Orbán Győző – derült ki az állami online adatbázisból. Az ő nevén lévő hatvanpusztai birtokkal együtt mostanra legalább nyolcvanhektárnyi föld van a miniszterelnök édesapjának tulajdonában a Felcsúttal szomszédos Alcsútdobozon. – írja a napokban közzétett cikkében a Szabad Európa

Harminc napig elérhetők online a termőföldre vonatkozó adásvételi és bérleti szerződések a kormány által működtetett közigazgatási hirdetmények oldalán. A termőföldeket érintő adásvételi, illetve a bérleti szerződéseket az érintett önkormányzatok is kifüggesztik a hivatal hirdetőfalán, ahol szintén ugyanígy harminc napig.

Magyarország miniszterelnökének édesapja, Orbán Győző összesen 83,25 millió forintot fizetett a most szerzett területekért a nyilvánosságra hozott szerződések szerint.

Ezek közül a területek közül néhányra még ugyan 2029 végéig haszonbérleti joga van a kajászói KlilFarm Kft.-nek. A Kft-nek, vagyis a bérlő cégnek a Szabadhegy család több tagja a tulajdonosa. Szabadhegy Péter, aki New Yorkban született, akiről tudható, hogy (és ahogy a nevét saját maga is írja: Szabadhegÿ Péter) korábban Magyarország londoni nagykövete is volt. Szabadhegy többek közt a testvérével együtt üzlettársa volt több cégben Csák János jelenlegi kulturális és innovációs miniszternek, aki pedig Szabadhegy előtt volt a londoni magyar nagykövet.

A Szabad Európa azt írja, hogy Orbán Győző összesen több mint harminchektárnyi szántót vásárolt Alcsútdobozon, ebből kilenc hektárt a hatvanpusztai birtok közelében.

A bahir.hu oldalán folyamatosan talál friss közéleti híreket, információkat is.

Kútba esett cicát mentettek a siklósi tűzoltók

0

Csaknem harminc méter mély kútba esett egy macska tegnap késő délután Bissén, a Kossuth Lajos utcában. A kiszáradt kútból a siklósi hivatásos tűzoltók kosár és mentőkötél segítségével mentették ki a bajbajutott állatot. – olvasható a híradás a szerencsére nem mindennapos mentési akcióról a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalos oldalán. 

Az az igazság, hogy lehetne hálásabb is ez a hatalmas macska, amiért harminc méterről felhozták a fiúk. De nem az.

Állítása szerint csak azt akarta kipróbálni, hogy ha közelebb húzódik a Föld középpontjához, akkor is kell-e kapaszkodnia, mivel azt tapasztalta, hogy a bolygó (hozzá képest) szédítő sebességgel forog.

A fizikus hajlamú macska Bissén próbálkozott a forgástengely közelébe kerülni, csakhogy a fizikai törvényeknek is ellenálló tűzoltók antigravitációs technikával (menőkötéllel és saját fizikai erőfölényükkel) kiemelték a kísérleti laboratóriumból ezt az amatőrt.

Röviden: kihozták a kútból a macskát a fiúk. Nyau. – olvasható az esetről a humoros híradás a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalos Facebook-oldalán.

Fotó: Siklós HTP

A bahir.hu oldalára folyamatosan érkeznek a friss baranyai hírek, információk.

Baleset történt Pécs és Bogád között

0

Közlekedési baleset történt ma a kora délutáni órában Pécs és Bogád között. – olvasható a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalos oldalán.

A tűzoltók szabadítottak ki egy utast az egyik járműből.

A baleset során összeütközött két gépkocsi a Pécset és Bogádot összekötő úton, a nagykozári elágazásnál, a 16-os kilométerszelvénynél. A járművekben összesen hárman utaztak, ketten ki tudtak szállni. A pécsi hivatásos tűzoltók a jármű kitámasztását követően kiszabadították a harmadik utast. A balesethez a mentők is kiérkeztek.

A tegnapi nap sem múlt el baleset, tűzeset és mentés nélkül. Ez történt tegnap. – olvasható a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalos oldalán. 

Körbálák égtek Kővágószőlősnél

Tizennégy körbála égett teljes terjedelmében tegnap délután Kővágószőlős külterületén. A szántóföld szélén álló bálákat a pécsi hivatásos tűzoltók felügyelet mellett leégették, majd a visszamaradt hamut vízsugárral eloltották. A tűz másra nem terjedt át. 

Macskát mentettek a siklósiak

Csaknem harminc méter mély kútba esett egy macska tegnap késő délután Bissén, a Kossuth Lajos utcában. A kiszáradt kútból a siklósi hivatásos tűzoltók kosár és mentőkötél segítségével mentették ki a bajbajutott állatot.

