Kezdőlap Blog Oldal 978

174 éve született Jászai Mari

0

Jászai Mari 1850 február 24-én született Ászáron, Krippel Mária néven. „Tízéves korában Győrött pesztonkának állt, Bécsben és Pesten szolgáló, markotányosnő a königgrätzi csatatéren. Színpadon először Székesfehérvárott lépett fel mint statiszta Hubai Gusztáv társulatánál. 1867-ben Bényei Istvánnal, majd Molnár György népszínházánál játszott Budán. 1869-ben a kolozsvári színházhoz szerződött. Ugyanez évben feleségül ment Kassai Vidor komikushoz, akitől 1879-ben elvált. 1872-ben Laborfalvi Róza utódaként a Nemzeti Színház tagja lett, s egyévi megszakítással (1900–01), melyet Keglevich István intendánssal való összezördülése miatt a Vígszínházban töltött, haláláig ott működött. 1901-ben a színház örökös tagja, 1909-ben a Petőfi Társ. tagja lett. 1916-ban neki ítélték a Kisfaludy Társaság Greguss-díjának első színészeti jutalmát, 1922. márc. 12-én ünnepelték nemzeti színházi tagságának ötvenéves jubileumát; ebből az alkalomból tiszteleti taggá választották.” – írja róla az Arcanum

„Meg kellett érkeznem erre a földre, ahol sohasem voltam otthon, ezek közé az emberek közé, akik között mindig idegen vagyok. Vagy agyonünnepelnek, vagy nem kellek nekik.Áldozatokat hoznak azért, hogy megismerjenek, azután elhagynak.” – írja a Jászai Mari Emlékiratai című könyvében.

Jászai Mari 1926 október 5-én hunyt el Budapesten. Nevét több színház, utca, tér és egy díj is viseli, ezekkel örök emléket állítva neki.

forrás: Port.hu

További fontos hírek a bahír.hu oldalon!

Portói tenisztorna – Bondár Anna egyesben és párosban is döntős

0

Bondár Anna egyesben és párosban is bejutott a döntőbe a Portóban zajló, 75 ezer dollár összdíjazású keménypályás ITF-tenisztornán.

    A világranglistán 120., 26 éves magyar játékos egyesben éppen párospartnerével, a svájci Celine Naeffel (177.) vívta szombaton az elődöntőt, és szetthátrányból fordítva, 2:6, 7:6 (7-5), 6:3-ra diadalmaskodott.
    A vasárnapi döntőben a holland Suzan Lamens (203.) vagy a német Noma Noha Akugue (202.) lesz az ellenfele.
      A Bondár, Naef duó a kiírás szerint 16 órától lép pályára a páros fináléjában, a háló túloldalán egy portugál kettős, Francisca Jorge és Matilde Jorge áll majd.

forrás: mti

Más sporttal kapcsolatos hírek itt!

Ákossal indít beszélgetéseket a Kertész Imre Intézet

Kovács Ákos énekes, dalszerző és lánya, Őri-Kovács Anna közreműködésével indít beszélgetéssorozatot

Kovács Ákos énekes, dalszerző és lánya, Őri-Kovács Anna közreműködésével indít beszélgetéssorozatot február 28-án a Kertész Imre Intézet Budapesten.

    A három alkalommal jelentkező esten szó lesz irodalomról, filmekről, zene és hit találkozásáról – tájékoztatta a Kertész Imre Intézet az MTI-t.
    A február 28-i első esten egyebek között kiderül, hogy milyen írók, költők hatottak Ákosra. Kik a legkedvesebb szerzői, miért fontos számára a versmondás, az olvasás. Szó esik arról is, hogy mennyiben tekinthetünk egy dalszövegre irodalmi alkotásként. Vagy hogy hol bukkan fel az intertextualitás a dalszövegeiben.
    Az esten Ákos egy-egy verset, szövegrészletet is felolvas majd a számára legfontosabb művekből. Az est háziasszonya a művész lánya, Őri-Kovács Anna lesz.

