Csodálatos látványterveken a harkányi fürdő kültéri gyermekvilága

Négy medence, több mint félezer négyzetméternyi vízfelület lesz majd abban a kültéri gyermekvilágban, mely év végéig készülhet el a harkányi fürdőben. Ahogy a harkanyihirek.hu beszámolt...

Paulina és a 3+2 koncertjével zárult az idei Harkányi Szüreti Fesztivál – GALÉRIÁVAL

Péntektől vasárnapig rendezték meg Harkányban a XXVII. szüreti fesztivált. Az eseménynek a Harkányi Gyógy-é és Strandfürdő adott otthon, ahol a jegyek megváltásával egyszerre lehetett...

Kacsafarkú szender, a magyar kolibri

A virágok előtt lebeg, nektárt szív – könnyű kolibrit kiáltani a kis repülő ékszer láttán, ami Harkányban ráadásul nagyon is gyakori vendég. Azonban nem...

Csúnya balesetet okozott a hó Harkánynál

Szerdán délelőtt, Harkány külterületén, az 58-as számú főúton, egy Pécs felől érkező, autógumit szállító jármű megcsúszott az úttesten és a szántásba borult. Az autóban csak...
kés

Szerinte zavarta a városképet, ezért felhasította a katonai sátrat egy 60 éves harkányi nő

Azonosítás után elfogták a baranyai rendőrök azt a 60 éves nőt, aki 2021. április 23-án feltételezhetően egy papírvágó késsel több helyen felhasított egy éppen...

Fantasztikusan néz ki a harkányi fürdő új része

Feltöltötték a medencéket és megkezdődött a gépészeti berendezések próbaüzeme a harkányi fürdő új, a kor elvárásainak megfelelő téli strandjának épületrészében. A mintegy 767 négyzetméternyi vízfelület...

Nyit az ország legújabb élményfürdője

Az előző cikkeinkben is volt már szó a harkányi gyógyfürdőről, azonban most arról nyilatkozunk, hogy a mai nappal, vagyis szeptember 14-én kedden nyitja meg...

A magyarok 71 százaléka tervez nyaralást, a Balaton viszont drágább lehet, mint eddig valaha

Lassan indul a szezon, sőt, ha már most kellemesebb idő lenne sokan mennénk a Balatonra kezdeni az előszezont. Az Everguest turisztikai tanácsadó cég megbízásából készített...

Csúnya baleset volt Harkány közelében

Felborult, és a tetején állt meg egy személyautó az 58-as főúton, Harkány közelében, a 23. kilométernél. Információink alapján egy ember a járműbe szorult. Őt...

Most megnyitó előtt kipróbálhatja a harkányi téli strand varázslatos világát!

Nagyon-nagyon tesztüzemet tart a harkányi fürdő új épületrésze, az elmúlt hónapokban elkészült téli strand. Az izgalmas formák, varázslatos részletek kavalkádjában még a megnyitó és...

Legfrissebb cikkeink

26 fokkal indítjuk a hetet Baranyában

Hétfő hajnalban derűs időre ébredhetünk Baranya vármegyében, kis területen kialakulhatnak párafoltok, főleg a völgyekben. A hőmérséklet 10 és 13 fok között alakulhat. A délnyugati...

Eldőlt, hogy kik az NB1 kiesői

Azt, hogy a Ferencváros lesz az idei magyar bajnok, már hetekkel ezelőtt tudtuk. A Labdarúgó NB1 31. fordulójában eldőlt, hogy melyik két csapat búcsúzik...

79 éves korában elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic sztárja

79 éves korában meghalt Bernard Hill angol színész. Ő játszotta Théodent, Rohan királyát az Oscar-díjas fantasy-trilógiában, A Gyűrűk Urában, valamint Edward Smith kapitány szerepét a Titanicban –...