Szeméttároló égett Komlón szerda este

Ismét tűz keletkezett annak a komlói tízemeletes épületnek a szeméttárolójában, amelyben február 25-én egy égő cigarettacsikk okozott tüzet. A Vértanúk utcai társasházban lévő hulladékgyűjtőben papír, műanyag és kommunális hulladék égett, a szemétledobó alja megolvadt, illetve a lépcsőház a második emelettől felfelé füsttel telítődött. A város hivatásos tűzoltói eloltották a lángokat, majd átvizsgálták és kiszellőztették a házat. A Baranya vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat bűncselekmény gyanúja miatt tűzeseti helyszíni szemlét folytatott le. A lakóknak nem kellett elhagyniuk a házat és személyi sérülés sem történt.

Forrás: katasztrofavedelm.hu, baranya.katasztrofavedelem.hu

A bahir.hu oldalára folyamatosan érkeznek a friss baranyai hírek, információk.

A PTE is részt vesz a nemzetközi munkában, ami életminőséget javít a tüdőgyógyászatban

0

Hét európai ország 13 szervezete között a Pécsi Tudományegyetem (PTE) egyik intézményegysége folytat vizsgálatot arról, hogy az életminőség-javító ellátásokat miként lehet integrálni az előrehaladott krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD) szenvedő betegek kezelésébe.    

A baranyai felsőoktatási intézmény MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében azt írták, hogy a program az első olyan nagyszabású nemzetközi vizsgálat, amelynek célja a palliatív ellátás tüdőgyógyászatba való beépítése.    

Közölték: a palliatív ellátás az életet veszélyeztető betegségekben szenvedők számára nyújt támogatást, amely a betegek és családtagjaik fizikai, mentális, társadalmi és egzisztenciális jóllétének javítására törekszik. Hagyományosan a daganatos betegek ellátásában kapott szerepet Európában, azonban egyre inkább felismerik, hogy előnyeit nem csak a daganatos betegségek esetében is.    

A palliatív ellátás korai alkalmazása az Európai Unió országaiban a nem daganatos betegségek, köztük a COPD esetén is csak korlátozottan történik, annak ellenére, hogy a COPD világszerte a harmadik leggyakoribb halálozási okként tartható számon – hívták fel a figyelmet.    

A Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap támogatását is élvező program célja, hogy a palliatív ellátás az európai egészségügyi ellátórendszerekben legyen a COPD-kezelések része.    

A Vrije Universiteit Brussel koordinálásával idén indult projektet hét európai ország 13 szervezete valósítja meg. Magyarországról a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) Alapellátási Intézet Hospice-Palliatív Tanszéke vesz részt a programban.    

A klinikai vizsgálatok 2025 és 2027 között hat európai ország – Belgium, Egyesült Királyság, Hollandia, Dánia, Magyarország, Portugália – 18 kórházában valósulnak meg.   

A PTE orvosai és kutatói a nemzetközi programban a protokollok kidolgozásban vesznek részt, valamint a hazai klinikai vizsgálatokat koordinálják. Klinikai vizsgálatra három magyarországi helyszínen kerül sor: az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben, a PTE Klinikai Központ I. sz. Belgyógyászati Klinika Pulmonológiai Osztályán, és a Komlói Kórház Pulmonológiai és Légzésrehabilitációs Osztályán – olvasható a PTE közleményében.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalára folyamatosan érkeznek a friss hírek, információk.

Elfogadhatatlanok a kormány logisztikai parkok létrehozására vonatkozó tervei

0

Elfogadhatatlanok a kormány logisztikai parkok létrehozására vonatkozó tervei. Az LMP elfogadhatatlannak a tartja azokat a kormányzati terveket, amelyek 18 új logisztikai park létrehozására irányulnak.

    Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke csütörtöki online sajtótájékoztatóján azt mondta: az új logisztikai parkok többsége zöldmezős beruházásként jönne létre, értékes termőföldet és zöld felületeket betonoznának le, pusztítanának el. Ezt látják a Kecskemétre tervezett kamionparkolónál is.
    Az ellenzéki politikus szerint a logisztikai központok létesítése a közúti forgalom növekedését eredményezné, jelentős lég- és zajszennyezést okozna. Emellett a kormány várhatóan újabb autópályákat is építene, ami a vasúti fejlesztésektől vonná el a forrásokat.
    Schmuck Erzsébet úgy fogalmazott: az élelmiszerbiztonság miatt termőföldet bűn termelés alól kivonni vagy megsemmisíteni.
    Rámutatott: az unióban a közlekedés az egyetlen ágazat, ahol minden eddigi erőfeszítés ellenére sem sikerült csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását. Magyarországon a közlekedésből származik a kibocsátás 24 százaléka, és aránya 2013 óta 39 százalékkal emelkedett.
    Az LMP határozott véleménye, hogy csak olyan logisztikai parkokat lenne szabad engedélyezni, amelyek a vasúti áruszállítást segítik. Schmuck Erzsébet szóvá tette, hogy a logisztikai parkok tovább növelik az ország gazdasági kiszolgáltatottságát. Már most is túl magas a külföldi tőke aránya, a multik a hazai cégeket kiszorítják a piacról, és utóbbiak folyamatosan leszakadnak – jelentette ki a képviselő.
    Összegzése szerint a miniszterelnök által gyakran emlegetett zöld fordulat a valóságban nem más, mint környezetszennyező akkumulátorgyárak és logisztikai parkok létesítése, a közúti kamionforgalom jelentős növelése és a magyar gazdaság kiszolgáltatása külföldi nagyvállalatoknak.
    Az LMP felszólítja a kormányt, hogy hagyjon fel „megalomán terveivel”, az értékes termőföld betonba öntésével, a zöld felületek elpusztításával és azon dolgozzon inkább, hogy a magyar gazdaság fenntartható pályára álljon és a hazai kis- és középvállalkozások kerüljenek helyzetbe – közölte Schmuck Erzsébet.

forrás: mti

További tartalmak itt!

Emberkereskedelem miatt vettek őrizetbe két férfit Nógrádban

0

Emberkereskedelem és kényszermunka bűntett kísérlete miatt folytat eljárást egy 34 éves és egy 50 éves salgótarjáni férfival szemben a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Az őrizetbe vett két férfi fogva tartott egy nőt, akit szexuális szolgáltatásokra kényszerítettek – közölte a főkapitányság csütörtökön az MTI-vel.

    A fiatalabb férfi februárban 50 éves társa salgótarjáni családi házának nyári konyhájában – annak beleegyezésével – fogva tartotta nőismerősét. Kiszolgáltatott helyzetét kihasználva arra akarták rábírni, hogy Salgótarjánban, később Németországban szexuális cselekményeket végezzen másokkal.
    A nőt a 34 éves elkövető többször bántalmazta, tisztálkodási lehetőséget nem biztosított számára, enni naponta csak egyszer adott neki.
    A közlemény szerint több férfi érkezett a házhoz, akiknek a nőt felkínálták ellenszolgáltatásért cserébe. A fiatalabb gyanúsított február elején a sértettet fojtogatni kezdte, megpofozta és kényszerítette, hogy szexuális cselekményt végezzen vele.
    Az őrizetbe vett két férfi közül a 34 évest szexuális erőszak bűntett elkövetésével is gyanúsítják és indítványozták letartóztatását. Vagyonvisszaszerzés keretében a nyomozók gépkocsit foglaltak le tőle.
    Az idősebb gyanúsítottnak járművezetés eltiltás hatálya alatt bűntett miatt is felelnie kell. Megállapították azt is, hogy a férfi ellen a Gyöngyösi Járásbíróság elfogatóparancsot bocsátott ki, ezért a rendőrök büntetés-végrehajtási intézetbe szállították.

forrás: mti

További hírek itt!

Tudatmódosító szerekkel tartott szertartások miatt emeltek vádat egy nő ellen Siklóson

Kábítószer-birtoklás, új pszichoaktív anyaggal való visszaélés, valamint kuruzslás miatt emelt vádat a Siklósi Járási Ügyészség egy baranyai nő ellen

Kábítószer-birtoklás, új pszichoaktív anyaggal való visszaélés, valamint kuruzslás miatt emelt vádat a Siklósi Járási Ügyészség egy baranyai nő ellen. Mert tiltott tudatmódosító szerek használatával szervezett szertartásokat 2022-ben.