Az arénákat megtöltő Kovács Ákos életében fiatal kora óta fontos szerepet tölt be az irodalom.


    Az arénákat megtöltő Kovács Ákos életében fiatal kora óta fontos szerepet tölt be az irodalom. Sikerdalai mellett öt verseskötetet publikált, készített hangoskönyvet Krúdy Gyula novelláiból, Arany János verseiből szerkesztett estjét a Nemzeti Színház mutatta be, és szerepelt a Babits Mihály emlékét idéző hangfelvételen. Kovács Ákosnak 2021-ben jelent meg első novelláskötete Ezt nem lehet megúszni címmel. A legutóbbi, Harminc év című jubileumi koncertjén sok ezren hallhatták Radnóti és Weöres Sándor versét Ákos előadásában – áll a közleményben.

Korábban írtunk arról, hogy Ember maradj: Ákos címmel a Filmintézet 228,515 millió forintos támogatásával, Kriskó László forgatókönyvéből és rendezésében készül dokumentumfilm Ákosról. Az alkotók célja, hogy a színpadról és a képernyőkről ismert előadóművésszel együtt az embert is bemutassák, az álmodozót, a kreátort, akinek sorai, dalai még azoknak a lelkébe is beleégtek, akik kevésbé szeretik. A portréfilm részben fikciós visszatekintés lesz, megjelenítve Ákos gyermekkorát, fiatalságát a rendszerváltás Magyarországán és első átütő sikereit is, de középpontjában Ákos szólókarrierje áll, mely minden mozzanatával azt mutatja, hogy az előadóművész-dalszerző-költő egy rendkívül összetett személyiség. Egyéniségéből és határozott, sokszor karcos véleményformálásából adódik, hogy tömegek ikonja, rajonganak érte, ugyanakkor vannak olyanok is, akik akár ismeretlenül is elutasítják. Az ambiciózus portréfilm e jelenség miértjeire keres válaszokat. Fő vállalása pedig az, hogy magasságaival és mélységeivel együtt, kendőzetlen őszinteséggel mutasson be egy olyan életutat, mely példát adhat a ma felnövő generációknak.

forrás: mti

Ma ünnepli születésnapját Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc 1966 február 24-én született Székesfehérváron. Korábban Felcsút polgármestere volt a Fidesz-KDNP színeiben. 2023-ban megírtuk, hogy díszpolgári címet adományozott Felcsút község önkormányzata Mészáros Lőrincnek. Az akkori közlemény szövege szerint a helyi képviselőtestület a kitüntetéssel köszönte meg Mészáros Lőrincnek, hogy vállalatcsoportja karitatív tevékenysége mellett, elkötelezett lokálpatriótaként kiemelt figyelmet fordít a térség fellendítésére, az ott élők életszínvonalának javítására, jólétük előmozdítására.
    Hozzáfűzték: a nagyvállalkozó régóta munkahelyteremtéssel és pénzügyi támogatással segíti nemcsak Felcsút, de a teljes régió felemelkedését.
    Az általa megálmodott Mészáros Alapítvány például 2016 óta mintegy 1200 felsőoktatásban tanuló helyi és környékbeli fiatalt támogatott 700 millió forint értékű ösztöndíjjal, míg a 2017-ben alapított Vál-Völgyi Fiatalokért Alapítvány által közel 3300 általános és középiskolai diák, illetve 300 otthonteremtő fiatal pár jutott több mint 1 milliárd forint támogatáshoz – idézték fel.
    Kiemelték, hogy a térség fejlesztése mellett Mészáros Lőrincnek köszönhetően a Pancho Aréna és a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia által Felcsút a hazai utánpótlásnevelés és a futball élet egyik meghatározó központja lett.

Jelenleg üzletember, a Puskás Akadémia kuratóriumának elnöke. Mészáros Lőrinc dollármilliárdosok listáján, a magyar Forbes becslése szerint a második helyen áll. Becsült vagyona dollárban: 1,6 milliárd. őt 1,7 milliárd dollár becsült vagyonnal Csányi Sándor előzi meg.

2023-ban megírtuk, hogy akkor ötödik alkalommal került a Forbes milliárdoslistájának élére Mészáros Lőrinc. Neki egy év alatt 150 milliárd forinttal nőtt a vagyona! Korábban már megírtuk, hogy egy év szünet után visszatért az élre a miniszterelnök jó barátja, aki tavaly némi meglepetésre „csak” a lista 3. helyre került. A felcsúti üzletember becsült vagyona egy év alatt 150 milliárd forinttal nőtt.

Születésnapja alkalmából köszöntötték őt a Puskás Akadémia munkatársai, szurkolói, játékosai, edzői, vezetői. „Ma ünnepli születésnapját a Puskás Akadémia kuratóriumának elnöke, Mészáros Lőrinc! Vezetőink, játékosaink, edzőink, munkatársaink és szurkolóink nevében boldog születésnapot kívánunk, Elnök Úr” – írták a facebook oldalon.

Tartós élelmiszert gyűjtenek a katolikus templomokban

Tartós élelmiszert gyűjtenek jövő vasárnaptól egy héten keresztül a katolikus templomokban

 Tartós élelmiszert gyűjtenek jövő vasárnaptól egy héten keresztül a katolikus templomokban, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) erről szóló körlevelét most vasárnap országszerte felolvassák minden szentmisén.

    Az MTI-hez szombaton eljuttatott körlevélben arra kérik a híveket, tegyenek tanúságot az „irgalmas szeretet gyakorlásáról” az idei nagyböjtben is, és járuljanak hozzá tartós élelmiszerrel a Katolikus Egyház segélyakciójához. Az élelmiszergyűjtés keretében március 3-tól 10-ig várják az adományokat a katolikus templomokban az arra kijelölt helyen.
    Kitértek arra, hogy a legkisebb adomány is a felebaráti szeretetet fejezi ki. A templomokban összegyűjtött élelmiszercsomagok „nemcsak táplálékot jelentenek, hanem üzenetet is visznek magukkal, a gondviselő Isten szeretetének kézzelfogható jelét a nélkülöző családokba”.
    A keresztúti ájtatosság a IV. században jelent meg és a mai formájában a középkorban terjedt el a keresztény világban. Jézus szenvedésének eseményeiről elmélkedve szembetűnik, hogy keresztútján ott voltak a segítők is, akiket a Gondviselés rendelt mellé. „Bennünket is így küld Isten rászoruló, nélkülöző embertársaink mellé, hogy legyünk mi is Cirenei Simonok és Veronikák” – írták.
    Megjegyezték: a gyűjtés jó alkalom arra is, hogy – ahol még nincs plébániai karitász csoport – alkalmi segítőcsoportok alakuljanak az egyházközségekben. Akiknek feladatuk, hogy megszervezzék és elvégezzék a gyűjtéssel kapcsolatos teendőket, például az adományok szétválogatását, élelmiszercsomagok készítését és eljuttatását a rászorulókhoz.
    Telefonos adományvonalon is be lehet kapcsolódni a segélyakcióba, a Katolikus Karitász 1356-os telefonszámának felhívásával 500 forinttal lehet támogatni a rászorulókat.
    A körlevélben kitértek arra is, hogy a korábbi években meghirdetett gyűjtések eredményeképpen családok ezreit tudták segíteni a hívek adományaiból. A legkisebb adományokat is „hálásan köszönjük” – fogalmaztak, reményüket fejezve ki, hogy újra nagyon sok családnak tudnak segíteni az irgalmas Jézus példáját követve.

forrás: mti

A Kispál és a Borz is fellép a júniusi Boldogkisfalud Feszten

0

Harmadik alkalommal rendezik meg a Boldogkisfalud Fesztet június 27. és 30. között Bodrogkisfaludon, ahol többek között a Kispál és a Borz is fellép – közölték az MTI-vel a szervezők.   

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei fesztivál a zene, az irodalom és a képzőművészet köré szerveződik.    