    A Baranya Vármegyei Főügyészség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: a nő korábban külföldön élt és dolgozott. Hosszabb időt töltött Dél-Amerikában is, ahol egy tudatmódosító főzet fogyasztása köré épülő szertartással ismerkedett meg.
    A nő 2022 februárjában azért tért vissza Magyarországra, hogy a külföldön tanultakat hasznosítsa. Az általa is ismerten tudatmódosító hatású, Magyarországon tiltott hatóanyag felhasználásával készülő főzetet alkalmazva „gyógyító szeánszok” tartására készült ellenszolgáltatás fejében.
    A vádlott korábban elvégzett egy természetgyógyászati alapmodult, azonban szakképesítéssel, szakképzettséggel, illetve egészségügyi végzettséggel nem rendelkezett. Ennek ellenére létrehozott egy internetes oldalt, amelyen keresztül házilag készített természetes alapú háztartási szereket forgalmazott, illetve különféle szertartások, terápiák elvégzésére ajánlkozott. A vádlott a szertartásokat egy Siklóshoz közeli településen vásárolt ingatlanon végezte.
    A nő a szertartáshoz szükséges főzet alapanyagait és a szertartás során használatos más anyagokat annak ellenére szerezte be, hogy tisztában volt vele: magyarországi kereskedelmi forgalomban nem kapható, nem birtokolható, és nem fogyasztható szerekről van szó.
    A vádlott 2022 nyarán legalább négy ember részvételével végzett „teaszeánszot”, amelyen az egyik résztvevőnél oly mértékben elhatalmasodtak a látomások, hogy gyalogosan menekült el a helyszínről. A menekülés közben számos sérülést elszenvedő embert az esti órákban találták meg a keresésére induló rendőrök.
    A nő lakóhelyén tartott, illetve a szeánszokon felhasznált anyagok egy része kábítószernek, illetve új pszichoaktív anyagnak minősül – írta a fóügyészség.

forrás: mti

A sonka, tojás, torma külön figyelmet kap a tavaszi ellenőrzésnél

Külön figyelmet fordítanak a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzéseknél, külön a sonka,tojáa

Külön figyelmet fordítanak a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzéseknél a húsvéti ünnep alatt nagyobb mennyiségben forgalmazott termékekre. Ilyen például a tojás, sonka, torma, édesipari termékek vagy a borok  – mondta az Agrárminisztérium (AM) államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

    Nobilis Márton közölte, az ellenőrzésben a kormányhivatalok és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai közösen vesznek részt.
    Az államtitkár szerint Nébih felelőssége az is, hogy „a magyar családok asztalára jó minőségű élelmiszer jusson azokban az időszakokban is, amikor a kereskedő szeretne mindent eladni”.
    Kiemelte, az ellenőrzésnél nem nagy büntetések kiszabásáról van szó. Hanem arról, hogy biztosítsák a fogyasztóknak, hogy ebben az időszakban is azt a minőséget kaphassák, amit elvártak.
    Nobilis Márton a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában fontosnak nevezte, hogy mind a fogyasztók, mind a kereskedők figyeljenek az élelmiszerbiztonságra. Mindenkinek lehetősége van arra, hogy jelezze a Nébih zöld számán, ha egy termék romlott, minősége nem megfelelő.
    Az államtitkár az M1 aktuális csatornán arra is felhívta a figyelmet, hogy a szülők szeretnek a gyerekeknek húsvéti nyulat ajándékozni, ugyanakkor mindenkitől azt kérte, állatvédelmi szempontok alapján fontolják meg, hogy tudnak-e otthon nyulat tartani.

A múlt évben is írtunk róla, hogy több évtizedes hagyománya van már a szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzéseknek. A tavaszi akció célja, hogy mind a felkészülési időszak, mind a húsvéti ünnepek zavartalanul teljenek, kizárólag biztonságos termékek kerüljenek a családok asztalára. A magyar családok számára fontosak az ünnepek, a hagyományok, melyek szerves része a vendéglátás, a terített asztal. Reméljük, hogy a megnövekedett forgalom mellett is kizárólag biztonságos termékek kerülnek a fogyasztókhoz.

Egy szép, színpompás vitamin saláta feltálalása a húsvéti asztalra a család egészségét is védi. Miközben enyhíti az ünnepek alatti túlfogyasztás okozta gyomorpanaszokat.

forrás: mti

Az Agykutatás hete alkalmából lesznek programok Pécsett is

Az Agykutatás hete alkalmából immáron 15. alkalommal rendeznek országszerte tudománynépszerűsítő programokat

Az Agykutatás hete alkalmából immáron 15. alkalommal rendeznek országszerte tudománynépszerűsítő programokat. Amelyeken az emberi agy működésével ismerkedhetnek meg a résztvevők. A rendezvénysorozat programjaival Budapest mellett Szegeden, Pécsett és Debrecenben várják az érdeklődőket a kutatók március 11. és 15. között.