Az idén harminchét éves Kispál és a Borz a Boldogkisfalud Feszten zárja tavaszi turnésorozatát, de fellép még az ötödik születésnapját ünneplő Carson Coma, a Felefánt (Szendrői Csaba – Tóth András duója), Németh Juci és G. Szabó Hunor párosa, Beck Zoli és Grecsó Krisztián duója, valamint a francia Les Gars Dans L’Coin is.    

A zenei programok mellett a gasztronómiára is nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők: rendezvényen tíz borászat termékei lesznek elérhetők és egy vendégborász is érkezik a fesztiválra. A sörkedvelők a tokaji BAZ Beer kézműves sörfőzde kínálatából válogathatnak.    

A Seven Hills Distilleryben Tokaj Gint és Furmint Vodkát kóstolhatnak majd a látogatók, akik egy „lepárlótúrán” a berendezéseket is megismerhetik.    

Lesznek hajós borkóstolók a Bodrog folyón, dűlőtúrák, de Závada Péter költő és Luka Enikő soproni borász beszélgetéssel egybekötött borkóstolóján is részt vehetnek a vendégek. Emellett a fesztivál Ungváry Krisztián történész és borász előadásának és kostolójának is helyszínt biztosít, de színházi produkciók is vendégeskednek majd a rendezvényen – írták a szervezők.    

Az eseményt idén egy sportos kísérőrendezvénnyel bővítik, melyen a jelentkezők egy biciklis és két futó számban próbálhatják ki magukat. A futóversenyek útvonala a Bodrog gátján és partján vezeti a résztvevőket, míg biciklivel a Tokaji Kopasz-hegy megkerülése lesz a cél.     

Egy másik kísérőrendezvény, az Art kontroll egy képzőművészeti kiállítássorozat keretében ad lehetőséget fiatal művészeknek a bemutatkozásra, de elismert alkotók műveit is megtekinthetik a látogatók.     

A tájékoztatás szerint a község szívében, a képzőművészeti kiállítások és a sportrendezvény szomszédjában az Öreg Tölgynél sátorhelyekkel is készülnek a szervezők, de lesz sport- és BMX pálya, valamint biciklikölcsönző is.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalon kultúrális hírekről is tájékozódhat.

Színház, foci, állam, pénz

0

Korábbi főszerkesztőnk Vági Márton 2023 májusától Máltán él és dolgozik, azonban közösségi oldalán rendszeresen foglalkozik magyarországi közéleti témákkal, így időről-időre megosztjuk egy-egy írását, mint véleménycikket.

Az alábbiakban Vági Márton írását változtatás nélkül közlöm:

Írtátok sokan az erről a témáról szóló poszt alá, hogy jó-jó, de egy stadion sokkal nagyobb, több néző mehet be, válthat jegyet, költhet pénzt, mint egy színházban. Ez igaz, azonban egy stadionban jellemzően havonta két mérkőzést rendeznek, egy átlagos klub nagyjából 18-20 találkozót rendez hazai pályán, eközben egy színházban minden további nélkül lehet akár mindennap előadás, sőt akár naponta több is. Ráadásul a színpadot ki lehet adni, lehet abban a színházban stand upot, vitaestet, könyvklubokt, filmvetítést, workshopokat tartani, meg bármi mást, ami szintén bevételt hozhat a színház számára.

Egy 200 fős színház, amelyik egy hónapban 25 alkalommal megtölti a nézőtereit átlagos 8000 forintos (ami kevesebb, mint 20 euró) jegyárak mellett az 40 millió forint bevételre tesz szert. Emellé még adják ki a színpadot a fentebb írt dolgokra tízszer, mondjuk alkalmanként 300 ezer forintért, az további 3 millió. Mellé büfé, esetleg valamilyen merchandising termék, adó 1 százalék, független mecénások megkeresése, helyi vállalkozók megkeresése, szponzorok megkeresése, de tényleg ne én adjak ötleteket.

Nekem ezzel az állami szubvencióval az a fő bajom, hogy ki a fene dönti el, hogy melyik színház/művész/zenész legyen érdemes az állami, azaz az adófizetői támogatásra és melyik ne? Ki húzza meg a határt? Ha csinálok egy borzalmasan pocsék színházat, azért még tarthatom a markomat állami támogatásra, akkor is, ha a nézőtér tudom is én fele üres?

Mert a mostani kurzusnak meg vannak a támogatott figurái, de egy másik kurzusnak is meglennének, óhatatlanul is politikai alapon dőlnének el a támogatások, a művésznek érdeke fűződne ahhoz, hogy minél jobb viszonyt ápoljon a hatalommal, ha tudja, hogy onnan jön a pénz. Engem zavar Ákos meg Tóth Gabi támogatása, de ugyanígy zavarna ha Noárt meg tudom is én melyik ellenzékhez köthető művészt tömné ki a hatalom közpénzekkel.

Ennél sokkal szerencsésebb lenne, ha az emberektől nem vonnánk el adót sport, vallás és kultúra finanszírozására, és a náluk maradó többletből eldöntenék ők maguk, hogy mire áldoznak és mire nem. Továbbra is biztos vagyok benne, hogy az, ami igazán jó és értékes, az így is, úgy is fennmaradna. Egyébként is, ha normális fizetések lennének az országban, akkor kit érdekelne a 2000 euróból, hogy a kedvenc színházamba/focimeccsemre/koncertemre nem 15 euró, hanem mondjuk 35 euró a jegy? Boldogan fizetné ki mindenki.

Forrás: Vági Márton

Az LMP megakadályozná a fiatalkorúak pornóhoz való hozzáférését

0

Az LMP határozati javaslattal akadályozná meg a fiatalkorúak pornóhoz való hozzáférését – jelentette be az ellenzéki párt népjóléti és családügyi szakszóvivője szombaton a Facebook-oldalán követhető sajtótájékoztatóján.    

Hohn Krisztina azt mondta: ismételten benyújtottak egy kilencpontos javaslatcsomagot az Országgyűlésnek, amely a gyermekek védelmét szolgálja.    

Hangsúlyozta, a gyermekvédelmi intézményrendszerrel is komoly problémák vannak, azonban nagyon fontos lenne, hogy szigorítsák a gyermekek hozzáférését az internetes pornótartalmakhoz.    

Mint kifejtette, ezt azért kellene szigorítani, mert manapság elegendő, ha a gyerekek hamis adatot írnak be születési dátumként, máris hozzáférnek az ilyen tartalmakhoz.    

Hohn Krisztina nagyon fontosnak nevezte, hogy a szigorítással párhuzamosan indítson a kormány tájékoztató kampányt szülőknek arról, miként tudják megvédeni gyermekeiket ezektől a tartalmaktól.   

Az ellenzéki politikus véleménye szerint a közösségi oldalakat, mint például a TikTokot is, szabályozni kell, mert ezeknek is vannak káros, nem a gyerekeknek való tartalmaik.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalon naponta talál közéleti témákban híreket, információkat.

Hazaengedték a kórházból, és pár nap múlva halott volt a fél éves kislány

A szülők a felfoghatatlan fájdalmukban most a választ várják arra, hogy a hörgőgyulladás miatt kezelt kislányuk állapota az intézményben miután javult, hazavihették, de a hazatérés után viszont pár nappal később mégis összeomlott a fél éves gyermekük keringése, és a mentőautóban elhunyt.

A kislány olyan súlyosan megbetegedett, hogy az aggódó szülők a fél éves csecsemővel azonnal a kórházba rohantak.

A babát február 10-16 között bent is tartották hörgőgyulladás gyanújával a kórházban, azonban, mikor állapota már jelentős javulást mutatott, az orvosok saját felelősségre ugyan, de hazaengedték a picit. – írja az atv.hu

A kórház az aggódó anyának azt is kijelentette, hogy kislánya megfelelő kezelést kapott és egészséges, így nyugodt szívvel haza is vihetik. Ezt Erzsébet és Csaba meg is tette, és pár napig teljes volt a család boldogsága. Február 20-án azonban a kislányon furcsa tünetek jelentkeztek, állapota pedig egyik pillanatról a másikra olyan rohamosan leromlott, hogy a szülők rögvest tárcsázták a segélyhívót – írja a Bors. 