    Az ELTE csütörtöki közleménye szerint Budapesten az országos tudománynépszerűsítő programsorozat részeként az ELTE Természettudományi Kar, a HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet, a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Semmelweis Egyetem kutatói ismertetik meg az érdeklődőket az agyműködés vizsgálatának legfrissebb módszereivel.
    Az ELTE Természettudományi Karán március 13-án és 14-én a szakemberek előadásai mellett számos interaktív program várja az résztvevőket. Szó esik majd egyebek mellett arról, hogyan lehet emberi bőrsejteket agysejtekké átprogramozni. És ez miért hasznos az öregedés vagy a neurodegeneráció, illetve a neuropszichiátriai betegségek megértéséhez. A látogatók magukon is kipróbálhatják, miként lehet az agyhullámokat vizsgálni. Az elektrofiziológiai játszóházban pedig azt is megmutatják, hogy a viselhető agyi- és izomaktivitásmérő eszközökkel miként mérhető az alany edzettsége és kitartása.


    A tudományos játszóházban az érdeklődők egyebek mellett építhetnek labirintust egereknek. Megismerhetik, hogy miként kell agyi implantátumot robotizált beültetéssel egy műagyba helyezni. A Brainscape keretében pedig egy szabadulószobában is kipróbálhatják magukat. Emellett lesznek gondolatvezérelt játékok és neuropszichológiai tesztek is.
    Az egyetem Lágymányosi kampuszán a rendezvény ideje alatt a Biológiai és Őslénytani Kiállítás ingyenesen lesz látogatható. És a regisztrált csoportok bepillanthatnak abba is, hogyan képezik ki az etológusok az MR gépben éberen percekig mozdulatlanul fekvő kutyákat – írták a szervezők.
    Az eseményre gyerekeket, iskolás csoportokat, gimnazistákat és felnőtteket egyaránt várnak.
    A szervezők tájékoztatása szerint a programsorozat részeként lesznek programok a Debreceni Egyetem (DE) Orvostudományi Karán, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Orvostudományi Karán és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában is.
    A rendezvényt a szervező intézmények mellett a Nemzeti Agykutatás program 3.0, a Magyar Idegtudományi Társaság és a Richter Gedeon Nyrt. támogatja. A részvétel ingyenes, de egyes programok esetében előzetes regisztrációhoz kötött.
    A részletes program az agykutatáshete.hu oldalon érhető el.

Vitézy Dávid beszólt plakátügyben a főpolgármesternek

„Budapest épületei nem hirdetőoszlopok – mondta tegnap egy Facebook-videóban Karácsony Gergely főpolgármester, és ebben teljes mértékben egyetértek vele. Engem is felháborítanak a fővárosunkat ellepő óriási reklámhálók, amelyek nem csak a belvárost csúfítják el, hanem a város egészét, így a külső kerületeket is – míg azonban Facebook-videókat bárki tud forgatni, a főpolgármesternek ennél lényegesen több eszköze volt és van a fellépésre.” – írta Vitézy Dávid közösségi oldalán.

A volt közlekedési államtitkár egy kelenföldi épületet épületet hozott fel példának. Szerinte „Budapest nyugati kapujában is egy óriási, tíz emelet magas hirdetés fogadja a fővárosba érkező több százezernyi embert.” Karácsony Gergely azt mondta, ha kell, két kezével tépi le a hirdetéseket, Vitézy szerinte ezek „teátrális gesztusok”. Hiszen a tíz emelet magas „hirdetőoszlop” tulajdonosa a Fővárosi Önkormányzat, ők adták bérbe a tíz emeletnyi reklámfelületet.

„A városképet csúfító reklámhálók elleni fellepést maximálisan támogatom, de a hangzatos Facebook-videók helyett a Főváros kezében lenne eszköz a példamutató fellépésre.” – fogalmazta meg Vitézy

Korábban írtunk arról, hogy megmérte a Medián is  Vitézy Dávidot, az Orbán-kormány volt közlekedési államtitkárát. A korábbi BKK-vezérigazgatót mint lehetséges főpolgármester-jelöltet mérték. Az LMP megbízásából készült felmérés azt mutatja, hogy a júniusi önkormányzati választásra készülő főváros izgalmas kampányidőszak előtt áll.

Vitézy neve már régóta forog a nyilvánosságban mint Karácsony Gergely lehetséges kihívója. Egyelőre azonban a közlekedési szakember nem jelentette be az indulását, amiről az LMP-vel tárgyal. Egy gyaníthatóan a kormányoldal megbízásából készült adatfelvétel szerint ugyanakkor a jelöltje megnevezésével március végéig kiváró Fidesz is mérlegelheti, hogy bizonyos esetben támogassa az indulását.