A mentősök a kétségbeesett szülők hívására azonnal ki is érkeztek a helyszínre, de addigra a kislány keringése és szíve mégis leállt. A mentőautóban haladék nélkül megkezdték a kislány újraélesztését, miközben egy másik mentőcsapatot is kiküldtek az esethez. 

A féléves csecsemő életéért küzdő csapattal a gyermekmentő elindult a szatmárnémeti kórházba, de a tragédiát már nem tudták elkerülni, mert az orvosok minden erőfeszítése ellenére a súlyosan beteg kislány ugyanis a mentőkocsiban elhunyt.

Érthető, hogy a család összeomlott a történtek után, a lakókörnyezetükben pedig hatalmas felháborodást keltett a féléves kislány tragédiája.

„A kislány légúti betegséggel került a gyermekgyógyászatra, ahol megfelelő odafigyelés mellett megkapta a szükséges kezelést, és valóban, ezután el is engedték. Várjuk a kórtani vizsgálat eredményeit, melyből megállapíthatóvá válik a halál oka” – közölte a tragikus eset kapcsán a Szatmárnémeti Sürgősségi Kórház. 

A bahir.hu oldalon minden témában talál olvasnivalót.

Súlyos balesettel és halálos tűzesettel indult a hétvége

0
Pécsett kigyulladt egy lakatlan ház a Csortos Gyula utcában, ide ma késő délelőtt riasztották a tűzoltókat.

Kigyulladt egy melléképület, és a lángok átterjedtek az üresen álló főépületre is Pécsett, a Csortos Gyula utcában. A város hivatásos tűzoltói mellett a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is kivonult a helyszínre. A tűzoltók négy vízsugárral oltják a lángokat.

Éjfélkor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy a Békés vármegyei Bucsán kigyulladt egy romos épület. A Zrínyi utcában lévő házhoz három járművel vonultak a tűzoltók.

Egy 45 négyzetméteres vályogház több szobája és a tetőszerkezete égett. A tűzoltóknak az oltáshoz a tetőt is meg kellett bontaniuk, az épület mennyezete részben leszakadt. A 20 négyzetméteren pusztító lángok megfékezése egy órát vett igénybe, a tűzoltók oltás közben találták meg az ott élő idős nő holttestét. Nem zárható ki, hogy a tüzet a kályhából kipattanó szikra okozhatta, azonban a tűz pontos keletkezési körülményeinek feltárására tűzvizsgálat indul.

Évente hétezer lakóépület gyullad ki Magyarországon, mégis csak elenyésző számban van a házakban füstérzékelő. Pedig ahol van füstérzékelő, ott a tűz keletkezésekor tudomást szereznek róla, így hamarabb meg tudják fékezni, időben ki tudnak menekülni. Ahol volt füstérzékelő, ott nem történt tragédia, sérülés, de még nagyobb tűz sem volt. A néhány ezer forintból megvásárolható füstérzékelőt a szoba közepén a plafonra kell helyezni.

Baleset miatt több kilométeres volt a torlódás az M1-es autópályán Budapest felé, Győrnél, ahol szalagkorlátnak ütközött egy utánfutót vontató személyautó szombat reggel az M1-es autópálya Budapest felé tartó oldalán, a Győr-kelet csomópontnál; ahol ezt követően egy sávon haladt a forgalom, és a torlódás több kilométeressé duzzadt.

A katasztrófavédelem közlése szerint az úttestre folyt olajat győri hivatásos tűzoltók perlittel felitatták. A 106-os kilométernél a leállósávra terelik a forgalmat – tették hozzá.   

Az Útinform azt közölte, hogy a torlódás meghaladta az 5 kilométert.

Forrás: katasztrofavedelem.hu, mti.hu

Fotó: Facebook/Balesetinfo

A bahir.hu oldalra folyamatosan érkeznek a friss hírek, információk.